Ellenőr, 1881. február (13. évfolyam, 55-105. szám)
1881-02-14 / 79. szám
XIII. évfolyam. — 79. szám. Egyes szám ára 2 kr* Budapest, hétfő, február 14.1881. Előfizetési ár reggeli és esti lapra együtt: Egén írre......................... ... 20 forint — kr. Félévre *....••«•. 10 , . Érnegyedre ..............................................5. — „ Egy hónapra...................................1980. Az estilap postán való külön küldéséért az elfizetési áron felül, külön 1 frt jár érnegyedenkint Az előfizetési pénzek és a lap szétküldésért vonatkozó minden felszólalás a kiadóhivatalba (Kalapatcza 22. sz.) intézendők. ESTI LAP. Szerkesztőség és kiadó-hivatal Budapesten, Balapatcza 22. szánt. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésért nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmeates leveleket fogadunk el. Hirdetések felvétetnek a kiadó-hivatalban, továbbá DAUBE GL. és társánál M.Frankfurtban. A Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadóhivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Budapest, február 14 Kumanduros kormányelnök kijelentette a napokban a görög képviselőházban, hogy a hatalmak most is hajlandósággal viseltetnek Görögország iránt, és hogy a hatalmak tanácsolták a görög kormánynak, hogy ne zavarja valami meggondolatlansággal az alkudozást, amelynek czélja a conferentia határozatainak végrehajtása. Kumunduros kimondotta meggyőződését, hogy Görögország hálával tartozik a nagyhatalmaknak. A görög kormányelnök kielégítőnek tartja a jelen helyzetet, ámbár a franczia képviselőház egyhangúlag helyeselte Barthélemy külügyminiszter politikáját, annál inkább kielégítőnek, mert Anglia ragaszkodik az aug. 25-diki jegyzékben kijelölt alaphoz. Az aug. 25-iki jegyzék kijelentette, hogy a conferentia által megállapított határvonal új tárgyalása nem engedhető meg. A két félt tehát igen nagy kör választja el még most is. A görög kormány hivatalosan még most is azt hirdeti, hogy semmit sem enged a berlini conferentia határozataiból A görög ellenzék természetesen még világosabban kimondja ezen követelését. Trikupis, az ellenzék vezére, azt követelte a képviselőházban, hogy részletesen mondja el tervét a kormány. A berlini congressus— mondotta Trikupis — kívánságát fejezte ki a görög kérdés megoldására nézve; a conferentia jogcímet is adott Görögországnak, és a hatalmak, amelyek szerződést kötöttek Görögországgal, most nem módosíthatják Görögország beleegyezése nélkül a conferentia határozatait. Minden arra vall, hogy erőszakkal kell végrehajtani a conferentia határozatait. Várjon a kellő állapotban van-e tehát tíz ország és a hadsereg. Megtörtént-e minden, ami az ország védelmezésére szükséges ? A képviselőháznak ezt rögtön tudnia kell, hogy megszabhassa a kormány politikáját. Mavromichalis hadügyminiszter akkor kijelentette, hogy a hadsereg állapotáról nem közölhet részleteket az ügy kára nélkül. Védelmezésről azonban nem lehet szó, mert a kormány támadásra gondol. Ami a most kezdett alkudozást illeti, úgy látszik, hogy a hatalmakat is igen nagy köz választja el a portától. A hatalmak alattomban beleegyeznek ugyan a conferentia határozatainak megváltoztatásába, ha sikerül elfogadtatniuk a portával és Görögországgal a változtatott határozatokat, de ez a praktikus feladat ismét megállíthatja a hatalmakat. Vagy sokat kell ugyanis engednie mind a két félnek, vagy az egyik félnek nagyon sokat kell engednie. Márpedig a hatalmak eddigi magatartásából azt kell következtetnünk, hogy az egyik hatalom Konstantinápolyban akar inkább pressiót gyakorolni, a másik ellenben Athénben. Az a kérdés tehát, vájjon kiállja-e az európai concert ezt a próbát. London, febr. 14. Tegnap a Hydeparkban nyilvános tüntetés volt a kormány izlandi politikája ellen, mely alkalommal igen heves beszédek tartottak a kormány és a képviselőház elnöke ellen. Capetownból jelentik, hogy hét napi fegyvernyugvást kötöttek a barátokkal. Páris, febr. 14. Újból megcáfolják azt a hírt, hogy a tunisi franczia consult visszahívják. Cagliariból érkezett tudósítás valótlannak nyilvánítja azt a hírt, hogy a franczia kormány állítólag katonaságot és fegyvert bocsátott egy marseillei társaság rendelkezésére azon czélból, hogy kerítse hatalmába a khedive tulajdonát képező jószágokat. Ezt a hírt a jan. 6-án Cagliariban megjelent „Mostagel“ czimű arab hírlap terjesztette el. Pétervár, febr. 14. Az „Agence Russe“ jelenti: A kormány elhatározta a dombrovo-tvangordi vonal kiépítését. A 19 versenyző csoport közt van a varsó-bécsi vasúti társaság csoportja is; az engedély elnyerésére az Ostrovsky-Block-Laski és Franki csoport ált legtöbb kilátással. Róma, febr. 14. A zenekar az Appolo színházban tegnap este a közönség kérelmére eljátszotta a királyi hymnusz. A közönség „éljen a király! éljen a savoyai ház !“ kiáltásai közt, viharos tapsokkal, fogadta a dalt. New York, febr. 14. Az Egyesült Államok és Canada számos vidékén jelentékeny kárt okoztak a viharok és az áradások. A kárt 500.000 dollárra becsülik, a veszély kezd nagyobb mérveket ölteni. Táviratok. Bécs. február 14. (Eredeti távirat.) Erzsébet királyné 121. órakor kíséretével Angliába utazott. A király kikisérte az indóházba. AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, február 14. A FEKETÉK ÉS A VÖRÖSEK. 32 REGÉNY VICTOR CHERBULIEZ. XI. (Folytatás.) Másnap Maulabert kisasszony a parkban sétált, gondolkodva szomorú kalandjáról és azon nehéz küzdelmekről, melyeket kiállnia kellene; egyszerre egy hang ezt kiáltja: — Jetta .. . kedves szépem ! Alig fordíthatá arra fejét, midőn már Moisieux asszony karjaiban volt, ki megölelte, maga mellé egy padra leülni készteté, és haladéktalanul igy kezdé: — Egy szót se! Hallgasson meg, és ne feleljen. A lelkifurdalások ébren tartottak az egész éjszaka. Midőn a kakas megszólalt, még mindig azon bánatra gondoltam, melyet önnek akaratlanul okoztam. Ön tudja, mennyire szeretem, és mégis az én hibámból gyötörték, kínozták önt. Cantarel úr igen lekötelező szomszéd, azonban túlságos lelkesedéssel szolgálja barátjai érdekét és biztos vagyok, hogy tűimént utasításomon. . . . Egy szót se, kérem ! Én beszélek. . . . Elvégre is menthető vagyok. Az anyák oly gyöngék! és fiam oly szerelmes! Sohasem volt szerelmes, és mostani érzelme hosszú takarékosságának gyümölcse. Ők az ön szép szemei rémítő pusztítást visznek véghez a szivekben. A fiú oly szenvedélylyel ég önért, melyből csak nehezen fog kigyógyulhatni. De legyen nyugodt, képes lesz várni, úgy mint hallgatni. A dolognak vége, ön semmiről sem fog többé hallani. ... De viszont most már én kérek öntől kétfélét. Először is arra kérem, hogy viselje magát irányunkban úgy, mint eddig, mert ha le kellene mondanom kedves benső viszonyunkról, vigasztalhatatlan volnék. . . Aztán, még valamit. .. Önnek kételyei vannak, melyeket teljesen méltatok. De az idővel az ember véleménye némelykor változik. . . . Három hónap múlva, vagy mondjunk négyet, négy hónap múlva le fogunk ülni ugyanezen padra és én kérdeni fogom: „Meggondolta-e a dolgot? Kellünk-e önnek . . .“ Erre ön igennel vagy nemmel fog felelni, amint önnek tetszeni fog. Amint látja, egy kis kibúvó ajtót tartok fönn magamnak. Úgy vagyok, mint szegény kis négerlakom, melynek kilátását egy rut fallal zárták el. Cantarel úr ajánlkozott, hogy ezen fal helyébe busz és hosszában zárt rácsot fog állíttatni. Elfogadtam, mert jól esnék, ha szabadon tekinthetnék ki e darab szőlőkertre és a távol toronyra... Kedves leányom, ne falazza el teljesen reményeinket. Hagyjon meg számunkra egy darabka szabad kilátást, ön is adjon számukra zárt rácsot.... Egy szót se! Szemeiben olvasom, hogy beleegyez. És egész szívemből, anyai és baráti szívemből köszönöm ezt. Ezeket elmondván, megcsókolta Jetta arczát kétfélét, és gyorsan tovasietett, ott hagyván Jettát, kissé megkönnyebbülve, ámbár bántotta is a hallgatag beleegyezés, melyet tőle kicsikartak. Azonban a zárt rácsokban az a jó, hogy ha keresztül is lehet rajtuk látni, soha meg nem nyílnak. Midőn a marquisnő, Cantavellr és Lésin asztalhoz ültek, olyanok voltak, mint három csatavesztett tábornok; kudarczukat homlokukra írva hordozták. Cantarel úr leeresztette füleit; bánatába megalázás vegyült és boszuság. Moisieux asszony jobban viselé szerencsétlenségét; ismerte a sors kedvezését és haragját; bátorságát tehát a véletlen nem tette tönkre. Lésin ellenben meg volt döbbenve, meg volt bántva és mérgelődött. Nagy biztonsággal nézett vala az események elébe, csalódása tehát annál kellemetlenebből érinté. Halványabb volt, mint máskor és szívesen megfojtotta volna a kis polgárleányt, ki arczal merte ütni a marquist. Azonban nem mondott le a házasságról, nyakassága oly nagy volt, mint hiúsága. Lara kiküldetett az ebéd vége felé, hogy szabadon lehessen beszélgetni; haszontalan elővigyázat! mert a nyárilak ajtai vékonyak voltak, a görög fülek pedig finomak. Ekkor Lésin hosszú sétániát kezdett mondani; szomorkodott, mint a gyermek, akitől megtagadták a holdat. Panaszainak vége mindig az volt, hogy: — Akarom, és enyim lesz! •— Természetes, hogy a magáé lesz, felesé Cantarel úr. Engedjen engem cselekedni, és nyugodjék meg teljesen. Ha szükséges, erőszakot fogok használni.— Ebbe pedig én sohasem fogok beleegyezni, mondá a marquisnő. Az imént beszéltem Maulabert kisasszonynyal, s megígértem neki, hogy várakozni fogunk, míg meggondolja. Lésin kitört. Kijelenté, hogy ő, mint Cantarel úr a hathatósabb eljárás mellett van, hogy a szép leányokat az ember rohammal és fenyegetésekkel járó ostrommal hódítja meg.— Ismerem az asszonyokat, mondá, fölemelt pálczával kell velük bánni. És lássák csak, New-Yorkban volt egy, majdnem oly szép hölgy mint Maulabert kisasszony. És, istenemre! ha sok időt töltöttem volna beszélgetéssel .... A marquisnő annyira megbotránkozott e tehetetlen ember ostobaságán, hogy félbeszakasztá és Cantarel úr jelenléte daczára egyenesen ezt mondá: — Bizonyos ön abban, hogy az illető nem szolgáló volt a fogadóban? — Esküszöm önnek, mamám, hogy egy bankár felesége vol. — És meghódította? kérdé Cantarel úr. — Két perczen múlt. Szerencsétlenségemre a férj . . . — Ugyan hagyjon békét bankárjaival és feleségeivel, viszontá a marquisnő. Én azt mondom önnek, hogy az a leányka szelíd külseje alatt igen sok erős akaratot rejt. — Ájtatoskodó, igazi ájtatoskodó! kiálta föl Cantarel , mosolygó ajak és tele ravaszsággal; a jezsuiták gyárjelét viseli magán és pedig ilyenné lesz egész Francziaország, ha idejekorán rendet nem csinálnak. Szegény Francziaország! — Hagyjuk békében a jezsuitákat és a bankárokat és térjünk vissza ügyünkre. Az én véleményem az, hogy ezen szegény leánynak kételyei vannak, melyek ellen az erőszak semmit sem használ; jobb lesz azokat kímélni. És tudja mit, kedves szomszéd? Hibát követtünk el, hogy itt tartottuk a magányban. A magány kedvez az ábrándozásnak. Vigye azonnal Párisba és töltessen ott vele egy hónapot. Páris kitűnő gyógyhely a félénk lelkiismeretekre. — Igen, ott újra fogja látni a vén utálatot.— Ugyan kit? — Eh, teringettél! Amélie anyót. Gondolja meg. Azaz ön dolga. Vezesse be a pezsgő életbe, járassa gyakran a színházba ; ott oszlanak ám még csak el igazán a kételyek. Cantarel úr eleinte ez ajánlatra nem hallgatott; nehezére,esett volna lemondani kártyaestéi és szerelmes éráiról. És pedig annál inkább, mert utóbbi időben bizonyos nyugtalanságot érzett, melyről senkinek sem mert beszélni. Végtére azonban mégis beleegyezett, de úgy tetszett neki, hogy lemondása némi jutalomra érdemes ; várt tehát, míg Lésin szabadon hagyja a helyet. Fájdalom, Lésinnek megvolt a maga parancsa. Moisieux asszonyság ráparancsolt, hogy maradjon a szobában mindvégig. Valamire csak használnia kellett azt a fiút! Beleunván a háborúba, Cantarel úr tizenegy óra felé visszavonult, magába dörmögve sorsa ellen. Amint a kis összekötő ajtót kinyitó, egy erős kéz által dobott nagy rög szállt fejére, levette kalapját, mely egy árokba hullott. Mihelyt fölemelte a kalapot, egy egész csomó szitkot mondott a láthatatlan ellenségre, ki az ő magas személye ellen ilyen szabadságot engedett meg magának. Ha végig nézte volna a bokrokat, egyikükben talán egy görög ifjút talált volna. Őrsége megszűnvén, Lésin elment szobájába, és titokban magával vitt egy palack rumot; sikerült neki bánatát, szerelmét, keservesen csalódott reményeit, ábrándjai fellegvárát, két kopófalkáját néhány órára ezen palack fenekén hagyni. Némi fáradságába került, míg ágyába feküdt, még pedig le sem vetkőzött; másnap ágyánál megtalálta egérszürke agarait és sárga pettyes köpeit, melyek türelmetlenül várták ébredését. — Egy kis türelmet, gyermekeim, mondá hozzádjuk. Ha mama diplomatiája soká tart, az erőszakos eszközökhöz fogunk nyúlni. (Folytatása következik.) RÉVÉSZ IMRE 1826. január 14-én. — 1881. február 13-án, Debreczenből gyászhir érkezett. Révész Imre ref. lelkész, kiváló tudós, nagyhírű egyházi iró, a magyar tudományos akadémia tagja, a 61-iki országgyűlés határozati pártjának vezérférfia tegnap este Debreczenben meghalt. Halála váratlanul jött, miután megelőző betegségről nem érkezett semmiféle tudósítás. Révészben a legkiválóbb férfiak egyikét veszítettük el. Született 1826. január 14-én Szabolcs megyében, Uj-Fehértón, hol atyja jegyző volt. Már első gyermekségében idegen helyre mostoha keblű rokonok közé jutott, s mire 9 éves korában atyját is elveszté, szív télen emberek között nevekedve, sokat nélkülözött, tűrt és szenvedett, nem élvezvén a szülőföld, atyai ház és családi kör boldogító örömeit. Elemi tanulmányait a tiszadobi iskolában kezdette, hol írni térden állva egy rongyos kemencze padkáján tanult. Folytonos nélkülözések közt vergődött fel a gymnasiumba, melyet H.-Böszörményben s Debreczenben végzett. Ugyanitt végezte hat év alatt akadémiai pályáját is kitűnő sikerrel. Magán szorgalmas igyekezete őt már akkor annyira társai fölé emelte, hogy az ottani tanuló ifjúság olvasó körének előbb könyvtárnokává, azután elnökévé len. Iskolai tanulmányai mellett figyelme a történelmi és nyelvészeti tudományok felé fordult kiválólag és midőn 1844-ben a m. kir. egyetem a Schwartner alapítványból pályakérdést tűzött Európa tudósai elé : „Mi az oka, hogy Magyarország fennáll, és nem enyészett el, mint a fiunnok, gepidák, avarok és más népek által a Duna és Tisza mellett alapított birodalmak.“ Révész Imre ekkor 18 éves volt, azonban pályamunkát írt e kérdésről. Néhány hó múlva megbánta ugyan e tettét, s művét vissza akarta venni, de már akkor késő volt,sa bírálók készen voltak, a jutalom kihirdettetett, s a nyertes a pályázók közt Révész Imre jön. Akadémiai tanulmányainak befejezte után, két évig a 3-ik, egy évig a 6-ik gymnasiumi osztály tanítója volt, s utolsó évben akadémiai segédtanárságot is viselt. 1849—50-ben a főiskolai ideiglenes könyvtárnokság bízatott reá. 1851-ben balmazújvárosi lelkészszé választatott, de mielőtt hivatalába lépett volna, utazni ment. Bécsben félévig kellett várnia, mig útlevelét megkapta. Ez idő alatt ott a könyvtárakat buvárolta, a magyar nemzet történetére vonatkozó codexeket és magyar nyomtatványokat tanulmányozván. Innen Európa beutazására indult s bejárta Hollandiát, Belgiumot, Helvetiát s az osztrák birodalom több tartományát, mindenütt a tudományos életet s könyvtárakat s azokban a hazánk és nemzetünkre s a protestáns hitfelekezetre vonatkozó adatokat tette figyelme legfőbb tárgyává. Utjának több pontjáról az akkori „Magyar Hirlap“-ban terjedelmes közléseket adott ki. Lombard-Velenczében befejezvén utazását, Trieszten Laibachon és Bécsen keresztül visszatért b.újvárosi híveihez. A forradalom idejéből emlékezetes azon tette, hogy az 1849-iki muszka-invázió alkalmával a debreczeni főiskola könyvtárába bezárkózott, hogy azt, ha kell, egymaga is megvédje az erőszakos betörés ellen. Néhány muszka katona csakugyan döngette fegyverekkel a könyvtár vasajtaját, melyen máig is meglátszanak az ütések nyomai, azonban a Révész hatalmas hangja hallatára jónak látták felhagyni a további kísérlettel s odább állottak. A tud.akadémia csakhamar méltányolta tevékenységét s 1859-ben tagjai sorába iktatta. Révész ekkor már Debreczenben lakott, mert B.-Újvárosból két év múlva Szentesre hívták, két év után pedig Debreczenbe hivatott lelkésznek. Mint ilyen nyelvészeti és történelmi tanulmányoknak élt. Révész Imre politikával is foglalkozott, de rövid ideig, 1861-ben, mint Debreczen városának egyik képviselője. A határozati párthoz csatlakozott s nagyhatású beszédet mondott a határozat mellett. Beszédében főleg azt vitatta, hogy a pragmatica sanctio nem képezhet sarkalatos törvényt. Néhány nappal e nagy feltűnést keltett beszéd után azonban lemondott, be sem várva a vita végét, s ezentúl politikával nem igen foglalkozott. Deák Ferencz a felirati vita végén mondott beszédében kiválólag Révész beszédének cáfolását tűzte ki feladatul. Mindjárt beszéde elején azonban fájdalmának adott kifejezést a felett, hogy Révész lemondott s ezeket mondotta szó szerint: „Nem szokásom üres szavakat mondani, bókokat még kevésbé; ő a fenforgó lényeges kérdésre nézve más nézetből indult ki, mint én; de tisztelem ösztehétségét s jellemének szilárdságát, s azért ismétlem, hogy távozását veszteségnek tartom. (Tetszés.)“ A politikától teljesen visszavonulva, Révész érdemeket a tudományos és irodalmi téren keresett. E tekintetben óriási tevékenységet fejtett ki. Éveken át dolgozó társa volt a „Magyar Hírlap“, „Pesti Napló“, „Magyar Sajtó“, „Új Magyar Múzeum“, „Sárospataki Füzetek“, „Protest, Egyházi és Iskolai Lap“ folyóiratoknak; nyomtatásban megjelent egyes alkalmi egyházi beszédein kívül, még különféle lapokban és folyóiratokban is megjelentek tőle nevezetesebb értekezések és bírálatok, melyek alapossága és tudományossága által a szakértő közönség figyelmét magára vonta. Ilyen: „a magyar helynevekről“ nyelvészeti értekezése és több rendbeli közleményei az „Új Magyar Múzeumban“. Erdélyi és Ballagi közmondásai gyűjteményének és Jerney „Palócz krónika“ és „Magyar nyelvkincsek“ czimü művei bírálatai és mások. Nagyobb önálló munkái: A protestáns egyházalkotmány alapelvei 1856. Vélemény a magyar prot. egyház-alkotmány főpontjai fölött 1857. Ugyanez évben lefordította Hagenbach Theologiai tudományok encyclopaediája és methodologiája czímű művét. 1859-ben kiadta Erdősi János magyar protestáns reformátor életét, ugyanez évben egy történelmi tanulmányt Etel laka vagy Etele hun király birodalmi székhelye czim alatt. Megirta továbbá szintén az ötvenes években Dévai Biró Mátyás első magyar reformátor életrajzát, és Kálvin János életrajzát. Mindezen iratai ritka alaposságú történelmi és kritikai tanulmányairól tanúskodnak, melyek, valamint férfias és szabatos nyelve sirálya, széles és kimerítő olvasottsága, Révészt méltán irodalmunk kitűnőbb férfiai sorába emelik. Révész hatalmas, vállas alak volt, kitűnő szónoki képességgel, melyet nem kevéssé fokozott rendkívül erős és mély hangja. Szónoklatai hallgatására gyakran a környékből is eljöttek a hívek. Általában a legbensőbb és egszorosabb viszony volt az, mely Révészt híveihez fűzte, s a szentesiek máig is a legkegyeletesebben emékeznek meg róla, jóllehet csak rövid ideig volt körükben. Több ízben is felszólították, hogy fogadja el a szuperintendensi méltóságot, de ő szerényen visszavonult s egyedül a tudománynak élt. De tekintélyben alig mérkőzhetett valaki az egyszerű református pappal. HÍREK. Február 14. — A tegnapi nagy vihar, nemcsak a fővárosban volt észlelhető, hanem úgy látszik az ország minden részében dühöngött. Ez volt az oka, hogy a 212. számú postavonat tegnap 2 óra 35 percet, a II. számú gyorsvonat ma reggel 1 órát késett. A veszprém megyei alispán választása, mint a „Veszprém“ írja, a legközelebbi évnegyedes megyei közgyűlésen, márczius hó 7-én fog megejtetni. Eddig két jelölt van: Véghely Dezső a megye kitűnő főjegyzője s Csapó Kálmán. Többségben, mint a pártconstellátiókból kivehető, a Véghely-párt van. A választás iránt az érdeklődés megyeszerte igen nagy, s márcz. 7-ike valószinüleg heves harcz napja lesz. — Lemondó alispán. Mint a „Szatmármegyei Közlöny“ jelenti, Szatmár megye alispánja Jékey Mór lelép székéről, melyre másodízben ültette a megyei közönség közbizalma. Lemondási nyilatkozatát már be is nyújtotta a főispánhoz. Az idézett lap igy ír a lelépő alispánról, kit megújuló szembaja késztet a lemondásra. Jékey Mór alispán kristály-tisztaságú jelleme, férfias erélye és a közigazgatás minden ágában szerzett gyakorlati ismeretei, valamint feltűnő szónoki képessége által egyike volt az ország legjelesebb alispánjainak. Megszerezte, bírta és magával viszi megyéjének köztiszteletét, becsülését, szeretetét. Kilencz évet meghaladó alispánsága alatt legkiválóbb figyelmet fordított a megyei lakosság vagyonosodása feltételének, a megyei úthálózatnak minél nagyobb mérvű kiterjesztésére és a folyók áradozásainak megzabolázására. A megyei közerővel folytatott czélszerü, gondos és tiszta gazdálkodása meglepő eredményeket mutat fel, kincset adott e megyének utaiban s maradandó emléket emelt önmagának. Az ápril 5diki rendes közgyűlésig — mikorra az alispánválasztás ki leend tűzve — megmarad székében s folytatni fogja a megye kormányzatát. Utódjaként osztatlanul Újfalussy Sándor megyei főjegyzőt emlegetik. — Temesvári levelezőnk irja: Az első temesvári takarékpénztárnak rég volt oly népes és zajos közgyűlése, mint a mai. Noha a részvények száma mindössze csak 400, s ezek közül is ötvennek egy gazdája van: a Csanádi püspök Bonnaz Sándor, bátran mondható, hogy városunk és vidékünk szinót-javát látta, aki ez intézet nagyszerű palotájának Temesvár legszebb és legimpozánsabb épületének földszinti termébe ma bejuthatott. Maga e terem meglehetősen egyszerű, patkóalakban összeállított s zöld posztóval bevont három asztallal; vagy 40—50 székkel, két barnára festett szekrénynyel, s a falakon pompás aranykeretekben néhány olajfestésü arczképpel, miknek sorozatát V. Ferdinánd s Deák Ferencz nyitja meg, s bezárja Lonovics érsekkel és Bonnaz püspökkel, tőszomszéd, a jelenlegi érdemdús igazgató Babusnik Ág. jól talált mellképe. A közgyűlést úgy 10 óra tájban nyitotta meg az igazgató, néhány meleg szóval üdvözölvén a jelenlevőket s fölkérvén a takarékpénztár egyik legjelesb tisztviselőjét, a titkárt az évi jelentés fölolvasására s a mérleg előterjesztésére. Mindkettő magyar és német nyelven már előbb kiosztatott ugyan, hanem azért Horváth G. titkár erősen pointirozott előadását éber figyelemmel kisérte s végül zajosan megéljenezte a gyűlés. Annál inkább meglepett, hogy az igazgatótanács javaslatait nyomban két oldalról is kereszttűzbe fogták s mig Brankován részvényes keveselte a 120 forint osztalékot s az egész tiszta nyereményt dividáltatni kivánta. Tedeschi részvényes sokalta, s a tartalékalap erősb gyarapitását s több féle leírást hozott javaslatba. Indokaik azonban oly erőteljes és frappáns cáfolatban ré-