Ellenzék, 1884. január-június (5. évfolyam, 1-152. szám)

1884-01-14 / 11. szám

/isSdik évfolyam­­felkirál.'­%hi ^ félévre • SZERKESZTŐI IRODA: utcza 16- sz. h°v* a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva . . 16 frt. II Negyedévre . . . . . 8 frt. 11 Egy hóra helyben . 5 kr. 4 frt. 1 frt 50 kr. I­­ SX21HI* Egyes szám ara Ellenzéki mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, hétfő, január 14. 1884. K­I­ADÓ­HIV­AT­AL: Kolozsvárt, Belkirály­ utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. » « a £ if«­jelenik az Alkotmány és a főrendiház. (Három czikk.) I. Tisza Kálmán másodszor is csatát áltott, a főrendiházban: ez a napi politika nagy jelentőségű eseménye. A keresztények és zsidók közötti házas­áról szombaton másodszor mondot­­ki a magyar főrendiház a mély je­lentőségű verdictet: És vele ! Ők­ ezt az eredményt sajnálatosnak , örvendetesnek is tartjuk. Ez az ál­ljt­paradoxonnak tűnhetik föl. Pedig nagyon is világosan megmagyarázható sajnálatunk is örömünk is. Sajnáljuk a törvényjavaslat buká­sát, mert ebben némileg (habár nagyon távolról és nagyon kis mértékben) a szabadelvű­ség vereségét is látjuk. És sajnáljuk a javaslat visszave­tését, mert mi a józan ész logikája szerint úgy látjuk, hogy ha a főrendi­ház olyan erős oppositiót fejt ki a ke­resztény és zsidó közötti házasság el­lenében, akkor szinte biztosra vehet­jük, hogy az általánosan kötelező pol­gári házasságot még nagyobb több­séggel elvetné. Már­pedig szerintünk a magyar államiság consolidationalis processusában, a nemzeti beolvasztás nagy művében, a nemzetiségi ellenté­tek lassankénti elenyésztetésében az ál­talánosan kötelező polgári házasságnak egy igen hatásos tényező szerepe lenne. És sajnáljuk a főrendek győzelmét, nem Tisza Kálmánért és nemzetsorvasz­tó politikájáért — oh! a világért sem! — hanem azért, mert e győzelemmel Ma­gyarország politikai közéletének súly­pontja átment a főrendiházra. Nem szeretnénk félreértetni. Mi a felsőházat, még respublikáltan is föl­tétlenül szükségesnek tartjuk. Tehát elfogadjuk teljesen jogosult politikai té­nyezőnek egy nemzet közéletében. De szerintünk e tényező csak akkor bírhat üdvös befolyással egy nemzet sorsának intézésére, ha csak a mérséklés és ellenőrzés szerepére szorítkozik. Ha ellenben a felsőház irányadó és dön­tő faktorként lép föl a politikai élet­ben , ez olyan szerepcsere, mely egé­szen megzavarhatja a közhatalmak (az állam feje, a törvényhozó testületek és a végrehajtó orgánum) közötti egyen­súlyt; az egyensúly megzavarása pedig óriási válságokat idézhet föl, vagy leg­alább is teljesen meggátolhatja a sza­badelvű haladást. A szőnyegen forgó kérdésben Ti­sza Kálmán által szenvedett vereség egészen áthelyezni képes a politikai élet súlypontját a felsőházba. Most még talán nincs egészen ott, de a dolgok oda fejlődhetnek, hogy Magyarországon nem a nemzet választottaiból alakult képviselőház fog irányt adni a politi­kai életnek, nem az fog döntő befo­lyást gyakorolni a nemzet sorsának intézésére, hanem a főrendiház. Na hát, hogy ez mit jelentene és hová vezethetne, azt könnyen átláthat­ja, aki csak azt gondolja meg, hogy milyen szervezete van a mi főrendihá­zunknak és hogy főleg milyen szerepet játszottak az egykori főrendi táblát al­kotó elemek Magyarország állami füg­getlenségének históriájában a magyar nemzet önállósági törekvéseiben. Nem akarjuk itt a történelmet re­produkálni. De üsse föl bárki is an­nak lapjait s látni fogja, hogy a ma­gyar nemzet reform-törekvéseiben és az állami önállóságért folytatott küzdel­meiben az osztráknak legerősebb szö­­vetségesse — a magyar főrendiház volt. Na hát Tisza Kálmán érde­ke, hogy azok a régen örökre elmúltnak vélt idők ismét visszatérni látszanak. Ő vit­te odáig a dolgot, hogy a főrendiház a­mely legújabb alkotmányos küzdelme­inkben a közönyös szemlélő szerepére vállalkozott, most egyszerre előtérbe lép, actióba lép, döntő szerepet kezd ját­szani. A kérdés, mely ezúttal kerül na­pirendre, nagyon is másodrangú, mely­nek ha elodáztatik is a megoldása, azért még a nemzet nagy, vitális érdekei nem fognak csorbát szenvedni. De mi lenne akkor, ha az ezen kérdésben megalakult főrendiházi op­­positio nem csak ephemer jelenség ma­radna, hanem állandóvá válnék? Mi lesz akkor ha annak a főren­diházi ellenzéknek a programmja vé­letlenül ki fog terjesztetni az állami élet minden terére, minden kérdésére s minden intézményére ? És mi lenne akkor, ha mielőtt a főrendiházat reformálni lehetne, az osz­trák, német, cseh, olasz stb. indigena „magyar főurak“ mind igénybe fognák venni kétségbevonhatlan jogukat s el­jönnének mind részt venni, még pedig döntő sulylyal, a magyar nemzet sor­sának intézésében ? Íme, oda vitte a dolgokat a tac­­tikus Tisza Kálmán az ó botor erősza­koskodásával és időszerűtlen fordirozá­­sával, hogy ma már ilyen kérdések föltevése, ilyen aggodalmak nyilvánu­­lása sem látszik többé képtelenségnek. AZ„ELLENZÉK"• TÁRCZÁJA. 1884. január 14. Ismeretlen adatok S­ iinissuth­ Lajosról. A belga democraták Kossuthnak. (L’avénpment du Peuple October 27. 1851. Paris.) Kossuth­ irányodban a szabadságért harczolt minden népekkel közös kötelessé­get jöttünk teljesíteni: a Belgák üdvözlik győzelmi menethez hasonló számkivetésedet. Szivünk azon nap, melyen te nagy s elnyomott nemzetednek kezébe fegyvert adál, a tisztelet és hódolat érzetétől dobogott. — Azon szép nap óta Magyarország el­­árultatva megbukott, de hóditatlanul és győzhetetlenül. Azon fogadtatásban, melyben te dicső száműzött részesülsz, Magyarország még helyreállítását láthatja, mind annak, mi fenséges erényeit megilleti. Kossuth! a te neved előttünk kedves, benned a polgári bátorságot és azon szó­noki tehetséget, mely az embereket jogaik kivivására hivja fel, tiszteljük. De te azt tudod, hogy az észnél egy tisztelendőbb tulajdon az, mi téged a világ *) Ezen adatokat az „Ellenzék“ egyik barátja juttatta kezeink közé. Meg vagyunk győződve, hogy azok a magyar közönség előtt teljesen ismeretlenek. Ezen adatok az 50-es évek elejéről, a „L’avénement du peop­le“, a „Presse“ a „Le People“ czímű­ lapok akkori nyi­latkozatait és Kossuthnak a marseilli demokratákhoz in­tézett kiáltványát tartalmazzák. Közöljük itt, mint az emigráczió történelmének kiegészítő részét. S­z­e­r­k. MEmjMaiiiiiin»Mni»u»Ki polgárává tett. Neked azon hasonlíthatat­­lan dicsőség jut a osztályrészül, hogy egy nép hősiességét személyesíted. Neved kimon­dása annyi mint a büszke Magyarország emlitése. Szolga népek nyelvében a Kossuth név: vitézséget, küzdést és felszabadulást jelentene. Ezért tiszteltetik a te szerencsétlen­séged, mint tiszteltetik a tiéidnek, a zsar­nokság felett oly sokszor vett, fényes győ­zelme. A Tho­mse partján hangoztatott öröm és­ üdvözlő kiáltás, ezért talál viszhangra minden emberi szivben. Mert nagy vagy ugyan szellemed és eszed által, de nagy vagy különösen azon eszménél fogva, mely nevedet a népek lobogójához csatolja. E legyen rád nézve jutalma múltad­nak, büszkesége jelenednek, hite és ereje jövendődnek. Kossuth! a győzelem előbb­éül tartsd meg szavaink emlékét: A nép, mely té­ged itt üdvözöl a te halhatatlan hazád osztrák hóhérának nem volt-e szinte alatt­valója ? Kossuth ! a Belgák szabadok ! Louis Kossuth. (L’avénement du Peuple.) * A sajtó­szabadság ma nem létezik, főleg Párisban. A dicső Kossuth és olva­sóink megbocsátandnak, ha azon névén, me­lyen illenék, nem nevezhetjük azon hihetetlen rendelkezést, mely a Franczia földet a Magyar nemzetiség hősies oltalmazója előtt bezárá. Ily alkalommal jobb semmit nem mon­danunk, ha már mindent nem lehet, mit szeretnénk, elmondani. Tehát nem teszünk semmi észrevételt. Beszéljen a tény magára. Az elég hango­san is beszél és olvasóink meghallandják. Leon Faucher, egy száműzöttnek — és ezen száműzött Kossuth Lajos,— megtagadta a francziaországoni átmehetést, bizonyá­­nyosan attól félt, hogy lábai után itten nyoma marad a dicsőségnek, képe a haza­­fiságnak és szikrája a függetlenségnek. Kossuth nem kérte, hogy Francziaország­­ban lakhassék. Ő csak azt kérte, hogy ne­jével s gyermekeivel a franczia földön át egyenesen Angliába mehessen. E kérésre Leon Faucher nemmel felelt. 1851-ben vagyunk , a naptár ezt bizo­nyítja. Franczia országban vagyunk , a föld­rajz azt követeli.— Emlékszünk azon időre midőn a XIX-ik század a mivelődés idő­szakának tartatott, és Francziaország, a vendégszeretet, a szívesség és rokonszenv hazájának. És ime Francziaország egy száműzöt­­­tet nem fogad be, de elutasít, ime hazánk eltaszítja, mint valami alávaló istentelent, hazája nagylelkű szabadítóját. Íme oda jutottunk,"ahogy a dicsőség nálunk szeny­­folt, és a vértanú bűnös. Azonban az emberi név tiszteletére, még vannak vendégszerető nemzetek. Meg van Anglia és America, mely Ausztriától nem kér tanácsot, mielőtt az üldözötteknek men­­helyet adna. Megvan Törökország, kitől Oroszország minden fenyegetése nem tudott csak egy menekültet kicsikarni. — Cons­­tantinápoly Parisnak a civilisatioból lecz­­két ad. Bocsáss meg nekünk, Kossuth nagy lelke ! tiszteletreméltó vendég ! ne kárhoz­tass, hisz téged üdvözleni s ünnepelni akart mindenki, kinek még szive van. Vad eluta­sításod súlyát nem te szenveded. A világ tiszteletében ezért nem te fogsz kicsinyedni. Mit tesz az, hogy ellened van ez a minis­ter, mikor minden népek melletted vannak. Megakadályoztathatják, hogy keresztül me­hess valamely területen, országon, de azt nem, hogy az általános tiszteletben ne ré­szesülj. Neked menekvési jogod a jövendő­ben van. — (Tu as droit d’asile dans P­avénir.) . . ... . Ne kárhoztass, hanem sajnálj bennün­­ket. Ellenünk tették ezt inkább, mint elle­ned. A száműzött nem te vagy, hanem a franczia nép. Száműznek tőlünk minden nagy eszmét és minden büszkeséget, meg­tiltják nekünk­­a humanitást, mely egész mostanig mintegy tulajdona volt történe­tünknek s jellemünknek bélyege és élete. Te elfeleded ostrácismusodat, gondolkozván azon nagy Francziaországról, mely a nagy­lelkűségtől tiltatott­ el.“ Kossuth fogadtatása Angliában. — A Presse franczia lap. — „A Kossuth angliai fogadtatása Ang­liát és Magyarországot egyszerre tiszteli meg, és a szabadság tiszteletében két népet egyesit ; egyiket ki eszélyes bölcsessége ál­tal megtudá szerezni a szabadságot, mási­kat ki azt hősiessége és szerencsétlenségé­nek fönsége által kiérdemlé. Anglia e szép példájára, Francziaországnak a szabadság és democratia iránti viseletét, egy perezre feledjük el.“ A Kossuthhoz tett legelső angol s hi­vatalos személytől jött adressben ez is van : »Higgye el ön, az idő nincs messze, mi­kor ön az Európai szárazt bemocskoló zsar­nokok gaz szövetségének ellenére hazájába győzedelmesen menend be.* A Marseilli Democratiához. — Le Peuple Marseilli lapból. — A franczia népnek Marseillben nyilvá­nult lelkesedésére Kossuth válaszsza : Polgárok! A franczia köztársaság kormánya meg­tagadván tőlem a franczia földöni átmehe­tést, a Marseille nép — a franczia szív azon nemes ösztöneinek engedelmeskedve, melyek nemzetek nagyságának kiapadhatatlan­­ for­rásai — szives volt engem megtisztelni, egy indokaiban tiszteletreméltó, elhatározottsá­gában férfias, hevében nyugalmas és nyu­galmában oly fönséges manifestatio által, milyen fönséges a természet, istennek e nagy képe, a vihar előtt. Hallottam, hogy nevem a Marseillaise énekébe és ezen kiáltásba vegyült: „Éljen a köztársaság !“ Pedig Francziaországban ez az egyedüli törvényes kiáltás, az egye­düli, melynek törvényszerűsége a szabadság annyi vértanúinak vérével vásároltatott meg. A szabadságot szeretni oly igen ter­mészetes és érte szenvedni oly igen csekély­ség, a szabadságot szeretni szinte kevesebb mint egyszerű kötelesség; de valami nagy­szerű és félő dicsőség van azon gondolat­ban . A franczia nép véleményében a sza­badság elvével azonosíttatás. Én nem vágyom dicsőségre , de ezen dicsőséget, elfogadom, hogy kiérdemeljem. Elfogadom, mint egy zálogát a solida­­ritásnak, elfogadom mint a franczia nép minden népek iránti testvériségének bizo­­nyitványát, elfogadom mint édes hazámra nézve a szabadulás szavát. Francziák, republicánusok ! a megsza­badítás dicsősége titeket illet! Minket sze­gény magyarokat a kötelesség azt megér­­demleni! Mi azt meg fogjuk érdemleni. Nemzetem testvéri felhivástokat meg­­értendi, büszke lesz reá és felel reá hőshoz Politikai hírek. — Az erdélyi részek aristocratiája és a főrendiház. A szombati főrendiházi sza­vazásnál az erdélyi főurak közül a követke­zők voltak jelen: Nemmel szavaztak, (vagyis a keresztény-zsidó házasság s igy a kormány ellen) Bánffy György gróf (atyja, Miklós igennel szavazott), Teleki Károly gróf, Vass Jenő gróf, Bánffy Kálmán báró, Jósika Lajos és Jósika Kálmán bárók. Igennel szavaztak (tud­ni illik, a keresztény-zsidó házasság s így a kormány mellett): Bánffy Miklós gróf (főpohárnokmester) B­é­­­d­y Ákos gróf, Bethlen Anrés Bethlen Bá­lint Bethlen József és Bethlen Ká­roly grófok, T­h­o­l­d­y-H­o­r­v­á­t­h Lajos gr. Kun Károly gróf Nemes Vincze gróf, Thoroczkay Miklós és T­h­o­r­o­c­z­k­a­y Pál grófok , Bornemissza Károly báró, Bruckenthal Gyula báró, G­y­ö­r­ffy Lajos és G­y­ö­r­ffy Pál bárók, Huszár Ádám, Huszár Kálmán, Huszár Károly és Huszár Sándor bárók, Jósika Andor báró, Kemény Endre báró és Wesselé­nyi István báró. — A főispánok Erdélyből mind elmen­tek szavazni — természetesen igen­nel — a főrendiházba. Ott voltak : Z­e­y­k Károly (Alsó-Fehérmri, Bethlen András gr. (Bras­sóm.), Mikó Bálint (Csikm­.) Bánffy Zol­tán br. (Maros Tordam.), B­á­n­f­fy Dezső br. (Szolnok-Domovka és Besztercze-Naszódme­­gyék), Kemény György br. (Torda-Ara­nyosm.), Horváth Mihály (Fogarasm.), Pótsa József (Háromszékm.), Pogány György (Hunyadm.), Bethlen Gábor (Kis- és Nagy Küküllőm.), Esterházy Kálmán gr. (Kolozsm.), Brenneberg Mór (Sze­­benm.), B­a­r­a­n­y­i Ágost (Szilágym.), D­a­­u­­­e­r Gábor (Udvarhelym.) — Főrendiházi statisztika. Fővárosi la­pok érdekesen állítják össze a főrendiházi tagok névsorát, akik a szombati nagy sza­vazásban részt vettek. A papság össze­sen 40 szavazatt­al vett részt az ütkö­zetben ; szavazott 4 bibornok, 16 megyés püspök, 14 czimzetes püspök, 1 főapát és 1 prépost; három pap főúri jogon szava­zott. Valamennyien nemmel, tehát a javas­lat ellen. Az ország zászlósai közül igenel szavazott 4, nemmel 2; a bercz­e­­gek közül igennel 2 (Coburg Fülöp és Batt­­hyáni Ödön), nemmel 4; a főispánok kö­zül igennel 54, nemmel 1 (Szapáry István gr.); a grófok közül igennel 62, nemmel 124; a bárók közül igennel 61­, nemmel 25. A megjelent osztrák főurak valameny­­nyien nemmel szavaztak; és pedig kik­nez olyan indigena, a kiknek Magyarországom nincsenek birtokaik;ezek a következők: Lich­tenstein Henrik herczeg, Sch­war­zen­be­r­g Adolf József herczeg, Windisch- G­r­ä­t­z Róbert herczeg, L­a­m­b­e­r­g Ká­roly gr., Pallaviczini Hyppolit őrgróf, Seilern Károly, gr., Pergey Antal gr. A 11 b­a u­n Róbert gr. és Hellenbach Lázár br. Ezeken kívül több olyan osztrák főur, a ki nem bir ugyan magyar állam­­polgári joggal, de magyarországi birtokos, szavazott nemmel ; ilyenek a többi közt : Windisch-Grätz Alfréd herczeg, Sschaffgotsch Miksa Rudolf gróf, Lamberg Ferencz gróf Kinszky Jenő gróf és több Pallavicini őrgróf. Az indigenák szavazatait a jobbol­dal tüntető éljenzéssel fogadta.“ Komikus hatása volt annak, hogy mikor a jegyző Ottenfels Gschwind Mór nevét olvasta, a jobboldalon szentori hangon kiáltott föl va­laki : „Hát az kicsoda?“— Megemlítjük még, hogy az ország főispánjai közül esz-Mai­­her­­a mi­ellen szesen hárman nem voltak jelen, állítólag mert nem akartak a javaslat mellett sza­vazni ; ezek : Lonovich csanádmegyei, Ráth György honti és Eszterházy Pál czeg sopronmegyei főispán. Ez utóbbi napi szavazás alkalmával a javaslat szavazott. A törvényjavaslat mellett, mint a „Bud. Corr.“ jelenti, egyetlen idegen ál­lampolgár sem szavazott, mivel a miniszte­relnök ismételten kijelentette, hogy nem tartja kívánatosnak, hogy külföldiek a ma­gyar parlamentben szavazzanak.Nehány oszt­rák főur, igy: Beckers Alfonz, Pallavicini Antal és Stahremberg István grófok a ja­vaslat mellett szavaztak, de ezek egyúttal magyarországi birtokosok. — Az osztrák főurak résztvevője a szombati főrendiházi ülésben és szavazásban, m­int az Egyetértés írta, Budapesten a po­litikai körökben sokféle kellemetlen benyo­mást tett. Ámbár a többséggel szavaztak s ez némileg enyhíti beavatkozásuk odiózus természetét, mindamellett tény, hogy megje­lenésük, sok irányban kommentáltatott. Tény, hogy többen is jöttek Budapestre, mint a­hányan valósággal szavaztak s pár nap előtt még többen szándékoztak Bécsből át­jönni, azonban az utolsó pillanatban e szán­dékuktól elállottak és sokan másnap is hitték, hogy a Schwarzenberg és Liech­tenstein herczegek s társaik tartózkodni fognak a szavazástól. Ez nem történt s ma irányadó s befolyásos politikai körökben is megbeszélés tárgya volt: vajjon mi történnék akkor, ha például egy Ausztriával fenforgó vitás közgazdasági kér­désben a Schwarzenbergek, Liechtensteinek, Stahrembergek, Auerspergek stb., mint az osztrák birodalmi tanács urakházának vagy képviselőházának tagjai először leszavaztak Bécsben, Ausztria javára s aztán átjönnek Budapestre, hogy itt is leszavazzanak — Ausztria javára. Ekként az osztrák főurak tényleg a két állam ügyeibe folynának be s több jogot gyakorolnának, mint például a horvát képviselők, kik bár Magyarország törvényhozói, a közösekké nem tett bel­­ügyekben alkotmány szerint nem érvénye­síthetik befolyásukat. A kérdés fontos és érdekes s még bizonyára a parlamentben is szellőztetni fog. — Gróf Andrássy Gyula és a helyzet. Gróf Andrássy Gyula föllépését és szerep­lését —a mint velünk tekintélyes oldalról közükt — épen legbensőbb barátai értik leg­kevésbé. Hogy deczemberben exponálta ma­gát a Tisza-kabinet javaslata mellett, ezt helyeslik, de hogy tegnapelőtt is ezt csele­kedte , ezt nem foghatják föl. Barátai nézete szerint a gróf politikai helyzetének épen nem válik előnyére már az sem, ha egy népsze­rűtlen kérdésben segíti diadalra Tisza Kál­mánt, hogy egy népszerűtlen kérdésben Ti­sza Kálmánnal együtt bukjék a nélkül, hogy ennek hibáiban és felelősségében részt vett volna. Más oldalról szintén barátai úgy kombinálnak, hogy Tisza esetleges bukásával Andrássy gróf venné át a kormányelnökséget s hogy épen azért exponálta magát, nehogy a kormány részéről annak a gyanúnak tegye ki magát, mintha ő is a kormány kudarczá­­nak elősegítésén dolgozott volna.­­ Mindkét felfogást, mint a helyzet szignatúráját láttuk szükségesnek közölni. Jötti véleményezésre összehívott szakértő kézret szombaton ismét megkezdette ta­nácskozásait Pauler T. igazságügyminiszter elnöklete mellett. Az értekezlet ezúttal a törvények örökösödéséről szóló II. czim tár­gyalását kezdette meg. — A polgári törvénykönyv tervezete fő­ A miniszterelnök csatavesztése. (A főrendiház ü­lése január 12-én.) (A keresztény-zsidó házasság) A miniszterelnök csatavesztése, még pedig a harmadik. Ezt a czimet adtuk a főrendiház szombati üléséről szóló tudósítá­sunknak. Ez a csavesztése azonban Tisza Kál­mánnak csak a főrendiházban a harmadik. Igert a képviselőházban ha nem is a sza­vazatok szerint, de a dolog jelentőségénél fogva, már sokszor veszített­­ csatát. Szombati lapunk távirati tudósításá­ból értesültek már olvasóink arról a sors­ról, mely a kormány ismeretes törvényja­vaslatát (a keresztények és zsidók közöt­ti házasságokról) a főrendiházban érte. Szűk terünk miatt nem adhatunk ma sem az annyira jelentőségteljes­ülés lefolyásáról ki­merítő tudósítást, hanem csak vázlatos le­írására kell szorítkoznunk. Szinte fölösleges előre bocsátnunk, hogy a főrendiház szombati ülése roppant érde­keltséget keltett a fővárosban. Az ülés le­folyásáról a Pesti Napló a következő váz­latot adja : Tömeg nép a múzeum­ előtt, tömeg úr és hölgy a karzatokon, mintegy 400 fő­re­n­d­i t­a­g a házban! Ennyit számítot­tak a háznagyi hivatalban: tegnapelőtt még csak 255-en voltak. Három bíbornok ül legelöl, mögötte az egész püspöki kar. A prímás nyugodt, Hay­­nald ideges. Átellenben Tisza Kálmán ha­­lálsápadtan, összefont karokkal csendesen ül karszékében, néha kimegy a bureauba, utána nézni emberei közül, hogy kik hiányoz­nak. A késlekedő főurakat hozzák be egyen­­kint a fullajtárok. A ház padjai nem elég­ségesek, karszékek helyeztettek el, a­hová­­fértek, de százan is állnak a fal mellett és a közön, némelyek az előteremben kor­teskednek. Mindkét párt reméli a győzel­met, az ellenzék türelmetlenebb s nem be­szél, a kormánypárt szól hosszasan, egyik a másik után, miből azt következtetik, hogy az ülés elején kisebbségben van s időt ki­­ván nyerni, hogy behozza az elmaradozó­­kat. Andrássy mellett ül Koburg Fü­löp her­czeg katonai egyenruhában, nyilván, hogy szavazatával a kormány mellett tüntessen s követőket csábítson, legalább igy magya­rázzák megjelenését; a nagy mozgalom és leirhatatlan izgatottság őt érdekelni látszik. Mások is megbűvölve nézik a csodálatos látványt. Kevés szónokot hallgatnak figyelem­mel, hogy mit mondanak, alig érdekel, mér­sékleti helyeslés kíséri, ha jót állítanak, heves „oho“ és „eláll“ kiáltások hangzanak fel, ha a kormánypártiak szavai provokál­nak. Tapintatlan szónokokban a kormány­párt részén nincsen hiány, hiszen „őszszes csip a légy.“ Az ülés kezdődik, tömérdek petíc­ió terjesztetik ismét elő a törvényjavaslat el­len. Ezek felett vita is van, a szabadelvű szónokok a nép kérvényezési jogát nem ta­gadhatják ugyan, de e kérvények értékét devalválni iparkodnak. Ám beszéljenek a

Next