Ellenzék, 1882. július-december (3. évfolyam, 147-296. szám)

1882-11-21 / 266. szám

­ AZ „ELLENZÉK“ TÁRCÁJA. 1882. november 21. „Életem és korom.“ Már ismertettük e könyvet, melyben Pulszky Fe­­rencz a hatvanas évek Olaszországát írja le. A szellemes műből ízelítőül adunk egy pár epizódot. A Garibaldi első híres expeditiójának jellemzésére a következő érdekes adatokat hozza fel. Egy szép reggel a fiatal Paget jött hozzám, erdélyi barátomnak fia s elbeszélte, hogy apja őt Angolországba küldte egy nevelőintézetbe, s hogy most beállván a vakáczió, ő kirándulást akar ten­ni Olaszországba és Siciliába. Ránéztem e sza­vakkal : „Szólj igazat, megszöktél s Garibaldihoz akarsz menni.“ A fiú elpirult s mentegetődzni akart, de én folytattam,­­ha Angolországból meg­tudtál szökni s ide jönni, hiába fognának itten visszaakarni tartani; ha már Siciliába készülsz, adok legalább levelet Bertanihoz, hogy ne mint ismeretlen közlegény, hanem mint hadnagy foly­tathasd a kalandot­ , minek ő nagyon megörült, megköszönte szívességemet, átvette levelemet s tüstént Genuába sietett, hol épen készen állt a hajó, mely az önkénteseket magával vitte, Page­­tét is, ki ajánlatomra tüstént megkapta a tiszti kinevezést. Harmadnapra Bethlen ezredes jött hozzám adjutánsával Priulival. Együtt ebédeltünk, elbe­szélte, hogy egész nap futkosott a hadügyminis­­teriumtól a belü­gyhöz s vissza ismét a rendőr­ig főnökéhez, mert levelet kapott Pagetóktól Erdélyben, hogy fiók eltűnt Angolországból s bi­zonyosan Garibaldihoz akar menni, tartoztassák fel Turinban s küldjék vissza Erdélybe. — Meg is tettem — igy szólt — mind a szükséges lépéseket; ha a fiú idekerül, mindjárt elhozzák hozzám, majd meglec­kéztetem őt, hogy szüleit igy megszomorítja, egy pár napig itt tar­tom, azután visszaküldjük haza. — Későn jösz — volt a feleletem — mert tegnapelőtt jelentkezett nálam s most már ten­geren van ahol őt nem éritek többé utól, úgy lá­tom, hogy a fiú életrevaló, nem árt neki ezen kaland. A kis Paget csakugyan kitüntette magát a capuai csatánál ; ő vette el magyarjaival a nápo­lyi üteget s mint kapitány érdemkereszttel mel­lén ment vissza szüleihez. A hadjárat után meg­házasodott, de egy évvel egybekelése után meg­halt. Kár érte, példánya s előképe lehetett volna az erdélyi ifjúságnak. Nyár volt, családom is elhagyta a régen megszokott Angolországot s Olaszországba jött hozzám. Eléje mentem feleségemnek Sasáig s vártam a gyorskocsit, mely kedveseimet a Mont- Cenisen áthozza, mert a tunnel nem volt akkor még kifúrva. Nagy csudálkozásomra itt találtam Teleki Sándort is. — Mit csinálsz itten barátom ? - szóli­­tam meg. — Siciliába készülök Garibaldihoz — volt a felelet. — Mi közöd Siciliához? ez nem magyar ügy, vénebb is vagy már, és semmi szükséged, hogy irhádat ott tegyed ki a golyóknak. — Barátom - felelt Sándor tréfásan — BaMBBnwwMMMMMM——^ ^Tmarr.garri3ailia»ai mikor ez az egyetlen ország Európában, h­o­­ nincs sem hitelezőm­, sem elhagyott sze­retőm.♦ * * Nem a vörös ing, nem is az olasz egység eszméje, hanem csak Garibaldi személyisége vil­­lanyozta fel a népeket és töltötte el őket a siker biztosságának eszméjével; jelenléte nélkül nem mertek felkelni a nápolyi helyőrségek ellen ; a babonás nép száz meg száz regét és csodát kö­tött nevéhez; voltak, kik megesküdtek, hogy ma­guk látták, miként semmi golyó nem fogja, s hogy a milazzói csatában csak úgy tuc­atonként rázta ki köpenyegéből a golyókat. Ő volt a nép szemében Sít. Rozáliának, a sziget védszentjének a fia, ki boldogságot terj szt, a szegény nép ba­jait ismeri és rajtok segitni fog. De a vagyonos osztályok sem ijedtek meg tőle s midőn a sereg eltartására pénzre volt szükség s találkoztak an­gol bankárok, kik, bízva az eddigi sikerben, ké­szeknek nyilatkoztak állarakölcsönt kötni, habár alacsony kibocsátási árral: a siciliai aristokratia ezt nem engedte s maga irta alá a szükséges milliomokat al­lam­. Nem tudta még, hogy a sza­badság, a parlamentáris kormány s a nagy­­ sz­ínek keresztülvitele, mint drága egy portéka, mely az ország hitelét oly annyira igénybe veszi, hogy papírjai nem maradhatnak al­karin. A külföld fel volt villanyozva Garibaldi si­kere által, de a diplomaták semmiképen sem tud­tak megérteni ily állapotot, mely a rendes kor­mányok s államférfiak combinatióin kivül műkö­dik s hol nem lehet látni a hatalmat, mely a mozgalmat korlátozza. Éjjel tovább siettünk s Siegalbutóban éjfél után csakugyan megérkeztünk. Garibaldi­s vezér­kara itt szállásolta be magát egy középületbe ; hallottuk, hogy alszik, mi tehát egy rosszul vilá­gított nagy terembe vonultunk, találtunk még né­hány széket, melyre leülhettünk, körül­ünk sürög­­tek-forogtak az önkéntes tisztek, ott volt Garibal­di fia Menotti, ott Bidischini, de a legnagyobb részt Mordini s Fabrizzi sem ismerték. Körülte­kintve Mordini figyelmeztetett engem egy úri­emberre, ki a terem egyik szegletében tár­salgott, óriási egy alak volt, határozott arczkife­­jezéssel. — Nem szeretek ezzel itten találkozni, Ben­­tivenga báró, igazi középkori jellem. Garibaldi hadjárata alatt a sziget belsejében a hegyek közt maga vetette fel magát kormányzónak, sok em­bert elfogatott, elveretett, megkinoztatott; midőn prodictátornak neveztettem ki, legelső rendeletem az volt, hogy őt állásától megfoszszam. Alig mondta ki ezt, midőn Bentivenga fe­lénk tartott, s udvariasan köszöntve Mordinit, el­mondta, miként különösen őrül ez alkalomnak, hogy személyesen fejezhesse köszönetét, mert mé­lyen lekötelezve érzi magát a prodictator úrnak. Mordini csudálkozva kérdezte, hogy miért? Uram — szólt ez — tudni fogja, hogy bátyám, Bentivenga néhány év előtt egy összees­küvés élén állt a nápolyi kormány ellen, hogy néhány szomszédja és álbarátja elárulta őt, úgy hogy ugyanazon pillanatban, midőn a lázadás ki­ütött, tüstént el is nyomatott; bátyámat elfogták és agyon lőtték, engem elfogtak. Midőn Palermo bevételének hire hozzánk jutott, magamhoz ra­gadtam a hatalmat e vidéken s azt mindenkivel éreztettem, bátyám árulóit mind elfogattam s megkipoztattam­, elégtételt szereztem nevének, bosszúmat kitöltöttem rajtok; de épen legnagyobb zavarban voltam, hogy mit tegyek ezentúl, midőn ön oly szives volt engem állásomtól elmozdítani. Administrálni nem tudok, nem vagyok arra való hogy politik­i szerepet játszani, bosszúmat betöl­töttem, nem volt többé semmi tennivalóm, nem vagyok egyéb, mint egy siciliai báró, ki meg­tudja bosszúzni családját. Ezt tettem, másra nem vágyódtam s ön felmentett attól, hogy közigaz­gatási hibákkal vádoljam magam. Ezzel kezet nyújtott Mordininak, ki azt szí­­vesen megszorította. * * * Harmadik évfolyam.2 »£I JUK^%TO1 (ROUA : Bel-királyuteza 16. sí. hová a lap szellemi részét illető közlemények czim­zendők. 1Z „ELLENZÉS“ ELŐFIZETÉSI DIJá: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egész évre.....................16 frt. Ijl Negyedévre ... 4 fri Félévre..........................I fit, |j| Egy hóra helyben. I fit 50 k.. Eg., ee szám­os* helyben 6 kr. vidéken 6 kr. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár-és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Esti k­iad­ás 66. Kolozsvár, kedd november 1. V'1Z, KIAIKÓ­I HIVATAI. : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetés és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DÍJAK: Hatszor hasábozott garmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt A kiadó­hivatal. Nyilttéri csikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. A fogas. Bizony megsokasodtak azok a szögek, melyekre Tisza Kálmán felakasztotta elveit. Kezdetben csak egy volt, ezt arra használta föl, hogy közjogi hitvallását akassza reá. De a kérdéseket egymásután vetette föl az élet, s Tisza Kálmán kénytelen volt minden új esztendőben egy egy új szöget verni a fal­ba. Most már dolgozó szobáját egy egész sor szög viszik­, egy egész fogas, melyről a fel­akasztott elvek kiszenvedve lógnak alá. „Egyensúlyba kell hozni az államház­tartás mérlegét“ é­s kormányzatának leg­első költségvetése alkalmával szöget vert a falba, hogy egyensúlyozási szándékát elte­­hesse láb alól. „Érvényre kell emelni Deák Ferencznek a híres júniusi beszédben konczipiált egyház­­politikáját.“ És jöttek kultur­kérdések: a polgári házasság, a vallás­szabadság, a karn. autonómia, a középiskolai reform. De Tisza Kálmán új szögeket szerzett és új szögeket vert a falba. „Ellenezni kell a törvénykezés államo­sítását.“ Ez is egyike volt a Tisza Kálmán kedvencz eszméinek. Miatta nagy vitát ál­lott ki Horváth Boldizsárral. Mikor aztán kormányra került, új szeget vert a falba s fölakasztotta rá a vármegye törvénykezési ha­tóságát. „A virilis intézmény hiba a demokrá­­czia szempontjából, s a főispáni kandidáczió hiba a választási szabadság szempontjából.“ Tűzzel vassal harczolt évekig mind­két in­tézmény ellen. Az ember azt hitte volna, hogy kormányra lépésének leges­legelső ténye az lesz, hogy ezen intézményeket kitörli az élők sorából. Ő azonban megtartotta az intézmé­nyeket s helyettük saját elveit akasztotta föl. „Több adófölemelés­t nem bir meg az ország.“ E jelszóval lépett be a kormányba. Minden becsületes ember azt hitte, hogy er­go Tisza Kálmán, ha nem is szállítja le az adóterhet, de nem is szaporítandja azt. És mi történt? Terheinket ugyanannyi adónem­mel szaporította, mint a­hány éve kormá­nyozza az országot. Tehát ebben is megta­gadta magát. ,A közös vámterület nem tartható meg szabad kereskedés nélkül.“ És ő kormányra lépésének második évében föláldozta a sza­bad kereskedelem elveit és elfogadta a vám­terület közösségét. „A vármegye fenntartandó a maga ép­ségében.“ Ezt hirdette mint író egy brosú­rában, s ezt hirdette mint szónok minden al­kalommal. És kormányzása óta most már har­madszor reformálja a közigazgatást, előbb a közigazgatási bizottságokkal, azután a terü­leti kikerekitéssel s végre most a qualifiká­­czió meghatározásával, s mind a háromszor egy-egy szöget vert a falba, hogy legyen hová régi elveit akasztani. A Tisza Kálmán hithagyásának több szögre van szüksége, mint a synedriumnak volt a megváltó feszületéhez. E szögekkel fe­szíti Tisza Kálmán keresztre országunk füg­getlenségét, történelmi múltját, önálló fejlő­­­­dését, jóllétét és hírnevét. Úgy tesz az el­veivel, mint Saturnus a gyermekeivel: rend­re mind felfalja őket. Váljon m­i értéke van ezután a hitnek, a meggyőződésnek, az ígéretnek és a biza­lomnak? Lehet-e a czivilizált világ erkölcs­­rendje szerint ma megbízni abban, a­mit Ti­sza Kálmán a holnapról mond, midőn ilyen fülsértően tagadta meg a tegnapot? Minő tényekből merít­ő jogczimet arra, hogy vezére legyen továbbra is a nemzetnek? Még a számadó juhásznak is van annyi meg­gondolása, hogy az egyszer félrelépett birkát nem teszi meg többet kolomposnak. Hát mi­re támaszkodik Tisza Kálmán, hogy még­­ mindig megmarad kolomposnak? Kétségen kívül egy jól trafáirozott több­ségre. Árkon-bokron, lihegve a fáradságtól, szemlesütve a szégyentől követi őt mindenütt e többség. Követi jóban, követi roszban; nem mint az árnyék, csak nappal, hanem mint a bűnöst a rossz lelkiismeret — a sötétben is. Van-e e ténynek másutt — mint az er­kölcsi dissolutióban magyarázata? Nincs. „A meggyőződést tisztelni kell.“ E tör­vényt a negyvenes évek kitűnő viadalai ál­lították fel és jól tették. Szelíddé tették ál­tala a pártviszályt és megnemesítették a har­­czot. De h­át azoknak volt meggyőződésük a mely tiszteletet parancsolt. Egyik küzdött a par­­lamentarizmusért, másik küzdött a dikaszté­­rium mellett; egyik lándzsát tört a közpon­tosítás érdekében, másik védelmezte a hely­­hatósági önállást; egyik zászló­tartója volt a haladási eszméknek, másik görcsösen ra­gaszkodott a hagyományok erejéhez. Iskolák voltak azok, hol az eszmék nagy harczát vívták és nem részvénytársaságok,a­hol törpe önzés játszik vezérszerepet. De a meggyőződés e tiszteletét nem várhatja az országtól a mai többség. Előbb azt kellene bebizonyítania, hogy valósággal van meggyőződése. Ám, a­meddig azt látjuk, hogy úgy a közjogi dolgokban mint a belügyi kérdések­ben egy és ugyanazon elvet vallottak Tisza Kálmánnal s midőn az rendre felakasztotta elveit, a többség nem csinált egyebet, mint helyet kért a fogason a saját elvei számára is, addig nem lehet a többségnek igénye ahoz, hogy férfiaknak tekintsük tagjait, kik­­ hitágazataikhoz való igaz hűséggel és rendü­letlen ragaszkodással szerzik meg maguknak az ellenfél becsülését. A­míg azt látjuk,­­ hogy Tisza Kálmánnak majd minden politi­kai tényét ellenzik a magánkörben, s ugyan­ezt megszavazzák a képviselőházban , addig nem tekinthetjük őket a népképviselői mél­tóság kifejezőinek, hanem önmagukról és meg­bízatásukról megfeledkezett görnyedezőknek a kormány szolgálatában. — Országgyűlés A képviselőház teg­napi ülésében elnök bemutatta Győr­ffy Pető marosvásárhelyi és Kapisztori Ferencz érsek­újvári képviselők megbízó levelét, melyek az iga­zoló bizottsághoz utasíttattak. K.7 és más elnöki bejelentések után a ház folytatta a q­u­a­l­i­f­i­c a t i­o n a­l i­s javasot rés­zletes tárgyalását a 6-ik §-nál, mely a községi (kör) jegyzők képesíté­séről szó. Egész sorozata a módosítványoknak adatott be, így Kiss Albert érettségi bizonyít­ványt kívánt a jegyzőktől. V­i­do­v­i­c­s kívánta, hogy a tanítóképezdet végzett ifjak is a jegyzői vizsgálatra bocsáttassanak. Szederkényi ezen 1. - ik kikezdését kívánta kihagyatni, hogy a tör­vény alkalmazásáual zavar ne támadjon. Maga Dárday előadó is módosítványt adott be, mely szerint a községi segédjegyzék minősítvénye is az egész országban érvényes legyen, ha 3 évig működött azon hatóság területén, melytől a bi­zonyítványt nyerte Az előadó és Tisza Kálmán beszédei után a módosítványokat, Dirdayét kivé­ve, mellőzte a ház. A következő két szakasz, melyek a jogi és tanügyi szakról szólnak, észrevétel nélkül fogadtat­tak el a bizottsági szövegezés szerint. — Az or­vosi szakról szóló 9. § nál Bódog Albert több mó­dosítványt, jobbára stylaris módosítványt adott be. Tisza K. és az előadó felszólalásai után e módosítványokat a ház mellőzte, de elfogadta Dár­day azon módosítványát, mely szerint az orsz. ál­latorvosoktól az érettségi vizsgálat nem kívánta­tik, tekintettel az állatorvosi intézet berende­zésére. Innen kezdve a §§., melyek műszaki, bá­nyászati, erdészeti, levéltári, posta, távirda, ten­gerészeti hatósági és számvevőségi szakokról in­tézkednek, változatlanul fogadtattak el a 18 ig. Itt Bochkor Károly következő m­ódosítványa fo­gadtatott el: „Azok, kik az államszámviteltanból vizsgát tettek, minden állami és törvényható­sági vagyonkezelő hivatali állásra előnyével bírnak.“ A gyakorlati képzettségről szóló 23-ik §-ig nem merült föl észrevétel, itt azonban Gr­e­csák Károly hosszabb beszédben az ügyvédi kar érde­kében szólalt fel, s azt kívánta, hogy a gyakor­lati közigazgatási vizsgálat letételének kötelezett­sége alól kivétessenek azok, kik elméleti kép­zettségüket ügyvédi oklevéllel igazolják, s azon felül öt évi önálló ügyvédi gyakorlatot mutat­nak ki. Mocsáry Lajos a választott megyei tiszt­viselőket a gyakorlati közigazgatási vizsgáról fel­mentetni indítványozza s ez értelemben módosít­ványt nyújt be. Érdekes eszmecsere fejlődött ki itt az ügy­védeknek a közigazgatás terén való alkalmazása fölött. Grecsák és Szilágyi Dezső elégnek tartot­ták, ha az ügyvéd öt évi gyakorlatot mutat ki. Ellenkező nézetet fejtettek ki Tisza Kálmán és az előadó. Szavazásnál úgy Grecsák ezen, mint Mocsárynak azon indítványa melyben e­z. egy részét kihagyatni kívánta, elejtettek. Végül Pauler miniszter javaslatot ter­­j­­esztett be az írói és művészi jogról, mely- I nek közlését alább megkezdjük. — Csömörbe ejtő kenetteljesség A magyar ember loyális is és lovagias is. Ennél fogva nem feledkezhetik meg királyasszonyának nevenapjáról. De undorítóvá válik e megemléke­zés, ha olyan durván alázatos formába önti va­laki, mint azt a főrendiház ülésében H­a­­­n­a­­­d bibornok a következő szavakkal tette: „Ezen magas törvényhozói háznak tárgyalásai a törvények körül forognak s ma sem akarunk ezen keret­ből kijutni. Ma is tuó­ani akarunk egy törvényről, de nem olyanról, melyet a hideg ész diktál, az állam ügyei, né­pek életének rendezésér­e, hanem egy törvényről, mely sziveinkbe van írva és a melynek a nagymélt. főrendi­ház tagjai mindannyiszor hódolnak, valahányszor hagyo­mányos tisztelettel és szeretettel felséges királyunk meg­szentelt személyére, felséges királyasszonyunkra s felsé­ges uralkodóházunkra gondol, családi boldogságukra és azon áldásokra, melyeket kiterjesztenek a monarchia né­pére és valahányszor gondolnak mindezekre, szívből kí­vánják, hogy életük legyen hosza, családi boldogságuk legyen teljes s Isten áldásai gazdagon forrásozzanak le reájuk s fönséges körökből bőségesen á­radozzanak ki az általuk boldogított népekre s nemzetekre. He e törvényt Nagyméltóságú hoz, követjük mindenkor, kell, hogy kü­lönösen megemlékezzünk erről a holnapi nap alkalmából, melyen egy Magyarországból évszázadok előtt Németor­szágba az ottani népek boldogitására kiszármazott ma­gyar királyi asszonynak, szent Erzsébetnek dicső emlékét megülje, egyszersmind a kölcsönnek visszaadására Német­országból Magyarországba átszármazott egy másik Er­zsébetnek, felséges királyasszonyunknak magas névünne­pét üljük, úgy gondolom, nagyméltóságú ház, hogy va­­lamennyünknek, úgy a jelenlevőknek, mintha távollévőknek, a­kik azon tiszteletben részesülnek, hogy e háznak tagjai, érzelmeit fejezem ki akkor, midőn szokott nagytisztele­­tünkkel megkérem nagyméltó elnökünket, legyen tolmácsa a holnapi nap alkalmából a mi sziveink érzelmeinek Felsé­ges királyi asszonyunk előtt és jelentse be neki mély hó­dolattal, miként a felsőház tagjainak hő imája oda irá­nyul, hogy Felséges asszonyunk teljes lelki épségben s keresztény fejedelemnői erényeiben fényeskedve, felséges férje és az uralkodóház boldogságának örvendve, szerető hű népei tiszteletében és szeretőtében boldogul és boldogítva, a legkésőbb emberi korig éljen. (Élénk, hosszas éljenzés.) A férfi őszinteségének nem lehet ilyen czi­­kornyás hangja. Ilyen beszédet a hizelkedők tud­nak csak összeállíttani a cselédlexikonokból. Az ilyen beszéd úgy tent mint alant egyaránt sérti a jóizlést! Adóügy. Olyan e kérdés közéletünk nyomorúságai között, mint a rüh az elhanyagolt testen: minél többet vakarják, annál jobban viszket. És nem képes kiirtani sem az örökös panasz ártatlan ke­nőcse, sem a hírlapirodalom napfény világossága. Minél többet foglalkozunk ez ügygyel, annál több adattal halmozzák el szerkesztőségünket. Mindezen adatok arról győznek meg, hogy bár terhes az adóösszeg nagysága is, de azt csak el lehetne tűrni s a fizetések is ezen irányban elég pontosan teljesíttetnek, de tűrhetlen az a sok zaklatás és méltánytalanság, melylyel az adó keze­lése, kiróvása és felhajtása jár. Újabban Háromszék megyéből vet­tünk adatokat. Ezek szerint a háromszéki adófelügyelőség nagy gyakorlottságot fejt ki abban a tudomány­ban, hogy mikép lehessen kétszer megnyitni a birkát, vagy egy sütetből két lepénynyel elé­gt­eti ki a kincstári gazdálkodás falánk­ágát. Tudni kell ugyanis, hogy Háromszék megyé- nek három igen jó hírnévnek örvendő gyógyfür­dője van: Tusnád, Élőpatak és Málnás. Több is van s ezek között Kovászna és a torjai Büdös nem utolsó helyen állanak, de mi ezúttal csak ama háromról akarunk megemlékezni. E fürdőkbe, a nyári idény alatt orvosok, gyógyszerészek, kereskedők, pékek és vendéglősök költözködnek ki S.-Sz.-Györgyről és Kézdivásárhely­­ről. E költözködés sok vesződ­séggel, még több romlással és igen sok risk­ával jár. Igen sokszor — ha rész az idény — ráfizet az illető ez expe­­ditionális vállalatra, így áll a száraz tény. De az adófelügyelőség nem így gondolkozik. Ő minden áron fokozni kívánja a kirostált jöve­delmet, akár van eljárásában jog és igazság, akár nincs. Kiszáll tehát az idény alatt Tusnádra, Előpatakra és Málnásra és gondolkozik ekképen. Ezek az orvosok, gyógyszerészek, kereskedők és vendéglősök itt nagy jövedelmeket élveznek, illő tehát, hogy e külön keresetükről is megfizessék a jövedelmi adót. Aztán elkezd puhatolózni, rend­re járja az üzleteket, kérdezősködik fűtői-fától, mennyi bor fogy el itt, hány kosztos vendég van amott, van-e sok patien­se ennek az orvosnak, fogy-e a galantéria ennél a kereskedőnél? és így tovább. Mikor beszerezte az adatokat, akkor meg­jelenik végrehajtóival az illetőknél, klassifikálja a vélt jövedelmet s kölcsönös alku útján kiveti rá­juk a jövedelmi adót. Az ekként megrohant egyé­nek persze bele­mennek az alkuba, kifizetik a meghatározott összeget, mert ők is épen oly jól tudják mint mindenki, hogy adóügyekben van ugyan felsőbb fórum Magyarországon,­­de jogor­voslat nincsen. Az egyetlen törvény : fizess. Fi­­zes minden áron és minden körülmények között. De mi bátrak vagyunk megjegyezni, hogy ezek az áldozatra kiszemelt egyének nem tar­toznak ily úton jövedelmi adót fizetni. Nem tartoznak először, mivel a jövedelmi adó kivetés­nek és megállapításnak meg­van a maga illetékes fóruma, a vegyes bizottság, s az adófelügyelőség nincsen jogosítva e fórum mellőzésével ilynemű adókat kiróni. Nem tartoznak másodszor, mivel ők már egyszer, az illetékes fórum által kirótt adót otthon megfizették. Nem tartoznak har­madszor, mivel rájuk nézve a fürdőidény alatt bejövő szerzemény nem egy külön üzletágnak a jövedelme, hanem ugyanazon üzleté, mely már egy ízben meg lett adóztatva. Ezt könnyű megérteni annak, a­ki megakar­ja. Mi történik itt? A s.-szt.-györgyi kereskedő megadóztatik a galanterie üzlete után egy évre. Ezen kereskedő, nyáron át kiüríti boltját, s czik­­keit elviszi Élőpatakra. A­míg itt van, az alatt a s.-szt.-györgyi üzlet a dolog természete szerint pang. Ő tehát nem külön jövedelmet élvez, ha­nem ugyanazt a jövedelmet, csakhogy nem S.­­Szt.-Györgyön, hanem Előpatakon. Ez nem egyéb, mint ugyanazon jövedelemnek más forrásból való merítése. A végzet. — Angolból: A mica.— III. (5. Folytatás.) Modorának ellenállhatatlan bája, szelíd hang­jának érczes rezgése, s az a lelkesedés, mely ar­czáról sugárzott mélyen meghatotta Lesliet, érez­te, hogy a vér sebesebben forog ereiben ; de azért még mindig tagadólag rázta a fejét. — Nem tudnám itt megírni, monda hal­kan; utaznom kellene, mint azelőtt tevém; de az most lehetetlen, teljes lehetetlen. — Miért? E kérdésre nem lehetett válaszolni s szemei az Irma átható tekintetével ismét nem tudnak ta­lálkozni. Rövid hallgatás után a nő folytatja.

Next