Ellenzék, 1881. január-június (2. évfolyam, 1-147. szám)
1881-01-29 / 24. szám
ifj ús törvények, új költségek. A zsiros sápok és meg nem érdemlett rebachok emberei feljajdultak. Láttuk előre. Személyekkel nem foglalkoztunk, és mégis személyek érzik találva magukat. Sorainkra, melyek a fennebbi czim alatt, a birtokosság nyakára hozott újabb birtokrendezési áldást illustrálták, a Keletben valaki czélszerűnek tartotta a síkra állani s egy Válaszban védelmébe venni az új birtokrendezési szabványokat. Védelmezni mindent lehet s az egyéni érdek természetében fekszik, hogy a dolgok mivoltával való megelégedését azonosítni szereti a közérdekkel. Ilyen formán van a válasz írója is. Épen azért nem akarjuk találgatni a szerzőjét. Vegyük tárgyilagosan a kérdéseket. Elemezzük a tények és miniszteri rendeletek meg törvények világánál. A válasz sok jó és czélszerű intézkedésről szól, miket az új rendezési szabványokból halászott ki. Hivatkozik a tettleges birtoklás esetében követendő eljárásra. Nos, ez a hivatkozás nagyon de nagyon szerencsétlen. Hiszen kérem, ez nem valami újdonsült „kedvezmény“ a birtokosságra; élvezhették azt korábban is, ha épen akarták. Az új rendezésnek dicséreket zengedez a Válasz azért is, mert hát szerinte most az eljárás, a birtokosságra, a költségeket illetőleg, kevésbbé terhelő, mint korábban volt. Engedelmet kérünk, de ferdítni méltóztatik. A régi eljárás szerint a napszámokat a volt úrbéres birtokosok teljesítették. Erre a birtokosságnak nem kelle semmit előlegezni. Most? Hát most előlegezi a birtokosság erre is a költségeket. Visszakapja ugyan , de mikor? Évek múlva! Aztán az előlegezés, az előlegezés uravat ez a terhelő igazságtalanság, ami nem volt meg a régibb eljárás szerint. A hitelesítő mérnöknek a zsiros napidij nagyon jól fog , elismerjük. Ám a szegény birtokosságnak, higyye meg nagyon terhelő azt 4—6, azaz: helyesebben 8 évre plőlegezni! Mert 8 évről van ám szó a törvényben (33. §. Utasítás 96. §.) és nem 4—6 évről, mint a Válasz érdeknélküli Írója állítja. Felszámítható kamatokról is szól. Ej, ej! uram! Mi akar ez lenni? Tudatlanság vagy porhintés ? Nem tenné meg velünk s az összes érdekelt közönséggel a hitelesítő mérnök úr, pardon, a Válasz Írója, azt a szívességet, hogy megmondja nekünk, hol van az előlegezett költségek után ez a felszámítható „törvényes kamat“ biztosítva? A 20 forint hitelesítő-mérnöki napidíj miatt nagyon szégyenli magát a Válasz. Ugyan kérem, ne restelje egy cseppet sem, Kér 6 decretálta. Még azt sem kockáztatjuk meg, hogy befolyt volna ennek az új birtokrendezési áldásnak a megteremtésébe. Nem tagadjuk : nem szép irigykedni e sáp miatt a hitelesítő mérnökökre. Nem is irigykedünk. Hanem a birtokosság, a birtokosság! Az bizony, egy kis alázatos és csendes megilletődéssel fogadta ezt az újabb „áldást". Ám azt veti szemünkre a Válasz, hogy mi a régi és új eljárás szerint e czímen felmerülő költségek közötti differencziát igen magasra tettük ; a Válasz szerint csak 100 frt ez a kis „különbzet!“ Hát hiszen persze, hogy ez nem sok annak, aki nem fizeti , hanem akinek ki kell drukkolni, az bizony egy kicsit vakarja a fületövet erre az új áldásra. Egyébiránt: a gyakorlat sokat földerít. Majd föl fogja azt is deríteni, hogy mi számítottuk-e el magunkat avagy a Válasz e kérdésben úgy sem érdekelt írója. Addig a „gyakorlatig“ azonban fenntartjuk saját összehasonlításunkat. A Válasz erősen meg van győződve, hogy a hitelesítő kir. mérnököknek lesz gondjuk, hogy hivatali teendőik hitelesítő mérnöki feladataikkal összeütközésbe ne jöjjenek. Erre nekünk csak két megjegyzésünk van. Először a physica törvénye, hogy egy azon test egyszerre két különböző helyen nem létezhetik. Bármilyen buzgó lesz a hitelesítőmérnökök törekvése), mikor hitelesítésen lesznek, hiányozni fognak a bureauból, olykorolykor napokig is. Másodszor : A hitelesítő mérnök kötelessége az illető kir. törvényszék felszólítása után annak rendelkezésére állani. Nos, mi lesz ha ugyanekkor a kft. főmérnökre saját bureaujában is halaszthatatlan teendők várakoznak? Elnapolást kér a törvényszéktől, vagy elnapolja bureaubeli hivatalos teendőjét. Hogy aztán így jól fog-e lakni a kecske is, és megmarad e a káposzta is , ezt döntse el a Válasz írója, ki ha jelen- I ben nem alkalmazott kir. főmérnök is, de ‘ Tővel érdemei elismeréséül lehet ... Van még egy-két szónk a Válaszra, s vissza is térünk még reá. Ezúttal még csak egy vádra refektálunk. A vád ellenünk : rosszakarat, ferdítés és félrevezetés. A tárgyilagos érvek nem szorultak soha ilyes személyeskedésre. Csak az argumentum-szegénység és a magánérdek önzése szokott eféle fegyvert ragadni kezébe. A válasz írója nem ismerheti s nem ismeri ezen valamint korábbi czikkeink íróját. Nos, indokoltnek és lovagiasnak tartja ő mégis ellenünk a rosszakarat és félrevezetés vádjával föllépni, vádakkal, melyek egyenesen a véasz írója előtt ismeretlen egyéniségünket támadják meg ? Lovagias érzületére bízzuk — ha ugyan van benne — a választ. Szabolcs. — A polgármester-választás ügyében a fővárosból veszszük a következő érdekes értesítést: „Kolozsvár város ..polgármestere még mind késik az éji homályban. A deczember végén hozott közgyűlési határozat fölött, mely már három hete föl van terjesztve ide a miniszterhez, még mind késik dönteni a belügyminiszter. A belügyminisztériumban nagy zavarban vannak, hogy merre döntsék el a kérdést. A többségi határozat ellen nem mer a belügyminiszter határozni, egyszer azért, mert hiszen saját főispánja is a mellett szavazott, másodszor azért, mert Tisza nagyon jól van informálva s igy jól tudja, hogy az a többség, mely új pályázatot akar a polgármesterségre kiírni, s nem engedi a választási szabadságot cligneek játékszerévé lealacsonyítni, Kolozsvár választópolgárságának óriási többségét képviseli, és hogy az illető városi bizottsági tagok, kik a többségi határozatot aláírták, a város legnépszerűbb férfiai. Másfelől azonban azzal is számolni akarnak a belügyminisztériumban, hogy a megbukott kisebbségi indítvány mögött egy erőszakoskodó clique áll, mely ha duzzogni kezd, még a választásoknál bajt csinálhat a kormánypártnak, ha nem egyébbel, azzal, hogy nem fogna kézzel lábbal a kormányjelölt mellett dolgozni. A kormány jól tudja, hogy azok az emberek csak kielégített „solidaritás“ fejében szoktak szolgálatot tenni és egyik vezéremberük már a múlt választáskor közel állott ahoz, hogy föllépjen tabarékos képviselőjelöltnek. Kolozsvárt pedig nem szabad elveszíteni, mert vele elvész az erdélyi részek több mint fele. Innen a nagy zavar, kapkodó habozás, mi miatt máig sem tudtak dönteni a különben olyannyira egyszerű kérdésben. A belügyminisztérium kebelében azt sem tartják valószínűtlennek, hogy épen az elősorolt okokból az egész kérdést függőben hagyják a választásokig ; a jelenlegi polgármesteri helyettes úgyis már 8 hónapja viszi a helyettesítést; egy két hónapig tehát megélhet még Kolozsvár ezzel az interregnummal,! * - V -— A képviselőház Igazságügyi bizottsága csütörtökön este tartott ülésében az ügyvédi rendtartás módosításáról szóló törvényjavaslat előadásával Matuska Pétert bízta meg, s azután folytatta a törvénykezési rendtartás módosításáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. A felfolyamodásról szóló 2. fejezetet, mely az 52. íjtól a 61. §-ig terjed, styláris és szerkezeti módosításokkal elfogadta a bizottság; az igazolásról szóló 62. § után előadó fölveti azt a kérdést, vajjon nem volna-e czélszerű a perújításra vonatkozó némely intézkedést fölvenni ; neveztesen indítványozza, hogy a régi törvény 315 §-ának b) pontja esetében (ügyvéd hibája miatti perújítás) a jogerőtől számított félév az új bizonyíték miatti perújításra nézve a jogerőtől számítandó 10 év állapíttassék meg. Indítványozza továbbá, hogy a régebbi javaslat 309. §-a vétessék fel a régi törvény 322. § a helyébe. Ezen indítványokat elfogadják. A választott bíróságról szóló fejezetből a 62. §-t elfogadják, a 63. §-t olykér módosítják, hogy a kötelességmulasztó választott bíró 300 félig terjedő bírság alá vettessék ; a 64. és 65. §§-t elfogadják, az utóbbit Hosztinszky azon módosításával, hogy az ítéletet a jegyző is aláírja. A 66. §-t úgy módosítják, hogy a választott bírák maguk részére díjakat megállapíthatnak ugyan, de e megállapítás ellen a II. bírósághoz felebbezni lehet, amely végleg határoz a dijak fölött. A reguicoláris bizottságok két albizottsága, mint már táviratunk jelezte, tegnapelőtt d. u. 6 órakor együttes ülést tartott, melyben hosszabb tanácskozás után kijelentették, hogy mind a két fél ragaszkodik álláspontjához és így egyezség nem jöhet létre. A kérdés további elintézésének módja valószinüleg a két kormány közti tárgyalásoknak fog fenhagyatni. A kormány részéről Tisza Kálmán minisz- terelnök volt jelen. — A közadók kezeléséről szóló tör- vényjavaslatot —■ az „Egyetértés" szerint — a kormány valószinűleg visszavonja. Kormánypárti körökben, írja a nevezett lap, sokan annak viszszavonására törekednek bírni a kormányt, különösen Szapáry pénzügyminisztert. A javaslatot — mondják — változatlanul elfogadni lehetetlen, gyökeres átdolgozása a pénzügyi bizottságban igen nehéz, új javaslatot készíteni pedig most már ez országgyűlés tartamáig alig lehetséges. E kérdést tegnapelőtt felszólalása alkalmával érintő Szilágyi Dezső s erre gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter zárbeszéde alkalmával nyilatkozni fog. Második évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA : _ , 1.szályutcza 16.éss. hová a lap szellemi részét illető Belín». czimzendők. Egész évre Félév0 • AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva: .....................12 frt. |l| Negyedévre . . . . . . . 6 frt. (li Egy hóra helyben Egyes számára helyben 4 kr. vidéken 5 kr. 3 frt. 1 frt. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével Kéziratok nem adatnak vissza. JEl 1s POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Esti kiadás. 24. szám. Kolozsvár, szombat, január 29. 1881 KIADÓ HIVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetések és nyilt terek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó-hivatal. Nyílttéri csikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. T .ÁJELCZ.k.. Az én irigységem. Bölönyi Józsefnének legszívesebb üdvözlet. Teleki Nándortól (1881. január 24.) Természetemnél fogva nem vagyok irigy. A et fábün legkajánabbik bűne nem bélyegzi jellememet, szép leánynak nem irigylem szemét, feearátom gomblyukából azt a kis szalagot, a zsidó bárónak czimét, papnak nagy hasát, ő esellentiásának titulusát Meg vagyok még avval is elégedve, a mit a természet megtagadt tőlem. De van egy dolog, misért a bűnt felserkenti s az ördög megmozdul bennem. Hajdan eljárogattam Debreczenbe országos nagy vásárba, Nagy-Károlyba megyegyülésre, ide 8 oda nyájaskodni. Magyar ember czigány nélkül alig tud vi- 8am, keseregni meg épennem, mert banda- 8 * ° 1 á a nélkül már a búsulás, néma és méla, mint tóvizének lassú folyása, hínár a gond, bósnyás az aggodalom benne, elposványosul az érre era s a vigasztalás iszapba merül. Hosszú száműzetésem alatt három kínos érgyötört legfájdalmasabban: a szülői ház otthonnak nélkülözése, az anyai szeretet melegének hiánya, a nagybányai kohófüst kénszaga, megszokott illatának pótolhatlan parfümje, az hogy nem volt ki hozzá. Stambulban laktam, Patikárus Ferkó bandájával oda jött, megtudta, hogy ott lakom, eljöttek hozzám, bemutatta magát s azt mondta: — Uram, tudom a nótárját, Pócsi Laczi tanított meg reá, ha megengedi elhúzom. Nekem megvirult a szemem s azt mondám : — Egyre kérem barátom, ne húzzák; nekem nem szabad haza mennem, s ha magok elkezdik, én hazáig meg nem állok, látják a kaszárnyában sem szabad furulyázni. Tizennyolcz esztendeig nem hallottam czigány muzsikát ! . . . * If * Országos vásár alkalmával Debreczenben voltunk. Hol lehettünk volna este más helytt, mint Aranyiné nagyasszonyomnál. A gerendás szoba közepén tölgyfa szin viaszos vászonnal bevont hosszú fakó keskeny asztal, körülötte szalacsi szalmaszékeken ült a kártyacompania, nagyban ment a játék, s a százasok mellett jártak az ezeresek is. „Halbe bank,“ monda az egyik, „Én tartom az egészet,“ feleté a másik, kihúzták vagy befizették, mint Fortuna akarta. A szoba más helyein gyanús fehérszín abroszokkal terített asztalok, melyeken látszott, hogy már tegnap is ebédeltek rajtuk ; egy-egy kiöntött kávé folt, veres bornak nyomai térképet formáltak, az aztalkendőlt apró négyszegezetű házi szövet— honiipar — volt, topáz színben , mellettük étkeztünk mi nem-kártyások. A cserép kályha szegletben Boka Károly bandája élén húzta, kerti bor meg parádi viz mellett, szólott az kicsapongó vigan, vagy bubánatos keservvel. A kártyaasztal mellől egy istentől jó kedvében teremtett férfi feláll az ő daliás szépségében s azt mondja : — Még egyszer tartom az egészet s ma nem játszom többet. A bankár oszt, mindketten gusztálnak, a bankár kilöki s azt mondja : — Nyorcz ! — Ez kijenéz ! mondja Csernovics Péter. Károly seperd be s ad ide azt a hegedűt. Boka Károly pár ezer forintot besepert ; Csernovicz Péter elkezdett hegedülni, a banda ment utána halkan, simán mint vilik után a szellő, mint Aurora mellett a Zephir, hol viharban tört ki mint Éger király után a zivatar, a Semilante hajó felett az orkán. Bennem az ördög megmozdult s vele a kaján irigység. Nagy-Károlyban voltam, a megye egybegyült s tanácskoztunk a dolgok sorsa felett megfontolással és bölcsen ; hires Darvay I Ferencz alispán vezérelte a tanácskozás szétágazó Ariadné fonalát. Csiklandós volt az ügyrend, sikamlós a tárgysorozat . Vécsei főispán nem mert a megye tkts, Karainak és Rendeinek darázsfészkébe nyúlni, Darvayra bízta az elöltánczolást e szellemi bál füzértánczában. Darvayt, a cinikus pazar fösvényt mindenki szerette, kinek jelleme az ellentétek szélsőségéből állott, ki fösvénységből aludttejet reggelizett, hogy ebéden 200 személyt vendégeljen meg, kocsisomat tokaji asszu borral részegítette le s vacsoráltunk nála sült tököt, mert rosz termése volt az idén, hajdúja hátáról sajátkezüleg húzta le a pruszlit, s a krasói iskolának 20 OOO irtot ajándékozott. Az opportunités a compromissummal páros ökör ; az előleges értekezleten összeállították őket, a gyűlésen befogtak a megye igás szekerébe, a béke galambja olajfa ágával közünkbe szállt s egy óra elött ebédelni mentünk s Darvay vendégei valánk. * * * A Szarvas vendéglő nagy termében patkó alakú asztal volt felteritve, a kölcsönvett s ez alkalomra bérelt kennerek izegtek-forogtak, hosszunyaku üvegekben az Érmelléki sárgán fénylett, a parádi viz a szuligulival vegyesen az asztal közepén sorrendben valának felállítva, az asztalkeszkevők gólyanyakban voltak egybehajtva, melyekben a kenyér fészkel, mandula- és mogyorótorták ivezett toronyalakban diszitók az asztal közepét mint megannyi monu me n tumai az alispán lucullusi lakomájának, a székek hiányát halvente padok formálták a minorum gentium számára, mi potior nobilitás töltött székeken ültünk. A statusok és rendek szine-java diszruagyarban s kardosan csörtettünk be, leoldók a kardot is szegre akasztók mentéinket, kalpagjainkat a kard markolatára tevők s úgy támaszték a falhoz ; s ebéd előtt mindenki egy pár lyukat eresztett szíján. A raegyegyülési traktán, adta légyen azt a fő- vagy alispán, a 42 megyében a menü kevés változattal iker-testvér volt. Kétféle leves, fekete rizs kásával, s fehér apró gombóczokkal ; verő malacz makarónival s harcsa piros ászpikkal ; bélszín befojtva rozsdás lére, liba vér és aprólékkal környezve ; tejfeles töltött s laskás dinsztelt káposzta ; mandulás kürtös kalács és pánkó gazdagon czukrozva ; a szolgabiró hozta őz gerincz, bornyu vésés s az elmaradhatlan, zsidók adták hizlalt liba pecsenyék. Malozsa szöllős sárga tálba főtt meleg sadó szószszal, s reszkető hideg több szinü édes kocsonya rumban fagyasztva. A csemegék a töltött és dinsztelt káposzta között, fő- vagy alispán, három felvonásban űrit poharat koronás urunkért, a király asszonyért, ha van a trónörökösért, s ha nincsen — akkor sem volt — a felséges dynasztiáért. Evei a zsilipet felhúzta : a pohárköszöntések megerednek, mint víznek árja, tust húz rá a czigány s a magyar torkokból harsog az éljen. * * » Még a vizözönnek is vége jön , a holló dögön maradt, de a galamb visszajött, magával hozván a menekülés jelvényét; nagy öröm jön Izraelben, Noénak bárkájában. A ki kibeszélhette magát, rekedten és örömmel távozott, a kiben bennrekedt, elégedetlen távozott, hazament s elmondta magának, mit nem akartak meghallgatni mások. A korhelya maradt. Az öreg Bunkó Vincze húzta, Fátyol Ká* * U I Diagnózis. II. Érintők tegnap, hogy Magyarország beolvasztása politikáját a császári kabinet soha fel nem adta; érintők azt is, hogy alkotmányunk alapfeltételét: „Király őshaza egy azaz: „egy érdekű“ már I. Ferdinánd eldobta, s hogy következőleg ezen innen a gyakorlatban a nemzettesttel összeforrott királyunk nem volt, hanem a helyett császár uralk lott felettünk Bécsben, ki Ma-gyarországot saját peculiumának tekintette. A császár közegei a magyar nemzetet — mivel ez a maga individuális létjogát védelmezte, elkeresztelték forradalmárnak, s mint ilyent tüntették fel az uralkodó előtt is, holott a forradalmár nem magyar volt, hanem a császári kormány, mely Magyarországot ősi alkotmánya gyakorlatától és királyától megfosztotta. Nem az a forradalmár, ki a törvényt betölti, hanem az, ki feldúlja azt ; ez pedig a császári kormány volt elestél óta, s kárpótlásul üldözte s öldökölte legjobbjainkat, s a nemzetet gyűlölet tárgyává tette a többi népek előtt. Az osztrák császárságnak törvény és alkotmány értelmében nincs alapja , mert Magyar , Cseh-, Gácsországok , királyságok ; Ausztria maga is csak főherczegség , úgy a több tartományok is mind megannyi más jog czimen biratnak. Ha pedig ezen országok képezik az osztrák császárságot, úgy elvesztette mindenik ország a maga individuális nemzeti létjogát. Mi azt akarjuk, hogy Magyarország legyen souverain királyság, mint a mire történelmi, s királyaival kötött kétoldalú szerződvényei alapján teljes joga van, s ennek ügyeibe a császári kabinet emberei ne avatkozzanak ; mert Magyarország magát az osztrák császárnak soha alá nem rendelte, csak annyi történt, hogy az Ausztriát is brit uralkodó házból választotta a maga királyait. Az osztrák császári kormány , ellenben azt akarja ma is, hogy az uralkodó uralkodjék Magyarországon is császári minőségben, s a magyar király legfennebb a császári czim és a hatalom bővítésére szolgáljon. Ez természetellenes és törvénytelen állapot, mely Magyarországnak halálát, s mint hátrább érinteni fogjuk, az uralkodó trónjának leromlását is vonná maga után; elég most annyit mondanunk , hogy a souverain magyar király- i 8 ág, és az osztrák császárság egy kalap alatt meg nem fér, egyiknek vagy másiknak okvetetlen engednie kel ; engednie kell pedig annak, melynek nincs természetes jogalapja ; ez pedig az osztrák császárság. Azonban az osztrák császárág — mely kezdethez, csak jogczimül lett kigondolva az elvesztett német császári korona annak idejében leendő visszaszerzéséhez, kedvencz eszméje lett az uralkodó háznak is, s ahhoz erősen ragaszkodik. Minthogy pedig azon népek és nemzetek, s azok közt a magyar is, melyekből ezen egységes osz- trák császárság alakítandó volna, a maguk indivividuális nemzeti létjogukról lemondani nem hajlandók, a kivitelre szükségesnek mutatkozott az anyagi és erkölcsi erőszak alkalmazása s a „renitens“ elemeknek, s azok közt a magyarnak teljes elgyengitése. Az anyagi erőt megadta a katona. Ezt pedig szaporitni, s a polgári elem rovására kényeztetni kellett. A katona a népjog elnémitására fordittatott s itt némi nemü sikert adott is, de azt a katonát mégis a népből kelletvén sorozni, minthogy a hatalom népszerű külháborút nem szokott folytatni, kül ellenség ellen nem igen használható; bizonyítja a közelebb lezajlott olasz és porosz háború mely háborúkban az apa, kinek gyermeke az ellenség előtt állott, az osztrák hadsereg vesztését óhajtotta. A fiú tudta az apa óhajtását, mely az övé is volt, s a szerint harczolt, így kapitulált egyszerre 35 ezer ember, hej, pedig 35 ezer ember rémítő erő, ez ha győzni akar, elhull kétharmad részben, de egyharmada átvágja magát akármely ellenségen. Igaz, hogy az osztrák vezérek rendesen fejetlenek (az osztrák hadseregben uralkodó systheraa alatt az másként nem is történhetik ) s a vezér fejetlensége összezavarja még a harczias legénységet is. Az uralkodó rendszer alatt az udvar a maga kedvencz egységes osztrák császárságát s nagyhatalmi állását sem a katona — kielégületlen népekből soroztatik, sem a népek által, melyeknek az a birodalmi egység individuális nemzeti