Ellenőr, 1880. október (12. évfolyam, 473-529. szám)

1880-10-09 / 488. szám

XII. évfolyam. 488. »is. ELLENOR Budapest, október 8. A­mióta a mérsékelt ellenzék taktikája a szélsőbalt ijesztő mumus gyanánt játszotta ki a kormány és pártja ellen, a magyar radicálisok felhordják fejüket. Kilépnek egy tiszteletreméltó múlt csendesen szemlélődő álláspontjáról, a­hol több mint három évtizedes történelem nagy ese­ményeivel, befejezett tényeivel haladt el nyom­talanul fejük felett. Belevetik magukat pártküz­delmeinkbe, megrázzák a közjogi viták zászlaját. Jól fegyelmezett, taktikailag szervezett csapat gyanánt jelennek meg. S nemcsak a parlamentben, nemcsak a sajtó­ban hajtanak végre mozgalmasabb evolutiókat. Mint Turgenyev mondja az orosz nihilisták­ról, „elmennek a népbe“, harangok­ozzák a tö­meget közjogi eszméiknek nevében. Szélsőbali ünnepélyeket rendeznek. A propagandacsinálás­­nak minden eszközét felhasználják. Politikai utazókat tartanak készletben, a­mi annál könnyebb, mert minden szélsőbali képviselő egyszersmind politikai commis-voyageur. Sőt mióta a mérsékelt ellenzék különösen vesze­delmes hírét költötte a szélső­balnak, ez hí­réhez képest akar cselekedni. Azon megyékben, ahol kisebb-nagyobb számmal vannak hívei, nemcsak izgat, de terrorizál. Hallotta, hogy a franczia szélsők a hivatalnoki kart szokták, mi­helyt szerét tehetik, megtisztítani a komoly és józan elemektől, hogy ekként befolyásolhassák a választásokat. Ők is cselekedni akarnak hasonló­képen. Kiadták a jelszót több megyében, s kü­lönösen egyik dunántúli megyében, hogy a tiszt­­újításoknál kizárólag csak szélsőbali tisztviselőket kell választani. Tehát nem a képességet , nem az ügykezelésben való jártasságot, jellemszilárd­ságot és becsületességet, hanem azt kell tekin­teni, várjon az illető tizenhárom próbás szélső­­bali-e, vagy sem. Magyarországon még nem volt kormány, nem volt párt, mely a tisztviselőknek pártpoliti­kai qualificatióját állapította volna meg. Nem jutottunk eddig, s a közérdek nevében óhajtandó is, hogy el ne jussunk oda, hová eljutott Fran­­cziaország, hol minden kormányváltozást nyomon követ a hivatalnoki kar változása. A politikai tü­relmetlenségnek legveszélyesebb faja ez, mely ahol meghonosul, a pártküzdelmeket irtó har­­czokká, a szenvedélyeket olthatlan gyűlöletté fo­kozza. Ezt a veszélyes politikai tant szerencsére nem egy hatalmon lévő, vagy hatalomra jutható párt importálja Magyarországra, hol eddig párt­különbség nélkül választottak és neveztettek ki közhivatalnokok, s a kormányváltozások a hiva­talnoki karban még akkor­a változást sem idéztek fel, mint tényleg Angliában szoktak. De azért, hogy a szélsőbal meg nem való­síthatja legújabban proclamált tanát, s hogy né­mileg a komikummal határos, mikor egy törpe minoritást képező párt saját elveihez képest akarja átalakítani Magyarország törvényhatósá­gainak tisztviselő karát, nem menti meg szélső ellenzékünket a komoly politikusok, sőt minden komoly ember megrovásától. A szélsőbal bizo­nyára kudarc­ot vall kísérletével, de a pártgyű­­löletet becsempészheti a törvényhatóságokba, sőt a társadalom minden rétegébe. Nem kísértjük meg rajzolni, milyen lenne a magyar közigazga­tás akkor, ha a szélsőbal emberei kezelnék azt, mert ez az állapot nem jöhet létre. De igenis tiltakozunk, s tiltakozik velünk minden komoly ember azon törekvés ellen, mely a pártszenve­délyek előtt fel akarja tárni a megyeházak ka­puit, terrorizálni akarja a nyers tömegekkel a vidéki intelligenciát, mely eddig nagyrészt érin­­tetlen­ maradt a szélsőbali üzelmektől. És azt hiszszük, a szélsőbalnak e vakmerő fellépése, melyre csak a mérsékelt ellenzék vész­kiáltásai bátoríthatták, megütközést fog kelteni a közvéleményben. Megütközést kelt, s egyszers­mind ki fogja iíni a bírálatot, melynek ítélőszéke előtt a szélső ellenzéki politika el fogja veszteni ügyét. Mindenki kérdezni fogja: mily politikát képvisel is a szélső bal? Erre a kérdésre a köz­jogi elven kívül aligha lehet válaszolni valami érdemlegest. Talán az előrehaladott liberalismust képviselik szélsőink? Épen nem. A magyar „ra­­dicalisoknál“ nem képzelhető csökönyösebb me­gyei conservatív párt, mely a modern liberalis­­musról, haladásról hallani sem akar. Azért nem jöhet nálunk létre valódi conservativ párt, mely mindenütt megjelenik ellensúly gyanánt, hol a mérsékelt és gyökeresebb szabadelvűség vr egy­más ellen csatát, mert radicálisaink a conserva­tive. Negyvennyolc­asabbak ők negyvennyolcz­nál, mint XVIII. Lajos royalistái royalistábbak voltak XVIII. Lajosnál. Nincs a mi radicálisaink­­hoz fogható szélső ellenzék , csakis az ir home­­rulerek hasonlítanak hozzájuk, kik a szélső ele­met képezik, mert közjogi panaszuk van, de nem liberálisak, hanem reactionariusok. Mint a magyar parlamentarismusnak, s álta­lában a parlamentarismusnak sajátságos tünetei kétségkívül méltók a megfigyelésre, s a Parla­mentarismus története bizonyára foglalkozni is fog velük. De a szabadság ügyét nem fogják előmozdítani, s aligha tesznek valami­­hasznosat. Mégis miért szaporodott meg számuk ? A­mikor erős, szervezett és a közvéleményben hát­térrel bíró mérsékelt ellenzék volt parlamentünk­ben, a szélső ellenzék csaknem egészen eltűnt. A jelenlegi mérsékelt ellenzék azonban nem ily ellenzék. Azért szaporodott meg a szélsőbal. A­hol a kormánypárt tért vesztett, ott többnyire a szélsőbal terjeszkedett. Ez a tünet mindenütt elő­fordul, ahol a mérsékelt ellenzék gyenge, pár­tokra van szakadva. A franczia választások ebben a században rendesen azt mutatták, hogy ahol radicális, republicanus és monarchista jelöltek álltak egymással szemben, s a monarchista jelölt nem győzhetett, az új szavazásnál az előbb leg­kevesebb szavazatot nyert radicális jelölt győze­delmeskedett. Nagy tanulság rejlik ebben, melylyel mél­tán foglalkozhatnak a politikusok. Adandó alka­lommal mi is visszatérünk rá. A képviselőház pénzügyi bizottsága f. hó 11-én (hétfőn) d. e. 10 órakor kezdi meg az 1881-ik évi költ­ségvetés tárgyalását. Tisza Kálmán miniszterelnök holnap Budapestre érkezik. — Kemény Gábor kereskedelmi miniszter ma este egy napra elutazik. Fiuméba a miniszter csak később fog utazni.__________ Kemény Gábor kereskedelmi miniszter az őszi ülésszak folyamában a tengerészeti egészségügy rende­zéséről törvényjavaslatot szándékozik a képviselőház elé terjeszteni. (B. C.) Az igazságyminisztériumban akként számítanak, hogy az ügyvédi rendtartás tárgyalását az enquete e hó végén vagy a jövő hó elején teljesen bevégzi. Elvi jelentőségű és nagyobb mérveket öltő viták, az ügyvéd­rendtartás hátralevő szakaszainak tárgyalásainál már nem igen várhatók, legalább nem oly mérvben, mint a javaslat eddig letárgyalt részeiben. Az ügyvédrendtartás befejezte után a közjegy­zői törvényjavaslatra kerül a sor. E javaslat édes­testvére az ügyvédi rendtartásnak. Az intenziók ugyanazonosak. Egy kéz munkájának látszik mind a kettő. A javaslat főbb pontjait, mely a közjegyzők hatáskörét tágítani igyekszik, már volt alkalmunk ismertetni. — Az enquetebe, mint értesülünk, a felfolyamodási bíróság néhány tagján kivül 4 budapesti kir. közjegyző hivatott meg. Ezek Gorove Antal kamarai elnök, Jeszenszky Dana, Ö­k­r­ö­s­s Bálint és R­u­p­p közjegyzők. A vidék érdekei ezúttal tehát ismét mellőztetnek épen úgy, mint az ügyvédi rendtartás tárgyalásánál. Az igazságügyminiszter körrendeletet intézett az összes elsőfoly­a­modású törvényszékekhez és járásbíróságokhoz, melyben elmondja, hogy volt eset, midőn az eljáró bíróság a köztörvényhatósági tiszti ügyész által képviselet alkalmából felszámított költségeket és az eszményi bélyegdíjakat nem ítélte meg és pedig az elsőt azért, mert a tiszti ügyész a törvény által hatáskörébe utalt ügyekben hivatalból tartozván eljárni, munkadíjat nem igényelhet ; a másodikat ellenben azért, mert az adóügyekre vonatkozó beadványok állítólag bélyegmentesek. Az igazságügyminiszter tehát hivatkozva a pénzügyminiszter január 13-án kelt s a köztörvényha­tósági tiszti ügyészekhez intézett azon utasítására, hogy bárminemű eljárásaikban felmerült minden kész­­pénzbeli kiadásokat, valamint saját mun­kadíjaikat, úti költségeiket és napidíja­kat, nem különben az eszményi bélyegdíjakat is az ellenféllel szemben felszámítsák, s megállapításukat kérjék. Felhívja egyúttal a miniszter a törvényszékeket és járásbíróságokat,, hogy az adóügyekben eljáró köztör­vényhatósági tiszti ügyészek részére úgy állapítsák meg a felszámított perköltségeket, mint azt a peres eljárás­ban más magánfelek részére törvényszerűen szokták, mi mellett felette kívánatos, hogy a munka, és bélyegdí­­jat a többi felszámított költségektől külön-külön összegbe kitéve ítéljék meg, hogy a különben is sok nehézséggel járó elszámítolás könnyebbé tétessék, s a kincstár a tiszti ügyészek által a munkadíj miatt emelhető nehéz­ségektől mentve maradjon. A szerbiai vasúttal csatlakozó bolgár vonalak ki­építését sürgette kormányunk múlt hó 16-kán Szófiában. Külügyminiszterünk jegyzékére azt válaszolta a bolgár kormány, hogy nincsenek adatai, a­melyekből megítél­hetné azon kötelezettségek terjedelmét, a­melyek Bul­gáriát mint Törökország utódját terhelik. Bulgária nem vállalhatja el oly könnyen ezeket a kötelezettségeket, a­melyeket a berlini szerződés útján ismert meg. A bolgár kormány őszinte kívánsága, hogy eszközeihez képest tiszteletben tartsa a berlini szerződést, de nem hiszi, hogy a berlini szerződés jogot ad az ország jövedelmi forrásainak Ausztria-Magyarország által követelt prae­­ventív lefoglalására oly kötelezettségek teljesítése érde­kében, a­melyeknek határait meg kell előbb állapítani. A bolgár kormány reméli, hogy Ausztria-Magyarország nem fog ily korlátozó rendszabályhoz ragaszkodni, a­mely nem egészen egyezik azon igazságosság elveivel, a­melyek különben Ausztria-Magyarország elhatározásait vezérlik. Ekkora gorombaságot Asszim pasa nem mondott. Vájjon nem lenne-e tehát jobb, ha Smyrna helyett, a­hol semmi keresetünk, Várnába és Burgaszba küldené külügyminiszterünk az osztrák-magyar hajókat? A pénzügyőrök számának csökkentését már az idén megkezdette a pénzügyminiszter, a­mi által az idén 21.230 ftot fog megtakarítani. Jövő évben még ke­vesebbe fog kerülni a pénzügyőrség, mert Boszniát és Dalmácziát bekeblezik a közös vámterületbe és igy több vámhivatal fölöslegessé válik. A tiszavölgyi társulat központi bizottságának ülése. A központi bizottság e hó 5-én tartott ülését L­ó­n­y­a­y Menyhért gróf megnyitván, mindenekelőtt sajnálattal vétetett tudomásul S­i­m­o­n­y­i Lajos báró­nak a kataszteri bizottság elnökségéről való lemondása; a bizottságba helyette S­e­n­n­y­e­y bárót küldték ki s az elnök később fog választatni. Egyúttal Simonyinak jegy­zőkönyvi köszönetet szavaztak. A kisebb érdekű bejelentések közül kiemelendők a vidéki egyletek fölterjesztését a központi bizottság által készített és a tiszaszabályozás szervezéséről szóló törvényjavaslatra nézve, melyekből kitűnik, hogy a tár­sulatok többsége a törvényjavaslatot, különösen annak a mérnökök kinevezésére vonatkozó részét nem teszi ma­gáévá. E tárgyban közgyűlés lett volna tartandó; mint­hogy azonban a központi bizottság úgy értesült, hogy a közlekedési miniszter e tárgyban törvényjavaslatot ké­szíttetett, a bizottság elhatározta, hogy fölkéri a közle­kedési minisztert, hogy ezen törvényjavaslatot, — mielőtt azt a képviselőház elé terjesztené, — a központi bizott­sággal, — netaláni észrevételeinek idejekoráni előter­­jeszthetése végett, — közölni szíveskedjék. — A tisza­szabályozás szervezése tárgyában tartandó közgyűlés határnapjának kitűzése pedig akkor ejtetik meg, midőn a bizottság a kérdéses törvényjavaslat tartalmát meg­ismerte. Bemutatták ezután azt a jegyzőkönyvet, mely a múlt hó 26-án tartott kataszteri szűkebb értekezletről vétetett föl. Ez értekezlet tudvalevőleg azon törvényja­vaslattal foglalkozott, melyet a pénzügyminiszter a ház­hoz beterjesztett „a költséges munkával vizmentesitett területeknél alkalmazandó 15 évi adómentesség meg­hosszabbításáról és az 1875. évi VII. t. ez. 18. §-ának 3-dik bekezdésében foglalt rendelkezésének megváltoz­tatásáról.“ Ezen jegyzőkönyv hosszas tárgyalás után, melyben elnöklő grófon kivül br. Sennyey Pál, Keszlerffy János, br. Lipthay Béla és Fejér Miklós osztályta­nácsos vettek leginkább részt, helyben hagyatott, illető­leg a kataszteri bizottsági tagok nézetei a központi ki­ Budapest, szombat, október 9. 1880, zottság által is elfogadtattak, azon egyetlen változtatás­­sal, miszerint ott, a­hol az uj osztályozásnál számba veendő árvizes és belvizes területekről van szó, az 1876 és 1879. év taxativ meghatározása helyett, ezen­bon általánosságban lesz tartandó — illetőleg ezen kedvez­mény a kérdéses területeknek akkor is biztosítandó lesz ha nem épen ezen években voltak vizveszélynek kitéve Lónyay Menyhért gróf elnök az adómentesség meghosszabbítását illetőleg azon egyéni nézetet fejezti ki, hogy forduló­pontul nem az 1876. év és az azóta felmerült költségek, hanem az 1867. év volna felveendő mert pl. a felső Tiszán már ekkor kezdődtek azon cala­mitások, melyek a közép s az alsó Tiszán csak később éreztették magukat. Felolvastatott azon egyezmény tervezete, mely­­ közp. bizottság közbejöttével a magyar földhitelintéze és a pénzügyminiszter közt lenne kötendő az 1880. XX­­.-cz. 17. §. értelmében a tiszai kölcsönökből visszatar­tan­dó tartalékalapok elhelyeztetésére és kamatoztatására nézve. Ezen egyezménytervezetet a bizottság szakaszra szakaszra tárgyalta, elfogadta s mint a földhitelintézet é a közp.­bizottság egyetértő megállapodását terjeszti a pénz­ügyminiszter elé, kinek elhatározása leend a törvényszék­re irányadó. Erre fölolvasták a közi.­miniszter leirata" melyben véleményt kér az ármederben fekvő ültetvé­nyeknek a külföldi szakértők által is sürgetett eltávolt tá°a tárgyában. Ezen leiratot érdemleges jelentésté­tel végett a külföldi szakértők véleménye tárgyában e járt bizottságnak adták ki. Végre fölolvastatott a pénz­ügyminiszter 59120. sz. már közölt leirata az előlege tárgyában. B. Sennyey Pál megjegyzi, miszerint a 1880. XX. t.-cz. alapján kiállítandó kötelezvények bé­lyegmentesek lévén, az ezen törvény keretén belől­­ az ezen törvény alapján felveendő kölcsönökre engedé­lyezendő előlegek kötvényei is kell hogy bélyegmente­sek legyenek. Ily értelemben a pénzügyminiszterhez felterjesztő fog intézni a bizottság. Befejezésül egy adott esetből folyólag a pénzügy­miniszterrel egyetértőleg kimondatott, hogy a 25 millió kölcsönből a törvény szelleme szerint csupán a tisz­völgyi társulathoz tartozó egyletek részesülhessenek. Tabajdi főispán nyilatkozata. Tabajdi főispán a „Pesti Naplóban“ a következ nyilatkozatot teszi közzé. A közelebbi napokban ismételten és különböző­­ pókban jelentek meg a brassómegyei viszonyokról közl­mények, melyek főispáni működésem s az elért ered­ménynyel foglalkozva, törekvéseim állítólagos meghiúsul okául, a krassómegyei korrupcziót eddig tűrő c­igi befolyását hozzák fel s a kormányt vádolják, hogy po­tikai szempontoknak feláldozza a jó és becsületes köz­gazgatás érdekeit s ezzel kapcsolatban Krassómegye t­vábbi vezetéséről való lemondásomat hozzák hírül. Ezen a Lugoson megjelenő „Südung. Bote“ czímü id tendencziózus ferdítéseiből merített közlésekkel szemben kötelességem a sajtó és közönség tájékoztatására kinyi­latkoztatni a következőket: Mindaz, a­mi Krassó megyében, rövid ottműködé­sem ideje óta, úgy a személyes kérdéseket, mint a ren­dezés tárgyi oldalát s törvényhatósági közgyűlés s alis­tán útján létesített elvi jelentőségű intézkedéseket ille­tőleg történt, sem valamely clique, melynek létezésél tudomásom sincs, sem bárhonnan jöhető nyomás, hane az adott viszonyok között lehetséges és legjobbnak lá­rzott rendezés érdekében saját, minden irányban szabó elhatározásomból jött létre s azért a felelősséget vállalom. S épen mert a megye élére egy tehetséges hazafias alispánt sikerült, a megyei közönség hazafii nagy többségének lelkesedése s a „Südungarische Bots és környezete leghevesebb ellenzése mellett, állitand­ mert továbbá Krassómegye hazafias közönsége, párt és nemzetiségi különbség nélkül a legnagyobb buzg­lommal támogatja, úgy az én, mint az alispánnak a gye rendezésére irányzott törekvéseit, annyira , hol minden ez iránybani kezdeményezésem a közgyás egyhangú helyeslésével fogadtatott el, s miután véd a nem-tisztakezü tisztviselők állásuktól felfüggeszti­tek s helyük a választásra jelentkezettek közül a ld alkalmasabbak által lett ideiglenesen betöltve, s szor­galom, becsület hatja át Krassómegye közigazgatási amely sem nem jobb, sem nem rosszabb ma, mint a többi megyék administratiója, nem volt okom műköit sem pár hónapját eredménytelennek tartani, sem elke­vetlenedve lemondani; — sőt ameddig a kormány krassómegyei főispáni szék állandó betöltéséről gondo­kodni nem fog, örömmel hozom nevem és működés a kapcsolatba Krassómegye rendezése ügyével, azon ms győződésben, hogy a „Süd. ung. Bote“ felette szűk korlátok­ körén kivül, az egész megye s ebben épen tekintetbe vételre igényt tartható összes tényezők ködésemet elismeréssel kisérik. Kérem stb. Tabajdi Károly, főispán. AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, október 8. TZ Zét­enciTver. Elbeszélés. Irta : Mark Twain. Rokonok voltak mind a ketten, unokatestvérek he­tedágról, vagy más eféle. Kicsi, elárvult házukban, ma­gához fogadta őket a Brant-házaspár, s nevelte sze­retettel. Branték mindig azt szokták mondani: — Légy becsületes, tiszta jellemű, józan, szorgal­mas, őszinte mások irányában, s biztos munkád lesz az életben. — A gyermekek még azelőtt, mielőtt megér­tették volna, hallották ezt elmondani ezerszer is; ha­marább tudták kivül, mint a Miatyánkot, ez volt gyer­mekszobájuk ajtajára írva, s ez az első mondat, ame­lyet olvasni megtanultak. Ennek kellett életük irány­adó fonalául szolgálni. Branték néha megváltoztatták a mondást: Légy becsületes, tiszta jellemű, józan, szorgal­mas és őszinte, s jó barátokban hiányt szenvedni nem fogsz. Az egyik neve Edward Mills, a másiké George Beuton. A kis Mills minden ismerőjének örömet tudott okozni. Ha czukrot kért, de nem kapott, elállott kíván­ságától, s nem duzzogott többé. Ha Beuton kérte a czukrot, addig ordított, míg megkapta. Mills vigyázott játékszereire, Beuton a lehető legrövidebb idő alatt széjjel zúzta őket, s azután olyan kiállhatatlanná tudta magát tenni, hogy Millst rá kellett beszélni : játéksze­reit engedje át Beutonnak. Midőn a gyermekek megnőttek, a kis Georgie foly­ton nagy kiadásokat okozott, mert ruháit csak úgy nyúzta le magáról, miért is gyakran diszelgett új öl­tönyben, mire Edwardnak nem mindig volt módja. A gyermekek folyton nőttek. — Eddie mindinkább több örömet okozott, Georgie annál több aggodalmat. Teljesen elég volt, ha Eddienek azt mondák : „Jobb szeretném, ha abba hagynád“ — t. i. úszni, korcsolyázni, erdőben csavarogni, eprezni, cicusba járni, szóval mindazon dol­gokat, melyek a gyermekeknek annyi örömet okoznak. De Georgienak az nagyon keveset ért, az ő akaratának teljesülnie kellett, mert különben még rosszabb lett volna. Természetes, hogy egyik gyermek sem jutott olyan gyakran a korcsolyázáshoz, eprezéshez stb. mint ő,­­ senkinek sem volt jobb dolga, mint neki. A jó Branték megengedték a gyermekeknek, hogy vasárnaponkint esti 9 óráig mulassanak a házon kívül, akkor aztán le kel­lett feküdniök. Eddie engedelmeskedett is hűségesen, de Georgie rendesen kimászott 11 órakor az ablakon s éj­félig is elkószálgatott. Lehetetlennek látszott Georgiet e szokásától eltéríteni, legfölebb nagy ritkán segítettek rajta tyúkkal, kalác­csal marasztalva őt otthon. A jó Branték egész idejöket arra fordították, hogy bár hiába, Georgiet megjavítsák, ellenben örömmel bizonyítgatták, hogy Eddie az ő fáradságukat igénybe nem veszi — mert ő nagyon derék, van belátása, s tö­kéletes minden tekintetben. Lassankint annyira megerő­södtek, hogy mind a kettőjüket üzletbe adhatták. Edward elment jószántából, Georgeot ajándékkal, csalogatva le­hetett rábírni. Edward szorgalmasan és hűen dolgozott, úgy, hogy csakhamar megszűnt Brantéknak kiadást okozni . George ellenben csakhamar megszökött, aggodalmat és kiadást okozva Brantéknak, kik őt fölkutatták, s visszahozták. Előkerülő alkalommal megszökött ismét, — újabb gon­dok, újabb költségek. — Elillant harmadszor is, magá­val vive egy­ más apróságot, a­mi a keze ügyébe akadt. Újabb költségek és szorgosságok, s Brant urnak ezen­kívül sok fáradságába került rábírni Georgie gazdáját, hogy a lopásért föl ne lépjen ellene. Edward szorgalmasan, kitartóan dolgozott tovább, s idővel társa lett gazdájának. — George nem javult meg, s nem szűnt meg aggodalmat okozni jó öreg gyám­szülei szivének, kik minden igyekezetüket arra fordíták, hogy őt a tökéletes elsülyedéstől megmentsék.­­ Ed­ward már gyermekkorában nagy érdekkel viseltetett a vasárnapi iskolák, bibliás-egyletek, iskolai takarékpénz­tárak, dohányzás elleni társulatok, vasárnapot megtartó körök s más efélék iránt, mint férfi nyugodt, de lelki­­ismeretes munkája volt mindazon egyleteknek, melyek az emberi jóságot s az emberek hasznát tartják czélul maguk előtt. De ezt ép oly kevéssé bámulták, mint ahogy magasztalni vagy csak észre is venni nem győz­ték, mert ilyen volt a természete. Idővel az öreg házaspár meghalt. Végrendeletük­ben kifejezték büszkeségüket és szeretetüket Edward felől, kis vagyonukat pedig Georgera hagyták, — „mert neki szüksége van rá“ indokolák, — míg Edwardnál, hála az isten különös jótékonyságának, a támogatás fölös. A vagyont azzal a föltétellel hagyták Georgera, hogy azzal Edward társát elégíti ki, különben az egész a „börtönbüntetést szenvedett fegyenczeket segélyző tár­sulat“ javára esik. Az öregek egy hátrahagyott levélben szívére kötötték drága Edward fiúknak, hogy George fölött őrködjék olyan szeretettel, mint őrködtek ők. Ed­ward kötelességszerűleg engedelmeskedett és Georgeot társul fogadta. De nem volt nagyrabecsülhető társ; ha eddig szeretett iddogálni, most valódi iszákos lett; ar­­cza színe és szemei elvitázhatlanul bizonyiták e tényt. Edward egy ideje utána vetette magát egy kedves, jószivü lánynak; szerették egymást gyöngéden, midőn George állott Edward útjába. Egyik napon sirva jelent meg Edward előtt a lány s azt mondá, hogy szent és nagy kötelesség fekszik előtte, — a maga önző vágyá­nak engednie nem szabad,nőül kell mennie a „szegény“ Georgehoz, hogy „megmentse“ őt; tudja ugyan nagyon jól, hogy ez szivét meg fogja törni, stb. — de a köte­lesség megmarad kötelességnek. Nőül ment Georgehoz, s Edward szive ép oly kö­zel volt ahhoz, hogy meghasadjon, mint a leányé. De azért Edward mégis magához tudott térni, s nőül vett egy másik leányt, ki ép oly derék volt, mint akit el­veszített. Gyermeke lett mind a két családnak. Marg­ot elkövetett mindent, hogy férjét jobb útra térítse, feladata nagyon is nehéz volt, George tovább is ma maradt részegeskedőnek, s nemsokára ép oly rossz bánt nejével, mint gyermekeivel. Egész csomó ember a legjobbhiszeműleg igyekezett körülötte, hogy őt jó útra térítse, de George ezt teljes közönynyel néztes úgy vélte, hogy az nekik kötelességük. Nemsokára el uj hibával szaporította rész tulajdonságait, s játszi kezdett. Mélyen belesülyedt az adósságok posványa, de azért hideg vérrel növelé az adósságokat további közös czég rovására, ameddig csak képes volt, s a rendszert addig és oly módon űzte, hogy egyik nap megjelent boltjuk előtt a törvényszék szolgája, s a­­ rokon nemsokára úgy állott ott, hogy egyiknek se volt egy pennyje is. Rossz idők voltak, amelyek azonban napról nan sulyosodtak, Edward padlásszobába helyezte el család s éjjel nappal azért bódorgott az utczákon, hogy vas munkát kaphasson. Hiába csengett bárhol, de nem igen akadt hamarjában. Meglepte nemsokára, hogy láttára az emberek ni voltak a legkellemesebben érintve, meglepte és mi sértő az a tapasztalat, hogy polgártársai többé nem tudják olyan érdeklődéssel mint előbb, hogy szívesség már megcsappant, sőt el is tűnt. De azért mégis új dolgot kelle kapnia; felbőszülését elnyomva fáradt kutatott tovább, keresett, dolog után. Végre talált fi­lalkozást , cseréppel födni egy épülő ház födelét,­­ s ő hálás volt érte; de ennek következtében senki el akarta őt többé ismerni, senki sem törődött ezenl vele. Nem volt képes már számos kötelezettségén, melyekkel erkölcsi testületeknek tartozott, eleget tet s a melyet részben alapított, de mind a hánynak tan­tott, azt a fájdalmat okozá neki, hogy szégyenteljes kitaszitá kebeléből. (Vége következik.)

Next