Ellenőr, 1880. július (12. évfolyam, 306-362. szám)
1880-07-01 / 306. szám
miatt; ismeretesek a kirkilissai, kostendili hévvizek. De kivált két fürdő, említendő, mely Görög- európai Törökországból ezreket vonz évenkint: a brussai (Kis-Ázsia) gyönyörű fekvésével a 600 sós-égvényes-kénes forrásaival. De ha felszerelésük még oly díszes is, a vízben foglalt alkatrészek csekélysége miatt a bennök divó rendszer inkább pára- vagy gőzfürdővé devalválja őket. A brussain kívül még a jallavainak van ily vonzó ereje. A vasúthálózat kiépítése Szerbián, Bulgárián, Rumelián stb. keresztül nem ábránd többé, mi ha létesül, szűk lesz a Csernavölgye a keletről zarándokoló betegek befogadására. Óriásként magaslik ki a Herculesfürdő összes versenytársai fölött változatos összetételű vizeivel, páratlan Csernavölgyével, felszerelésével, gondos vezetésével, tudományos gyógyrendszerével, ezredéves múltjával. Amint tudjuk, az államjavak eladása napirendre tűzetett. A Herculesfürdő is államvagyon s tudtunkkal 2 millióra van becsülve. De e kis földi paradicsom, mely egyébiránt nem nagy befektetés mellett is évről-évre jobban fog jövedelmezni, mint fontos politikai positió, s a magyar cultura e délkelet felé legmesszebbre tolt előőrsét elveszteni helyrehozhatlan hiba lenne. Államellenes üzelmek színhelyévé válnék a békés gyógyhely, minőktől fájdalom, most sem egészen ment az. A magyarság fölényét semmi se demonstrálja jobban Keleten, mint ősmultú emberbaráti intézetek mintás gondozása, vezetése, beruházásai. Nem eladni, évről-évre bővíteni, gyarapítani, szépíteni kell azt. A megkezdett rendszer, hogy az áll am épületek melletti telkek magánosoknak adatnak el, czélszerűnek mutatkozik. Az orsova-verciorovai vasút 1878. májusában megnyittatván, a közlekedés Románia felé is megkönnyittetett, s igy mi sem áll útjában annak, hogy e kies hely még jobban gyarapodjék s kiállja a versenyt Európa legkiválóbb gyógyhelyeivel. a jockey-club titkára, Zsingor Mihály az athleticai club művezetője, a club több tagja s a hírlapírók. Zmertych vagy három napig a fővárosban marad, aztán elutazik haza szüleihez, hogy az őszszel ismét visszatérjen Angliába, tanulmányait folytatandó. Londontól Budapestig, velocipéden. {Zmertych János útja.) — junius 30. „Bátorság, nyugalom, kitartás!“ e jelszóval indult el egy fiatal gazdász, szőlőbirtokos, Zmertych János e hó 8-án Londonból, s érkezett ma, 22 napi út után, délután fél ötkor Budapestre, velocipében téve meg 1200 angol mértföldet, a mi számításunk szerint 800 magyar mértföldet, — a legjobb egészségben, elfáradva, de ki nem merülve. Zmertych sugár, vállas, izmos, de nem kövér szőke fiatal ember; körülbelül 26 éves, született Szeniczen, Nyitra megyében ; szép, szőke bajuszt hord s kiberetvált szakállt; homloka dudoros,domború, rajta ül a kitartás s az elszánt akarat bélyege; ezelőtt 64 évvel ment ki Angliába a gazdászatot tanulni, helyesebben tanulmányozni; itt, mint életvndor fiatal embernek, természetesen részt kellett vennie az angol ifjúság sportgyakorlataiban, melyek az egészséges léleknek adnak életerős, egészséges testet; vonzalma vagy talán a megszokás, a velocipédhez vonzotta, s ezt már 15 éves kora óta kitűnő előszeretettel gyakorolta. Angliában volt módja is hozzá; ritka szívósság s erős akarat csakhamar kiemelték őt társai közül, ésannyira, hogy ő volt a legjobb velocipédista , de azért a gyalogolást is annyira gyakorolta, hogy mindennap több mértföldet ten meg gyalog; velocipédgyakorlatait pedig annyira vitte, hogy kirándulásait Londonból 50—80 angol mértföldnyire, tanulmányozó utazásait a gazdaságban mindig velocipéden tette meg. Egyszer szóba került valami társaságban, hogy minő eredményt tudott eddig fölmutatni a velocipéd-sport, s kitűnt, hogy velocipéden eddig a legnagyobb utat egy franczia tette meg Páristól Bécsig . Zmertychben föltámadt a magyar büszkeség, hogy ő azt a francziát lefőzi, s megteszi az utat Londontól Budapestig velocipében, s eddig velocipében ennél nagyobb utat nem tett meg senki. Mihelyt e gondolat agyában megfogamzott, rögtön hozzáfogott a trainirozáshoz ; hat hétig nem evett egyebet mint húst s kenyérhéjat, illetve kétszersültet : ez lecsappantja a súlyt a minimumig, s fölfokozza az erőt a maximumig , a training alatt pedig folyton rándult Londonból több napi játékra, hol gyalog, hol velocipében, esannyira, hogy e hó 8-án elég erősnek érezte magát arra, hogy e nagy bátorságot, szinte vakmerőséget igénylő útra vállalkozhatott. Útlevelét minden állomáson láttamoztatta; elmondani azt, hogy melyik városba mikor érkezett, ismétlés volna, az egyes mozzanatok időközönkénti jelzésében már elmondottuk. Éjjel sohasem utazott, de naponként átlag megtett 10 mértföldet; a velocipedezés gyorsasága sokkal fölülmúlja két jó lovas kocsi gyorsaságát; velocipedje különben szintén kitűnő, s kizárólag ez alkalomból készült; anyaga a legfinomabb úgynevezett borotva aczél, súlya kis podgyászával együtt 53 angol font; a kereket (az első kerék 23 db hüvelyk magas, a másik talán másfél láb) vastag baránk pántolja, mely csökkenti a súrlódást, s meggátolja a rázást. Zmertych midőn elindult Londonból 159 angol fontot nyomott, az egész hajlandó erő tehát 212 angol font volt, megérkezve Budapestre, Zmertich súlya 78 kiló. Az után mindenütt barátságosan fogadták, sőt több helyütt valóságos ünnepélylyel , de az ellen van panasza, hogy rendkívül fosztogatták a korcsmárosok, kik nyilván azt hitték, hogy valami angol, akit az isten a korcsmárosok gazdagítására teremtett. Az utak Francziaországban jók voltak, de legjobb volt Kölntől Aschaffenburgig , leggyorsabban röpült a velocipéd Regensburgtól Passauig, hol 1 óra alatt 23 és fél angol mértföldet ten meg, tehát épen háromszor annyit, mint két derekasan futó ló. Malheur érte háromszor : Rolandsecknél először, itt egy lisztet vivő terhes kocsival találkozott egy keskeny utón, a kocsis aludt; a lovak megijedtek a gép pörgésétől, félrerántották a szekeret, mely így keresztül állta az utat; a velocipéd olyan sebességgel röpült, hogy megállítani lehetetlen volt, s beleesett egy 3 méter mély árokba, az esés nyomát balkezén viseli; a második esés Bécs előtt érte, hol a nagy kerék tengelye ketté pattant; harmadszor már honi földön esett el, Borognál; itt az út tele volt kerékvágásokkal, melyek mélyek és keskenyek, de azért keményre száradtak, akár a kő ; a velocipéd egy ilyen vágányba beszaladt, a tétlenségi erő meglökte a gépet, az fölbukott Zmertychchel együtt, néhányszor bukfenczezett is, aztán helyreállt, s folytatta az útját tovább. De ez a bukfencz három sebet hagyott rajta : kettőt a kezén s egyet a nyakszirten. Szintén a balesetek közzé számítható az is, hogy finom esőköpenyét a fővároshoz közel elvesztő. Magyarországba érve, mindenütt nagyon megbámulták, de a vidéki városok valóságos lelkesedéssel üdvözölték, így Pozsony, Komárom, de különösen Győr, ahol az egész város, sőt tisztviselői kara is, a város elé sereglett, őt üdvözlendő. — Természetes az is, hogy a magyar parasztok el nem mulaszthattak némi megjegyzéseket tenni a németiről, de Zmertych válaszolt egy-egy kövérebb szóval, a minek folytán elérte azt, hogy nem nézték kicsinylőleg komédiásnak, de megbecsülték, hogy ő a kengyelfutó. Budapesten az óbudai határon túl Eszterházy Miksa gróf, az athleticai club elnöke (ki az egylet jelvényét mindjárt mellére is tűzte) Thaisz Elek egyleti alenök, Császár Ferencz egyleti titkár és Szapáry Antal gróf fogadták néhány hölgygyel. Az út másik ágánál, a dunapartinál nagyhiába vártak (minthogy kellőleg értesíteni őket elmulaszták) Zmertych érkezését Sárkány Ferencz A dognácskai monstre-bünper — Végtárgyalás 122 vádlott ellen. — (Saját levelezőnktől.) Lugos, jun. 29. Nem kevesebb mint 122 vádlottal és számos tanúval kellett a lugosi kir. törvényszéknél végtárgyalást tartani közelebbről egy bűnügyben, mely ezelőtt hét évvel Dognácska községben zendülés jellegével merült fel, s mely annak idejében katonai karhatalom alkalmazásának szükségességét is idézte elő. Ezen bűnper a vádlottak rendkívüli nagy számánál fogva méltán számítható a monstre bűnperek közé, s nevezetes már magában azért is, mert — a mi újabbkori igazságszolgáltatásunk történetében egyetlen eset — nem a kir. törvényszék székhelyén, hanem a büntetésre méltó cselekvények színhelyén, Dognácska községében, tartatott meg. Ugyanis a kir. törvényszéki elnök, tekintettel arra, hogy a vádlottak és idézettek mind bányamunkások, akik legalább is egy hétig tartó végtárgyalásra Lugosra idézve keresetükből megfosztottak s a katonai karhatalom által okozott költségek nagy terhén kívül, munkabérvesztés által 1000—1500 forinttal szegényebbekké tétettek volna, magára vállalta a felelősséget, hogy személyesen kiszáll a bűnügyi senatussal és kir. ügyészszel a nevezett községbe, s ott megtartja a végtárgyalást, mit az igazságügyminiszter engedélyezvén, Halmágyi Sándor kir. tvszéki elnök, Podradszky Károly és Dagarin Tamás birák Athanasievits Sándor kir. ügyész és Csiki László tszéki jegyző f. hó 6-án reggel útnak indultak, estére Dognácska községébe érkeztek, másnap reggel munkához láttak s nyolcz napi folytonos végtárgyalás után ezen régi, nehézkes bünpert ítélettel befejezték. A bünper még 1873. évben indult meg, midőn az akkor illetékes oraviczbányai kir. törvényszék nem kevesebb, mint 315 egyént vont vizsgálat körébe, a kik közül némelyek két hónál tovább vizsgálati fogságban ültek. Az oraviczbányai kir. törvényszék, mely nem fejezte be a bünpert, 1875. évben feloszlattatott. Illetékessé vált a fehértemplomi kir. törvényszék ; ez se fejezte be, s miután Dognácska községe a lugosi kir. törvényszék területéhez kebeleztetett át, a bünpöriratok 1878. évben az utóbbihoz jutottak, a hol most ezen bünpör befejezéshez jutott. A végtárgyalást, mely a községház helyiségeinek kisszerüsége miatt a cs. kir. szabadalmazott osztrák államvasuttársaság egyik épületében tartatott, a törvényszéki elnök — az irói és szónoki képességéről országszerte előnyösen ismert Hamágyi Sándor — az összes vádlottak és tanuk jelenlétében két óráig tartó beszéddel nyitotta meg, tüzetesen megmagyarázván német és oláh nyelven is, hogy miért szállott ki a törvényszék Dognácska községébe, miként merültek fel és minő jelentőséggel birnak az 1873 dognácskai események, s hogy a dognácskaiaknak most saját érdeküket is szem előtt tartva, a magyar kir. igazságügyminiszter humánus engedélyét ezen kivételes végtárgyalásra nézve csendes és engedelmes magatartás által kell meghálálniok, maguknak is kell egymást ellenőrizniök, hogy ezen végtárgyalásnak háborutlan megtartása Dognácska községében lehetővé tétessék, különben az elnapoltatik és mindnyájan Lúgosra fognak idéztetni, midőn mindennapi keresetüktől elesnek, sőt távol és idegen helyt kénytelenittetvén napokig tartózkodni, csak önmagukat és ártatlan családjukat taszítanák nyomorúságba. A végtárgyalás aztán a maga rendjén minden zavartatás nélkül folyt a vád alá helyezett bányamunkásokkal, kik ezelőtt hét évvel szenvedély által elragadtatva, tömegesen hivatkoztak a nyers erőre. Éjjel a bányában dolgoztak, nappal pontosan jelentkeztek a végtárgyalási helyiség előtt, türelmesen várva kihallgattatás végetti előhivatásukat. A tárgyi tényálladék körül egyébiránt politikai érdek nem fűződik, illetőleg ily természetű rugók nem idézték elő a büntetésre méltó cselekvényeket. A tények, röviden előadva, következők: A cs. kir. szabadalmazott osztrák államvasuttársaságnak Dél-Magyarországon, s nevezetesen Krassó megye területén 40 □mfldnyi birtoka, Dognácska községében pedig vas-, ezüst- és részben rézbánya-ipartelepe van. Ezen most említett község lakói (németek és románok) földmiveléssel nem foglalkoznak, bányamunkások gyanánt szorgalmatoskodva tartják fenn magukat és családjaikat; annál fontosabb reájuk nézve az a jog, mely szerint csekély befizetés mellett a határ egyik részében mindig legeltethették teheneiket egy 124 holdnyi területen. Ezt a területet cserében átengedték az uradalomnak egy nagyobb, 170 holdnyi területért, s erre vonatkozólag a bérfizetés melletti legeltetési szolgalom annak idejében telekkönyviig be is kebeleztetett. Ezen utóbbi terület azonban, mely azelőtt erdő volt, nem lévén eléggé begyepesedve, s tartani lehetvén atról, hogy a meredek oldalakon a marhajárások nyomán vízmosások keletkeznek, a dognácskai községi elöljáróság és képviselőtestület kérelmére az uradalom beleegyezett, hogy a községi csorda 1873. és 1874. évben még a régi helyen legelhessen, a cserébe kapott területet pedig az uradalom bizlalja és gondozza, hogy az említett két év leteltével azt jól begyepesedve bocsássa a községi lakók használatára. Történt azonban, hogy a tehénpásztor, Muntyán Sztán Juán, ezen utóbbi cserébe kapott, de két évre még feltiltott területre beszalasztott egy falka tehenet, s ezért megbirságoltatott, amiért panaszkodott. Ekkor a községi elöljáróság a feltiltott hely védelmére kerítést vonatott, sőt épen a községiek érdekében egyidejűleg a tisztartóság egy szakadásnak indult helyen akáczcsemetéket ültettetek, akáczmagot vettetett. Ekkor hirtelen elterjedt a hir a faluban, hogy a községiek itt is, amott is elvesztik a legelési jogot, az a védkerítés és akáczültetés jogfosztásra irányuló tények lehetnek. S ilyen álhírek terjesztése által különösen kitüntette magát a tehénpásztor, a ki egy vasárnap a templom előtt hirdette, hogy neki van tudomása a nép kijátszásáról, a községi elöljáróság eladta a legelőt az uradalomnak kéz alatt stb. A nép között lassanként, de mérgesen fokozódó ingerültség támadott, aminek következése az lett, hogy egy májusi napon a lakosok nagy része összecsődült, zajongva kivonultak a kérdéses helyhez, ott káromkodva letépték a községi elöljáróság által készíttetett kerítést és becsapták a csordát a tilosba. Erőhatalommal birtokba helyezték magukat azon hittel, hogy ezzel biztosították legelési jogukat a fenyegető veszélytől. Erre a szolgabiró kiszállván a községbe, újból fölemeltette a védkerítést, megmagyarázta az embereknek, hogy az csak érdekükben történik, ne tartsanak jogik elvesztésétől, ne hallgassanak a bujtogatókra, s ha valaki nincs megelégedve határozatával, az ellen fölebbezést adhat be. Egyúttal Muntyán Sztin Jván tehénpásztor elbocsáttatott s helyette a községi elöljáróság mást fogadott. Ezzel a szolgabíró, senkit se büntetve az erőszakos cselekvőkért, elutazott. A kedélyek izgatottsága azonban nem csöndesült, néhány nap múlva a bányamunkások ismét, összecsoportosultak, körülbelül 300 főnyi csoportban zajongva keresztül vonultak a községen, maguk előtt hajtva a csordát, kivonultak a legelődbe, leszaggatták a szolgabirói intézkedés folytán emelt kerítést is, visszahelyezték a régi tehénpasszort, s ekkor közhatósági intézkedés irányában erőszakoskodás mellett újból behajtották a "csordát a tilosba. De aztán annál is súlyosabb cselekvények következtek. Az akkori szolgabiró, Fábri János vett jelentés folytán 1873. május 22-én újból kiszállott Dognácska községébe, Muntyás Sztán Juont, egy nőt és egy bányamunkást a községházánál letartóztatott, a további csoportosulásokat eltiltotta, s a nyomozáshoz fogott ; hirt vévén, hogy az egyik korcsmában mégis gyülekeznek az emberek, csendlegényeket küldött oda szétoszlatás végett, majd személyesen ment oda négy csendlegénynyel, s az ott talált 15—20 mulatozó bányamunkást távozásra hivta fel ; ezek kérték, hogy engedje őket mulatni, nagy ünnepük van, a nehéz bányamunka után óhajtanak szórakozni, a szolgabiró nem engedett, a csendlegényeket vezényelte, ezek vonakodtak, hogy nem tudják, miként tegyék, akkor a szolgabiró egyiktől elragadva szuronyos fegyverét, mutogatta, hogyan kell kezelni, a vendégek kiabáltak, hogy ne szurkáljon ő feléjök, ők is voltak katonák, ők is tudják, mi az a „stellt euch in Reich und Glied!“ stb. végre is a szolgabíró a csendlegényekkel féleredmény után kiment, s a községházához indult a bányamunkások (tömegesen csatlakozván a másik korcsmából elősietők is) kisérni kezdték; folytonosan szemrehányólag panaszkodtak és kérték, ne rontsa el ünnepnapi mulatságukat, voltak, akik fölemlegették a legelő kérdését is, zaj és tolongás támadott; ekkor a szolgabiró a legszájasabbik egyikének letartóztatását rendelte, felszólította a törvény nevében, hogy adja meg magát, a többiek pedig távozzanak; a letartóztatást a körüllevők hevesen ellenezték, a szolgabiró felíratta neveiket s figyelmeztette, hogy felelőssé teszik magukat, eközben a csoportosulás folytonosan növekedett, igy érkeztek a községháza elibe. A szolgabiró fellépett, az ajtó előtti lépcsőre, újból intve az összecsődtdőket, hogy oszoljanak szét békén. Ezek nem mozdultak, sőt egyik (Bader Emil) a csoportból előtolakodva szintén a lépcsőre hágott s a szolgabiró mellé állott, mintegy háta mögé akarva forakozni; a szolgabiró rendelte neki, hogy menjen onnan, mit ez számba sem vevén , a szolgabiró őt mellen ragadta s maga után berántotta a községházába letartóztatás végett. A mi ezután következett, az megtetézve az addigi sajnálatos eseményeket. A tömeg a szolgabiró után tömegesen szintén berohant a község házába, pillanat alatt elfoglalva a hivatal helyiségeket, s míg a szolgabiró az emeletre menekült, addig a felbőszült bányamunkások falhoz szorították a csendbiztost és csendlegényeket, amazt nem bántották, ezeket verték és kilökték, a községi jegyzőt szintén bántalmazták, az egyik esküdtet kihurczolva az utczára úgy elverték, hogy a vér elborította, elájult és szekeren kellett haza vinni. Muntyán Sztán Juánt és fogolytársait szabadon bocsátották s a kulcsot magukhoz vették, majd a csendbiztosnak kínálták, meg elvették, meg viszszaadták. Erre aztán a szolgabiró, kit egyébiránt tettleg senki sem bántott, alkalmat talált a távozásra, s jelentést tevén a dognácskai zendülésről, 1873. május 25-én Pausz János, akkori krassómegyei főjegyző, mint alispáni helyettes, katonasággal jelent meg Dognácska községében, a katonaságnak azonban senki ellenszegülni nem mert s a megzavart béke helyre állott. Ezen cselekvények képezték azon bűnvizsgálat tárgyát, melyet a volt oraviczbányai kir. törvényszék annak idejében több mint 300 dognácskai bányamunkás ellen indított, s melyet most a lugosi kir. törvényszék 122 egyén vád alá helyezése után a helyszínen végtárgyalással befejezett. A vádlottak nagy számánál és részleteknél fogva igen komplicált bizonyítási eljárás befejezte, a kir. ügyész vád- és ítéleti indítványa s Hosszú Sándor bogsáni ügyvéd védbeszéde után a vádlottak közül 94 egyén közhatósági intézkedések és közegek elleni erőszakos ellenszegülés bűntényének elkövetésében bűnösnek s tekintetbevételével az enyhitő körülményeknek, némelyek 37, mások 2 meg 1 havi, néhányan 3 heti, legtöbben 8 napi börtönre, a bünperköltségek egyetemleges és a rabélelmezési költségek egyénenkénti megfizetésére ítéltettek. Az ítéletben némelyek megnyugodtak, a legtöbben fölebbeztek. Ezen egy hétig tartó végtárgyalás folyama alatt a dognácskai bányamunkások, akik ezelőtt 7 évvel egész a zendülésig fölingerültek voltak, igen csendesen és illedelmesen viselték magukat. Komolyan lelkükre vették a kir. tyszéki elnök oktató szavait, melyeket az a megnyitáskor német és román nyelven is hozzájuk intézett. De ha a bíróság e különben szenvedélyes nép között kötelességét nyugodtan és a legkisebb megzavartatás nélkül lehető gyorsan teljesíthette, e tekintetben nem csekély érdeme van a járás derék szolgabirójának, Antonescu Istvánnak, ki mindig jelen volt s a csendbiztossal és pár csendlegénynyel, illetőleg inkább tekintélyével és tapintatos modorával a legpéldásabb rendben tartotta az embereket, akik közül a felhívott vádlott vagy tanú mindig azonnal előállott, a végtárgyalás, mely különben két hétig is eltarthatott volna, minden akadály nélkül folytattathatott és befejeztethetett. A végtárgyalás befejezte után a törvényszéki elnök a nép higgadt magatartásáért s a szolgabiró részéről a hathatós támogatásért elismerését fejezte ki, viszont a dognácskai bányamunkások a szolgabiró által a törvényszéki elnök előtt hálás köszönetüket nyilvánították azért, hogy a m. kir igazságügyminiszter, tekintetbe véve a szegény nép érdekét, melyre különben alig elviselhető csapás méretett volna, kegyesen megengedni méltóztatott, hogy ezen nagy végtárgyalás kivételesen Dognácska községében s nem Lugoson, a törvényszék székhelyében tartassék, ahova a vádlottak csak egynapi utazással érkezhettek s ahol minden kereset nélkül annyi napon át még élelmezésük és elszállásolásuk költségei is terhelték volna. HÍREK. — Junius 30. — — A király és a királyné, mint lapunknak távírják, magánpénztáraikból 500 irtot adományoztak a Serajevóban építendő katholikus templom javára. Csontosi Jánost a múzeumi könyvtár jeles segédőrét a közoktatási minisztérium a magyarországi vonatkozású középkori kéziratok, különösen a Corvin-codexek tanulmányozására a mölki, lambachi, salzburgi, müncheni, nürnbergi és báseli könyvtárakba küldötte ki. Tudósunk visszajőve a m. történelmi társulat megbízásából a Wöttauban levő (Znaim mellett) Zrínyi-könyvtárt fogja megvizsgálni s az eredményről a társulat novemberi ülésén tesz jelentést. Bírjuk Csontosi ígéretét, hogy kutatásainak nevezetesebb mozzanatairól lapunkat fogja tudósítani. Az országgyűlési képviselőválasztók kiigazított ideiglenes névjegyzékei Budapest főváros központi választmánya által elkészíttetvén, azok folyó 1880. évi julius 5-től f. évi julius hó 25-éig bezárólag a kér. elöljáróságoknál közszemlére fognak kitétetni. Ezen idő alatt reggeli 8 órától déli 12 óráig a névjegyzékeket, valamint az azok ellen netán beadott felszólalásokat az elöljáróság egy tagjának jelenlétében mindenki megtekintheti s d. u. 2—6 óráig lemásolhatja. A felszólalások i. é. julius hó 15 ének d. u. 6 órájáig fogadtatnak el. A felszólalásokat mindenki megtekintheti s azok, kik valamely választókerület névjegyzékébe felvétettek, jogosítva vannak ugyanezen kerület névjegyzéke elleni felszólalásokra folyó évi július 16-ától július hó 25-ének d. u. 6 órájáig írásban észrevételeiket benyújtani. — A főváros és a magyarosodás. A fővárosi tanács mai ülésén Gerlóczy Károly alpolgármester felemlíti, hogy mennyire botrányos Magyarország fővárosára, miszerint itt a katonai épületeken csakis német feliratok vannak. Ennek megszüntetése czéljából indítványozza, hogy a honvédelmi miniszterhez felirat intéztessék oly czélból, hogy tekintve, mikép az ország fővárosában az utczák és középületek tisztán magyar feliratai közt a katonai épületeken levő német feliratok az utczák magyar phisiognomiáját megzavarják, úgy hogy az idegent valóban zavarba hozzák: vájjon Magyarország fővárosában van-e? tekintve továbbá, hogy a katonai épületekben számos, csupán magyarul beszélő egyénnek is van dolga, kik mégis megkövetelhetik, hogy a magyar fővárosban a középületeken levő feliratok az állam hivatalos nyelvén is meglegyenek; tekintve végre, hogy az osztrákmagyar katonaságtól, tehát mint magyar katonaságtól is, a magyar nyelv ekként való ignorálása valóban boszantó, — keressék fel a miniszter arra, hogy a katonai épületeken levő német feliratok mellé, ha tisztán magyarok nem alkalmazhatók, legalább a magyar feliratok felvételét is kieszközölni szíveskedjék. A tanács ezen indítványt egyhangúlag elfogadta. — A Kisfaludy társaság ma d. u. 5 órakor tartotta a szünidők előtt utolsó felolvasó ülését Greguss Ágost elnöklete alatt. Titkár ülés előtt jelenti, hogy gr. Kálnoky Dénes és Jekefalusy Lajos urak 100—100 írttal a társulat alapitó tagjai sorába léptek, továbbá, hogy a Toldy-síremlék kőlapjának és vasrácsozatának elkészítésére Va vrek építőmesterrel szerződést kötött, s a költség fedezéséhez a társulat felhívása folytán eddig a magyar tud. akadémia 200, a tud. egyetem orvosi és bölcsészeti fakultásai 100—100, az Athenaeum és Franklin-társulat 50—50 frttal járultak. A felolvasások sorát Baksay Sándor nyitotta meg „Jobb kezem“ czimü elbeszéléssel. A szép meséjű s tömör színgazdag irályu elbeszélést a csekély közönség élénken megtapsolta. Utána Gyulai Pál olvasta fel „Falun“ czimü modern költeményét. Győry Vilmos, Virgin Axel Gusztáv svéd költő „Szényi“ czímű költői beszélyét ismertette. Végül Heinrich Gusztáv értekezett, „Kármán Fannyjának keletkezéséről“ mutatta be Vadnay Károly. H. egy a müncheni kir. levéltárban talál részben hasontárgyu német novellával veti egybe Kármán munkáját, s úgy találja, hogy ez nem lehetett Kármán forrása, vagy ha az volt is, akkor irodalmunk e remeke még magasabb álláspontra emeli szerzőjét e gyarló német novellával szemben. Folyó ügyek közt titkár jelenti, hogy a Kisfaludy Károly életrajzára hirdetett pályázat meddő maradván, elhatározta, hogy a költő halálának jelen év őszén megülendő 50 éves emlékére megbízás útján fogja életrajzát elkészíttetni. A megbízás zárt ülésben teljesíttetik. A könyvkiadó bizottság a jelen évi pártolói illetményül kiadni elhatározta 1. Csató Pál hátrahagyott szépirodalmi munkáit (az előszót írja Beöthy Zsolt, átnézi Gyulai Pál). 2. Gyulai Pál dramaturgiai munkáit (bírálja Greguss Ágost). 3. Győry Vilmos svéd anthologiáját (bírálja Szász Károly). A társulat részére Pajor István Horatius epistoláinak általa fordított s régebben kiadott példányai közül 60 dbot ajándékozott, dr. Szinnyei fiatal tudósunk s finn polgár Szigligeti „Czigány “-jának finn fordítását küldte meg a társulatnak. Ezzel az ülés végetért. — Dunaszabályozási munkálatok. A dunaszabályozási enquête javaslatai értelmében a Duna medrének azon szabályozási munkálatai, melyeket a kiviteli tervezet értelmében a közlekedési minisztérium már az idén teljesíttet, nemsokára megkezdetnek. A törvényhozás által a költség erre megszavazva lévén, a medernek a budai lőportártól Promontorig terjedő szakaszában 581,161 fit 35 krral előirányzott 774,888 köbméternyi kotrási munkálatokra az annak idejében kihirdetett pályázat eredménye felett a közlekedési minisztériumban Hieronymi K. államtitkár elnöklete alatt ma déli 12 órakor tartatott meg az ajánlati tárgyalás. Beérkezett négy ajánlat : Deutsch Lajos köbméterenként 97 krt, az „Allgemeine österreichische Baugesellschaft“ 88 krt, Pick és Klein (28 kr. felfizetéssel) 1 írt 3 krt, Deutsch József 11 7b% felülfizetést kiván, míg a közlekedési minisztérium a kotrási munkálatokat 75 krral irányozta elő. A bizottság a megtartott tárgyalás után az ajánlatok elbírálását a miniszternek fentartván, Hieronymi kijelentette, hogy a lehető legrövidebb idő alatt meg fog állapíttatni, hogy a munkálatok mely vállalkozónak fognak átadatni, hogy a kotrásokhoz mielőbb hozzáfogni lehessen. A fővárosi 6 milliós kölcsön ügyére vonatkozólag a belügyminiszter helybenhagyó leirata tegnap leérkezvén, a városi tanács azt ma tárgyalta, s a pályázat kiírását elhatározta. Az ajánlatok 600000 frt bánatpénz letétele mellett legkésőbb f. é. július hó 19-én déli 12 óráig a polgármesterhez benyújtandók. — Küldemény Rómából a nemzeti múzeumnak. Rómából a Máltai Johannita rend titkára Hellwald Ferdinándtól egy levél kíséretében hivatalosan egy bronz-emlékérem érkezett a nemz. múzeum igazgatóságához. Ezen érem a Johannita rend nagymesteri méltóságának XIII. Leo pápa által történt visszaállittatási emlékére vezetett. Elő-. lapján : *Summum. Ord. Hierosol. Magisterium. A. Leone. XIII. Restitutum. V. Kai. Apr. A. MDCCCLXXIX. olvasható, a rend czimerével ; hátlapján : *Jo. Bapt. Ceschius. A. S. Cruce. Summus. Ord. Hierosol. Magister felirat van a nagymester czimerével. Az érem átmérője 4 cím. — Könyvtárak bezárása. A múzeumi, egyetemi és akadémiai könyvtárak holnaptól kezdve, két hónapon át zárva lesznek. — Kitüntetett magyar találmány Ausztráliában. Az Ausztráliában Sydneyben legutóbb tartott nemzetközi világtárlaton egy magyar szakférfiú találmánya a műszaki osztályban nagy feltűnést keltett és második díjjal jön kitüntetve. A feltaláló, Popovics Lázár, a magyar, sőt talán az egész monarchia vaspályatisztviselői kar legrégibb és egyik legtevékeny tagja, s jelenlenleg a marcheggi állomás főnöke. Popovics már évekkel ezelőtt egy igen szellemesen kigondolt szétszedhető és szállítható vasúti indóházat konstruált, mely a vágányfektetés egészen új rendszerén alapszik és főleg nagyobb katonai tömeg elszállításánál rendkívüli előnyöket nyújt s a legnagyobb csapattömegek transportot két különböző irányban is lényegesen megkönnyíti. A találmány, melyet Popovics „Glorisse“ nak nevez, már az 1873-ks bécsi tárlaton is ki volt állítva. Méltányolták előnyeit, de csak elméletileg. Igazi elismerést azonban Popovics csak a praktikus ausztráliaiaknál nyert, kik a térkép és mérnöki munkák osztályában a második nagy dijjal tüntették ki. — Római telep Pest megyében, Ordas község határában a zádori védgát-munkálatoknál őskori római temetőre bukkantak és néhány római épületmaradványokat fedeztek fel. A temetőben több ember és ló csontvázát találták, minden csontváz mellett egy cserépedénynyel. A solti felső járás szolgabirája, Hajós Kálmán jelentést tett a leletről Pulszky Ferencz múzeumi igazgatónak s megkérte, hogy a telep megvizsgálása és esetleg szükségesnek mutatkozó ásatások eszközlésére egy szakértőt küldjön ki, az eddig felfedezett tárgyakat ideiglenesen személyesen őrizteti s mutatványul néhány példányt be is küldött Pulszkynak. — Az asztalosok strikejéről. A 25 ös bizottság által a rendőrségi végzés ellen benyújtott felebbezést a belügyminisztérium már elintézte és leküldte a főkapitánysághoz. Nagyon valószínű lehet, hogy holnap a rendőrség a végzést a 25 ös bizottsággal tudatni fogja. A munkáspárt vezetői ellen a budapesti fenyitő törvényszék által hozott határozattal elrendelt vizsgálat folytán, mint tudva van, az 1871-iki socialista perből ismeretes Politzer Zsigmond letartóztattatott. Tegnap délben érkezett a törvényszékhez a kőszegi kir. törvényszék jelentése Politzer elfogatásáról. Ezen jelentéshez számos iromány s nyomtatvány volt mellékelve, melyek a P.-nél eszközölt házmotozás alkalmával találtattak. Ma délelőtt nyújtotta be Selley kir. ügyész Politzer szabadlábra bocsáttatására vonatkozó írásbeli indítványát. A dr. Lászy elnöklete alatt összeült tanács az ügyészi indítványhoz képest P-nek azonnal való szabadlábra helyezését határozta el. Hasonló módon rendeltetett el a Brassóban letartóztatott Simotta szabadlábra helyezése is. Az összes iratok s lefoglalt irományok az ügyészségnek indítványtétel végett kiadattak. Az ex khedive háreme, Izmail pasa, az exkhedive azt táviratozta nem régen ezelőtt a szultánnak, hogy az ő helyzete nagyon kellemetlenre fordult Nápolyban, mivel pár háremhölgye a keresztyénségre tért, hogy azon szigorú korlátok közül, melyek közt a muzulmán vallásnál fogva lenniök kell, megmenekülhessenek. Az ex-khedive háremét Konstantinápolyba, vagy Kairóba akarta küldeni; a szultán kifogásokat emelt az ellen, hogy a hárem Konstantinápolyba hozassék, abba azonban beleegyezett, hogy Kairóba vigyék, s ily értelmű távirati utasításokat küldött Tewfik pasa alkirálynak. Tewfik azonban nem akarta elfogadni atyja háremét, s ezt tudtul is adatta Nápolyban. Izmail pasa szorultságában a seik-al-izlámhoz fordult azon kérdéssel, hogy van-e joga a kalifának az által veszélyeztetni muzulmán asszonyoknak lelki üdvét, hogy kényszeríti őket Darul-Narbban, azaz a hitetlenek országában maradni. A seik-ul-izlam erre — nagy bölcsen — nem adott feleletet, mert felelete a szent törvények értelmében csak az lehetett volna, hogy nem szabad. És azután Izmail pasa talán még tovább is ment volna kérdéseiben egész addig, hogy nem kell-e trónjától megfosztani azt a kalifát, ki a szent törvények ellenére cselekszik. A szultán nagyon nyugtalankodott, hogy vallási auctoritását húzzák bele ez ügybe, s szabadulni óhajtott volna e kényes helyzetből. Izmail pasa ellenben, ki már kifáradt a válásban, s a szultánnak is kellemetlenséget akart szerezni revanche-ból az alkirályi székről való eltávolítása miatt, családját felpakoltatta egy olasz hajóra, s Konstantinápolyba küldte. A gőzös e hó 18-án érkezett a Dardanellák elé. Ott feltartóztattatták a gőzöst, s ott volt már a szultánnak egy yachtja, hogy a háremet vagy Scióba, vagy Lemnoszba szállítja. A hölgyek azonban s a kidive két fia és Rahib pasa vonakodtak az olasz hajót elhagyni, a kapitány szintén vonakodott őket elereszteni, mert a szerződés szerint Konstantinápolyban kellett volna kiszállítani őket. A külügyminiszter nemzetközi bonyodalmaktól tartván, összeköttetésbe lépett az olasz követséggel, ez pedig a portával s abban egyeztek meg, hogy a hölgyeket tetszésük szerint vagy Scióban vagy Lemnoszban teszik partra, ha ellenben makacskodnak, visszaküldik őket Nápolyba. Rahid pasának és a két fiatal herczegnek pedig kereken megtiltották, hogy ottomán területen szálljanak ki. — Cordigliani Nicola, ki az olasz parlament üléstermébe a karzatról egy másfél kilogram súlyú követ dobott, még mindig nem tett kimerítő vallomást. Állítólag tette indokául nagy nyomorúságát mondta. Rómába gyalog jött, hogy egy ellenségén boszút álljon, vagy hogy esetleg, ha boszuját végre nem hajthatná, öngyilkossá legyen. Ellenségét nem találta Rómában, az öngyilkosságtól pedig visszarettent ; ekkor arra a gondolatra jött, hogy valami bűntényt követ el, amiért egy időre ingyen ellátásban részesítik, s ez okból hajtotta végre az ismert merényletet. Állítják különben, hogy a dolog sokkal komolyabb; a „Capitale“ szerint Nicotera képviselő névtelen levelet kapott volt, melyben figyelmeztették, hogy a parlament ellen merénylet van készülőben. Továbbá azt is beszélik, hogy mikor Cardiglianit elfogták, ez ily szókra fakadt : „Csak fogjatok el! százan lépnek a nyomomba! Éljen Passanante!“ stb., és hogy compromittáló leveleket is találtak nála. A kő, mely egy csoport képviselő között a miniszteri padra esett le, Baccarini minisztert majdnem fejen találta s oly erővel volt dobva, hogy a padba mély lyukat ütött. A képviselők azt hitték, hogy kézi bomba esett közéjük, s e miatt a zavar rendkívül nagy volt. — „Gróf Csernadieff.“ Ezelőtt két évvel a szajnai bünfenyitő törvényszék Páriában egy ismeretlen embert ítélt el két évre, ki magát gr. Csernadieffnek nevezte. Ezelőtt pár nappal szintén valami gr. Csernadieff szállt a párisi Grand-Hotelbe, fényűző módon élt, bejáratos volt a legelőkelőbb körökbe. Azt híresztelte magáról, hogy 40 millió franknyi vagyon felett rendelkezik s hogy a napokban Gambetta tiszteletére, kit vég nélkül csodál, tündéri ünnepélyt fog rendezni. Ez ünnepély hire csakhamar elterjedt egész Párisban, mindenki arról beszélt, még a képviselőház folyosóin is. Egyik újság szerkesztője azonnal a Grand-Hotelbe ment, s bejelentette magát a grófnál. A szerkesztőnek is leírta a gróf az ünnepélyt, melyet clarenti (Svájcz) villájában akar adni. „7 kilométer hosszú allée, tündérileg fog kivilágíttatni, este nagyszerű tűzijáték lesz a híres Ruggieri személyes vezetése alatt, mondá. A banketten 500-an vesznek részt, az éjjeli ünnepélyre pedig 5000-en hivatalosak Az egész franczia és svájczi sajtó hivatalos lesz. Azt akarom, hogy ezt az ünnepélyt ne feledje el soha senki.“ Egyszersmind pár levelet is mutatott a szerkesztőnek, a többi közt magától Gambettától és Andrieux rendőrfőnöktől, kik tudatták vele, hogy a meghívót megkapták. Két nap múlva a szerkesztő töviről-hegyére leírta az adandó ünnepély fényét, pompáját. A gróf úr azonban nagyon gyanúsnak tetszett Macé rendőrfőnök előtt, mikor az újságokban olvasta a nevét. Mikor a rendőrség okmányaiban kissé utána járt, meggyőződött, hogy a gróf úr tulajdon egy személy azzal, aki ellen ő ezelőtt pár évvel elfogatási parancsot adott ki, csalás és szédelgés miatt. A napokban el is ment hozzá, rövid szóváltás után magával vitte a rendőrséghez. Ott kisütötték, hogy Csernadieff ugyanaz az egyén, kit ezelőtt pár évvel két évi börtönre ítéltek csalás és szédelgés miatt, s ki akkor nagy nyomorban sínylődött. Most újra utána járt a gróf úr viselt dolgainak, s kitűnt, hogy Clarensben csakugyan fejedelmi villája, nyári lakása, inasai, kocsijai, lovai, vadászai vannak, s hogy csak clarensi birtokából magából 200 ezer frank jövedelme van évenként. Senki sem tudja, hogy az egykori nyomorgó hogy jutott, e nagy vagyonhoz, és hogy mi az igaz neve „Csernacheff" grófnak.“