Ellenzék, 1881. január-június (2. évfolyam, 1-147. szám)

1881-01-08 / 5. szám

✓ I­I ! Ez a másik szempont. És most áttérek tulajdonképi tárgyamra. A „Kelet“ idei 3-ik számának vezérczikké­ben szorul szóra ez áll : „Emberek! emberek! kik lapjaitokban felperzseli­tek tiszt­­séges ember becsületét, mint Herestrát Diána templomát, hogy nevet szerezzetek magatoknak, a­kiknek egy éltető elemük van : a botrányhajhászat . . . Ugyancsak a „Kelet“ 4-ik számában ez áll: . a tisztességes társadalom üljön birószéket e pernazsiványok és becsü­letet fosztogatók fölött . . A „Kelet“ előfizetési felhívásiban pedig ez áll : . . kiknek czéljuk minden létezőt, az erényt s a becsületet sem véve ki, meghurczolni és gyűlöltté tenni.“ E súlyos vádakat a „Kelet“ lapom ellen emeli. Ha e vádak igazak, akkor a fentebbi szem­pontok mindkettője ellen vétett az „Ellenzék“. Nem tudom és nem akarom megtenni magam­ra nézve azon éles distinction mely a lap jó hírneve és a szerkesztő személye között, az ön felfogása szerint talán létezhetik ; mert nekem, testem lel­kem össze van forrva lapommal. A­mennyiben tehát ama vádak lapom ellen intéztettek, annyiban személyemet is illetik. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy ez ügyét úgy intézzem el, miként azt az ön lovagias érzülete talán megkívánná, s épen ezen helyze­temből kifolyólag, arra sem érzem magam jogo­sítva, hogy a „Kelet“ bántalmait, sértésekkel vi­szonozzam, így lettem kénytelen az elintézés ezen formáját választani. Midőn először olvastam a „Keleti-ben, hogy az „Ellenzék” tiszteséges embereket sárral dobál, s megnyugodtam abban, hogy a vádnak nincsen alapja, s a napi­ irodalommal járó gyorsaság ejt-­­­hette el azt a harcz hevében. De közelebbről e vád különböző alakban, annyiszor ismételtetett a „Kelet“ legelőkelőbb helyén, hogy megdöbbenve kezdettem vizsgálódni, vájjon mikor bántotta az „Ellenzék“ tiszteséges emberek becsületét? Lehe-­­­tetlennek tartottam, hogy ily súlyos vád alap nél­­­­kül emeltessék. Szorgos vizsgálódásomnak sem sikerült föl­fedezni, hogy mire van alapítva a „Kelet“ vádja. Kétségkívül kikerülte figyelmemet. Arról bizonyos vagyok, hogy az „Ellenzék­­ öntu­datosan, tisztességes emberek becsületét nem bán­totta. Bántott minisztert, bántott közhivatalnokot, bántott katonát, de személyüknek csak oly vo­natkozásaiban, melyekért őket az ország fizeti. Ezt meg fogja tenni ezután is, mert gyakorolni akarja ellenőrzési kötelességét. Jóllehet tehát ön­tudatosan nem bántotta az „Ellenzék“ tiszteséges emberek becsületét, de mivel a „Kelet“ sokszoro­san állítja ezt, úgy kell lenni, hogy bántotta ön­­tudatlanul. E bántalmakat, a­mennyire emberileg le­hető, jóvá akarom tenni. Ezt azonban csak úgy tehetem, ha ismerem a bántalom nemét, s tudom a megbántott személy kilétét. Ennélfogva az a kérésem van önhöz, szíves­kedjék legközelebbi alapjában köztudomásra hozni, hogy mikor h­urczoltuk meg és tettük gyü­­rltté az erényt és becsületet ! Mikor perzseltük fel tisztességes em­­lék becsületét? Mikor adtunk alkalmat, hogy min­ket pennazsiványoknak és becsü­letfoszto­gatóknak nevezhessen ? Nyílt, egyenes és határozott választ kérek e kérdésekre ! Ha ama vádak nem az „Ellenzék--et illették, azt is kérem megmondani, mert oly'vonatkozások közt hangoztattak, hogy az olvasó szükségkép az­­ Ellenzék“-et érthette. Ha pedig az „Ellenzékiét illették, akkor kérem, hogy vezessen engem útba, nevezze meg az illető számokat, hogy alkalmam nyíljék a hiba helyrehozására és alkalmam nyíljék, ezentúl­­ hin­ni a „Kelet“ szavának. Bízom az ön lovagias érzületében, hogy ha nem lenne képes igazolni ama vádakat, abban az esetben saját lapjában megteszi a szükséges helyreigazítást.. Bariha Miklós. . . A Petőfi-társaság közgyűlése. (Az „Ellenzék“ eredeti tudósítása.) jan. 6-án. Ma tartá a Petőfi-társaság ötödik ünnepélyes felolvasó ülését az Akadémia nagy termében, mely kiváló érdeklődés mellett s változatos programmal folyt le. Különösen a gyöngéd nem s ifjúság volt ez alkalommal is, mint rendesen, tulnyomólag kép­viselve a hallgatóságban. Komócsy József alelnök megnyitó beszédé­ben meleg szavakat szentelt Petőfi emlékének, minek dicsősége oly nagggyá lett, hogy immár nem fér meg közöttünk s tényével más nemze­tekre is világot áraszt. Jövőnk zálogát látja ab­ban, hogy a gondviselés oly szellemeket s oly nyelvet adott nekünk, mely egyképen hangzik pa­lotában s kunyhóban. Magyarságunkat szemünkre szokták hányni, pedig épen a magyarsághoz való ragaskodás­unknak köszönhetik a nyugati műveit nemzetek kulturájok egy részét, mert mi harczol­­® ®rti£ is, » így lehetővé tettük békés fej­­lődésöket. Kultur-képességünket, mely a kard és eke mellett helyet szerzett nemzetünknek Eurépa miveit nemzetei közt, élénken kell hangsulyozni ma, midőn alig választ el bennünket néhány és hazánk megalapításának ezeredik évétől. Kifejti,­­ miért fektet a társulat fősúlyt a felolvasásokra : t. i. ezek által ellen­súlyozni akarja a hitvány olvasmá­nyok terjedését. Mi kis nemzet vagyunk s magunkra kell fordítanunk minden figyelmünket, s kiválólag a nemzeti irányt ápolnunk. S­z­a­b­a Tamás titkár előterjeszti jelentését a társulat mult évi működéséről. Az általános vo­násokban tartott előterjesztésből kiemeljük a követ­kezőket: Abafy Lajos sajtó alá rendezte a Pe­­tőfi-dalok német fordítását s ez által a német kö­zönségnek hozzáférhetőbbé tette a költő szellemét, Cas­so­ni József pedig az olaszokat hódította meg Petőfinek. A társulat kiadásaiban jelent meg : Teleki gr. emlékiratai s Szász Gerő­b felv. tragoediája : Rolandné ; B­a­­­o­g­h Zoltán összes művei pedig 2 kötetben sajtó alatt vannak. A társulat alapitó tagjai lettek a múlt évben : Brázay Kálmán dr. Fáik Miksa (200—200 írttal) továbbá Teleky Sándor gr. s özv. Balogh Zoltánné (100—100 írttal.) Ezután Pulszky Ferencz lépett éljenzés­e közt a felolvasó asztalhoz s értekezést olvasott „A XVIII. század szelleméről.“ E század az ellen-reformáczió százada volt. Az egyházban hitetlenség terjedt el; a trónokon a század első negyedében kalan­dos jellemű fejedelmek ültek. (XII. Károly I Péter). A század elején keletkezett egy új ki­rályság , a porosz, mely mindjárt előkészíté Nagy Károly birodalmának buktát. Lengyelországot feldarabolja elkövetve ezúttal a legnagyobb politikai bűnt — szóval a régi politikai határkö­vek megingattatnak, Amerikában pedig teljesség­re vitetik az újjáalkotás munkája is a köztársa­ság megalakulása által. Különösen a tudományok terén indul meg rohamosan az új fejlődés, a praktikus irány hovatovább hódit. Francziaország szellemi talajában foly a forradalmi vakondok munka. A legkatholikusabbak s abszolutisztikusab­­bak ; XIV. Kelemen s Mária Tharzin sem von­hatják ki magukat a kor áramlata alól, s a jesu­­tismus eltöröltetik. Lassanként a kultúra s felvi­lágosodás lesznek vezéreszmékké, s a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavakká. Magyarország sokáig kikerülte az általános áramlatot. Hazánkba II. József hozta be a fran­­czia szellem csatornáján, — mely őt is, mint min­taképét II. Frigyest, egészen áthatotta a forra­dalmi eszméket. Reá különösen Rousseau hatott s főkép azon elvei, melyek a Contrat sociale (Tár­sadalmi szerződés) cz. munkájában vannak lefek­tetve. Ezek ideálja a polgárok jóléte, azok egyen­lőségének alapján, mi Józsefnek is eszményképe volt. Csakhogy ő a caezarismusz elveinek hódolt úgy fogva fel a fejedelem méltóságát, mint a ki­nek hatalma korlátlan s ellensége az egyház, n­épugy, mint korunkban III. Nap Jean­s Bismarck, ámbár II. József nem volt oly erőszakos, mint ez utóbbiak, kikben a jozetismus mintegy meg­­csontosodott. József reformálni akart, de egyszer­re oly nagy erővel lépett fel, a minőhöz nem volt szokva az „ecclésia militán“ de nem a nemzet sem. Rendeletei felverték a nemzetiséget almából s a visszahatás a megyei szervezetben ta­lálta legpraegnansabb kifejezését, mely aztán any­nyira bevette magát a nemzeti organiszmusba, hogy szá­zadunkban is sokáig a nemzetiség egyet­len védbástyájának tartatott. Különös, hogy a népszámlálást (mit József rendeletben adott ki) akkor sem szerették az em­berek, s sokan Dávid király példáját idézték a fe­jedelemnek, mint a kit dögvészszel látogatott meg az Aristem, a miért megszámlálta népét. — Al­kotmányos — arisztokratikus hazánkban József elvei nem juthattak diadalra ; ámbár történetíróink ezek népszerűtlensége tekintetében túloznak. A miveit nem nemesekre s a protestánsokra mindik­r számolhatott József, sőt voltak a főurak közt is a kik rokonszenveztek eszméivel. A császár habár halá­los ágyán visszavonta rendeleteit, de azok erköl­csi hatásait nem semmisíthette meg. A nyugta­lanság általános volt, s még inkább ébresztetett a franczia forradalmi eszmék befolyása által. Ma­gyarország minden kávéházában olvasták s ma­gyarázták egymásnak az emberek a franczia új­ságokat. Bécsben attól féltek, hogy a magyar ne­messég úgy fellázad, mint a belgák. Vert is ha­talmasan a nemzet erében a forradalmi vér. Jó­zsef császár halálakor általános volt a lelkesedés és az öröm. A házakról az általa felrakott számo­kat hóhérkéz által vágatták le ; rendeleteit elé­gették s a máglyát körültánczolták az emberek. Nagyszámú forradalmi munkák jelentek meg, mint latin nyelven ; csak egy Laczkovics kapitány irt magyarul. A szerzők úgy játszották ki a c­ensu­­rát, hogy a könyvek czímlapjaira név helyet Pa­rist vagy Németországot írtak. A forradalmi szel­lemmel együtt terjedt hazánkban is, mint egész Európa-szerte a titkos társulatok iránti rokonszenv. Ilyenek mindenfelé nagy számmal támadtak ; a Cagliostro-szellem s Weiszhaupt és Knigge uj ta­na (illuminismus) mindenfelé hódított. A szabad­kőmívesek működésével a legkiválóbb szellemek, mint Göthe­r Herder, hazánkban Kazinczy, Sztá­­ray Verhovács stb. rokonszenveztek, sőt abban tettleges részt vettek. A kormányok a franczia forradalmat a titkos társaságok működésének tu­lajdonították s igy azokat még népszerűsítették. Ekkor az embereket bizonyos kozmopolita-láz ragad­ta meg ; mindenki szeretett részt venni a világ kormányzatában. E szellem áthúzódott a jelen szá­zadba, melyre áttérve értekező, jelemezte röviden Ferencz korát, ki alatt a haladás ismét emberöltő­re megakadt. Ferencz nem ismerte a franczia for­radalom szellemét s ennek romboló hatásaiért a tudományokat tette felelősekké. Alatta bekövet­kezett az eszmék üldözésének s feladásoknak gya­lázatos kora, — s nálunk is be kellett követ­­kezni a forradalomnak, mig Széchenyi s kortársai nagu törekvései folytán visszaszereztük helyzetün­ket a kultur-nemzetek közt. — Az emelkedett hangulatú szép értekezés a hallgatóság zajos t­e­­szésnyilatkozataiban részesült. Szabó Endre lyrai költeménye „Hogy el­feledjük a mit álmodónk" tetszésben részesült. Bodon József „Dal a szép leányról“ cz. elbeszélését Margittay Dezső olvasta fel. Ezután Komócsy József szavalta el Kiss József „Kincses Lázár leánya“ czimű erős lyrai színezetű balladáját igen nagy hatással. A tárgysorozatot Teleki Sándor gr. szel­lemes­­csevegése“*) zárta be („Egy karácsony est Hugo Viktornál“), melyet Lauka Gusztáv olva­sott fel. Teleky több emigráns honfitársával (Mé­száros Lázár volt hadügyér, Beöthi Ödön, Orbán Balázs) többször vendége volt Hugo Viktornak, ki a száműzöttek fészkéül szolgált J­ersey-sziget egy angol kényelemmel berendezett házában la­kott, nejével, két fiával Károlylyal s Ferenczczel leányával Adéle-lal s házi barátjával Vackerivel! A költő szeretetreméltó családi körének szívesen látott vendégei voltak még az említett magyar emigránsokon kívül, Riblaut franczia szerkesztő Scheicher, a néger szabadító, és a vitézférfiu, ki decz. 2-án egy torlaszra állva a reá tüzelő kato­náknak a konstitutió szakaszát" olvasta, Bianciui tábornok stb. A szerző szellemesen nevezi el, mint töltötte e körben a karácsony­ estét, mely szell­lemtus s kedélyes társalgás közt folyt le Teleky sajátkezüleg fogott halat vitt a költőnő, Riblaut örökösen élezett, s a nagy költő végül ,vendégei kérésére a „Kis Napoleon“-bő­l szavalt el hatal­mas hangon s lelkesülten egy fejezetet. A felol­­vassást élénken megéljenezték. Kolozsvárt 1881. megtoldott ingyen átrándulásokat Glascowba és vissza Természetesen az olcsóság versenye csak addig tartott mig a gazdagabb társulat megbuk­tatta a másikat, ekkor ennek liquidatió alá került versenyvonalát is olcsód megvevén, a vitelbért ismét felemelte s rövid időn visszaszerezte áldo­zat­inak nyereményét. (Folyt. küv.) BELFÖLD, M.-Vásárhely, 1881. jan. 5. (Vicinális vasút. — Színészet ) A marosvásárhely-herbusz-szászrégeni viczi­­nális vasútvonal felmérését Kiss Ede és Jelinek mérnök urak ma befejezték, mely alkalommal ki­tűnt, hogy a tervbe vett vasútnak kiépítése és ennek kivihetése sokkal könnyebbnek mutatkozik, a­mint ez eddig remélve volt, midőn szakértői állítások szerint műszaki akadályok vagy jelenté­keny nehézségek az egész vonalon nem merültek fel, a költségszámítás aránylag oly olcsó lesz, hogy az eddig épült vasutak­h­oz hasonlót nem mutatha­tnak fel. Ily kedvező körülmények közt a vasút létrejövetele, a megye és közbirtokosság mellett is biztosan remélhető. Az egyetlen nehéz­séget a hely kisajátítása képezi, a­melyet a köz­­czélra való tekintettel­­ megfelelő kárpótlásért az illető tulajdonosok nem tagadhatnak meg. Tegnap, f. hó 4-én az itt időző Sztupa An­dor kitűnő vidéki színtársulata által adatott Tol­­dy István 4 felvonásos kitűnő eredeti vígjáté­­ka: „A jó hazafiak, vagy­ merre menjen a vasút. * Megelégedéssel elismerjük, hogy kedvencz színészeink, Kazaliczky Antal, Dombi Adolfot ki­tünően alakította és szerepét valóban remekül játszta. Benkó Jolán kisasszonyt zajos taps fogadta a midőn e hosszas betegsége után tegnap először a színpadon megjelent. Kifejezése volt ez a közönség a feletti őszin­te örömének, hogy őt újra pótolhatatlan helyen látta. Gabriella szerepét játszta oly kitűnően, hogy a közönség véghetetlen tetszését, száratilan­­szor ismételt tapsban nyilvánította. Megemlítést érdemel továbbá Némethi Lila (Aranka) játéka, ki mint újoncz színésznő meg­lehetősen szerepelt és azon reményre jogosít, hogy több gyakorlat, szorgalom és akarat mellett vi­déki színpadok jóravaló tagja válhatik belőle. —n.—y. Maron-Tordan­egyéból. Olvasóink ismerik azon vakondok határoza­tot, melyet Maros-Torda megye közgyűlésének né­hány mélyen megfeledkezett tagja, a sajtó sza­badsága ellen hozott. Itt közöljük azon szép, és az ügyhez méltó ellen­véleményt, melyet a de­rék ősz esperes, a vármegye jó nevének megmen­tése érdekéből és jól felfogott felelőssége érdeké­ben kötelességének ismert benyújtani : „Visszatetszett nekem és mélyen megdöb­bentett, hogy a sajtó szabadságát megszorító tör­vény hozatala iránt alulról a vármegyétől megyen felírás a törvényhozó testülethez. Hiszem még ak­kor is, ha a hatalom törekednék is szoritni a sajtót, a megyék volnának hivatva annak védel­mére állani. Arra volt példa a népek életében, hogy a hatalomnak szemében a szabad sajtó szál­ka volt, és sietett is mentel szűkebb keretbe szo­rítani ; de arra, hogy a megyék, melyek hivatva vannak a népjogokat, szabadságot védeni, a ha­­­talom túlkapásait, visszaéléseit ellensúlyozni — s támadjanak alulról a sajtószabadság ellen : a vi­­­­lágtörténelemben nincs példa — nincs kivált a magyar történelemben — a magyar megyék mind­­­ megannyi őrbástyái voltak a szabadságnak, száza­dok során őrizték e hont a hatalom támadásaitól — nincs példa ilyenre a régi Marosszék történe­tében; az a terem­ mindig a szabadság temploma volt. — A nemes és magas e­zraék, a népjog szabadság igéi zengedeztek ott, nagy, jeles fér­­fiak ajkbról, mint a Weselényiek, Telekiek, Zej­­kek, Dósák stb. Állíttat­ik talán, hogy csak annyiban szól e felirati határ, at a sajtószabadság megszorítá­sáról, amennyiben az czéloztatik vele, hogy éle vétessék annak, mi egyeseket rágalommal sújt, megbélyegez és becstelenít. Szeretném látni, hol vonatik el a határ, melyen túlmenni nem lehet, nem szabad. Váljon ily felírás következtében hozott tör­vénynyel nem jutna-e oly megszorítások közé a szabad sajtó, hogy elvesztené teljes szabadságát s annak elvesztével csaknem 0 pontra jutna az alkotmányos élet is — mint csaknem oda jutott a megyei élet is a centralisatió eszméjének dia­dalra jutásával. A polgároknak csak egy biztosítéka van az önkény ellen, a nyilvánosság,­­ a legszabályosabb nyilvánosság pedig az, melyet a hírlapok eszkö­zölnek. Törvénytelen eljárások, tiszti önkény ellen, melyek a legjobb szerkezetű alkotmány mellett is történhetnek, hol a védelem, ha a sajtó szorító törvények által elnyomatik? Lehetnek visszaélései­­ a szabad sajtónak, de minek nincs? Nem hoz a levegő pestist? A vihar csa­pást? de meg van ugy­e mindeniknek áldása is. Lehet téves tudomása a sajtónak,­­ ostorozhat váratlanul egyeseket, de azért elvész e világ ? Nem! Hiszen a rágalom fullánkja a mocsokta­­lan, feddtelen élet érez táblájáról visszahulló szűz kebel, tiszta eljárás nem m­ocskoltathatnak be soha ! De talán, ha a sajtó túlcsapongása egyese­ket megsértene is — nem jobb­­, hogy egyes szenvedjen mint a sajtószabadság megszorításával a visszaélések millióinak szabad tér nyittassék, az alkotmányos élet ütere elmetszessék, az ész és érzemény elnémittassanak. Azt mondják sokan: a sajtó felkiabálja, fel­­­lármázza a világot, megzavarja nyugalmunkat. Brougham szavaira hivatkozom: „A vissza­éléseknél szükséges a lárma, mert jobb álmunk­ból felébreszteni a vészharang által, mint ágyunk­ban égni el. — Mi lenne belőlünk és velünk, azt kérdem én, ha hazánk jelen állapotában a sajtó sem kiabálna ? Jefferson a nagy államférfiú közpályájá­nak első napjától az utolsóig a hivatalos tisz­telője maradt a sajtószabadságnak, pedig gúny és rágalom soha sem halmoztattak oly mérvben em­berfőre és jellemére, mint az övére a federalista lapok által. Ifjú volt mikor hirdette: „Jobb hír­lapokkal bírnunk kormány nélkül, mint kormány­nyal hírlapok nélkül.“ És 1823. a 8­ éves ag­gastyán rendithetlen hittel mondá: „A becsületes a nem zsarnok kormánynak csak egy védfala van, a szabad sajtó.“ Kérdem uraim ! Kit ostoroz többet a sajtó, mint Magyarország első minisztereit ? és tett-e a sajtó megszorítása iránt ilyen indítványt, milyent Torda-Aranyos megye termében hallottunk? M­a­g­h­é­n­i J­o­s­c­h igy szól egy helyen : „Van egy pont, ha az ember szabadon járulhat elméjével a társaság legfontosabb érdekeinek meg­oldásához, hol bátran hozhat ítéletet a leggő­­gösbb tettei felett is és ez a s­z­a­b­a­d s­a­j­t­ó. A szabad sajtó a világ utolsó, de leg­nagyobb hatalma és ennek szárnyait az egykor híres és egykor szabadelvű megye csarnokából akarjuk megnyirbálni ? Ha talán eljönne az idő, mit nem remél­hetek, hogy megbukjék a szabad sajtó egy időre és nem lesz szabad a népeknek hozzá­szólani instetussaikhoz s őrszemmel kisérni a köztisztvi­selő eljárását. Jöjjen másonnan elem a megyéktől és ne tőlünk! Ha valaha a sajtónak ereje és egész­sége aláásatni szándékoltatok, akkor is nekünk volna kötelmünk őrt állani ! Ha ellenséges kezek támad­nak meg, nekünk kellene ezt védni, mert a saj­tószabadsággal veszett alkotmányunk s azzal min­denünk,­­talán nemzeti életünk is. Hallottam hangokat, h­gy a sajtó ilyen sza­badossága által a becstelenítés, rágalom és üldö­zésnek végtelen tér nyittatik. Ezeknek Ddobraével felelek: „Nem hogy a sajtószabadság gyászos dolog volna egyesek jó hírnevére ellenkez­őleg éppen a legjobb véd falul szolgál. Midőn az ember nem érintkezhetik a kö­zönséggel, mindenikünk ki van téve a gonoszság, irigység titkos csapásainak. Ha sajtószabadság lé­tezik, az ember mindjárt napvilágra hozhatja ügyét és ezáltal vádolóit megsemmisítheti. Hallottam azt is, hogy a­kit a közbizalom egyszer megtisztelt hivatallal, azt nem szabad súj­tani. Igaz ez akkor, ha az ember változhatlan volna mint maga az örökkévaló, de az ember té­ves, halandó, változás gyermeke, az indulatok rab­ja, a hatalom polczán elszédül s a bizalmat any­­nyiszor eljátszodja — nem szükség­e őket ellen­őrizni és hol lehet másutt mint a sajtó terén, mert ellenek feljebb folyamodus másutt csaknem sysiphusi munka Hallottam, hogy a sajtó utján dobott sárból mégis marad valami. Ezt tagadom. Visszahull ez mind, a hol nincs mi felfogja; a hol van, hadd maradjon ! — És ezzel méltóságos főispán úr, tekintetes bizottság bevégeztem külön véleményem (sepera­­tivum­ votum) indokolását nem; viszketeg, nem nép­szerűség hajhászat vezetett erre ; — nincs szük­ségem rá. Nem várok semmit, ma holnap mit birok is visszaadom, hanem mert láttam, hogy e felirati határozat által rendkívül nagy felelősséget vett magára a vármegye és mert indíttatva érez­tem magamat ily fontos ügyben hozott ily hatá­rozat ellen, mely ügy felett már nagy országok parlamentjében nagy államférfiak nálunknál mély­rehatóbban, vitáztak külön- és ellenvéleményt ad­ni be. Kérem tisztelettel méltóztassanak e külön- és ellenvéleményemet mind az országházhoz, mind a társ megyékhez a felirati határozat kíséretében megküldeni ! Az ítéletet közöttünk bizom Istenre, a köz­véleményre, az utóvilágra — miután maradok a Méltóságos főispán urnak és a tekintetes bizott­ságnak Ny.-Sz.-Benedek, 1880. deczember 27-én legalázatosabb szolgája : Vályi Pál Maros-Tordamegye bizottmányi választott tagja. ELLENZÉK KÜLFÖLD, Dália-bizottság. Az európai dunai bizottság­­utolsó ülésében tárgyalás alá vette a vegyes bizottság s Ausztria- Magyarország való elnökösködésének kérdését s a többség Románia és Bulgária szavazatával szem­ben e két pont elvi elfogadása mellett nyilatkozott. Ámde ez a határozat nem kötelező, mert szük­séges, hogy a dunai bizottság a főbb kérdésekben egyhangúlag határozzon. Ennélfogva a bizottság következtetéseit a tagok csak ad referendum vet­ték. Még a „vegyes bizottság“ kiküldésének kér­désében is oda nyilatkozott néhány delegátus, hogy kormányának jelentést kell tennie, ha Ro­mánia és Bulgária javaslataiban a megegyezésre szolgáló elemeket föl nem lelik. E szerint úgy a vegyes bizottság összeállításának kérdése, mint Ausztria elnökösködésének ügye eldöntetlen ma­rad s a dunai bizottság legközelebbi szessziójában kerül ismét tárgyalás alá. A döntő szavazat kér­dése, melyet Ausztria a maga részére igényelt, teljesen mellőzöttnek látszik, mert a reá vonatko­zó indítványnak kevés kilát­ása van az elfogadásra. A küldöttek a gyűlésen folytatott eszmecseréről értesíteni fogják kormányaikat s ezek egymás közt megkezdik a tárgyalásokat. A szesszió tehát eredménytelenül vég­ződött. * • * A görög kérdés. A hatalmak csakugyan újabb próbát tettek a választott bíróság elfogadtatására. A konstan­tinápolyi nagykövetek elhatározták ugyanis, hogy azonos lépést tesznek a választott bíróság érde­kében. Minden valószínűség amellett szól, hogy ez azonos, de nem együttes lépésnek aligha lesz jobb sorsa, mint az előbbinek. Sőt egy más verzió szerint már el is van döntve s a porta elhatároz­ta, hogy e bekövetkezendő lépéssel szemben is ragaszkodik eddigi álláspontjához. Eközben Konstantinápolyban is, Athénben is erősen készülődnek a háborúhoz, s mind a szul­tán, mind György király a háborút akarják. Cali­ce báró előtt a szultán — mint a Pol. Corr. ír­ja — kijelentette, hogy számít Ausztria-Magyar­­ország támogatására. Calice báró azonban azt vá­laszolta, hogy nincs felhatalmazva a szultánt ez eszménél meghagyni, s hogy hangsúlyoznia kell, hogy Ausztria-Magyarország ebben a kérdésben is szigorúan a berlini szerződéshez fogja magát tartani. E megjegyzés nyilván deprimáló hatást tett a szultánra. E beszélgetés megerősíteni lát­szik, hogy a szultán a katonai párt befolyása alatt áll, mely a görög­ kérdésben nem akar konc­esz­­sziót tenni, és hogy erősen el van határozva a vá­lasztott bíróságot el nem fogadni. A nagykövetek feladata tehát igen nehéz. A miniszterekkel min­den alkudozás csaknem hiába­való, mert az egész kormányügy a szultán kezeiben van öszpontosít­­va és nem lehetséges őt gyakran látni. A szul­tánt az az eszme foglalja el, hogy Ausztria-Ma­­gyarországnak előbb utóbb identifikálni kell ma­gát Törökországgal, mert más államokkal való esetleges konfliktusokban szövetségre van szük­sége. * * * Választott bíróság. A konstantinápolyi nagykövetek és az athé­ni követek újult, egyesült erővel fogtak hozzá a két kormánynál a bírósági javaslat keresztülhajtá­­sához. S valamit el is értek már vele, azt, hogy a javaslat csakugyan nem tekintendő végkép el­­ejtettnek, mert mint egy konstantinápolyi távirat jelenti, a porta azt a választ adta a nagykövetnek, hogy a választott bíróságot ajánló javaslatot még egyszer fontolóra fogja venni. Gö­rögország kormánya még nem tett ilyen nyilat­kozatot. Az angol, német és franczia követek hosszasan értekeztek Kumandurosz miniszterel­nökkel. Ez értekezleten a görög miniszerelnök ál­lítólag azt jelentette ki, hogy nem adhat végle­ges nyilatkozatot addig, míg közelebbi indítványt nem kap a bírósági terv alapvonalai, valamint a bírósági ítélet végrehajásának garancziái felől. Álta­lában Görögországnak az a tendentiája, hogy Eu­rópával kapartassa ki magának a gesztenyét a pa­rázsból. Ugyancsak Kamondurosz úr egy levelező előtt úgy nyilatkozott, hogy ő a háborút elkerül­hetetlennek tartja mindaddig, míg Európa a gö­rög kérdés megoldását a béke fenntartásának ren­deli alá, mert ezáltal csak megerősíti a portát csökönyösségében Rangabé úr, a berlini görög követ, kit most a német interviewerek orákulum­má tettek, szintén nyilatkozott tegnap a kérdés­ről meglehetős zűrzavarossággal és hellén pöf­­feszkedéssel. * * * Monarchiánk keleten. Ausztria-Magyarország akcziójáról Macedóniá­ban érdekes híreket írnak Bukarestből. Ezek szerint monarchiánk az egész mitrovitcza-salonichi-vasuti vonalon megindította az akciót és megtett minden előkészületet egy eshetőleges háborúra. A „Times“ bukaresti levelezője ez ügyben a következőket írja: „Minden valószínűség arra mutat, hogy Ausztria-Magyarország és Oroszor­szág egyezséget kötöttek az európai török tarto­mányok ügyében. . . . Ausztria-Magyarország a salonicki-mitrovitzai vasúti vonalra rendelte ügy­nökeit s minden előkészületet megtesz, hogy bár­mely pillanatban előnyomulhasson az égei tenger felé. Németország a hármas szövetségben a lehe­tő legnagyobb előnyöket iparkodik kizsákmányol­ni. Angolország és Francziaország pedig a görög kérdéssel és a választott bírósággal vannak el­­foglalva. Görögország azonban igen jól fogta fel a helyzetet. Tudja, hogy ha nem tereli oda a dol­got, hogy Franczia­ és Angolország segedelmét igénybe vegye, sohasem jut Thessalia és Cyprus birtokába azon egyszerű okból, mert ha az ügyek megmaradnak addig jelen állapotukban, a­meddig a három császár a jövőt illetőleg megegyezésre jut, Ausztria-Magyarország egy gyors fordulattal az egész keletet megrázkódtathatja. A mitrovitza­ tanár 8. : "I E csevegést a Koszorúval egyidőben lapunk is klórul lógja.

Next