Ellenőr, 1880. május (12. évfolyam, 204-254. szám)
1880-05-01 / 204. szám
r azzal kell tisztába jönni, hogy mik történtek ily irányban máskor és régebben. S erre nézve biztos vagyok megjegyezni, hogy az, miszerint eddigi esetekben administrator-kinevezések csak a m. érsek metropolitának halála után és soha sem történtek volna annak életében, mint a t. képviselő úr ezen kérdésekkel kapcsolatban állította, és akkor is csak a karloviczi érsekség, nem pedig a szerb metropolita számára is , ezen állítás, mondom, a történeti tényekkel és a törvény határozmányaival ellenkezik. Midőn Popovics Vincze karloviczi metropolita testi törődöttsége miatt egyházi hivatalának ellátására már képtelennek látszott, a péterváradi sánczban — a mi akkor Újvidéknek neve volt — 1722-ben összegyűlt congressus Petrovics Mózes belgrádi érseket választotta meg helyettesének. S minthogy ezen alkalommal a congressuson valamennyi püspök és egyházi követ jelen volt s az érsek-metropolita helyettesének megválasztatása az ő közreműködésükkel ment véghez, bajosan lehet állítani, hogy az egyházjoggal, az egyházi kánonokkal ellenkezik az olynemű eljárás, mely szerint az érsek-metropolitának életében helyettes vagy administrator adassék melléje. De erre azt mondhatná a t. képviselő úr, hogy: „igen, de hiszen mint magam is mondom, ez a congressus által történt.“ Igaz, ez a congressus által történt, de a congressus ezen választási ténye legfelsőbb helyen involatio in jura majestatica gyanánt tekintetvén, meg nem erősíttetett. Tehát akkor is fentartatott a jog, hogy nem a congressust, hanem a privilégium szavai szerint ő felségét, és most természetesen törvény értelme szerint a felelős kormány útján, mely ő felsége nevében felelősség mellett tartozik intézkedni, illeti meg e jog. És voltak más esetek is, pl. midőn Joannovics Vincze érsek-metropolitának, ki a mult század harmadik évtizedében elfoglalta az érseki széket, defficientiája idejére Dimetrievics Miklós adatott oldala mellé, mint egyúttal érsekségi és metropolitasági adminisztrátor. Ez is tehát történeti tény. De az, hogy az adminisztrátorok eddig csak az érsekséget, nem pedig a metropolitaságot is látták el s ennek is vezetésével bízattak meg, ellenkezik nemcsak a declaratorium illyricumban fentartott fenségi jogokkal, hanem ellenkezik az újabb tényekkel is. A képviselő úr, mint tudom 1869. óta szakadatlanul tagja a congressusnak, valószínűleg tudni fogja tehát, hogy 1870-ben és 1872-ben két adminisztrátor: Stojkovics és Gruics, nemcsak az érsekséget, hanem a metropolitát is ugyanazon módon administrálták, mint 1871-ben Masimevics adminisztrátor, 1841-ben Chranislav, 1837-ben Stankovits administrator és más időkben meg mások. így tehát, azt hiszem tehát, hogy a t. képviselő úr azon állítása, hogy egyfelől a congressusnak kellett volna előleges hozzájárulás végett előterjeszteni a helyettest, másrészről, hogy a történt kinevezés a kánonokkal és az autonómiáról szóló törvényekkel ellenkezik, az e részben mindenkor történtek alapján, mint helytelen és kellő alapossággal nem bíró van bebizonyítva. A 4. pontban azt mondja a képviselő úr: „Mily álláspontot foglal el a kormány véleménye szerint Ivacskovics Prokop patriarcha a gör. kel. szerb hierarchiában az említett intézkedés következtében; osztja-e a miszloviczi érsek a szerb metropolita patriarcha szőke üresedésbe jötte alkalmából követett kormányi eljárást ?“ Itt is minden szóvita vagy félreértésre okot szolgáltatható magyarázgatások helyett ismét legjobb lesz a helyzetet úgy a mint van, egyszerűen kommentár nélkül felderíteni. (Halljuk !) De előbb megjegyzésem van arra, amit a képviselő úr az iránt mond, hogy „Angyelics German bácsi püspöknek érseki és metropoliai administratorrá történt kinevezése a congressusi szabályrendeleteket is sérti, mert azok értelmében a metropolita szék megüresedése esetében a congressus elnöksége a rangban legidősebb püspököt illeti meg.“ A képviselő úr által idézett szakasz nem azon esetről szól, melyet ő említett. Most a patriarcha székének meghalározás miatti megüresedése nem forog fenn és így nem az az eset van, melyről a statútumoknak 12. szakasza szól. Különben pedig, midőn az administator kinevezése történt, midőn a metropolita saját kérelmére fel lön mentve, mindig a kinevezett administratornak vált feladatává a metropolitát egyház-politikai szabályrendeletek alapján megillető jogokat és jogosítványokat a még életben levő érsek metropolita helyett, tehát annak helyetteseként gyakorolni. Ez a helyzete a mai administratornak ; ez volt mindig helyzetük a régibb administrátoroknak, legyen arról a képviselő úr meggyőződve, hogy midőn azon eset, hogy metropolita választásáról lehessen szó, be fog következni, teljes scrupulusitással meg fog a kormány részéről az, amit a törvény rendel, tartatni. Az 5. pontban azt kérdi a képviselő úr : Mely jog és törvény alapján lett a nemzeti egyházi javak jövedelméből 24.000 frtnyi évenkénti életjáradék a patriarchának és ugyanily összeg, mint állandó jutalmi díj az administrátornak elrendelve? s ebben a szerb alapítványokba vágó helytelen és törvénytelen intézkedést lát a képviselő úr. Én, tehát, teljes készséggel elismerem, hogyha halálozás folytán megürül a patriarchai szék, az intercalaris jövedelmek illetik a szerb egyházi és iskolai alapokat. De, mint már előbb is mondom, az eset ma nem az. És tovább menve, azt hiszem, hogy épen az itt megtámadott intézkedésben a kormány a legnagyobb scrupulusitással igyekezett ennek is eleget tenni, mert nem az egyházi s iskolai alapokból rendelte a dotatiót a nyugalomba lépett patriarcha és az administrator számára, hanem rendelte a patriarcha használatára levő javak jövedelmeiből éspedig oly módon, hogy azon jövedelmek egészben igénybe nem vétetvén, azoknak fenmaradó tetemes része ezen időközi kormányzat alatt a szerb egyházi és iskolai alapok javára fordíttassék. Végül még két kérdése van a t. képviselő úrnak : „Miféle okok voltak mérvadók mindezen törvényellenes rendkívüli rendszabályok alkalmazásánál, általában véve pedig, mi oka volt annak, hogy a gör. keleti szerb autonóm egyház kivételes állapotba helyeztessék?* És: „Hajlandó-e a miniszterelnök úr a patriarcha lemondását mielőbb közölni a szerb nemzeti egyházi congressussal s átalában véve mily lépéseket szándékozik tenni arra nézve, hogy a szerb egyházban a törvényes állapot visszaállíttassék ?“ Itt, t. hát, legelőbb is azt kell megjegyeznem, hogy arra, hogy a szerb egyházban törvényellenes, rendkívüli rendszabályok alkalmaztassanak ; arra, hogy a görög-keleti szerb egyház kebelében kivételes állapot hozassék be, semmi indok nem vezette a kormányt , mert, mint előadni bátor voltam, törvényellenes, rendkívüli rendszabályokat nem alkalmazott, s kivételes állapotot a szerb egyházban életbe nem léptetett, hanem intézkedett úgy, mint hasonló viszonyok közt, mióta autonóm szerb egyház Magyarországban létezik, intézkedtek. Épen azért arra nézve nincs mit nyilatkoznom , mikor szándékozom és minő lépéseket akarok tenni, hogy a szerb egyházban a törvényes állapot viszszahelyeztessék , mert törvényes állapotot, mely megmásítva nincs, visszahelyezni nem lehet. Ott ma is törvényes állapotok léteznek, úgy mint azoknak az adott viszonyok közt létezniük kell. Valamint a lemondásnak a congressus elé terjesztését sem ígérhetem meg épen azért, mert mint előbb szerencsém volt rámutatni, ez a congressusi teendők közé hajdan sem tartozott — sőt midőn ily században is — mint a felségi jogokat egyenesen sértő — figyelembe nem vétetett. Különben a t. képviselő úr törvényre, statútumra nem tudván hivatkozni, mintegy per analógiám következteti, hogy a lemondásnak oda kellett volna intéztetnie a congressushoz vagyis a congressusi választmányhoz, mert ki lévén mondva, hogy a patriarcha szabadon választatik, ennek szerinte egyenes kifolyása az, hogy a lemondásnak is ott kell történnie. Ennek tehát, már a kiindulási pontja sem helyes, mert patriarcha választatik a congressus által akkor, midőn, mint mondom, annak esete bekövetkezik, és ha be fog következni, választatni fog ez alkalommal is, de nem választatik úgy, hogy a történt választás tudomásvétel végett bejelentessék, hanem választatik úgy, hogy ahoz nem tudomásul vétel, hanem helybenhagyás szükséges, melyet meg lehet adni és meg lehet tagadni, amint ez újabb időben ismételten megtagadtatott. Tehát az analógiából levont azon következtetés, hogy a lemondásnak is ott kellett volna megtörténnie, nem helyes. (Helyeslés jobbfelől.) Különben, tehát, úgy a képviselő úr, mint mindazok, tehát az egész ház, kiket ezen ügy érdekel, legyenek megnyugodva aziránt, hogy a magyar kormány kötelességének ismeri a törvényeket és szabályokat úgy, amint azok fennállnak, fentar tattani, hogy a szerb egyház autonóm jogait kötelességének fogja tartani megvédeni, bárhonnan támadtatnának is meg, de megvédeni azon támadások ellen is, melyek az adott jogkör túlterjesztése által az egyházi és iskolai czéloknak nem egészen megfelelő irányzatok érvényesítésére törekszenek. (Helyeslés.) És ha a képviselő úr indokát kérdi, hogy miért fogadtatott el a patriarcha lemondása: miután a patriarcha lemondását, fájdalom, köztudomású, egészségi állapota miatt adta be, annak indoka abban rejlik, hogy a kormánynak ezen kínálkozó alkalmat épen a szerb egyház és iskolák ügyeinek érdekében meg kellett ragadnia, arra nézve, hogy mivel a megválasztott érdemes férfiú egészségi viszonyainál fogva gátolva van abban, hogy kellő erélylyel megfelelhessen hivatásának, addig is, míg az új választás esete beáll, ezen ügyek oly férfiú által kezeltessenek, aki a szerb egyházat, annak jogait és alapítványait, ha szükség volna reá, bizonynyal megvédené nemcsak a kormány túlkapása ellen, hanem meg fogja védeni az ellen is, hogy azok más czélokra, mint amelyekre rendelnék, fordíttassanak. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés jobbfelől.) Maximovics Miklós azt veszi ki a miniszterelnök válaszából, hogy a kormány az elkövetett sértések orvoslására nem is gondol. A miniszterelnök azon állításával szemben, hogy a patriarcha lemondásának benyújtására a kormány által felszólítva nem lett, hivatkozik azon tényekre, hogy a patriarcha a kormány egyenes felhívására, a felhivatás okainak megnevezése, tehát azoknak tudta nélkül, azon feltevésben jött Pestre, hogy feljövetelének egyedüli oka lehet a boszniai egyházkérdésben megindítandó tárgyalások, mi is eléggé bizonyítja, hogy a meglepett patriarcha az egész adtásban egy idegen, erősebb akaratnak felelősségre nem vonható médiuma volt. Ily lemondás pedig a keleti egyház tanai szerint semmis. Fejtegeti azután, hogy ha áll azon elv, hogy minden egyház belügyeit, amelyekhez kétségkívül legelsősorban hivatalos közegeinek megállapítása tartozik, önmaga, alkotmánya és szerkezete szerint intézheti ; úgy állnia kell azon elvnek is, hogy az állami felségjogokban egyéb nem foglaltatik, mint az egyházi hivataloskodás ellenőrzése és az állami törvények ellen netán intézendő merényletek megtorlása. Ezen alapelvekkel szemben nem lehet az adminisztrátornak kinevezési jogát a régi statútumokból kiolvasni ; nem lehet kiolvasni az állam főfelügyeleti jogból sem, mert ezen jog negatív természetű, amely possitív intézkedési jogot magában nem foglal ; az állam főfelügyeleti jogának határait és módozatait lehet vitatni, de nem lehet vitatni annak elvét. A miniszterelnök ezen magyarázata tehát szóló előtt nagyon is kierőszakoltnak látszik. A keleti egyház elismeri az állam szuverainitását és kerül minden öszszeütközést az állammal, de viszont az államnak is kell, hogy bizalommal legyen az egyház iránt, és az egyház jogainak megvédése és minden törvényes szabadságainak kedvezése által háladatosságra kötelezze az egyházat, mi csak emelheti az állam tekintélyét. A miniszterelnök válaszát nem veheti tudomásul s interpellációjával együtt tárgyalásra kéri kitüzetni. Tisza Kálmán miniszterelnök szabad tért enged Maximovics phantáziájának arra nézve, hogy miként adta-e be Ivacskovics a lemondását, vagy nem. Maximovics rövid felszólalása után a ház a választ tudomásul vévén, az ülés véget ért. Holnap d. e. 10 órakor ülés tartatik. * A főrendiház mai ülésén kihirdettettek az ő felsége által szentesített szegedi törvényjavaslatok, s Trefort Ágost kultuszminiszter felelt Ipolyi Arnold püspöknek hozzá intézett interpellációjára, a közalapok és alapítványok és a tanulmányi alap kezelésének felügyeletére tervezett bizottság s annak szervezete és hatásköre tárgyában. A miniszter által e tárgyú képviselőházi beszédének szellemében adott választ a főrendek s Ipolyi Arnold püspök tudomásul vették. Ez utóbbit a miniszter válaszában legjobban megnyugtatta azon rész, hogy a felállítandó ideiglenes bizottság és annak szervezése épen nem praejudieál ezen alapok és alapítványok katholikus jellegének, és azon törvényeknek, melyek erre nézve fennállanak. A főrendek ezután elfogadták a honvédelmi minisztérium 1879. évi költségvetésének elhelyezési rovatában, az 1879. évi XXXVI-ik. czikk által előidézett elszállásolási költségtöbbletnek fedezésére szolgáló póthitelről szóló törvényjavaslatot. _________ alât^îHyôrnnván!ëïÿëzë^hîttàrSzatok^iemkülönben az 1878. év decz. 16-án kelt jegyzékekkel kölcsönösen közlött részletes szabályzatok ezentúl is hatályon kívül maradnak. 2. A szerződés x. czikkének 1. és 2. §§-aiban az ezen szerződéshez melléklet gyanánt A alatt csatolt vámkartelben és a zárjegyzőkönyvnek ide vonatkozó nyilatkozataiban foglalt megállapodások az 1881. év junius hó 30-ig terjedő időtartamig is végrehajtandók annyiban, amennyiben az a fennálló törvényekkel nem ellenkezik. 3. A szerződés XV. czikkének 2. §-ában foglalt, a közzé nem tett vasúti viteldíjak tilalmát és alkalmaztatásuk megtoroltatását illető határozatok, ezentúl is hatályon kívül maradnak. 4. Hasonlóan hatályon kívül marad a szerződés XVII. czikkének a vasúti forgalmi eszközök lefoglalásának tilalmát tárgyazó második szakasza is. II. czikk. A jelen egyezmény mindkét részről legfelsőbb jóváhagyás végett előterjesztetvén, a jóváhagyási okmányok Berlinben mielőbb kicserélendők. Minek hiteléül az alulírottak képviselt kormányaik nevében a fentebbi egyezményt két példányban aláírták és pecsétjeikkel ellátták. Kelt Berlinben, 1880. ápril 11. Széchenyi s. k. (P. H.) von Philipsborn, s. k. (P. H.) Benyújtja: B. Kemény Gábor, s. k. földre.-, ipar- és keresk. miniszter. Törvényjavaslat a kereskedelmi és forgalmi viszonyoknak a Németbirodalommal további ideiglenes rendezése tekintetéből 1880. áprils 11-én létrejött egyezmény beczikkelyezéséről. Ő császári és apostoli királyi felségének és a német császárnak kormányai által az 1878: XX. t. czikk V. czikkében megszabott módon létrejött és Berlinben 1880. ápril 11-én aláirt és az 1878. év deczember 16-án kelt kereskedelmi szerződés hatályának meghosszabbitásáról szóló egyezmény, — miután az az országgyűlés által elfogadtatott és a jóváhagyási okmányok kicseréltettek, ezennel az ország törvényei közé iktattatik. (magyar) Szövege a következő: A csász. és kir. osztrák magyar kormány és a német császári kormány tekintettel arra, hogy a köztük egy új kereskedelmi és vámszerződés megkötése végett folyamatba tett tárgyalások még be nem fejeztethettek, és e részbeni végleges megállapodás a legközelebbi időben sem vehető kilátásba, a kereskedelmi és forgalmi viszonyok további ideiglenes rendezése tekintetéből a két állam között következő egyezményt hoztak létre : I. czikk. Az 1878. évi decz. 16-án kelt kereskedelmi szerződés, valamint a hozzátartozó zárjegyzőkönyv 1881-iki junius 30-ig következő módozatok mellett marad érvényben: 1. Az 1879. év decz. 31-én kelt nyilatkozat által a szerződés VI. czikkében, továbbá az ezen czikkhez tartozó zárjegyzőkönyvben a) és b) betűk Kossuth Lajos emlékiratai. I. A nagy mű első kötete ma hagyta el a sajtót. Terjedelmes, vaskos kötet, mely 526 oldalra rúg. Oly gazdag és érdekes anyag van fölhalmozva benne, hogy annak megközelítőleg áttekintő képét is adni majdnem lehetetlen. Az adatoknak hoszszasabb tanulmányozása teszi csak lehetővé, hogy a művet, mely európai irodalmi esemény jelentőségére emelkedik, érdeme szerint méltassuk. E helyen arra kell szorítkoznunk, hogy a tartalomjegyzéket röviden érintsük, huzamosabban foglalkozva azzal a részszel, mely a legérdekesebbek egyike, figyelmeünket elsősorban fölhívja. Ez a kötet harmadik fejezete, mely szól Kossuth párisi útjáról, értekezéséről Napoleon herczeggel s III. Napóleon császárral, végre a magyar nemzeti igazgatóság első ülésének jegyzőkönyvéről. Vázolva tehát magát a tartalmat, mindenekelőtt megjegyezzük, ez „az 1859-iki olasz háború korszaka“ együttes czímet viseli. Kossuth gyönyörű kivitelű arczképét már ismert előszava követi, melyet Hefy Ignácz rövid méltatása vált föl, tárgyalva a nagy mű szellemét és irányzatát. S ezzel kezdődik maga a mű. Az 1859-iki olasz háború keletkezését tartalmazza az első fejezet. Az egységi törekvések mellett megismertet az összeesküvők tanyájával, a bécsi és a párisi congressus, az 1848-iki forradalom, az 1851. drezdai conferencia, a Baldasseroni liga tervezete részletezése mellett elvonulnak előttünk Károly Albert, Victor Emanuel, Metternich, Cavour, Bonaparte Napóleon, Mazzini, a merénylő Orsini, Pietri, a modenai herczeg, Albert főherczeg stb. alakjai. Ausztria és a bécsi udvar erőfeszítései, a német confoederatio, a krimi hadjárat, a plombieresi találkozás, Piemont magatartása számos más érdekes részleteken kívül töltik ki a nagybecsű fejezet gazdag anyagát, melyhez igen becses magyarázó jegyzetek járulnak. A második fejezet szól a continensen tartózkodó emigratió érintkezéseiről a franczia és turini kormánynyal a háború előtt és levelezéséről Kossuthtal, végre Kossuth Párisba hivatásáról. A harmadik fejezet főképen Kossuthnak Napóleon herczeggel s Napóleon császárral való találkozását tartalmazza, azonkívül a nemzeti igazgatóság első ülésének határozatait s Kossuth két levelét nejéhez. Az utóbbi fejezetre alább részletesebben visszatérünk. A negyedik fejezet szól a semlegességi kérdésről Angliában, Kossuthnak a londoni, manchesteri, bradfordi, glasgowi népgyűléseken tartott szónoklatairól, közölvén magukat a beszédeket is, s befejezi azt a tory-kormány bukása fölött való elmélkedés. Az ötödik fejezet, mely „Időköziek“ czimét viseli, beszél a magyarokról Genuában, azután levelezéseket ad, majd a seregszervezést, a Couza fejedelemmel való egyezkedést, Obrenovics herczeggel való értekezést, végre Ludwigh János leveleit ismerteti Belgráditól. A hatodik fejezet „Út Olaszországba“ czímét viseli, az első szakasz Kossuthnak nejéhez intézett leveleit adja Párisból, Pármából, Genuából, Turinból stb. A második szakasz ismerteti a magyar nemzeti igazgatóság levelét Genuából, továbbá Kossuthnak Napóleon császárral való második találkozását a solferinói ütközet után Vallegióban 1859. június 3-án, végre a harmadik szakasz közli a magyar katonasághoz intézett kiáltványt s Pulszky levelét Kossuthhoz. A hetedik fejezet a fegyverszüneti katasztrófáról szól, tárgyalva Cavour hatalmas nyilatkozatát. Bezárja a kötetet a nyolczadik fejezet, melynek czíme: Az olaszhoni magyar sereg föloszlásának történetéhez. íme futólagos képe az első kötet összes tartalmának. Meg kell jegyeznünk, hogy számtalan emlékirat, levél, beszéd, rendelet, kiáltvány stb. eredeti szövegezésében olvasható s igen megvilágítja, élénkíti Kossuth elbeszélését. Bizonyára lesz alkalmunk egyes momentuosos részleteket bővebben ismertetni; most, mint föntebb említettük, csak a harmadik fejezet az, melylyel tüzetesebben foglalkozunk . II. Kossuth értekezése Napóleon herczeggel és III. Napóleon császárral. Kossuth május 5-én délelőtt ment Teleki Lászlóval és Klapkával Napóleon herczeghez. A herczeg kijelente, hogy a császár háborút akar indítani Ausztria ellen, s ezzel együtt függetlenné akarja tenni Magyarországot ; előlegesen értekezni akart tehát Kossuthtal, hogy e felől aztán a császárnak jelentést tegyen. Kossuth erre kifejti, mennyire érdekében áll Francziaországnak az, hogy az osztrákok kiűzetése úgy történjék, miszerint ők oda többé vissza ne térhessenek, tehát érdekében áll a független Magyarország tétele, kérdi: mik a császár szándékai Magyarországra nézve ? — Hogy Magyarország független állam legyen, felelé a herczeg és nem más. Csak azt kívánja a császár kikötni, hogy Magyarország államformája alkotmányos monarchia, s ne köztársaság legyen . —e kívánságot nemcsak természetesnek találja Kossuth, — bár maga republikánus, de sokkal jobb hazafi, semhogy elveit alá ne rendelné hazája érdekeinek, — de az egyedül lehetségesnek is, mert az alkotmányos monarchia évezredes, meggyökerezett érzelem Magyarországban. De kérdi egyúttal, kinek az uralkodóvá tétele találkoznék a császár tetszésével? — A császár ezt egészen tetszésükre bizza, felelt a herczeg. Erre Kossuth kijelenté, hogy a hálás magyar nemzet nem tehet esetleg mást uralkodójává, mint Napóleon herczeget. A herczeg megindulva köszönte meg e kitüntetést, de visszautasította. A Bonaparték, úgymond megtanulták, hogy családuk tagjai idegen trónt el ne foglaljanak, mert ez coalitiót állítana ellenük. Erről tehát kéri Kossuthot, a császár előtt ne is szóljanak. Kossuth ezután kifejté, hogy minő befolyás, minő hatalom az, melyet ő a forradalomban történtek után, s egyedül ő, a nemzetre gyakorolhat, s azért, midőn a fölvetett kérdésről elmond nézeteit, teszi azon meggyőződéssel, hogy Bátran beszélhet az egész nemzet nevében, mert azzal tudni fogja elfogadtatni azt, amit jónak lát. S ő elsősorban biztosíttatni akarja azt, hogy mind a császár, mind Victor Emánuel olasz király Magyarország függetlenségét nem tekintik taktikai diversiónak, de az olasz háborúval coordinált czélnak, ezt elismerik isten és világ előtt, s győzelem esetén Olaszország nem köt addig békét, míg Magyarország függetlensége is biztosítva nem lesz. Ebben Teleki és Klapka tökéletes megegyezésüket jelenték ki a Kossuth által előadottakkal. A herczeg erre azt feleli, hogy a magyarok bízhatnak a császár szavában, mire azt válaszolta Kossuth, hogy ők részükről bíznak föltétlenül, de a nemzet szilárd biztosítékok nélkül ily végzetes lépést, mely elhamarkodva irtózatos következményeket vonhat maga után, nem tehet. E biztosítékok : 1. A franczia császári zászló kibontása magyar földön, oly számú franczia hadsereg kíséretében, amitől a, császár e zászló hadi becsületének biztosítására szükségesnek itélend. 2. E zászló és sereg megjelenésével kapcsolatban egy proclamátio közzététele a császár nevében a magyar nemzethez, melyben a császár kijelenti, hogy az osztrákkal háborúban lévén, s a magyar nemzetet szövetségeséül fogadván, mint barát és szövetséges küld hadsereget Magyarországba a végett, hogy a magyar nemzetnek segítségére legyen az 1849-iki függetlenségi nyilatkozatot érvényesíteni, melyet — ha foganatja népjogellenes interventio által ideiglenesen felfüggesztetett is, a francziák császárja, ki dicsőségének tartja, hogy saját trónusa is a népsouveraitás elvén alapszik — teljes jogérvényben fennállónak ismer el, minthogy a magyar nemzet egy dicsőséges harcz után, mely független államéleti képességét fényesen kitüntette, népsouveranitási jogával élve, az osztrák házat trónvesztettnek s Magyarországot független államnak közakarattal kijelentette s e jogérvényes határozata semmi ellenkező nemzeti határozat által nem lett megváltoztatva. Ezután a herczeg kijelenté, hogy Oroszország interventiójától semmiesetre sem kell tartani; továbbá, hogy a császár sem szeretne nagy bizottsággal érintkezni, csak hármójukkal. Kossuth végül kijelentette, hogy a megegyezés esetére kénytelen lesz Magyaroszág a császár kegyét, pénzbeli és fegyverzeti segélyét igénybe venni, de az természetesen nemzeti adósságot képezne ; szükség volna továbbá a császár pártfogására Piemontban és Moldva-Oláhországban. A herczeg erre azt mondá, hogy a megbeszélteket közölni fogja a császárral, ki bizonyosan még ez éjjel beszélni kivánand vele. * Ugyanaz nap éjjelén 11 órakor Napoleon herczeg eljött Kossuthért Kiss ezredeshez s elvezette őt a császárhoz. A császár szívélyesen kezetszoritott Kossuthtal s kiadta a rendeletet az ajtónállónak, hogy senki se háborgassa beszélgetésüket. A császár azon kezdte a beszélgetést, hogy talán Kossuth még most is neheztel rá azért, hogy midőn Ázsiából visszajött, Marseille-ből Francziaországon végig utazni nem engedte. A császár kinyilvánítá, hogy ez neki nehezére esett, de kénytelen volt tenni, mert akkor oly általános volt az izgatottság, hogy tán százezrek tolakodtak volna Kossuth nyomába, mikorra Párisba ér, s akadtak volna, akik ezt kellemetlen zavargások előidézésére felhasználni megkísérlik. Kossuth megemlíti, hogy ennél sokkal inkább fájt azon reményei meghiúsulása, melyeket az utóbbi keleti háborúhoz kötött. De a jelené a remény, s ha a császárban hazája megmentőjét tisztelhetné, minden magyar részéről bizton számíthatna a legőszintébb hálára. A császár erre azt felelte, hogy sok függ a körülményektől. Kossuth Magyarországnak a háborúban részeltetését két feltételhez kötötte, az egyik az, hogy a császár a háborút a Pó partjairól a Duna és Tisza partjaira kiterjeszsze, a másik az, hogy egy proclamátióval szólítsa fegyverre a magyarokat a közös ellenség ellen. Napóleon nem látott akadályt a proclamátióban, ha a seregküldés megtörténhetik, mint amire már volt praecedens háza történetében. S ezzel megmutatta Kossuthnak azon proclamátió eredetijét, melyet Nagy Napoleon a magyarokhoz intézett. Hanem a seregküldésre legnagyobb akadály volt Anglia, az akkori tory-minisztérium határozottan ellenséges indulatot tanúsított a császár vállalata iránt, még az olasz ügyet illetőleg is. Ez annyit tenne, mint az osztrák házat a nagyhatalmak sorából definitíve kitörölni, az angol kormány pedig nagyon ragaszkodik ahhoz a dynastiához, általában az angol politikának egyik hagyományos maximája (mondá a császár) az az antiquált fogalom, hogy az európai súlyegyennek a Habsburg-ház nagyhatalmi állására szüksége van. Napóleon herczeg, ki szintén jelen volt a beszélgetésen, közbeszólt: De hát nem lehetne Angliát megnyernünk, sire ? Keleten Angliának nagy érdekei vannak, hátha pl. Konstantinápolyt helyeznek neki kilátásba? Császár (miközben cigarettjét a lámpa fölé tartja): „Il ne faut jamais vouloir l’impossible.“ (Sohasem kell akarni a lehetetlent.) Kossuth: S valóban, ez „impossible“, és nem is gondolom, hogy ilyesmire szükség legyen. Bocsánatot kérek, sire ! mit kíván felséged Angliától? Azt kívánja, hogy szövetségese legyen, mint volt a Krimben, s részt vegyen a háborúban ? Császár: Oh nem , eszemben sincs , csak azt kívánom, hogy neutralitása biztosítva legyen. Kossuth: Fel kell tennem, sire! hogy amint a hadüzeneti természetű osztrák ultimátum által a dolgok válságra kerültek, felséged kormánya bizonyosan tett lépést Londonban, miszerint tájékozva legyen, hogy minő állást szándékozik Anglia elfoglalni azon esetre, ha felséged részt veszen a háborúban. Szabad-e kérdenem, síre! ha nem kapott-e még felséged erre nézve valamely megnyugtató hivatalos nyilatkozatot Angliától? Császár: Nem, válasz kormányom ilynemű jegyzékére még nem érkezett. Kossuth: A mostani angol kormány kétségtelenül nagyon szeretné Ausztriát megsegíteni, de tekintve az angol közvéleményt, annyira nem igen lehet mennie, hogy pusztán Ausztria iránti barátságból Angliát háborúba keverje, legalább addig nem, míg Anglia valamely direct érdekének tettleges megsértésére nem hivatkozhatik. Én tehát épen nem csodálkoznám, ha adandó válaszában az angol kormány semlegességet helyezne kilátásba. Császár: Ezt én is valószínűnek tartom, de tekintve az angol kormány irányzatait, ez engem nem nyugtathatna meg, ha Anglia politikája a mostani kormány kezében marad. Kossuth: Felséged e bizalmatlansága nagyon indokolt. A feladat tehát az volna, hogy lord Derby kormánya megbuktattassék, és épen a külpolitika kérdésében buktattassék meg, s a toryk helyébe a whigek lépjenek kormányra,hanem oly előleges kötelezettségek alapján, melyek Anglia semlegességét tökéletesen biztosítanák. S minthogy felséged csak annyit kíván Angliától, engedje kijelentenem, hogy én ennek kieszközlését magamra vállalom. Császár: Mit mond ön ? Gondolja ön ezt megtehetné ? Kossuth: Igen, sire! remélem. Ne vegye felséged e szavamat elbizakodott kérkedésnek. Én egy jóra tehetetlen szegény száműzött vagyok; én bizony nem álmodozom arról, hogy én Anglia politikájának irányt szabhassak, hanem ismerem a pártok állását, barátságos viszonyban vagyok azon tényezőkkel, melyek ezt megtehetik, s remélem kieszközölhetni, hogy meg is tegyék. Ha megengedi felséged, számot adok e reményem felől. Itt azután Kossuth kifejtette a császárnak, hogy mint gondolja ő azt kieszközölhetni, hogy Anglia semleges maradjon. Kossuth azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy ha Anglia rokonszenvét felkeltené Magyarország irányában, a nép kijelentené, hogy minden áldozatra kész. S ha azt mondaná: „nem kívánok tőletek egy csepp angol vért, egy shilling angol pénzt sem, csak azt kívánom, hogy utunkba ne álljatok, semlegesek maradjatok, ezzel magyar hazámnak nagy szolgálatot tesztek!“ Landsendtől John O’Greatig„neutralitás“ lenne a kiáltás. A közvélemény megvolna nyerve, s a whig párt főnökei a közvélemény nyilatkozatait felhasználva épen e kérdésben buktatnák meg a tory-minisztériumot. Miután Kossuth így hazája ügyét a császár szívére kötötte, a beszélgetésnek majdnem végén a császár félig kérőleg, félig kérdőleg azon észrevételt tette, hogy talán mégis csak lehetne előlegesen egy kis felkelési mozgalmat rendezni Erdélyben a székelyeknél. Mire Kossuth kérte a császárt, hogy mondjon le minden ilyen gondolatról. A magyarnak nincs természetében a titkos conspiratio. S azután mielőtt csak egy kis erő szervezkedhetnék is a székelyeknél, a mozgalom el lenne nyomva. Kossuthnak meg kellett mutatni a császár dolgozószobájában függő fali térképen az Erdélyben elhelyezett osztrák sereg főbb dislocationalis pontjait. A hosszú beszélgetésnek a császár e szavakkal vetett véget: „C’est donc entendu. Én biztosítom önt, hogy Magyarország cooperátióját a háborúban csak egy esetre fogom igénybe venni: ha az ön által kívánt biztosítékokat megadhatom, különben nem. Szándékomban van minden kitelhetőt megtenni, hogy megadhassam. Ön visszamegyen Angliába. Iparkodni fog a neutralitás biztosítását kieszközölni.... társai menjenek Olaszországba, gyűjtsék össze a magyar emigratioból a harczképes elemeket s lássanak hozzá a sereg szervezéséhez ... Ha elvégezte vállalkozását Angliában, siessen ön is Olaszországba. Értesítsen Pietri által érkezéséről. Tudatni fogom önnel, hol találkozhatunk és —a revoir en Italie. III. A Magyar Nemzeti Igazgatóság. E beszélgetést követő napon Kossuth, Klapka és Teleki „Magyar Nemzeti Igazgatóság-gá constitulálták magukat s megtartották alább közölt első ülésüket: Az 1859-iki Magyar Nemzeti Igazgatóság május 6-iki első ülésének (Páriában) határozatai. (Jegyzette : gr. Teleki László.) A franczia kormány felszólítása következtében a magyar haza felszabadításának külföldön előkészítésére Kossuth Lajos, Teleki László, Klapka György magunkat igazgató-testületté alakítván, 1859. május 6-án tartott első hivatalos összejövetelünkben a következőket állapítottuk meg : 1. A franczia kormány óhajtása lévén, hogy az angol kormány neutralitásának biztosítására hassunk mindenekelőtt, amint ez megtörténik, ideiglenes székhelyünk Génua (Piemont) leszen. 2. Hivatalos levelezéseinkben, rendelkezéseinkben a franczia és piemonti kormányokkal „Comité national hongrois“, magyarban pedig „Magyar Nemzeti Igazgatóság“ nevet fogunk használni. 3. Kossuth Lajos fog elnökölni. Az aláírásokhoz azonban a többi tagok is hozzá fognak járulni. 4. Az igazgatóság jegyzőkönyveinek vitelére Irányi Dániel, a hadügyi levelezésekre Szabó Imre ezredes, a pénzkezelésre Puky Miklós bízatnak meg, kik az Igazgatóság üléseiben tanácskozási szóval (votum consultativum) birandnak. Utasítással fognak elláttatni s fizetésükről a franczia biztossal egyetértőleg rendelkezés fog tétetni. 5. Klapka György jelentést tevén a konstantinápolyi emigratió, Szerbia és a román egyesült fejedelemségek tekintetében tett előleges intézkedéseiről, azoknak kipótolása végett határoztatik : a) Romániába Couza herczeghez politikai és katonai ügynökül Czetz tábornok küldetik, a pénzkezelésre annak idejében az elnök Tanárky Gyulát fogja felszólítani. b) Szerbiába politikai ügynökül, különösen a horvátokkali egyetértés biztosítása végett az elnök megbízatott Pulszky Ferencz és Ludwigh János közt azt, kit alkalmasabbnak ítéleni, kiküldeni, katonai rendezésre pedig a kiadandó utasításokhoz szoros ragaszkodás kötelessége mellett, Vetter altábornok fog kirendeltetni. c) Konstantinápolyban a diplomácziai testülettel való érintkezésünk közvetítőjéül Karacsay Sándor bizatik meg. d) A Littoráléban és Dalmácziában konfidencziális megbízatásba Krammer, svájczi mérnök küldetik. Részletes utasítását Klapkától veendi. 6. Magyar sereg alakítására Piemontban haladék nélkül hozzáfogni szükségesnek látszik. A rendezés két gyalog- és egy lovasdandár alapján leszen megindítandó, oly rámázati rendszerrel, hogy a körülményekhez képest hadosztályokká vagy épen hadtestekké is fejlődhessenek. Az első gyalogdandár szervezőjéül s parancsnokául nemeskéri Kiss Miklós ezredes, a másodiknak Ihász ezredes, a lovasdandárnak Bethlen Gergely ezredes neveztetnek ki. Segédeiket maguk választandják. Ezenkívül egy tüzér - utászrészleg szervezése is nyomban munkába veendő. Ezek szervezőjéül és parancsnokául Szabó István ezredes neveztetik ki. 7. Perczel tábornok addig is, míg a hazában alakítható egyik hadsereg főparancsnokságával fog megbizattathatni, a piemonti szervezés főfelügyelőjéül (inspecteur general) neveztetik ki. 8. Úgy jelentetvén, hogy Sréter ezredes a most osztrák szolgálatban levő magyar lovasságnak a haza zászlója alá gyűjtésében fontos szolgálatot tehet, ezen működés végett az igazgatóság mellett fog maradni addig, míg a lovassági álalános felügyelőséget által fogja vehetni, a mire ezennel kineveztetik. 9. Amerikában néhány százra menvén a magyar emigráczió száma, amint kívánatos egyelőre a katonai egyéniségeknek a piemonti alakításnál mielőbbi felhasználása, úgy másrészről tíz évi fáradsággal szerzett subventionális állásuknak felbontása azon gondoskodást parancsolja, hogy azon váratlan esetre, ha reményünkben csalatkoznánk, vagy a piemonti kormány által katonai rangjukhoz képest elláttassanak, vagy legalább útiköltségük megtéríttessék. Mire nézve a franczia kormánynyal nyomban egyezkedés szükséges, s az amerikaiakhozi felhívás ahhoz képest fog az elnök által eszköz-lésbe vétetni. Kelt Párisban, 1859. május 6. Kossuth, Teleki L. Klapka: A bécsi népszínmű vállalat Kolozsvár, április 29. A kolozsvári szini-idény három utolsó napjai a bécsi felrándulásra szervezett társulat bemutatására tartatván fenn, ma, szerdán történt az első bemutatás, Csepregi „Piros bugyeláris“-ában. A próba elég tisztességesen sikerült, bár nem épen úgy, hogy feleslegessé tenné a bírálatot, természetesen a diskretionális jelleg megőrzése mellett. Maga a vállalat műszaki iránya, úgy látszik, inkább a magyar népszínmű tisztán különlegességi oldalára fektet súlyt, s ez értelemben korántsem tarthat igényt oly magasabb szempontok alkalmazására, minek alatt egy ily fontos s culturalist tény egyes mozzanatait tárgyalni szeretnék. De ej tudat, tagadhatlan, visszahat első sorban a szerep-lökre s megfosztja őket feladatuk művészi komoly-ságu mérlegelésének képességétől, ellenben al fordrozva keresettség s czafrang-hajhászat béke-jába hajtja. íme ebben áll a vállalat szellemi kiinduló pontjának első, legnagyobb nehézsége. Egy technikai ballépés különösen felszólalást igényel. A Ringszínház tudvalevőleg sokkal nagyobb a kolozsvárinál. Két oly nem igen erős hangnak, mint a Baloghnéé és Szabó Bandié a nélkül is elég dolgot át, hogy betöltse. Fokozza már most e nehézséget az, hogy a rendező az első felvonás színjét, egészen indokolatlanul, szinte harmadnyira kiszélesítette, valami országutat helyezvén közbe, honnan lépcsőkön juthatni a tulajdonképeni színre le. Ez, valamint az, hogy a Molnár Zsófi vacsorájánál tizre terítenek, holott csak négyen vannak meghiva, meg hogy a huszárok megérkezésekor uj falu leányai eléjök csoportosulva háttal fordulnak a néző felé, jó tiz perczig, mig a dal tart, stb. oh scenikai mulasztások, melyeken könnyen lehet segíteni.