Ellenőr, 1881. augusztus (13. évfolyam, 382-436. szám)

1881-08-23 / 421. szám

IMI évfolyam. — 421. «Bim.___________Egyen szám ara 2 kr.__________Beflapest, kedd, augusztus 23.1881. Előfizetési ár reggeli és esti lapra együtt: Égési évre............................. 20 forint — kr. Fdém . ■ • • I • ■ ( i | 10 H „ Évnegyedre • ............................. . 5 „ — „ Egy hónapra.................................1 „ 80 . Az estilap postán való külön küldéséért az elő­­fizetési áron felül, külön­­­írt jár évnegyedenkint. Az előfizetési pénzek és a lap szétküldésére vo­natkozó minden felszólalás a kiadóhivatalba (Kalap­­ttéxa 22. sz.) intézendők. ESTI LAP. Szerkesztőség és kiadó-hivatal Budapesten. Kalap­uteia 22. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk eL Hirdetések felvétetnek a kiadó-hivatalban, t**­vábbá DAUBE G. L. és társánál M.-Frankfurtban.­­ Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­hiva­tala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Budapest, augusztus 23. Rosetti, a külügyek vezetője és a miniszter­­tanács elnöke, mint a „N. Fr. Presse“ értesül, kijelentette, hogy alaptalan a külföldi lapok azon hírei, hogy a román kormány izgat Erdélyben, a bánságban, vagy Bulgáriában. Románia most, mondotta Rosetti, belügyeinek rendezésével, pénz­ügyének szilárdításával kénytelen foglalkozni és iparkodik a legjobb viszonyban élni minden szom­szédjával. E hírekre mi sem fektettünk nagy súlyt, azt azonban most is elég feltűnőnek tartjuk, hogy a román kormány által a Duna-kérdésben köve­tett magatartás és számos romániai hírlap izetlen hetvenkedése egészen összevág a Rosetti úr által megc­áfolt hírekkel. * Bismarck herczeg közgazdasági terveit szel­lőztette a napokban Barmenben Wagner Adolf professor. A német lapok azt hiszik, hogy Wag­ner híven tolmácsolta a kanczellár szándékait, mert megelőzőleg értekezett a kanczellárral. Wag­ner professor ezt mondotta a többi közt: „A balesetek elleni biztosítás csak az első lépés a sociális-politikai reformok terén; még fontosabb rend­szabálynak kell ezt követnie és a kormány továbbá a conservativek nagy többségének akarata szerint csak­ugyan követnie is fogja — ez a munkások terjedelme­sebb biztosítása, az elaggottak és rokkantak általános biztosítása. Erre természetesen más eszközök szükségesek mint a balesetek elleni biztosí­tásra. E nagy eszme valósítása végett mindenek előtt a dohányt kell jobban megadóztatnunk mint eddig, és ebben a tekintetben a következőket kell figyelembe ajánlanom: A mi dohánygyártmányaink nem olcsóbbak sokkal, mint a monopóliumos államokban, és pedig nem azért, mert nálunk oly drága a munkás kéz, hanem mert a sok közvetítő megdrágítja az árut. Bismarck herczeg tehát azt kívánja, hogy a nagykereskedés köz­vetítéséért fizetett összegek, a­melyeket a magán tőke­pénzesek tesznek el, az összeségre, az államra háríttas­­sanak át. Bismarck herczeg azért követeli a dohány­­monopóliumot, hogy a közvetítők nagy nyereségét az államra vigye át és dotálja vele az aggokat ellátó pénz­tárt.“ A „Norddeutsche Alig. Zeitung“ úgy szól Wagner beszédjéről, mint Bismarck herczeg ter­vének hű tolmácsáról. „A dohánymonopólium jövedelme — mondja e lap — a szegények patrimoniuma lesz. Egyik állam sem kísértette meg eddig a sociális kérdés ily békés megoldá­sát; egyik állam sem értette sajátjává tenni a socialisták tanainak valóban keresztyén elemét, tudniilik a gyönge és tehetetlen oltalmazását, hogy megmentse őket a sociál­demokraták izga­tásaitól. A porosz királyhoz méltó feladat lesz, ha, miután e század elején fölszabadította a pa­rasztokat, századunk végén lecsöndesíti a mun­kásosztályok mozgalmát. A föltáruló perspectíva igazán elég komoly. Bismarck herczeg elég hatalmas és erős, hogy felelősséget vállaljon közgazdasági, illetőleg sociális politikájáért. Lehetséges, hogy a dohány­monopólium jövedelmének segítségével meg fogja bénítani a social­demokratákat, de a magán tő­kepénzesek által zsebre rakott nyereséget ő sem lesz képes az államra áthárítani, sőt a nagyke­reskedők és közvetítők sokkal nagyobb költsé­gébe kerülnek a monopóliumos államnak mint a magán­gyárosoknak. Annyi mégis bizonyos, hogy Wagner professor igen nagy szolgálatot tett a tervezett monopóliumnak e jelszóval, a­mely ha­­­talmas pressiót fog gyakorolni a kanczellár ter­veinek ellenzőire. A bekebelezett határőrvidék szervezetében a kö­vetkező újabb kinevezéseket közli a hivatalos lap. Horvát-, Szlavón- és Dalmátországaim bánjának magyar minisztériumom által előterjesztett javaslata foly­tán, dr. Radivojevics Liviust, a zágrábi hétsze­mélyes tábla elnökét, az 1881. évben Horvát- és Szla­­vonországokkal egyesitett katonai határőrvidék beruhá­zási bizottságának elnökévé kinevezem. Kelt Tegernseeben, 1881. évi augusztus hó 14-én Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. Gróf Pejacsevich László, s. k. O császári és Apostoli királyi Felsége, f. évi augusztus hó 15-én kelt legfelső elhatározásával, báró Zivkovics Jánost, a horvát-szlavon országos kor­mány belügyi osztályának főnökét, a horvát-szlavonor­­szági bán, mint a horvát-szlavon határőrvidék egyesíté­sére kiküldött királyi biztos helyettesévé legkegyelme­sebben kinevezni méltóztatott. A háromszék megyei határsértés egy új variatióját közli a „Magyarország“ mai k.­vásárhely­i levele, mely egy másik sérelemről is tud hírt mondani. A levél igy hangzik : Romániából egy ezred k­at­o­na egy ezre­des vezénylete alatt tört be; az ojtosi részen 3000 hold őserdőt nemcsak elfoglaltak, hanem a fá­kat azonnal levágták az elfoglalt erdőrészről 1 millió frank értékben. A négy lerombolt határjelvény helyett újakat építettek az elfoglalt területen belől és ma román fegy­veres katonák őrzik az egész területet. Kezd az ügy komolyabb lenni, mert Svosmiziónél ezelőtt 4 évvel szinte egy fél millióba került rebutjaink az új foglalás által haszonvehetlenek, és hátulról megkerülhetőkké váltak. _ De ezután egy néhány nappal pregnánsabb demon­­strációval lépett fel Oláhország, mely az egész moldvai területen leghíresebb vásárra, a kásoni sokadalomra, annak pedig kezdete épen a jelen napokra esik. A Háromszékről 100 ezerekre menő iparczikket szokott a kereskedelem beszállítani, különösen Kézdivásárhely 5—6 ezer pár csizmát. És mi történt? vagy az eddig megállapított nemzetközi vámtariffát kétszeresen fizeti meg az iparos az oláh kormánynak, vagy confiscálja az iparosoktól iparczikeiket. Egész vagyonuk van a mesterembereknek képviselve ezen áruczikkeikben és ma mint koldusok térnek haza részint a vámtól, részint a confiscatiótól való félelem miatt, részint pedig már a ténynyé vált foglalás által okozott károkat siratván. A horvátországi képviselő választások szeptember 13—17 közti időre vannak kitűzve. Szeptember 13-án Zágráb választ. A hivatalos „Narodne Novine“ szerint az ellenzék ezúttal oly elkeseredett harczra készül, mint eddig Horvátországban még Rauch idejében sem volt, bár erre semmi ok sincs. A „Drau“ szerint a szlavóniai jelöltek listája a következő: Eszék (felső város) Mi­­halovics Károly (kormánypárti); Eszék (alsó város) Zsivkovics báró (k); Nasics Pejacsevich Tódor gr. (k.); Valpo Normann Gusztáv gr. (k.); Miholjac Zindl Antal (k.); Vuka Horváth Mirko (k.); Bozso Topalovics (k.) és Brncsics (?); Diakovár Vojnovics gr. (ellenzéki) és Jaksevac (k.); D­a­­­j­a Gyurgyevics (k.) ; Vuk­o­vár Rusevics Szvetozár (k.) ; vukovári kerület Rogulics Misa (k.) és Mikovics Pop (k.) R­u­m­a Pejacsevich gr. bán (k.), rumi kerület dr. Pejcsics Sándor (k.) és dr. Dimitrievics (e.); Illők dr. Subotics (k.); Tovarnik Bedekovich miniszter (k) és Matics Probst (k.); Erdevik Zsivlovics báró (k.); Gyorgyevics Mi­lán (e.) és Radosevics Acsim­ (k.); Sregh Rogulics Misa (k.); Daru­vár Tüköry Vjekoszlav (k.) és Vu­­kasinovics (k.); Szlatino Loncsarics Márk (k.) és Popovics Steva (k.); Pakraca Krestics Miklós (k.) ; Verőcze Bedekovich miniszter (k.); Kutyevo Bar­­tolovics Iván (k.) és Stankovics Milán (k.) Az „Agr. Ztg.“ újabban jelenti, hogy Eszék alsó városában Pejacsevich gróf bánnak készülnek fölaján­lani a jelöltséget. Az igazságügyminiszter a következő körrendeletét bocsátotta ki: Hivatkozással 1880. évi május hó 14-én 13.004. sz. a. kiadott körrendeletemre, mely szerint O cs. és Apostoli királyi Felsége, a Boszniában és Herczegovi­­nában levő osztrák-magyar consulságok megszüntetését legkegyelmesebben jóváhagyni méltóztatott, értesítem a kir. bíróságokat, miszerint a megszűnt szerajevói fő­­consulság kerületéhez tartozott novibazári szandsákban, az osztrák és a magyar állampolgárok felett, a szera­jevói CS. és kir. főconsulság által a capitulatiók értel­mében gyakorolt igazságszolgáltatást, a közös minisz­térium, az osztrák és a magyar kormánynyal egyetértve, következőleg szabályozta. Az említett novibazári­ szandiákban, az osztrák és a magyar állampolgárok felett, a consulsági bírásko­dást jövőre az ottani hadiparancsnokság mellé rendelt polgári biztos, ettől függetlenül, oly módon és oly kiter­jedésben fogja gyakorolni, a­mint erre előbb a meg­szüntetett szerajevói cs. és királyi főconsulság volt hi­vatva. A nevezett polgári biztos e szerint az ozmán biro­dalom területén hatályban lévő, és különösen a szerajevói volt főconsulság kerületében hatályban volt consulsági bíráskodási szabályok szerint fog eljárni. Erről a királyi bíróságokat azzal értesítem, hogy a novibazári polgári biztoshoz intézett átirataikat, a bosz­niai és herczegovinai hatóságokhoz intézettekhez hason­lóan, a vezetésem alatt álló igazságügyminiszterium fogja rendeltetésük helyére juttatni. Kelt Budapesten, 1881. évi augusztus hó 17-én. Dr. Fauler Tivadar, s. k. Az újvidéki „Z­asz­tava“ közli a horvátországi „Szerb független párt“ programmját, mely hat pontból áll; ezen programm tudvalevőleg a f. hó 14 én Rumán (Szerémségben) tartott szerb választói gyűlésen fogadtatott el a Miletics-pártiak által, kik a mai horvát kormány ellenében oppositiót képezvén, a M­r­a­z­o­v­i­c­s-p­á­r­tt­a­i (az obsoristákkal) óhajtnának casuális szövetségre lépni, mely párt azonban a létesí­tendő szerb pártról nem vett tudomást, sőt lapj­ában az „Obzor“-ban ignorálni látszik azt, mert hallgat róla. A programm hat pontja így hangzik: I. A független szerb párt által választott képvise­lők a háromegy királyság országgyűlésén egy külön szerb pártot s külön politikai clubot képeznek. II. A független szerb párt képviselői mindenekelőtt azon lesznek, hogy törvényhozásilag ismertessék el a szerb név jogegyenlőnek a horváttal Horvátországban; a szerb egyház-nemzeti autonómia tartassék fenn (őriz­tessék meg); a fennálló iskolai törvény olykép módo­­síttassék, hogy a törvény által biztosított szerb autonóm iskolák fennállása lehetővé tétessék; az országos költ­ségvetésben aránylagos összeg állapíttassák meg a szerb tanítóképezdék­­és egyéb közmivelődési intézetek támo­gatására a három-egy királyságban; a szerb culturszük­­ségletek szemmeltartása végett a kir. országos kor­mány kebelében egy szerb referensi hely szerveztessék; a szerb cyrillbetü (szerb Írásmód) az adminiszativ ható­ságok s az első folyamodású bíróságok előtt a latin (horvát) betűkkel (írásmóddal) jogegyenlőnek elismertes­sék, oly vidéken és helyeken pedig, hol a szerb elem­számra nézve túlnyomó, a Cyrill-betünek belkezelési hi­vatalos jellege is tiszteletben tartassék. III. A szerb képviselők igyekezni fognak, hogy a végvidék az anyaországgal tényleg egyesíttessék, s az országgyűlésre s az alkotmányos közreműködésre haladéktalanul meghivassék. Ezen alkalomból a szerb képviselők kívánni fogják, hogy az egész országban hajtassák végre az összes törvénykezési és közigazga­tási hatóságoknak alapos reorganisatiója a decentrali­­satio, az egyszerűsítés alapján az életképes autonóm közegek közreműködésével, hogy ezáltal a kellő meg­takarítások, a gyors, tökéletesebb és biztosabb igazság­szolgáltatás és administrálás elérhetők legyenek. IV. A­mi a territoriális kérdéseket illeti, nevezete­sen D­a­l­m­á­t­i­a kérdésében, a szerb képviselők azon fognak lenni, hogy Dalmátország, Horvátország állam­jogának s az említett ország képviselete előzetes egyet­értésének alapján, Horvát- és Szlavonországokkal egye­sittessék. V. A szerb képviselők Bosznia és Herczegovina sorsának eldöntésében s e kérdés tekintetében adandó alkalommal a nép önrendelkezése politikáját fogja kép­viselni és védeni. VI. Az állam közjogi kérdésekben Magyarország­gal szemben, a szerb képviselők a mellett fognak buz­ólkodni, hogy a három-egy királyság autonómiája min­­inkább kiterjesztessék és megszilárdittassék. AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, augusztus 23. Hloss­ák­ király. 66 Regény irta Adolphe Belot. MÁSODIK KÖTET. Harmadik rész. XX. Néhány perc­c­el a Vidám távozása után meg­jelent a Kuczorgó, Sivaszi bandájának egy másik tagja. — Csak százötven louist hozhatok önnek uram, mondá belépve. Megloptak, a szó szoros értelmében ! Csúnyaság! Ön egy olyan clubba küldött, melyet ko­molynak hittem, pedig nem az! — Mi történt önnel ? — Tegnap nem voltam disponálva a c­angelro­­zásra, azért, a­helyett hogy bankot adtam volna, leül­tem a játékosok közé és becsületesen játszottam. — Ön!? — Igen én uram ! „Svindliztem“ a­hogy egymás közt mondogatjuk .... Mindössze annyit engedtem meg magamnak, hogy megtoldtam egy százfrankos tantusszal tételemet, ha láttam, hogy játékosomnak jó kártyája van és igyekeztem ügyesen visszacsempészni tételem egy ré­szét, ha észrevettem, hogy baj lesz. — Ezt híják „húzogató“ és „tologató“-nak ? — Igen, ha nem ügyes embernek biztos üzlet. — Meglehet, de nem azért szerződtettem önt, hogy ilyen tolvajművészetekben gyakorolja magát. De végre is, hogyan lopták meg önt? — A bankár, egy új clubtag, elsőrangú kozák volt. A kosárba vetvén kártyáit minden osztás után, már előre elkészítette őket a jövő osztásra .... Milyen biztosság a közben, milyen szem. Fölséges volt nézni! — De hiszen minden bank után megkeverik a kártyákat. — Természetes, hogy megkeverik. Ő is kevert mindenki szeme láttára s keverés közben is megtalálta a szükséges kártyákat .... Milyen csodálatos művészettel tette ezt! Igazán öröm volt nézni nekem, az egyetlen­nek, ki méltányolni tudta a társaságban az ő nagy ere­jét. De .... kozák volt és én nem akarok kozákok ellen játszani. Kérem tehát, golyóztassa ki a clubból. Hisz ön mindenható, ez bizonyára sikerülni fog önnek. — Ah, hát ön beismeri végre hatalmamat. — Kénytelen vagyok vele. Nem tudom miként te­szi, de hogy úgy van, az szent. — Nos tehát, kedves uram, nem fogom használni hatalmamat, hogy e remek játékost kizárassam a clubból. — Miért ? — Mert én voltam az, a­ki fölvetettem ezen urat, ki önnek ennyi panaszra ad okot........... Ez collega, új üzlettárs............El vagyok ragadtatva, hogy még az ilyen szakemberek dicséretét is kiérdemli, mint az öné. — Hogyan?........... Ezentúl ketten fogunk dol­gozni ott? — Ketten, ha csak nem akarja átengedni helyét vetélytársának........... De az esetben nem kötelezem magam, hogy ismét beszerzem önt valami clubba......... Visszamehet lebujaiba, a­honnan kiemeltem önt és majd meglátja, hogy mennyit fog ott nyerni.........Miért pa­naszkodik ? ... . Mit bántja önt az, hogy más is dolgo­zik ön mellett? Mi sem akadályozza önt, hogy továbbra is ne játszak! — De mégis. Kollegám ép úgy megismerhet en­gem, mint a­hogy én etet. S ha észreveszem, hogy figye­lemmel kiséri játékomat, ez megfélemlít és el találom árulni magam. — Akkor hát kedves uram nagyobb összegeket kellett volna hoznia. Fölfoghatja, hogy egy ilyen fontos clubból nem elégedhetem meg néhány száz louisval.... De én nem panaszkodom. Fölmentem önt.... Viszont­látásra. — És ha holnap szép összeget hozok ? — Holnap és még néhány napig .... Akkor majd meglátjuk. Elbocsátva a Kuczorgót s nem sokat törődve rossz kedvével, egy másik szobába lépett, hol a harmadik látogató várakozott. — Ah, ön az, szólt Sivaszi, fölismervén a Bátort. Mit keres ön itt ? . . . Hisz semmi dolgunk sincs már egymással! . . . Vagy elfelejtette már azon jelenetet, midőn olyan rutul kimutatta szemtelenségét és hálátlan­ságát ? — Hálátlan, én ? — Úgy van, ezelőtt hat hónappal! Ön a legna­gyobb nyomorban volt s az „agárüzlet“-et űzte, t. i. mindenkit elfogott, kinél egy pár frankot sejtett s öt frankot kért tőlük kölcsön . . . Üzletéhez tartozott az asztalon felejtett tételek eltulajdonítása is, mit önök, azt hiszem „szánkáztatás“-nak neveznek. Egy szóval, ön megvetett ember volt . . . Nekem köszönheti, hogy fel­emeltem s rongyaiból divatos ruhákba öltöztettem. Zsebpénzt is adtam önnek; elhíreszteltem, hogy nagy örökségre tett szert és egy szép napon az én tőkém­ből adta első, ötezer frankos bankját. — De meg is osztottam másnap a nyereséget, s jegyzé meg a Bátor. — Kétségtelenül, de midőn szép tőkére tett szert, elvakitva az arany fénye által, ezen szavakkal jött hoz­zám : „Ezentúl a magam zsebére dolgozom. Nincs szük­ségem „hivatal“-ra és nem osztozkodom többet önnel.“ Én azzal feleltem, hogy az ajtó elé tettem önt, de meg­ígértem, hogy nemsokára hallani fog felőlem. — Hallottam, is már. — Tudom. Én sohasem fenyegetőzöm hiába .... Egy héttel azután megcsipettem önt azon perczben, midőn egy kilenczest tolt a kettes helyére .... Még az­nap kitették a clubból s minthogy ön sejtette, honnan jön a csapás, levelet irt nekem, melyben kijelenté, hogy fölad a rendőrfőnökségnél. — Esküszöm, hogy nem tettem uram! — Nagyszerű. Hisz jól tudta, hogy mit sem fog­nak adni egy olyan ember följelentésére, kit azelőtt való nap kaptak rajta csaláson .... Dühből, hogy meg­­boszulja magát, a becsületesebb embereket is rágal­mazza .... Azután meg mit is mondott volna ? ... . Hogy osztozkodom a nyereségben ? ... . Feleletem ké­szen van: „Sohasem játszom, egy clubnak sem vagyok tagja, de nem vetem meg a játék­nyereséget és pénzt adtam ezen arnak, hogy kettőnkért játszok. Társam volt .... De azt hittem, hogy becsületesen játszik és az nap, midőn meghallottam hogy csal, kidobtam há­zamból, tanúim vannak reá, azonfelül bejelentettem ba­rátaimnak, kik a clubból golyózták ki . . . .“ Barátaim bizonyították volna is, hogy én figyelmeztettem őket önre .... Azután, hol talál ön vizsgáló bírót, a­ki még ezentúl is üdözne? — Az uram ön erős, nagyon erős, sohajtá a Bátor. — Erősebb semmint ön hiszi, folytatá Sivasit, mert oly keményen tartom önt, hogy a mai naptól kezdve már fenyegetni sem fog merészkedni többé és vakon fog engedelmeskedni nekem. — De miként tarthat olyan erősen. ... A múlt­kori paklizás nem okozott feltűnő botrányt. . . Védtem magam, tagadtam. Sok clubtag meg is van győződve ártatlanságomról és ön mégis árthatna nekem ? — Nagyon is. Ön megfeledkezik nehány apró részletről. Majd elmondom őket. . . Egy héttel kigo­­lyóztatása után, minden pénzét elfogyasztotta s a leg­nagyobb zavarban volt. Ekkor elment bizonyos lebu­­jokba s ott lassan kint összenyert egy száz frankos tan­­tuszt. De a­helyett, hogy felváltotta volna pénzre, el­ment egy esztergályoshoz és csináltatott vele hatvan ha­sonló tantusz és másnap tételébe ilyen hamis tantuszo­­kat csúsztatott, épen úgy mint mások a hamis pénzzel szoktak manipulálni. De szerencsétlenségre a tantuszok számozva vannak . . . Kettős számokat találtak és a csa­lást fölfedezték! — Nem én tettem, nem én tettem! kiáltott­a Bá­tor. Senki sem gyanakodott reám ! — Csak én, mondá Sivaszi és ha alkalmatlanságot okozna nekem, csak szembesittetnem kellene önt az esztergályossal és a dolog mindjárt napfényre kerülne. De ez még nem minden. — Még­sem elég! sóhajtott a Bátor, megőrizni igyekezve méltóságát. — Úgy van, még tudok valamit. Miután megtudta azon kártyagyáros nevét, ki clubjába a kártyákat szál­lítja, elment hozzá és húsz csomag kártyát vett. Otthon végtelen elővigyázattal felbontja a csomagokat és meg­jegyezvén minden kártyát, újra bepecsételi és másnap visszaviszi a gyároshoz, így szólván hozzá: „Tévedtem, fehérhátú kártyákat vettem, pedig azzal bíztak meg, hogy rózsaszínűeket vegyek. Nem szíveskednék kicse­rélni ?“ Becsületes embernek nézik, kicserélik a kártyá­kat és . . . a fogás sikerült! — Miféle fogás? — Nem érti talán? Hiszen néhány nap múlva e kártyák már az ön clubjába kerülnek. Ön észreveszi és siet bankot adni az előre megjegyzett kártyákkal. — Tagadom, újra tagadom! — Tagadja , hogy tetszik, de a dolog kiderült és a jelzett kártyák biztos helyen vannak, őrizetben . . . Csak a csalás elkövetőjét kell kideríteni és ha eszembe jutna önt szembesíteni a kártyagyárossal, az épp úgy felismerné önt, mint az esztergályos . . . Ugy­e, hogy keményen tartom, kedves úr? — Igaz, fogva tart, felelé a Bátor néhány percznyi gondolkozás után . . . Ön nem tarthat tőlem, míg nekem félnem kell öntől . . . Ezentúl föltétlenül engedelmeske­dem önnek . . . Legalázatosabb . . . társa leszek ön­nek . . . Alkalmazzon, nincs egy fillérem sem! — Jól tudom, hisz azért jött vissza. De leczkére van szüksége és most különben sincs hely üresedésben. — Éhen vesszek hát? — Nem, bűnbánata meghatott. . . . Mindennap eljön ide s kap egy összeget, mely nem elég ahhoz, hogy játszok, de födözi minden szükségletét. És később, talán a jövő hónapban, ha meg leszek elégedve önnel, elküldöm egy kis körútra a tengeri fürdőkbe. . . . Nyáron is épp annyit kell szereznünk mint télen. De majd beszélünk erről. . . Addig is, itt van tíz louis, de ne játszok, mert megtudom. — Úgy van, ön mindent megtud, felelé a Bátor le­hajtva fejét. . . . Testem lelkem az öné. — Úgy legyen. Elmehet. Midőn a Bátor távozott, Sivaszi órájára nézett. — Négy óra s még három látogatóm van. Mily unalmas. No de a kicsikével ebédelek. Ez megvi­gasztal. Visszament az első szobába és az inas nemsokára új látogatót vezetett be. (Folytatása következik.) Táviratok: Pak­s, aug. 23. A vasárnap végbement vá­lasztások a következő eredménynyel végződtek: 548 választókerületben 483 képviselő választatott meg ; 65 kerületben pótválasztás lesz. Megválasz­tatott 398 köztársasági és 85 monarchista és bo­­napartista. A köztársaságiak közül 41 a balközép párt tagja, 159 a balpárté, 170 az union répub­­licaine tagja és 28 a szélső balpárté. Újra meg­választatott 364 képviselő, kik közül 61 jobb­párti és 303 balpárti volt. A köztársaságiak 54 kerületet hódítottak és pedig 14-et a mon­­archistáktól, 27-et a bonapartistáktól és 13-at az új választókerületekben nyertek. A bonapartisták két kerületet hódítottak a monarchistáktól és 7-et

Next