Ellenőr, 1880. január (12. évfolyam, 1-53. szám)
1880-01-13 / 19. szám
nincs reá fölhatalmazvs, ő tehát csakis azon kívánságok szabatos minimumának tekinti az emlékiratot, amelyeket az alkotmányhű párttal való kiegyezés fejében táplálhatnak a csehek. Ez értelemben vette tudomásul Etienne a Rieger által előterjesztett programmot is, amelynek a később öszszeülő bizalmi férfiak tanácskozásának kellett alapjául szolgálnia, ő maga pedig megígérte, hogy az alkotmányhű pártnál minden befolyását arra fogja fordítani, hogy a két fél csakugyan kibéküljön. Rieger, Etienne és én még aznap este távoztunk Emmersdorfból és Klagenfurtból a legközelebbi vonattal Bécsbe utaztunk, 1878. karácsony első ünnepén jelent meg Etienne tollából a „Neue freie Pressében“ az a czikk, amelyben ékesszóló szavakban fejezte ki Ausztria népeinek békére és egyetértésre valló vágyait.“ Scharf ígéri hogy folytatni fogja a leleplezést és be fogja bizonyítani, hogy Herbst befolyása hiúsította meg a kiegyezést. * Az emmersdorfi találkozást a „Montags-Revue“ elevenítette föl a napokban. E lap közli a kérdéses emlékirat tartalmát is. A cseheknek megígérték, hogy tartománygyűlési és reichsrathi választókerületeik számát jelentékeny mértékben meg fogják szaporítani, az országos bizottságot német és cseh osztályra fogják osztani, a cseh nyelvnek sokkal nagyobb kört fognak engedni a hivatalokban és az iskolákban, több cseh iskolát fognak államköltségen tartani, sőt politikai-közigazgatási engedményeket is helyeztek kilátásba a csehek részére, amely engedmények egészen más világításba helyezték volna az autonómia fogalmát, mint a minővel eddig bírt Ausztriában. Herbst az alkotmányhű párt akkori feje oly vakon rohant czélja felé, mely Andrássy gróf megbuktatásából állott, hogy elvben elfogadták az emlékiratot. A delegatióban megtámadták Andrássy grófot és a reichsrathba utasították a berlini szerződést, ahol ellenállatlan többségre remélitek s£ert tenni a csehek segítségével. De csakhamar kitűnt, hogy a berlini szerződésnek az alkotmányhű párt kebelében is vannak hívei és így a csehek segítségével sem lehet megbuktatni Andrássyt. Ekkor cserben hagyta Herbst az emmersdorfi pontokat. Az emmersdorfi szereplők azt állítják, hogy ők azért maradtak le a kísérletről, mert Taaffe gróf saját czéljaira akarta kizsákmányolni a cseh kiegyezést. Pedig abban az időben, midőn Herbst hátat fordított a cseheknek, még Innsbruckban ült mint helytartó. Később még egyszer kísérletet kellett volna tenniök Herbstnek és Riegernek Taaffe gróf jelenlétében, midőn ez belügyminiszter volt Stremayr kabinetjében. Taaffe gróf azzal nyitotta meg az alkudozást, hogy legjobb lenne, ha a vezérek egyeznének ki egymással és csakis az ellentétek egyengetésében vennék igénybe a kormány szolgálatait. Herbst azonban tekervényes választ adott és azt mondotta, hogy majd „Prágában“ és ezzel vége szakadt az alkudozásnak. A spanyol kormány cubai politikája. Canovas del Castillo, a spanyol miniszterelnök, mikor a senatusban kifejtette cubai politikáját, azt mondá, hogy nem vonakodik a rabszolgaság lassanként való eltörlésétől, s a gazdasági reformoktól azon határok között, melyekben ezek nem áldozzák fel az anyaország érdekeit a cubai radicalisok aspiratióinak. Canovas del Castillo protectionista eszméket táplál, míg a cubaiak szabad forgalmi doctrinára, s arra alapítják igényeiket, hogy Cuba túlnyomólag földmivelő sziget, s elsőrendű élelmiszükségletek kiviteléből él. A kormány azon veszélyt, mely a creolok közgazdasági óhajainak teljesítéséből származhatnék, fokozatos emancipatio által akarja megelőzni. Ezzel eleget vél tenni a színeseknek és rabszolgáknak, kik nem fognak az autonomisták és separatisták bujtogatásaira hallgatni, mikor a madridi kormánytól azon biztosítást nyerik, hogy 6-8 év múlva szabadok lesznek. Canovas azt hiszi, hogy a fokonkénti emancipateval megakadályozhatja, vagy legalább ellensúlyozhatja az ültetvényesek körében elharapódzott agitátiót. Nem ad hitelt a pessimistáknak, kik azt mondják, hogy az idő rövid, s elmúlt a félrendszabályok ideje. Azt hiszi, hogy a kilátásba helyezett emantipátia-törvénynek kihirdetése meg fogja nyerni a 227,000 fekete rabszolga és 846,000 színes semlegességét, kiknek érdekei nem mindig egyeznek meg a cubai 900,000 fehér érdekeivel. A creolok panaszkodnak a nagy adósság miatt, mely a szigetet terheli. Canovas terveivel szemben autonómiát követelnek az anyaország fenhatósága alatt, vagy pedig szabad forgalmat. Ez esetben kifizethetik majd — úgymondják — adósságaikat, míg ezek a mostani kormány alatt úgy nőnek, mint a hólavina. Szeged, január 11-én. (D. É.) A királyi biztosság hivatalosan és hírlapilag szólítja fel mindazokat, kiknek káraik a kárbecslések alkalmából, részint távollétük, részint egyéb okok miatt, hivatalosan megállapíthatók nem voltak, hogy magukat f. hó 16, 17, és 18-ik napjain a városi széképület tanácstermében, káruk megállapíthatása végett, annyival inkább jelentsék, minthogy elleneseiben csakis önhibájuknak róhatják föl, ha a könyöradományok élvezetéből kimaradnak. Az illetők a hirdetésben városrészenként és név szerint vannak fölsorolva és e szerint a belvárosban 12, a felsővárosban 10, az alsóvárosban 26 és Rókuson 40, összesen 88 károsult fél nincs fölvéve a hivatalos kárbecslésnél. A hatóság, mint ideiglenes vízvédelmi bizottság által, több érdeklődő városi képviselő részvéte mellett, tegnap este tartott értekezletén Pálfy polgármester elnökölt s részt vett Horváth Gyula királyi biztosi tanácsos is. Az értekezlet a külterület védelmének ügyével foglalkozott. A percsórai töltésvonal kiépítése ugyanis tavaszig teljesen lehetetlen és így Szeged külterülete, valamint a szomszédos községek védtelenül vannak kitéve a tavaszi ár rombolásának. A királyi biztos, bár feladatán kívül esik a külterület védelme, de indíttatva Szeged város ez életkérdésének nagy fontossága által, lépéseket tett a kormányköröknél, hogy a városnak mód és alkalom nyuttassék külterületének megvédhetésére. E czélból Horváth Gyula biztosi tanácsos közbenjárultával a napokban egy küldöttség járt a kormányköröknél, hol nemcsak azon ígéretet nyertek, hogy a sövényházi töltésvonal kiépítése meg fog engedtetni, hanem a kormány késznek is nyilatkozott, az e munkálathoz szükséges költségeket a városnak előlegezni. Egyedüli nehézséget tehát ez ügyben még csak az képezett, hogy a töltésvonal Pallaviczini őrgróf uradalmán vonul végig és igy a netaráni kisajátítás hosszas időt vett volna igénybe. Azonban ez akadály is elenyészett, miután az őrgróf beleegyezett a töltésvonal kiépítésébe oly formán, hogy az csak ideiglenesnek tekintessék s ne tekintessék precedensül a percsóra társulati függő kérdések végmegoldásánál. Az értekezlet e munkálat sürgős keresztülvitelét, mint egyedüli mentő eszközt, halaszthatatlannak nyilvánítá, mire a városi mérnökség előterjesztő idevonatkozó számadásait. Ez előterjesztés szerint a sövényházi védvonalnak 28 lábra, való fölmagasításához 180.000 négyszögméter föld hordása kívántatik; a munkálat 106.650 frt költséget igényel és 30 munkásnap alatt 3000 munkás által keresztülvihető. Bár az értekezlet további folyamán, a védelemre nézve nagyon elágaztak a vélemények, végre mégis megnyugodtak a külterületnek ilyetén módon való biztosításában s elhatározták a jelenlevők, hogy a hétfőn e tárgyban tartandó rendkívüli közgyűlésben oda fognak hatni, hogy a kormányhoz ily értelemben felirat intéztessék. A 10.000 írton fölül megmaradt vagyonértékű károsultak közül tegnap újabban 6 élt felszólamlási jogával. Ezekkel együtt, már összesen 23 fél reclamált. Az időjárás még folyton borongós, bár az északi szél folytán éjjel fagyok vannak. A Tisza vizénél legutóbbi tudósításunk óta ismét 4 hüvelyk apadás észlelhető. Jelenlegi vízállás 9' 5". Néhány szó a tagosításról, tekintettel a telekkönyvi intézményre. (Három közlemény.) I. Az erdélyi birtokviszonyok rendezése czéljából a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter ő nagyméltósága által összehívott enquéte, részletesen és alaposan tárgyalta mindazon hiányokat, melyek a birtokrendezésnél felmerülve, annak gyors és olcsó keresztülvitelét akadályozták; ezen hiányok mikénti megszüntetése, valamint az ezekre vonatkozó törvényszabályok mikénti változtatása, úgy az enqueten, mint lapokban annyiszor volt már megvitatva, hogy ezeket újra föleleveníteni szükségtelennek tartom; azonban most, midőn épen ezen ügyben a törvényjavaslat készülőben van és az mielőbb tárgyalás alá kerülend, nem mulaszthatom el ezen kedvező körülményt, fölemlítve a birtokrendezés jelen meneténél meg mutatkozó oly hiányokat, melyek nemcsak a birtokrendezés alapján készült munkálatok egyöntetűségét gátolják, hanem a tulajdonjog biztosítását is akadályozzák. Hogy ezen hiányokat kellő alapossággal feltüntethessem, és az észlelt adatokat a szükséges kommentárral kísérjem, szükségesnek látom, nemcsak a birtokrendezés tárgyában eddig fennálló miniszteri rendeletek, hanem az ezzel kapcsolatos telekkönyvi valamint adósorozati rendeleteket is idézni, felmutatva egyszersmind, hogy a jelenlegi gyakorlati eljárás szerint, ezen rendeleteknek menynyiben és hogyan létetett elég. Ezek iránt teendő szerény nézetem nyilvánítása a telekkönyvi intézmény, valamint a birtokrendezésnél szükséges technikai és gazdászati kivitel úgy elméleti, mint gyakorlati ismeretétől feltételeztetvén, mint egykori telekkönyvvezető és 6 év óta tagosító mérnök, némileg feljogosítva érzem magam e téren szerzett szerény tapasztalataim nyilvánítására, s ha e tekintetben bármi kevéssé használtam az ügynek, czélomat elértem. Megtekintve közelebbről az erdélyi részekre vonatkozó birtokrendezési eljárást magában foglaló 1872. május 6-iki, valamint az 1869. április 8-án kelt és a telekkönyveknek a birtokszabályozása folytán szükségessé vált átalakítására vonatkozó min. rendeleteket, azokon oly hiányokra akadunk, melyek folytán egy része azoknak kivihetetlen, míg másfelől sem a telekkönyvi intézmény fogalmának meg nem felelnek, sem pedig a birtokrendezés — különösen a tagosítás — czéljával nem egyeztethetők. Tagadhatatlan, miszerint a tagosítás egyedüli czélja az úrbéri viszonyok rendezése folytán, az eddig több részletekbe elszórva fekvő földek egyesítése által, idő és erő megtakarítása, a mezei miveletek czélszerű beosztása folytán a reá tett fáradtság és költség nagyobb mértékbeni kamatoztatása, de a helyi viszonyok és szokásos gazdálkodási rendszer tekintetbe vételével (1872. május 6-ki min. 1. 54. §.) a tagok czélszerű kiszakitása által még nincsen mindez elérve, mert miután a tulajdon zálog, akár pedig haszonélvezeti jogot csak a telekkönyvi bejegyzés által nyerhetni, az 1869. április 8-án kelt miniszter alapján köteles a telekkönyvi hivatal a mérnöki munkálatnak a szabályozás folytán szükségessé vált átalakítását keresztül vinni; hogy pedig ezen átalakítás megtörténhessék, magának a tagosítási munkálatnak mindazon kellékekkel bírnia kell, melyek azt lehetővé teszik. Tekintsünk meg egy tagosítási munkálatot. A törvényszék jóváhagyása mellett (1872. május 6-án kelt min. r. 34. §.) felfogadott mérnök a bevezetés után (35. §.) az egyéni birtokállást felveszi, mely alkalommal e részben semmi utasítása nem lévén, tekintet nélkül a telekkönyvi állapotra, a tettleges birtokosok nevére írja a fekvőségeket, minek megtörténte után a földkönyv, birtokivek, valamint a térkép elkészítését eszközli, mely utóbbiba az 1872. május 6-án kelt min. 1. 37. §. szerint a telekkönyvi vázrajzokban előforduló katasztrális számokat vezeti be; ezeknek megkészitése után (1872. május 6-án min. r. 38. §.) hitelesíttetik a munkálat és az osztályozó bizottsági tagok megválasztása után (1872. május 6-ki min. r. 41. §.) a becslés keresztül vitetik, mely hasonlóan hitelesíttetik (1872. május 6 ki min. r. 43. §.), akkor az arány kulcsának meghatározása (1872. május 6-ki min. r. 45. §.) után, a mérnök az arányosításnál az aránytáblázat egyéni kidolgozására, (1872. május 6-ki min. r. 47. §) vagy tagosításnál a birtokrendezés tervének megállapítása, a kiosztási sorrend meghatározna után, (1872. május 6-ki min. 1. 49. §. a. c. d. pont) az uj birtokállás és a tervezet oly formáns megkészitésére utasittatik, hogy belőle biztosan ki lehessen tudni, mely birtokrészletek léptek a telekjegyzőkönyv lapjain bevezetett régi birtokrészletek helyébe (az 1869. április 8 ki telekkönyvi szabályrend. 3. §. 1872. május 6-ki min. r. 37. §.) s mely tervezetben kimutatott uj tagoknak az előbbi birtokkal egyenlő értékűnek kell lennie (1872. május 6-ki min. r. 54. §. 2. pont). A létrejött egyesség alapján a megállapított terv szerint, az uj tagok kihasítása után a munkájat meghitelesittetik. Most a „Birtokrendezési eljárás“ 59. § szerint csak a kiosztási térkép és földkönyv, míg a telekkönyvi rendtartás 1872. május 2-án kelt, min. 1. 4. § szerint nemcsak az uj, hanem a régi birtokállapotra vonatkozó összes munkálatok a pénzügyi igazgatóságnak küldendők, kik az 1868. XXV. t. sz. 9—13. §-ai szerint az egyéni adókivetés bevezetése után a telekkönyvi hatósághoz küldi át, az uj telekkönyv tervezetének elkészítésével a telekkönyvvezető bizatik meg. (1872. május 6-án min. 1. 6. §.) Most pedig, mielőtt ezen telekkönyvi tervezet megkészitésére vonatkozó rendeleteket vizsgálnék meg, tekintsük meg magát a telekkönyvi munkálatot, és különösen a telekjegyzőkönyvnek A. B. C. lapjait. Az A. lap magába foglalja a jogczimet és a telekkönyvi jószágtestiket (t. k. r. t. 51. §), melyek I. II. sz. vagy -i- jegy alatt vannak bejegyezve (1867. nov. 8-ki min. r. 37. §.) A nemesi birtokot rendesen a tényleges birtokosra jegyezték be, kivévén azon eseteket, ahol zálogos javak beirattak a zálogbirtokosok által, avagy a hajadoni vagy özvegyi jogon birt jószágnál, hol a valódi várományosok vezettettek be; a volt jobbágygazdaság jogczime felvételénél más rendeletek voltak irányadók, miután háromféle jogczimen bírhatták az örökséget, jelesen: a) vagy a jobbágyság megszüntetésével; b) szüleik által életükben történt átadás alapján; c) vagy örökösödés útján. Az első esetben a férj a nővel mint közös birtokos vezettetett be, vagy bármelyik elhalálozása esetén az elhalálozott után maradt jogutódok ; A második esetben a jogutódokra íratott a birtok a kikötmények bevezetésével; — harmadik esetben, ha az örökhagyó elhatározása 1848. jan. 1.—1853. szeptember 1-ig tartó időközre esik, az örökösök, ha osztály nem létezett, mint közös birtokosok jegyeztettek be; végre az 1853. szeptember 1. innen elhaltak öröksége felvételénél a bírói átadási okmány volt irányadó, s ha ez nem volt — nagyrésze pedig ilyen — akkor az örökhagyó nevére mint, hagyaték vétetett fel az örökösök által jelenben tényleg használt birtok; ezen rendeletek értelmében vétettek fel Erdélyben a jogczimek, hol a telekkönyvi igazgatóság külön rendelete értelmében, az utolsó pontban körülírt örökösök nevére nemcsak az általuk ténylegesen birt fekvőségek, hanem a nagykorúak által eladott és már 3-ik jóhiszemű birtokos által megilletékeztetett, szerződés alapján megvásárolt, és talán újból eladott fekvőségek is mind a hagyatékba írattak vissza, minek azon káros következménye jön, hogy az ilyen hagyatékokból vásárolt földesurak birtokainak nagy része nincs nevekre telekkönyvezve, és igy miután a tulajdonjogot csak a nevére leendő telekkönyvezés által szerezhetik, a felett nem is rendelkezhetnek szabadon, holott valósággal ténylegesen bírják azokat, és az adót fizetik. A B lapra bejegyeztetnek minden nyilvánkönyvi bejegyzés alá került feltételek vagy korlátozások, melyek vagy a tulajdonos személyét illetik csupán, kiskorúság vagy gondnokság alapján, vagy a tulajdonjogot mint helyetesítési vagy elővásárlási jog s zálogbirtoklás stb. A C és Ca teherlap magában foglalja a telekkönyvi jószágtesten vagy annak egy részén fekvő zálog, haszonbérleti, nőhozomány, özvegyi, örökbérleti jogokat, engedményeket, szóval mindennemű dologbani jogokat és kötelezettségeket (t. k. r. t. 54. §), melyek közül a zálogjog közös jószágnál mindenik járulékaira, de sem birtokrészletre vagy telekkönyvi test részeire nem vezethető, míg bérleti, használati és haszonélvezeti szolgalom, nem csak telekkönyvi test, sőt birtokrészletek egyes részeire is bekebelezhetők (t. k. r. t. 57. §) ált. p. t. k. 474. 75. 76. 77. 509. 521. 1122. továbbá az 1853. ápril 8-iki min. r. 13. §). Lássuk már most a nyilvános használatra átadott telekjegyzőkönyvekben foglalt telekkönyvi bejegyezvényeket, ezek a következők: a) bekebelezések, b) előjegyzések és c) feljegyzések (t. k. r. t. 59. §). Hogy a tulajdon, zálog szolgalmi vagy bérleti jogok, bekebelezése, feljegyzése vagy előjegyzése minő körülmények között engedhető meg, mindez a t. k. r. t. 81—82. §-aiban körül van írva, és így itt csak annyit tartok szükségesnek megemlíteni, hogy mindezen dologbani jogok, úgy az egész birtokot mint annak egyes részét terhelhetik, és így igen gyakran megtörténik, hogy valamely birtok egy része szabad, míg a többi valamely dologbani joggal terhelve lévén, a tulajdonjog korlátozva van. Most pedig térjünk vissza az uj kiosztásról a tagosítási operátumhoz, melyet a pénzügy igazgatóság az uj adóminta elkészítése után (XXV. t. sz. 9—13.) a telekkönyvi hatósághoz küldi át az uj telekkönyvi átalakítás megkészítése végett. Ezen tervezet megkészítésénél felelősség terhe alatt ügyelni kell a telekkönyvi hivatalnak: a) hogy a régi birtokból mi se maradjon ki, b) hogy a régi birtok helyébe kiosztott új birtok, a telekkönyvvi tulajdonos nevére vezettessék, c) hogy a régi birtokra szerzett minden dologbani jog, az uj birtokra átvezettessék, hogy az csorbát ne szenvedjen (1869. április 8. min. 1. 2.§.) Az a) és b) alatti rendeletnek hogyan tehessen eleget, midőn bírói átadási okmánynyal nem bíró, s az örökösödési illetéket be nem fizetett nagykorú örökösök birtokuk egy részét eladva, azon fekvőségek jóhiszemű birtokosok által megvásároltatva, azoknak tagjaiba olvad be, de kik a tulajdonjogot nyilvánkönyvi bekeblezés által — miután a hagyaték még le nem tárgyaltatott — nem szerezhették meg? (t. k. r. t. 71. §.) A c) pont alatti rendelet megtartása ismét nagyon nehéz, mert feltéve azon kedvező esetet, hogy a nyilvánkönyvi állapoton — a birtok és birtokosra nézve — semmi változás nem történt, más szóval a mérnök ugyanazon személy nevére ugyanazon fekvőségnek megfelelő uj tagot hasított ki (1872. május 6. min. r. 54. §. 2. pont), még akkor is egy tagból, tehát egy telekkönyvi testből álló birtokra hogyan és miként, vezettessenek át mindazon dologbani jogok, melyek a birtokot részben terhelték. Ugyancsak az 1869. április 12-én kelt min. r. 7. §-ának b), c), e) és h) pontjaiban következőleg intézkedik: b) alatt, az uj birtok annak tulajdonául vezetendő be, kinek nevén a régi birtok állott, azonban ha a tagosítás alatt valamely részletre a tulajdonos személyében változás történt, az uj tulajdonos a változást igazoló okiratok alapján annak előlegesen feljegyzését, kérheti, melynek bejegyzése a telekkönyvi átalakításkor fog eszközöltetni. c) pont, ha a birtok minősége megváltás folytán időközben megváltozott, az átalakításkor kitüntetendő, p. o. megváltott irtások. Hogyan tüntethetők ki ezen fekvőségek, midőn azok is, a birtokrendezés folytán a többi fekvőségekkel egyesítve együtt hasittattak ki? e) pont, több osztálytársak által magok között megosztott, s bár a kihasitásnál mindenik nevére külön kihasittatott osztályrészek, külön helyrajzi számok alatt az örökhagyó nevére jegyzendők be. Hátha a tagosítás folyama alatt valamelyik osztálytárs adás-verés avagy ajándékozás folytán, időközben nyert fekvősége is osztályos részével egyesittetett a mérnök által, ezek is a hagyatékba vezettetnek vissza, s ha nem, hogyan különítendő el? vagy ha a hagyatékot zálogjog terheli, (p. t. k. 820—821. §.) mely kötelezettség teljesítésére in solidum kötelezve vannak az örökösök, hogyan eszközöltessék azon tehernek bejegyzése, ha az egyes osztályrészekbe a fentebb emlitett fekvőségek is bennfoglalvák. Vagy ha több nagykorú örökösök a megejtett osztály folytán (a. p. t. k. 579—580. §.) egy bizonyos osztály alá nem jött fekvőséget a tagosítás megtörténtéig mint közös tulajdont használtak s mint ilyen jegyeztetett be a nyilvánkönyvekbe, s mint ilyenre valamelyik tulajdonostárs, miután tulajdonrésze felett szabadon rendelkezhetik, (a. p. t. k. 829. §.,t. k. r. t. 57. §.) zálog, szolgalom vagy más dologbani v. dologhozi joggal terhelte, ha most a tagosítás folyama alatt, mindenik tulajdonostárs megegyezés folytán, az eddig közösen használt járandóságát is a többi birtokával egyesilni kérte, hogyan vezetendő át a teher, hogy a most is csakis a közösből a többi birtokhoz csatolt illetőségét terhelje? h) Ha valamely közös erdő vagy legelő a jogosultak közt felosztatott volna, és ezen fekvőséget egy közös tartozás terhelné, az egyes részletek az illető tulajdonosok telekjegyzőkönyveibe mindaddig be nem vezettethetnek, míg a hitelező kellőleg biztosítva nincsen. Igaz ugyan a rendelet 11. § a) és b) pontjai értelmében meghagyatik, hogy ahol a teherlapi bejegyzés a birtoknak csak egy bizonyos részére terjed, akkor az uj adó-földkönyvi szám kitüntetendő, mely alatt az uj birtokrészlet az átalakított telekjegyzőkönyvbe bevezettetett; hasonlóképen a b) alatti esetben elrendeltetik az egyetemlegesség kitüntetése, szóval a teherlap megváltoztatása, csakhogy a foganasítás mikénti keresztülviteléről semmi intézkedés nincs, és így egyszerűen a telekkönyvi hivatal belátására van bízva. A tudományos akadémia ülése. — Január 12. — A tudományos akadémia II. osztálya ma délután 5 órakor Pauler Tivadar elnöklete alatt eléggé látogatott ülést tartott, melyen először Körösi József levelező tag olvasta föl „A nemzetközi statisztika és a congressusok“ czímű székfoglalóját. Ez érdekes és tetszéssel fogadott értekezésből a következőket emeljük ki: A statisztika módszere ugyanaz, mint a természetbúvárlaté: mindkettő erőket kíván kideríteni, azok nagyságát mérések által kívánja megértetni, s így mindkettő számbeli eredményre jut. De a szám önmagában nem nyújt alkalmat további okoskodásra, ez csak összehasonlítás által lehetséges. A következtetésnél két előzményre van szükségünk: általánosra és különlegesre. Az előbbit a nemzetközi, az utóbbit a nemzeti statisztika nyújtja s igy a nemzetközi statisztika nemcsak hogy nem fölösleges, de rendkivül fontos és a kik azt tagadják, gyökerében támadják meg a szellemi haladás alapját. Értekező ezek után a stat. congressusokra tér át, s hangsúlyozza, hogy nekik köszönhetjük már azon világszámlálás nagy művét, mely 1880/81-ben majdnem az egész mivett világ népességét, hazánkat és Törökországot kivéve, egy időben és egy elv szerint fogja fölvenni. Daczára a congressusok ily nagy érdemeinek, szóló szerint a stat.gyűjtések még ma sem teljesen kielégítők, s részéről e tekintetben a depouillemente és a felvétel egyformaságát hangsúlyozza. Ezek után értekező áttér a nemzetközi statistika lassú haladására, mely alkalommal egy nemzetközi statistikai hivatal fölállításának szükségességét fejtegeti, melynek látköre az egész emberiségre terjedne ki. Az egész emberiségnek ilyetén egységes megfigyelését tekinti előadó azon legmagasabb czélnak, melylyel szemben minden állami statistika csak előkészítő alárendelt jelentőséggel bírhat. Második volt Jakab Elek, aki Kazinczy Gábor irodalmi hatásáról olvasta fel tanulmányát. Három időszakra oszlik Kazinczy G. írói munkássága: az első 1835—1843 ig, a második 1843— 1849-ig, a harmadik 1849—1864 ig terjed. Felolvasó a jegyzések sorában Kazinczy mindenik korszakban megjelent eredeti és fordított műveinek gondosan készült teljes jegyzékét adja, kijelölvén hol s mikor jelentek meg, mintegy tükörben állítja az olvasó elé egy élet munkássága összes eredményeit. Kimutatja, hogy Kazinczy tüzetesen sróvá lenni nem akart, oly magas mértéket állított ő magának az íróságról, hanem csak fordító és kiadó t. i. már kis korában Kazinczy Ferencz a külső nagy nemzetek jeles íróinak művei olvasását és lefordítását ajánlotta volt figyelmébe s ő azt annyira szivére vette, hogy egész életén át egyik legkedvesebb foglalkozása classikus művek fordítása volt. Fordításai közül kimagaslik Marcus Galerius műve Mátyás király jeles mondásairól és tetteiről. A másik nagybátyjának Kazinczy Ferencznek írásai, levelei és munkái összegyűjtése, kiegészítése és nyomtatásban közrebocsátása volt. Ezeket vagy maga vagy Toldyval együtt adta ki, vagy kiadatta a m. tud. akadémia. Harmadik kedvelt munkássága volt 1849—1864-iki a magyar történetírás scriptorainak és több fennlévő történelmi emlitéknek kiadása. Maga öt scriptort adott ki, némelyikhez előszót s magyarázó jegyzést írva. A magyar tör TÁRCZA. „IF Pecvogel.“ Életrajzféle. Mindenre születni kell, tehát arra is, hogy valaki Pechvogel legyen. Ez az igazság senkiben sem bizonyodott, de fényesebben, mint Galamb Peti barátomban. Pechvogel volt, mikor a napvilágot először meglátta, mert ugyanebben a napvilágban azt is láthatta, bár még nem tudta a helyzet értékét mérlegelni, hogy egy szegényes falusi mesterházba, nem kevesebb mint hat leánytestvér közé pottyant, kik között a legidősebbik tíz éves, a legfiatalabbik épen egy éves volt. Megjelenése mindazáltal örvendetes esemény volt a házban. Végre egy fiú! Fontos szó ez ott, ahol már hat leány van, még ha egyéb örökség nem vár is az örökössé, mint a koldustarisznya. Legalább meg van mentve a család becsülete. Egyébiránt Galamb Peti megérte azt a tisztességet, hogy még három nővére, meg egy fitestvére született. A leányok megmaradtak, a kis öcs meghalt két éves korában. Tehát kilencz leány és egy fiú. A bükkösi kántortanító jó gazda volt, s ha csak Petikére lett volna gondja, ranghoz illőleg ki tudta volna taníttatni; de hát kilencz leány! Mire a gyerek tiz éves lett, Mariskának, a legidősebbnek szerencséje akadt. A kiházasitás pénzbe került és Petikének várnia kellett egy évig, hogy a városba mehessen. Egy esztendő múlva Juliskának akadt szerencséje; Petikének megint egy évig kellett várnia. Ez is elmúlt s akkor Katiczára került a sor... Megint egy év. A gyerek már tökéletes kamasz volt, mikor végre ráfanyalodott a szerencse istenasszonya, hogy megmutassa neki a kisujját. Gömböcz András, a bükkösi plébános és czimzetes kanonok, valóságos kanonokká lett, s Petikét, az ő kedves keresztfiát elvitte magával a püspöki székhelyre, megígérvén a komaasszonynak, hogy embert, még pedig papi embert csinál a fiából. A legkisebb testvér rögtön designáltatott is mint Petiké leendő gazdasszonya. Petikének nem lesz egyéb dolga, mint az asztalnál felszolgálni, ruhát, csizmát tisztini, postára járni, az öreg gazdasszonynyal filkózni, a nagyságos úr pipáit rendben tartani, s esetleg a szobákat kivikszolni. Javadalma koszt és szállás, szabad idejében eljárhatott a gymnasiumba. Az állapot pompás volt. Petiké sokat mozgott, keveset tanult, de annál többet evett, s nekünk, iskolatársainak azt mondta, hogy a chinai császárral sem cserélne meg. Fél esztendő múlva megütötte a guta Gömböcz András urat, akin esetleg kelleténél több volt a háj, s Galamb Peti ez oldalról árván maradt. A szerencse istenasszonya visszahúzta a kisujját. Peti azonban vállalkozó gyerek volt. Feltette magában, hogy azért is ember lesz belőle, s elvállalta a correpetitorságot egy kis vézna fiú mellett. A fiú aztán keresztülcsúszott a vizsgálatokon, hanem Peti megbukott. Se baj l emendált, s a következő évben folytatta a correpetitorságot a kisfiú mellett kosztért szállásért. Hazulról gyéren került valami, mert Zsófikának is akadt szerencséje. Iskolai élete sem volt épen vihartalan. Ha valami scandalum történt, ő volt a bűnbak, ha rendet akart csinálni a veszekedő kicsinyek között, az bizonyos volt, hogy az ellenfelek rögtön véd- és daczszövetséget kötöttek a közös ellenség ellen, s megtépázták őt kamaszsága daczára, ahogy illett. Soha sem tudta odáig vinni a dolgát, hogy jó deák számba menjen; különösen a magyar nyelv tanára volt vele örökös harczban az accusative t-je, meg a múlt idő tt-je miatt, melyeket rendesen felcserélt (nem a professor, hanem Pétiké). Egyszer, negyedik iskolás korában az a szerencsétlenség is megtörtént vele, hogy megcsípte az állát egy szobaleánynak, aki távoli rokona volt a páter professornak, már mint a magyar nyelv tanárának. A pater kegyetlenül lerakta a gyereket négy szem között e rettenetes erkölcstelenségért, korán felfedező rossz indulatai miatt, s azóta pláne nem szívelhette. A pater különben kiállhatatlan ember volt. Meg voltunk róla győződve, hogy a magyar nyelv tanítását csak azért bízták rá, mert máshoz annyit sem értett, a magyarhoz pedig csak annyival értett többet a diákoknál, hogy a nem i kes igét is ikesen ragozta, s trencséni módra ejtette az a hangot. Akkor még szokás volt a professorok nevenapját, az iskolában ünnepelni szónoklatokkal, s némi szerény holocaustumok felajánlásával. Megadtuk a módját a páter nevenapja alkalmával is. Rávettük Petikét, hogy ő tartson beszédet, s ő elfogadta a megbízást azon reményben, hogy egy jól kikanyarított szónoklattal meg fogja engesztelni a tanár urat. A ünnep napjára feldíszítettük a falakat fenyőágakkal, czifra papírokkal, a padlót behintettük levendulával és zsályával, a kölcsön térítővé felékesitett asztalra egy nagy tortát, néhány palack bort, egypár narancsot s egy ezüstkanalat helyeztünk, s nagy reményekkel vártuk az ünnepeltet. Midőn belépett az iskolaterembe, egetrázó éljeneket ordítottunk, mialatt többnebuló nagy ügyességgel röpített a falakra valami pattogó szerszámot, aminek a szétrobbanása pompásan pótolta az üdvlövéseket. Pétiké künn állt a médiumon, s torkát köszörülte. A pattogó ceremóniáról semmit sem tudván előre, roppant zavarba esett. A professort is meglepte a sajátságos kitüntetés, hanem azért fellépett a kathedrára, s lesütött szemekkel, respectíve, az adományokat mustrálva, várta a következendőket. A csend helyreállván, Petiké neki vágott: — Főtisztelendő és tudós tanár úr, szeretett atyánk! Felvirradt a bájdus nap .... Itt elakadt. Az ünnepelt ugyanis, kit az asztalon tartott szemle teljességgel nem elégített ki, iszonyú mérges szemeket vetett rá, s szokása szerint felfújta kövér fejét, hogy a kitörő vihart megjelentse. — Felvirradt a bájdus nap .... kezdi újra Pétiké. A hivatalos singó szorítja, melyen a tudomány felkentjének .... Az ünnepelt megeresztette az orkánszerű szuszt; Pétiké dadogott. — Felvirradt . . . . Az osztály úgy hitte, hogy egy dörgő éljen megmentheti a pillanat méltóságát, s ordított. A nebulók elropogtatták a falakon az üdvlövéseket, melyek az ünnep végére voltak szánva. Az ünnepelt erre végkép kijött a sodrából; levágta a tortát az asztalról; elnevezett bennünket marháknak, gazembereknek, fenyegetőzött a direktorral s rohant kifelé. Petikének eszébe jutott a folytatás; elszántan eléje ugrott a tanárnak, s szivére szorítván nem kis tenyerét, ismét rákezdte: — Felvirradt. De e pillanatban nem a napot, hanem a csillagokat látta felvirradni, mert a páter úgy ott feledte kezét a szónok képén, hogy szikrákat hánytak a szemei. Az ünnepély végkép megbukott. Petikét meg néhány más fiút becsukták, azonfelül Petiké megkapta a magyar nyelvből a secundát. Emendálnia kellett, hogy az ötödik osztályra Gy-be mehessen. Ez volt első és utolsó szónoki debütje. Hanem azért a Pech-ből ki nem gázolt soha. Gy.-ben is együttjártunk csaknem két esztendeig s szerencsés voltam Petiké teljes bizalmát bírni. A második év tavasza egyik napján azzal a kijelentéssel lepett meg bennünket, hogy P-re megy s ott fejezi be a tanévet. Szegénysége kényszeríti őt erre, mert itt nem tud megélni. Pett van egy rokona, az megígérte segítségét. Elhittük. Úgy két hét múlva levelet kapok tőle K-ról, melyben bűnbánólag mondja el, hogy rászedett bennünket, de a lelkiismerete nem engedi nyugodni, azért nekem legjobb barátjának igaz vallomást tesz egy feltétel alatt, ha t. i. Julcsának el nem árulom tartózkodási helyét. (Ez a Julcsa egy kis varróleány volt s abban a házban lakott, a hol Petiké.) — Mi lesz ebből? gondolom, s mohón olvastam tovább a levelet, mely egy teljes iv szürke papirost foglalt el. A lényege az volt, hogy Julcsa minden áron azt akarta, vegye őt nőül, különben országos botrányt csinál. Petiké kétségbeesett, s mint az ilyen állapothoz ülik, öngyilkosságra határozta el magát. Petiké remekül motiválta elhatározását. — Tudod barátom, igy szól a levél, hogy egész életemben Pechvogel voltam; ha előbb meghalok, előbb lesz vége szerencsétlenségeimnek. Azután meghatóan irta le magát az executiót. A Dunába akarta magát ölni s egy májusi csendes éjen elment jó messze a várostól oda, ahol a füzes legsűrűbb, a hol legtöbb és legnagyobb szúnyogok vannak, s ahol a meredek szakadtékos part mellett legmélyebb az örvénylő víz. Levetkőzött, mint fürdőnél szokás, hogy ruhája kárba ne veszszen, jó lesz valami szegény embernek. Azután elbúcsúzott a holdtól és csillagoktól, nagyot sóhajtott Bükkös távol vidéke felé, s elszántan belevágta magát a vízbe, fejjel lefelé. Jó úszó lévén, biztosan merült a fenékre, de amint elhagyta magát, nagyot emelt rajta a víz, nyomban feldobta a felszínre. Akarva nem akarva meglátta a jóképű holdat és nyájasan ragyogó csillagokat. De ő meg akart halni! Egy erős lökéssel újra lemerült, s a part falán keresett valamit, amibe belekapaszkodhassék. Talált is egy izmos fűzgyökeret. Megragadt a tőnél. Már érezte, hogy a vér fejébe tódul, már dagadt a szíve, szorult a melle, midőn egyszerre kegyetlen csípést érez görcsös ujjai valamelyikén, mire ijedten kapja el kezeit a gyökértől, s abban a pillanatban megint fenn volt a feje a szabad enyhe levegőben. Egy providentiális rák útját állta a bűn elkövetésében. Midőn tudniillik Petiké megint meglátta a jóképű holdat és a nyájasan ragyogó csillagokat, azt gondolta magában, hogy mégis csak szép a világ.. . Kiúszott tehát, felöltözött egy kissé dideregve, s hazafelé indult. A füzesben, mint a levél mondja, a csodálatos árnyékok, szellő suttogása, felriadt madarak és békák nesze ijesztgető; egy-egy csonka ág eszébe juttatá, hogy van a meghalásnak más módja is, mint a vízbeugrás, de feltűnt képzelete előtt annak az öt haramiának a képe, akiket egyszer az akasztófán látott, és mintha ostorhegyre vették volna, menekült ki a füzesből, és nyargalt egész hazáig. „Gyáva voltam barátom, szól a levél, határozottan gyáva, aminek különben csak a hideg víz lehet az oka. A többit tudod. Most itt vagyok, s jól érzem magamat. Sajnálom Julcsát, de feleségül venni!... Ugyan mire? hogyan? Rendeltetésem az, hogy pappá legyek; már gazdasszonyról is gondoskodtak szüleim, csak plébánia kell hozzá“. Még váltottunk egymással néhány levelet, aztán meglehetősen elfeledtük egymást. (Folytatása hivatkozik.) SANDA.