Ellenőr, 1881. június (13. évfolyam, 273-324. szám)
1881-06-01 / 273. szám
Xm. évfolyam. — 273. sz. Nagy halottja van az országnak. Egyik legkitűnőbb fia nyugszik ravatalon. Gorove István nincs többé! Ez a hir a villám és a gőz szárnyán fogja bejárni az országot egyik végétől a másikig. S nyomán megilletődés, gyász kel az ország egyik végétől a másikig. Váratlan hir, megdöbbentő hír. Három év óta betegeskedett Gorove István, de senki sem volt elkészülve a legrosszabbra. Három év óta élőhalott, de remény volt drága életének megmentéséhez. Hiszen ma reggel még hírlapokat olvastak fel neki, ma reggel még levelet mondatott. Ő sem sejtette, hogy ez utolsó levele. Nem sejtették rokonai, barátai. Nem sejtette a nemzet, hogy ily hamar elveszti őt! Ugyanazon országgyűlésnek csaknem utolsó napja volt életének utolsó napja, mely az ő szabadelvűpárti és központi bizottsági elnöksége alatt választatott meg! A veszteség elsősorban a szabadelvű párté. Nagy, lesújtó veszteség ez. A szabadelvű párt nemcsak a nagy hazafit, a kitűnő államférfit, a ritka jellemszilárd embert vesztette el benne. Elvesztette egyszersmindegyik legelső celebritását és főoszlopát. Nincs senki, aki a fusió és a szabadelvű párt létesítésében tevékenyebb és fontosabb részt vett volna, mint Gorove István. A Deák-párti kitűnőségek sorában az elsők közt volt, akik a régi balközéppel való egyesülés szükségességét belátták. De senki sem fáradott hathatósabban ez egyesülés létrehozásán nála. E történeti nevezetességű korszaknak, Deák Ferencz mellett, ő volt központja. Ő volt exponense és megtestesülése azon új alakulásnak, mely a Deák-párt és balközép összeolvadása folytán létrejött. Mind a két párt anyagilag és erkölcsileg megszűnt, hogy szintén anyagilag és erkölcsileg létet adjon egy új pártnak, mely már hat év óta áll Magyarország közügyeinek élén. E pártnak senki sem volt természetesebb képviselője, mint ő. Nem is vonakodott elfoglalni helyét a pártelnöki székben, miután a Deák-párti kormányok idejében ült a miniszteri székben. Miniszter lehetett volna ő a szabadelvű kormány idejében is. De bármily szoros kapcsolat van a kormány és pártja közt, ő még szorosabb kapcsolatban akart maradni a szabadelvű párttal. Ezt a kapcsolatot mint pártelnök, s végrehajtó bizottsági elnök, majd betegeskedése óta mint tiszteletbeli elnök tartotta fenn. Ő szolgálatokat akart tenni a szabadelvű pártnak. De többet tett: dísze, büszkesége, egyik oszlopa volt annak. Hat éven át azonosította magát a szabadelvű párttal. Ennek küzdelmei az ő küzdelmei is, ennek harczai az ő harczai is, s ennek diadalai az ő diadalai is voltak. Látta ezt a pártot nagy compact tömegében, egy törpe kisebbséggel szemben. Látta a nehéz napokban, oly megpróbáltatások közepett, melyeket semmiféle párt sem állt volna meg diadalmasan. Látta szétmorzsolódni, veszélyben forogni, az ellenzék által vad hajsza alá fogva, gyanúsítva, kárhoztatva! Látta, az ellenzéki izgatások által félrevezett nemzet jelentékeny hányada részéről elhagyatva. De egyszersmind látta, mint áll meg szilárdan e történeti emlékű párt zöme a legnagyobb zivatarok, legkeményebbb megpróbáltatások közepett. — Látta, mint teljesíti minden ellenzéki gyanúsítás daczára, mit hazafias kötelességének tart, mint merített erőt a kötelességérzetből, bátorságot a hazafias sugallatból. Látta, hisz ott volt a küzdősereg központján, a táborkarban. Ő biztatott, lelkesített, ösztönzött összetartásra. Miután segített megteremteni a szabadelvű pártot, segített egyszersmind azt megmenteni. És a gondviselés megengedte érnie e párt diadalát, egyszersmind az ő diadalát. Megadta neki azon elégtételt, hogy a szabadelvű párt, melynek létrehozásában és fentartásában neki volt főszerepe, nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is győzedelmeskedett ellenei felett. A választások még nem történtek meg az urnáknál, de végbementek a szellemekben. A közvéleményben gyökeres fordulat állott be. Az üdvös reactio az ép oly vakmerő, mint fáradhatlan ellenzéki izgatásokkal szemben, bekövetkezett. A nemzet ma már méltányolja a szabadelvű párt és kormány érdemeit, míg elitéli ellenfeleit, kiknek értékét valódi mérvre redukálta. Nincs az oppositiónak egyetlen árnyalata, egyetlen tagja, mely, vagy ki nem volna meggyőződve, hogy a szabadelvű párt nagy többséggel foglalandja el helyét az új országgyűlésen. A diadal annál biztosabb előérzetével mehet és megy a szabadelvű párt a választási küzdelembe. Gorove látta ezt és lelkében előrelátta pártjának, politikai barátainak diadalát. A diadalnak előre átélt élvezetével hajtotta fejét örök nyugalomra Mint a vezér, aki az erkölcsi diadal kivívása után biztosan előrelátja az anyagi diadalt. Ennek daczára, mély, fájdalmas a seb, melyet Gorove halála ütött a szabadelvű párt szívén. Egyik ékességünket, egyik oszlopunkat vesztettük el. De nagy a nemzet vesztesége is. Az oly férfiak, mint Gorove, nem csak minden pártnak díszét képezik, hanem egyszersmind minden párton nagy szolgálatokat tesznek a hazának. S ő valóban nagy szolgálatokat tett majd félszázados politikai pályáján. Nagy átalakulási harczainkban, maga is mint ifjú, az ifjú Magyarországot szolgálta. És szolgálta hévvel, lelkesedéssel, végig menve a küzdelemben az utolsó lépésig, kiürítve a poharat egész a fenékig. Hazafiságának mérvét csak szabadelvűsége érte el. Azon liberális iskolához tartozott, mely a nagy európai eszméken okulva porba döntötte a régi Magyarországot, miután ez úgy is rém és árny, önmagának romja és árnya volt. Az acclimatizált európai liberalismus híve maradt mindvégig, mint politikus, államférfi, miniszter. A miniszteri széken gyakorlatilag is megmutatta, mennyire szívén hordozta a haza érdekeit. A közlekedési ügynek ő adta meg először a magyar jelleget, ami azóta történt, csak az ő programmjának folytatása volt. Annak a nagy, szabadelvű politikai iskolának, mely megvalósította radicális átalakulásunkat, s mely oly csodálatosan össze tudta olvasztani a magyar érdekeket a haladás és európai liberalizmus érdeivel, egyik kiváló tagja hunyt el Goroveben, miután már annyi jeles és európai celebritás kidőlt soraiból. E sorok mindig ritkábbakká lesznek. Gorove halála következtében ismét egy hézag támad bennük. Az iskola maga már rég a történelemé, de tanítványai is lassanként mind a történeleméi lesznek. Gorove István mától fogva szintén a magyar múltjának történeti alakjai közé sorakozott. Elköltözött , de emléke élni fog szivünkben. Ez emlék szentélye előtt a kegyelet fog őrt állani. De tanulni fogunk belőle összetartani, bizni, kötelességet teljesíteni, s a haza javát előmozdítani. Neve nem lesz többé pártküzdelmeinkben zászlónk, de emléke, példája lelkesíteni fog bennünket, így fog hatni még halála után is! * Gorove István mintegy hagyománykép atyjától vette át az irodalom és a közügyek szeretetét. Atyja Gorove László erdélyi eredetű, de Magyarországon letelepült vagyonos nemes volt, ki már gyermekkorában kiváló hajlamot és tehetséget bizonyított az irodalom és a tudomány iránt. Szülei halála után átvette birtokait s a gazdaságnak szentelte kiváló munkásságát, a nélkül, hogy megszűnt volna az akkori fejlődő irodalmat és tudományt előmozdítani. Mint szépirodalmi író már e század első tizedében fellépett egy pár eredeti színművel. „A férfi kötelességei“ czimü erkölcs-bölcselmi nagyobb műve, melyet forrásokból dolgozott, s az, mint a korhoz képest, melyben megjelent, kitűnő monographia ma is forrásul s tekintélyül szokott idéztetni. Gattaját (Temes megyében) királyi adományul nyelvén, oda magyar lakosságot édesgetett, s a magyarság buzgó terjesztője lön amaz idegen ajkú vidéken. Mindez érdemeiért az akadémia őt tagjává választotta, s ő viszonzásul testvérével együtt tetemes jutalom-alapitványnyal növelte az akadémia akkor még igen szegény pénztárát. Ily atyának lévén fia Gorove István, örökölte annak tehetségeit s nemes hajlamait. Pesten 1819-ben született, de első iskoláit Szolnokon és Gyöngyösön végezte. Bölcsészeti és jogi tanulmányait a pesti egyetemen folytatta, hol az ifjúság egyik központjává lön és tehetségeivel, a szólásban való jártasságával, s már akkor tekintélyes modorával nagy hatást gyakorolt arra. Mikor a politikai köröket az ismeretes szólásszabadsági ügy tartotta izgalomban, ő a szólásszabadság mellett lelkesen harczolván, egyik tanárával összeütközésbe jött és elhagyta az egyetemet. Együtt ült az 1839/40-iki pozsonyi országgyűlés s ő ott az országgyűlési ifjúság közt megjelenvén, csakhamar annak elismert vezéregyéniségei közé tartozott. Ez évben jelent meg első műve s a 20 éves ifjú elég meglepőn, de annál nagyobb reményekre jogosítólag nem költeménynyel vagy politikai tirádával, hanem egy szaktanulmányi czikkel lépett fel: a vasutakról általában s a magyar vas- és vizi utakról különösen, mely az akkori legtekintélyesebb lapban, az „Athenaeum“-ban látott napvilágot, s melyben Magyarországon először ő mondotta ki a nagyobb közlekedési eszközöknek az állam részéről nyújtandó jövedelembiztosítás (garantia) nagy horderejű eszméjét. Két év múlva, azaz 1841-ben önálló munkával lépett föl az irodalomban, s ismét a legfontosabb kérdések egyikét választotta. Ez a „Nemzetiségekről“ írt röpülő irata volt, mely mint említik, 1841-ben jelent meg, s a még akkor kevésbbé szellőztetett tárgy iránt nem közönséges figyelmet ébresztett. Első nagyobb útját derék barátja Tóth Lőrincz társaságában 1842—43-ban tette Európa nyugati országaiban. Látköre ez alkalommal szélesbedett s alaposan tanulmányozta a műveit külföld politikai és államgazdasági viszonyait. Ez útjában kötött számos érdekes ismeretséget, többi közt: Bowringgal, ki ekkor már kiadta volt a Poetry of Magyars-t s hazánk és irodalmunk iránt rokonszenvét késő öregségéig megtartotta; O’Connellel a nagy kr agitátorral, Listtel, a híres államgazdával, Mittermayerrel a nagy jogtudóssal, Aragoval, Thierssel, Hugo Victorral, az akkori Francziaország három legelső kitűnőségével a tudomány, a politika és a költészet terén. Utazása élményeit mind a két fiatal tudós közrebocsátotta. A Gorovec Nyűgat czím alatt jelent meg 2 kötetben, s mind tartalma, mind erélyes, bár meg nem tisztult irálya által feltűnést okozott s méltó elismerésben részesült. Az akadémia őt mindjárt levelező tagjai közé sorozta (1843), honnan az 1867-iki nagygyűlésén a tiszteleti tagok diszes sorába emelte. Utazásából megtérvén, gazdasága rendbehozatalával foglalkozott, s többnyire Temesmegyében tartózkodván, az ottani ellenzék soraiba állott s tehetségei és szónoki ereje csakhamar annak vezérévé emelték. Üres óráiban azonban Gorove továbbra is foglalkozott az irodalommal, különösen pedig az államgazdászat s anyagi érdekek terén számos hírlapi czikkben tüntette ki alaposságát. E téren szerzett érdemeit méltányolta az országos védő egylet, midőn őt az épen lelépő Kossuth helyébe 1846-ban igazgatójává választotta. Ez állásában dolgozta kitűnő államgazdasági művét: javaslat a magyar uj vámtarifa tárgyában, melyet 1847-ben a közgyűlés elfogadván, sok helyt a közhasználatba is átment. Az 1848-iki pesti országgyűlésre Temesmegye egyik kerületéből küldetvén képviselőül, tartalmas és correct nyilatkozata által kitűnő helyet foglalt el a házban, hol ismeretes jeles tolláért jegyzőnek is választatott, s ő volt az, a ki Szacsvayval a hires függetlenségi nyilatkozatot fogalmazta. Az augusztus 3 iki országgyűlésen ő tette a nevezetes indítványt, a Frankfurtban egyesült Németországgal minél szorosabb kapcsolatba lépés iránt. A miniszteri párthoz tartozott, s bár Batthyányi bukása után Kossuth politikáját nem helyeselte, mint ha hazafi megjelent Debreczenben; itt is az előbbi szellemben működött. A forradalom legyőzetése után ő is a menekültek között volt. Hazájába csak 1857-ben térhetett vissza. Az akkori körülmények közt a közélet teljes pangásában nem tehetett jobbat, mint magányba vonulni s gazdasága elhanyagolt ügyeit rendezni. 1860 azonban ismét kiszólította magányából. Ekkor már többnyire Pesten lakván, az 1861-iki országgyűlésre Pest Terézvárosa küldötte képviselőül a fővárosban is nagy tekintélylyel biró férfiút. A Deák felirata mellett tartott beszédével (május 23) általános figyelmet gerjesztett. Erélyesen s nagy szakavatottsággal fejtegeti ebben az 1825—1848. közötti évek politikai irányait és alkotmányos küzdelmeit, majd az 1848-ks törvények szellemét és jelentőségét, kivált az anyagi érdekek, adó- és hadügyi tekintetben. Majd áttérve az 1849-ben bekövetkezett katastrófa után Ausztria állására Európával szemben, érdekesen adja elő külföldi szemlélődései és tapasztalatai alapján, mikép tekintette Ausztriát a külföld és mily positiót foglaltak el hazánk irányában Európa nevezetesebb államai. Az 1865. decz. 10-kére összehívott országgyűlésen Gorove ismét mint Pest Terézváros képviselője jelent meg. Mindig rendületlenül a Deák-párthoz tartozott. Eszméinek, melyeket a külföld és hazai viszonyok és érdekek alapos ismeretével táplált, csak azon politika felelhetett meg, melynek legméltóbb képviselője Deák Ferencz volt. Ez országgyűlésen mint szónok, fontos vitában legalább, egyszer sem lépett föl, de tevékeny részt vett mind az eszméket előkészítő értekezletekben, mind a nevezetesebb bizottságokban, s különösen a közös ügyiben, igy a 15-ös albizottságban, mint a teljesben, hol módosítványt is nyújtott be, mely el is fogadtatott. Az ország anyagi ügyeinek alapos ismerete, ez irányban tett tanulmányai, valamint az e terén annyira előhaladott külföld viszonyainak, s intézményeinek kimerítő ismerete, mintegy természetesen jelölték őt ki a közgazdasági ipar és kereskedelemügyi miniszteri állásra, melyet 1867-ben Andrássy minisztériumában el is foglalt. Mint földmivelési, ipar és kereskedelmi miniszternek Gorovenek örök érdemei vannak, különösen a magyar közjogi álláspont hű megőrzésében. A minisztertanácsban ő volt ez álláspontnak leghűbb és legközvetlenebb, védője. Pedig sok nehézség merült fel ez időtájban. Ő oldotta meg a lobogó kérdést, az állami ménesek, a posta és távirda stb. magyar jellegét. Ő találta fel a legkitűnőbb munkaerőket, Feszt Imre, Szapáry Gyula gróf, Harkányi Frigyes, Zichy József gróf, mind ő alatta kezdték nyilvános pályájukat. Egészen ismeretlen egyéneket is emelt fel, mint például Aryt, a korán elhunyt államtitkárt, Kozmát, Kenessey Kálmánt, Hidegkuty Antalt . jellemző volt szívósságára, hogy midőn az akkori postaigazgató lehetetlennek tartotta a magyar postakezelést, azt mondotta, hogy ő megteszi mégis; felhivatta Gervay Mihályt az akkori nagyváradi postaigazgatót. Ezen ténye által rögtön magyarrá tette a postát, mint Takács kolozsvári tanár behívásával a távírdát. 1870-ben a közlekedési tárczát vette át. Nagy feltűnést keltett mindjárt legelső nyilatkozata , a tiszta kezek programmja. Ezt oly szigorúan tartotta meg, hogy Deák Ferencz egyszer szivarhamut törölvén le Gorove kabátjáról a képviselőházban, azt a tréfás megjegyzést tette: „ez az egyetlen mocsok, amit Gorove megtűr magán“. Nem egészen két év múlva Horváth Boldizsárral együtt visszalépett a kormánytól. Környezetének mindig azt mondotta, hogy soha sem érezte oly jól magát, mint ekkor. A Deák-párt egyik vezérférfia volt és maradt azután s habár a Terézváros, melyet annak előtte annyiszor képviselt, hűtlen lett hozzá, Gorovát a képviselőház tovább is büszkén mondhatta a magáénak. Gorove azóta folyvást Temesmegye orczifalvai kerületét képviselte s a kerület annyira ragaszkodott hozzá, hogy magának Gorovének ismételt kérése daczára, ki érezve erős gyöngülését, lovagias jellemének megfelelőleg mindannyiszor másnak volt kész átengedni helyét, újra meg újra egyhangúlag képviselőjévé választotta s midőn Gorove már súlyos beteg volt, valóban oly megható ragaszkodást tanúsított, mely mintaképül szolgálhat vala a választókerület és képviselője közt való viszonynak. A szabadelvű párt, mely főleg az ő erélyes támogatásának köszönheti létrejöttét, azzal vélte legjobban megtisztelni önmagát, hogy Gorovét választotta meg elnökévé. Valóban kitűnőbb elnököt nem kaphatott volna a párt. Gorove teljes szívvel és lélekkel szolgált a párt ügyének. Mint a párt végrehajtó bizottságának elnöke a három év előtt lefolyt választásokat ő vezette, s jóllehet érezte, hogy az izgató munka teljesen aláássa akkor már erősen megrendült egészségét, kitartott mindvégig. Csak akkor vonult vissza, mikor diadalra látta jutni a szabadelvű pártot. Hanem ekkor már halálos beteg volt. Érdeklődött ezután is a közügyek iránt; barátaival folyvást föntartotta az érintkezést, s azoknak gyakran nyilt alkalmuk meggyőződni, mindenre kiterjedő figyelme iránt. Erői azonban rohamosan hanyatlottak s ő maga is tudta, hogy már nem sokáig viszi. Egyetlen öröme és vigasza volt még, ha politikai barátjai részéről a kitüntető bizalom nyilvánulásaival találkozott. A szabadelvű párt újév napján egyszer sem mulasztotta el egy szűkebb körű küldöttség által szerencsekivánatait kifejezni s Gorove e napot mindenkor a legszebbjei közé sorolta. Ő maga említette gyakran, hogy a kóros betegség kínos napjaiban ez a meleg részvét és jó indulat ad neki erőt és bátorságot. * Elhunyt jelesünket a következőképen jellemzi egyik életirója: Gorove István, köztiszteletben állott elnöke s egyik legkiválóbb tagja az országos szabadelvű pártnak, Deák Ferencz belső barátja, s az egykori Deákpárt közös elemeinek vezére volt. A 40-es évek közös eszméinek mindvégig hű bajnoka, gazdag ember, nagybirtokos, fővárosi háztulajdonos, nagyúri modor, nemes szív, vendégszerető ház , ime ezekből állt Gorove István. Nőtlen életet folytatván, egész életét a közügyeknek s a nemesebb élvezeteknek szentelte. Epikui követője magyar modorban, de a XIX. század szellemes formái között. Nagy tisztelője volt a szépnemnek s támogatója a hazai művészetnek. Aligha volt a képviselőház egy tagjának is oly könyvtára, mint neki. A legutóbb lefolyt országgyűlésen nem tartott nyilvános szónoklatokat, főfigyelmét a szabadelvű párt összetartására fordította. — Mint benső barátja Andrássy grófnak, teljesen bízott annak hazafiságában és éles elméjében. Szónoklata patheticus volt, — emlékeztetett a 40-es évek szónoklataira; azonban azon idők virágos és tartalmatlan frázisait szerencsésen ki tudta kerülni. Nagy része volt a fusió létrehozásában s a Wenckheim cabinet megalkotásában. A király két válság alkalmával ismételten kérte ki tanácsát, s ő a király iránti hálaérzettel iparkodott a parlamenti ügyek s viszonyok megszilárdításán. Barátjai sohasem látták oly élénk s fáradhatlan mozgásban, mint akkor, mikor a két nagy párt egyesülésén fáradozott. A mostani országyűlésen újra egyhangúlag az országos szabadelvű párt elnökének választották meg, de az ülésekre való megjelenésében s a párt ügyének vezetésében gátolta betegsége, mely végre is kiolta a nemes életet.* Gorove István betegségéről, utolsó napjairól, a következőket írhatjuk: Gorove vesebajban szenvedett, mely később Bright kórrá fajult s ez tudvalevőleg gyógyíthatatlan természetű. A baj mintegy három év előtt lépett föl komolyabban s ez időtől fogva az erős, termetes férfiú ereje rohamosan hanyatlott. Rendelő orvosa dr. Korányi Frigyes egyetemi tanár ajánlatára Gorove a városligetbe költözött, az u. n. Zichy-villába. Itt töltötte a szép időszakot, a telet pedig lipót-utczai házában. Nem lévén családja, egyetlen nővére Constantin ápolta valóban önfeláldozó türelemmel. Betegségében ez volt valódi őrangyala. Legközvetlenebb családi környezetét képezték másik két nővérének Bicskeynének és Noszlopynénak gyermekei, akiket, különösen pedig Gorove István és László unokaöcscseit, kiknek nevelését is ő vezette, saját családjaként szerette. Azok is oly melegen ragaszkodtak hozzá, mint ahogy nemes szivéhez ragaszkodni kellett mindazoknak, a kik közelebbről ismerték. Az utolsó napokban ereje szemlátomást hanyatlott. Tegnap este látva ápoló nővére kimerültségét, azt mondá Korányi assistensének dr. Pávaynak (ki állandóan mellette volt): kérem vezesse nővéremet szobájába,nagyon ki van merülve. A közügyek iránt mindvégig érdeklődve, még tegnap informáltatta magát a temesmegyei választásokról s miután értesült, hogy őt is újból készülnek megválasztani, levelet íratott Ormós temesmegyei főispánhoz, egész határozottsággal kijelentve, hogy választói megtisztelő bizalmával nem óhajt élni. Kiss Miklós, ki állandóan Párisban él s egyik legjobb barátja volt Gorovénak, ma táviratozott ide, tudatva, hogy járásból megérkezett Véglesre, birtokára s egyúttal tudakozódott a beteg hogyléte felől. Fájdalom, a legrosszabb hirt kapta vissza. Már reggel beállott a halálküzdelem s délután 4 óra 10 perczkor Gorove István kiszenvedett. Rokonain kivül György Endre és id. Ráday Gedeon gr. képviselők voltak halálos ágyánál. A gyászesetet Ráday Gedeon gr. tudatta legottan a miniszterelnökkel, a szabadelvű párttal, Andrássy Gyula gróffal, a tud. akadémiával, a földhitelintézettel stb. Az elhunyt barátjai közül, kik számosan vannak, többen siettek még a délután folyamán a halottas házhoz, a vidékiek pedig távirat útján értesittettek a csapásról, mely a nemzetet is érte Gorove halála által. ELLENŐR Budapest, szerda, június 1. sz. * Egy másik tudósítónk ezeket írja: Tegnap este valamivel jobban érezte magát, s rendeléseket ten, hogy sugárúti villáját hozzák rendbe, mert pár hétre oda akar költözni. Ez állapota azonban nem sokáig tartott, mert nyolcz órakor elvesztő eszméletét, s egészen öntudatlan állapotban dőlt hátra nagy karosszékében. Szendergett egy kissé, de olyan halkkal, hogy csak meg-megújuló nyögéséből lehetett megtudni, hogy még él és szenved. Éjjel ismét magához tért, de csak annyit tudott mondani: — Óh, de fáj ! . . . — Mi fáj ? hol fáj ? kérdé dr. Pávay Gábor, ki szünetlenül mellette volt, s rokonaival, Gorove Jánossal, gyermekeivel és Ráday Gedeon gróffal szorongó aggodalommal nézte gyötrelmeit. A haldokló nem tudott többet mondani, minthogy: „Óh, de fáj ! . . .“ Ma reggel megint jobban volt valamennyire, de azért fájdalmai nem csökkentek. Környezőivel nem tudott semmit sem szólni, de tekintete világos volt, abból megérthették kívánságait, s megérthették gyötrő kínjait is. Délben 1 órakor állapota annyira súlyosbult, hogy a halotti szentségeket föl kellett vennie, s azután ismét abba a tompa kábultságba esett, mely már alig különbözött a haláltól valamiben. Három órakor ez a kábultság eltűnt, helyet adva halvány, alig észrevehető ébrenlétnek, hogy egy félóra múlva ismét az előbbi állapot álljon be. Most már lélegzete alig volt észrevehető, perczről-perczre alább hagyott, egy negyed óra múlva csak átfutó rezgése az ajknak mutatá, hogy él. Délután négy órára megszűnt ez is, Gorove István megszűnt élni.* Az országgyűlési szabadelvű párt Gorove Istvánnak, tiszteletbeli elnökének elhunyta alkalmából holnap, június 1-én déli 12 órakor értekezletet tart. * A temetés illetve beszentelés június 2-án délután 4 órakor lesz, s a holttest a megboldogult tiszavarsányi birtokára fog szállíttatni külön vonaton, melyet a szabadelvű párt 10 tagú küldöttsége kísér. A temetkezési egylet fényes temetést rendez, az alpakka koporsó valódi aranyozással görög stylben készült, mely holnap délelőtt fog a halottas házban diszes ravatalra feltétetni. A szabadelvű párt diszes babérkoszorút tétet a ravatalra. A temetés részletei, midőn e sorokat írjuk, még megállapítva nincsennek, a gyászjelentés is csak holnap fog szétküldetni. A főrendiház holnap délután 2 órakor, a képviselőház pedig holnap délután 1 ó, tartja utolsó ülését a jelen ülésszakban. Ez ülésben a házak elnökei kimerítő jelentést fognak tenni az országgyűlés működéséről. Csütörtökön, június 2-án délelőtt 11 órakor az országgyűlés a budai királyi várlak tróntermében ünnepélyesen be fog záratni. Az osztrák képviselőház balpártja meghasonlott a prágai egyetem ügyének elintézésében. Ezekkel a szavakkal kezdi mai vezérczikkét a „Neue freie Presse“ és igy folytatja: A haladó párt elhatározta, hogy a compromissum ellen fog szavazni; a liberális club semmit sem határozott, hanem mindegyik tagjának tetszésére bízta, hogy tehetnek, amit akarnak. A jónak bizonyult eszközzel élnek is már széltében-hosszában. A balpárt ma is abban az örömben részesítette a cseheket, lengyeleket, ultramontánokat és mindenekelőtt az officiosusokat, hogy egymás ellen küzdöttek tagjai, mindegyik más és más álláspontot védett, az egyik a törvényjavaslat elfogadását, a másik elvetését ajánlotta, a harmadik a vita elhalasztását kívánta, sőt ez érez ellenzéki férfiak egyike mint a csehek főszónoka szerepelt. Holnap kétség nélkül azt az épületes látványt fogja megérni a világ, hogy a balpárt megoszolva fog szavazni. Úgy látszik, hogy a „Neue freie Presse“ fölháborodásának az az oka, hogy a bizottságban compromissumban állapodtak meg a pártok, és hogy most még sem akarnak helyt állani érte ; de mégsem az, mert gúnyosan jegyzi meg, hogy a balpárt, mely ma ok nélkül bomlott szét, holnap ismét egyesülhet oknélkül, és akkor élülről fog kezdődni a hadjárat: a pártok előnyomulnak és hátrálnak, neki tüzesednek és ellankadnak, a népek pedig hozzá fognak szokni az ellenzék compromissumaihoz, a pedánsok mondhatják tehát csak, hogy mire való mindez, és moroghatják, hogy aki bizonyos dolgok láttára nem veszti el az eszét, annak nincs veszteni valója. A német és az olasz kormány már huzamos idő előtt azon megkereséssel fordultak monarchiánkhoz, hogy a nemzetközi phylloxera-conventió revideál assék, minthogy néhány határozata majdnem kivihetetlennek bizonyult. Most erre vonatkozólag tárgyalások indultak meg a magyar és az osztrák kormány közt s az osztrák kereskedelmi minisztérium részéről báró Schlosser miniszteri titkár Budapesten idézik, hogy itt a magyar