Ellenőr, 1879. december (11. évfolyam, 574-622. szám)
1879-12-03 / 577. szám
szén nélkül dolgoznak s csak azért szállitnak, hogy ne hevertessék tőkéiket. A kérdés itt a körül forog, vájjon képesek lesznek-e az amerikaiak ily roppant vagy még nagyobb mennyiségeket ily olcsó áron az európai piaczokra dobni vagy nem. Az amerikai termelés physikailag majdnem a határtalanig fejleszthető, de oekonomiailag aligha. Némelyek szerint az amerikai termelők 1877-ben, midőn az orosz-török háború következtében nagy áraink voltak, nagyszerű üzleteket csináltak s még 1878-ban is a termés túlbősége folytán, daczára az alacsony áraknak, haszonnal dolgoztak. Mások szerint ez a nézet valószínűbb, az 1878 ki alacsony árak mellett való kivitelt csakis a szállítási díjtételek tették lehetővé, ámbár az amerikai termelés természeténél fogva a termelési költségek nem igen jönnek tekintetbe. Ha a farmer egyszer elfoglalta és feltörte földjét, amely neki csak csekélységbe került, beveti azt jó, aratás és jó árnak reményében, s ha a termés jó az árak pedig rosszak, terményét mégis piaczra viszi mindaddig, míg többet kap, mint szállítási költsége. Oly alacsony árak mellett azonban valószínű, hogy a termést nem fejlesztik tovább s az 1878-ikiak általános nézet szerint ilyenek voltak. Az amerikai kivitelnek oly olcsó áron való lehetősége tehát főleg a szállítási dijaktól függ, hogy ezek pedig az ipar és kereskedelem újra éledtével emelkedni fognak, az bizton várható. Ezeknek döntő befolyását legjobban az említett 1872-ki példa mutatja, midőn oly óriási mennyiséget kellett elégetni. Még egy szempontot nem szabad szem elől tévesztenünk, s ez az észak-amerikai Egyesült Államok vámrendszere, mely tudvalevőleg a roppant magas beviteli vámokra van fektetve. Az Egyesült Államok hozzánk nyers anyagokat exportálnak, de iparczikket nem importálhat, s ez az állapot tartós nem maradhat, bizonyos idő mi képtelenek lennénk használni az ő nyers anyagaikat, s úgy exportjuk lehetetlenné válnék. A huzamos ideig folytatott kivitel folytán ott a pénz meggyűlnék, ami természetszerűleg maga után vonná a nyersanyagok megdrágulását, nálunk pedig az ellenkező jelenség állna be. Tehát vagy meg kell a jövőben változtatnia az Egyesült Államoknak kereskedelmi rendszerüket, vagy pedig lehetetlenné válik nyersanyagaiknak oly roppant mértékben való kivitele. A kereskedelmi rendszer megváltoztatása azonban nem valószínű, mert valamint az Egyesült Államok kiválóan alkalmasak az iparra, úgy az amerikai is különösen iparoshajlamú, s hogy az ipar Amerikában a legközelebbi jövőben újra fel fog ébredni, az kétséget nem szenved Az amerikai concurrentia, illetőleg oly roppant mennyiségnek oly olcsó áron Európába való dobása állandó nem lehet, idővel a mennyiség csökkenhet, de az ár biztosan emelkedni fog. Ami e verseny hatását Európára általában s Magyarországra különösen illeti, arról véglegesen ítélni még nem lehet. Az árak Európában középszerű termést tételezve fel, többször lesznek nyomottak mint eddig, s ezen idő alatt, mert hogy a krízis be fog állani, az kétségtelen, egy része birtokosaiknak elpusztul, mégpedig az a rész, mely túlságosan el van adósodva, vagy birtokait, bízva a drága gabonaárakba, drágán vásárolta. Ez szomorú, s az illetőkön sajnálkozni lehet, de segíteni nem, minden átmeneti állapot megköveteli a maga áldozatait, a dologban csak az a vigasztaló, hogy ezek nem képezik a nemzettest többségét s jobb részét. Sokan, kik viszonyainkat nem ismerik eléggé, a gazdálkodási rendszer megváltoztatását ajánlják, nevezetesen a marhatenyésztés általánosabb, okszerű űzését, vetem közbe. Általános gyógyszer erre nézve, felelég, nem létezik, azt mindenütt a viszonyokhoz kell mérni, ami épen Magyarországot illeti, az okszerű marhatenyésztés az Alföldön a gyakori_ szárazság s_ igy takarmányhiánya miatt a téren is mutatkozik Amerika versenye s várható, hogy még nagyobb mennyiségekkel fog fellépni az európai piacokon Magyarországnak nézetem szerint kettőre kellene kiváló figyelmet, fordítania s ez a kereskedelmi növények termelése és a bor. Bortermelésünknek azonban csak úgy jósolok jövőt, ha azt társulatok veszik kezükbe, mert ezekhez a külföld bizalma többnyire nagyobb, mint egyesek iránt, másrészt azonban ezek inkább kezeltethetik okszerűen a szőlőművelést s pinczézést. Az önök bortermelésének a fő baja az, ami épen a külföldön akadályozza azok elterjedését, hogy nem képesek egyenlő jóságú anyaggal szolgálni, ezt azonban korántsem szabad a becsületesség rovására irni. Ugyanezen jelenséget találtam én a 17. században Angliában, az írók ott folyton figyelmeztetik és intik a kereskedőket, hogy igyekezzenek lehetőleg egyöntetű árut előállítani, hogy így vevőik bizhassanak bennök s utalják őket a világ akkori legkifejlettebb kereskedő államára, Hollandiára. Ugyanezen helyzetben vannak most önök, önöknek a Rajna vidékéről s Francziaországból kell behívni vinczelléreket, kik termelőiket az okszerű módon való termelésre s a terménynek elkészítésére oktassák. A bortermelés terén különös jövőt jósolok önöknek, ha hasznukra fogják fordítani a jobb művelési módokat. Kiváló figyelmet kell Magyarországnak a kereskedelmi növények: len, kender, repce, dohány stb. termelésére fordítani, főleg dohányra, azt tartom, ennek nagy jövője van önöknél. A monopol, mondom nagyon megbénítja a termelést. Ez igaz, úgymond, ámbár a dohánymonopol egyike a legigazságosabb adónemeknek, ha már adóra van szükségünk, mégis e mellett is lehet találni módokat a termelés kifejlesztésére. E mellett azonban föltételezem, hogy a kezeléssel megbízott hivatalnokostul i szigorúan becsületes s ilyet, azt hiszem önöknél is lehet nevelni. Életkérdése Magyarországnak a közlekedési eszközök tökéletesítése, amely tekintetben főfigyelem fordítandó a vízi utakra. Minden lépés, amelyet ezen a téren tesznek, emeli versenyképességüket a világ piacán. Mily átalakítólag hat az a viszonyokra, azt tisztán láthatni a következő példából: a 16. században a prágai és berni gabonaárak közt 700% különbség volt, ez idővel a közlekedés tökéletesedése folytán mindig esett, a múlt század végével 120% volt, ma körülbelől csak 15%. Sőt az önök gazdasági életéből is idézhetek példát. 1863-ban Magyarországnak a szárazság folytán rendkívüli rossz termése volt, mégis az azévi legmagasab pesti piaczi ár kevéssel volt magasabb, mint az 1860—65-iki átlagos ár, amit én a máshonnan való szállíthatás következményének tartok. A beszéd folyamán szóba jött viszonyunk Ausztriához közgazdasági tekintetben. Dr. Roscher hangsúlyozta, hogy mennyire egymásra vagyunk mi e tekintetben utalva. „A legnagyobb szerencsétlenségnek tartanám“, saját szavait a magyar nemzetiségre nézve, ha Magyarország védvám-sorompót hozna Ausztriával szemben. Az ipar, melyet önök mint üvegházi növényt növesztenének nagyra, a felső és sűrűbb népességű vidékeken, tehát a nem-magyar faj lakta területeken jönne létre. Az ipar erőszakos teremtése pedig, mint a közgazdaság története bizonyítja, mindig a földművelés rovására történik, a magyarság pedig kiválóan azt űzi, ezt támadná meg tehát, azon kísérlet , hogy az a megtámadás nagyon veszélyes lenne, valószínű.“ Azt hiszem, hogy ezt a szempontot, a nemzetiségit nálunk még általában nem vették tekintetbe, midőn a tárgyalások folytak Ausztriával. Általában hangsúlyozta végül, „nem szabad, hogy Bismarck hg. szavaival éljek „die Verhältnisse allzu tragisch auffassen“, mert ez elcsüggedéshez vezet, ami minden téren igen veszedelmes.“ Beszélgetés közben említette dr. Roscher, hogy nem rég járt nála egy orosz államtanácsos, kit kormánya Amerikába küldött,, az ottani termelési és kereskedelmi viszonyokat tanulmányozni. Nem lenne-e jó nekünk is ugyanazt tennünk? Lipcse, 1879. november 30-án. HELTAI FERENCZ: A Dimaszablyozási enquête. A Dunaszabályozás tárgyában a közlekedésügyi miniszter által egybehívott enquête ma délben tartotta a közlekedésügyi minisztériumban első ülését. Az ülésen — mint a „Pester Lloyd“ írja, — Péchy Tamás közlekedésügyi miniszter elnökölt. Jelen voltak a kormány részéről: Hieronymi államtitkár, Boros Frigyes királyi tanácsos, főfelügyelő, Marsovszky osztálytanácsos, Bodoky főfelügyelő, Zsák Hugo mérnök. A fővárosi képviselőtestület részéről: Gerlóczy alpolgármester, Eggert, Vogler, Preuszner, Freissleder, Hunfalvy képviselők, Incze főmérnök, Heuffel mérnök, Kun tanácsjegyző, a közmunkatanács részéről Podmaniczky Frigyes báró alelnök, Zsigmondy, Házmán tanácsnokok s Wolf art főmérnök, a műegyetem részéről Kherndl és Klein tanárok, végül Pest vármegye egy mérnöke. Az ülést a közlekedésügyi miniszter nyitotta meg, előadva a dunaszabályozási kérdés jelenlegi állását. A külföldi szakértők jelentése következtében a közvélemény még izgatottabb lett, mint amilyen annakelőtte volt. Mindent el kell tehát követni, hogy a bajok gyökeresen orvosoltassanak. Ily óvszerek a dolog természete szerint két irányban kínálkoznak, eldöntendő elsősorban, hogy mily módon lennének a külföldi szakértők által ajánlatba hozott javítások keresztülvihetők, s miután e javításokat hamarjában keresztülvinni lehetetlen: az esetleges árvízveszély ellen jelenleg mily óvintézkedések teendők volna, felemelkedett Gerlóczy alpolgármester, hogy a városi képviselőtestület küldötteinek álláspontját vázolja. Gerlóczy világosan és kimerítően adta elő a Dunaszabályozási kérdés valamennyi pázisát s végül megjegyezte, hogy a közgyűlés legutóbbi határozata a főváros népessége érzelmeinek való és hű kifejezését, képezi. Miután a közgyűlés határozata még nem jutott hivatalosan a közlekedésügyi miniszter úr tudomására, kötelességének tartja a főváros kívánságait ez ügyben a miniszter úrral megismertetni, annál is inkább, mivel a főváros küldttei a közgyűlési határozat által le vannak kötve s a további tanácskozmányokban csak a község intenziói szellemében vehetnek részt. Szónok rögtöni intézkedések kikerülhetetlen szükségét hangsúlyozza, miután minden további késedelem nem csupán csak mulasztás, hanem valóságos bűn volna, bűn a főváros s az egész ország ellen. Gerlóczy ezután praecisirozta a főváros három követelését: haladéktalan keresztülvitelét a szakértők által javaslatba hozott munkálatoknak, e munkálatok programmjának közzétételét s végül azon egyének elmozdítását, kik a szabályozási munkálatokban részt vettek. Végül kijelenti a szónok, hogy a főváros küldöttei szent kötelességüknek fogják tartani, a közgyűlés által hozott határozatok keretén belül a javítási munkálatokra közreműködni. Utána Podmaniczky Frigyes báró az alpolgármester előterjesztését ajánlotta a miniszter figyelmébe. Péchy miniszter válaszában kijelenti, hogy a szakértők által ajánlatba hozott munkálatok rögtön nem kezdhetők meg; jelenleg tehát az lenne a legfőbb kérdés, hogy az esetleges árvízveszély elháríthatására mily módon lenne felhasználható a soroksári ág. A miniszter legjobbnak tartaná, hogy a kérdés szakszerű tanulmányozására egy szűkebb szakférfiakból álló bizottság küldetnék ki. Hunfalvy János városi képviselő helyesli a miniszter által javaslatba hozott modus procedendit ; szükségesnek tartja mindazonáltal kimonmondani már most, hogy a soroksári gát kinyitása bizonyos eventualitások bekövetkezte esetében haladéktalanul eszközlendő. Péchy miniszter nem ellenzi ez elvi kijelentést, a gát kinyitásának idejét és mikéntjét azonban szintén az általa már előbb indítványba hozott szűkebb körű szakértő bizottság elé szeretné előbb terjesztetni. Eggert József városi képviselő osztja a miniszter véleményét. Khernel tanár a soroksári ág megnyitásának szükségességéről nincs meggyőződve, miután a szakértők e véleményüket nem indokolták eléggé. E felfogás ellen erélyesen kelt ki Zsigmondy Vilmos városi képviselő, miután azok után, amik történtek, a szakértők véleményeinek helyessége még csak kérdés tárgya sem lehet. Ő határozottan Hunfalvy fentebb előadott indítványához csatlakozik. Hunfalvy a Kherndl által mondottak ellen hevesen kel ki: kijelenti, hogy épen semmi bizalommal sem viseltetik azon egyének iránt, akik oly őrültséget tudtak művelni, hogy elzárták a soroksári ágat. Podmaniczky Frigyes báró osztja Hunfalvy nézetét, azaz, hogy a soroksári gát megnyílása elvileg már most mondassák ki. Gerlóczy alpolgármester szerint az adott, viszonyok között nem lehet jobbat tenni, mint hogy már most mondassék ki elvben a soroksári gát kinyitása; kívánja mindazonáltal, hogy a kiküldendő szakértők menjenek ki a színhelyre s indítványukat, ha lehetséges még e héten terjeszszék be az enquête-nak. Szónok továbbá azon kérdést intézi a miniszterhez, hogy mi akadályozta azt, hogy az enquête tanácskozásai nyilvánosak legyenek, s hogy e tanácskozásra miért nem hívták meg a lapok képviselőit? Ő a dolog érdekében sürgősen kéri a minisztert, hogy jövőre a tanácskozmányokra hívja meg a sajtó képviselőit, hogy az által a közönség között uralkodó bizalmatlanságnak elejét lehessen venni, s hogy az ajánlatba hozott rendszabályokat ez által nyilvános discussio tárgyává lehessen tenni. Péchy miniszter erre megjegyzi, hogy neki a tárgyalások nyilvánossága ellen épen semmi kifogása sincs, de lehetetlen e helyiségbe 30—40 tudósítót beengedni; az ellen nincs kifogása, ha a lapok maguk közül két vagy három képviselőt küldenének. A dolog érdemére térve vissza kijelenti, hogy elfogadja Hunfalvy nézetét, hogy a soroksári Dunaág kinyitása elvileg már most kimondassék, továbbá, hogy a szakértő bizottság ajánljon majd módot a kinyitásra nézve, amire nézve szükségesnek tartaná, hogy e bizottságnak Pest megye mérnöke is tagja legyen S miután még megígéri, hogy a kifejezett óhajokhoz képest a szabályozási munkálatok eddigi vezetői el fognak távolíttatni, a szóbahozott szakértő bizottságba tagokal a minisztérium részéről Boros Frigyes kir. tanácsost és Zsák Hugo főmérnököt jelöli ki. E kettőn kívül a bizottság tagjai lettek még: Wokifart, Henrik, a közmunkatanács főmérnöke, Zsigmondy Vilmos városi képviselő és bányászmérnök, Heuffel városi mérnök és Klimm Mihály, a műegyetem tanára. És mivel a megye Duna-menti részei szintén nagy mérvben érdekelték, ezen albizottságban szükség esetén a budapesti államépítészeti hivatal főnöke is résztveene. Mint halljuk, e bizottság munkálatait, már holnap meg fogja kezdeni. Az ülés délután egy órakor ért véget. A véderő törvények a főrendiházban I. A hadsereg hadilétszámának 10 évre 'X'v megtiuooArauuitailiuui BZiUlu tUl VCUyja vaslatot Prónay Dezső dr. körülbelül egy óráig tartó beszédben támadta meg. A javaslat védelmére felszólaltak Fejérváry Géza báró tábornok és Cziráky János gróf. A részletek tárgyalásánál Prónay Dezső dr. a 10 év helyett 2 évet ajánlt megállapítani, a főrendek azonban ezt Keglevich István gróf felszólalása után a többi §§-okkal együtt változatlanul elfogadták. Szintén változatlanul fogadták el a jövő évi tjonezjutalék megajánlásáról szóló javaslatot. II. A főrendiház ülése deczember 2-án Elnök : Majláth György országbíró ; Jegyzők : Gromon, Pallavicini, Nyáry Jenő, Rudnyánszky. A kormány tagjai közül jelen vannak : Or,czy, Kemény, Szende, Bedekovics Trefort. Napirenden volt a hadsereg és haditengerészet hadilétszámának, illetőleg a monarchia két államára nézve meghatározott hadiutaloknak az 1889-ik év végéig való megállapításáról szóló törvényjavaslatnak és az erre vonatkozó jelentésnek tárgyalása. Szende Béla honvédelmi miniszter a képviselőházban is kifejtett okok alapján a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlja. Prónay Dezső báró kifejti, hogy jelenleg csakis osztrák hadsereg létezik, s önámítás lenne közös hadseregről beszélni. És a hadseregnek ezen kizárólag osztrák jellege veszély reánk nézve, veszély nemzetiségünkre, veszély nemzeti kultúránkra nézve. Igaz, hogy ennek magunk is vagyunk okai, de fő oka a múltban, a történeti eseményekben és azok következményeiben rejlik. Kétszáz éves hagyománya az a magyar társadalomnak, hogy a magyar ember a katonai pályán legfőbb intéző körök részéről rendszeres mellőzésnek van kitéve. A közös hadseregbe lépő azon ifjak, akik a katona pályát életczélul tűzték ki maguknak, három osztályba sorozhatók. Először említendők azok, kik jellemüknél fogva simulékonyak, fogékonyak külső behatásokkal szemben. A második osztályba tartoznak azok, akik birnak ugyan szilárd, független jellemmel, de nem birnak tapintattal, s meghasonulva fölebbvalóikkal, vagy meghasonulva életpályájukkal tengődnek azon. A harmadik s legkisebb részt azok képezik, kik jellemszilárdsággal, tapintattal s önmérséklettel meg lévén áldva, jó katona s a magyar nemzeti cultura egyik előharczosa is maradhatnak. Ezek legfölebb kapitányságig viszik, mig fölebbvalóik, a tábornokok, ezredesek nagyobbrészt ellenünk harczoltak a szabadságharczban, s így nagyon természetes, hogy nemzeti törekvéseinkkel nem rokonszenveznek. Az általános védkötelezettségen alapuló hadseregnek, folytatja, nemzeti jelleggel kell bírni. Megengedi szóló, hogy egy zsoldosokból álló seregnél a dicsvágy helyettesíthet minden erkölcsi rugót, de tagadja, hogy olyan hadseregnél, melynek tagjai nemcsak katonák, de polgárok is, a lelkesedés ne volna lényeges kellék. Ami pedig az önálló magyar hadsereg felállítását illeti, törekvéseink végczélját ez kell, hogy képezze, bár beismeri, hogy e czél elérésének akadályai ma még felette nagyok, nemcsak azért, mert az közjogunk egy tetemes részének módosítását föltételezné, nemcsak azért, mert ehhez a törvényhozás erre vonatkozólag illetékes összes tényezőinek beleegyezése kívántatnék, aminek elérésére ma semmi remény, hanem azért is, mivel nem volna egészen alaptalan azon aggodalom, hogy a hadiszervezetnek ezen megváltoztatása kellő átmenet és előkészület nélkül nem csökkentené-e ideiglenesen harczképességünket. Ennek folytán a leghelyesebb eljárás az 1868 : XII. sz. által teremtett alapon a közös hadsereg intézményének legkiválóbb hátrányait csökkenteni. Az 1868: XII. t. sz. 15. §-a módot nyújt arra, hogy a magyar sorhadi csapatok a közös hadsereg keretén belül is mint magyar hadsereg jelentkezzenek. A leglényegesebb kellék mindenesetre az, hogy a magyar ezredek vezénylete magyar legyen. A második főkellék az volna, hogy az előléptetés a magyar ezredeken belül, úgy amint most pl. az egyes fegyvernemeken belül történt, az ezredesi rangfokozatig külön történjék. Miután azonban a kormány, midőn a létszámnak 10 évre való megállapításáról szóló törvényjavaslatot beterjesztette, egy szóval sem érinti, nem hogy kifejtette volna, hogy megtette-e a szükséges lépéseket az életbe léptetendő reformokra nézve, a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot még csak általánosságban sem fogadja el a részletes tárgyalás alapjául. Baross Gábor a képviselőház jegyzője átnyújtja az 1880. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő kiadásokról, továbbá a kir. József-műegyetem és az állatgyógyintézet állandó elhelyezésére, Budapesten emelendő állami épületekről és az arra megkívántató költségek fedezéséről szóló törvényjavaslatokat, melyek a képviselőház által tárgyaltatván, elfogadtattak alkotmányos tárgyalás és hozzájárulás végett. Átnyújtja továbbá a képviselőháznak a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottságba választott tagjai névsorát. A törvényjavaslatok a hármas bizottsághoz adatnak ki előzetes tárgyalás végett. Fejérváry Géza báró : Prónayval ellentétben semmi aggasztót nem lát abban, ha a hadsereg jelen szervezetében fentartatik, mert e szervezet a pragmatica sanctio alapján létesült, s a régi törvényhozás által is elismertetett. Tagadja, mintha a hadsereg germanizálna , az annyi mindenféle nemzeti ---- . , 1 villiiului acul, L mi xi O 111 ut nyelv, minthogy azt legtöbben értik. Arra nézve, hogy a magyar embert a hadseregben üldözik, élő példa maga, ki még nem öreg, mégis tábornok. Ami azon classificatiót illeti, hogy Prónay jellemesekre és jellemtelenekre osztja azokat, kik a hadseregben szolgálnak, ebbe nem bocsátkozik. Ajánlja a törvényjavaslatot elfogadásra. Prónay Dezső báró kijelenti, hogy ő e szót „jellemtelen“ nem használta, hanem igen is beszélt simulékonyabb és engedékenyebb jellemekről. Ciráky János gróf kifejti, hogy a hadsereg jelen szervezetét követelik a mostani viszonyok, követeii nagyhatalmi állásunk, melyről rem lehet lemondanunk, hacsak ellenséges szomszédaink befolyásától nem akarjuk magunkat függővé tenni. Ez oknál fogva nem pártolhatja azt, hogy a most újra kiterjesztendő határidő a hadiszervezetnek és hadseregnek fentartását illetőleg változást szenvedjen, hanem pártolja a javaslatot. A főrendek erre a javaslatot általánosságban elfogadván, következik a részletes tárgyalás. Prónay Dezső báró módosítványt nyújt be, hogy a 10 év helyett 2 évre szavaztassék meg a hadilétszám. Keglevich István gróf s a ház az 1. §-t változatlanul elfogadta. Ezután a többi §§-ok vita nélkül elfogadtattak. Elfogadtatott továbbá úgy általánosságban, mint részleteiben a jövő évi újonézjutalék megajánlásáról szóló törvényjavaslat. Ezzel az ülés véget ért. Legközelebbi ülés holnap délelőtt 11 órakor tartotik, másodosztályú követségi tanácsos és első tolmácsnak, a Ferencz József rend középkeresztjét adományozta. — Külföldi rendjelek viselése. Ő felsége megengedte, hogy lovag Pusswald József cs. és kir. követségi tanácsos, az Erészt-féle szász-herczegi házirend másodosztályú középkeresztjét, — és tarerai lovag Schmit Ernő cs. és kir. követségi tanácsos, a görög királyi Megváltórend tisztikeresztjét elfogadhassák és vi élhessék. --Kinevezések. A magyar királyi igazságügyminiszter Bogisich Károly pestvidéki kir. törvényszéki segédtelekkönyvvezetőt ugyanezen törvényszékhez telekkönyvvezetővé, Podor Kálmán pestvidéki kir. törvényszéki bijnokot pedig ugyanoda írnokká nevezte ki. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. miniszter Sárkány Endre fogalmazó gyakornokot, miniszteri segédfogalmazóvá nevezte ki. — A fiumei m. kir. tengerészeti hatóság, a kereskedelmi tengerészeihez hajókapitánynyá : Stipanovich Andrást, Costrena S. Luciából, — hadnagygyá: Randich Antalt, Costrena S. Barbarából nevezte ki. — Pótvásár. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. miniszter megengedte, hogy Somogymegye területéhez tartozó Kaposvár községben, a f évi november hó 3-án meg nem tartathatott orsz. vásár helyett, f. évi deczember hó 15-én pótvásár legyen. — Ügyvédi kamara. A budapesti ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint: dr. Deutsch Ignácz (1. IV. Reáltanoda-utcza 14. sz ) Wizinger Károly (I. Isván tér 14. sz. a.) ügyvédek, a kamara lajstromába folytatólag felvétettek. Túry Sámuel taksonyi ügyvéd és kamarai tag önkéntes lemondása, Vorosz Lajos budapesti ügyvéd M.-Szigetre történt elköltözése, továbbá Sztrokay Boldizsár budapesti ügyvéd és kamarai tag elhalálozása folytán fenti lajstromból kiterültettek ; utóbbi irodája részére gondnokul Merényi Dezső budapesti ügyvéd és kamarai tag neveztetett ki ; végül, hogy Tóth István Kunszent Mártonban elhalt, de a budapesti ügyvédi kamara lajstromába bejegyzett ügyvéd és kamarai tag elhalálozás folytán fenti lajstromából szintén kiterültetett, és irodája részére gondnokul a debreczeni ügyvédi kamarának 971 879. sz. a. kelt határozatával Tóth Endre kunszentmártoni ügyvéd neveztetett ki. — A madridi ünnepélyességek. Madridból e hó 27-étől a következőket írják: „A király tegnap fogadta ünnepélyesen a német, orosz, olasz, belga, görög és japán követeket, kik uralkodójuk nevében szerencsekivánataikat fejezték ki a királynak menyegzője alkalmából. A német követnek hét kísérője volt, az orosz és olasznak három-három, a japáninak kettő, végre a görög követnek egy. A rendkívüli követeket udvari diszkintón szállították a királyi palotába, hol a sorfalat képező alabárdosok és testőrök zeneszó mellett katonásan tisztelegtek. A király tábornoki egyenruhában, környezve minisztereitől, a trónteremben fogadta a követeket. Az asturiai herczegnő, ki sötétzöld selyemruhát viselt, az első teremben fogadta e követeket, kik közül Cadini tábornokkal spanyolul, kíséretével olaszul, mig a többiekkel francziául társalgott. A tisztelgők beszédeiket franczia nyelven mondották, Cialdini tábornok kivételével, ki spanyolul beszélt. E fogadtatás után a király Casal-Ribeiro gróf portugál követet s nejét külön kihallgatáson fogadta. 40 órakor a fejedelmi vőlegény menyasszonyához ment Pardoba. A könnyűség és folyékonyság, melylyel Krisztina főherczegnő már eddig is a spanyol nyelvet bírja, általános csodálkozás tárgya. Az esketési ünnepély napján a madridi helyőrség valamennyi őrmestere 1 pesetát, míg a legénység a tizedestől kezdve lefelé 2—2 reált, kapott zsoldján felül. Egy madridi jelentés szerint Husscar, Tetuan herczegnőket, továbbá de Valmediano marquisenét Mária Krisztina királyné palotahölgyeivé nevezték ki. — Mihalovics bibornok a napokban viszszatér Zágrábba. — A tecnikusoknál anyja hir szerint Andrássy Gyuláné lesz. — Részvétfelirat Benis özvegyéhez. A felső-szabolcsi református egyházmegye főjegyzője a következő sorokat intézte a napokban elhunyt kitűnő hazafi özvegyéhez : Bánatos özvegy ! Nagyméltóságu asszonyom ! A felső-szabolcsi református egyházmegye folyó hó 25—26-dik napjainál,ailuk gyűlése /. alatt mellékelt kegyelettes határ-' rozatának a Méltóságos asszonyhoz megküldését szomorú tisztemmé tevén: midőn e kötelességemnek eleget teszek, kérem a mindenekre elégséges mennyei kegyelmet, hogy pótolhatatlan veszteséggel sújtott bánatos szivét az érzelemvilág mélységein Istent mindenkor feltaláló lélek enyhítse s a bánat első viharos jellegein keresztül nagy fájdalma szűrődjék át csöndes, szelíd, magábatérő emlékezetté. Az e tárgyra vonatkozó jegyzőkönyvi kivonat igy hangzik : Világi elnök mély megilletődéssel hozza tudomásra azon súlyos veszteséget, mely a hazát, az igazságszolgáltatást, a magyar ref. egyházat, különösen egyházmegyénket érte nagyméltóságu Bónis Sámuel ur halálában; meleg és érzékeny szavakban emlékezik meg az elhunyt dicső érdemeiről, ki mint hazafi, ember és protestáns, méltó dicsekedése volt Szabolcs vármegyének, mely őt szülte, dajkálta, s érdeme szerinti magasra emelkedésének tanúja vala. Osztatlan, őszinte fájdalommal veszi tudomásul egyházmegyénk a nagy férfiúnak elhunytát, s visszatekintvén az általa dicsően megfutott életpályára: a legmélyebb kegyelettel hajlik meg emléke előtt annak, ki ama nagy kornak jellemét viselte szivében mind halálig, melynek maga is történeti névre érdemes tényezője volt, mely az önfeláldozás dicső erényét nem vetette soha is az anyagi haszon és önérdek mérlegébe. De a legméltóbb kegyelet és fájdalom tölti el egyházmegyénk egyetemét, különösen ha visszaemlékszik azon buzgó, hitteljes tevékenységre, melylyel a boldogult, mint egyházmegyénk egykori bölcs és lelkes tanácsbirája, később erélyes segédgondnoka, nem csak megfelelt hiven a protestáns egyház mult vívódásaiban, kemény harczaiban a martyromság borostyánával ékesített, történelmi értékre érdemes Bónis névnek, hanem ősei kegyeletes szellemét örökölve e név fényét és dicsőségét, hathatósan öregbítette. Midőn a dicsőüitnek magas érdemeit e szerény jegyzőkönyvi lapon megörökítjük, elhatározzák e jegyzőkönyvi határozatot hírek. — Deczember 2. — Hivatalos. Kitüntetések. Ő felsége lovag Kosjek Gusztáv I. osztályú követségi tanácsosnak a másodosztályú vaskorona-rendet díjmentesen. - Weben an Arthur, TÁRCZA. -<&_ ‘fomjd.osó le'ven.te *) czmü költői elbeszélésből. Lengyelország egén tornyosul a felhő — Harczi lobogókat lobogtat a szellő. Csatajelre várva farkasszemet néznek A lengyel daliák, pomerán vitézek. Fáj a szive szegény Micziszláv királynak, Hogy ma ismét fogynak, sírba sokan szállnak. Ég urához küldi buzgó imádságát, Hogy ne hagyja el a lengyelek hazáját. „Istenem, te látod, lengyeleknek atyja, Hogy kezem a kardot már nem forgathatja. Öreg vagyok már én kardra, kelevézre, Hősi koszorúra, harczi dicsőségre. De ma még harczolok, a keresztet védem, Ne hagyd el seregem, sok derék vitézem. Mutasd meg hatalmad a vad pomeránon, Hogy bálványok helyett tégedet imádjon.“ Így könyörög a hős lengyelek királya, Mellette térdepel hervadó leánya. Hervadó leánya, drága szemefénye, Öröme és búja, minden ékessége. _*) Mutatvány szerző közelebb megjelenő költeményeiből. Ára fűzve 1 frt, diszkötésben 2 frt. Bolti ára nagyobb lesz. Az előfizetések decz. 20-ig szerző lakására (Budapest, VIII ker. futó utcza 45. Sz) küldendők. „Jer ide — szólítja — szomorú kis szivem, Hajtsd le a fejedet vállamra szelíden. Hadd simogassam meg szép arany hajadat, Hadd csókolgassam meg hervadó arczodat. Ölelj át, karolj át puha kis kezeddel, Nézz reám ragyogó fekete szemeddel. Mosolyogj, melegíts, mint a nap sugara . . . úgy lehet , ma látjuk egymást utoljára. Fáj a szivem érted, hogy hervadni látlak, Hogy nem telletsz párja délezeg daliádnak , Annak a bujdosó magyar leventének . . . Boldogok, tudom, csak együtt lehetnétek. Hegyeket, völgyeket kikutattak érte, De lába nyomára nem akadtak mégse. Faggatták a szellőt, patakot, madárkát, A leveles bokrot, de sehol se látták. Azt gondolja talán, hogy haragszom rája, Mert beleszeretett egy királyi lányba, Tudom én, hogy a szív önkénytelen érez, Az igaz szerelem sokat vihet véghez. Ti lengyel főurak! ha elér halálom: Szerető lányomat ti nektek ajánlom. Ha megjön , adjátok szive szerint férjhez : Ahoz a bujdosó magyar leventéhez.“ Főurak szemében könnycseppek ragyognak, A király s leánya hangosan zokognak. Egyszer csak hadi kürt, tárogató harsan . A pomerán vezér odavágtat gyorsan. Termete óriás . . . csupa vas és pánczél . . . Reng alatta a föld, zug megette a szél. Patpija tombol, mint valami táltos, Hosszú nagy sörénye levegőbe szálldos. „Micziszláv! Micziszláv! Lengyelek királya! Kiméljük a népet ! — mennydörgve kiáltja - A háború sorsát intézzük el szebben: Jer és kardjainkat mérjük össze ketten. Vagy pedig nem bánom: jöjjön fiát akárki Pomerán vezérrel csatasikra szállni. A párviadalban ki elesik: népe Hódolva boruljon a másik elébe.“ A vezér láttára a király megdöbben, Hiszen őt öreget legyőzheti könnyen. Hányja a hab lelkét . . . s nem engedi lánya, Hogy kardot emeljen a vad pomeránra. Ekkor, mint az égből földre csapó villám, ott terem egy bajnok, sisak van az arczán. Daliás termetén ragyogó ruházat — Egyenest a lengyel király elé vágtat. Kivonja a kardját, köszön katonásan. Azután igy beszél röviden, de bátran : „Lengyelek királya! kardom felajánlom . . . Diadalt nyerek én a vad pomeránon! Kérdezi a király: „Ki vagy te, mi vagy te?“ Feleli : „Egy magyar bujdosó levente.“ Szép királykisasszony megriad e szóra: Fehér lesz, mint a hó, piros, mint a rózsa. Könyörög apjának, lábához letérdel : „Ne engedd vivni a pomerán vezérrel . . .“ A levente fordul engedetem nélkül — S a pomerán vezért kiveti nyergéből. Leugrik lováról . . . folytatja keményen Félbeszakadt harczát gyalog a fövényen. Jobbra-balra villog fényes aczélkardja, Gőgös ellenségét szitokra fakasztja : „Ejnye ezudar ficzkó ! ejnye besze lélek ! Azt hiszed talán, hogy én te tőled félek. No várj, megtanulak keztyübe dudálni, Hogyha épen oly nagy bented a kurázsi.“ Tigrisi méreggel ront a leventére, Egy iszonyú vágást irányoz fejére. De daliánk sem rest, megelőzi gyorsan : A pomerán vezér ott hever a porban. Elveszi életét . . . s felszökik lovára, Megy a király elé, mint a madár szállva. Felmutatja kardját, köszön katonásan : A pomerán meghalt, jelenti alássan. Megszólal Micziszláv : „Jer ide, szivemre, Te bujdosó magyar, te vitéz levente! Ne légy bujdosója többet a világnak — Lengyelek királya megfogad fiának. Pomeránországot általad évi néked, Ráadásul adok egy kis feleséget. Angyali teremtés . . . jó szivét utánad Régóta emészti keserű bűbánat. Hanem előbb mondd el : ellened mi támadt, Hogy el kellett hagyni gyönyörű hazádat? Bujdosó életre micsoda szél hajtott? Mi a származásod? mi a neved, rangod? Egy hosszú sóhajtás kél a bajnok ajkán, Szomorú emlékek tükröződnek arczán. Megszólal lelkében valami keserű, Tépdesi, szaggatja, mint a saskeselyű. A király kérdése szúrja, mint a tövis, Kérdező szavára felelne is, nem is. Végre a könnypatak megered szeméből, S leveszi a fátyolt gyászos életéről. Megnevezi magát, hogy ő Béla, névleg: Kopasz László fia, fejedelmi herczeg. Az unokaöcscse szent István királynak, Kinek vénségére a nyakára hágtak. Mondja, hogy egy asszony kezében a gyeplő, Ki fia javára örökösen cselt sző. Ő és testvérei el-kimenekedtek . A kerek világnak bujdosói lettek. De Vazulnak, mondja, nem volt menekvése. Forró, tüzes ólmot öntetett fülébe. Kitolatta szemét udvarmesterével . . . Verje meg az isten mind a két kezével! Hogy fölfedi magát a vitéz levente : Hódolnak előtte a daliák rendre. Szép királykisasszony borul a nyakába, Kisütött szivében a napnak sugara. Szép aranyos hintón palotába térnek, Főurak kiserik, aranyos vitézek, Csapnak olyan lakzit, hogy soh’se lesz párja . . . — Ez a Béla herczeg szép históriája. PÓSA LAJOS.