Ellenőr, 1880. augusztus (12. évfolyam, 363-417. szám)

1880-08-01 / 363. szám

Előfizetési árai : Egész évr­ . 90 frt — kr. Évnegyedre . 5 frt — kr. Félévre . . 10 ,­­ , Egy hónapra . 1 , 80, Szerkesztési iroda : Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésért nem 363. szám. Egyes szám ára 4 kr. vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes levelek­et fogadunk el. ELLENŐR REGGELI KIADÁS. É­rde­sek feltételm a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­ út sarkán). Továbbá Daube 8. L.­ég társánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr* ki*­*lj-hivatala által nyugtázó« számla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal : Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fö-út sarkán). iit intétaulük at rIS/ittíistk it a lap ixiMUdMra tttmikawi mtrndmi fdmMtiAt, Budapest, vasárnap, augusztus I. 1880. XII. évfolyam. r———.-- ■■■.-------------- - --------------- rrv-r^­r^T— ----------------------------------------------------------- ------------- .r— Az „Ellenőr“ ára reá a éli és esti lav­eaui­tt . Az estilap postán való külön küldésé­ért az előfizetési áron felül, külön­­ frt jár évnegyedenként. Egy évre . . . . 20 frt — kr. Félévre . . . . 10 , — „ Negyedévre . • • 5 .­­ . Két hóra . . 3 „ 60 „ Egy hóra . . 1 „ 80 „ Budapest, julius 31 Régen hallottunk olyan okos szavakat, mint a­minőket valamelyik rendkívül nagy tekintélyű berlini államférfiu mondott a „Daily Telegraph“ tudósítójának. E szavak értelme az, hogy a keleti kérdés nem fogja megzavarni Európa békéjét, mert a hatal­mak komoly intéseket adnak ugyan a por­tának, de nem fognak beavatkozni, hanem a portára bízzák, hogy a Balkán-félszigeten készülő mozgalmak láttára vagy azok ered­ménye után hajoljon meg Európa akarata előtt. Ennél jobbat csakugyan nem tehetnek a nagyhatalmak. A Balkán-félszigeten bekö­vetkezhető változás egyik állam érdekeit sem érintheti, sértheti esetleg jobban mint Ausztria-Magyarországét. Mind­a mellett azt a nézetet valljuk, hogy a Balkán-félszigeten e kis népek acciója által kivivott változás semmi esetre sem okozhat annyi kárt Ausztria-Magyarországnak, mint a számtalan függő kérdés örökös és mesterséges halasz­tása, mint „Európa“ tehetetlen beavatkozása. A nagyhatalmak minden kérdést ren­deztek már a Balkán félszigeten. Okosan tették. Mint bíróság jól teljesítették felada­tukat. Arra azonban, hogy végre is hajtsa ítéletét, ha nem is erőtlennek, de alkalmat­lannak bizonyult az európai törvényszék. A török kormányra, a bolgárokra, az albá­nokra, a szerbekre és más szépreményű nemzetiségekre pazarolt feddés és intés si­keretlen volt a múltban és a jelenben. Nagyon szívesen látnók tehát, ha más módszerhez folyamodnának a hatalmak és magukra hagyják ezeket a furcsa nemzeti­ségeket. Meg vagyunk győződve róla, hogy rövid időn valamennyinek megjönne az esze. Két eshetőség lehetséges. Vagy meg­veri a porta a rakonczátlan apró nemzeti­ségeket, akkor ezek megkapják a mit ke­restek. Vagy ezek a nemzetiségek osztoznak meg, ha mégis meg tudnának osztozni Ozmán örökségén vagy a még ki nem szolgáltatott konczon , akkor a török kormány n­em áll­­hatna elő azzal az ellenvetéssel, hogy a korán nem engedi meg háború nélkül az igaz­­hívők földjének kiszolgáltatását. A porta tehetetlen politikájának láttára kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy az egyik eshetőség sem bántana úgy ben­nünket mint a mostani örökös riogatás és az egész Európában mesterségesen táplált izgatottság, mint az az örökös bizonytalan­ság, hogy nekünk, nem tudjuk, kinek ked­véért vagy érdekéért a nagyhatalmak­kal közösen hadii­alókkal kell majd tün­tetnünk, esetleg itt vagy amott háborúba keverednünk. Bizony szívesen látnók már, ha egy kissé kevésbé lenne egyetértő Európa, mert a­meddig egyetértő lesz, addig nem fog félni a porta azoktól a hatalmaktól, a­melyeknek kedvük támadhat a berlini szer­ződés és conferencia pontjainak végrehajtá­sára ; addig a balkán-félszigeti nemzetiségek Európától várják, hogy a szájukba röpítse a sült galambot. A legnagyobb szerencsétlenség abból állhatna, hogy Bulgária és Keleti-Rumélia egyesül, a görögök megszállják a nekik ki­jelölt határt, Szerbia és Montenegro talán nagyobb lesz néhány várossal vagy faluval, végre hogy teljesen kiűzik Európából a tö­rököket. A legutóbbi kérdéssel együtt egyik sem oly fontos, hogy száz­milliókat és számtalan­ embert áldozzunk értük, ha még feltartóztatható is megoldásuk. Ami Konstantinápoly jövendő sorsát illeti, ez sem valami borzasztó dolog. Ausz­tria-Magyarország bizonyára nem vállalkoz­­hatik elfoglalására és megtartására. Miért nem bízzuk tehát e város sorsát Franczia­­országra és Angliára. Hiszen abban az egy­ben bizonyosak lehetünk, hogy ez a két ál­lam semmiesetre sem fogja átengedni Orosz­országnak. Ha tehát fontolóra veszszük a balkán­­félszigeti függő kérdéseket, bátran kérdez­hetjük, hogy miért okoznak Ausztria-Ma­­gyarországban oly nagy izgatottságot. Kül­ügyi hivatalunk több ízben kijelentette, hogy Ausztria-Magyarország nem vágyik hódítá­sokra. A görög és montenegrói határok ren­dezése alkalmával Törökország épsége sem jön kérdésbe. Honnan van tehát mégis az a nagy izgatottság? Azt hiszszük, hogy az európai diplomácia most még nagyobb zaj­jal működik, mint azelőtt. Az utolsó török-orosz háború alkalmá­val követeltük az actiót, de akkor sem a közöset. Akkor azzal vigasztaltak, hogy adandó alkalommal meg lesznek védve ér­dekeink. Most is szívesebben hallanék, ha ezzel biztatnának, nem pedig azzal, hogy a nagyhatalmakkal közösen fogjuk még na­gyobbá tenni a Balkán-félszigeten uralkodó zűrzavart. * A görög határ­kérdést — mint a „Fremden­blatt“ írja — nem fogják újra tárgyalni a hatal­mak, hanem még egyszer föl fogják szólítani a portát a conferencia határozatának elfogadására. * Galiczia hadat üzent a telekadó reformálása ellen. A galicziai országos bizottság ugyanis — mint a „Presse* értesül — a tartozmánygyűlés hatá­rozata alapján kérvényt intézett ő felségéhez a telekadó fölemelése ellen.* Az afganisztáni harc­térről nem érkezett fontosabb hír. Kandahár, úgy látszik, el van zárva a többi angol csapatoktól, a­melyek heliográf se­gítségével sem tudnak érintkezni Kandahárral. Burrows tábornok dandára 2670 emberből állott. Kandahárba kisebb csapatok is érkeztek Burrows seregéből. Kandahár helyzete, mint a „Daily Telegraph“ írja, nem reménytelen. A vár erős és igen jó kar­ban van. Az őrség bőven el van látva vízzel és mindenféle élelemmel és hadiszerrel. E lap szerint az erős várba zárt angolok nagyobb félelem nélkül várhatnak a felmentésre. A segítség, úgy számít­ják, augusztus végén fog Kandahár alá megérkezni. Ez a határidő is elég hosszú, de ennyi idő alatt is csak úgy fog Kandahár alá érkezni Phayre tábor­nok, ha Ejub kán sem lesz okosabb mint a többi afgán tábornokok és Kandahár városának és vidé­kének pusztításával fog mulatni, a­helyett, hogy utjukat állja az angoloknak a szorosokban vagy legalább elrontsa utjukat. A „Times“ furcsa czikket közöl ma, a­mely­ben azt mondja, hogy Anglia annectálta Indiát, de India is annectálta Angliát. Kérdés, vájjon elég kárpótlást kaptak-e érte az angolok. India érdemes ugyan a megtartásra, de más feltételek mellett mint eddig. India forrásainak jobban kell ezután fedez­niük szükségleteit. Angliának fontos része India, de nem a legfontosabb, ámbár a legköltségesebb része. Bécsből jelentik, a közös pénzügyminisztéri­umban jelenleg tervezetet dolgoznak ki, mely meg­állapítja azon módozatokat, melyek szemmeltartá­­sával Boszniában részvénytársaságok alakulhatnak vagy ott fióktelepeket állíthatnak. E munka alap­jául egy a magyar kereskedelmi minisztériumban kidolgozott tervezet szolgál. Táviratok: Bécs, jul. 31. (Ered. táv.) Milán fejedelem augusztus 2-kán Ischlbe indul Belgrádból és az ischli fürdőket fogja használni. Ischl, jul. 31. (Ered. táv.) Hírlik, hogy Ká­roly román fejedelem legközelebb ide érkezik. Skutari, jul. 31. (Ered. távirat.) E hó 28-kán ismét összetűztek a montenegróiak az albánokkal. A montenegróiak ki akarták űzni Matagosból az 500 főre rugó albán őrséget, de kudarczot vallot­tak és a golubovczei templomig szettek vissza. Prizrendből érkezett tudósítás szerint 1500 ember fog Skutariba jönni a liga segítségére. Prága, jul. 31. (Eredeti távirati A cseh la­pok arról értesülnek, hogy a balkán-félszigeti ese­mények miatt most nem fog szabadságra menni Haymerle báró. Páris, júl. 31. A „National“ megerősíti, hogy a kormány tekintettel a sajtó és a közvélemény indokolt aggodalmaira, lemondott a katonai bizott­ságnak Görögországba való küldéséről. Valótlan, hogy Saint-Vallier gróf, berlini franczia nagykövet szabadságidejének letelte után nem fog többé Ber­linbe visszatérni. Freycinet miniszterelnök aug. 15-kén szabadságra megy. London, júl. 31. (Eredeti távirat.) A „Daily Telegraph“ jelenti, hogy a konstantinápolyi nagy­követek új jegyzéket szövegeznek a montenegrói határ­kérdés ügyében. A jegyzéket rövid idő alatt Hatzfeldt német nagykövet fogja átnyújtani. A „Daily News“ értesül Berlinből, hogy a német kormány határozottan kijelentette, hogy a görög határ ügyét lehetetlen újra tárgyalás alá venni, mint a porta követeli jegyzékében. Párisból értesül a „Standard“, hogy a franczia kormány, Görögor­szág iránt táplált rokonszenve daczára is belátta, hogy végtelen veszélyekkel jár Gladstone politi­kája, és hogy e változás a franczia kormány hatá­rozataiból is ki fog tűnni nemsokára. Pétervár, júl. 31. Ramiból érkezett, július 30-ról tett hivatalos jelentés szerint Szkobelev tábornok jul. 13 án Geok-Tepe irányában kémszem­lére indult. Jul. 17-én megszállotta Egranyt és Batiz-Kalat, azután előnyomulását Dergil Geok- Tepe irányában folytatta, egészen a megerősített város külső várfalai alá ért és a környék kifürkészését elrendelte. Ekkor ellenséges lovas­ság nagy tömegben támadást intézett ellene. Szkobelev tábornok visszaverte a támadást és júl. 22-én visszatért Bámiába. Az oroszok a lefolyt kilencz nap alatt három halottat és nyolcz sebesültet vesztettek. Útközben az orosz csapatok, a vetések és az élelmi készletek megsemmisítése által, érzékeny kárt okoztak az ellenségnek. Már­­már szükséget kezdenek szenvedni a Geok-Tepe­­ben öszpontosított 10.000 főre menő ellenséges csapatok, melyekhez még Mervből érkezett 700 ember csatlakozott. Az orosz csapatok kitűnően érzik magukat. (Nem valami takargatott vereség ez? Szerk.) Bécs, július 31. Taaffe gróf miniszterelnök és Potocky gróf helytartó Ischlbe utaztak. Laibach, jul. 31. Winkler tartományelnök le­köszönt reichsrathi képviselői állásáról. Prága, jul. 31. Rudolf trónörökös ma este Brüsszelből ide érkezett. Páris, jul. 31. ("Eredeti távirat.) Saint-Vallier berlini nagykövet szabadságra ment. Hírlik, hogy a márcziusi rendeletek ellen elfoglalt ellenséges álláspontja miatt el fog mozdu­latni állomásáról. Budapest, julius 31. Folyik a korteskedés a nagykanizsai választókerületért nyíltan és a kulisszák mö­gött. Mind a két fajta korteskedésben váltig fáradoznak ellenzéki pártjaink. A szélsőbal politikai commis-voyageurö­­ket küld a helyszínére, hogy kikémlelje a területeket, megszállja az elfoglalható posi­­tiókat, elkészítse a csatatervet. Lapjai eköz­ben, vezérczikkekben és apróságokban, meg­kísértik verbuválni a választókat s megbon­tani azon szilárd positiót, melyet a n.-kani­zsai választókerületben a kormánypárt el­foglal. A mérsékelt ellenzék utánozza a szélső­bal példáját, csakhogy kevesebb ügyesség­gel, de annál nagyobb lármával. Lapjaiban most is haranguk­oz, mint rendesen szokott. Egyedül a kormány pártja őrzi meg nyugodtságát, mely önbizalmában és erejé­nek tudatában gyökerezik. Miért estek úgy neki az ellenzéki pár­tok Nagy-Kanizsának ? Miért intéznek oly heves rohamot a kormány itteni állása ellen ? Hiszen csak egy kerületről, csak egy szavazatról s hozzá még egy felettébb rö­vid tartamú mandátumról van szó. Tudja az ellenzék mit csinál. Nagy-Kanizsa előkelő, értelmes, vagyo­nos város. Kereskedelmi és forgalmi köz­pont. Vidéki városaink közt kevés van, mely e tekintetben hozzáfogható lenne. Nagy- Kanizsán át fut a kereskedelem nagy útja délfelé. A szélrózsa minden irányából robogó vasúti forgalom találkozási helye. A dunán­túli, horvátországi, boszniai kereskedelem depótja. Monarchiánk keleti politikája pedig nagyban emelte fontosságát, s fényes jövőt biztosít számára. Annak a mandátumnak tehát, melyet Nagy-Kanizsa ad, súlya van. Visszatükrözi a dunántúli kereskedelmi és iparos világ, valamint a zalai gentru­s értelmiség politi­kai véleményét. De fontos a nagy­kanizsai mandátum más szempontból is. Arról van szó : ki le­gyen Csengery utóda Nagy-Kanizsán ? Csengery után m­andátumot nyerni dicső­ség bármely politikai celebritásra, megtisz­teltetés bármely pártra. Mindez együttvéve oka az ellenzéki in­­vasiónak, melynek színhelyévé Nagy-Ka­nizsa lett. A küzdelmet, m­íg tisztességes fegyve­rekkel vivatik, jogosnak tartjuk. A kormány pártja is bizonyára küzdeni fog, hogy a nagy-kanizsai választókerületet megtartsa. Élhetetlen párt volna az, mely Nagy-Kanizsa mandátumát nem akarná megnyerni. Az a fegyverkezés, az a küzdelem azonban, melyre a mérsékelt ellenzék ké­szül, s melyre a „Pesti Napló“ mai vezérczikkében adta ki a jelszót, már­is megrovásra méltó. Milyen lesz ezután ? Meg­szokott taktikája a „Napl­ó“-nak, hogy midőn saját pártja nyomorúságos meztelen­ségét, szétzilált tehetetlenségét akarja el­fedni, minden kigondolható piszkot a kor­mánypártra halmoz. A semmi érdemet fel­mutatni nem tudó köznapiság, a semmi mun­kát nem végzett renyheség, a minden gon­dolatra képtelen eszmeszegénység rendesen az által szokta előtérbe tolni sivár én­jét, hogy irigykedve rágalmaz, kisebbít. De midőn a „Napló“ most ismét rá­galmazó agyarkodásban tör ki a kormány és pártja ellen, ez a taktikája háttérben ma­rad egy­más fogása mögött, melylyel a nagy­kanizsai választókat meg akarja ejteni. Mindenekelőtt hangsúlyozva Csen­gery deákpártiságát, úgy akarja őt feltün­tetni, mint aki a kormánynyal és a kor­mánypárttal elégedetlen, míg szívében ellen­zéki volt. Ha a „Napló“ nem tenne egye­bet, mint ekként sértené a nagy halott em­lékét, aki fel nem kelhet a sírból, hogy megc­áfolja a „Napló“ insinuatióját, már ez magában véve jellemezné a mérsékelt ellen­zék és lapjának eljárását. De a „Napló“ a deák-pártiság fényes legendáját további csalfaságokra is felhasz­nálja. A Deák-párt ezége alatt akarja be­csempészni Nagy-Kanizsára a mérsékelt ellen­zék trójai lovát. Tudja jól, hogy a mérsékelt ellenzék nevében hasztalan beszélne a nagy-kanizsai választókhoz. Tudja jól, hogy valamint az ország, úgy Nagy-Kanizsa is elítélte azt a pártot, melyet helytelenül neveznek egye­sültnek, mivel annyifelé szét van válva, ahány tagja van ; helytelenül nevezik mérsékelt ellenzéknek is, mert sok tekintetben túltesz a szélsőbalon ; mérhetlen ambitiója miatt pedig, mely nem ismer más czélt, nem is­mer más hivatást, más programmot, mint a hatalomrajutás czélját és programmját, min­dennek inkább mondható, mint mérsékeltnek. A „Napló“ tehát tudja mit csinál. De nem veszi észre, mennyire meg­alázza saját pártját, mily kíméletlen ítéletet mond saját pártja felett, midőn mai kortes­beszédében kénytelen hazug czímekhez, a Deák-párt hagyományának bitorlásához fo­lyamodni. S ugyanaz a „Napló“ meri taktikai czéljaira használni a Deák párt köpenyét, ugyanaz a „Napló“ ajánlja a nagy­kanizsai választóknak az „ellenzéki Deák-pár­­tiakat“, mely minduntalan ellentétbe jut a deák-párti traditiókkal. Ugyanaz a „Napló“, mely csak tegnap proclamálta a szélsőbal közjogi politikáját, mely csak tegnap köve­telte, miként minden kínálkozó alkalmat fel­használjunk, hogy M­agy­arországot Ausztriától államilag, k­ö­z­j­o­g­i­l­a­g, politikailag, gazdaságilag függet­lenítsük, hogy megáll­hassunk nél­küle.“ E nyilatkozat után azt lehetett várni, hogy a „Napló“ átmegy a szélső ellenzék szolgálatába ; s hogy, miután egy évtizeden át segítette megalkotni Deák Ferencz nagy művét, innéttől azok közé sorakozik, akik le akarják rombolni a­zt. Lehetett mindent várni, csak azt nem, hogy mindjárt rákövet­,­kező nap, m­a, a Deák-párt nevében beszél­jen. És mégis ez történt. S hogy nem túlozzák a „Napló“ elleni vádat, mutatja az is, hogy a mérsékelt el­lenzék másik közlöny­e a „Ma­g­y­ar­o­rs­zág“ megtámadja a „Napló“-t, tegnapi czikke miatt, s igy nyilvánossá t­ei azon alkovót forradalmat, mely különfélébbnél különfélébb alakban vivatik a mérsékelt ellenzék családi tűzhelyénél. Ily eszközökhöz, a tactikának, politikai elvtelenségnek ily fajtájához is képes folya­modni a „Napló“, s vele a mérsékelt ellen­zék, csak hogy a kormánynak egy positió­­ját megostromolhassa. A nagy­kanizsai vá­lasztók azonban bizonyára sokkal értelme­sebbek, hogy át ne látnák a mérsékelt ellen­zék taktikáját, s fel nem ismernék politikai elvtelenségét és idegen tollakkal ékeskedő meztelenségét. Európa nagy események, s Magyaror­szág talán nagy megpróbáltatások előtt áll. Miként bírhatna létjogosultsággal egy oly párt, melynek nincs politikai eszméje, nincs programmja, melyről nem tudni, mit csi­nálna, ha hatalomra kerülne. A szélsőbal elveit mindenki ismeri. Ettől óvakodha­­tik, a­ki a hazát rázkódásoknak nem akarja kitenni. A mérsékelt ellen­zék annyival veszedelmesebb, hogy nem tudni, mivé fejlődhetik. Bensőjében számtalan, de egy főszakadás van. Egyik részét képviseli a „Magyarország“ a lojali­­tást fitogtató szédelgés, a másikat a „Napló“ a szélsőbal felé közeledés politikájával. A nagy­kanizsai polgároknak, ily kö­rülmények közt, könnyű megtenni választá­sukat. Nem is lehet kétséges, hogy a vá­lasztási küzdelemből a kormánypárt kerül ki diadalmasan: a tót írók szépirodalmi művei tót nyelven, tudo­mányos műveik pedig cseh nyelven adatnak ki. A könyvtár, mely csak ez év elején alapíttatott, eddigelé egy tót és egy cseh könyvet adott ki. Csehországban a cseh-tót egység létrehozásán Pokorny Rudolf cseh költő és szerkesztő, Holecsek József író és Hejduk Adolf elsőrendű cseh költő fáradoznak. A tótok között a solidaritás felől nagyon el­térők a nézetek. Némelyek a világért sem fogad­nák el a cseh nyelvet. Rossz hírek azt mondják, hogy azért, mert sok tót írónak neve nem törne magának utat a szép kifejlődésű cseh irodalomban. Vannak, a­kik minden pillanatban készek a cseh nyelvet elfogadni, ezek kisebbségben vannak. A tót sajtó eddig nem vallott szint. A turócz­­szentmártoni „Narodnie Noviny“, a legkompeten­­sebb, indirekte kijelentette, hogy a cseh-tót szolidaritás kérdését feleleveníteni nincs kedve. Lehet különben, hogy ez ügyben a fiatal­ság fog dönteni. Az öreg írók elhalnak, kérdés, milyen nyelven fog írni a helyeket elfoglaló tót­­ság ? A bécsi „Tátrán“ tagjai talán egytő­l-egyik Stúr követők, idealisták, nekik a tót nyelv minden irányban elégséges. De ezek nagyobb részt or­vosok, a­kik az irodalommal keveset foglalkoz­nak. Az irodalomért buzgólkodó fiatal tótok a prágai egyetemen tanulnak s ezek közül némelyek már most mint cseh nyelvű írók léptek fel (Jaroslav Vicek.) A cseh-tót szolidaritás kérdése elég fontos arra nézve, hogy a magyarok is érdekkel várják elin­tézését. A kérdés fontosságát le nem szállítja azon körülmény, hogy ez csak az irodalomra vonatko­zik. Minden irodalomban bizonyos szellem uralko­dik, a cseh irodalomban csik­ szellem. Ha a tótok magukévá tennék a cseh irodalmat, átvennék egy­szersmind a cseh szellemet is s tudva levő, hogy ez a magyar hazafiságot nem nagyon segítené elő a hazai tótokban. A tótok a mostani viszonyok között maguk­ban is tényezőt képeznek, de ha ők magukat egy­szerre a cseh nemzet egy részének manifestálnák, ezen tényező jelentőségében megváltoznék. Tud­juk, hogy a hazai szerbek száma a tótok számá­hoz csekély és tudjuk, hogy milyen tényezőt ké­peznek ezek a magyar politikában. Az ő fontossá­guk bizonyosan nem saját önmagukban fekszik, hanem azon faktumban, hogy ők egy a haza ha­tárán kívül meglehetős számmal elterjedt nemzet­nek részét képezik. A tótök és csehek épen úgy földrajzi összeköttetésben állanak mint a szerbek. Végül megjegyzem, hogy az első rangú poli­tikai cseh lapok ebben az ügyben nem nyilatkoz­tak. Lehet, nem bíznak abban, hogy a cseh-tót egység feleleveníthető volna, vagy nem tartják erre az időt alkalmasnak. CZAMBEL SAMU: A csehek és tótok irodalmi egységéről. (Vége.) 1852-ben egy nyelvészeti értekezlet tartatott, melyen résztvettek: dr. Hurban, Palárik, dr. Rad­­livtsky és dr. Hattala. Ez értekezleten Stúr nyelve megvizsgáltatott és etymologiai alapra fektet­tetek, melyet Stúr tökéletesen ignorált, a szerb Karadinának hódolván. Az elszakadást sokan már véglegesnek tekin­tették. A sanctio csak egy tényezőtől függött. 1863-ban aug. 4-én megalakult a tót „Matica“ irodalmi intézet, az volt a kérdés, hogy ez milyen állást fog elfoglalni a nyelvi kérdéssel szemben? A matica kebelében tekintélyes párt volt, mely a tudományos irodalom terén a csehekkel egységben kívánt maradni, s mely tót nyelven csak a népnek szánt könyveket kívánta íratni, de e párt végre a túlbuzgó tótok által leszavaztatott sa Matica a tótoknak a csehektőli elszakadását az emlitett első gyűlésben koronázta. A tótok és csehek között ezek után hidegség állott be. A csehek nem szenvedhették a tótokat, a kik a közös ügyön oly csorbát ejtettek s a tótok kerülték szintén a cseheket, nem akarván minden lépten-nyomon szemrehányásokat hallgatni. A tót nyelv meghozta gyümölcsét. Mig a cseh nyelv korában csak gyéren jelentkeztek a tótsá­­gon költők, most egyszerre sokan tűntek fel, ilye­nek: Sladkovic, Kello, Chalupka Samo, Botto, Ba­­chát-Dumny, az újabb időben Vajanskÿ, stb. Ezek mindnyájan a maguk nemében többé-kevésbé ki­tűnők s ezek mindnyájan költői eredetiségüket csak annak köszönhetik, hogy tótul írtak és nem csehül. Cseh nyelven speciális tót életet festeni lehetetlen. Prágában igen szegény az új tót irodalom, nevezetesebb írók : Kalincák, Tomásik Samo, Zâborskÿ, Pauliny-Tóth, Dumny-Bachát stb. Tudományos irodalmuk a tótoknak nincs ; egy­néhány mű nem vehető számba. Ebből kitetszik, hogy a tótok, amint a költészetben nyertek, úgy a prózában és a tudományos irodalomban vesztettek az elszakadás következtében. A matica bezárása után siki csend állott be a tót irodalom terén. Á,­ irók nem írtak, az olva­sók nem olvastak. Hosszú idő alatt alig jelent meg egy-két könyv. A titok ezen szánandó álla­pota bátorságot öntött néhány fiatal cseh író szí­vébe: feleleveníteni a c. .h-tól irodalmi solidaritás kérdését. Eddig cseh részről két röpirat jelent meg, mely a solidaritás mellett plaidiroz. Mind a kettő azon elvből iati... ki, hogy a tótok az egy­ség megsértése nélkül használhatják nyelvüket a népnek szánt könyvekben, ha csak a tudományos irodalomban a csehekkel egységben maradnak. A röpiratok érvekkel igyekeznek bebizonyítani, hogy a tótoknak a teljes elszakadás nem tesz jó szolgálatot, mert ők, mint csekély számú nem­zet , a­melynek politikai önállóságra kilátása nincs, a legjobb viszonyok közt sem teremthetnek maguknak tudományos irodalmat. A csehek a so­­idaritás életbeléptetése czéljából Prágá­­ban egy „Cseh-tót könyvtárt“ alapítottak, melyben A fővárosi közmunkák tanácsából. Július 29. Podmaniczky Frigyes báró alelnök az ülést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésével Kléh István és Buzetzky Pál tanácstagokat bízza meg. A sugárúti telkek megvásárlására vonatkozólag kö­vetkező ajánlatokat fogadta el az ülés. 1. Pu­cker Józsefé, a XV. csoportbeli 65. számú te­lekre négyszögölenkint 200 forintjával. 2. Ernst Henrik és Anna hitestársak ajánlata a XXV. cso­port 93. számú telekre,­négyszögölenkint 80 írtjá­val. Továbbá helyben hagyták a következő adás­­vevési szerződéseket : 1. Hübner hitestársaké, a XVIII. csoport 78. számú telekre 31622 frt 50 kr. 2. Schön Hermané, a XI. csoport 52/a. számú telekre 11250 frt. 3.­­ Haggenmacher Henrik és Mária hitestársaké, a XIV. csoport 68/18. számú telekre 63663 frt 60 kr és 4. Ernst Henrik és Anna hitestársaké a XXV. csoport 93. számú te­lekre, 20893 frt 60 kr, é­s így összesen 127.429 frt 70 kr vételár mellett. A főváros átiratát, melyben a közmunkata­nácsnak a Deák­ tér, valamint a Margit-hidi feljá­rók rendezése körül tett módosítványaihoz hozzá­járulását nyilvánítja, tudomásul vette az ülés, mihez képest az említett munkák azonnal megin­­díthatók lesznek. A budai Dunapart a lánc­híd és élelmezési­tér közötti részének szabályozására vonatkozólag a közmunkatanács és a főváros között nézetkülönb­ségek állottak fenn, amennyiben a közmunkatanács a házak előtti járdáknak magasságát 24 lábbal kívánta megállapíttatni, míg a főváros azokat 24 lábon felüli magasságban óhajtotta fektetni. Ezen eltérő nézetek kiegyenlítésével megbízott vegyes bizottság az egész területet bejárván, a helyszínen észlelt jelenségek nyomán a következőket java­solja: 1-szer, hogy a II. kerületi Margit rakparton fekvő gr. Andrássy-féle házak járdáinak magassá­gai érintetlenül maradjanak, 2-szer, hogy az öz­vegy gróf Andrássyné kapuküszöbének 7.82 mé­ternyi (24 1. 9 h.) magassága alapként elfogadtat­ván, a rakpart magasságai akként állapíttassanak meg, hogy az építendő új házak küszöbei az egész soron, ugyanazon 7,82 méternyi magasságra he­­lyeztessenek, és hogy ezen általános kapuküszöb- magasság legyen az egész rendezésnek alapja. 3-szor, hogy a kapuküszöbökre nézve megállapított 7,82 méternyi magasságból a járda esése folytán, a járdaszegélykő magassága akként lesz megálla­pítandó, hogy a járdaszélesség minden hosszele után 1­­2 hüvelyk, vagyis 4 centiméter leszámí­tandó. 4-szer végre, hogy az ezen járda és a parti járda magasságai közti különbözet fejtőzet útján kiegyenlíttessék. A közmunkák tanácsa a javasla­tot elvileg elfogadván, végleges határozat előtt a főváros hatóságának e tárgyban való felterjesztését bevárja, úgy hogy a munkálatok az idény folya­ma alatt foganatba vétethessenek. Kapcsolatosan ezen szabályozással elhatározta a tanács, hogy a rakpart menténi háztulajdonosokat felhívja, mikép a telkükhöz eső terjedékeket bekeríttetvén, kerti czélokra használják fel. Ennek folytán a járda hosszában egyenes vonal létesülne. A háztulajdo­nosok, csak igen mérsékelt használati díjat lenné­nek kötelesek fizetni, a terjedők maga azonban csak a tényleges beépítés alkalmával lenne meg­váltandó. Ez iránybani részletes kimutatás összeál­lításával Országh Sándor min. tanácsos bízatott meg. Az újonnan rendezett múzeumkert megóvása végett : 4 hadastyán állandólag alkalmaztatik, a rendőrség pedig egy őr odaállítása iránt megke­restetik. A padokat számokkal látják el és egy ülésért 2 kvnyi díjat szednek. Azonban a közönség szabad használatára külön padokat is állítanak fel

Next