Ellenzék, 1884. január-június (5. évfolyam, 1-152. szám)

1884-06-30 / 152. szám

I (Ötödik évfolyam SZERKESZTŐI IRODA : K­ily­ utcsa 16. sz. h­ová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ "ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva írm­....................16 írt. || Negyedévre ... 4 írt. iárm . . 8 írt. |) Egy hóra helyben Egyes szám­ára 5 kr. 1 frt 60 kr. fl 52. frktílfil* illjjelenitt az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza.ELLE­NEK. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, hétfő, junius 30, 1884. K­IAD­Ó-HIVAT­AL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő.­ ­ Mer Rezső programmbeszéde. ■ Tisztelt polgártársak ! A lefolyt választáson önök nagyra becsült bizalma oly pályára szólított, melynek betöltése aggodalommal tölt el, s távol voltam attól, hogy arra vá­rakozzam. A választás előtt nem lé­vén alkalmam e választó­kerületben megjelenni, ezért a mai napot használ­tam fel arra, hogy politikai pártállásom iránt, mely önök előtt nem volt isme­retlen, nyilatkozatot tehessek. Habár családi és hivatási viszo­nyaim miatt nem volt szándékom ed­digi munkakörömből kilépve, a képvi­selői díszes állásra vállalkozni, mégis kötelességemnek ismerem a megbízást hálával és köszönettel fogadni, s köte­lességemnek ismerem hazánk önállósá­gáért és függetlenségéért az alkotmá­nyos és törvényes küzdelemben részt venni, és a haza szent ügyét buzgón és híven szolgálni. Nemzetünk önállóságáért és hazánk függetlenségéért minden igaz magyar ember lelkesedik. Én ezen magasztos eszme hívének vallom magam. Nem is­merhetem el, hogy ez elérhetlen lenne, a­mint azt politikai ellenfeleink mind­­untalan hangoztatják. Egy nemzet erős akarata előtt sem­mi sem lehetetlen. Kishitűeknek len­nünk, a nemzet jogainak feladását kö­zönynyel szemlélnünk nem szabad. Ha­zánk jogainak védelmében erősen és kitartólag küzdeni kötelességünk. Egy évezredes múlt feljogosítja a magyart fennen hangoztatni azon elvet, hogy: „Magyarország legyen ön­álló független magyar állam, mely idegen ország beavatko­zása nélkül intézze minden ügyeit.“ Ezt elvszilárdsággal, de teljes jó­zansággal, az eszélytelen modortól és a viszonyokkal nem számoló túlkövetelé-­sektől a leggondosabban óvakodva, óhaj­tanám elérni. A túlzó elvbarátok többet ártanak, mint az elvi ellenfelek. Ugyanazon lo­­bogó alá csoportosult zavargó elemek­kel a küzdelem kétszeresen nehéz. De sükséges, hogy váljanak ki pártunkból az abba nem illő elemek. Csak így re­­ímélhetjük, hogy pártunkhoz a vagyon­­ intelligentia tartózkodás nélkül csat­lakozzék. Csak így van kilátásunk arra, hogy a választóknak elveinket valló akasága a függetlenségi eszmének nyíl­tan ig hive lehessen. Csak igy számut­­lat sikerre azon törekvés, mely nem-­ettunk önállóságát és hazánk független- i­gét czélozza. Hivatkozom a magyar független­ségi párt erdélyrészi országos értekez­lete és intéző bizottsága által megálla­pított programaira, melyet én is elfo­gadtam és ma is kötelezőnek ismerek el. Első helyen fentartani kívánom a századokra kiható történelmi tényeken alapuló szövetségünket Ausztriával. Ennek indokolására felhozom azt, hogy a politikai életben nem lehet ig­­norálni azon viszonyokat, melyeket Ma­gyarország és Ausztria között több szá­zados együttlét megteremtett. Az ural­kodó­ház közössége Ausztriával a leg­jobb indulatú, zavartalanul tartós vi­szonyt feltételez. Azonban az Ausztriával jelenleg fenálló szövetségi megoldást hazánkra és nemzetünkre nézve kedvezőnek el nem fogadhatom mindaddig, míg a kö­zös külügyi képviselet, a közös jegy­bank, közös vámterület és a kizárólag osztrák szellemű hadsereg anyagi erő­ink legjavát felemészti és mégis érde­keink alárendelésével legfontosabb joga­ink gyakorlatában korlátoz. Az Ausztriával fenálló közös vi­szonyoknak a törvény által kiszabott időben és uton való szabályozását oly módon kívánom elérni, hogy Magyar­­országnak külön állami érdekei teljesen fentartva és biztosítva legyenek. Kívánom a külön magyar diploma­­tiai és consulatusi képviseltetést. Külö­nösen az utóbbit ipar és kereskedelmi érdekeink sürgősen követelik. Magyarország csak úgy lehet füg­getlen állam, ha önálló védelmi erő és hatalom felett rendelkezik, ezért kivá­nom, hogy a magyar alkotmányra fel­esketett és a magyar törvényhozás ren­delkezése alatt önálló magyar hadsereg szerveztessék! Ezt azonban az államszövetség közös és kölcsönös védkezességének megsza­kítása nélkül, csak fokozatosan lehet el­érni. A közös hadsereg rendszeréből csak megrázkódás nélkül óhajtom kibon­takoztatni a magyar hadsereget. Kívánom a magyar nemzeti bank felállítását. Csak rendezett pénzviszo­nyok nyújthatják azon anyagi erőt, mely az államok létfeltétele. Külön pénzfor­galmat, külön hitelviszonyokat követel a külön államtest életrendszere. Ipar és kereskedelmünk fejlesztése érdekében kívánom, hogy úgy Ausztriá­val mint a külfölddel teljes független­séggel köthessük és változtathassuk át vám és kereskedelmi szerződéseinket. A közös viszonyokkal kapcsolatos közös szükségletek fedezete jelenleg a delegáció hatáskörébe tartozik. Ezen intézményt eltöröltetni kívá­nom, mert utat nyit arra, hogy alkot­mányos korrmányzatunkban idegen be­folyás érvényesüljön, és mert a nemzet érdekeinek védelmére teljesen alkal­matlan. De addig is, a­míg ez megtörtén­hetnék, szükségesnek tartom, hogy a merev tagadás terét elhagyva, a nem­zet vagyonának és fiaink vérének vé­delmére, a hadügyi és külpolitika el­lenőrzésére a delegációban is elfoglaljuk önálló helyüket. Ottan is küzdjünk tör­vényes útón és törvényes erővel hazánk érdekében. A törvények által megalkotott je­lenlegi rendszert nem lehet egy toll­vonással megváltoztatni. A közjogi kér­dést nem lehet és nem szabad erősza­­kosan felvetni. Józan államkormányzat mellett nem lehet minden létezőt lerombolva, terem­teni az újat, hanem fokozatosan és elő­­készítőleg kell oda törekedni, hogy a létező törvényes alapot, alkotmányos, törvényes uton megváltoztathassuk. Alapelveink szem előtt tartása mel­lett, habár kezdetleges és csupán elő­készítő, de lánczolatos és mindig ugyan­azon czélra törekvő lépésekkel, a vég­eredményben hazánk függetlenségét ki­vívni lehet és kivívni fogjuk. A belügyi kérdésekben, a tör­vénykezés, közigazgatás, ipar, kereske­delem és mezőgazdaság terén is min­dig azon elveket kívánom szem előtt tartani, melyek hazánk függetlenítésé­­vel, a rohamosan haladó kor szellemé­vel öszhangzásban vannak. A magyar államban a nemzetiségek és összes vallásfelekezetek teljes jog­egyenlőségét, és a testvéri egyetértést kívánom fentartani. Végezetül ígéretet teszek, hogy fő­törekvésem leend választóimnak bizal­mát kiérdemelni, és­ a választókerület összes polgárainak jogos érdekeit, párt­­tekintet nélkül, tőlem kitelhetőleg elő­mozdítani. Éljen a független Magyarország! Éljen a haza! Éljen a koronás király, s éljenek a kolozsi választók! AZ,,ELLENZÉK" TÁRCZÁJA. 1884. junius 30. Egy komédiás jegyzeteiből: 727 forint 4 krajczár. 1877-ben történt, hogy Abdul Kerim ő­raságának disz­kardot vitt a budapesti szeremi ifjúságnak egy megválasztott kül­döttsége. Szörnyen fájt a lelkemnek, hogy el­­­­szöktem a hetedik gymnáziumból s színját­szónak csaptam fel, mert ezen évben ha folytatom iskoláimat, mint harmad éves jo­­goncz, én is czipelhettem volna, ha egyebet nem is, legalább a tokkját annak a frin­gjának, s megláthattam volna Konstantiná­­poly városát, karcsú minaretjeivel, fü­röd­­hettem volna a Bosporus ringó hullámaiban, pihentem volna az édes vizek árnyas bér­céi közt, láthattam volna Kerim uram bá­tyámat is s talán még kezet is szorongat­tam volna vele amúgy isten igazában, ma­­, gyárosan! Minthogy azonban harmadéves jogoncz I helyett negyedéves kórista voltam, le kel­­l­­ett tennem arról a reményről, hogy disz­­­­magyarba öltözve, parádézzak Konstantiná­­­poly poros utczáin, füstbe ment az édes vi­­s­zek melletti siesta, nem hallhattam a müez­zin kiabálását, a minaretteket sem pillant- I háttá meg sóvár tekintetem, Kerim uram- s bátyám se csapott a tenyerembe derekas , parolát. Otthon maradtam szépen Székesfehér­várit, de lelkem vele szállt a küldöttséggel, egész nap dongtam a hírlapokat, még azt is megtettem, hogy német castungot silabizál­tam, pedig biz én akkor is annyit tudtam azon a fránya nyelven, mint most, most pedig annyit tudok, hogyha azt találja vala­ki kérdezni: „von czám­ sie schon ihre schulden?“ rendesen azt felelem „nix d á­­­t­s !“ Mondom, egyebet sem tettem, mint hírlapot olvastam s voltak pillanataim, mi­kor annyira közéjük képzeltem magam, hogy egy salon-darabban valami uracsot játsz­­tam s „alászolgája“ helyett azt mondtam „Szalem alejkum“ — — — s szörnyű mó­don megrökönyödtem, mikor a r. publikum , lévén nagyon komoly jelenés, hangos ha­hotában tört ki. A szerelmes színész dühös fráter volt, hozzám vágta az öltözdében a festékes ska­tulyáját, én nemesen álltam ezért bosszút rajta, nem vágtam vissza a fejéhez, hanem k­eltettem! Vettem török nyelvtant, fezt, csibu­­kot, s öt krajczáros helyett Unom török pi­padohányt hozattam a hat krajczárosból, vettem papucsot, (pedig akkor még nem is álmodtam, hogy meg fogok nősülni.) Szobámat berendeztem törökösen, ágyat, asztalt kihordattam, helyettük díszes gyé­kény pótolta szobám padozatján a keleti sző­nyeget, egy lópokróczal leteritett szalma ágy, képezte a zóját s a selyem függönyö­ket könnyű volt előállítani két lukas le­pedőből. Szobám falát, melyen már rég meg­sárgult a mész, s a portól itt-ott szürkült a vakolat, berajzoltam óriás pálmák s ficu­­sokkal. Sivatag közepén kóborló oroszlán, vágtató zebra csorda s sárguló csontvá­zokkal. — Keleten képzeltem magam. ——————— S igy mint a féle keleti embernek, odaliszkjaim sem hiányozhattak. Volt az én kedves libazsíron bízott házi asszonyomnak két leánya. Fáni és Száli ! Kedves kis portékák voltak mind a ketten. Az anyuknak nagy túró és sajt lite­­ratiói voltak. A két leány pedig varrogatott női ru­hákat stb. stb. Szépnek ugyan nem lehetett egyiket sem mondani, mindennek daczára volt vo­násaikban valami meglepő... görög orr... piros szemöldök ... vörös szempilla ... göm­­bölyded növés ... egyszóval alakjuk emlé­keztetett a classicusokra ! Minthogy pedig én mindig s minden időben, nagy bámulója voltam a classicu­­soknak, nem lehet csodálni ha Hebron ró­zsa szálai, Fáni és Száli kisasszony, kép­zeletemben már úgy fungáltak, mint oda­­liszkjaim. S ők szintén előszeretettel, vonzalom­mal viseltettek irányomban, nem volt az a nagy darab sajt, mely ott ne díszeleghetett volna asztalomon, ha csak egy pillantást vetettem is egyik vagy másikra. Mindketten nagy hajlandósággal viseltettek a színi pá­lya iránt. Én lettem a preceptoruk. S elmond­hatom büszkén, mindent elkövettem, hogy érvényre juttathassák ragyogó tehetségüket. Száli, az mindig szende szerepkörre vá­gyott, megjegyzendő, hogy oly termetes volt, mint az öreg Boér bácsi. Fáni, az hősnő akart lenni, ez pedig vékony volt, mint egy négy­szólos deszka. Én aztán betanítottam nekik Bánk bánt, Szálinak Melindát, Fáninak pedig Bánkot,m úri magam Ottó szerepére vállalkoztam. Mégis jártam ezzel az első szerelmes szereppel, mert Jajthelesz Róbi, a táti, olyan Petur féle gezereszt csinált, s úgy kitette szűrömet a lakásból, hogy még máig is bö­­gyömbe van az ize! Na de ez nem tartozik ide. Keleti embernek képzeltem magam, any­­nyira, hogy még a fekete kávét is zaczczal ittam, s czukor nélkül. Eközben jött a hír, hogy jönnek a fiuk. A városok, melyeken átutazandók vol­tak, mind készültek fogadtatásukra. Székes- Fehérvár is mozgolódott. Február 11-ére várták őket s készült fogadtatás, beszédek, bankett, díszelőadás, s több eféle irással végződő nemes dolog. Mint a féle pechfogel, — néha vers­faragással is foglalkozom. Megszállott a költői ihlettség, s össze­tákolok hamarosan egy üdvözlő verset, elne­veztem én abban a fiukat ifjú sasoknak, nemzetünk reménye büszkeségének, s min­dennek, a mi magasztos és szép lehet. Előre képzeltem, mily hatást fog kel­teni, ha majd a banketten felállok . . . ün­nepélyes komoly arczczal . . . reám fog ta­padni száz meg száz szempár. . . Mosolygó leánykák, komoly öreg urak, szép asszo­nyok, kopasz gavallérok, mint fogják lesni ajkamról a szót, — s én eldörgüm szentori hanggal : „Üdvözöllek kedves honfi­társak. Nemzetemnek ifjú óriási — Sas fiuk ti, kik alig tollason oly magasra tudtatok felszállni.­ stb. stb. Keservesen összeszedett pénzből kivál­tottam a fekete öltözetemet, vettem fehér kesztyűt, nyakkendőt, kerítettem clackot, s megfódoztattam a salon czipőmet. S akkor mikor már minden rendben volt, mikor már előre olvastam a hírlapok­nak engem dicsőítő referádáit: Megszállt a haszonlesésnek ördöge . . . nyomorult pénzvágy megtörte elhatározáso­mat, futottam a nyomdába ! Szegény nyomdász, még most is adósa vagyok ! Megalkudtam vele, díszes kiállításban előállítva; ezrét a költeménynek 13 írt 50 krajczárba. Ára egy példánynak 10 azaz tiz kraj­­czár, melynek fele a török sebesültek javá­ra volt felajánlva . Másnap, az az 10-ik február reggelén, négy gyors lábú gamin czipelte az : „Emléksorok a Konstantinápolyból ha­zatérő egyetemi ifjúság küldöttségének tisz­teletére“ czimű elegánsul kiállított vellin papírra nyomott füzetecskét. S én önelégülten sétáltam utczán, pia­­czon, kofák közt, bérkocsisok mellett, mert bár­merre tekintett szemem, mindenütt egy „Emléksorok a Konstantinápolyból hazatérő egyetemi ifjúság küldöttségének tiszteleté­re“ czimű elegánsul kiállított vellin papírra nyomott füzetecskét pillantottam meg. Tíz órakor repültem a nyomdába, ar- Politikai hírek. — Sz.­Gotthárdon szombaton a pótvá­lasztásnál Fackh Károly kormánypárti je­lölt Helfy ellenében egy szótöbbséggel kép­viselővé választatott. A kormánypárt óriási erőfeszítéséhez járult, hogy a mérsé­kelt ellenzék csatlakozo­tt a kor­mánypárthoz. Egyetlen mérsékelt el­lenzéki vezéregyéniség sem szavazott Hel­­fyre, a papok és zsidók mind Helfy ellen szavaztak. A függetlenségi párt körében nagy az elkeseredés az előfordult erősza­koskodások miatt. Helfy Ignácz az alkot­mány helyreállítása óta ezúttal először nem lesz tagja a képviselőháznak. A kormány­párt választási győzelmét csakis a válasz­tási elnök szavazatának köszönheti. Fud­arak, mint hírlik, 72000 írtjába került e választás — A kormány és a nemzetiségek. A kormánypárt nagyra van többségével, melyet­­ erőszakkal csikart ki. Hogy mit jelent ez a­­ többség s mennyiben képviselik a kormánypár- t ti képviselők a magyar nemzetet, megmond­ják a számok, melyeket nem lehet meghamisit­­ni. Erre nézve érdekes adatokat állított össze a Pesti Napló. Ez adatok szerint, melyek­nek hitelességét a kormánypárt leghivata­losabb lapja, a Nemzet sem tagadja, a Ti­szai kor­mány és pártja egészen a nem-magyar nemzetiségekre tá­maszkodik. Ez adatok szerint ugyanis a kimutatás szerint van a kormánypártnak 50 tót kerülete, 9 orosz kerülete, 15 szerb kerülete, 45 oláh kerülete, vagyis a kor­mánypártnak több mint fele, 119 képviselő nemzetiségi kerüle­tekből került ki. Ha még ehhez hozzáadjuk a 40 horvát képviselő szavazatát, világos, hogy a kor­mány a nemzetiségek segítségével ellensúlyozza a magyarságot, valamint az is kétségtelen, hogy a kor­mánynak a magyarságban gyöke­re nincs. És ez így van már 300 eszten­dő óta, mióta Ausztria barátsága boldogítja Magyarországot. Háromszáz esztendő alatt sokszor „kibékült“ a magyar az osztrákkal, de ez a „kibékülés“ mindig azt jelentette, hogy Ausztria szövetkezett a magyarság egy nagyon elenyésző csekély töredékével, azo­kat lekenyerezte, egy kis hatalmat, egy kis sápot adott nekik s aztán velök és a nem magyar nemzetiségekkel „féken“ tartotta a magyar nemzetet. Most is épen ez a játék járja 17 év óta. Meglátjuk, meddig tart! — Párt-kormány A tisza-kormány még a politikától legtávolabb álló kérdésekben sem tudja magát visszatartani attól, hogy ne tekintse magát egészen párt-kormánynak, mely tulajdonkép a kormánypárt kedvéért létezik. Minden hivatalba csak jó kormány­­párti érzelmű embert tesznek be, sőt még szakkérdésekben, tudományos dolgokban is ők csak kormánypárti szakértőket ismernek Hogy p. o. most T r e f o r t, közoktatási mi­niszter a szerzői jogról szóló törvény alap­ján egy bizottságot alakított, mely irodal­mi és művészeti kérdésekben fog szakértői véleményt adni bíróságoknak és hatóságok­nak. E bizottságba Trefort ar egyetlen egy olyan írót, tudóst vagy más irodalommal és művészettel foglalkozó egyént sem nevezett ki, aki véletlenül ellenzéki volna. Hermann Ottó, Hoytsy Pál, Thaly Kálmán, Csávolszky s annyi mások az ellenzék részéről olyan kiváló szakértők irodalmi kérdésekben, hogy csak díszei lettek volna a kérdéses bi­zottságnak. De nem. Őket s általán ellen­zéki érzelmű férfiakat nem vett be a mi­niszter, még p. o. még egészen ismeretlen quantitásokat, méltóknak tartott egy iro­dalmi szakértői bizottság tagjainak. A kinevezett tagok különben a következők: Elnök : Jókai Mór, orsz. gy. képviselő s a m. tud. akadémiai tiszt. tagja. Alelnök: Arany László, a m. földhitelintézet igazga­tója s a m. tud. akadémiai lev. tagja. A bi­zottság tagjai: Dr. Apáthy István budapes­ti egyetemi ny. r. tanár, orsz. gyűl. kép­viselő s a m. tud. akadémia tagja, Dr. Fáik Miksa, hirlapszerkesztő, orszgy. képviselő s a m. tud. akadémia tagja. Horváth Lajos, orszgy. képviselő, Dr. Hunfalvy Pál, a m. tud. akadémia igazgató tagja s főkönyvtár­­noka, Dr. Gyulay Pál, budapesti, egyetemi ny. r. tanár, a m. tud. akadémia r. tagja s osztály titkára, Dr. Szily Kálmán, műegye­temi ny. r. tanár s a m. tud. akadémia r. tagja, Zichy Antal, orszgy. képviselő s a m. tud. akadémia tiszt. tagja, Paulay Ede, a nemzeti színház drámai igazgatója, Erkel, Ferencz, az orsz. zeneakadémia igazgatója s a nemzeti operaház karnagya, Végh ,János az orsz. zeneakadémia alelnöke, Mihalovics Ödön, az orsz. sziniképezde igazgatója, Ben­czúr Gyula, a m. kir. festészeti mesterisko­la r. tanára, Keleti Gusztáv, a rajztanító­­képezde s mintarajztanoda igazgatója s a m. tud. akadémia lev. tagja, Hauszman Alajos műegyetemi ny. r. tanár, Péchy Im­imre a m. kir. államnyomda igazgatója, Vérey József, az Athenaeum irodalmi és könyvnyomdai részvénytársaság igazgatója, Jurányi Vilmos, a Franklin könyvnyomda s részvény­társaság igazgatója, Hoffmann Alfréd könyvkereskedő, Ellinger Ede, fény­képész és flatschek Ignácz m. kir. térkép­­rajzoló. — A felnevezettek mindnyájan hat évre vannak kinevezve. A szilágy-csehi választás. A szilágy-csehi választásra vonatkozólag Nemé­­nyi Ambrus képviselő úr a következő sorok közlésére kérte fel lapunkat: „Az „Ellenzék“ június 25-iki és utána az „Egyet­értés“ június 27-iki száma a szilágy-csehi választás le­folyásáról oly tudósítást közöl, melyet az igazság érde­kében és a közönség felvilágosítására helyreigazítani óhajtok. Ama tudósítás elejétől végig hamis informatió­­k­­ tartalmaz és az „Ellenzék“ szerkesztősége helyesen cselekednék, ha komolyan eljárna azon egyén ellen, ki ily­ent valótlanságokkal ámította a lapnak előttem min­den kétségen felül álló jó hitét. A czikk írója azon kezdi, hogy a szilágy­csehi kerületben 140 magyar válasz­tó győzött 8—900 román választóval szemben. A valóság úgy áll, hogy a kerületben 12—1300 magyar és román választó győzött 5—600 legbűnösebb eszkö­zök által felbujtogatott dákoromán választó felett. Az Szilágy-Csehben közel 700 magyar választó van, hozzá jött Ardó községe, mely tiszta magyar, Monó községe, mely legnagyobb részben magyar, számos vegyes és még több tiszta román község, melyből­­­app György úrnak egyetlen szavazatot sem sikerült részére hódítni. Hála istennek, teljesen téves felfogás az, hogy Papp György úr megválasztatása bizonyos lett volna, mert a kerületnek számszerűti! többsége a románok részén van A román nép nagy része szerencsére elég józan, hogy a nagy­szebeni hírhedt agitátorok befolyását már régóta és teljesen lerázta. Pedig ezek az urak a szilágy­csehi kerületben semmi eszköztől sem riadtak vissza, hogy a népet nyílt lázadásra vigyék. Az Ugésfalván tartott első pártgyűlésen a hatósági közeg jelenlétében a papok fel­szólították a választókat, tegyenek esküt, hogy másra mint Papp úrra szavazni nem fognak. Csak az alszol­­gabiró határozott tiltakozása folytán maradt el az eskü­tétel, de a templomokban vasárnaponkint követelték a papok az esküt és több száz ember azt le is tette. Ugyanezek a papok nem átallották a román király állí­tólagos leveleivel bolondítani híveiket, mely levelekben a király a román népnek közeli felszabadítását ígéri. Szószéken és csapszékben folyt a lelketlen bujtogatás minden ellen, mi magyar­­ papok állottak e bujtogatás élén és oly szerepet játszottak abban, melyről nem aka­rok részletesen nyilatkozni, mert az a zilahi törvény­széknél e pillanatban folyamatban levő több bűnügyi vizsgálatnak képezi alapját. Megtörtént — hogy csak a szelídebb dolgokat hozzam fel — hogy egy úgyis a vá­

Next