Ellenzék, 1882. január-június (3. évfolyam, 2-146. szám)
1882-01-14 / 11. szám
Harmadik évfolyam. SZERKISZTAI IRODA: Bel-királyutcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illeti közlemények v caimzendék. % AZ „ELLENZÉK" ELŐFIZETÉSI DUA: Vidékié poeti , vs. ■? ’Helyben házhoz hordva: ...............|« frt. Ili Negyedévre . . . 4 frt. ...............8 frt. || Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára helyben 5 kr. vidéken 6 kr. Egész ívre félévre . 11.szám. Kolozsvár, szombat, január 14 lfár. KIADÓHIVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasibozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetésüknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri csikkak garmond sora után 20 kr. fizetendő “Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Xeadatok nem adtatnak viassa. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Előcsatározás. Budapest, jan. 12-én. A költségvetési vita elkezdődött, a képviselőknek egynegyede még nem érkezett meg, a padok, különösen a kormánypárt és mérsékelt ellenzék padjai üresek voltak. Meg kell vallani, hogy a mérsékelt ellenzéki képviselők nagyrésze kötelességüket — mi a gyűléseken a megjelenést illeti —nem teljesítik. A budget előadója, Hegedűs Sándor volt az első szónok ; elmondotta — ez alkalommal — rövid mondókáját, s elfogadásra ajánlja a költségvetést. Az általa beszédében gyakran említett, de meg nem magyarázott „gyakorlati politika magaslatára" vagy nem akart, vagy nem tudott felemelkedni, mert el akarta hitetni — amit ő maga sem hiszen, — hogy van remény a deficit tömkelegéből kiszabadulni, sőt máris a kiszabadulás útjára vezetett Szapáry pénzügyei". Valóban ilyen vakmerő hihetetlen dolgok előadására csak Hegedűs vállalkozhatik, ki mondott és különösen irt hihetetlenebbeket is, gyárilag készített vezérczikkeiben. A nap hőse Somssich Pál volt, közéletünknek e már régen kimagasló alakja, ki a „deákpárt“ idejében a képviselőház elnöke is volt. Már napok óta beszéd tárgya volt, bekövetkezendő felszólalása kire járt, hogy a közjogi alap ellen is fog beszélni, mit nem váltott be. Igaz a hadsereg mai szervezetét megtámadta, a reá fordított kiadásokat sokalta, a monarchiára végzetszerűnek mondotta; a vámszerződést Ausztriával és a kötött nemzetközi szerződést feltétlenül károsnak jelezte; és a követett keleti politikát különösen Magyarországra veszélyesnek állította, mégis elhallgatta az orvosszert a melylyel a közállapotokon segíteni lett benne. . Beszédének egyik fénypontját képezte azon bátor kijelentése, hogy a Tisza-kabinetnek, különösen pedig Tisza Kálmánnak a legnagyobb bűne az volt, miként a monarchiában lábra kapott „nagyzás* * politikájában — értve a keleti politikát — magát eszközül felhasználtatni engedte, mire nem hitte volna, hogy „tisztességes“, de különösen „magyar“ ember vállalkozzék. Somssich ezen kijelentése roppant hatást szült, az összes ellenzék tapsban tört ki, a kormánypárt hallgatott, még Móricz Pál is meghökkent, csak Éles Henrik viczkándozott, mintha ma is „Schraf“nak hívnák. 1875-től 1882-ik évig kimutatta számokkal, hogy Tisza Kálmán menynyivel emelte az adókat, szaporította az ország adósságát és mégis milyen nagy és chronikus a deficzit, pedig a Tisza-miniszterium létének alapját egyedül azon ígérete képezi, hogy az állami költségvetésben az egyensúlyt helyreállítja. Azt mondotta Somsich, hogy államférfiak szavuknak — melyet még többször is ismételtek — érvényt szereznek, vagyis beváltják. Na de ez már régen süket fülekre talál. Somssich Pál beszédét Tisza Kálmán a legnagyobb felháborodással hallgatta, vörös bársony székében nyugodtan ülni nem tudott, folytonosan jegyezgetett, elsáppadt és magában beszélt. Szapáry Gyula pénzügyőr egészen közel ült Somssichhoz, némelykor jegyezgetett, meg volt elégedve, mert képességeit nagyon feldicsérte, azt mondják ő lenne jövőbeli miniszterelnök, alatta sikerülhetne a közjogi alapon levő pártok fusioja, Tiszát pedig Gesztre küldenék. Somssich Pál beszédének második része, melyben Szapárynak működésével foglalkozott, — hangja is elhalkulván — gyenge volt, nem állott beszéde első részével egy színvonalon. Hamis volt kiindulási pontja, mert Szapáryt a jelenlegi helyzet súlyának terhe alól absolválta, pedig ez már meg volt , a helyzetet kevés különbséggel úgy , mint van találta értve, midőn pénzügyminiszterré kineveztetett. Hamis Somssich Pál okoskodása, mert Szapári ismerve a helyzetet Széll Kálmán lemondása után is az állami költségvetésben az egyensúly helyreállítására válalkozott. Tehát Tisza Kálmánnal teljesen osztozik a felelősség súlyában. Somsich beszéde után a ház ülése 5 percre felfüggesztetett. Eötvös Károly a szokott ékes szólásával és alapos érveivel indokolva a függetlenségi párt határozati javaslatát beterjesztette. Már eddig szólásra 14-en íratták fel magukat az ellenzéki képviselők közül; a kormánypártiak közül úgy halljuk Jókai Mór, Éles Henrik, Láng Lajos és Rohonczy Gida fognak beszélni. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. január 14. Hess pipi!! — Gróf Karáczonyi Guidónak hálás visszaemlékezéssel. — Teleki Sándor. 1856 nyarán Ostendben voltam, a hazai por még saruimon volt; honvágyom nem fajult meg krónikus betegséggé , akát élesen fájt, szivem tele volt vágygyal s lelkem reménynyel, nem gondoltam , hogy olyan hosszasan kellene várnom arra, amit nem vártam. Londonból az óriás keresztény-zsidó Babilonból, a Speen országából, a kőszén és gőz hazájából, onnen a hol a köd virul jöttem ide. Rokonim, barátim Írtak utánnam s küldék azt a mi a legkedvesebb, pénzt, s a mit az őraigráns többnyire csak hírből ismer. Négy útlevelem volt, ugyanannyi névre jelenleg Joseph Kossu kalapos mester név alatt utaztam, születésem helye Nance városa volt, dús hajfürtözetem , halvány sápadt voltam, s csak is anyanyelvűmet', a francziát beszéltem. A kikötőből mindnyájunkat a Senegál Pás zás ifjatt a rendőrséghez vezettek, ott szedték útleveleinket, vizálták, s továbbították, m ^utolsónak maradtam, mindjárt tudtam, van. p'el' 80 n 8 ieur Joseph Kossu ch aleft Kiáltá egy egyenruhás szaglár. — Én vagyok — mondám. — Jőjön velem a Monsieur 1’ adminisrat eur general de la surté publi que-hez. De hosszú czíme van annak az úrnak — gondolám törje ki nyavalya, ballagtam a spitzli mellett. Felértünk a hivatalba, mogorván és sötéten, mint a Finster a horn előttem áll a Monsieur l’ administrateur general de la surté publique. De sok bajom volt vele később, majd elmondom egy más tárcza czikkben. * * * — Hogyan hívják Önt? Kérdé bürokratikus pöffeszkedő pökhendiskedéssel. — Joseph Kossu. — írja le a nevét—, útlevelemet tartó kezében s készült az aláírásokat összehasonlítani. Én leírtam — „Le Colonel Comte Alexander de Teleki.“ — Hát Ön nem Joseph Kossu? — Nem. Elbámult. — Ez a paszszus hamis ? — Az. — Miért nem írta a Kossu nevét? — Megmondjam ? — Meg. — A hamis passzussali átázásért elitélhet egy pár hétre, a hamis aláírásért több hónapra, bocsásson meg, hogy az elsőt választottam. — De ki van Ön tanítva. — Sokat járok az önök iskolájába, s van prakszisom. S minden teketória nélkül bekisértetett a dutyiba * * * Becsuktak egy egyesbe, a börtönőr nagyon kedves ember volt, s nyájaskodó előzékenységgel kérdezte , hogy mivel szolgálhat. Mondom én is kellemetességgel, hogy szeretném a fürdő vendégek névjegyzékét, — felhozta, a a legelső név, melyet olvastam: La Comtesse Marie d’ Agou 11. D’Agoult grófnőt a híres nevű Dániel Stern, a „Hervé“, a „Valentia“, Nelinda,“ az „1848-ki forradalom története.“ Három nap a „ Stuart Mária történetéből“ szerzőjét szerencsém volt közelről ismerni, egy egész nyarat töltöttem vele és Liszttel Nonnenwerthben egy rajnai szigeten író eszközt kértem s körülbelül ilyen formán irtam neki . Az ostendei kasamátákból, a tömlöcz mélységes fenekéből. Édes és jó Grófné ! Ne hagyjon penészes szalmán a tömlöcz mélyében rothadni. A patkányok még nem rágnak, de hogy van, arra esküszöm. Vegyen pártfogása alá és szabadítson ki. Nem követtem el olyan bűnt, melyért pirulnia kellene; nem csináltam sem hamis bankót, sem hamis váltót, családomat sem mérlgeztem meg. Elfogatásomnak morálja az , hogy ha az ember nem kalapos, ne utazzon hamis paszszussal mint kalapos. Szabadsága után sóvárgó mélyen tisztelője Teleki Sándor. A grófné kegyeskedett rögtön hozzám jönni, elbeszéltem részletesen ügyemet, jókat nevetett, távsürgönyözött . Jan XIV. ministerelnöknek — kit én is ismertem személyesen— még aznap kibocsátottak, s egy havi engedélyt adtak, hogy a sósvízben mosakodjam. * * * Nem igen éltem jobb társaságban, mint az időben Ostendben, rokonim, barátim körében, szeretettve, kényeztetve, ott voltak Kállay Gusztáv és neje az én kedves Josefiné húgom, Teleki Samuné, Kornis Zsigmondné az én jó Berta grófném, Toldalagy Mihályné, Eötvös József, Ürményi József az öreg koronaőr , Bogdánovics Vilibáld és Karácsonyi Guidó. Egy reggel fürdeni megyek a tengerbe, az úszók közt rá ismerek Karácsonyi Guidóra régi jó barátomra s útitársamra a Liszt időkből, mikor együtt jártunk Bukarestben. Nagy volt mindkettőnknek a viszontlátás öröme. A tizedik szóra bent a tengerben, a Ninis egyenruhájában azt mondja nekem Karácsonyi Guidó : — Sándor! tudom nyomasztó körülmények közt élsz, azt is tudom, hogy ajándékot nem fogadsz el, nekem most felesleges pénzem van, egy pár ezer forint rendelkezésemre áll, ha hazajössz, vissza fizeted. Megköszöntem a vízben, most a szárazon köszönöm meg. Először és utoljára történt velem. * * * Az ostendei magyar kolóniában nagy híra járt, hogy Jellacsics bán itt van, s hogy borzasztóig szidja nyilvánosan az osztrák kormányt, többen közülünk csak azért jártak oda étkezni, hogy hallják a közös ebéd alatt az édes báró Jellacsicsot miként expectorálja magát. Engem is rávettek, hogy elmenjek a doium, s Bogdánovics Vili meghívott vendégének. Leültünk az asztal végére, s hallgattuk a szép szót. A tréner bán vitte azt, s nem válogatta a frázisokat. — Csak képzeljék—mondá—a múltkor Drágába voltam mindig az..............vendéglőbe szállók — s megnevezte a vendéglőt, melyet már elfeledtem , reggel reggelizni akarok csengetek , senki sem jön, csengetek másodszor, várok hosszasan, senki, bele kapaszkodom a csengettyübe s elkezdek harangozni, végre lelkindezve jön maga a vendéglős. Sa kér ment! hát magának nincsen kellnere ? — Nincsen, felele szomorúan. — Hát Prágában nincsenek kellnerek ? — Nincsenek mondá még szomorúbban. — Hogy az ördögben? — Mind elvitték őket Magyarországra főispányoknak. — Somssich Pál budgetbeszéde mély benyomást keltett a kormánypárt köreiben. Hogyis ne, mikor a Deák-párt egyik legtiszteletreméltóbb veteránja ítélte el olyan lesújtólag a Tisza-kormányzat és érdekcsoportozat gazdálkodását! A hatás tehát nagyon is érthető s annyiban némileg vigaszt nyújt, hogy hát mégsem halt ki minden jobb érzés a kormánypárti apró és nagy mamelukokból, olykor-olykor az ő szivök is megmozdul. Megdöbbennek. Aztán keresik, lesik, hogy mit szól Tisza, milyen redőkbe szedi arczát, s a szerint kezdenek el ők is suttogni. Most is a Somssich beszéde által keltett hatás természetéről az első nap alig lehetett tájékozni az embernek magát, mert a kormánypárti képviselők nem akartak vagy nem mertek véleményt kockáztatni, míg Tisza ki nem adja a jelszót. Hát hiszen értjük mi nagyon jól a pártfegyelmet, az összetartást, a tömörséget. Azt is tudjuk érteni hogy ha a kormánypárt végtelen politikai középszerűségei meghajolnak Tisza Kálmán előtt, ki utóvégre is magasan felette áll párthiveinek s nem is állhatja maga körül a kapacitást. De azt a szégyenletes meghunyászkodást a vezér tekintélye előtt, mit a kormánypártnál látunk, mégsem tarthatjuk egyébnek egy nagyon szomorú kórjelenségnél, mely a politikai erkölcsök megdöbbentő hanyatlásáról tanúskodik. — A dalmát lázongók elleni intézkedések egészen lázba hozták a bécsi hadügyminisztériumot és a hadsereget. Olyan sürgés-forgás van, mintha legalább is egy königratzi ütközetre készülődnének. Mint egy bécsi lap írja: Dalmácziában jelenleg több van 12.000 embernél, — Herczegovinába és Boszniába küldésre ki van jelölve 7000 — 9000 ember, jövő februárra 5 — 7000 főnyi csapatszállitás van kilátásba téve; mindeme katonai műveletek a delegácziók egybehivása nélkül hajtatnak végre s már az összes csapatrészek is ki vannak jelölve. További 85.000 főnyi csapatszállítás is kilátásba van ugyan véve, de a rendszabály végrehajtása esetén egybehívják a delegácziókat, s így azoknak márcziusi, vagy áprilisi rendkívüli ülésszakára lehetünk elkészülve. ” A pénzügyminiszter az alájarendelt hatóságok s hivatalokhoz a következő körrendelet bocsátotta ki: „Mindazon kincstári követelések után, melyek nem a törvényes (egyenes és közvetett adók és ezekkel rokon természetű követelések), hanem magánjogi természetű ügyleteken alapulnak, mint pl. vételári részletek, haszonbéri hátralékok stb. után, valamint minden egyéb oly követelések után, melyekre nézve 8 százalék késedelmi kamat szerződésileg köttetett ki, az 1882-ik évi január hó 1-től kezdve 6 százalék késedelmi kamat számítandó, illetőleg az új szerződésekben ezentúl hat százalék kötendő ki. A játékkártyák bélyegilletéke tárgyában az iparügyi miniszter egy rendeletet adott ki, melyben utasítja a törvényhatóságokat, hogy az összes iparhatóságokat a játékkártyák bélyegül été kéi el ,szóló 1881: XXVII. t.cz. 5., 6., 11. és 17. §-ainak szigorú szem előtt tartására és nevezetesen arra is kötelezzék, hogy jövőre nemcsak a kártyagyártási, hanem a játékkártya-árusítási iparüzletek bejelentéséről szóló igazolványok másolatait is esetről esetre, az illető iparos lakhelye szerint illetékes kfr. pénzügyigazgatósággal közöljék, mintáit a játékkártyák úgy gyártása, mint üzletszerű elárusítása jövedéki felügyelet és ellenőrzés alá esik. Eötvös Károly beszéde. Tartotta a képviselőim jan. 12-iki ülésén. (Elejét lásd tegnapi számunk országgyűlési tudósításában.) (Vége.) Azt mondja a t. előadó úr, és meg kell jegyeznem, hogy a pénzügyminiszter úr is expozéjában hasonlóképen szokott nyilatkozni , hogy sok biztatójele van annak, hogy államháztartásunk biztos rendezése felé haladunk. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Nem tudom, hogy a t. előadó úr mit tart biztató jelnek (Derültség) Meglehet, hogy e szó felfogásában vagy én nem tudok magyarul, vagy ő nem tud. Annyi bizonyos, hogy •HM—III ill BilP I mill III I III III III IM II IIII ■ IP Bill nil MIMII IIHUI 111 ■■ azon közelebbi indokokkal, azon közelebbi bizonyítékokkal adósunk maradt, amelyek azt bizonyítanák, hogy ezek a biztató jelek csakugyan fennforogtak. (Úgy van a szélső baloldalon.) Nézzük meg hát más oldalról is azon pénzügyi helyzetet. (Halljuk!) Előttem szólott Somssich Pál, képviselőtársam elmondotta teljes preczizióval, hogy 1875-ben az államadósságok kamatai tettei — akkor. t. midőn a mai kormány átvette ez országpolitikai vezetését — 72 millió évi összeget, a költségvetésben pedig ma 1882- ben 107 milió forint van kimutatva, a különbség a kettő között 35 millió, ami más szóval azt teszi, hogy 7 év alatt, amióta t. i. a jelen kormány vezeti az országnak politikai ügyeit, az államadóságok kamatai 32 millióval emelkedtek, évenként tehát öt millióval. (Úgy van a szélső baloldalon.) Ez a szomorú szám, de még szomorúbbá válik, ha egy másik számot, szintén 35 milliót hozzá veszünk. (Halljuk!) Jelesen az állami adók egész összege az 1882-ik évre 35 milliót tesz ki, ami pedig a nemzet életerejének végleges kimerülését fogja előidézni, mert azon keserű hajsza, melyet a kormány az ország minden lakosa ellen űz, a szegény szántóvető utolsó igavonó marhájának dobszóra hajtása nem eredményezett többet egy krajczárral sem, hét esztendőnek irtózatos erőfeszítése nem volt képes egyébre, mint hogy csak az államadósságok évenkénti fokozódott kamatait fedezze. (Úgy van a szélső baloldalon ) ami deficit volt akkor, az deficit ma is, és a mennyivel emelkedtek az állami kiadások, és a mennyivel emelkedtek az állam egyéb szükségletei, mind azt nem tudjuk mással fedezni, csak újabb s újabb kölcsönökkel, vagy az állam tőkeértékének eladogatásával. Azt mondja a pénzügyminiszter úr — és októberi expozéjában erre fekteti a fősúlyt, hogy ő programmód a jövőre nem ad, azért, mert nem akar, én mondhatnám: nem ad azért, mert ,nem tud. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Azt mondta a pénzügyminiszter úr, és arra fektette a fősúlyt, hogy törekednünk kell arra, hogy évenként szaporodó államadóssági terheinket legalább saját emelkedett jövedelmeinkkel fedezhessük. Ebben körülbelül czélt érhet a t. pénzügyminiszter úr, mert 3 és egy fél millióval pl. 1882-ben az államadósságok kamatja és 3 millió új adóemelés van tervezve és ajánlja azt a pénügyi bizottság is. Amennyivel szaporodik a kamat, annyival szaporodik az új adók behozatala, vagy a létezők emelése, ebben a pénzügyminiszter úr ideiglenesen czélt érhet, de azt kérdem, azzal a törzsdeficittel, mely 1878 óta állandó, mely változhatatlan, mint a fatum, és a mely krónikusan nehezedik reánk, mint a nehéz nyavalya, mit csinál a t. pénzügyminiszter úr? S továbbá kérdem mit csinál akkor, ha már az adóemelések végsőhatáráig elért? Mit fog akkor csinálni a pénzügyminiszter úr, ha majd az egyenes adókat, mint az előadó úr mondá, már emelni nem lehet és a fogyasztási adók lehetősége is teljesen ki van merítve? Eszembe jut közéletünk egy tekintélyes nagy múltú és most már visszavonult férfia, ki pár hónappal ezelőtt súlyos hazafias aggodalmainak azon alakban adott kifejezést, hogy a deficit mégis nagy, azon mégis kellene segíteni, új jövedelmi forrásokat kellene nyitni, tehát emeljük az eddigi fogyasztási adókat és hozzunk be újakat. Pénzügyminiszter volt az illető, igen t. elődje a t. pénzügyminiszter úrnak. Óhajtom, példáját ne kövesse, hogy ha majd a jól megérdemelt nyugalomba visszavonul, óhajtanám, hogy mielőbb, (Derültség), hogy akkor ne új adókon törje a fejét, mint elődje, azon t. férfia politikai közéletünknek, aki valóban elismerésre méltó mély hazafias érzettel, -- minden során, minden szaván meglátjuk, törekedett volna azon, hogy ezen súlyos pénzügyi helyzet bajai csak egy kevéssé is orvosoltassanak, s aki új fogyasztási adókat jelölt ki és a régiek emelését kívánta. De két dolgot elfelejtett megjelölni is könyvében kimutatni; egyik az, hogy az új fogyasztási adókból mennyi pénz jönne be biztosan, a másik pedig az, hogy mire kellene hát kivetni az új fogyaztási adókat. Ezt a ketttőt nem mondta meg. Az. előadó úr ezen példa után is, mely pedig bizony nem csábító s követésre nem méltó mégis beszédjének több helyén ajánlotta nekünk az indirect adók útján újabb és újabb jövedelmi források nyitását. Köszönjük szépen a petroleum meg a kőolajat, de ismertük már, mielőtt az előadó úr ajánlotta volna nekünk, mert azzal minket már megboldogított a pénzügyminiszter úr, de hogy mire fognak még indirect adókat kivetni, melyek milliókat hozzanak — talán a fehérruhára, ingre, kabátra, bajuszpedrőre, pirosítóra, mint ahogy azon tekintélyes férfiú képviseletünknek javasolja? azt nem mondta meg. Hol vannak azon fogyasztási czikkek, melyek oly nagy tömegben fogyasztatnának, hogy azokból milliókra menő újabb és újabb jövedelmeket lehetne várni? Továbbra egyek, hol van Magyarországon a népnek azon jólléte, mely indokolhatná a fogyasztási adók emelését és újabb és újabb szaporítását? (Helyeslésa szélső halon.) A fogyasztási adónak egyetlenegy igazsága van. Be kell hozni ott, be is hozzák ott mindenütt, ahol a nép látható, bizonyos jólétnek örvend; ahol a kereskedelem virágzásban van, ahol az ipar és a gazdaság vidáman foly; ahol egy kis tőkét tud gyűjteni minden ember, a szegény ember krajcrárt, a gazdag milliókat ; ahol telik a jólétnek magas élvezetekre is, melyeket fényűzésnek nevezünk. Ott helyén van, indokolt és kötelesség behozni a fogyasztási adókat,és szaporítani is lehet in infinitum. De a hol a’ fényűzés majdnem megszűnt, mint Magyarországon, talán néhány várost kivéve, a hol a népnek nagy része ínséggel küzd, kivándorol, ott fujabbi és újabb fogyasztási adókon törni fejét a “pénzügyi kormányzatnak — ám meglátják majd az eredményt, mely nem fog állani milliókból a kincstárban, de fokozódó hátralékból a tabellákban, melyeket évről-évre hűségesen fognak regisztrálni a számadások. Ismétlem, ezen helyzettel szemben programmot vártunk és követeltünk évről-évre. A t. miniszterelnök azt szokta mondani, — többször mondta — nem fukarkodott kérdéseinkre azon válasszal, hogy programmot nem adhat a kormány mindaddig, míg a 153 milliós kölcsön konvertálva nem lesz. Megmondta ezt 1879. februárban, megmondta ugyanazon év márcziusában, megmondta 1878-ban és 1880. elején is, hogy a kormány első feladatnak ismeri a múlt idők nyomasztó viszonyai közt kötött 153 milliós kölcsönt konvertálni; ez az, amit czélul tűzött; addig, míg ezt el nem éri, politikai és pénzügyi programalaot nem adhat Bekövetkezett ez az idő is tavaly, sőt már 1880-ban. Ez a kérdés eltűnt a kérdések szintezéréről. Ma már a miniszterelnök úr azzal a kifogással nem állhat elő, sem minisztertársai közül senki. Dé ván azért programmja a kormánynak? Nincs egyéb, mint a mivel, szerényen —elismerem, nem dicsekszik vele, — a mivel egész szerénységgel előállít.i a deficit pici részét újabb adóval, másik részét kölcsönnel, ismét mást