Ellenőr, 1880. január (12. évfolyam, 1-53. szám)

1880-01-13 / 19. szám

nincs reá fölhatalmazvs, ő tehát csakis azon kí­vánságok szabatos minimumának tekinti az em­lékiratot, a­melyeket az alkotmányhű párttal való kiegyezés fejében táplálhatnak a csehek. Ez érte­lemben vette tudomásul Etienne a Rieger által előterjesztett programmot is, a­melynek a később ösz­­szeülő bizalmi férfiak tanácskozásának kellett alap­jául szolgálnia, ő maga pedig megígérte, hogy az alkotmányhű pártnál minden befolyását arra fogja fordítani, hogy a két fél csakugyan kibéküljön. Rieger, Etienne és én még az­nap este távoztunk Emmersdorfból és Klagenfurtból a legközelebbi vo­nattal Bécsbe utaztunk, 1878. karácsony első ün­nepén jelent meg Etienne tollából a „Neue freie Pressében“ az a czikk, a­melyben ékesszóló sza­vakban fejezte ki Ausztria népeinek békére és egyet­értésre valló vágyait.“ Scharf ígéri hogy folytatni fogja a leleple­zést és be fogja bizonyítani, hogy Herbst be­folyása hiúsította meg a kiegyezést. * Az emmersdorfi találkozást a „Montags-Revue“ elevenítette föl a napokban. E lap közli a kérdé­ses emlékirat tartalmát is. A cseheknek meg­ígérték, hogy tartománygyűlési és reichsrathi vá­lasztó­kerületeik számát jelentékeny mértékben meg fogják szaporítani, az országos bizottságot német és cseh osztályra fogják osztani, a cseh nyelvnek sokkal nagyobb kört fognak engedni a hivatalokban és az iskolákban, több cseh iskolát fognak államköltségen tartani, sőt politikai-közigaz­gatási engedményeket is helyeztek kilátásba a cse­hek részére, a­mely engedmények egészen más világításba helyezték volna az autonómia fogalmát, mint a minővel eddig bírt Ausztriában. Herbst az alkotmányhű párt akkori feje oly vakon rohant czélja felé, mely Andrássy gróf megbuktatásából állott, hogy elvben elfogadták az emlékiratot. A delegatióban megtámadták Andrássy grófot és a reichsrathba utasították a berlini szer­ződést, a­hol ellenáll­atlan többségre remélitek s£ert tenni a csehek segítségével. De csakhamar kitűnt, hogy a berlini szerződésnek az alkotmányhű párt kebelében is vannak hívei és így a csehek se­gítségével sem lehet megbuktatni Andrássyt. Ekkor cserben hagyta Herbst az emmersdorfi pontokat. Az emmersdorfi szereplők azt állítják, hogy ők azért maradtak le a kísérletről, mert Taaffe gróf saját czéljaira akarta kizsákmányolni a cseh kiegyezést. Pedig abban az időben, midőn Herbst hátat fordított a cseheknek, még Innsbruckban ült mint helytartó. Később még egyszer kísérletet kellett volna tenniök Herbstnek és Riegernek Taaffe gróf jelenlétében, midőn ez belügyminiszter volt Stremayr kabinetjében. Taaffe gróf azzal nyitotta meg az alkudozást, hogy legjobb lenne, ha a ve­zérek egyeznének ki egymással és csakis az el­lentétek egyengetésében vennék igénybe a kor­mány szolgálatait. Herbst azonban tekervényes vá­laszt adott és azt mondotta, hogy majd „Prágá­ban“ és ezzel vége szakadt az alkudozásnak. A spanyol kormány cubai politikája. Canovas del Castillo, a spanyol­ miniszter­­elnök, mikor a senatusban kifejtette cubai politi­káját, azt mondá, hogy nem vonakodik a rabszol­gaság lassanként való eltörlésétől, s a gazdasági reformoktól azon határok között, melyekben ezek nem áldozzák fel az anyaország érdekeit a cubai radicalisok aspiratióinak. Canovas del Castillo pro­­tectionista eszméket táplál, míg a cubaiak szabad forgalmi doctrinára, s arra alapítják igényeiket, hogy Cuba túlnyomólag földmivelő sziget, s elsőrendű élelmiszükségletek kiviteléből él. A kormány azon veszélyt, mely a creolok közgazdasági óhajainak teljesítéséből származhatnék, fokozatos emancipatio által akarja megelőzni. Ezzel eleget vél tenni a színeseknek és rabszolgáknak, kik nem fognak az autonomisták és separatisták bujtogatásaira hall­gatni, mikor a madridi kormánytól azon biztosítást nyerik, hogy 6-8 év múlva szabadok lesznek. Canovas azt hiszi, hogy a fokonkénti eman­cipate­val megakadályozhatja, vagy legalább el­lensúlyozhatja az ültetvényesek körében elha­rapódzott agitátiót. Nem ad hitelt a pessimis­­táknak, kik azt mondják, hogy az idő rövid, s el­múlt a félrendszabályok ideje. Azt hiszi, hogy a kilátásba helyezett emantipátia-törvénynek kihir­detése meg fogja nyerni a 227,000 fekete rabszolga és 846,000 színes semlegességét, kiknek érdekei nem mindig egyeznek meg a cubai 900,000 fehér ér­dekeivel. A creolok panaszkodnak a nagy adósság miatt, mely a szigetet terheli. Canovas terveivel szemben autonómiát követelnek az anyaország fenhatósága alatt, vagy pedig szabad forgalmat. Ez esetben kifizethetik majd — úgymondják — adósságaikat, míg ezek a mostani kormány alatt úgy nőnek, mint a hó­lavina. Szeged, január 11-én. (D. É.) A királyi biztosság hivatalosan és hírlapilag szólítja fel mindazokat, kiknek káraik a kárbecslések alkalmából, részint távollétük, részint egyéb okok miatt, hivatalosan megállapíthatók nem voltak, hogy magukat f. hó 16, 17, és 18-ik nap­jain a városi széképület tanácstermében, káruk megállapíthatása végett, annyival inkább jelentsék, minthogy elleneseiben csakis önhibájuknak róhat­ják föl, ha a könyöradományok élvezetéből kima­radnak. Az illetők a hirdetésben városrészenként és név szerint vannak fölsorolva és e szerint a bel­városban 12, a felsővárosban 10, az alsóvárosban 26 és Rókuson 40, összesen 88 károsult fél nincs fölvéve a hivatalos kárbecslésnél. A hatóság, mint ideiglenes vízvédelmi bizott­ság által, több érdeklődő városi képviselő részvéte mellett, tegnap este tartott­ értekezletén P­á­l­f­y polgármester elnökölt s részt vett Horváth Gyula királyi biztosi tanácsos is. Az értekezlet a külte­rület védelmének ügyével foglalkozott. A percsórai töltésvonal kiépítése ugyanis tavaszig teljesen le­hetetlen és így Szeged külterülete, valamint a szomszédos községek védtelenül vannak kitéve a tavaszi ár rombolásának. A királyi biztos, bár feladatán kívül esik a külterület védelme, de indíttatva Szeged város ez életkérdésének nagy fontossága által, lépéseket tett a kormányköröknél, hogy a városnak mód és al­kalom nyuttassék külterületének megvédh­etésére. E czélból Horváth Gyula biztosi tanácsos köz­­benjárultával a napokban egy küldöttség járt a kormányköröknél, hol nemcsak azon ígéretet nyertek, hogy a sövényházi töltésvonal kiépítése meg fog engedtetni, hanem a kormány késznek is nyilatkozott, az e munkálathoz szükséges költsé­geket a városnak előlegezni. Egyedüli nehézséget tehát ez ügyben még csak az képezett, hogy a töltésvonal Pallavi­­c­z­i­n­i őrgróf uradalmán vonul végig és igy a ne­­taráni kisajátítás hosszas időt vett volna igénybe. Azonban ez akadály is elenyészett, miután az őrgróf beleegyezett a töltésvonal kiépítésébe oly formán, hogy az csak ideiglenesnek tekintessék s ne te­kintessék pr­ecedensül a percsóra társulati függő kérdések végmegoldásánál. Az értekezlet e munkálat sürgős keresztül­vitelét, mint egyedüli mentő eszközt, halaszthatat­lannak nyilvánítá, mire a városi mérnökség előter­jesztő idevonatkozó számadásait. Ez előterjesztés szerint a sövényházi védvonalnak 28 lábra, való fölmagasításához 180.000 négyszögméter föld hor­dása kívántatik; a munkálat 106.650 frt költséget igényel és 30 munkásnap alatt 3000 munkás által keresztülvihető. Bár az értekezlet további folya­mán, a védelemre nézve nagyon elágaztak a véle­mények, végre mégis megnyugodtak a külterü­letnek ilyetén módon való biztosításában s elhatá­rozták a jelenlevők, hogy a hétfőn e tárgyban tartandó rendkívüli közgyűlésben oda fognak hatni, hogy a kormányhoz ily értelemben felirat intéz­­tessék. A 10.000 írton fölül megmaradt vagyonértékű károsultak közül tegnap újabban 6 élt felszólam­­lási jogával. Ezekkel együtt, már összesen 23 fél reclamált. Az időjárás még folyton borongós, bár az északi szél folytán éjjel fagyok vannak. A Tisza vizénél legutóbbi tudósításunk óta ismét 4 hü­velyk apadás észlelhető. Jelenlegi vízállás 9' 5". Néhány szó a tagosításról, tekintettel a telekkönyvi intézményre. (Három közlemény.) I. Az erdélyi birtokviszonyok rendezése czél­­jából a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minisz­ter ő nagyméltósága által összehívott enquéte, rész­letesen és alaposan tárgyalta mindazon hiányokat, melyek a birtokrendezésnél felmerülve, annak gyors és olcsó keresztülvitelét akadályozták; ezen hiányok mikénti megszüntetése, valamint az ezekre vonatkozó törvényszabályok mikénti változtatása, úgy az enqueten, mint lapokban annyiszor volt már megvitatva, hogy ezeket újra föleleveníteni szük­ségtelennek tartom; azonban most, midőn épen ezen ügyben a törvényjavaslat készülőben van és az mielőbb tárgyalás alá kerülend, nem mulaszt­hatom el ezen kedvező körülményt, fölemlítve a birtokrendezés jelen meneténél meg mutatkozó oly hiányokat, melyek nemcsak a birtokrendezés alap­ján készült munkálatok egyöntetűségét gátolják, hanem a tulajdonjog biztosítását is akadályozzák. Hogy ezen hiányokat kellő alapossággal fel­tüntethessem, és az észlelt adatokat a szükséges kommentárral kísérjem, szükségesnek látom, nem­csak a birtokrendezés tárgyában eddig fennálló miniszteri rendeletek, hanem az ezzel kapcsolatos telekkönyvi valamint adósorozati rendeleteket is idézni, felmutatva egyszersmind, hogy a jelenlegi gyakorlati eljárás szerint, ezen rendeleteknek meny­nyiben és hogyan létetett elég. Ezek iránt teendő szerény nézetem nyilvánítása a telekkönyvi intéz­mény, valamint a birtokrendezésnél szükséges tech­nikai és gazdászati kivitel úgy elméleti, mint gya­korlati ismeretétől feltételeztetvén, mint egykori telekkönyvvezető és 6 év óta tagosító mérnök, némileg feljogosítva érzem magam e téren szerzett szerény tapasztalataim nyilvánítására, s ha e te­kintetben bármi kevéssé használtam az ügynek, czélomat elértem. Megtekintve közelebbről az erdélyi részekre vonatkozó birtokrendezési eljárást magában foglaló 1872. május 6-iki, valamint az 1869. április 8-án kelt és a telekkönyveknek a birtokszabályozása folytán szükségessé vált átalakítására vonatkozó min. rendeleteket, azokon­ oly hiányokra akadunk, melyek folytán egy része azoknak kivihetetlen, míg másfelől sem a telekkönyvi intézmény fogalmának meg nem felelnek, sem pedig a birtokrendezés — különösen a tagosítás — czéljával nem egyez­tethetők. Tagadhatatlan, miszerint a tagosítás egyedüli czélja az úrbéri viszonyok rendezése folytán, az eddig több részletekbe elszórva fekvő földek egye­sítése által, idő és erő megtakarítása, a mezei mi­­veletek czélszerű beosztása folytán a reá tett fá­radtság és költség nagyobb mértékbeni kamatoz­tatása, de a helyi viszonyok és szokásos gazdál­kodási rendszer tekintetbe vételével (1872. május 6-ki min. 1. 54. §.) a tagok czélszerű kiszakitása által még nincsen mindez elérve, mert miután a tulajdon zálog, akár pedig haszonélvezeti jogot csak a telekkönyvi bejegyzés által nyerhetni, az 1869. április 8-án kelt miniszte­r­ alapján köteles a te­lekkönyvi hivatal a mérnöki munkálatnak a sza­bályozás folytán szükségessé vált átalakítását ke­resztül vinni; hogy pedig ezen átalakítás megtörtén­hessék, magának a tagosítási munkálatnak mindazon kellékekkel bírnia kell, melyek azt lehetővé teszik. Tekintsünk meg egy tagosítási munkálatot. A törvényszék jóváhagyása mellett (1872. május 6-án kelt min. r. 34. §.) felfogadott mérnök a bevezetés után (35. §.) az egyéni birtokállást felveszi, mely alkalommal e részben semmi utasí­tása nem lévén, tekintet nélkül a telekkönyvi álla­potra, a tettleges birtokosok nevére írja a fekvő­­ségeket, minek megtörténte után a földkönyv, bir­tokivek, valamint a térkép elkészítését eszközli, mely utóbbiba az 1872. május 6-án kelt min. 1. 37. §. szerint a telekkönyvi vázrajzokban előfor­duló katasztrális számokat vezeti be; ezeknek meg­­készitése után (1872. május 6-án min. r. 38. §.) hitelesíttetik a munkálat és az osztályozó bizott­sági tagok megválasztása után (1872. május 6-ki min. r. 41. §.) a becslés keresztül vitetik, mely hasonlóan hitelesíttetik (1872. május 6 ki min. r. 43. §.), akkor az arány kulcsának meghatározása (1872. május 6-ki min. r. 45. §.) után, a mérnök az arányosításnál az aránytáblázat egyéni kidolgo­zására, (1872. május 6-ki min. r. 47. §) vagy ta­gosításnál a birtokrendezés tervének megállapítása, a kiosztási sorrend meghatározna után, (1872. május 6-ki min. 1. 49. §. a. c. d. pont) az uj bir­tokállás és a tervezet oly formáns megkészitésére utasittatik, hogy belőle biztosan ki lehessen tudni, mely birtokrészletek léptek a telekjegyzőkönyv lapjain bevezetett régi birtokrészletek helyébe (az 1869. április 8 ki telekkönyvi szabályrend. 3. §. 1872. május 6-ki min. r. 37. §.) s mely terve­zetben kimutatott uj tagoknak az előbbi birtokkal egyenlő értékűnek kell lennie (1872. május 6-ki min. r. 54. §. 2. pont). A létrejött egyesség alapján a megállapított terv szerint, az uj tagok kihasítása után a munká­jat meghitelesittetik. Most a „Birtokrendezési eljárás“ 59. § sze­rint csak a kiosztási térkép és földkönyv, m­íg a telekkönyvi rendtartás 1872. május 2-án kelt, min. 1. 4. § szerint nemcsak az uj, hanem a régi bir­tokállapotra vonatkozó összes munkálatok a pénz­ügyi igazgatóságnak küldendők, kik az 1868. XXV. t. sz. 9—13. §-ai szerint az egyéni adókivetés bevezetése után a telekkönyvi hatósághoz küldi át, az uj telekkönyv tervezetének elkészítésével a telekkönyvvezető bizatik meg. (1872. május 6-án min. 1. 6. §.) Most pedig, mielőtt ezen telekkönyvi terve­zet megkészitésére vonatkozó rendeleteket vizsgál­nék meg, tekintsük meg magát a telekkönyvi mun­kálatot, é­s különösen a telekjegyzőkönyvnek A. B. C. lapjait. Az A. lap magába foglalja a jogczimet és a telekkönyvi jószágtestiket (t. k. r. t. 51. §), me­lyek I. II. sz. vagy -i- jegy alatt vannak beje­gyezve (1867. nov. 8-ki min. r. 37. §.) A nemesi birtokot rendesen a tényleges bir­tokosra jegyezték be, kivévén azon eseteket, ahol zálogos javak beirattak a zálogbirtokosok által, avagy a hajadoni vagy özvegyi jogon birt jószág­nál, hol a valódi várományosok vezettettek be; a volt jobbágygazdaság jogczime felvételénél más rendeletek voltak irányadók, miután háromféle jog­­czimen bírhatták az örökséget, jelesen: a) vagy a jobbágyság megszüntetésével; b) szüleik által életükben történt átadás alapján; c) vagy örökösödés útján. Az első esetben a férj a nővel mint közös birtokos vezettetett be, vagy bármelyik elhalálo­zása esetén az elhalálozott után maradt jogutó­dok ; A második esetben a jogutódokra íratott a birtok a kikötmények bevezetésével; — harma­dik esetben, ha az örökhagyó elhatározása 1848. jan. 1.—1853. szeptember 1-ig tartó időközre esik, az örökösök, ha osztály nem létezett, mint közös birtokosok jegyeztettek be; végre az 1853. szep­tember 1. innen elhaltak öröksége felvételénél a bírói átadási okmány volt irányadó, s ha ez nem volt — nagyrésze pedig ilyen — akkor az örök­hagyó nevére mint, hagyaték vétetett fel az örö­kösök által jelenben tényleg használt birtok; ezen rendeletek értelmében vétettek fel Erdélyben a jogczimek, hol a telekkönyvi igazgatóság külön rendelete értelmében, az utolsó pontban körülírt örökösök nevére nemcsak az általuk ténylegesen birt fekvőségek, hanem a nagykorúak által eladott és már 3-ik jóhiszemű birtokos által megilletékez­­tetett, szerződés alapján megvásárolt, és talán újból eladott fekvőségek is mind a hagyatékba írattak vissza, minek azon káros következménye jön, hogy az ilyen hagyatékokból vásárolt földes­urak birtokainak nagy része nincs nevekre telek­­könyvezve, és igy miután a tulajdonjogot csak a nevére leendő telekkönyvezés által szerezhetik, a felett nem is rendelkezhetnek szabadon, holott valósággal ténylegesen bírják azokat, és az adót fizetik. A B lapra bejegyeztetnek minden nyilván­­könyvi bejegyzés alá került feltételek vagy korlá­tozások, melyek vagy a tulajdonos személyét ille­tik csupán, kiskorúság vagy gondnokság alapján, vagy a tulajdonjogot mint helyetesítési vagy elő­vásárlási jog s zálogbirtoklás stb. A C és Ca teherlap magában foglalja a telek­könyvi jószágtesten vagy annak egy részén fekvő zálog, haszonbérleti, nőhozomány, özvegyi, örök­bérleti jogokat, engedményeket, szóval mindennemű dologbani jogokat és kötelezettségeket (t. k. r. t. 54. §), melyek közül a zálogjog közös jószágnál min­denik járulékaira, de sem birtokrészletre vagy telekkönyvi test részeire nem vezethető, míg bér­leti, használati és haszonélvezeti szolgalom, nem csak telekkönyvi test, sőt birtokrészletek egyes részeire is bekebelezhetők (t. k. r. t. 57. §) ált. p. t. k. 474. 75. 76. 77. 509. 521. 1122. továbbá az 1853. ápril 8-iki min. r. 13. §). Lássuk már most a nyilvános használatra átadott telekjegyzőkönyvekben foglalt telekkönyvi bejegyezvényeket, ezek a következők: a) bekebelezések, b) előjegyzések és c) feljegyzések (t. k. r. t. 59. §). Hogy a tulajdon, zálog szolgalmi vagy bér­leti jogok, bekebelezése, feljegyzése vagy előjegy­zése minő körülmények között engedhető meg, mind­ez a t. k. r. t. 81—82. §-aiban körül van írva, és így itt csak annyit tartok szükségesnek megemlíteni, hogy mindezen dologbani jogok, úgy az egész birtokot mint annak egyes részét terhel­hetik, és így igen gyakran megtörténik, hogy va­lamely birtok egy része szabad, m­íg a többi vala­mely dologbani joggal terhelve lévén, a tulajdonjog korlátozva van. Most pedig térjünk vissza az uj kiosztásról a tagosítási operátumhoz, melyet a pénzügy igazga­tóság az uj adóminta elkészítése után (XXV. t. sz. 9—13.) a telekkönyvi hatósághoz küldi át az uj telekkönyvi átalakítás megkészítése végett. Ezen tervezet megkészítésénél felelősség terhe alatt ügyelni kell a telekkönyvi hivatalnak: a) hogy a régi birtokból mi se maradjon ki, b) hogy a régi birtok helyébe kiosztott új birtok, a telekkönyvvi tulajdonos nevére vezet­tessék, c) hogy a régi birtokra szerzett minden do­logbani jog, az uj birtokra átvezettessék, hogy az csorbát ne szenvedjen (1869. április 8. min. 1. 2.§.) Az a) és b) alatti rendeletnek hogyan tehes­sen eleget, midőn bírói átadási okmánynyal nem bíró, s az örökösödési illetéket be nem fizetett nagykorú örökösök birtokuk egy részét eladva, azon fekvőségek jóhiszemű birtokosok által meg­vásároltatva, azoknak tagjaiba olvad be, de kik a tulajdonjogot nyilvánkönyvi bekeblezés által — miután a hagyaték még le nem tárgyaltatott — nem szerezhették meg? (t. k. r. t. 71. §.) A c) pont alatti rendelet megtartása ismét nagyon nehéz, mert feltéve azon kedvező esetet, hogy a nyilvánkönyvi állapoton — a birtok és birtokosra nézve — semmi változás nem történt, más szóval a mérnök ugyanazon személy nevére ugyanazon fekvőségnek megfelelő uj tagot hasított ki (1872. május 6. min. r. 54. §. 2. pont), még akkor is egy tagból, tehát egy telekkönyvi testből álló birtokra hogyan és miként, vezettessenek át mindazon dologbani jogok, melyek a birtokot rész­ben terhelték. Ugyancsak az 1869. április 12-én kelt min. r. 7. §-ának b), c), e) és h) pontjaiban követke­zőleg intézkedik: b) alatt, az uj birtok annak tulajdonául ve­zetendő be, kinek nevén a régi birtok állott, azon­ban ha a tagosítás alatt valamely részletre a tu­lajdonos személyében változás történt, az uj tulaj­donos a változást igazoló okiratok alapján annak előlegesen feljegyzését, kérheti, melynek bejegyzése a telekkönyvi átalakításkor fog eszközöltetni. c) pont, ha a birtok minősége megváltás foly­tán időközben megváltozott, az átalakításkor ki­tüntetendő, p. o. megváltott irtások. Hogyan tüntethetők ki ezen fekvőségek, midőn azok is, a birtokrendezés folytán a többi fekvősé­­­gekkel egyesítve együtt hasittattak ki? e) pont, több osztálytársak által magok kö­zött megosztott, s bár a kihasitásnál mindenik ne­vére külön kihasittatott osztályrészek, külön hely­rajzi számok alatt az örökhagyó nevére jegyzen­dők be. Hátha a tagosítás folyama alatt valamelyik osztálytárs adás-verés avagy ajándékozás folytán, időközben nyert fekvősége is osztályos részével egyesittetett a mérnök által, ezek is a hagyatékba vezettetnek vissza, s ha nem, hogyan különítendő el? vagy ha a hagyatékot zálogjog terheli, (p. t. k. 820—821. §.) mely kötelezettség teljesítésére in solidum kötelezve vannak az örökösök, hogyan eszközöltessék azon tehernek bejegyzése, ha az egyes osztályrészekbe a fentebb emlitett fekvősé­­gek is bennfoglalvák. Vagy ha több nagykorú örö­kösök a megejtett osztály folytán (a. p. t. k. 579—580. §.) egy bizonyos osztály alá nem jött fekvőséget a tagosítás megtörténtéig mint közös tulajdont használtak s mint ilyen jegyeztetett be a nyilvánkönyvekbe, s mint ilyenre valamelyik tulajdo­nostárs, miután tulajdonrésze felett szabadon rendel­kezhetik, (a. p. t. k. 829. §.,t. k. r. t. 57. §.) zálog, szolgalom vagy más dologbani v. dologhozi joggal terhelte, ha most a tagosítás folyama alatt, mindenik tulajdonos­társ megegyezés folytán, az eddig közö­sen használt járandóságát is a többi birtokával egyesilni kérte, hogyan vezetendő át a teher, hogy a most is csakis a közösből a többi birtokhoz csatolt illetőségét terhelje? h) Ha valamely közös erdő vagy legelő a jogosultak közt felosztatott volna, és ezen fekvő­séget egy közös tartozás terhelné, az egyes rész­letek az illető tulajdonosok telekjegyzőkönyveibe minda­ddig be nem vezettethetnek, míg a hitelező kellőleg biztosítva nincsen. Igaz ugyan a rendelet 11. § a) és b) pontjai értelmében meghagyatik, hogy a­hol a teherlapi bejegyzés a birtoknak csak egy bizonyos részére terjed, akkor az uj adó-földkönyvi szám kitünte­tendő, mely alatt az uj birtokrészlet az átalakított telekjegyzőkönyvbe bevezettetett; hasonlóképen a b) alatti esetben elrendeltetik az egyetemlegesség ki­tüntetése, szóval a teherlap megváltoztatása, csak­hogy a foganasítás mikénti keresztülviteléről semmi intézkedés nincs, és így egyszerűen a telekkönyvi hivatal belátására van bízva. A tudományos akadémia ülése. — Január 12. — A tudományos akadémia II. osztálya ma dél­után 5 órakor Pauler Tivadar elnöklete alatt eléggé látogatott ülést tartott, melyen először Körösi József levelező tag olvasta föl „A nemzetközi statisztika és a congres­­susok“ czímű székfoglalóját. Ez érdekes és tet­széssel fogadott értekezésből a következőket emel­jük ki: A statisztika módszere ugyanaz, mint a természetbúvárlaté: mindkettő erőket kíván kide­ríteni, azok nagyságát mérések által kívánja meg­értetni, s így mindkettő számbeli eredményre jut. De a szám önmagában nem nyújt alkalmat további okoskodásra, ez csak összehasonlítás által lehet­séges. A következtetésnél két előzményre van szükségünk: általánosra és különlegesre. Az előbbit a nemzetközi, az utóbbit a nemzeti statisztika nyújtja s igy a nemzetközi statisztika nem­csak hogy nem fölösleges, de rendkivül fon­tos és a kik azt tagadják, gyökerében támadják meg a szellemi haladás alapját. Értekező ezek után a stat. congressusokra tér át, s hangsúlyozza, hogy nekik köszönhetjük már azon világszámlálás nagy művét, mely 1880/81-ben majdnem az egész mi­vett világ népességét, hazánkat és Törökorszá­got kivéve, egy időben és egy elv szerint fogja fölvenni. Daczára a congressusok ily nagy érde­meinek, szóló szerint a stat.­gyűjtések még ma sem teljesen kielégítők, s részéről e tekintetben a depouillemente és a felvétel egyformaságát hang­súlyozza. Ezek után értekező áttér a nemzetközi statistika lassú haladására, mely alkalommal egy nemzetközi statistikai hivatal fölállításának szük­ségességét fejtegeti, melynek látköre az egész em­beriségre terjedne ki. Az egész emberiségnek ilyetén egységes megfigyelését tekinti előadó azon legma­gasabb czélnak, melylyel szemben minden állami statistika csak előkészítő alárendelt jelentőséggel bírhat. Második volt Jakab Elek, aki Kazinczy Gábor irodalmi hatásáról olvasta fel tanulmányát. Három időszakra oszlik Kazinczy G. írói munkás­sága: az első 1835—1843 ig, a második 1843— 1849-ig, a harmadik 1849—1864 ig terjed. Felol­vasó a jegyzések sorában Kazinczy mindenik kor­szakban megjelent eredeti és fordított műveinek gondosan készült teljes jegyzékét adja, kijelölvén hol s mikor jelentek meg, mintegy tükörben állítja az olvasó elé egy élet munkássága összes eredmé­nyeit. Kimutatja, hogy Kazinczy tüzetesen sróvá lenni nem akart, oly magas mértéket állított ő ma­gának az íróságról, hanem csak fordító és kiadó t. i. már kis korában Kazinczy Ferencz a külső nagy nemzetek jeles íróinak művei olvasását és lefordítását ajánlotta volt figyelmébe s ő azt annyira szivére vette, hogy egész életén át egyik legkedvesebb foglalkozása classikus művek for­dítása volt. Fordításai közül kimagaslik Marcus Galer­­ius műve Mátyás király jeles mondásairól és tet­teiről. A másik nagybátyjának Kazinczy Ferencznek írásai, levelei és munkái összegyűjtése, kiegészítése és nyomtatásban közrebocsátása volt. Ezeket vagy maga vagy Toldyval együtt adta ki, vagy kiadatta a m­. tud. akadémia. Harmadik kedvelt munkássága volt 1849—1864-iki a magyar történetírás­ scrip­­torainak és több fennlévő történelmi emlitéknek kiadása. Maga öt scriptort adott ki, némelyikhez előszót s magyarázó jegyzést írva. A magyar tör­ TÁRCZA. „IF Pec­vog­el.“ Életrajzféle. Mindenre születni kell, tehát arra is, hogy valaki Pechvogel legyen. Ez az igazság senkiben sem bizonyodott, de fényesebben, mint Galamb Peti barátomban. Pechvogel volt, mikor a napvilágot először meglátta, mert ugyanebben a napvilágban azt is láthatta, bár még nem tudta a helyzet értékét mérlegelni, hogy egy szegényes falusi mester­házba, nem kevesebb mint hat leánytestvér közé pottyant, kik között a legidősebbik tíz éves, a leg­­fiatalabbik épen egy éves volt. Megjelenése mindazáltal örvendetes esemény volt a házban. Végre egy fiú! Fontos szó ez ott, a­hol már hat leány van, még ha egyéb örökség nem vár is az örökössé, mint a koldustarisznya. Legalább meg van mentve a család becsülete. Egyébiránt Galamb Peti megérte azt a tisztessé­get, hogy még három nővére, meg egy fitestvére született. A leányok megmaradtak, a kis öcs meg­halt két éves korában. Tehát kilencz leány és egy fiú. A bükkösi kántortanító jó gazda volt, s ha csak Petikére lett volna gondja, ranghoz illőleg ki tudta volna taníttatni; de hát kilencz leány! Mire a gyerek tiz éves lett, Mariskának, a legidő­sebbnek szerencséje akadt. A kiházasitás pénzbe került é­s Petikének várnia kellett egy évig, hogy a városba mehessen. Egy esztendő múlva Juliskának akadt sze­rencséje; Petikének megint egy évig kellett várnia. Ez is elmúlt s akkor Katiczára került a sor... Megint egy év. A gyerek már tökéletes kamasz volt, mikor végre ráfanyalodott a szerencse istenasszonya, hogy megmutassa neki­­ a kisujját. Gömböcz András, a bükkösi plébános és czim­­zetes kanonok, valóságos kanonokká lett, s Peti­két, az ő kedves keresztfiát elvitte magával a püs­pöki székhelyre, megígérvén a komaasszonynak, hogy embert, még pedig papi embert csinál a fiá­ból. A legkisebb testvér rögtön designáltatott is mint Petiké leendő gazdasszonya. Petikének nem lesz egyéb dolga, mint az asztalnál felszolgálni, ruhát, csizmát tisztini, postára járni, az öreg gazdasszonynyal filkózni, a nagyságos úr pipáit rendben tartani, s esetleg a szobákat kivikszolni. Javadalma koszt és szállás, szabad idejében eljár­hatott a gymnasiumba. Az állapot pompás volt. Petiké sokat mozgott, keveset tanult, de annál többet evett, s nekünk, iskolatársainak azt mondta, hogy a chinai császárral sem cse­rélne meg. Fél esztendő múlva megütötte a guta Göm­böcz András urat, a­kin esetleg kelleténél több volt a háj, s Galamb Peti ez oldalról árván ma­radt. A szerencse istenasszonya visszahúzta a kisujját. Peti azonban vállalkozó gyerek volt. Feltette magában, hogy azért is ember lesz belőle, s el­vállalta a correpetitorságot egy kis vézna fiú mel­lett. A fiú aztán keresztülcsúszott a vizsgálatokon, hanem Peti megbukott. Se baj l emendált, s a kö­vetkező évben folytatta a correpetitorságot a kis­fiú mellett kosztért szállásért. Hazulról gyéren került valami, mert Zsófikának is akadt sze­rencséje. Iskolai élete sem volt épen vihartalan. Ha valami scandalum történt, ő volt a bűnbak, ha ren­det akart csinálni a veszekedő kicsinyek között, az bizonyos volt, hogy az ellenfelek rögtön véd- és daczszövetséget kötöttek a közös ellenség ellen, s megtépázták őt kamaszsága daczára, a­hogy illett. Soha sem tudta odáig vinni a dolgát, hogy jó deák számba menjen; különösen a magyar nyelv tanára volt vele örökös harczban az accu­sative t-je, meg a múlt idő tt-je miatt, melyeket rendesen felcserélt (nem a professor, hanem Pé­tiké). Egyszer, negyedik iskolás korában az a sze­rencsétlenség is megtörtént vele, hogy megcsípte az állát egy szobaleánynak, a­ki távoli rokona volt a páter professornak, már mint a magyar nyelv ta­nárának. A pater kegyetlenül lerakta a gyereket négy szem között e rettenetes erkölcstelenségért, korán felfedező rossz indulatai miatt, s azóta pláne nem szívelhette. A pater különben kiállhatatlan ember volt. Meg voltunk róla győződve, hogy a magyar nyelv tanítását csak azért bízták rá, mert máshoz annyit sem értett, a magyarhoz pedig csak annyival értett többet a diákoknál, hogy a nem i k­e­s igét is ikesen ragozta, s trencséni módra ejtette az a hangot. Akkor még szokás volt a professorok neve­­napját, az iskolában ünnepelni szónoklatokkal, s némi szerény holocaustumok felajánlásával. Meg­adtuk a módját a páter nevenapja alkalmával is. Rávettük Petikét, hogy ő tartson beszédet, s ő elfogadta a megbízást azon reményben, hogy egy jól kikanyarított szónoklattal meg fogja engesz­telni a tanár urat. A ünnep napjára feldíszítettük a falakat fenyőágakkal, czifra papírokkal, a pad­lót behintettük levendulával és zsályával, a köl­csön térítővé­ felékesitett asztalra egy nagy tortát, néhány palac­k bort, egypár narancsot s egy ezüst­kanalat helyeztünk, s nagy reményekkel vártuk az ünnepeltet. Midőn belépett az iskolaterembe, egetrázó éljeneket ordítottunk, mialatt több­­nebuló nagy ügyességgel röpített a falakra valami pattogó szer­számot, a­minek a szétrobbanása pompásan pó­tolta az üdvlövéseket. Pétiké künn állt a médiumon, s torkát kö­szörülte. A pattogó c­eremóniáról semmit sem tud­ván előre, roppant zavarba esett. A professort is meglepte a sajátságos kitüntetés, hanem azért fel­lépett a kathedrára, s lesütött szemekkel, respec­tíve, az adományokat mustrálva, várta a követke­­zendőket. A csend helyreállván, Petiké neki vágott: — Főtisztelendő és tudós tanár úr, szeretett atyánk! Felvirradt a bájdus nap .... Itt elakadt. Az ünnepelt ugyanis, kit az asz­talon tartott szemle teljességgel nem elégített ki, iszonyú mérges szemeket vetett rá, s szokása sze­rint felfújta kövér fejét, hogy a kitörő vihart meg­jelentse. — Felvirradt a bájdus nap .... kezdi újra Pétiké. A hivatalos singó szorítja, melyen a tudo­mány felkentjének .... Az ünnepelt megeresztette az orkánszerű szuszt; Pétiké dadogott. — Fel­virradt . . . . Az osztály úgy hitte, hogy egy dörgő éljen megmentheti a pillanat méltóságát, s ordított. A nebulók elropogtatták a falakon az üdvlövéseket, melyek az ünnep végére voltak szánva. Az ünne­pelt erre végkép kijött a sodrából; levágta a tor­tát az asztalról; elnevezett bennünket marháknak, gazembereknek, fenyegetőzött a direktorral s ro­hant kifelé. Petikének eszébe jutott a folytatás; elszán­tan eléje ugrott a tanárnak, s szivére szorítván nem kis tenyerét, ismét rákezdte: — Felvirradt. De e pillanatban nem a napot, hanem a csil­lagokat látta felvirradni, mert a páter úgy ott fe­ledte kezét a szónok képén, hogy szikrákat hány­tak a szemei. Az ünnepély végkép megbukott. Petikét meg néhány más fiút becsukták, azonfelül Petiké meg­kapta a magyar nyelvből a secundát. Emendálnia kellett, hogy az ötödik osztályra Gy-be mehessen. Ez volt első és utolsó szónoki debütje. Hanem azért a Pech-ből ki nem gázolt soha. Gy.-ben is együttjártunk csaknem két esz­tendeig s szerencsés voltam Petiké teljes bizalmát bírni. A második év tavasza egyik napján azzal a kijelentéssel lepett meg bennünket, hogy P-re megy s ott fejezi be a tanévet. Szegénysége kény­szeríti őt erre, mert itt nem tud megélni. P­ett van egy rokona, az megígérte segítségét. El­hittük. Úgy két hét múlva levelet kapok tőle K-ról, melyben bű­nbánólag mondja el, hogy rászedett bennünket, de a lelkiismerete nem engedi nyu­godni, azért nekem legjobb barátjának igaz val­lomást tesz egy feltétel alatt, ha t. i. J­u­l­c­s­á­­nak el nem árulom tartózkodási helyét. (Ez a Julcsa egy kis varróleány volt s abban a házban lakott, a hol Petiké.) — Mi lesz ebből? gondolom, s mohón olvas­tam tovább a levelet, mely egy teljes iv szürke papirost foglalt el. A lényege az volt, hogy Julcsa minden áron azt akarta, vegye őt nőül, különben országos bot­rányt csinál. Petiké kétségbeesett, s mint az ilyen állapothoz ülik, öngyilkosságra határozta el magát. Petiké remekül motiválta elhatározását. — Tudod barátom, igy szól a levél, hogy egész életemben Pechvogel voltam; ha előbb meg­halok, előbb lesz vége szerencsétlenségeimnek. Azután meghatóan irta le magát az executiót. A Dunába akarta magát ölni s egy májusi csendes éjen elment jó messze a várostól oda, a­hol a fü­zes legsűrűbb, a hol legtöbb és legnagyobb szú­nyogok vannak, s a­hol a meredek szakadtékos part mellett legmélyebb az örvénylő víz. Levetkő­zött, mint fürdőnél szokás, hogy ruhája kárba ne veszszen, jó lesz valami szegény embernek. Azu­tán elbúcsúzott a holdtól és csillagoktól, nagyot sóhajtott Bükkös távol vidéke felé, s elszán­tan belevágta magát a vízbe, fejjel lefelé. Jó úszó lévén, biztosan merült a fenékre, de a­mint elhagyta magát, nagyot emelt rajta a víz, nyomban feldobta a felszínre. Akarva nem akarva meglátta a jóképű holdat és nyájasan ragyogó csillagokat. De ő meg akart halni! Egy erős lö­késsel újra lemerült, s a part falán keresett vala­mit, a­mibe belekapaszkodhassék. Talált is egy izmos fűzgyökeret. Megragadt a tőnél. Már érezte, hogy a vér fejébe tódul, már dagadt a szíve, szo­rult a melle, midőn egyszerre kegyetlen csípést érez görcsös ujjai valamelyikén, mire ijedten kapja el kezeit a gyökértől, s abban a pillanatban me­gint fenn volt a feje a szabad enyhe levegőben. Egy providentiális rák útját állta a bűn el­követésében. Midőn tudniillik Petiké megint meg­látta a jóképű holdat és a nyájasan ragyogó csil­lagokat, azt gondolta magában, hogy mégis csak szép a világ.. . Kiúszott tehát, felöltözött egy kissé dideregve, s hazafelé indult. A füzesben, mint a levél mondja, a csodálatos árnyékok, szellő suttogása, felriadt madarak és békák nesze ijeszt­gető; egy-egy csonka ág eszébe juttatá, hogy van a meghalásnak más módja is, mint a vízbeugrás, de feltűnt képzelete előtt annak az öt haramiának a képe, a­kiket egyszer az akasztófán látott, é­s mintha ostorhegyre vették volna, menekült ki a füzesből, és nyargalt egész hazáig. „Gyáva voltam barátom, szól a levél, határozottan gyáva, a­minek különben csak a hideg víz lehet az oka. A többit tudod. Most itt vagyok, s jól érzem magamat. Saj­nálom Julcsát, de feleségül venni!... Ugyan mire? hogyan? Rendeltetésem az, hogy pappá le­gyek; már gazdasszonyról is gondoskodtak szü­leim, csak plébánia kell hozzá“. Még váltottunk egymással néhány levelet, aztán meglehetősen elfeledtük egymást. (Folytatása h­ivatkozik.) SANDA.

Next