Ellenőr, 1881. november (13. évfolyam, 549-603. szám)
1881-11-08 / 561. szám
iCHI. évfolyam. 561. sz. -----------------------------------------1 Budapest, november 7. Külügyi politika kérdésekbe és feleletekbe foglalva: ez volt a magyar külügyi albizottság tegnapi tárgyalásának jellege. Nagy külügyi actió nem volt sem a lefolyt évben, s nem várható a legközelebbi jövőben sem. Ide járul még, hogy végleges külügyminiszter nincs, e szerint a külügyi kormány jelen képviselőitől nem lehet a jövőre vonatkozólag meszszeható felvilágosításokat követelni. Nem csoda tehát, hogy az idei delegationális ülés alkalmából nem várhatunk nagy külügyi vitákat. S a tegnapi vita sem volt egyéb, mint eszmecsere, s a külügyi kormány képviselői által adott egy csomó felvilágosítás és válasz. Ezek azonban oly érdekesek, s külpolitikánkat a múltra és részben a jövőre nézve annyira megvilágítják, hogy e tekintetben bármely nagy vitatkozáson túl tesznek. S csak dicsérnünk kell Szlávy és Kállai őszinteségét, melylyel külpolitikai helyzetünk képét feltárták. A „Wiener Abendpost“ az általuk tett nyilatkozatok horderejét kisebbíteni akarja ugyan azon kijelentés által, hogy az albizottság ülése egészen bizalmas jellegű lévén, gyorsírók nem alkalmaztattak s igy a kormány nyilatkozatai lényeges tévedésekkel kerültek a sajtóba. De az összhangzó tudósítások s a kormányférfiak szájába adott nyilatkozatok annyira beleillenek a tényleges külpolitika keretébe, hogy azok a hivatalos figyelmeztetés daczára megtartják fontosságukat. Éá 1t az osztályfőnök nyilatkozataiban mindenekelőtt a külhatalmakhoz való viszonyunk képét látjuk kidomborodni. E nyilatkozatokból megtudjuk, hogy Olaszországhoz való viszonyunk, az irredenta mozgalom daczára, ennek előtte is barátságos volt. Umberto látogatása csak e barátságos viszonyt pecsételte meg. Conkrét politikai kérdések megbeszélése tehát nem volt tervben és nem is képezte a találkozás tárgyát. Azon kalandos tervek, melyet a politikai hírgyártók az olasz király bécsi látogatásával hoztak kapcsolatban, végleges cáfolatukat nyerik e nyilatkozatban. Az olasz barátság révén nem kerül dobra a szultán birodalma, s nem kerül Lengyelország sorsára a Balkán-félsziget. Olaszország azért akarta megerősíteni monarchiánk iránti barátságos viszonyát, mert elszigetelve, ferde helyezetheti volt. S Andrássy Gyula gróf helyesen fejtette ki, hogy Olaszország érdekeinek természetes folyománya az osztrák-magyar barátság, mert az irredenta politika csak Olaszországnak válhatnék kárára úgy győzelem, mint vereség esetében. Az olasz barátság által teremtett új helyzettel szemben természetesen legelső kérdés az: mily viszonyban van monarchiánk Németországgal és Olaszországgal? A külügyminisztérium képviselőségének e tekintetben adott nyilatkozatait mindenki örömmel fogadhatja. Kállay Béni szavainak lényege körülbelül ekként fejezhető ki: a danzigi találkozás az orosz czár személyes kívánságára jött létre. Az európai békével ellentétes konkrét megállapodások a két császár találkozása alkalmával nem történtek. A három császár szövetségének felújítása, sem az orosz czárnak Ferencz József ő felségével való találkozása nem terveztetett. Ellenben Németországhoz való viszonyunk változatlan úgy a danzigi, mint a bécsi találkozás után. Németország támogatta a mi érdekeinket akkor is, ha azok az orosz érdekekkel ellentétben voltak, s támogatni fogja ezután is. Szóval a monarchiánk és Németország közt fennforgó viszonyra legkisebb befolyással sem bírt akár a danzigi, akár a bécsi találkozás. S azt hiszszük, ez a legörvendetesebb eredmény, melyet külügyi politikánk felmutathat. A legutóbbi időben külügyi kormányunknak erős békeáramlattal kellett küzdenie. Nem az volt a baj, hogy valaki meg akarja zavarni a békét, hanem ellenkezőleg az, hogy csaknem valamenynyi hatalom bele akart állni a békeszövetségbe. Olaszország, Francziaország és Oroszország egyaránt. Egy ily tág alapra fektetett békeszövetség azonban sokkal kevésbé szilárd garantiája leendett a békének, mint volt eddig az osztrákmagyar-német frigy. Olaszország, Francziaország és Oroszország behozzák vala a kiterjesztett szövetségbe külön érdekeiket, melyek előbb-utóbb a kötés felbomlására vezettek volna. Azon ellentét, mely egyrészt Ausztria-Magyarország és Oroszország, másrészt Olasz-, Franczia- és Németország közt létezik, aláásta volna a talajt a nagy európai békeszövetség alatt, s kérdéses, vájjon a bekövetkező bomlás nem módosította volna-e a monarchiánk és Németország közt fennálló benső viszonyt. Ez eshetőséget eddig meggátolta külügyi politikánk. Azt hisszük azonban jövőre is ez lesz legnagyobb feladata, mert a kísérletek a szövetség kitágítására nem fognak elmaradni. Oroszország tapasztalatból tudja, hogy a jóbaráti viszony gyakran több előnynyel jár, mint bármely ellenséges követelés. Francziaországban pedig Gambetta kormányának aeráját német barátsággal akarja megnyitni, ekként cáfolva meg a revanche-terveket, melyeket neki tulajdonítottak. Minden hatalommal való jó viszonyunkat természetesen helyeseljük, s e jó viszony fenntartását óhajtjuk. De monarchiánknak féltékenyen kell őrködnie, hogy bár a béke utáni lelkesedés czímén bármely más hatalom, különösen pedig Oroszország közénk és Németország közé furakodjék. Reméljük, hogy ennek meggátlása jövőre is sikerülni fog külügyi kormányunknak. Sikerülni fog a béke legfőbb garantiája gyanánt az osztrákmagyar-német barátságot zárt egységében fenntartania. Tett még Ká 11 az osztályfőnök egyéb fontos nyilatkozatokat is. Ezek közt első helyen említjük azt, miszerint Salonikibe nem megyünk. E nyilatkozat oly határozott és minden kétséget kizáró, hogy Saloniki többé nem képezhet fegyvert nálunk sem a pártok tusájában. A közvélemény az occupatio kiterjesztésére vonatkozó hírekkel szemben teljesen nyugodt lehet. Felettébb érdekesek még a Szerbiára, a dunai kérdésre vonatkozó kormánynyilatkozatok, valamint az, melyet K a 11 ay a politikai bűntettesek kiadására vonatkozólag tett. Azon kérdésre, várjon e tekintetben érkezett-e monarchiánkhoz külföldről felszólítás, nem válaszolt, de elismerte, hogy a közös kormány e tárgyban a két országos kormány és parlament beleegyezése nélkül mi határozatot sem hozhat. Ez megfelel a törvényes álláspontnak. A közös kormány valóban csak úgy köthet érvényes kiadást vagy bármely, a nihilisták és socialisták elleni rendszabályt tárgyazó szerződést, ha a parlamentek elfogadják azokat. A magyar közjogi álláspontot e kérdésben ismételten kimutattuk. A múlt hetekben a magyar és az osztrák kormány közt tényleg folytak tárgyalások a kiadási ügyre vonatkozólag. Az előbbinek képviselője azonban , az akkori hírlapközlések szerint, határozottan visszautasította a merényletet tervező forradalmárok kiadását. Valóban, a magyar parlament ily kiadási szerződés ratifikálását, mely teljesen megsemmisítené a menedékjogot, s Magyarországot a nihilisták és socialisták elleni rendőrszolgálatra kényszerítené, határozottan megtagadná. A helyes és szabadelvű álláspont, melyet Magyarországnak a berlini és szentpétervári követelésekkel szemben el kell foglalnia, nem lehet más, mint a tényleges nemzetközi szerződések fentartása. A fejedelmi gyilkosság ki lévén véve a politikai bűntettek sorából, nincs ok, miért kellene megváltoztatnunk eddigi szerződésünket. S mert a külügyi kormány tudja, hogy Magyarország beleegyezése a szerződések megváltoztatásához elkerülhetlenül szükséges, bizonyára nem is fogja magát oly dologban enyadírozni, melynek kivihetetlensége felől eleve meggyőződött. A belügyminiszter körrendeletben tudatja a törvényhatóságokkal, hogy az illetékkiszabás czéljából szükségelt érték- és adóbizonylatok nem sorolhatók a felek részére kiadott azon okiratok közé, melyekért a közigazgatási közegek dijak szedésére jogosítva vannak s az ily okmányok, az 1881. XXXIV. t.-cz. 8. §-a a) pontja szerint, hivatalból állítandók ki, ennélfogva, nehogy a törvény rendelkezésével ellenkező díjak szedessenek, felhívja a törvényhatóságokat, hogy az illető közegeket a törvény rendelkezésének szigorú megtartására utasítsák, amennyiben szabályrendeleteinek módosítása szükségessé válnék, azt az 1870. évi XLII. t.-cz. 5. §-nak megfelelőleg eszközöljék. A nagykanizsai kir. törvényszék, ügyészség és járásbíróság bírái és ügyészi tagjai kérvényt nyújtottak a képviselőházhoz, elősorolva a bírói kar jelen anyagi helyzetének súlyos bajait, nevezetesen pedig a törvény megállapította 200 frtnyi házbér csekélysége fölött panaszkodva. Ezen kívül következő további, a pénzügyi helyzettel össze nem függő kérésekkel járulnak a képviselőházhoz: 1. Hogy az 1869. IV. t.-cz. 17. §a értelmében a nyugdíj törvényhozás utján megállapittassék; 2. hogy az 1875. XXXVI. t.-cz. 4. § ához képest a végleges szervezés mielőbb eszközöltessék és végre 3. hogy a kiérdemelt előléptetést biztosító szolgálati pragmatika állapíttassák meg. AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, november 7. A legújabb eredeti dalműről. („Atala“ opera 5 felvonásban, szövegét írta Várady Antal, zenéjét szerző Schauer Ferencz.( Először adatott a nemzeti színházban november 7-én.) „Atala“ első előadása és kápráztató sikere óta az örömnek csak első mámora szállhatott el. Maga az a mély őszinte öröm, melyet egy hazai tehetség úttörő diadala keltett, tartósabb de csedesebb a külső siker kábító mámoránál. Régen tartotta izgatottságban jogosultabb öröm operánk látogatóit. Az a nyomasztó resignatió, melyre bennünket az operairodalom terméketlensége késztetett, egy csapással gyorsan növekedő reménynek adott helyet. A vérmesebb természetű műbarátok már eltávolítva látták a bajt, mely nálunk az operaproductió pangásában jelentkezett. És ki volt a kedélyváltoztatás e csodájának előidézője ? Schauer Ferencz egy 26 éves fiatal zenész, aki minden előkészítés nélkül egyszerre egy nagy ötfelvonásos dalművel adott életjelt magáról. Egy ismeretlen kezdő, aki a hivatottaknak fáradalmat nem ismerő erélyével vállalkozott az operaszerzés meddő, kemény talajának feltörésére és megtermékenyítésére. Ugyanez a fiatal művész le is aratta a munkájából fakadt dús kalászokat, hatalmas garmadába rakta és „Atala“ vaskos partitúrájával a nyilvánosság elé lépett. Mikor aztán múlt szombaton e vezérkönyv holt betűi megelevenedtek és ez esemény szemlélői mellesleg még meggyőződtek, hogy egy eredeti dalmű szerzője elég bátorsággal bir és nem sujtásosan a zenének cosmopolitikus, bárhol megérthető nyelvén szólal meg: az első meglepetésből öröm lett, az örömből örömmámor. Most talán már e mámor bilincseit szép csendesen lerázhatjuk magunkról — szívünkben tovább ápolva a tehetség feltűnése feletti örömünket — elfogulatlanul szemlélhetjük azt a nagyszabású új színpadi zeneszerzeményt, mely a fiatal zeneszerzőnek máris annyi dicsőséget szerzett. És ha ezúttal a szerencsés művész dolgozatának tökélyeit és hiányait egyaránt körüllebegő tömjént egy-egy őszinte észrevétellel széjjeloszlatjuk, a hajdanában szerényebb, ma már csalhatatlannak vélt Wagner Richardnak egyik bírálójához intézett régi magvas levelére támaszkodunk, melyben azt olvastuk: „Teljesen meg vagyok győződve, hogy a művésznek tetemesen többet használ az igazságos gáncs, mint a dicsőítés: akit a gáncs elriaszt, az az elriasztást megérdemelte, csak akit javít és felemel, az dicsekedhetik a valóságos benső erővel.“ (Wanfried körül ma bizonyára már máskép beszélnek!) Schauer Ferencz — amint ismerősei körében rebesgetik — az első inspiratio hevében maga jutott arra a gondolatra, hogy Chateaubriandnak a leírások ragyogó színeiben pompázó Atalája epikus terjengősségével ép oly hálás anyag a megzenésítésre, mint a dramatizálásra. Ez volt az első hiba, és hiba maradt, akár a zeneszerzőtől, akár a zengzetes libretto készítőjétől indult ki a gondolat. Mert ha Atala mint elbeszélés nyújt is a zeneszerzőnek hálás mozzanatokat, megzenésítésre méltó hangulatot és situatiót, a drámaírót semmi szín alatt sem elégítheti ki. Chadas „fils d’Outalissi“ ép oly kevéssé drámai hős, mint Atala a „nagylelkű Simaghan“ lelki furdalásoktól kínzott leánya, akár Peru belsejéből Várady szerint, akár Floridából Chateaubriand szerint futnak az üldözők elől szerelmi vándorlásaik ismeretlen czélja felé. A catastropha mégis csak bonyodalom nélkül történik. A nézőben nem kelt részvétet, sem érdeklődést. A különbség csak az, hogy Chateaubriand magával ragadja az olvasót, részletezve beleavatja a situtatiók titkaiba, rávezet művének tendentiájára, értünk mindent. Várady szövegében ellenben odaadással hallgatjuk a szép lendületes verseket, de semmit sem értünk, és ha előzetes olvasás után mégis tudjuk mi történik, kétszeresen érezzük a drámai élet lüktetésének hiányát. Pedig a praxis úgy hozza magával,hogy a libretto olvasása nélkül mintegy magától értesse meg a cselekvényt, mely lépésről lépésre a néző szeme láttára fejlődik és így bő alkalma van önmagát magyaráznia. Váradinak sikerült librettóra számára az elbeszéléstől eltérően megfelelő expositiót találni. Lopez házába tette át a kezdet színhelyét és ügyesen szőtte az összekötő fonalat, midőn Lopez megbízásából indul a „file du Lésért“ Atala felkeresésére és igy eleve összekötötte a hősnek sorsát a hősnőével. De azt el nem érhette, hogy a közönség érdeklődése a harmadik felvonás végével a szökés után végkép el ne szikkadjon és hogy mindenki a szökevényeknek ügyes menekülésük után nekik szerencsés utat ne kívánjon, egy szemernyit sem törődve azzal, miért bolyongnak azután az erdőben, miért szímérget magába régi fogadása miatt, épen lakodalma napján, mikor baj nélkül meghúzhatnák magukat valahol és ma is élnének, ha meg nem haltak volna. Bizony máskép hangzik mindez Chatpeubriandnál a tárgyhoz mért műformában, az elbeszélésben. A rendes operaszövegektől eltérő kiforgatott szóhalmazok helyett Várady szövegében csengő szép nyelvezettel találkozunk és a librettista e reális érdeme mellett egy negatív érdeméről is megemlékezhetünk. Ez abban áll, hogy az újabb operákban divó traditionalis absurdumok nem kísértenek. Hányszor gyönyörködtünk „Lahore királya“ zenéjében és hányszor mosolyogtuk meg librettóját, ahol a hős nem átall kétszer meghalni a publieum szeme láttára. Atala cselekvénye, ha nem is folyik drámailag, de nem is olyan rikítóan természetellenes, mint sok franczia és német rokona. De a szövegből eredő külsőségek, a cselekvényben gyökerező situatiók és képek, a folytonos declamatio Schauer Ferenczet a zeneszerzőt a modern opera áramlatába sodorták és a fiatal szerző ki nem kerülhette, hogy a jelenkor operaszerzési modorosságának minden kinövése dalművében helyet ne találjon. Mit eredményez ez az exoticus keretben mozgó cselekvény lazán egymás mellé állított tropicus képeivel ? Kiváló díszt és pompát a kiállításban, a massák uralmát a zenében. Hová szorítják a színpadi technikának vívmányai mai nap a zenét? Az alárendelt második helyre. Bármily mérvben nyomul előtérbe az orchestralis és vocalis pompa, melyet a zeneszerző arczának verejtékével állít össze a külső hatás fokozására, a zene, ha csak oly geniális színekben nem tündököl, mint „Sábá“-ban és „Ágdá“-ban, mégis csak olyan hatást fog tenni a halló érzékre — egy használt hasonlattal élve — mint a villamos világítás a szemre. Kábít és nem melegít. A túlsúlyban jelentkező dörgő harmónia árjában elfullad a dallam. Mennyi fényárban úszó „tropikus“ operára lehet azután e szellemes paradoxont alkalmazni: „Sie hat Musik, sie ist aber keine.“ Schauer zenéje Atalában bizony közel jár ahhoz, hogy a decoratiót kiegészítse. Tegyük hozzá, hogy ez nem az ő hibája — a kor hozza így magával. Azért találjuk Schauer operájában az együttesek dominálását, gyakran kristálytiszta dallam elnyomását, mert massákkal kell dolgoznia és mint minden fiatal zenész, felkarol, felölel mindent, amit erőtől duzzadó fiatal talentuma csak elbír. Innen ered együtteseiben a zenekari erő növelésére fordított pléh hangszerek harmóniájának túltengése, melyet a laikus első pillanatra ép úgy észrevesz, mint a műértő. Zenéje ez által már veszt megnyerő természetességéből. A massák uralmával és külső fénynyel a Schauer zenéjének absolut értékét tekintve, teljesen homogén hatásban nyilvánul a szövegkönyv s a modern divat követelménye gyanánt jelentkező declamátió. Az uj dalműnek minden nagyobb szabású magándallama a szöveggel együtt majdnem szakadatlanul a pathos és exaltatio magaslatán marad és épen ez az izgató pathos mennyi természetes dallamszépségnek vágja el útját. Senki sem fogja ma már tagadni az operában az élő szónak és a zenei hangnak egyenjogúságát, de fennáll még az az igazság is, melyet a mély zeneértelemmel megáldott költő az öreg Grillparzer oly ékesszólóan kifejezett, midőn azt írta, hogy csak az az operaszerző ragaszkodik teljes odaadással a szöveg szavaihoz, aki zenéjét mechanikusan állítja össze, de az olyan zeneköltő, akinek zenéjében organikus élet lüktet, a szavakkal nagyon könnyen collisióba jön. Ezt csak azért említjük, mert azt hisszük, hogy a szöveghez való servilis ragaszkodás a legmodernebb iskola követelménye, ennek hódolt Schauer és ez alól kell magát emancipálnia. A hangulat, az testesüljön meg a zenében, ne a puszta szó, és akkor a beteges exaltatió sem fogja lankasztani a zeneszerzőt és még kevésbé a hallgatót. Minden félreértés kikerülése végett, eleve kijelentjük, hogy a „legmodernebb iskola“ csak a „jeune France“ kiválóbb tagjait és a német operaszerzők fiatalabb generatióját foglalja magában, a zenei „tetralógia“ nagynevű szerzője elszigetelten egyedül áll. A modern iskola Wagnernek technikai vívmányait leste csak el, a zenedráma wagneri formáihoz épen nem ragaszkodik. És amennyiben ezek a kiváló technikai vívmányok az operaszerzőknél lassanként közkincscsé kezdenek válni, oly értelemben kell elismerni a „jövő“ zenéjét a jelen egyik hatalmassága gyanánt. Schauer Ferencz Atalajában szemlátomást a franczia iskola útján halad, de a régi Wagnertől sem idegenkedik. Atalában mindvégig meg vannak tartva a traditionális operaformák, úgy a mint azok Meyerbeertől, Wagnernek a Tristannal kezdődő epochájáig kifejlődtek. A régi formák modern szellemben fejlesztve és nemesítve, következetes összekötése a leíró, specifikus drámai elemnek a melódia varázsával, a dialóg váltakozása a zeneileg tagolt együttesekkel, kettősökkel, áriákkal és hasonló elismert régi műformákkal. E kerek és önálló formákon belül az ifjú zeneszerző tehetsége váltakozó szerencsével, de mindig határozott vonásokban nyilvánul és helylyel-közzel valóságos diadalokat ünnepel. Hiába tűznék ki feladatául akár a nyugodt partitúra-olvasónak, akár a dalmű előadása alatt a feszült figyelemmel observáló hallgatónak, hogy keresse azt a stílegységet, a zenei egyöntetűséget, mely a zeneszerző tipikus jellegét tükrözze vissza, e feladat megoldása kétség nélkül hajótörést szenvedne. Egy közös hiány válik azonban észrevehetővé, mely közösségénél fogva jellemzetes és majdnem minden egyes részlet architectonikáján nyomokat hagy. A dallam-füzés, a melódia-építés nem nyugszik szolid alapon. Schauer melódiáit féktelen modulatió jellemzi. Az egyes formák benső szaggatottságban szenvednek, kétszeresen érzi azt a figyelmes hallgató, mert hiszen minden melodikus théma egyáltalában magában hordja a rendszeres, természetes ELLENŐR. Budapest, kedd, november 8. 1888 Táviratok. Páris, nov. 7. (Eredeti távirat.) Határozottan állítják, hogy Gambettának, ha kormányra lép, egyik első tette lesz a tunisi expeditíó megszorítása és azon jogok egy részének visszaadása, a melyeket átengedett Francziaországnak a tunisi bej. Pály 18. nov. 7. (Eredeti távirat.) Az osztrák-magyar-franczia kereskedelmi szerződés a jelen status puo alapján 1882. febr. 1-ig ma meghosszabbittatott. Páris, nov. 7. Tunisból érkezett hírek megerősítik, hogy számos törzs felajánlotta meghódolását. — A „Paris-Journal“ korainak mondja az új cabinet megalakításáról szóló valamennyi hírt. Gambetta senki előtt se nyilatkozott. Az ügyek megmaradnak mostani állapotukban, míg Gambetta hivatalos megbízást nem kap az új minisztérium megalakítására. A „Paris Journal“ úgy vélekedik, hogy a megbízás után egy nap alatt Gambetta hivatalosan megalakítja az új cabinetet. Páris, nov. 7. A kamara mai ülésén a tunisi hadjárat felett folyt vita. Jacquet szemére veti a kabinetnek, hogy nem mondta meg az igazat a kamarának, bírálgatja a mozgósítás rendszerét, mely választási czélokra a hadsereg szervezetét tökéletesen felbonta, és végül emlékeztet arra, hogy parlamenti szokás szerint a mostani kabinet egyetlen tagja se léphet be az új minisztériumba. Lefavre élénk bírálat alá veszi a hadügyminiszter katonai intézkedéseit és az egészségügyi közigazgatást. A hadügyminiszter válaszol és kijelenti, hogy az élelmezést illetőleg semmiféle hanyagság se fordult elő.Szerencsétlenségek, melyek annyiszor sújtják a hadsereget Afrikában, akadályozzák meg a rendszabályokat. A hadügyminiszter felolvas többrendbeli okmányt és visszautasítja az ellene és más tábornokok ellen felhozott vádakat. Desroys emlékeztet arra, hogy nem tiszteket, hanem a kormányt és hadügyminisztériumot támadják meg, mely utóbbi sajnálatraméltó tehetetlenséget tanúsított. Kéri a kormányt, hogy ilyen kalandok által ne compromittálja a kamarát és a hadsereget. Holnap a vitát folytatják. London, nov. 7. (Eredeti távirat.) Mint tényt állítják, hogy Gladstone a napokban fölajánlotta Granvillenek a kományelnökséget, de Hartington és más előkelő whigek tanácsa, egyelőre kormányelnök és pénzügyminiszter marad. A cabinet újjáalakítását csak elhalasztottnak tartják; az újjáalakított cabinetben Childers pénzügyminiszter lesz, Northbrook hadügyminiszter, Dilke tengerészeti miniszter, Derby esetleg külügyminiszter. Róma, nov. 7. (D. o.) Valamint az osztrák-magyar monarchia, úgy Olaszország részéről is körjegyzék bocsáttatott ki, melyben a hatalmak előtt a bécsi találkozás békés jellege fejtetik ki. Belgrád, nov. 7. (0. c) A kormány jegyzéket intézett a portához a délkeleti szerb határköveknek a török lakoság által történt beljebb tevése miatt. Belgrád, nov. 7. Az a hír, hogy a metropolita elmozdítása miatt valamennyi püspök lemondani készül, valótlan. Garasanin miniszter befolyása kiegyenlíti a metropolita tiltakozása által származott differentiákat. A szabadelvű párt által terjesztett az a hír, hogy a cabinet leköszönt, szintén valótlan. Bukarest, nov. 7. (D. é.) A Bécsben székelő persa küldöttség tegnap este érkezett ide és a pályaudvarban Stattesco külügyminiszter által fogadtatott. A diplomatiai személyek között következő változások történtek: Salzberg b. tiszteletbeli tanácsos az osztrák-magyar követségnél, valóságos tanácsossá neveztetett ki; Brailei másodtitkár a berlini követségnél, hason minőségben Párisba megy. Helyét Cogolniceanu C., a volt miniszter fia, foglalja el. Rosetti Sanresco, másodtitkár a párisi követségnél, mint elsőtitkár Bécsbe megy. Debreczen, nov. 7. (Eredeti távirat.) Kőrössy Sándor a harmadik kerület szabadelvű párti jelöltje ma a városházának választópolgárokkal zsúfolásig telt nagy tanácstermében tartotta programmbeszédét, mely rendkívüli hatást keltett. A jelölt szavait ismételten tapsvihar és éljenzés szakította félbe. Végül a hallgatóság általános lelkesedésben tört ki, nem szenved kétséget, hogy a harmadik kerületben ismét a szabadelvű párt jut diadalra. Mudrony és Eötvös, a mint jöttek, azonképen csendben el is utaztak. Ittlétük valóságos fiaskó volt, melyet az egész városban gunynyal emlegetnek. Udvarhely, nov. 7. (Eredeti távirat.) Szilágyi Virgil a szabadelvüpárt jelöltje a mai pótválasztáson nagy többséggel győzött Ugron István függetlenségpárti ellenében. (E kerületet a szabadelvüpárt elhódította. A szerk.) Kolozsvár, nov. 7. (D. é.) Szent-Agothán a csendőrök két gyanús oláhot fogtak el, kiknél nagy menynyiségű orosz arany- és papírpénzt találtak. A letartóztatottakról azt állítják, hogy kiterjedt rablóbanda tagjai. Szeged, nov. 7. (D. é.) A szegedi ipartársulat egy iparlap kiadását határozta el, melynek czélja a magyar nemzeti ipar érdekeit politikai tekintetek mellőzésével, képviselni. A szegedi iparlap deczember végén indul meg; a szerkesztés élén Bakay Nándor mint vezérszerkesztő és Lévay Ferencz tanár fognak állani. Újvidék, nov. 7. (D. é.) Eddig az egyházkongressusra következő választások ismeretesek: Karloviczban Dimitrijevon tanár 220 szavazattal Zsivkovics osztályfőnök ellenében, kire 5 szavazat esett, választatott meg. Újvidéken Miletics 321 szavazattal Kamber 65 szavazata ellenében. Palánkén Gostovics ügyvéd és Popovics plébános, Becsén dr. Polit, Zalajban Dimitrievics választottak meg. Újvidéken a kisebbségben levő Miletics-ijártiak által előidézett verekedés miatt, a választás foyamát félbeszakítani kellett.