Ellenőr, 1880. február (12. évfolyam, 54-101. szám)

1880-02-25 / 93. szám

mérítetési Ár­ak: Egész évre . 20 frt — kr. Évnegyedre . 6 frt — kr. Félévre . . 10 , — s Egy hónapra . 1 , 80 , Szerkesztéti iroda : Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön, — Kéziratok visszaküldésére nem Váéalkosunk, — Festő által esők bénafentes leveleket fogadunk el REGGELI KIAD­ÁS. Egyes sz£m ára 4 kr. Hírdetések felvéSmSe » kiadóhifauibai! Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fö­di sarkán). Továbbá Daube G. L. és társánál M.­Frankfurtb«. »iró díj ««ti« u „Ellsaér* ki«dő-hiv*t*l* által nyugtátó« «támla ellenében fizetem». Kiadó hivatal: Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­ út sarkán). "— Ide Intizmdók az előfizetések it a lmp szétküldésére vonatkozó métim felszólalás, 93. szám. Budapest, szerda, február 25. 1880. XII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára reggeli ét esti lap együtt: Egy évre . . . . 20 frt — kr. Félévre .... 10 „ — „ Negyedévre ... 5 „ — „ Két hóra ... 3 „ 60 t Egy hóra ... 1 , 80 . Az estilap postán való külön küldésé­ért 1 frt jár évnegyedenként. Budapest, február 24 R i s­z t­i­c­s szerb miniszterelnöknek három sür­gönyét teszi közzé a „Neue freie Presse,“ a­me­lyekből kitűnik, hogy a szerb vasúti conventio il­letőleg kereskedelmi szerződés irányában kifogás­talan eljárást követett kormányunk. Az első jegyzéket 1879. április 12-én intézte Risztics belgrádi követünkhöz, a­melyben tudo­másul veszi belgrádi képviselőnk fölszólítását és a vasúti conventio megkötése ellen aggodalmait nyilvánítja. „Ez év elején — írja Risztics úr — új tarifát léptettek életbe az osztrák-magyar monar­chiában. E tarifa érzékenyen módosítja a monarchia és Szerbia közt a viszonyt, mert majdnem még egyszer oly nagy vámot vet a monarchiába bevitt még irodalmi terményeinkre is. Pedig berlini con­­ventiónk 2. pontja értelmében úgy rendezendő Ausztria-Magyarország és Szerbia közt a kereske­delmi viszony, hogy megkönnyíttessék a termények kölcsönös kicserélése.“ „E czélból — írja továbbá Risztics — írás­ban fordult a fejedelem meghatalmazottja i. é. márcz. 8-kán Schwegel báróhoz. Ő excellentiája ez alkalommal kívánságát fejezte ki a legalló titkára előtt, hogy a monarchia és Szerbia közt rendezendő kérdések közül a vasúti kérdésé legyen az elsőség. A nélkül, hogy a kereskedelmi kérdés fontosságát kétségbe vonta volna a báró, úgy vélekedett, hogy a vasúti kérdés rendezésének meg kell előznie a kereskedelmi viszonyok rendezését.“ „Mi hivatkozunk miniszter úr (Herbert kö­vet), ő cs. és kir. felsége kormányának méltányossá­gára, és kérjük, hogy vegye fontolóra azt a hely­zetet, a­melybe ez által Szerbia jutott.“ „A monarchia vámjainak fölemelése akkora csapást mért kiviteli re termékeinkre, hogy Szer­biára egyedül a sertés­vámból legalább is fél millió kár hárul. A keleten kiütött marhavész kö­vetkeztében eltiltották a szarvasmarhának és bő­röknek Szerbiából Ausztria-Magyarországba való beszállítását, úgy hogy a második főczikk is meg­szűnt a kereskedelmi viszony tárgyát képezni, Szerbia kapui ellenben nyitva állottak minden ausztria-magyarországi termény előtt.“ Ezután elmondja Risztics úr, hogy ily kö­rülmények közt kénytelen volt ideiglenes keres­kedelmi szerződések megkötésére szólítani föl a berlini szerződést aláíró nagyhatalmakat. E jegyzékben egyetlen szóval sem említi Risztics úr, hogy mit gondol a vasúti conventió­­ról. Az osztrák-magyar kormány tehát egészen he­lyesen cselekedett, midőn nem adta ki kezéből a kereskedelmi viszony rendezésének fegyverét, a­melynek súlya és élessége ellen oly ékes szavak­ban mondotta el panaszát a szerb miniszterelnök. Külügyminisztériumunknak bizonyára tudo­mása volt a most idézett sürgöny keltekor is arról, hogy minő nézeteket táplál Risztics úr a vasúti conventióról. Erre vall Risztics második sürgönyének, mely 1879. jun. 28-án kelt, következő helye: „A fejedelem kormánya még most is azt a nézetet táplálja, hogy ezen nemzetközi bizottság összeülése, melynek összehívására az osztrák-magyar nagyhatalmat bízták meg, okvetlenül szükséges a conventiónkban megjelölt összes vonalak együttes kiépítésére, mert ezen biztosíték nélkül a közgaz­dasági romlás fenyegeti Szerbiát.“ E sürgönyében tudatja végre Risztics, hogy a szerb kormány, elvállalt kötelezettségeihez való ragaszkodásának bizonyságául, Bécsbe fogja kül­deni Alimpics közmunkaminisztert, a­ki meg fog ismerkedni a cs. és kir. kormány szándékaival és azon kérdésekkel, a­melyeket alkudozás tárgyává akar tenni a cs. és kir. kormány. Ha pedig meg­győződik a fejedelem kormánya, hogy vannak olyan kérdések, a­melyek a nevezett nemzetközi bizott­ság előleges összeülése nélkül is tárgyalhatók, de­legáltakat fog küldeni Bécsbe a vasúti conventio tárgyalására, de a nemzetközi bizottság részére tartja fönn azokat a kérdéseket, a­melyek nem oldhatók meg nélküle. A harmadik sürgöny 1880. jan. 18-kán, vagyis Maries meghatalmazott elküldése után kelt. Ebben azt követeli Risztics, hogy a vasúti conventión kí­vül a kereskedelmi szerződés is alkudozás tárgyává tétessék. A vasúti conventio tárgyalásába kész ugyan belebocsátkozni Risztics úr, de most is szükségesnek tartja, hogy előbb mind a négy érdekelt fél (az osztrák-magyar, török, szerb, bol­gár kormány) állapodjék meg egymással. * Az angol kormány, mint a „Daily News“ je­lenti, a következő terv szerint szándékozik ren­dezni Afganisztánt: Hasszán kán lesz az emir, a­kinek biztosítja birtokait és Kabult. Az angol had­sereg visszavonul Gundamukig vagy Ali-Kheylig. Kabulba, mihely elfoglalja trónját az új emir, an­gol követ fog menni. Leeb miniszteri tanácsos helyébe, a­ki nyu­galomba lépett, Köffinger osztálytanácsost ne­vezték ki és bízták meg az illető szakosztály ve­zetésével. Köffinger tanácsos osztályának és a vasúti szakosztály vezetését Beretvás osztályta­nácsos fogja átvenni. Köffinger kormánybiztos ma­rad az osztrák-magyar bank mellett. (Bud. Corr.) A hadsereg köréből. Minthogy ő felsége a lovassági — kiegészítő — törzseknek ezredeiknek hadkiegészítő kerületeibe leendő áthelyezését elvben elfogadta s megengedte, hogy azon törzsek, me­lyeknek áthelyezése ellen akadály fenn nem forog, az 1880-ik év folyamán ezredeikbe belevonassanak, a 3-ik számú Thurn és Taxis herczeg huszárezred kiegészítő törzse már a tavasz folyamán Aradról Szebenbe s a 6-ik számú Würtemberg király hu­szárezred Kassáról Bécsbe fog áthelyeztetni. A „Tiszavölgyi társulat“ központi bizottsága febr. 25-én d. u. 4 órakor nagyérdekű ülést tart. Az ülés egyik főtárgya a külföldi szakértők véle­ménye tárgyában kiküldött albizottság jelentése. Úgy halljuk, hogy az albizottság munkálatát Sennyey Pál báró javaslataira alapította, a technikai kérdéseket illetőleg akkorra tartja fenn magának a nyilatkozattételt, amikor a külföldi szakértők véleménye alapján készült kormány- elő­terjesztés a kormány ígéretéhez képest a központi bizottsággal közöltetni fog; a szervezetet illetőleg azonban az albizottság már most nyilatkozik és Széchenyi eszméjéből kiindulva messzeható javas­latokat tesz. A második főtárgy a tiszai végleges kölcsön kérdése, e részben ugyanis be fog mutat­­tatni a pénzügyminiszterrel folytatott értekezletről s a pénzügyi bizottság idevonatkozó megállapodá­sáról szóló jelentés. Táviratok. Zágráb, febr. 24. Pejacsevich gróf kinevezése Horvátország bánjává kellemes benyomást gyako­rolt annál is inkább, mert az utolsó napokban meg­hiúsultnak látszott. A mai lapok közül csak az „Obzor“ üdvözli meleg rokonszenves hangon az új bánt. Mazuranics holnap vesz búcsút a hivatal­noki testülettől. Újvidék, febr. 24. (Eredeti távirat.) A „Szrbszki Narod“ az orosz omladina vezéreinek üzelmei gya­nánt tekinti a pétervári merényletet és azt hiszi, hogy a czár is áldozatul fog esni mint annak ide­jében Obrenovics Mihály fejedelem. Bécs, febr. 24. A képviselőház az új épüle­tek adómentességéről szóló­­javaslatot tárgyalta és általános vitában el is fogadta. A kormány képvi­selője kijelenti, hogy a kormány csak 12 éves adó­­mentességbe egyezik bele. A legközelebbi ülés pén­teken lesz. raus, reus. a-v. a ocuatua uuguaija nervy javaslatát. Pelletan a jezsuiták állásáról, azok többszöri kiűzetéséről szól és azt mondja, hogy e szervezet nemzetközi társaságot képez, mely ide­gen főnök alatt áll. A jezsuiták nem kortársaink, sem nem polgárai hazánknak, ennélfogva a fia­talság oktatására nem tarthatnak igényt. Voisins la Verniére (balközép) a szabadság nevében el­lenzi a javaslatot. Róma, febr. 24. A király a „Vega“-expeditio tagjainak tiszteletére ebédet adott. — Fürsten­berg bibornok ma ide érkezett. Bukarest, febr. 24. A képviselőház elfogadta a Dobrudja szervezésére vonatkozó javaslatot a kormány szövegezése szerint, de azzal a módosí­tással, hogy a földbirtok-tulajdonjogot illetőleg a külön törvény megszavazásáig a török törvények fognak hatályban maradni. Szerajevo, febr. 24. (Polit. Corr.) Prevlye környékén valami csavargók lőttek osztrák-magyar őrjáratokra, de senkit sem sebesítettek meg. Né­gyet közülök elfogtak és vizsgálati fogságba he­lyeztek. Berlin, febr. 24. A birodalmi gyűlésben Hä­­nel ellenében kijelenti Stosch, hogy a „Grosser Kur­fürst“ szerencsétlenségéről kimerítőbb tudósítást nem adhat a kormány. Ekkor Hävel indítványt nyújt be, melyben utasíttatni kívánja a kormányt, hogy jelentést terjesszen a birodalmi gyűlés elé az em­lített balesetről. Scholz kijelenti, hogy az ezüst el­adását csak ideiglenesen szüntették meg. A kor­mány nagyobb időközökben szándékozik végrehaj­tani az érezpénz reformját, nevezetesen déli Német­országban, a­hol több ezüstpénzre van szükség. A kormány ez ügyben tvjavaslatot szándékozik elő­terjeszteni. / Berlin, febr. 24. A „Nordd. Alig. Zeitung“ figyelemre méltó kezekből vett levelet közöl, mely azt fejtegeti, hogy a határ megerősítéséből még nem következik okvetlenül az ellenségeskedés, hanem csakis az az objectiv szükség, hogy saját erejéből gondoskodjék kiki saját biztosságáról. Azon uraga xan­asi, melyet az esetleg Kitoro viszályok alkalmával követni fognak a lengyelek, mint nagyfontosságú körülményt tüntetik föl Kovno erődítésére nézve. Még más viszályok is le­hetségesek, de azért még nem kell következ­tetni, hogy megszakad Németország és Oroszország közt a régi barátság. Mindenesetre minden függet­len államnak joga van határainak megerősítésére. A pétervári merénylet. A czár, mint Szt.-Pétervárról írják, már hónapok óta úgy él palotájában, mintha táborban élne. A palotát katona kordon veszi körül, s még a belső termekben is olyan nagy az őrködés, hogy éjnek idején, midőn a czár alszik, ágyát fegyveres test­őrök őrzik. De azért a nihilisták be tudtak hatolni a palota belsejébe, s képesek voltak a czárizmusra olyan csapást mérni, mint még soha. Az egész do­logban mindenekfölött csodálatos az, hogy a me­rénylet nem sikerült, hogy az akna fölrobbantója, ki az udvari körülményekkel annyira ismerős, nem várta meg annak a rövid negyedórának a lefolytát, mely a merénylet sikerültéhez szükséges volt. Csak gyanú ugyan, de mindenesetre kimondható, hogy az aknát valószínűleg olyan ember robbanta föl, kinek hosszabb ideig tá­volléte valószínűleg föltűnt volna, s kinek távolmaradását bizonyára ész­revették volna. Említik, hogy ez, ki ellen a gyanú irányul, nem más, mint Konstantin nagy­­herczeg, a czár testvéröcscse. A lakosság­ban általánosan Konstantint vádolják e súlyos gyanúval, de a lapok természetesen a túl szigorú ellenőrzés miatt erről mit sem írhatnak. A „Wiener Abendpost“ levelezője a következőket írja Pétervárról e félhivatalos lap­nak : „Már régebb idő óta szárnyalt az a hír Pé­­terváron, hogy a nihilisták légbe akarják a téli palotát röpíteni, hogy bizonyos Csernisevszkynél a Leszukov Perculokon a téli palota kitűnő tervraj­zát s nagymennyiségű dynamitot találtak. Hasonló tervet talált Genfben a német titkos rendőrség egy nihilistánál, Krapotkin herczegnél, mit közölt is az orosz kormánynyal. Innen támadt azután az a hir, hogy a nihilistáknak magában a téli palotában is vannak czinkosai. * Azt állítják, hogy Gurko tábornok azt kérte a czártól, miszerint a téli palotát is helyezze az ő felügyelete alá. A czár azonban ebbe nem egyezett bele, mert a palotának külön titkos rendőrsége van. A romok közt egy pléhszelencze fedelet s egy hosszú sodronyt találtak. Úgy látszik, hogy a rob­bantás óramű által történt, mely 6 óra 20 perczre volt igazítva. A romok közt találták egy kukta holttestét is, ki a katonák számára a vacsorát szokta készíteni. Magától értetődik, hogy a téli palotára ezután a legszigorúbban fognak­ felügyelni. A palotához tartozó személyzet névre "szóló kár­tyákkal láttatik el. Azonban daczára a roppant vigyázatnak, egy asszony mégis be tudott jutni a palotába. Mikor a folyosón elfogták, tébolyodottnak tetette magát. A közvélemény csak gróf Suvalov Pétert tartja képesnek a nihilizmus kiirtására. A pénzügymininszterek napja. A tegnapi vita eredménye után s azon várakozás mellett, hogy ma Szapáry gróf felelni fog Széll Kálmán tegnapi beszé­dére, a ház némi türelmetlenséggel fogadta az első szónokokat. Annál nagyobb érde­méül róható föl Éles Henrik szabadelvű párti képviselőnek, hogy ily aránylag ked­vezőtlen viszonyok közt is le tudta kötni a ház figyelmét, noha az ellenzék, mely ellen nem egy kemény támadást intézett, mindent elkövetett, hogy előadásának megérdemlett hatását csökkentse. Az utána szóló ellenzéki képviselő Simonyi Iván beszéde, a szónok elég erős hangja daczára, már úgyszólván egészen elveszett a zajban, talán nem min­dig a szónok kárára. Szapáry beszéde főleg két szónok ellen fordult, Lukács Béla és Széll Kálmán pilon mint a IK­L - ^ J-o —d­%f f 1 f o«/ "J"* foglalkoztak a pénzügyi politikával, mert a mi Apponyi gróf programmját illeti, azt már csakugyan kár lett volna halottaiból föltámasztani. Szapáry gróf sorra vette mindkettőnek főbb vádjait, kimutatva ezek alaptalanságát. De azért nem mondhatnók, hogy egyforma érzettel kisértük volna diadal­mas c­áfolatait. Midőn csak Lukács Bélá­nál mutatta ki, hogy ellenfele rosszul szá­mított, hibás alapokból indult ki és még hibásabban következtetett, semmi nem za­varta a kormány álláspontjának igazolása által előidézett elégtételünket. De midőn ki­mutatta, hogy Széll Kálmán hasonlag hibás alapokból indult ki és nemcsak túl szigorúan és elfogultan ítélt, de egyenesen tévesen és hibásan csoportosította számait, a saját bud­­getje javára és a jelenlegi budget rovására, holott igazság szerint az ő budgetje volt kedvezőtlenebb s a jelenlegi előirányzat ked­vezőbb — akkor a pártunk által támogatott kormány álláspontjának igazolása által elő­idézett örömünkbe némi tagadhatatlan fájda­lom is vegyült, hogy ugyanaz a férfi, kihez pártunk nehéz időkben oly kitartással ra­gaszkodott, oly kevéssé alapos és annyi té­vedést és hibát magában foglaló vádakat tudott egykori barátjai ellen emelni. S ha a tetszés, mely a többség részéről a pénzügy­­miniszter beszédének minden egyes szaka­szánál felhangzott, nem öltött még nagyobb arányokat, úgy azt bizonynyal ezen utóbb jelzett fájdalmas érzelmeknek kell tulajdoní­tani, melyek egyhelyütt különösen a meg­ Apró­ De menjük sorra. Első helyen Lukács Béla beszédével foglalkozott a pénzügyminiszter. Kimutatta, mily alaptalan a vád, hogy az utolsó év előirányzata (mintegy 26­­2 millió) irreális volt. Mert igaz ugyan, hogy a deficit a ke­zelési számadások szerint mintegy 1­­/2 mil­lióval nagyobb, de másrészt az előre nem látható elemi csapások 8 millióval rontották meg az év mérlegét. Midőn ily csapásokkal szemben csak 1­­/2 millió a valódi eltérés, akkor irrealitásról beszélni csakugyan nem lehet. Reflectált azután azon ellentétes vá­dakra, melyek a kormányt majd nyakas, majd minden akarat nélküli embereknek tün­teti föl és utalt azon eljárására, melyet a földtehermentesítési törlesztéseknél s általá­ban az egész költségvetésnél a pénzügyi bizottsággal szemben tanúsított. S itt végződik az a rész, melyben pusz­tán Lukács­csal foglalkozott, mert a kö­vetkezőkben már azt a vádat c­áfolta, me­lyet Széfll Kálmán is emelt a vita folya­mában. És ez a vád az ellenzék ama leg­nagyobb előszeretettel hangoztatott phrasisa, hogy a kormánynak nincs programmja. Szapáry gróf e váddal szemben utalt egyenesen arra, a­mit a múlt évben első budgetjének beterjesztésekor mondott, mi­dőn kijelentette, hogy a törlesztések, beru­házások s az occupatio által okozott költsé­geket nem fedezhetjük saját rendes bevéte­leinkből, hogy rendes kiadásainkat nem szállíthatjuk le tovább, hanem igyekezni kell azokat az indirect jövedelmek fokozása által gyarapítani, hogy le kell szállítanunk a megszállás költségeit, csoportosítani kell vasutainkat és rendszeresen elidegeníteni a sok esetben a semmivel határos jövedelmet nyújtó államjavakat. E programmjához Sza­páry gróf hű is maradt, és joggal utalhatott az általa beterjesztőn és elfogadott javasla­todra a hadmentességi dij, a nyerem­ényadó, a szállítási adó stb. tárgyában, melyek 6 millió forinttal hivatják gyarapítani állami jövedelmeinket; joggal hivatkozhatott a do­hánynál, bornál és húsnál már is elért rész­ben igen jelentékeny eredményekre; s végül a megérdemlett elégtétel érzetével utalhatott azon törvényjavaslatokra, melyeket a vasúti csoportosítás és az államjavak tervszerű el­adása tárgyában, mint már egészen elkészül­teket, legközelebb a ház elé fog terjeszteni. E hatalmas nyitány után áttért tulaj­­donképeni tárgyára, Széll Kálmán felszóla­lására. Széll Kálmán első vádja abban állott, hogy a jelenlegi előirányzat deficitje na­gyobb mint az általa beterjesztett 1877. bud­get deficitje. Szapáry gróf kimutatta,hogy ha egészen egyforma alapon számítunk mind­kettőnél, akkor az 1877. budget kedvezőtle­nebb 3­/2 millió írttal. Széll Kálmán a mai előirányzat gyar­lósága gyanánt tüntette föl, hogy a bevéte­lek közt államjavak eladása is szerepel 2 millió írttal. Szapáry gróf kimutatta, hogy Széll budgetjében az államjavak eladása 500,000 írttal, értékpapírok eladása 2 millió írttal, összesen tehát 2­­2 millió forinttal szerepel. Széll Kálmán szomorú kép gyanánt állította oda, hogy ma összes bevételeink­ből csak 18 millió forint marad az admi­­nistratióra. Szapáry gróf kimutatta, hogy Széll budgetjében még kevesebb, csak 10 millió forint maradt e czélra. S itt volt az, midőn a pénzügyminiszter szavai n­ kapnak tetszést, de még aoDlenest is idéztek elő pártjánál. Széll Kálmán úgy tüntette föl defici­tünket, mint a­mivel semmi előny nem áll szemben. Szapáry gróf kimutatta, hogy egész deficitünket csak a törlesztés, a kamatbiztosítás és beruházás veszi igénybe, míg minden egyéb kiadásainkat már most is rendes bevételeinkkel fedezhetjük. Széll Kálmán azt igyekezett kimu­tatni, hogy aranyjáradékunk cursus-vesztesé­­gét egyedül Bosznia okozta. Szapáry ki­mutatta, hogy a kincstári utalványok bevál­tása mennyivel nagyobb szerepet játszott. Széll Kálmán hadi budgetünkről azt hirdette, hogy az csak mulólag csökkent, míg jövőre nagyobb lesz. Szapáry kinyi­latkoztatta, hogy a kormány minden törek­vése odairányul, hogy azt lejebb szállítsa, s nincs is a monarchiában egy jogosult té­nyező, mely máskép gondolkoznék. De minek folytassuk? Az olvasó már ebből is meggyőződhetett, mily alaposak és igazságosak voltak Széll Kálmán állításai, s mily sajtók a pénzügyminiszter c­áfolatai. A vita sorsáról tegnap mondott néze­tünket nincs okunk megváltoztatni és csak örvendeni tudunk azon, hogy pártunkból oly sokan iratkoztak föl. Legközelebb szólásra kerülnek Tibád, Máriássy Sándor, Jó­kai, D­ár­day, mindmegannyi sokat ígérő név, a­kik úgy látszik nagyon jól érzik ma­gukat abban a pártban, melynek az ellenzék szerint minden tehetség már rég hátat for­t vett /rügtől- Xtai T­­isz, Ivánka, Farkas, Kaczvinszky, Száj­­bely, Szilágyi Dezső, duzzogó Achilles­­ként, egyelőre visszavonult sátrába. Országgyűlés. A képviselőház ülése február 24-én. (Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül.) Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter beszéde. T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nem szólaltam fel­ezen általános vita folyamában azért, mert a költség­­vetés beterjesztése alkalmával volt szerencsém elő­adni azon általános nézeteket, melyek engem ezen költségvetés előterjesztésénél vezéreltek s a­meny­nyiben a pénzügyi bizottság által beterjesztett költségvetés az általam beterjesztett eredetitől el­tér, meg voltam győződve, hogy lesz alkalmam ezen eltérést magyarázni és indokolni, hogy ezen eltéréshez miért járultam hozzá. A t. képviselő urak erre nekem alkalmat adtak s leszek bátor most álláspontomat indokolni. Mindenekelőtt refle­­ktálok némely állításra, melyet az előttem szólott­­. képviselő urak előadtak. (Halljuk!) Lukács Béla képviselő úr, a­ki első volt a felszólalt szónokok közül, a­kik tulajdonkép a költségvetéssel foglalkoztak, azt mondta, hogy le­hessen a jelenlegi pénzügyminiszter szavainak hi­telt adni akkor, a­mikor ő néhány hónappal ez­előtt felszólalva, azt helyezte kilátásba, hogy a deficit az 1879. évben nem lesz nagyobb, mint az előirányzott deficit, pedig tényleg máris jóval na­gyobb lett az. Engedelmet kérek a t. képviselő úrtól, ne méltóztassék figyelmen kívül hagyni, mikor és mily körülmények között mondtam ezt, és mennyire tér el a tényleges deficit eredménye az előirányzott és talán még akkor kilátásba helyezett deficittől. Az 1879. évre praeliminált deficit volt 26.800.000 frt. Ezen összeget helyeztem kilátásba október vé­gével, akkor a­midőn még a három utolsó hónap kezelési eredményei nem lehettek tudomásomra, sem az, hogy az év utolsó negyedében az adóvisz­­szamaradások 41­, millióra mentek. Hogy e­gy­ milliónyi összegből, ha előirányzatomhoz ragasz­százezer "frtot be lehetett volna fejtani,­ 'az "Éhtsé­­get nem szenved, s azt hiszem, hogy azért, mert e tekintetben figyelembe véve az ország anyagi helyzetét, az adó behajtásában kíméletesen jártam el, szemrehányással nem illettethetem. (Élénk he­lyeslés jobbfelől.) De te­hát, méltóztassék megengedni, hogy megmagyarázzam, hogy ezen egy körülményen kí­vül, hogy a három havi adó visszamaradás maga 4­2 milliót tett, igazolt-e az, hogy az 1879-i deficit, mintegy 1/0 millióval nagyobb lett, mint tényleg előirányozva volt. E tekintetben csak há­rom tételre vagyok bátor felhívni t. ház figyelmét, melyek lényeges különbséget és eltérést okoztak az 1879-i előirányzat és az év kezelési eredményei közt. Egyik a közlekedési miniszter úr túlkiadá­­sai, legnagyobb részben vízszabályozás-munkákra 1.400.000 írttal; a másik határvám-visszamaradá­­sok 8.400,000 írttal; a harmadik az adóvisszama­radások az egész éven át 4 millió írttal, úgy hogy az eredménynyel az i­s millió a nagyobb deficit­tel szemben áll ezen 3 tételből eredt és 8.800,000 írtra menő összeg, mely nagyban ellensúlyozza ezen összeget. De t. hát, Lukács Béla képviselő úr azt mondta, hogy ő azt már tavaly is előre javasolta, és így az ő szavainak és számítása alaposságának nagyobb hitelt lehetett adni, mint az enyémnek, mert már akkor jelezte azt, hogy a deficit Bosznia nélkül lesz 30 millió, a boszniai ocupatióval pe­dig 40 millió, és ez csakugyan be is következett. Először is te­hát, ez teljesen nem követke­zett be, mert a deficit nem 30 millió, hanem 28.200.000 frt, tehát körülbelül 2 millióval keve­sebb ; de különben igen csodálom a t. képviselő úr profeticus szellemét, melynél fogva ő már akkor tudta, hogy ezen katasztrófák és közgazdasági nehézségek, fel fognak merülni, melyek oly kiadá­sokat igényeltek, melyek több milliókra mentek, és a­melyeket előrelátni nem lehetett. (Úgy van­ jobbfelől.) És ha a t. képviselő úr összeszámítja azon^kiadásokat,^ ^aranasVKa^" már így is 5—6 millióra tehető legalább is azon ösz­­szeg, melylyel javult volna a helyzet, ha azon nagymérvű katasztrófák, melyeket az előirányzat alkalmával előrelátni nem lehetett, be nem kö­vetkeztek volna. De azt mondja a t. képviselő úr, hogy elettől fogva vérmesek voltak a pénzügyminiszter előter­jesztései. Azt mondta ugyanis a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával itt a házban, hogy az álta­lam beterjesztett első költségvetés minden reális alapot nélkülöz. Ezt ő nem egyszer, de igen sokszor hangsú­lyozta, és mi volt a végeredmény? Az, hogy az összes előirányzott bevételek tettek 219.500.000 frtot, a kezelési kimutatások alapján pedig az összes bevételek tettek 220.700.000 frtot és így igazoltak voltak az általam előirányzott bevételek. Egy további állítást is tett Lukács Béla kép­viselő úr és utána Széll Kálmán­­. barátom teg­napi felszólalása alkalmával, a­mennyiben szintén utalt arra, hogy a pénzügyi bizottság által előter­jesztett költségvetés és az általam eredetileg be­nyújtott költségvetés végeredménye, vagyis deficitje közt 9 milliónyi különbség van és azt mondották, mily borzasztó eljárás ez, hogy a kormány eredeti álláspontját ekkér feladva, lépésről-lépésre tovább tolatta magát, úgy­hogy a kormány eredeti előter­jesztéséből nem marad semmi egyéb, mint a kölcsön. Méltóztassanak megengedni, hogy azon elté­résekre nézve, a­melyek az általam eredetileg be­terjesztett költségvetés és a pénzügyi bizottság által beterjesztett költségvetés közt fenforognak, részletesen adjam elő, hogy azok miből állanak ? Először állanak a földtehermentesítési és szőlő­­dézsmaváltsági kötvények törlesztésénél előre szá­mított 3 milliónyi kevesebb kiadásból; másodszor a bevételek leszállításából, a­mi tesz 2.600.000 frtot; harmadszor a kereseti adónál felvett 800.000, a szállítási adónál 800.000, az út- és hidvámnál 4.600.000 frt, az ásványolaj-adónál felvett 1.800.000 tesznek.­Ebből áll a különbség, a­melyet indokolni bátor leszek. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt a legsúlyosabb állítással, a földtehermentesítési kötvényekről szóló törvényjavaslatnak visszavo­násával és azzal, hogy e tekintetben más tör­vényjavaslatot nyújtottam be, kell kezdenem. Én, t. hát, teljesen elismerem azt, hogy ezen két javaslat közt, t. i. a közt, a­melyet eredeti­leg benyújtottam, s a közt, a­melyet utólag nyúj­tottam be, principiális különbség van, de nem is­merem el azt, hogy az eredetileg általam benyúj­tott törvényjavaslat jogsérelem lett volna, és e tekintetben hivatkozom arra, hogy azon eredeti törlesztési terv, a­mely — mellesleg megjegyzem — nem is egyezett meg a kibocsátott kötvények mennyiségével, nem alapszik törvényen, nem alap­szik — ne méltóztassanak félreérteni, legfelsőbb pátensen sem, hanem alapszik egy 1857-ben kibo­csátott cs. kir. pénzügyminiszteri rendeletén, így tehát semmi törvénysértés sem történt volna azzal, ha a törvényhozás elhatározta volna magát arra, hogy elfogadja azon javaslatot, a­melyet beter­jesztettem. De, te hát, tudom, hogy különösen ily fontos kérdésekben, de általában is nemcsak a törvényjavaslatot benyújtó miniszter úr intenzióját kell tekinteni, hanem azt is, hogy a kérdés mások által, különösen az érdekelt factorok által miké­pen bíráltatik meg, és minthogy ezen törvényja­vaslat nem magáért a törvényjavaslatért, a­melyet ezen álláspontból teljesen jogosultnak tartottam, hanem azért, mert annak átalában azon következ­tetés tulajdoníttatott, hogy ez első lépés arra nézve, hogy Magyarország a maga elvállalt kötelezettsé­geit megtartani nem akarja, felmerült hangulat folytán, továbbá a pénzügyi bizottságban hozzájá­rulásommal nyilvánuló óhajtásnál fogva elhatároz­tam magamat annak feltétlenül visszavonására. De.

Next