Ellenzék, 1880 (1. évfolyam, 1-76. szám)
1880-11-21 / 44. szám
Első évfolyam: NI/.I IIKF.NZTOI IRODA: 16. 62. hová a lap szellemi részét illető czimzendők. közlemények AZ „ELLENZÉS" ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva: ....................13 frt. Ijj Negyedévre . . . . .................... frt. Ilj Egy hóra helyben Egyes szám Ara helyben 4 kr. vidéken 5 kr. «« „Ellenzék“ mindennap, az ünnepeket követő napok kivételével kéziratok nem adatnak vissza. jÿàs* évre félévre • :i frt. 1 frt. 44. szám Kolozsvár, vasárnap, november 21. 1880 kiadó-hivatal s Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetések és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gazmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri csikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. POLITIKAI,KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. A katonai és polgári hatalom. .Védj meg engem, hogy békén dolgozásam. Én viszonzás fejében munkám jövedelméből ruházlak és táplállak.“ Ez volt a társadalom elve, midőn odáig fejlődött, hogy megszűnvén minden egyes ember minden szükségleteiről maga gondoskodni, foglalkozási szakmák szerint csoportosult s rá bízva a hajlamainak kevésbé megfelelő munkát másokra, választott magának egret, mely tehetségeinek, vonzalmának leginkább megfelelt. Élni kívánt egyedül annak az egynek. S megvalósult az életben az az állapot, melyet a munkafelosztás állapotának nevezett el később a foglalt rendszerbe a theória. Aki állandóan egy szakmát űz, mesterré lesz abban. Mindenesetre felülmúlja azt, aki csupán időnként, szükségből és nem élethivatásból szagol hozzá. A csizmadia bizonyára helyesebb csizmát csinál, mint az ács, vagy professzor, s torony építését nem bízzuk takácsra, így lett külön pálya a katonai is. A társadalom fejletlenebb stádiumában minden épkézláb katona volt háború, és minden katona „czivil” béke idején. Nagy veszedelemkor, ha népfölkelésre kerül a sor, még ma is katonák vagyunk. De jobb szeretjük, ha megvédésünket elvállalja fiaink egy része egy bizonyos ideig, hogy mi azalatt nyugton láthassunk kenyerünk és az ő kenyerük után, kiki a maga módja szerint. A katonáskodás, az állandó hadsereg ugyanazon természetes okból, ugyanazon atonmódon keletkezett, mint a mesterségek, tudományok, művészetek és az emberi foglalkozások egyéb ágai. Ugyanaz a szükség tartja is fenn. Miért van mégis, hogy míg a mezőgazda, az iparos, kereskedő, tudós, művész nem tekinti ellenségének az ő szakmája körén kívül eső társadalmat , addig a katona lenéz, kicsinyes, fumigál mindent, ami nem katona ? Hát nem képtelenség ez? Az lesz az, csahogy nem mindenütt van ám ez igy. Sőt mondjuk, nincsen igy sehol, csak ott, ahol száronyhegyekre s nem a népek szeretetére támaszkodnak a trónusok : a katonai monarchiákban. S még ezek között is elsősorban Ausztriában. Vagy mondjuk hát: osztrák-magyar monarchiában. Úgy is mindegy, akármi a a neve. S hogy itt így van, annak is könnyű megtalálni az igaz okát. Sokféle náczióból összetákolt államtömb ez. Elhitetni mindegyik fajjal, hogy őt a másik elnyomni törekszik, meggyűlöltetni őket egymás között mesterségesen, s oda vinni, hogy saját elnyomatásuktól való féltükben egymást kölcsönösen csakugyan elnyomják és elnyomva tartsák s azt a hatalmat tekintse mindegyik jó akarójának, mely sokkal hitványabb, semhogy önmagában valakit leigázzon, de tényleg egymás által mégis valamennyit leigázva tartja , ahhoz csak pokoli ármány, de még ész sem kelletett. Ausztriánál még egy-egy megyénk is nagyobb. S még maga az az Ausztria is szabad óhajtana lenni s 1848-ban előbb csinált forradalmat, mint a magyar. S még is az osztráknak nevezett uralom hatalmát érezzük mindenütt, az előtt csak köz-, most már magánéletünkben is, mint mikor hazánkat elözönlötték Mohács után a praetoriánusok s vendégül lővén, urakká lőnek tűzhelyeinken. Hogyan lehet az? A hadsereg által. A közösnek nevezett sereg által, de mely csak annyiból közös, mert pénzével ruházza, táplálja, fegyverzi föl a magyar, lengyel, cseh, tirol, osztrák stb. csak annyiból, mert saját fiaiból állítja ki a magyar, lengyel, cseh, osztrák, tirol, szerb, román stb.— de azért maga a hadsereg se nem magyar, se nem lengyel, se nem cseh, se nem tirol, se nem osztrák stb. Nincs nemzetisége. Nyelve van, a német. De nemzetisége nem az. A német nemzetiségű hadsereg hadura Berlinben lakik. Az u. n. osztrák-magyar közös hadserget, mint ilyet, egy nemzet, egy ország se mondhatja a magáénak. Mert nem is vonzódik az egy nemzethez sem. Mindentől külön álló, önmagában elzárt testületet alkot. Engedelmeskedik egy hatalomnak, mely az alkotmányos monarchia alkotmányában említve nincs, de tégleg fölötte áll az alkotmánynak, s ez engedni tartozik akaratának, különben megsemmisül. Az parancsol, és intéz, az rendelkezik, midőn hatalmasnak és erősnek hiszi magát, s tesz időleges koncessiókat, ha hatalma eszközét, a hadsereget itt vagy amott tönkre verték. Amint kiheverte a bajt, terjeszkedni kezd megint. Azt hiszitek, hogy e katonatisztecskék henczegése esetleges ? hogy kihágásaik, tömegességük daczára is, csak elszigeteltek, szórványosak? hogy betudandók azoknak, a kik elkövették, de a tisztikar szellemének ahoz nincs köze? Jámbor hivők! Idők jele az, mely bizonyságot teszen, hogy ama megnevezhetetlen titkos hatalomnak Solferinónál és Szadovánál megcsappant hölyfe újra visszatért. Ama kicsapongásokban bizonyára elsősorban az egyén a hibás, ki elköveté. De hogy juthatott idáig oly sok egyén, ha nem a légkör, melyben mozog, ha nem a szellem, melyet beszív, ha nem a környezet, melyben él, ha nem a szabályok, melyek szerint érezni, gondolkozni és cselekedni tartozik, nevelték olyanná, amilyen ? Nézzétek meg azt a tisztikart. Minden porczikája úgy van idomítva, hogy megkülönböztesse a társadalom többi osztályától. Angliában, Amerikában a tiszt szolgálaton kívül nem visel még egyenruhát sem. Pedig e két állam két különböző kormányformának, a monarchikusnak és köztársaságinak a mintaképe. Rajta vannak, hogy a katona a polgári társadalom testéből való testnek, véréből való vérnek tekintse magát, szeresse és tisztelje azt a tűzhelyet, melytől elszármazott s melyet védeni köteles, azt a nemzetet, mely előhozta, mely táplálja és védelmezőjét tiszteli benne. Nálunk? Sírva megy el apai háza küszöbétől az ujoncz katona s németül káromkodva tér oda vissza és lesz a legtöbb esetben a falu réme, izgágája, iszákossá, ifjúság rontója. Nagyra van vele, hogy katona volt, a császár katonája, nem dolgozott s kínozhatta a parasztot, a hol feküdt. Otthon is folytatja a katona-tempót s a bírót kidobni a falu házából virtus neki. Neki nem parancsol, csak a császár, aki pedig nem jön el idáig, hogy parancsolgasson. Ha tiszt lett a magyar fia, s némi szikráját megőrzé még az apai háztól magával hozott érzelmeinek, lemond. Mert kinézik, kiüldözik különben a többiek, kik előtt amaz érzelem nevetség, vagy épen árulás. Azért van oly kevés magyar generális s azért van, hogy a ki van is, csak a neve magyar, ő maga osztrákabb az osztráknál. Mert az volt az ára fölvergődésének. Hányszor kellett piszkolnia, tán ölnie saját nemzetét, hogy ide emeljék ! Senkinek se volna nagyobb szüksége nála arra a fátyolra, melyet a magyar nemzet nagylelkűsége a múltakra vetett. Nőket botozgató, puskatussal aggastyánokat ütlegelő hősiségük nagyon rászorult. S tetszelegnek abban, ha minden lépten-nyomon sértegethetik a nemzet érzelmeit. Százával mutathatni oly tiszteket, kik a magyart kutyának nevezik s en canaille bánnak vele. S miért ? Mert ez szabad. Sőt nemcsak szabad, de bizonyos esetekben kötelesség. Vannak nekik erre kötelező törvényeik. Vannak szabályaik, melyek meghagyják, hogy a katonai becsület megsértését fegyverrel is torolják vissza. Megítélni, várjon valamely esetben megsértetett -e a katonai becsület, azt megítélni rá van bízva minden egyesre, ő a bírája. S ha tetszik nekik végig kardlapozni és ledobni a zsidót a lépcsőn, mikor ez adósságát követelni jön, — hát az is jó. Aki sértegeti a katonai becsületet ? Mulaszsza csak el megtorolni, ami egyik vagy másik „kamerádnak“ a katonai becsületen esett csorbának tetszik , majd meglássa a következést ! Jobb lett volna nem is születnie. Ha lop, ha csal , azt szigorúbban bünteti a militár-strafgezetzbuch, mint a polgári büntető törvény tenné. Ha följebbvalóját öli meg, fölakasztják, de előbb leszedik róla a mundirt, nehogy szenny essék az egyenruhán- Polgári ruhában lógjon az akasztófán, arra ráfér a szenny. De ha polgárt üt agyon, ha sikerül valamennyire plausibilissé tennie, hogy a katonai becsület védelmébenölte meg, akkor nem lesz komoly bántódása, nem is lehet, mert csak azt cselekedte, amit kötelességévé tett a reglement. »Derék ficzkó“ „bátor gyerek* lesz a neve a kollegák előtt. Hát ez nagy absurdum. Ha egy idegen, bármely nemzetbeli Magyarország területén elkövetett bűntetten érezik : magyar bíróságok által a szerint a büntető törvény szerint ítélik el, melyet Magyarország törvényhozása alkotott. Hát a katona, ki nem idegen, nem külföldi , miért nem tartozik ugyanily bűntettért ugyanazon bíró elé, ugyanazon törvény alá, mely mindenki másra s nem is csak a honpolgárra kötelező ? Miért kell annak az ország törvényei által nem ismert szólőszék s oly törvény alá tartozni, melyről az ország törvényhozása mit se tud ? A katonát polgári ügyeire nézve polgári hatóságok alá rendeli a törvény. Mert nem rendeli hát a kriminálisokra is ? Ítéljen csak egyszer a polgári biró a katona büntetésre méltó cselekvényei fölött — a fegyelmi kihágásokat a katonai szolgálatban elkövetett vétségeket természetesen kivéve, — majd meglássuk, paczkáz-e még a polgári hatóságokkal, a polgári osztálynál azon túl is annyira a katona. Északamerika elnökjelöltjeinek egyike, Hancock vitéz tábornoka az amerikai seregnek, ízről ízre katona. Az osztrák ármádia szerencsésnek tarthatná magát, ha ilyeneket számlálhatna soraiban s programmjának egyik sarkpontja mégis az, hogy a katonai, hatalom békeidőn a polgárinak alárendelve legyen. Ott azt egy katona is természetesnek találja. Mi nálunk? Meglehet, még a polgárok közzül is szörnyülködve olvasandják ezt a vakmerő ideát. Pedig hát a törvény előtti egyenlőség elve oly egyszerű. Valóban meg kellene gondolnunk azt az állapotot, mely a modern jogállam fogalmába sehogy nem illik bele. Ugyanabban az országban két törvényhozás nem lehet egyszerre. Ez a képtelenségek között a legóriásibb képtelenség. S a parlamenteknek valóban nem lehet fontosabb feladatuk, ha ugyan a nemzet souveranitása nyom előttük a latban valamit, mint sürgősen reviste alá venni mindazokat a törvényeket, melyeket nem ők terjesztettek a fejedelem szentesítése alá. Ezt követelniük kötelesség az állam biztonsága, belső békéje, a nemzet osztályainak barátságos együtt élhetése, az alkotmányos hatalom csorbitatlansága és a népfenség nevében. — A „Magyar Polgár* hazafias magatartása után különösnek tűnik fel azon „Keledbe illő czikk, mely hasábjain olyan tarkán látott napvilágot, mint egy harlequin. Hasonlítsa ezzel össze egy heti czikkeit a „M. P.“, és ha őket egymásra bocsátja, lesz olyan zendülés lapja hasábos utczáin, hogy a fellegvárban is megdördülnek tőle az ágyuk. Budapestről csak a sajtó bureauból szoktak ily otromba czikket küldeni. „Újabb alkotmányos életünkkel épen egyidejű a szélsőbali izgatás a közös hadsereg ellen. A közös hadserget a Magyarország és Ausztria közti összetartozás simbolumának tekinti, s e szerint gyűlöli azt s eltörlésére törv Ehez képest sohasem mulaszt el egy alkalmat sem arra, hogy a nemzetben idegenkedést keltsen ellene, valamint a lebeszélésnek s népszerű jelszavak terrorizmusának minden fegyverével elriasztani igyekezett elejétől fogva a magyar ifjúságot a katonai pályától is. S tagadhatatlan, hogy az utóbbi tekintetben az izgatás mindig hatásos volt, mert a hadsereg tisztikarában — daczára az általános védkötelezettség több mint egy évtized előtt történt meghonosításának — nagyon elenyésző kis százalékot képez a magyar elem.“. Tehát a szélsőbal oka, hogy a hadseregben magyar ember nem viheti feljebb kapitányságnál, s ha felviszi, már neve magyar csupán; hogy a katonai oskolákba nem vesznek be csak igen kevés ifjút; hogy a delegáczió 8 év óta hiában kéri egy magyar katonai akadémia felállítását, mivel e nélkül a hadsereg tisztikarában mindörökké kevés lesz a magyar; hogy — argumentum ad hominem — a tiszti rangra egyhangúlag képesített Nagy Jánost ki nem nevezik évek során tisztnek, hanem a bécsi kicsapott diákot azonnal. „Államunk alkotmányos, s alkotmányunk sánczai közé van bevive a hadsereg; az alkotmánynak a hadsereg s a védője az alkotmány a hadsereg tekintélyének, súlyának s erejének kezessége. Ha fog a szélbali izgatás, e tényezők közt oly disharmonia, az egyensúlynak oly megbomlása támadhat, melynek az állam is, de nemzetünk is keservesen megadhatná az árát.* Hol van alkotmányunk sánczain belől? Talán abból következteti, hogy a delegáció 13-ik évében is kénytelen felhívni a hadügyminisztert, hogy legyen kíméletes és bár a czímekben s előterjesztéseiben tartsa magát a törvényhez. Alkotmányunkat pedig úgy védi, hogy előbb Sadova veresége kellett a hadseregnek, hogy az alkotmányt megkaphassuk. Bosznia hadjárata alkotmány értelmében, sőt védelmére történt talán? A gránicsár tisztek tisztelettel emlegetik-e az alkotmányt a t Ajicza. Szerelem hídja. — Angolból. — I. (Folytatás.) (2.) — Úgy látszik nagyon bízol a sikerbe ! mondd Sir Vibart nevetve. — Igen már most .'.tudom, hogy hogy kell csinálni — válaszold Vilmos , s mikor tudom, hogy valamit hogy kell jól megcsinálni, a akkor én azt a világért sem engedném elromlani Ez a válasz nagyon tetszett a mérnöknek, még nagyobb érdeklődéssel nézett a fiú szép értelmes arczára. — Nincsen , utálom, — válaszold Vilmos soha sem leszek gazda. — Miért nem ? — kérdé Vihart. A fiú mélyen elgondolkozott. — Én magam sem értem, hogy miért nincs kedvem hozzá — válaszold egy kevés szünet után. ~~ Nem tetszik ez az élet ; nekem nem volna kedvem a munkám eredményére oly hosszas ideig lakozni. A gazda elveti a magot — de sokáig kell várni míg arathat. Várni kell a napsugárra, esőre, harmatra, hogy munkáját tökéletességre vityék, ezeknek a segítsége nélkül minden fáradsikárba vész. Én olyan életpályát szeretnék választani, h°gy ha valami munkát elkezdek, annak a hévégiére ne kelljen sokáig várakozni. — A lángész ritka türelem! — sohajtá a mérnök. A fiú arcza kigyuladt. — Oh, igen, értem, tudom ! — Olyan féle türelmem nekem is volna elég. Egy csolnakot tízszer — húszszor — sőt százszor is újból csinálok ha kell. De arra nem szeretnék várni, hogy a rossz idő rontsa el a vetéseket. Anyám megígérte, hogy nem erőltet az itthon maradásra. — Mi akarsz lenni ? kérdé az a férfi ki minden nhézséget a saját igyekezete s kitartása által győzött le. — Mérnök akarok lenni — vasutakat és hidakat akarok készíteni. Szeretném a sziklákat átfúrni, hegyeket levágni, völgyeket betölteni. Szeretném ha a Suezi csatornát én csináltam volna. Nekem úgy tetszik, hogy a föld azért van teremtve, hogy az emberek hatalmukba kerítsék s dolgozzanak rajta. — Fiam, korodhoz mérve neked különös eszméid vannak — mondá Vihart — hogy lehet az ? — Előre féltem tőle, hogy az úr különösnek fog találni — válaszolt Vilmos némi tartózkodással. Anyám is ugyanazt mondja. Én nem tudom, hogy miért s honnan jöttek e gondolataim. Testvérem szereti a gazdálkodást, atyámnak nagy segítsége már is. Anyám azt mondja, hogy én már kis gyermek koromban hidakat csináltam kenyérhajból. — Fiam a te hivatásod határozottan ki van jelölve. — Szeretném hinni, hogy úgy van. Ha valamit szeretünk, azt teszi, hogy az embernek hivatása van reá, akkor igaza van az úrnak, — válaszolá Vilmos. Vihart úr mélyen elgondolkozva nézett reá. — Volna kedved itt hagyni a szülei házat, tanulni, hogy hidak építésére képezd magad? kérdés a fiú arcza csudálatosan kiderült. — Épen az óhajtásom az, ha lehetséges volna! kiáltá Vilmos. Jól van fiam, gondolkozunk e tárgyról s beszélünk róla, mondá Vihart úr, s ott hagyta a fiút. II. Angliának nagyon sok részében találhat az ember olyan gyümölcsfáktól övedzett festői szép majort, mint amilyen a virágosréti major volt, de nem minden falusi lakban az ember lángészet ; Frazer Vilmos pedig kétségtelenül lángész volt, nem csinált hanem született lángész. A népnek ezen gyermekét a természet pazarul látta el adományaival.Adott értelmes szép, arczot, széles nyilt, a halanték felé domború homlokot, nagy őszinte tiszta kék szemeket, sajátságos szelíd megnyerő kifejezéssel. Különös és mégis szép arcz volt. A felső rész — a nyílt homlok — a tiszta beszédes szemek a költő arcza volt. Az alsó rész — a szilárd zárt ajkak — a határozott áll, a dologhoz való képességet jelölte. A természet lágy dallamos hangot, vidám csengő nevetést és szabályos férfias alakot adott neki, széles vállakkal és széles mellel. És ezek pedig csak mellékes adományai voltak. Volt költői lelke, gyors, éles és szeretetteljes felfogással minden iránt a mi szép. Frazer Vilmosnak volt nagyravágyása, mi lángeszét fenntartotta és hasznára fordította, ő a majorban nem volt a maga helyén, mert ott kora hajnaltól késő estig mindenki dolgozott, ott a nagyravágyást és vállalkozási szellemet nem értették, e szavak holt betűk voltak rájuk nézve, ez egyszerű emberek előtt a legtöbbre becsült tulajdonság a legtöbb munkát biró testi erő volt. A majorban lakó háznap nem állott sokakból. Az apa — a családfő, Frazer István egy egyszerű becsületes ember volt, akinek a keze alatt levő földbirtokon kívül nem terjedtek az eszméi, — ami ötét érdekelte, az a napsugár, az eső, a fagy és a meleg volt. — Feleségét és gyermekeit szerette az ő egyszerű természetes módja szerint. Tökéletes példányképe volt az angol haszonbérlőnek — ami az időjárást, a vetéseket s a barmokat illette — tudott mindent, részletesen és alaposan, de a birtokán kívül eső életről vagy világról nem tudott semmit, és nem is érdeklődött semmiért. Legkisebbik fii Vilmost nem értette, sőt bizonyos szánalommal teli megvetést érzett azon fia iránt, ki akkor is könyveibe volt merülve, midőn a többiek aludtak, és még sem akarta kezét az ekére tenni. De midőn azt tapasztalta, hogy fia egy igen egyszerű találmánya által megkönnyebbitette a szántás munkáját, akkor megvetése csodállássá változott. — Ez a fiú kiváli közülünk, nem hasonlít hozzánk — szokta mondani. Bámuló tekintettel kisérte a Vilmos mozdulatait. A fiú a kapuk bezárására is talált ki egy új zárat, melyet az apja nem győzött barátjainak eléggé dicsérni és mutogatni ; a kis birtok tele volt fia találmányaival s javításaival. Nem volt fal, kapu, ajtó, kerítés, ablak, melyen Vilmos ne igazított, javított vagy változtatott volna. — A kövekkel kirakott csinos kis utat a forráshoz ő készítette ; azt a hidat, mely által az embereket két órai gyaloglástól mentette meg, Vilmos utasítása után készítették, — s az egyszerű ember amint megelégedve haladt az eke után, csudálkozott, hogy hogy lehet neki olyan derék fia — s váljon hol vehette az a gyermek kitűnő tehetségeit ? A virágosréti birtok asszonya, Frazer Katalin asszony, szellemileg felette állott férjének. Sok természetes esze, nagy tehetsége, de kevés nevelése volt; Vilmos ő tőle örökölte lángeszét. Férje nagyon megbecsülte Katalin asszonyt, mert oly kitűnő gazdasszony volt, hogy nem volt párja a vidéken. Tejes kamarája tökéletes volt, háza híres volt tisztaságáért. Veteményes kertje a legszebb, kósvaja a legzamatosabb, teje a legédesebb és sűrűbb volt messze földre. Ha valaki azt mondta volna Frazer Istvánnak, hogy a felesége lelkének vannak kielégíthetlen vágyai, kívánságai, melyeket elhallgat, gondolatai, melyek soha sem nyilvánulnak szavakban, ezt ő vagy nem hitte volna, vagy azt gondolta volna, hogy a ki az ő feleségéről ilyet mond, annak nincs helyén az esze. Katalin asszonynak egy bálványa volt a világon, az ő tehetséges fia, kiben lelke viszhangra talált. (Folyt, köv.)