Ellenzék, 1881. júlus-december (2. évfolyam, 148-299. szám)

1881-11-08 / 255. szám

borsilt évfolyam. HZEBH£HZT6i IHOIM : 16. ez. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DÍJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva: .............................13 frt. |;| Negyedévre..........................» frt. |­& ®fr0­6 frt. |i| Egy hóra helyben . . 1 fit. Eft«8 szám *ra helii*®11 ^ kr. vidéken 5 kr. jelenik az„Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével Köziratok nem adatnak r­sasa. Be­.iir»ly»taa 215. szám POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. jB»il KlacZZls. Kolozsvár, kedd, november 8. 1881. KIADÓ­ HIVATAL: Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyilt terek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal Nyílttéri csikkek rámond sora után 20 kr. fizetendő I­­ (sínét czukor, kávé, sor.*) Kolozsvár képviselő testülete holnap ra­ndkivüli közgyűlésre van összehiva. A gyá­­r­ napirendjére ismét az uj fogyasztási adók hírhedt ügye keríti­- A tanács tesz előterjeszt­ést a szakbizottság pedig véleményével kí­séri azt. Nem ismerjük sem ezt, sem azt, arról sincs tudomásunk, hogy megérkezett-e a pénz­­üriminiszter ultimátuma és mi az. Ezekhez mái nem szólhatunk hozzá. De, szerintünk, hozzá lehet e nélkül is czélnui a fontos kérdés egyik oldalához, mely­terintünk ezúttal kell, hogy elhatározás alá kerüljön. A kérdésnek ez az oldala az, hogy zárt várossá tegyük vagy engedjük tétetni Kolozs­várt avagy ne. A mi felfogásunk az, hogy a kérdés ezen­­ még előbb oldandó meg, mint az, hogy a­­ város megváltsa az új adókat és meny­nyiért. Megmondjuk, miért. A kormánynak félreismerhetetlen és ki­jelentett törekvése az, hogy a már-már ki­­pusztíthatatlan defic­itet új adókkal és a meglevőknek fokozásával fedezze, legalább részben,­­ no meg addig, míg a megfeszített búr el nem pattan. E törekvés ellen lehet ugyan debüttál­­ni, de a­míg a jelenlegi államszervezet, kor­mány és többség fennáll és boldogít mind­nyájunkat, addig hiábavaló minden opponálás. A közösügyi rendszer mosoc­ja kielégíthetet­len, a hadseregnél még hallani sem akarnak takarékosságról és leszállításról a „legmaga­sabb körök.“ Ellenkezőleg, épen most aján­dékozták meg Magyarországot egy vár hadse­reggel, a bosnyákkal és annak terheivel. Azt is tudjuk mindnyájan, mert ezt is kijelentette sokszor már a kormány, hogy a közvetett adókat fogja feljebb srófolni, miként megcselekedte azt eddig is. A kormányüyetés pénzügyi politikájával s szemben bizonyosra vehetjük, hogy a pénz­ügyminiszter előbb-utóbb alkalmazni fogja az I új fogyasztási adókról szóló 1881: IV. czikk 34. § át, minél fogva joga van Kolozsvárt is adóvonallal körülvenni. Alkalmazni fogja pedig nem azért, hogy megbüntesse a szélbaliskodó kolozsvári pol­gárságot, hanem egyszerűen azért, mert pénz­re van szüksége. Már­pedig mondjon bárki akármit, nem lehet tagadni, hogy nyílt vá­­­­rosban, melyet nem részén körül jól beren­dezett vámkorlát, lehetetlen: először biztos *) Szívesen adunk tért e soroknak, bár nem­­ mindenben osztozunk a t. czikkíró nézeteivel. Szerk. adatokat nyerni az adó alá tartozó fogyasz­tási czikkek mennyiségéről; következőleg: má­sodszor nem lehet úgy ellenőrizni a fogyasz­tás mérvét, nem lehet úgy meggátolni az eltitkolásokat, csempészetet, mint zárt vá­rosban. Vannak erre csattanós példák, s külön­ben is a dolog természetéből foly. Nem aka­runk senkit gyanúsítni, de mi, adatszerű ösz­­szehasonlítás útján, nem tartjuk nagyon va­lószínűtlennek, hogy például Kolozsvárt ma is nagyobb lehet a bor- és húsfogyasztás, mint a­mennyit az illető adatok tanúsítnak ; mert hát olyan kezdetleges apparátus mellett, a­milyennek segélyével ez időszerint a Mé­száros­ Társulat és a város ez adókat kezeli, mennyi eltitkolás és csempészet történhetik meg a fölfedezés és büntetés veszélye nélkül. Mennyi sertést, malaczot, bárányt gyilkolhat­nak le Kolozsvárt évente és mennyi bort el­fogyaszthatnak, mikről a kezelő közegek még nem is álmodnak! Félreértés kikerüléséért ismételjük: tá­vol van tőlünk, hogy a kezelő közegeket csak a gyanúsítás árnyékával is akarnék érinteni. Visszatérünk oda, hogy ha a magyar pénzügyminiszter nem lesz megelégedve a vá­ros által nyílt kezelés és az adókötelesek be­vallásai alapján behajtandó adók eredményé­vel, bizonyosan élni fog jogával s elrendeli a zárlatot. Nyílt városi kezelés mellett pedig, meg lehetünk győződve, mindig gyanakodni fognak a pénzügyminisztériumban, hogy töb­bet lehetne zárt rendszerrel kisajtálni belő­lünk. Hiába, pénzre van szükségük, minden áron pénzre. Folyvást emelni, mind nagyobb és na­gyobb megváltási összegeket fog követelni tehát a pénzügyminiszter, míg végre is oda leszünk szorítva a kényszerhelyzetbe, hogy vagy nem vállalja a város magára ez adók általányszerű kezelését s akkor a pénzügy­miniszter állítja be az adóvonal rendszerét, vagy pedig magának a város fogja megcsi­nálni az adókorlátokat saját jól értelmezett érdekében. Azt mondtuk: saját jól értelmezett ér­dekében. Nekünk ugyanis az a meggyőződésünk, hogy mindig jobb az, ha a polgárság saját választott közegeivel hajtja be az adókat. Sa­­pienti sat. Aztán talán nem is olyan borzasztó egy valami az a zárt városi rendszer. Legalább eddig nem halt bele egy város sem, pedig külföldön minden nagyobbacska város körül van zárolva vámsorompóval. Megengedjük, némileg zaklatással van összekötve e rendszer, némileg gátolja a forgalom korlátlan mozgását, de hogy nem öli meg, példák bizonyítják, igazán mondom, nincs oka ily kétségbeesésre. Hi­szen gyermekem, kegyed nem tudta, hogy mit tesz és mit beszél. De a testvérem tudta a kegyed állapotát, a nemes lelkű, lovagias érzelmű fér­fi , ő hálát ad az égnek, hogy hatalmában volt kegyedet megmenteni, mert neki köszönheti életét. Miksa nélkül meghalt volna. Vesse ki szi­véből a keserűséget. Nézzen fel Tekla nézzen fel s ígérje meg, hogy hálájának azt az egyetlen je­lét, mit kegyedtől kérünk, készséggel megadja, s bízik bennünk épen úgy, mint a­hogy mi bizunk kegyedben! Ugyan ki tarthatna valakit a lázas agyszüleményekért felelősnek ? — Bocsásson meg — suttogá a leány ar­­c­át még mindig kezei közé rejtve. Nem fogom többé terhelni, és mondja meg neki, hogy hálás vagyok iránta, olyan hálás. De nem akarom látni, nem tudnék a szeme közé nézni. Emma sóhajtott­a mint a kipirult remegő arczot felemelte s a szemekről a forró könnyeket felcsókolta; s testvérére gondolt, hogy e száműze­tés várjon minő hatással lesz reá; és még sem tudott mondani semmit, mi által Teklát szavai visz­­szavonására bírja. Midőn Tekla legalább külsőleg nyugodtabb­­nak látszott, Emma a szobaleányra hagyta, s a testvére felkeresésére indult. Miksa a könyv­tárban volt, midőn nővére kinyitotta az ajtót, fel­állott az asztal mellől s eb­be ment. — Miksa, mondá Emma, a delirium meg­szűnt, Tekla teljesen az eszénél van. — Hála az égnek! tört ki a Moreville aja­kon, a­mint legyőzhetlen felindulásában arczát kezei közzé temető. Drágám! drágám ! suttogó. Mondott valamit magáról és a barátairól? kérdő pár pillanat múlva, a­nélkül, hogy felnézne. S némileg, bizonyos értelemben most is zárt város Kolozsvár. Megvannak behozatali vámjai, melyek nem olyan mértékben ugyan, mint a fogyasztási adóvonal, de mégis csak incommodálják a kereskedelmet, a vidék ide irányuló forgalmát. Van még egy szempont, melyből te­kintve a zárt városi rendszert, nem tűnik föl oly igen nagy bajnak. A marha- és borvásárt értjük. Mind­­két czikkre nézve vásártereink jelenleg olyan helytt vannak, hol belül esnének a barrieren. Itt ott hagyjuk őket és adóvonalt csinálunk, mindenesetre kárt tennénk marha- és bor­­vásárainkban. Mert annak­­ szegény vidéki parasztnak, ki utolsó marháit hozza ide vá­sárra s annak árából talán épen az adóvég­rehajtót szándékozik kielégitni, mindenesetre nagy zaklatás volna behozni az adóvonalon egy-két marháját vagy pár hordó borát a kolozsvári piaczra, s előbb lefizetni a sorom­pónál a fogyasztási adót, mielőtt eladta vol­na s akkor, midőn meglehet alig van tán egy-két krajczár a zsebében , azután vissza­terelni marháit a rosz vásárból eladatlanul s a sorompónál ismét visszakapni befizetett adóját. Ezen azonban, áldozattal bár, de lehet segitni. A baromvásáriért már úgyis el kell tenni mai helyéről; elégtelen is, czélszerűt­­len helyen is van most. A közvágóhidat is föl kell építni. Hozzuk tehát összhangzásba a szétága­zó érdekeket és szükségleteket. Ott a czukor­­gyár-féle telek. Ott lehet közvágóhidat is építni, arra is vette a város, és lehet mar­ha- és sertéspiaczot mellette berendezni. Ki­vid van a városon, kívül lenne az adóvo­nalon, így meg volna mentve marha­forgal­munk is az adóvonallal járó zaklatástól. Ma­gától értetik, hogy a várost az adóvonalon kívül jó úttal kellene körülvenni, miután csak így juthatna p. o. a Monostor felől ér­kező vásáros eladó, a fogyasztási adó lefize­tése nélkül, a vásártérre. Borkereskedelmünkre még kevésbbé len­ne nagy hátránynyal egybekötve az adó­vonal. Úgy tudjuk, hogy borkereskedésünk nyílt piac­on nagyon jelentéktelen, hanem túlnyomóan nagyrészt aként történik a vásár, hogy a vásárló már a vidéken vagy a ter­melés helyén megköti a vásárt az eladóval. Ilyen forgalom mellett tehát az adóvonal nem járna semmi zaklatással, még az átvi­teli borkereskedésre sem. Mindent összevéve ismételjük: mi nem tartanók olyan nagy veszdelemnek a zárt vá­rosi rendszert. Legvégül azonban van még egy nézpont, mely legalább is igényt tarthat arra, hogy e kérdés eldöntésénél némi figyelemben ré­szesüljön. T­udvalevőleg ez idő szerinti behoza­tali vámjaink kezelése a lehető legprimití­vebb. Pr­­­mi­tí­v abban a tekintetben, hogy szép jövedelme van belőle a városnak, de senki­nek még csak fogalma sincs arról, hogy hát mit és mennyit importál Kolozsvár. Termé­szetesen, mert rendszeres feljegyzés a be­hozott áruk minőségét és mennyiségét ille­tőleg teljességgel nem vezettetik. Egyszóval e tekintetben a legnagyobb sötétségben „le­­ledzünk.“ Már mi abban a nézetben vagyunk, hogy ez nincs így jól, hogy számtalan ér­dek parancsolja, hogy a város import-keres­kedelméről a lehető leghűbb s legteljesebb képet nyerjünk. Aki a statistika jelentőségéről, a szá­mok fontosságáról és hasznáról csak némi homályos képzettel bír, az tudni fogja mél­tányolni e felfogásunkat. A mai világban statistika nélkül a legingatabb alapon tántorog, csak tántorog a közigazgatás és kormányzás bármely ága s igy bármi nevű és nemű adó is. Ugyan meg tudná-e mondani jelenleg bárki is, hogy miért szed a város egyik behozott áruczikk után ennyi, a másik után annyi vámot? Vajon igazságosan sújtja és helyesen-e az egyiket kisebb, a másikat nagyobb vám? Vajon az élelmi czikkeket nem lehetne-e olcsóbbá ten­ni, ha ezeknek a vámtételeit leszállítnák és más czikkekéit, a nélkülözhetőbbeket, arány­lag emelnek ? De hát összehasonlítás, mérlegelés, com­­binatió nélkül, a fogyasztás mérvének, a be­hozatal és szükséglet mennyiségének tudása, szóval statistika nélkül lehet-e erre még csak gondolni is? Hogy milyen czélszerűen lehetne beren­dezni és összekötni a városi vámszedési szer­vezetet a fogyasztási adóvonal hivatalaival, azt hisszük nem szükség részletesen fejteget­ni. Azok a jól, értelmes közegekből szerve­zett vámhivatalok aztán az import­statistika feladatainak is képesek lennének teljesen meg­felelni. Ezek a szempontok azok, melyek a sző­nyegen forgó nagy horderejű kérdésnél, ha nem is követelhetnek maguknak döntő súlyt, de mindenesetre figyelmet érdemelnek. Helyeselje bár vagy ne valaki a mi felfogásunkat, melyet fennebb kifejtünk, egy tagadhatatlan. Az t. i. hogy az új fogyasz­tási adók nemcsak új terhet róttak városunk polgárságára, de olyan kérdésekkel állanak kapcsolatban, melyek esetleg előreláthatóan több oldalú bonyodalmat és hátrányt okoz­ TÁECZA. -------­Egy különös eset. VII. (14. Folytatás.) — Tudom — mondá a leány végre, de arczát még mindig takarva tartó, s egész testé­ben reszketett. De azért még is azt mondom:­­az meg tudnék halni! Én senkit sem ismerek. A legyed testvére a hóban talált, megmentett, olyan fa gyöngéd volt irántam. Én azt gondol­­hogy ő Ficcolomini Miksa; ő olyan volt,­­ én olyannak láttam, mint a milyennek 1 ^t képzeltem, midőn a Schiller gyönyörű köl— -m­enyét olvastam, és kegyed tudja, hogy — — ■Jck o" e^elej^etném ? Mit tegyek, mit te-Mert Emma nem tudott semmit arról az utolsó j tótrM I nem tudta, hogy a Tekla szivében azok ^z&vak visszhangoztak, melyekért most pirult s ^Mlen gúnynak tartotta: „Igen kedvesem, az itt Vagy és drágább életemnél.“ Igen, kegyet­­t|6t g To'’ e szavakat mondani, s visszahozni az te’ k°gy emlékezzék reá; kegyetlenség volt -'Dgedni, hogy egy oly édes csalódásban éljen, -5 w a hányra nézve örökös megaláztatás­os ^Sslen. kjj H^uia lehajolt a leányhoz és erőszak­áé fel, karjai közé szoritva a karcsú kjjjj T. ^elda — mondá gyöngéden, s az­t is hullottak a mint beszélt; én be­­érzek , el tudom képzelni helyzetét, de — Semmit. Csak azt mondta, hogy Teklá­nak hívják. És többször ismételte, olyan modor­ban, mi nem hagyott fel kétséget, hogy múltjá­ban nincsen semmi, a­mi szégyennel volna ösz­­szekötve, nem csábítás űzte ki a hóba. És Miksa, szavai remegtek, ő emlékezik, azt nem tudom, hogy mennyire, de attól félek, hogy szinte min­denre emlékezik a mi történt. Rettenetes jelenet volt, fájdalmát látni, nagyon kínos volt. Nem tudtam megnyugtatni, ámbár eléggé igyekeztem megértetni vele, hogy nincs oka ennyire gyötör­ni magát; eszén ön kívüli állapotban volt az igaz, s nem lehet felelős akkori szavaiért, de nem volna ártatlan szívű nő, ha kevésbbé restelne, én vigasz­talom az igaz, hogy ne vegye számba, de becsü­löm érte. Lord Moreville még most sem mozdult. Ta­lán a szíve vádolta, vissza­emlékezve mindenre a mi történt. — Tudtam, mondá hosszas szünet után, hogy mennyire fog szenvedni, ha a betegségére vissza fog emlékezni. Mond meg Emmára, hát Miksa ki ? Az, akit mi gondoltunk, Piccolomini Mik­sa, és senki más, azt mondta, hogy ő senkit sem ism­ert. S tégedet olyannak talált­a milyennek !Piccolominit képzelte. És Miksám­, arra kért, mond­jam meg neked, mily mély hálát érez irántad, de most nem akar látni. — Emma, én tudtam, hogy ez így lesz. Hogy tudna szegényke ily hamar a szemembe nézni ? És talán, mondá lassú hangon, jobban is van ez így. Szoknom kell a bekövetkezett válto­záshoz, még most azt hiszem, hogy nem tudnék bízni magamban. Későbben még hosszasan beszélgettek arról a tárgyról, mely mind­kettőjökre nézve oly nyo­masztó volt. — Jobb lesz, mondá Lord Moreville, ha most nem háborgatjuk Teklát, hanem bevárjuk még jobban lesz, igy nem hagyhatjuk a dolgot, az igazat meg kell tudnunk. Az lehetetlenség, hogy e kedves teremtésnek ne volnának barátai, kell hogy azokba bizzék. — Ha más ok nem volna reá, folytatá Lord Moreville — már csak a saját magam nyugalmá­ért mindent el kell követnem, hogy Tekláról min­dent tudjak. Házunktól nem ereszthetjük el egye­dül, s míg kiléte felett homály borong, addig aj­kaim is zárva vannak. — Remény­em, mondá Emma, hogy kedves védenezünk önkényt világot fog vetni e homály­ra. Türelem Miksa, és reményli, engedjünk Tek­lának néhány napot, míg jobban helyre áll. VIII. De ez a remény meghiúsult. Múltjának tör­ténetét illetőleg Tekla néma volt. Most az lát­szott a legnagyobb aggodalma lenni, hogy minél előbb meggyógyuljon, hihetőleg az az eszme forgott a fejében, hogy akkor Temple Endből tá­vozik. Emma látta, hogy a leány lelkét valami nyomja, de bár mindent elkövetett, hogy bizal­mát megnyerje, ez eddig nem sikerült. A Tekla hálája határtalan volt, és annyira igyekezett azon, hogy minél kevesebb bajt csi­náljon, hogy nem volt könnyű kitalálni, hogy mire van szüksége, soha sem kért semmit, és so­­ha sem panaszkodott. Wood orvos, Lord Moreville által figyelmez­­tetve lévén, nem kérdezősködött, sőt Moreville Lorddal szemben sem érintette ezt a tárgyat. Tekla sem beszélt soha arról a férfiúról, a­ki az életét megmentette. Vájjon gondolt-e reá ? Emma gyakran tűnődött rajta. Vid­aszin szemeiben min­dig volt valami sóvár kifejezés, s ártatlan ifjú arczán oly mélységes reménytelen bánat, mi az Emma szívét véghetetlenül meghatotta, ámbár arczának ez a szomorú kifejezése eleitől kezdve meg volt. A nőies szemérem, büszkeség, sőt a hála is, közreműködtek arra nézve, hogy ajkait lezár­ják, s megtanítsák minden pillantására s mozdu­latára ügyelni. Ha a Lord Moreville hangját vagy lépését az előteremben hallva, hirtelen megrettent s elpirult, mint Emma többször látta, nem volt-e erre elegendő ok ? Ha azt a dallamos mély tiszta hangot hal­lotta, melynek zenéje legnagyobb nyugtalanságát lecsendesítette, minden idege rezgésbe jött. Egyszer, épen azon a napon, midőn Tekla képes volt először felkelni, s egy elegáns pongyo­lába burkolózva, a tűz előtt egy karosszékben nyugodott. Emma, ki egy ideig kint volt, bejött, s a leányka mellé ült. Milyen csoda szép volt e gyermek! Arczát élénken fordítá Emma felé, s midőn az lehajol , hogy megcsókolja, szép szemei még fényesebbek lettek. , „orM _ Sokkal erősebbnek érzem magam mondá a szelíd, panaszos hang,­­ nemsokára egészen helyre állok, nemde? _ Igen kedvesem.­­ S Emma a gazdag fürtök között húzta végig ujjait. (Folyt, köv.) hatnak a városnak, ha nem oldatnak meg együttesen, a maga idejében és az érdekek és követelmények kölcsönös kibékítése mellett. T. — A magyar bírói kar anyagi hely­zetét és erkölcsi függetlenségét mélyen érintő, nagy fontosságú kérvényt intéztek a nagykanizsai kir. törvényszék, ügyészség és járásbíróság bírói és ügyészi tagjai a képviselőházhoz. A kérvény október 24-ei értekezletükben készült s meggyő­ző módon tárja fel a magyar bírói kar jelen anyagi helyzetének súlyos bajait. Mindenek előtt kiemeli, hogy a törvény alapján a vidéki bírósá­gok bírái, ügyészei és járásbírái számára a ház­bér 200 írtban állapíttatott meg, mely összegből tisztességes lakást tartani, főleg a nagyobb he­lyeken lehetetlen. A kérvény tehát ez ügyben méltányos orvoslást kér. Ezen kivül következő további, a pénzügyi helyzettel össze nem függő kérésekkel járul a képviselőházhoz : 1. Hogy az 1869. IV. t.-cz. 17. §-a értel­mében a nyugdíj törvényhozás utján megállapit­­tassék ; 2. hogy az 1875. XXXVI. t.-cz. 4. §­­ához képest a végleges szervezés mielőbb eszkö­zöltessék; és végre 3. hogy a kiérdemelt előlép­tetést biztositó szolgálati pragmatika állapíttassák meg. A kívánságok legtöbbje olyan, hogy kielé­gítésük nemcsak a bírák, hanem a magyar igaz­ságszolgáltatás érdekében is fölötte kívánatos. — Az új külügyminiszter szemé­lyére nézve — mint Bécsből írják — daczára minden eddigi híreknek, még megállapodás nem történt. A­mi Andrássyt illeti, ő — mint egy bécsi lap írja — ragaszkodik ahoz, hogy a külügyminiszteri tárczára csak azon esetben vállal­kozik, ha ő felsége teljesen szabad kezet enged neki. — A harmadik egyetem ügyében Trefort közoktatásügyi miniszter Than Károlyt, Eötvös Lórántot, továbbá Fodor és Korányi egye­temi tanárokat bizta meg, hogy a velük közlött adatok alapján jelentést készítsenek arról, váljon alkalmas hely-e Szeged az egyetem felállítására s mily előnyökkel kellene ahoz Szeged város kö­zönségének járulnia.­­ A főpapok hagyatéka ügyében Kovács Kálmán m­f0. tanácsos elnöklete alatt, a vilt. és közöst, valamint az igazságügyminiszter által meghívott szakértő férfiak értekezletet tar­tottak. Az értekezlet tárgya az ezen kérdés sza­bályozása körül kiadandó miniszteri rendelet volt. Az elnökön kívül még hét tag vett részt az ér­tekezleten a legfőbb bíróságok, a közalapítványi ügyigazgatóság, a kincstári jogügyek igazgatósá­ga s az igazságügyi és közoktatásügyi miniszte­rek részéről. Az előterjesztett javaslat intencziója szerint a főpapok hagyatéka e bíróságok közbe­jötte nélkül a vallás- és közoktatásügyi miniszté­rium által tárgyaltatnék le. A többség odanyilat­kozott, hogy e javak leltározásának és zár alá vételének a biróság utján kellene történnie s a vagyon végleges fölszámolását egy az országbíró elnöklete alatt a legfőbb biróságok s a közokt. minisztérium küldötteiből vegyesen alkotott bi­zottságnak kellene teljesítenie. A közokt. minisz­ter megbízottja azonban megmaradt eredeti ál­láspontja mellet. A tárgyalásokat kedden foly­tatják.

Next