Ellenőr, 1880. szeptember (12. évfolyam, 418-472. szám)
1880-09-16 / 445. szám
XII. évfolyam. —"445. szám. Előfizetési ár reggeli és esti lapra együtt: Egész évre............................................20 forint — kr. Félévre.................................................10 „ — „ Évnegyedre..............................................5 „ — „ Egy hónapra.........................................1 „ 80 „ Az estilap postán való külön küldéséért az előfizetési áron felül, külön 1 frt jár évnegyedenkint. Az előfizetési pénzek és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás a kiadóhivatalba (Váczi körút 26. sz.) intézendők. Egyes számára 4 kr. Budapest, csütörtök, szeptember 16.1880. ELLENŐR POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadó-hivatal Budapesten, Váczi körút 26 .sz. (Fő-út sarkán)’ Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. Hirdetések felvétetnek a kiadó hivatalban, továbbá DAUBE Gr. L. és társánál M.-Frankfurtban. — Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Budapest, szeptember 15. A vízszabályozási és vízvédelmi kérdés és az alsó Tisza. Azon másfél év, melyet a Tisza partján töltöttem, azon erős meggyőződést érlelte meg bennem, hogy a magyar alföldnek sorsa, jövője a folyamszabályozási és vízvédelmi principiális kérdések megoldásához és az ebből folyó gyors, határozott intézkedésekhez van kötve. Ezen principiális kérdések alatt nem a szakkérdéseket értem, s ha érintem azokat, a dolog megvilágításának czéljából teszem azt. Őszintén, nyíltan írom le észleleteimet, vádat nem célom senki ellen emelni, de nézeteimet és észleleteimet elhalgatni még akkor se fognám, ha ezekből vádakat igyekeznének formálni azok, kik előtt minden kérdésnek csak egy oldala van, és ez a subjectív oldal. Az utolsó decennium alatt meg-megújuló árvizek, az utóbbi években bekövetkezett katasztrófák megtermettek első, de mondhatnám elfajzott és izlelhetetlen gyümölcsöket. Okleveles és vadmérnökök, társulatok és magánosok, tudósok és tudatlanok, tisztviselők, kormánybiztosok, papok, iskolamesterek, felnőttek és neveletlenek, mindnyájan hozzáláttak, a sajtóban, a közélet minden terén, casinókban, magánházakban, korcsmák és kávéházakban a vízszabályozási és vízvédelmi szakkérdések tüzetes megvitatásához. Meghallgattattak e czélból a kül- és belföldi szakértők, vágattak le gátak, belebeztettek töltések, terveztettek viz levezető csatornák, kérettek előlegek, kölcsönök, egy szóval történt nagy zsivaj között nagy látás-futás, és a dolog érdemében állunk ma 1880. szeptemberében ott, ahol körülbelül állottunk 1830-ban, mikor a Tisza szabályozása megkezdetett, ha nem hátrább. Nem tudom máig sem elhatározni, melyik volt a múlt évben, amidőn a külföldi szakértők beutazták a Tiszát és mellékfolyóit, nagyobbszerű jelenség: azon ájtatos félelmes várakozás-e, amelyet tanúsított az ország nagy közönsége az utazás alatt, vagy az a szájbigyesztett ámulat, mely mutatkozott akkor, midőn ezen utazás eredményéről a külföldi szakértők által összeállított emlékiratból tudomást szerzett ugyanazon nagy közönség magának. A külföldi szakértők emlékiratukban elmondják a legegyszerűbb naivitással és ez dicséretekre legyen mondva, hogy a magas hegységek közül kirohanó Tisza a sík rónára kiérve, csekély eséssel igen hajlandó az elfajulásra úgy kanyarok képződése, mint a folyammeder eliszapolása által. A kanyarok átvágandók, ott hol igen nagy az elfajulás ; ahol szűk a meder, az ártért meg kell szélesíteni, ahol igen széles az árterület, össze kell szorítani, hol alacsonyak a töltések föl kell magasítani, ahol gyengék meg kell erősíteniteni, és így tovább egész a fatörzsek kiszedéséig, elmondották mindazt, mi köztudomású dolog volt itt és mindenütt a világon, hol folyamszabályozással és vízvédelemmel foglalkoznak az emberek. Tovább mentek még a külföldi szakértők, megjelölték azon pontokat is, hol egy vagy több intézkedésre szükség van és bámulatos véletlenség, ezen pontok ugyanazok voltak, melyeket minden mérnök, ki valaha a Tiszánál alkalmazva volt, ki tudott és ki is jelölt réges-régen. És ha százszor hoznak is kül- vagy belföldi szakértőt, föltéve, hogy azok komoly becsületes emberek is, csakugyan azt fogják mondani, mit ezek mondottak, amivel, hogy egyebet sem itt, sem más folyónál hasonló viszonyok között nem mondott és nem fog mondani az, ki az igazsággal összeütközésbe jönni nem akar. Engemet épen ezen jelenség győzött meg arról, hogy a mi folyamszabályozási és árvízvédelmi kérdéseink szakszerű részében lehetnek és vannak is hibák, de ezek nagyrészben régóta ismervék, és orvoslásuk aránylag rövid idő alatt eszközölhető is; de a bajnak valódi kutforrása abban rejlik, hogy a nem-szakszerű része ezen kérdésnek alapjában el volt tévesztve és jelenleg oly bonyolult stádiumba jutott, melyből ha a magyar alföldet nagyobb katasztrófák elé nem akarjuk vinni, haladéktalanul kell a kibontakozást keresni és eszközölni. Az állam és egyes társulatok által elköltöttek és költetnek milliók, igaz, rendesen mindig később, mint mikor szükséges lett volna; a teher már annyira nőtt, hogy úgy az állam, mint a társulatok újabb meg újabb áldozatok hozatalára képtelenekké váltak, ezeknek meghozatala és elviselése pedig, ha a Tiszának vissza nem akarjuk adni régi mocsáros birodalmát, okvetlen szükséges. Azon 25 millió kölcsön, mely a tiszai társulatoknak van fentartva, elodázhatja a meglevő bajt, de a jelen állapotok megtartása mellett elköltve, a tiszaparti lakosok egy nagy részére a Tisza árjánál is nagyobb veszedelmet hozhat, mert a Tisza árja csak a termést, a roszszul fölhasznált és megbízhatatlan kölcsön a földet söpörheti ki lábaik alól. A világ kezdetétől fogva a Babel tornya építéséig és ettől a római birodalom feloszlásáig fejetlenség, zavar, az illetékességi és hatalmi körök összekuszálása praegnánsabb jelenségeket nem tüntetett föl, mint aminek itt mutatkoznak már évek óta. A társulatok autonóm jogai és hatásköre legnagyobb részben írott malaszt, ezen annyira féltett autonómjogok természetszerűleg siklanak ki azon társulatok kezéből, melyek feladatuk megoldására sem kellő egyetértéssel, sem a szükséges pénzerővel nem rendelkeznek. És hány társulat van, amelyik e két factorral rendelkezik? Mikor a társulatok tagjai között folytatott háború nyílt hadviseléssé válik, mikor a teher megbízhatatlan lesz, akkor következik a kormánybiztos-korszak. A társulat hadviselő felei egy dologban rögtön megegyeznek ez esetben, t. i. abban, hogy a kormánybiztos támogatása nem érdeke a társulatnak. A kormánybiztos működése arányában, miután töltéseket ingyen még az sem képes csinálni, növekesznek a társulat terhei, a vitás kérdések elintézése évről évre halasztatik, a kormánybiztos permanenssé válik, a társulat csak névleg él. A szabályozási és védelmi kérdés annyi külön egységgé szakíttatik szét, a hány társulat van, a kormány, mely a felügyeletet teljesíti, amennyiben a társulati autonóm jogok azt megengedik, annyi külön nézet, érdek, óhaj és czéllal áll szemben a hány társulat van. A tiszai központi bizottság, mely sem intézkedési joggal nem bír, sem felelősséggel senkinek nem tartozik, képviselné az összes érdekelteket, képviseli azonban egyes nagy befolyású és tekintélyű férfiak helyes vagy helytelen nézeteit, melyeknek megtámadására a többiek sem akarattal, sem bátorsággal nem bírnak, igen bölcsen tudván azt, hogy a megtámadás kevesebb veszélylyel fog járni akkor, sőt népszerűséget is adhat, ha a kormánypropositiókban fogna napvilágot látni a nehezményezett nézet. Az állam valósággal nem járul a vízvédelmi költségekhez, de a soha be nem hajtható előlegekben már is nagy összeg fekszik a társulatoknál és ezen összeg évről-évre mint a lavina fog nőni. Az 1830-diki árvizszin fölött 6 lábbal jár az ár és a társulatok nagy többsége ezen árvizszinre alakult, a tényleges és felvett ártér két különböző dolog. Míg az egyik követeli, hogy az egész valóságos ártérbirtokosság hozzájáruljon a költségekhez, addig a másik azzal vádol, hogy az ő parti birtokát a szabályozás tette ártérré. A fakadó talaj- és belvizek nedves években egész kis országokat borítanak. Az árvíz által okozott károk folytán 100.000-ek hatnak le évenkint az adóból, és mégis igen sokan akarják azt megmagyarázni, hogy az árvízvédelem még részben sem lehet állami kötelezettség, míg mások épen homlokegyenest a költségek és felelősség oroszlán részét az állam nyakába szeretnék varrni. Szerény nézetem szerint végre valahára a szakszerű részét a vízszabályozási és vízvédelmi kérdésnek szakközegek egységes és felelősség melletti vezetésére kell bízni, az elhatározási és intézkedési jogot részint a kormánynak, részint a társulatoknak fentartani. Számot kell vetni az iránt, hogy melyek azon autonóm jogai a társulatoknak, melyekkel élni, és melyeket saját érdekükben felhasználni is bírnak, melyek azok, miket a szabályozás és védelmi kérdés egészséges kezelése érdekében egy központra kell ruházni, minő és mekkora befolyást kell ezen központra adni a társulatoknak, mint az államkormánynak. Számot kell vetni az iránt, mi az, mivel az állam saját érdekében kell, hogy a társulatok költségeihez hozzájáruljon, mi az, mit a társulatok mind együtt, mi az, mit külön viselni kötelesek, és meg is bízhatnak. Hatáskör és intézkedési jog adassék társulatnak, központnak és kormánynak , de egyszersmind a felelősségben is osztályos legyen mindegyik. Felelősség nélküli kritikát, oraculum-szerű hatást ne gyakoroljon senki. HORVÁTH GYULA, országos képviselő. Egyetemes kamarai gyűlés. — Ötödik nap. — is. Esti lapunk tudósításának kibővítése és kiegészítése gyanánt a következőkben ismertetjük a mai érdekes és magvas tárgyalás lefolyását. Az iparhatóságok szervezetét illetőleg az enquête tagjai közt eddig még nem igen tapasztalt egyetértés mutatkozott. Különösen egyhangú és határozott kifejezést nyert azon óhajtás, hogy iparhatósági harmadik fórum gyanánt a közigazgatási bizottságok helyébe a kereskedelmi és iparügyi minisztérium lépjen, mely kívánságot a budapesti kamara már egy régebbi felterjesztésében behatóan és kimerítően indokolta. Általánosan elismertetett annak szükségessége is — csak Király, a debreczeni kamara titkára, nyilatkozott más értelemben — hogy az I. és II. fokú iparhatóságok határozataira a szakelemnek az őt megillető ingerentia biztosíttassák , mi Kochmeister báró és Csepreghy nézete szerint úgy volna elérhető, hogy e hatóságok részben az illető politikai hatóság tagjaiból, részben pedig a kereskedelmi és iparkamarák arányos számú delegáltjaiból volnának megalakítandók. Magukat a kamarákat a gyűlés nem ajánlja hatósági jogkörrel felruházni, minek különösen Gámán (Kolozsvár) adott indokolt kifejezést. A központi ipartanács eszméjét a gyűlés elvetendőnek véli, mivel a már különben is jó számú fórumok mellett e közegnek nem lehetne megfelelő hatáskört kijelölni. Ellenben a részletekre nézve csekély eltérés mellett általánosan kívánatosnak jeleztetett, hogy általános ipari kérdések megvitatása czéljából, valahányszor szüksége fenforog, vagy a kamarák bizonyos része indítványozza, a minisztérium országos conferentiákat hívjon egybe, melyek tagjai a kamarák delegáltjain kívül a miniszter által meghívandó szaktekintélyek volnának. A békéltető bizottságokat illetőleg ismét eltérés mutatkozott a nézetekben , amennyiben az enquête tagjainak jó része az ezirányú bíráskodást külön e czélból alakítandó bizottságokra kívánja bízni, míg a kötelező társulás némely barátai e hatáskörrel az ipartársulatokat akarnák felruházni. Ez utóbbi álláspontnak Deil (Kassa) adott legmerevebb kifejezést, amennyiben Matlekovits államtitkár azon észrevételére, hogy hiszen a kötelező ipartársulatoknak csak mesterek lehetnek tagjai, a békéltetés pedig épen a mesterek és segédek közt esetleg előforduló peres ügyekben volna alkalmazandó, kijelentette, hogy a segédeket a békéltető bíráskodásra ma még éretleneknek tartja és így ezeknek a békéltető bíróságban nem is kívánna helyet adni. Ezzel a második seriesben foglalt kérdések tárgyalása egyelőre befejeztetett és a gyűlés áttért a tanonczokat és segédeket illető kérdőpontokra. A tanonczkérdést a maga egész terjedelmében csakis Jónás (Budapest) törekedett a discussio körébe bevonni. Véleménye szerint a tanonetviszonyt illetőleg más a feladata a törvényhozásnak, más az államnak. A törvény annyival kevésbé korlátozhatja a tanítási szerződés teljes szabadságát, mivel a korlátozás határait az iparűzés jelen viszonyai mellett pontosan megvonni nemcsak bajos, de egyenesen lehetetlen. A tanulási kényszer hiányát pótolni az állam van hivatva és ezt teheti is azáltal, hogy a tanulás lehetőségét minél nagyobb mértékben megadja. Mellőzve, mint ide nem tartozót, az általános iskolázás kérdését, szóló a speciális iparos oktatást illetőleg azt javasolja, hogy miután kellő számú tanműhelyek az országban egyelőre aligha fognak felállíttatni, a sokat emlegetett iparhatóságok valamelyike utasíttassék olyan iparosokat kijelölni, kik tanonczaik tanítása körül kiválóan jeleskednek, mely iparosok az állam által arányos jutalomban is részesítendők volnának. A szakképzettség emelésének egy másik igen becses eszköze gyanánt szóló tanonctmunka kiállítások minél gyakoribb rendezését ajánlja. Az állam ezen és más módokon a szakképzés lehetőségét minél nagyobb mértékben megadván, magát a tanviszonyt teljesen felhagyhatja az érdekelt felek szabad megegyezésének, annyival inkább, mivel minden e tekintetben korlátozó intézkedés vagy keresztül nem vihetőnek, vagy egyenesen károsnak bizonyul. Az enquête többi tagjai egyelőre kerülték az elvi kérdések feszegetését. Egyes iparosokat, nevezetesen az olyanokat, kik fenyítés alatt állottak vagy kevesebb mint 24 évesek, s akiknek qualificatióbeli szegénysége világos, Ráth és Strauss meg akarják fosztani a tanoneztartás jogától. A tanoneztartási jog megszorítása a gyűlésben nem igen talált pártfogásra. Meglehetősen egyértelmű nyilatkozatokat (Kochmeister báró, Finny, Ráth és mások) hallottunk az iránt, hogy a tanonezfogadás körül valamely iparhatóság interveniálása, vagylegalább a tanszerződésnek az egyik vagy másik iparhatóságnál leendő deponálása szükséges. E teendőkkel a legtöbben az ipartársulatokat kívánják megbízni (Dei, Ráth, Gámán), még akkor is, ha a társulás nem tétetik kötelezővé, mivel a társulatok és ez által nyernének tekintélyben és jelentőségben. Hosszasabb vita folyt aziránt, hogy az olyan fiú, ki semmi elemi ismeretekkel sem bír, felvehető-e tanoncznak. Deil, Finály és Ráth csak olyan fiúkat engednének meg tanonczokul felvenni, kik legalább írniolvasni tudnak (Deil négy elemi osztály végzését követeli). E kívánsággal szemben Kochmeister báró és Csepreghy arra utalnak, hogy jelen iskolai állapotaink mellett e megszorítás annyit jelentene, mint a fiút szüleinek mulasztása miatt, vagy mivel önbűne nélkül tényleg nem volt alkalma tanulni, a tanulás lehetőségétől jövőre is elzárni. A gyűlés azon egyhangú és lelkes kifejezést nyert óhajtására, hogy az általános s a szakoktatás érdekei a kormány részéről a leghathatósabban ápoltassanak, és hogy a szakoktatás ügyei a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium ressortjába tétessenek át, báró Kemény miniszter, a fenforgó nehézségekre utalva, azzal felelt, hogy ő teljesen érzi a kifejezett óhajtás nagy jelentőségét, és hogy a maga részéről minden eszközt fel fog használni a szakképzés ügyének felvirágoztatására, mely nyilatkozatot a gyűlés lelkes éljenzéssel fogadott. Legközelebbi ülés csütörtökön délelőtt 10 órakor. Borászati értekezlet Kassán. (Saját tudósítónktól.) A kassai borvásár és borkiállítás tartama alatt a kiállítási épület e czélra külön fentartott termeiben borászati értekezletek fognak tartatni mindennap a délutáni órákban. Az értekezleten a felvidék szakférfiain kívül Miklós Gyula borászati kormánybiztos és Greger Miksa, londoni borkereskedő is jelen lesz. Czélja ennek azon okokat megállapítani, melyek a felső-magyarországi borkereskedés és jelesen borkivitelünk gyarapodását hátráltatják és előkészíteni azon módozatokat, melyek a baj orvoslását lehetővé teszik. Ezen értekezleteken a következő kérdések fogják megbeszélés tárgyát képezni : 1. Mily okok gátolják felvidéki borászatunk felvirágzását? Kereshetjük azokat a) a szőlőterületek okszerűtlen beültetésében? b) a szőlőművelés módjában? c) a szüretelés körül netán elkövetett hibákban? d) a netán meg nem felelő erjesztési eljárásban? e) a pinczekezelésben ? 2. Minő intézkedések volnának tehát szükségesek, hogy a tapasztalt hiányok megszüntettessenek és a felvirágzás mielőbb előidéztessék? 3. Az 1. és 2. pont alatt említett hiányok és intézkedésektől eltekintve, mi okozhatja azon nehézségeket, melyek borkivitelünk útjában állanak és mely tényezők azok, melyek hivatva vannak azokat elhárítani? 4. Nem volna-e üdvös felvidékünkön is szőlészeti és borászati tanfolyamot életbeléptetni? 5. Pincze-egyesület és borcsarnokok létesítése a legkiválóbb bortermelő vidékek központjaiban, borvásárok rövid időközönkénti megtartása. 6. Az alkuszügy rendezése. 7. Borászati mellékiparok. Vidékünkre nézve mindenesetre nagy fontosságúak lesznek e tanácskozások folyama alatt nyilvánítandó vélemények az egyes bortermelőkre, kiknek eddigelé nem volt alkalmuk ily eszmecserében közvetlen részt venni. Mindenesetre czélszerű volna, ha az értekezlet vita tárgyává tenné és elfogadná, hogy Kassán, mint Felsőmagyarország borkereskedésének székhelyén állandó borcsarnok létesíttessék, melynek czélja az volna, hogy a legjobb hitelű e vidéki bortermelők borainak mintái és árai állandóan ki lennének állítva, mert ily módon a vevőközönség a termelővel közvetlen összeköttetésbe léphetne. Az alkuszok zsarolását így nem volna nehéz megszüntetni. Eres Lajos: Kassai borkiállítás. (Eredeti távirat.) Kassa, szept. 15. A ma reggeli vonattal érkezett meg Miklós Gyula borászati kormánybiztos, akit Münster polgármester vezetése alatt küldöttség fogadott. Kilencz órakor a kiállítás alelnöke és rendezősége tisztelgett nála, délután 3-kor a kiállítás helyszínére kocsizott. Az eredménynyel teljesen meg van elégedve. Greger Miksa holnap reggel érkezik ide. Ma este Schalkház termeiben ismerkedési estély. Közlemények. Az izlandi mezőgazdasági viszonyok sanyarú állapotára, mely Angliában oly elkeseredett politikai haret tárgyát képezi, igen érdekes világot vetnek a következő adatok: Amíg ugyanis Anglia, az anyaország folyvást fokozódó jólétnek örvend s minden téren nagy előhaladásokat tesz, addig Izland mind mélyebben és mélyebben sülyed a szegénység örvényébe. Legvilágosabban tanúskodik erről a lakosság számának folytonos csökkenése. A mult század kezdetén volt Izlandnak másfél millió lakosa, 1766-ban már 3 millió, 1821-ben 6.801,827, s 1845-ben már 8.200,000-re emelkedett a lakosok száma, azonban a felette nyomasztó gazdasági viszonyok folytán 32 év alatt nem kevesebb mint 2.300,000 lakos vándorolt ki, úgy hogy 1877-ben már csak 5.838,900 lakosa volt Izlandnak. E feltűnő elszegényedés oka elsősorban a kedvezőtlen birtokviszonyokban keresendő. Izlandban ugyanis, épen úgy mint Angliában, az összes földbirtok csak kevesek birtokában van, mivel a fennálló törvények nem engedik a birtok feldarabolását, így hogy ma is csak annyi birtokosa van Izlandnak, mintegy- vagy kétszáz év előtt. Az összes termőföld mintegy 20 millió acre terjedelmű s ez csak 19.288 egyén birtokában van. Mintegy 742 személy birja a földeknek csaknem a felét. Harmincz egyénnek 1.164.000 acre kiterjedésű földbirtok, tehát az összes művelhető területnek mintegy huszadrésze van birtokában. Tehát a lakosság e kevés kivétellel teljesen ki van zárva a birtokjogból. Ezen birtokviszonyok természetesen igen káros hatással vannak a gazdálkodásra, mivel a birtokok kisebb darabonként bérbe advák, ami tudvalevőleg nemcsak igen megnehezíti, de úgyszólván teljesen lehetetlenné teszi a helyes gazdálkodást, s épen mivel a lakosság túlnyomó része e meglehetős ingatag megélési módra van utalva, kedvezőtlen években a nyomor óriási mérveket ölt, annál is inkább, mivel a munkabér felette magas, s a bérletek nagy részben igen csekély terjedelműek. Ugyanis 236,000 egyénnek van csak egy egész tizenöt acre terjedelmű bérföldje s a bérlők összes száma 585,000, akik mintegy négy milliónyi népességet képviselnek. A helyzet súlyos voltát még növeli azon körülmény, hogy Izlandban a lakosság iparral nem foglalkozik s egyedül a mezei gazdálkodásra van utalva. Az izlandi birtokviszony és bérleti rendszer ügyeivel többször foglalkozott már az angol kormány, de kielégítő megoldást mindeddig nem sikerült találni, daczára, hogy a kormány már két ízben közbelépett a bérlők javára, 1849-ben ugyanis lehetővé tette az eladósodott birtokok eladását, 1870-ben pedig szabályozta a bérlők beruházásainak megtérítését, ha a bérletből kilépnek. Mindezek azonban vajmi keveset javítottak a helyzeten s a Gladstone-minisztérium megbukott törvényjavaslata is csak gyönge tapasz lett volna az izlandiak sebére, melyet bizonyára csakis a birtoklási rendszer gyökeres megváltoztatása lesz hivatva behegeszteni. Buzaspekulatio New-Yorkban. Az év elején New- Yorkban a buzaspeculatio elérte azt a pontot, amelyet már bízvást „szédelgésnek“ lehet nevezni. Egy ilyen speculáló consortium, amelyben Kerne R. James, Jene, Hoyt urak és másokból vettek részt, csúnyán megjárta. Ez a consortium összesen 16.000,000 bushel (ca. 5 millió 760,000 hectoliter) gabonát vásárolt, a májusi magas árak mellett el is adtak valamit, de mivel a végleszámoláskor kitűnt, hogy az elért ár nem megfelelő, az eladást megszüntették s újra vásároltak. Egy ideig úgy látszott, hogy speculatiójuk sikerülni fog, de egy bizonyos Harleton nevezetű egyén, Hoyt társa, halomra döntötte számításukat azzal, hogy saját szakállára óriási mennyiségű gabonát dobott a piaczra s ezáltal lenyomta az árakat. A consortium is kényszerítve volt e miatt készletén roppant veszteség mellett túladni. Hogy menynyit vesztettek Hoyt és Kenne, azt nem tudjuk, de a vállalat Chicagóban lakó tagjai közül, kik összesen az üzlet egy negyedéig voltak érdekelve, mindegyiknek 250—300,000 dollárja, sőt Smith G. H.-nak 500,000 dollárja bánja a speculation Csőd Budapesten. Id. Gottlieb József volt vasúti állomásfőnök az osztr. államvaspályánál ellen . perügy. dr. Vida Jenő, bej. határidő szept. 22., 23., 24., a budapesti tvszéknél. Csőd a vidéken. Sterk Pál szabadszállási lakos kereskedő ellen. Perügy. Kovács Zsigmond kunszt.-miklósi ügyvéd, bej. határidő nov. 24., 25., 26., a kecskeméti kir. törvényszékhez. Budapesti hajóforgalom szept. 15-én. A Duna balpartján következő vizi járművek kötöttek ki, u. m. : Buday András h. h. „Sándor“ 120 m. m. szőllős Tóthfaluból. — Wallenfeld Károly m. h. 4 sz. koczkakő 7000 db Bogdányból. — Wallenfeld Károly m. h. 3 sz. koczkakő 7000 db Bogdányból. — Luczenbacher Pál ut. m. h. 27. sz. tűzifa 327 m. m. Szobbról. — Mészáros Máté m. h. „Kalocsa“ 34,000 db tégla Verőczéről. — Luczenbacher Pál ut. m. h. 3. sz. kőszén 2150 mm. Tóthról. — Panisz Péter m. h. „Borbála“ 120 m. m. tűzifa Szent-Endréről. — Lurics Miklós 7. sz. m. h. 2113 m. m. buza; 196 m. m. köles; 438 m. m. zab N.-Becskerekről. — Bisitz Salamon derglye 189 m. m. repeze ; 332 m. tengeri ; 68 m. m. árpa D.-Földvárról. — Hasz Anna m. h. 4. sz. faltégla 30,000 db Sződ-Rákosról.