Ellenzék, 1881. júlus-december (2. évfolyam, 148-299. szám)
1881-11-08 / 255. szám
borsilt évfolyam. HZEBH£HZT6i IHOIM : 16. ez. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DÍJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva: .............................13 frt. |;| Negyedévre..........................» frt. |& ®fr06 frt. |i| Egy hóra helyben . . 1 fit. Eft«8 szám *ra helii*®11 ^ kr. vidéken 5 kr. jelenik az„Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével Köziratok nem adatnak rsasa. Be.iir»ly»taa 215. szám POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. jB»il KlacZZls. Kolozsvár, kedd, november 8. 1881. KIADÓ HIVATAL: Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyilt terek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal Nyílttéri csikkek rámond sora után 20 kr. fizetendő I (sínét czukor, kávé, sor.*) Kolozsvár képviselő testülete holnap randkivüli közgyűlésre van összehiva. A gyár napirendjére ismét az uj fogyasztási adók hírhedt ügye keríti- A tanács tesz előterjesztést a szakbizottság pedig véleményével kíséri azt. Nem ismerjük sem ezt, sem azt, arról sincs tudomásunk, hogy megérkezett-e a pénzüriminiszter ultimátuma és mi az. Ezekhez mái nem szólhatunk hozzá. De, szerintünk, hozzá lehet e nélkül is czélnui a fontos kérdés egyik oldalához, melyterintünk ezúttal kell, hogy elhatározás alá kerüljön. A kérdésnek ez az oldala az, hogy zárt várossá tegyük vagy engedjük tétetni Kolozsvárt avagy ne. A mi felfogásunk az, hogy a kérdés ezen még előbb oldandó meg, mint az, hogy a város megváltsa az új adókat és menynyiért. Megmondjuk, miért. A kormánynak félreismerhetetlen és kijelentett törekvése az, hogy a már-már kipusztíthatatlan deficitet új adókkal és a meglevőknek fokozásával fedezze, legalább részben, no meg addig, míg a megfeszített búr el nem pattan. E törekvés ellen lehet ugyan debüttálni, de amíg a jelenlegi államszervezet, kormány és többség fennáll és boldogít mindnyájunkat, addig hiábavaló minden opponálás. A közösügyi rendszer mosocja kielégíthetetlen, a hadseregnél még hallani sem akarnak takarékosságról és leszállításról a „legmagasabb körök.“ Ellenkezőleg, épen most ajándékozták meg Magyarországot egy vár hadsereggel, a bosnyákkal és annak terheivel. Azt is tudjuk mindnyájan, mert ezt is kijelentette sokszor már a kormány, hogy a közvetett adókat fogja feljebb srófolni, miként megcselekedte azt eddig is. A kormányüyetés pénzügyi politikájával s szemben bizonyosra vehetjük, hogy a pénzügyminiszter előbb-utóbb alkalmazni fogja az I új fogyasztási adókról szóló 1881: IV. czikk 34. § át, minél fogva joga van Kolozsvárt is adóvonallal körülvenni. Alkalmazni fogja pedig nem azért, hogy megbüntesse a szélbaliskodó kolozsvári polgárságot, hanem egyszerűen azért, mert pénzre van szüksége. Márpedig mondjon bárki akármit, nem lehet tagadni, hogy nyílt városban, melyet nem részén körül jól berendezett vámkorlát, lehetetlen: először biztos *) Szívesen adunk tért e soroknak, bár nem mindenben osztozunk a t. czikkíró nézeteivel. Szerk. adatokat nyerni az adó alá tartozó fogyasztási czikkek mennyiségéről; következőleg: másodszor nem lehet úgy ellenőrizni a fogyasztás mérvét, nem lehet úgy meggátolni az eltitkolásokat, csempészetet, mint zárt városban. Vannak erre csattanós példák, s különben is a dolog természetéből foly. Nem akarunk senkit gyanúsítni, de mi, adatszerű öszszehasonlítás útján, nem tartjuk nagyon valószínűtlennek, hogy például Kolozsvárt ma is nagyobb lehet a bor- és húsfogyasztás, mint amennyit az illető adatok tanúsítnak ; mert hát olyan kezdetleges apparátus mellett, amilyennek segélyével ez időszerint a Mészáros Társulat és a város ez adókat kezeli, mennyi eltitkolás és csempészet történhetik meg a fölfedezés és büntetés veszélye nélkül. Mennyi sertést, malaczot, bárányt gyilkolhatnak le Kolozsvárt évente és mennyi bort elfogyaszthatnak, mikről a kezelő közegek még nem is álmodnak! Félreértés kikerüléséért ismételjük: távol van tőlünk, hogy a kezelő közegeket csak a gyanúsítás árnyékával is akarnék érinteni. Visszatérünk oda, hogy ha a magyar pénzügyminiszter nem lesz megelégedve a város által nyílt kezelés és az adókötelesek bevallásai alapján behajtandó adók eredményével, bizonyosan élni fog jogával s elrendeli a zárlatot. Nyílt városi kezelés mellett pedig, meg lehetünk győződve, mindig gyanakodni fognak a pénzügyminisztériumban, hogy többet lehetne zárt rendszerrel kisajtálni belőlünk. Hiába, pénzre van szükségük, minden áron pénzre. Folyvást emelni, mind nagyobb és nagyobb megváltási összegeket fog követelni tehát a pénzügyminiszter, míg végre is oda leszünk szorítva a kényszerhelyzetbe, hogy vagy nem vállalja a város magára ez adók általányszerű kezelését s akkor a pénzügyminiszter állítja be az adóvonal rendszerét, vagy pedig magának a város fogja megcsinálni az adókorlátokat saját jól értelmezett érdekében. Azt mondtuk: saját jól értelmezett érdekében. Nekünk ugyanis az a meggyőződésünk, hogy mindig jobb az, ha a polgárság saját választott közegeivel hajtja be az adókat. Sapienti sat. Aztán talán nem is olyan borzasztó egy valami az a zárt városi rendszer. Legalább eddig nem halt bele egy város sem, pedig külföldön minden nagyobbacska város körül van zárolva vámsorompóval. Megengedjük, némileg zaklatással van összekötve e rendszer, némileg gátolja a forgalom korlátlan mozgását, de hogy nem öli meg, példák bizonyítják, igazán mondom, nincs oka ily kétségbeesésre. Hiszen gyermekem, kegyed nem tudta, hogy mit tesz és mit beszél. De a testvérem tudta a kegyed állapotát, a nemes lelkű, lovagias érzelmű férfi , ő hálát ad az égnek, hogy hatalmában volt kegyedet megmenteni, mert neki köszönheti életét. Miksa nélkül meghalt volna. Vesse ki szivéből a keserűséget. Nézzen fel Tekla nézzen fel s ígérje meg, hogy hálájának azt az egyetlen jelét, mit kegyedtől kérünk, készséggel megadja, s bízik bennünk épen úgy, mint ahogy mi bizunk kegyedben! Ugyan ki tarthatna valakit a lázas agyszüleményekért felelősnek ? — Bocsásson meg — suttogá a leány arcát még mindig kezei közé rejtve. Nem fogom többé terhelni, és mondja meg neki, hogy hálás vagyok iránta, olyan hálás. De nem akarom látni, nem tudnék a szeme közé nézni. Emma sóhajtotta mint a kipirult remegő arczot felemelte s a szemekről a forró könnyeket felcsókolta; s testvérére gondolt, hogy e száműzetés várjon minő hatással lesz reá; és még sem tudott mondani semmit, mi által Teklát szavai viszszavonására bírja. Midőn Tekla legalább külsőleg nyugodtabbnak látszott, Emma a szobaleányra hagyta, s a testvére felkeresésére indult. Miksa a könyvtárban volt, midőn nővére kinyitotta az ajtót, felállott az asztal mellől s ebbe ment. — Miksa, mondá Emma, a delirium megszűnt, Tekla teljesen az eszénél van. — Hála az égnek! tört ki a Moreville ajakon, amint legyőzhetlen felindulásában arczát kezei közzé temető. Drágám! drágám ! suttogó. Mondott valamit magáról és a barátairól? kérdő pár pillanat múlva, anélkül, hogy felnézne. S némileg, bizonyos értelemben most is zárt város Kolozsvár. Megvannak behozatali vámjai, melyek nem olyan mértékben ugyan, mint a fogyasztási adóvonal, de mégis csak incommodálják a kereskedelmet, a vidék ide irányuló forgalmát. Van még egy szempont, melyből tekintve a zárt városi rendszert, nem tűnik föl oly igen nagy bajnak. A marha- és borvásárt értjük. Mindkét czikkre nézve vásártereink jelenleg olyan helytt vannak, hol belül esnének a barrieren. Itt ott hagyjuk őket és adóvonalt csinálunk, mindenesetre kárt tennénk marha- és borvásárainkban. Mert annak szegény vidéki parasztnak, ki utolsó marháit hozza ide vásárra s annak árából talán épen az adóvégrehajtót szándékozik kielégitni, mindenesetre nagy zaklatás volna behozni az adóvonalon egy-két marháját vagy pár hordó borát a kolozsvári piaczra, s előbb lefizetni a sorompónál a fogyasztási adót, mielőtt eladta volna s akkor, midőn meglehet alig van tán egy-két krajczár a zsebében , azután visszaterelni marháit a rosz vásárból eladatlanul s a sorompónál ismét visszakapni befizetett adóját. Ezen azonban, áldozattal bár, de lehet segitni. A baromvásáriért már úgyis el kell tenni mai helyéről; elégtelen is, czélszerűtlen helyen is van most. A közvágóhidat is föl kell építni. Hozzuk tehát összhangzásba a szétágazó érdekeket és szükségleteket. Ott a czukorgyár-féle telek. Ott lehet közvágóhidat is építni, arra is vette a város, és lehet marha- és sertéspiaczot mellette berendezni. Kivid van a városon, kívül lenne az adóvonalon, így meg volna mentve marhaforgalmunk is az adóvonallal járó zaklatástól. Magától értetik, hogy a várost az adóvonalon kívül jó úttal kellene körülvenni, miután csak így juthatna p. o. a Monostor felől érkező vásáros eladó, a fogyasztási adó lefizetése nélkül, a vásártérre. Borkereskedelmünkre még kevésbbé lenne nagy hátránynyal egybekötve az adóvonal. Úgy tudjuk, hogy borkereskedésünk nyílt piacon nagyon jelentéktelen, hanem túlnyomóan nagyrészt aként történik a vásár, hogy a vásárló már a vidéken vagy a termelés helyén megköti a vásárt az eladóval. Ilyen forgalom mellett tehát az adóvonal nem járna semmi zaklatással, még az átviteli borkereskedésre sem. Mindent összevéve ismételjük: mi nem tartanók olyan nagy veszdelemnek a zárt városi rendszert. Legvégül azonban van még egy nézpont, mely legalább is igényt tarthat arra, hogy e kérdés eldöntésénél némi figyelemben részesüljön. Tudvalevőleg ez idő szerinti behozatali vámjaink kezelése a lehető legprimitívebb. Prmitív abban a tekintetben, hogy szép jövedelme van belőle a városnak, de senkinek még csak fogalma sincs arról, hogy hát mit és mennyit importál Kolozsvár. Természetesen, mert rendszeres feljegyzés a behozott áruk minőségét és mennyiségét illetőleg teljességgel nem vezettetik. Egyszóval e tekintetben a legnagyobb sötétségben „leledzünk.“ Már mi abban a nézetben vagyunk, hogy ez nincs így jól, hogy számtalan érdek parancsolja, hogy a város import-kereskedelméről a lehető leghűbb s legteljesebb képet nyerjünk. Aki a statistika jelentőségéről, a számok fontosságáról és hasznáról csak némi homályos képzettel bír, az tudni fogja méltányolni e felfogásunkat. A mai világban statistika nélkül a legingatabb alapon tántorog, csak tántorog a közigazgatás és kormányzás bármely ága s igy bármi nevű és nemű adó is. Ugyan meg tudná-e mondani jelenleg bárki is, hogy miért szed a város egyik behozott áruczikk után ennyi, a másik után annyi vámot? Vajon igazságosan sújtja és helyesen-e az egyiket kisebb, a másikat nagyobb vám? Vajon az élelmi czikkeket nem lehetne-e olcsóbbá tenni, ha ezeknek a vámtételeit leszállítnák és más czikkekéit, a nélkülözhetőbbeket, aránylag emelnek ? De hát összehasonlítás, mérlegelés, combinatió nélkül, a fogyasztás mérvének, a behozatal és szükséglet mennyiségének tudása, szóval statistika nélkül lehet-e erre még csak gondolni is? Hogy milyen czélszerűen lehetne berendezni és összekötni a városi vámszedési szervezetet a fogyasztási adóvonal hivatalaival, azt hisszük nem szükség részletesen fejtegetni. Azok a jól, értelmes közegekből szervezett vámhivatalok aztán az importstatistika feladatainak is képesek lennének teljesen megfelelni. Ezek a szempontok azok, melyek a szőnyegen forgó nagy horderejű kérdésnél, ha nem is követelhetnek maguknak döntő súlyt, de mindenesetre figyelmet érdemelnek. Helyeselje bár vagy ne valaki a mi felfogásunkat, melyet fennebb kifejtünk, egy tagadhatatlan. Az t. i. hogy az új fogyasztási adók nemcsak új terhet róttak városunk polgárságára, de olyan kérdésekkel állanak kapcsolatban, melyek esetleg előreláthatóan több oldalú bonyodalmat és hátrányt okoz TÁECZA. -------Egy különös eset. VII. (14. Folytatás.) — Tudom — mondá a leány végre, de arczát még mindig takarva tartó, s egész testében reszketett. De azért még is azt mondom:az meg tudnék halni! Én senkit sem ismerek. A legyed testvére a hóban talált, megmentett, olyan fa gyöngéd volt irántam. Én azt gondolhogy ő Ficcolomini Miksa; ő olyan volt, én olyannak láttam, mint a milyennek 1 ^t képzeltem, midőn a Schiller gyönyörű köl— -menyét olvastam, és kegyed tudja, hogy — — ■Jck o" e^elej^etném ? Mit tegyek, mit te-Mert Emma nem tudott semmit arról az utolsó j tótrM I nem tudta, hogy a Tekla szivében azok ^z&vak visszhangoztak, melyekért most pirult s ^Mlen gúnynak tartotta: „Igen kedvesem, az itt Vagy és drágább életemnél.“ Igen, kegyett|6t g To'’ e szavakat mondani, s visszahozni az te’ k°gy emlékezzék reá; kegyetlenség volt -'Dgedni, hogy egy oly édes csalódásban éljen, -5 w a hányra nézve örökös megaláztatásos ^Sslen. kjj H^uia lehajolt a leányhoz és erőszakáé fel, karjai közé szoritva a karcsú kjjjj T. ^elda — mondá gyöngéden, s azt is hullottak a mint beszélt; én beérzek , el tudom képzelni helyzetét, de — Semmit. Csak azt mondta, hogy Teklának hívják. És többször ismételte, olyan modorban, mi nem hagyott fel kétséget, hogy múltjában nincsen semmi, ami szégyennel volna öszszekötve, nem csábítás űzte ki a hóba. És Miksa, szavai remegtek, ő emlékezik, azt nem tudom, hogy mennyire, de attól félek, hogy szinte mindenre emlékezik a mi történt. Rettenetes jelenet volt, fájdalmát látni, nagyon kínos volt. Nem tudtam megnyugtatni, ámbár eléggé igyekeztem megértetni vele, hogy nincs oka ennyire gyötörni magát; eszén ön kívüli állapotban volt az igaz, s nem lehet felelős akkori szavaiért, de nem volna ártatlan szívű nő, ha kevésbbé restelne, én vigasztalom az igaz, hogy ne vegye számba, de becsülöm érte. Lord Moreville még most sem mozdult. Talán a szíve vádolta, visszaemlékezve mindenre a mi történt. — Tudtam, mondá hosszas szünet után, hogy mennyire fog szenvedni, ha a betegségére vissza fog emlékezni. Mond meg Emmára, hát Miksa ki ? Az, akit mi gondoltunk, Piccolomini Miksa, és senki más, azt mondta, hogy ő senkit sem ismert. S tégedet olyannak találta milyennek !Piccolominit képzelte. És Miksám, arra kért, mondjam meg neked, mily mély hálát érez irántad, de most nem akar látni. — Emma, én tudtam, hogy ez így lesz. Hogy tudna szegényke ily hamar a szemembe nézni ? És talán, mondá lassú hangon, jobban is van ez így. Szoknom kell a bekövetkezett változáshoz, még most azt hiszem, hogy nem tudnék bízni magamban. Későbben még hosszasan beszélgettek arról a tárgyról, mely mindkettőjökre nézve oly nyomasztó volt. — Jobb lesz, mondá Lord Moreville, ha most nem háborgatjuk Teklát, hanem bevárjuk még jobban lesz, igy nem hagyhatjuk a dolgot, az igazat meg kell tudnunk. Az lehetetlenség, hogy e kedves teremtésnek ne volnának barátai, kell hogy azokba bizzék. — Ha más ok nem volna reá, folytatá Lord Moreville — már csak a saját magam nyugalmáért mindent el kell követnem, hogy Tekláról mindent tudjak. Házunktól nem ereszthetjük el egyedül, s míg kiléte felett homály borong, addig ajkaim is zárva vannak. — Reményem, mondá Emma, hogy kedves védenezünk önkényt világot fog vetni e homályra. Türelem Miksa, és reményli, engedjünk Teklának néhány napot, míg jobban helyre áll. VIII. De ez a remény meghiúsult. Múltjának történetét illetőleg Tekla néma volt. Most az látszott a legnagyobb aggodalma lenni, hogy minél előbb meggyógyuljon, hihetőleg az az eszme forgott a fejében, hogy akkor Temple Endből távozik. Emma látta, hogy a leány lelkét valami nyomja, de bár mindent elkövetett, hogy bizalmát megnyerje, ez eddig nem sikerült. A Tekla hálája határtalan volt, és annyira igyekezett azon, hogy minél kevesebb bajt csináljon, hogy nem volt könnyű kitalálni, hogy mire van szüksége, soha sem kért semmit, és soha sem panaszkodott. Wood orvos, Lord Moreville által figyelmeztetve lévén, nem kérdezősködött, sőt Moreville Lorddal szemben sem érintette ezt a tárgyat. Tekla sem beszélt soha arról a férfiúról, aki az életét megmentette. Vájjon gondolt-e reá ? Emma gyakran tűnődött rajta. Vidaszin szemeiben mindig volt valami sóvár kifejezés, s ártatlan ifjú arczán oly mélységes reménytelen bánat, mi az Emma szívét véghetetlenül meghatotta, ámbár arczának ez a szomorú kifejezése eleitől kezdve meg volt. A nőies szemérem, büszkeség, sőt a hála is, közreműködtek arra nézve, hogy ajkait lezárják, s megtanítsák minden pillantására s mozdulatára ügyelni. Ha a Lord Moreville hangját vagy lépését az előteremben hallva, hirtelen megrettent s elpirult, mint Emma többször látta, nem volt-e erre elegendő ok ? Ha azt a dallamos mély tiszta hangot hallotta, melynek zenéje legnagyobb nyugtalanságát lecsendesítette, minden idege rezgésbe jött. Egyszer, épen azon a napon, midőn Tekla képes volt először felkelni, s egy elegáns pongyolába burkolózva, a tűz előtt egy karosszékben nyugodott. Emma, ki egy ideig kint volt, bejött, s a leányka mellé ült. Milyen csoda szép volt e gyermek! Arczát élénken fordítá Emma felé, s midőn az lehajol , hogy megcsókolja, szép szemei még fényesebbek lettek. , „orM _ Sokkal erősebbnek érzem magam mondá a szelíd, panaszos hang, nemsokára egészen helyre állok, nemde? _ Igen kedvesem. S Emma a gazdag fürtök között húzta végig ujjait. (Folyt, köv.) hatnak a városnak, ha nem oldatnak meg együttesen, a maga idejében és az érdekek és követelmények kölcsönös kibékítése mellett. T. — A magyar bírói kar anyagi helyzetét és erkölcsi függetlenségét mélyen érintő, nagy fontosságú kérvényt intéztek a nagykanizsai kir. törvényszék, ügyészség és járásbíróság bírói és ügyészi tagjai a képviselőházhoz. A kérvény október 24-ei értekezletükben készült s meggyőző módon tárja fel a magyar bírói kar jelen anyagi helyzetének súlyos bajait. Mindenek előtt kiemeli, hogy a törvény alapján a vidéki bíróságok bírái, ügyészei és járásbírái számára a házbér 200 írtban állapíttatott meg, mely összegből tisztességes lakást tartani, főleg a nagyobb helyeken lehetetlen. A kérvény tehát ez ügyben méltányos orvoslást kér. Ezen kivül következő további, a pénzügyi helyzettel össze nem függő kérésekkel járul a képviselőházhoz : 1. Hogy az 1869. IV. t.-cz. 17. §-a értelmében a nyugdíj törvényhozás utján megállapittassék ; 2. hogy az 1875. XXXVI. t.-cz. 4. §ához képest a végleges szervezés mielőbb eszközöltessék; és végre 3. hogy a kiérdemelt előléptetést biztositó szolgálati pragmatika állapíttassák meg. A kívánságok legtöbbje olyan, hogy kielégítésük nemcsak a bírák, hanem a magyar igazságszolgáltatás érdekében is fölötte kívánatos. — Az új külügyminiszter személyére nézve — mint Bécsből írják — daczára minden eddigi híreknek, még megállapodás nem történt. Ami Andrássyt illeti, ő — mint egy bécsi lap írja — ragaszkodik ahoz, hogy a külügyminiszteri tárczára csak azon esetben vállalkozik, ha ő felsége teljesen szabad kezet enged neki. — A harmadik egyetem ügyében Trefort közoktatásügyi miniszter Than Károlyt, Eötvös Lórántot, továbbá Fodor és Korányi egyetemi tanárokat bizta meg, hogy a velük közlött adatok alapján jelentést készítsenek arról, váljon alkalmas hely-e Szeged az egyetem felállítására s mily előnyökkel kellene ahoz Szeged város közönségének járulnia. A főpapok hagyatéka ügyében Kovács Kálmán mf0. tanácsos elnöklete alatt, a vilt. és közöst, valamint az igazságügyminiszter által meghívott szakértő férfiak értekezletet tartottak. Az értekezlet tárgya az ezen kérdés szabályozása körül kiadandó miniszteri rendelet volt. Az elnökön kívül még hét tag vett részt az értekezleten a legfőbb bíróságok, a közalapítványi ügyigazgatóság, a kincstári jogügyek igazgatósága s az igazságügyi és közoktatásügyi miniszterek részéről. Az előterjesztett javaslat intencziója szerint a főpapok hagyatéka e bíróságok közbejötte nélkül a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által tárgyaltatnék le. A többség odanyilatkozott, hogy e javak leltározásának és zár alá vételének a biróság utján kellene történnie s a vagyon végleges fölszámolását egy az országbíró elnöklete alatt a legfőbb biróságok s a közokt. minisztérium küldötteiből vegyesen alkotott bizottságnak kellene teljesítenie. A közokt. miniszter megbízottja azonban megmaradt eredeti álláspontja mellet. A tárgyalásokat kedden folytatják.