Ellenzék, 1884. január-június (5. évfolyam, 1-152. szám)
1884-01-14 / 11. szám
/isSdik évfolyamfelkirál.'%hi ^ félévre • SZERKESZTŐI IRODA: utcza 16- sz. h°v* a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DIJA Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva . . 16 frt. II Negyedévre . . . . . 8 frt. 11 Egy hóra helyben . 5 kr. 4 frt. 1 frt 50 kr. I SX21HI* Egyes szám ara Ellenzéki mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, hétfő, január 14. 1884. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárt, Belkirály utcza 16. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. » « a £ if«jelenik az Alkotmány és a főrendiház. (Három czikk.) I. Tisza Kálmán másodszor is csatát áltott, a főrendiházban: ez a napi politika nagy jelentőségű eseménye. A keresztények és zsidók közötti házasáról szombaton másodszor mondotki a magyar főrendiház a mély jelentőségű verdictet: És vele ! Ők ezt az eredményt sajnálatosnak , örvendetesnek is tartjuk. Ez az álljtparadoxonnak tűnhetik föl. Pedig nagyon is világosan megmagyarázható sajnálatunk is örömünk is. Sajnáljuk a törvényjavaslat bukását, mert ebben némileg (habár nagyon távolról és nagyon kis mértékben) a szabadelvűség vereségét is látjuk. És sajnáljuk a javaslat visszavetését, mert mi a józan ész logikája szerint úgy látjuk, hogy ha a főrendiház olyan erős oppositiót fejt ki a keresztény és zsidó közötti házasság ellenében, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy az általánosan kötelező polgári házasságot még nagyobb többséggel elvetné. Márpedig szerintünk a magyar államiság consolidationalis processusában, a nemzeti beolvasztás nagy művében, a nemzetiségi ellentétek lassankénti elenyésztetésében az általánosan kötelező polgári házasságnak egy igen hatásos tényező szerepe lenne. És sajnáljuk a főrendek győzelmét, nem Tisza Kálmánért és nemzetsorvasztó politikájáért — oh! a világért sem! — hanem azért, mert e győzelemmel Magyarország politikai közéletének súlypontja átment a főrendiházra. Nem szeretnénk félreértetni. Mi a felsőházat, még respublikáltan is föltétlenül szükségesnek tartjuk. Tehát elfogadjuk teljesen jogosult politikai tényezőnek egy nemzet közéletében. De szerintünk e tényező csak akkor bírhat üdvös befolyással egy nemzet sorsának intézésére, ha csak a mérséklés és ellenőrzés szerepére szorítkozik. Ha ellenben a felsőház irányadó és döntő faktorként lép föl a politikai életben , ez olyan szerepcsere, mely egészen megzavarhatja a közhatalmak (az állam feje, a törvényhozó testületek és a végrehajtó orgánum) közötti egyensúlyt; az egyensúly megzavarása pedig óriási válságokat idézhet föl, vagy legalább is teljesen meggátolhatja a szabadelvű haladást. A szőnyegen forgó kérdésben Tisza Kálmán által szenvedett vereség egészen áthelyezni képes a politikai élet súlypontját a felsőházba. Most még talán nincs egészen ott, de a dolgok oda fejlődhetnek, hogy Magyarországon nem a nemzet választottaiból alakult képviselőház fog irányt adni a politikai életnek, nem az fog döntő befolyást gyakorolni a nemzet sorsának intézésére, hanem a főrendiház. Na hát, hogy ez mit jelentene és hová vezethetne, azt könnyen átláthatja, aki csak azt gondolja meg, hogy milyen szervezete van a mi főrendiházunknak és hogy főleg milyen szerepet játszottak az egykori főrendi táblát alkotó elemek Magyarország állami függetlenségének históriájában a magyar nemzet önállósági törekvéseiben. Nem akarjuk itt a történelmet reprodukálni. De üsse föl bárki is annak lapjait s látni fogja, hogy a magyar nemzet reform-törekvéseiben és az állami önállóságért folytatott küzdelmeiben az osztráknak legerősebb szövetségesse — a magyar főrendiház volt. Na hát Tisza Kálmán érdeke, hogy azok a régen örökre elmúltnak vélt idők ismét visszatérni látszanak. Ő vitte odáig a dolgot, hogy a főrendiház amely legújabb alkotmányos küzdelmeinkben a közönyös szemlélő szerepére vállalkozott, most egyszerre előtérbe lép, actióba lép, döntő szerepet kezd játszani. A kérdés, mely ezúttal kerül napirendre, nagyon is másodrangú, melynek ha elodáztatik is a megoldása, azért még a nemzet nagy, vitális érdekei nem fognak csorbát szenvedni. De mi lenne akkor, ha az ezen kérdésben megalakult főrendiházi oppositio nem csak ephemer jelenség maradna, hanem állandóvá válnék? Mi lesz akkor ha annak a főrendiházi ellenzéknek a programmja véletlenül ki fog terjesztetni az állami élet minden terére, minden kérdésére s minden intézményére ? És mi lenne akkor, ha mielőtt a főrendiházat reformálni lehetne, az osztrák, német, cseh, olasz stb. indigena „magyar főurak“ mind igénybe fognák venni kétségbevonhatlan jogukat s eljönnének mind részt venni, még pedig döntő sulylyal, a magyar nemzet sorsának intézésében ? Íme, oda vitte a dolgokat a tactikus Tisza Kálmán az ó botor erőszakoskodásával és időszerűtlen fordirozásával, hogy ma már ilyen kérdések föltevése, ilyen aggodalmak nyilvánulása sem látszik többé képtelenségnek. AZ„ELLENZÉK"• TÁRCZÁJA. 1884. január 14. Ismeretlen adatok S iinissuth Lajosról. A belga democraták Kossuthnak. (L’avénpment du Peuple October 27. 1851. Paris.) Kossuth irányodban a szabadságért harczolt minden népekkel közös kötelességet jöttünk teljesíteni: a Belgák üdvözlik győzelmi menethez hasonló számkivetésedet. Szivünk azon nap, melyen te nagy s elnyomott nemzetednek kezébe fegyvert adál, a tisztelet és hódolat érzetétől dobogott. — Azon szép nap óta Magyarország elárultatva megbukott, de hóditatlanul és győzhetetlenül. Azon fogadtatásban, melyben te dicső száműzött részesülsz, Magyarország még helyreállítását láthatja, mind annak, mi fenséges erényeit megilleti. Kossuth! a te neved előttünk kedves, benned a polgári bátorságot és azon szónoki tehetséget, mely az embereket jogaik kivivására hivja fel, tiszteljük. De te azt tudod, hogy az észnél egy tisztelendőbb tulajdon az, mi téged a világ *) Ezen adatokat az „Ellenzék“ egyik barátja juttatta kezeink közé. Meg vagyunk győződve, hogy azok a magyar közönség előtt teljesen ismeretlenek. Ezen adatok az 50-es évek elejéről, a „L’avénement du people“, a „Presse“ a „Le People“ czímű lapok akkori nyilatkozatait és Kossuthnak a marseilli demokratákhoz intézett kiáltványát tartalmazzák. Közöljük itt, mint az emigráczió történelmének kiegészítő részét. Szerk. MEmjMaiiiiiin»Mni»u»Ki polgárává tett. Neked azon hasonlíthatatlan dicsőség jut a osztályrészül, hogy egy nép hősiességét személyesíted. Neved kimondása annyi mint a büszke Magyarország emlitése. Szolga népek nyelvében a Kossuth név: vitézséget, küzdést és felszabadulást jelentene. Ezért tiszteltetik a te szerencsétlenséged, mint tiszteltetik a tiéidnek, a zsarnokság felett oly sokszor vett, fényes győzelme. A Thomse partján hangoztatott öröm és üdvözlő kiáltás, ezért talál viszhangra minden emberi szivben. Mert nagy vagy ugyan szellemed és eszed által, de nagy vagy különösen azon eszménél fogva, mely nevedet a népek lobogójához csatolja. E legyen rád nézve jutalma múltadnak, büszkesége jelenednek, hite és ereje jövendődnek. Kossuth! a győzelem előbbéül tartsd meg szavaink emlékét: A nép, mely téged itt üdvözöl a te halhatatlan hazád osztrák hóhérának nem volt-e szinte alattvalója ? Kossuth ! a Belgák szabadok ! Louis Kossuth. (L’avénement du Peuple.) * A sajtószabadság ma nem létezik, főleg Párisban. A dicső Kossuth és olvasóink megbocsátandnak, ha azon névén, melyen illenék, nem nevezhetjük azon hihetetlen rendelkezést, mely a Franczia földet a Magyar nemzetiség hősies oltalmazója előtt bezárá. Ily alkalommal jobb semmit nem mondanunk, ha már mindent nem lehet, mit szeretnénk, elmondani. Tehát nem teszünk semmi észrevételt. Beszéljen a tény magára. Az elég hangosan is beszél és olvasóink meghallandják. Leon Faucher, egy száműzöttnek — és ezen száműzött Kossuth Lajos,— megtagadta a francziaországoni átmehetést, bizonyányosan attól félt, hogy lábai után itten nyoma marad a dicsőségnek, képe a hazafiságnak és szikrája a függetlenségnek. Kossuth nem kérte, hogy Francziaországban lakhassék. Ő csak azt kérte, hogy nejével s gyermekeivel a franczia földön át egyenesen Angliába mehessen. E kérésre Leon Faucher nemmel felelt. 1851-ben vagyunk , a naptár ezt bizonyítja. Franczia országban vagyunk , a földrajz azt követeli.— Emlékszünk azon időre midőn a XIX-ik század a mivelődés időszakának tartatott, és Francziaország, a vendégszeretet, a szívesség és rokonszenv hazájának. És ime Francziaország egy száműzöttet nem fogad be, de elutasít, ime hazánk eltaszítja, mint valami alávaló istentelent, hazája nagylelkű szabadítóját. Íme oda jutottunk,"ahogy a dicsőség nálunk szenyfolt, és a vértanú bűnös. Azonban az emberi név tiszteletére, még vannak vendégszerető nemzetek. Meg van Anglia és America, mely Ausztriától nem kér tanácsot, mielőtt az üldözötteknek menhelyet adna. Megvan Törökország, kitől Oroszország minden fenyegetése nem tudott csak egy menekültet kicsikarni. — Constantinápoly Parisnak a civilisatioból leczkét ad. Bocsáss meg nekünk, Kossuth nagy lelke ! tiszteletreméltó vendég ! ne kárhoztass, hisz téged üdvözleni s ünnepelni akart mindenki, kinek még szive van. Vad elutasításod súlyát nem te szenveded. A világ tiszteletében ezért nem te fogsz kicsinyedni. Mit tesz az, hogy ellened van ez a minister, mikor minden népek melletted vannak. Megakadályoztathatják, hogy keresztül mehess valamely területen, országon, de azt nem, hogy az általános tiszteletben ne részesülj. Neked menekvési jogod a jövendőben van. — (Tu as droit d’asile dans Pavénir.) . . ... . Ne kárhoztass, hanem sajnálj bennünket. Ellenünk tették ezt inkább, mint ellened. A száműzött nem te vagy, hanem a franczia nép. Száműznek tőlünk minden nagy eszmét és minden büszkeséget, megtiltják nekünka humanitást, mely egész mostanig mintegy tulajdona volt történetünknek s jellemünknek bélyege és élete. Te elfeleded ostrácismusodat, gondolkozván azon nagy Francziaországról, mely a nagylelkűségtől tiltatott el.“ Kossuth fogadtatása Angliában. — A Presse franczia lap. — „A Kossuth angliai fogadtatása Angliát és Magyarországot egyszerre tiszteli meg, és a szabadság tiszteletében két népet egyesit ; egyiket ki eszélyes bölcsessége által megtudá szerezni a szabadságot, másikat ki azt hősiessége és szerencsétlenségének fönsége által kiérdemlé. Anglia e szép példájára, Francziaországnak a szabadság és democratia iránti viseletét, egy perezre feledjük el.“ A Kossuthhoz tett legelső angol s hivatalos személytől jött adressben ez is van : »Higgye el ön, az idő nincs messze, mikor ön az Európai szárazt bemocskoló zsarnokok gaz szövetségének ellenére hazájába győzedelmesen menend be.* A Marseilli Democratiához. — Le Peuple Marseilli lapból. — A franczia népnek Marseillben nyilvánult lelkesedésére Kossuth válaszsza : Polgárok! A franczia köztársaság kormánya megtagadván tőlem a franczia földöni átmehetést, a Marseille nép — a franczia szív azon nemes ösztöneinek engedelmeskedve, melyek nemzetek nagyságának kiapadhatatlan forrásai — szives volt engem megtisztelni, egy indokaiban tiszteletreméltó, elhatározottságában férfias, hevében nyugalmas és nyugalmában oly fönséges manifestatio által, milyen fönséges a természet, istennek e nagy képe, a vihar előtt. Hallottam, hogy nevem a Marseillaise énekébe és ezen kiáltásba vegyült: „Éljen a köztársaság !“ Pedig Francziaországban ez az egyedüli törvényes kiáltás, az egyedüli, melynek törvényszerűsége a szabadság annyi vértanúinak vérével vásároltatott meg. A szabadságot szeretni oly igen természetes és érte szenvedni oly igen csekélység, a szabadságot szeretni szinte kevesebb mint egyszerű kötelesség; de valami nagyszerű és félő dicsőség van azon gondolatban . A franczia nép véleményében a szabadság elvével azonosíttatás. Én nem vágyom dicsőségre , de ezen dicsőséget, elfogadom, hogy kiérdemeljem. Elfogadom, mint egy zálogát a solidaritásnak, elfogadom mint a franczia nép minden népek iránti testvériségének bizonyitványát, elfogadom mint édes hazámra nézve a szabadulás szavát. Francziák, republicánusok ! a megszabadítás dicsősége titeket illet! Minket szegény magyarokat a kötelesség azt megérdemleni! Mi azt meg fogjuk érdemleni. Nemzetem testvéri felhivástokat megértendi, büszke lesz reá és felel reá hőshoz Politikai hírek. — Az erdélyi részek aristocratiája és a főrendiház. A szombati főrendiházi szavazásnál az erdélyi főurak közül a következők voltak jelen: Nemmel szavaztak, (vagyis a keresztény-zsidó házasság s igy a kormány ellen) Bánffy György gróf (atyja, Miklós igennel szavazott), Teleki Károly gróf, Vass Jenő gróf, Bánffy Kálmán báró, Jósika Lajos és Jósika Kálmán bárók. Igennel szavaztak (tudni illik, a keresztény-zsidó házasság s így a kormány mellett): Bánffy Miklós gróf (főpohárnokmester) Bédy Ákos gróf, Bethlen Anrés Bethlen Bálint Bethlen József és Bethlen Károly grófok, Tholdy-Horváth Lajos gr. Kun Károly gróf Nemes Vincze gróf, Thoroczkay Miklós és Thoroczkay Pál grófok , Bornemissza Károly báró, Bruckenthal Gyula báró, Györffy Lajos és Györffy Pál bárók, Huszár Ádám, Huszár Kálmán, Huszár Károly és Huszár Sándor bárók, Jósika Andor báró, Kemény Endre báró és Wesselényi István báró. — A főispánok Erdélyből mind elmentek szavazni — természetesen igennel — a főrendiházba. Ott voltak : Zeyk Károly (Alsó-Fehérmri, Bethlen András gr. (Brassóm.), Mikó Bálint (Csikm.) Bánffy Zoltán br. (Maros Tordam.), Bánffy Dezső br. (Szolnok-Domovka és Besztercze-Naszódmegyék), Kemény György br. (Torda-Aranyosm.), Horváth Mihály (Fogarasm.), Pótsa József (Háromszékm.), Pogány György (Hunyadm.), Bethlen Gábor (Kis- és Nagy Küküllőm.), Esterházy Kálmán gr. (Kolozsm.), Brenneberg Mór (Szebenm.), Baranyi Ágost (Szilágym.), Dauer Gábor (Udvarhelym.) — Főrendiházi statisztika. Fővárosi lapok érdekesen állítják össze a főrendiházi tagok névsorát, akik a szombati nagy szavazásban részt vettek. A papság összesen 40 szavazattal vett részt az ütközetben ; szavazott 4 bibornok, 16 megyés püspök, 14 czimzetes püspök, 1 főapát és 1 prépost; három pap főúri jogon szavazott. Valamennyien nemmel, tehát a javaslat ellen. Az ország zászlósai közül igenel szavazott 4, nemmel 2; a berczegek közül igennel 2 (Coburg Fülöp és Batthyáni Ödön), nemmel 4; a főispánok közül igennel 54, nemmel 1 (Szapáry István gr.); a grófok közül igennel 62, nemmel 124; a bárók közül igennel 61, nemmel 25. A megjelent osztrák főurak valamenynyien nemmel szavaztak; és pedig kiknez olyan indigena, a kiknek Magyarországom nincsenek birtokaik;ezek a következők: Lichtenstein Henrik herczeg, Schwarzenberg Adolf József herczeg, Windisch- Grätz Róbert herczeg, Lamberg Károly gr., Pallaviczini Hyppolit őrgróf, Seilern Károly, gr., Pergey Antal gr. A 11 ba un Róbert gr. és Hellenbach Lázár br. Ezeken kívül több olyan osztrák főur, a ki nem bir ugyan magyar állampolgári joggal, de magyarországi birtokos, szavazott nemmel ; ilyenek a többi közt : Windisch-Grätz Alfréd herczeg, Sschaffgotsch Miksa Rudolf gróf, Lamberg Ferencz gróf Kinszky Jenő gróf és több Pallavicini őrgróf. Az indigenák szavazatait a jobboldal tüntető éljenzéssel fogadta.“ Komikus hatása volt annak, hogy mikor a jegyző Ottenfels Gschwind Mór nevét olvasta, a jobboldalon szentori hangon kiáltott föl valaki : „Hát az kicsoda?“— Megemlítjük még, hogy az ország főispánjai közül esz-Maihera miellen szesen hárman nem voltak jelen, állítólag mert nem akartak a javaslat mellett szavazni ; ezek : Lonovich csanádmegyei, Ráth György honti és Eszterházy Pál czeg sopronmegyei főispán. Ez utóbbi napi szavazás alkalmával a javaslat szavazott. A törvényjavaslat mellett, mint a „Bud. Corr.“ jelenti, egyetlen idegen állampolgár sem szavazott, mivel a miniszterelnök ismételten kijelentette, hogy nem tartja kívánatosnak, hogy külföldiek a magyar parlamentben szavazzanak.Nehány osztrák főur, igy: Beckers Alfonz, Pallavicini Antal és Stahremberg István grófok a javaslat mellett szavaztak, de ezek egyúttal magyarországi birtokosok. — Az osztrák főurak résztvevője a szombati főrendiházi ülésben és szavazásban, mint az Egyetértés írta, Budapesten a politikai körökben sokféle kellemetlen benyomást tett. Ámbár a többséggel szavaztak s ez némileg enyhíti beavatkozásuk odiózus természetét, mindamellett tény, hogy megjelenésük, sok irányban kommentáltatott. Tény, hogy többen is jöttek Budapestre, mint ahányan valósággal szavaztak s pár nap előtt még többen szándékoztak Bécsből átjönni, azonban az utolsó pillanatban e szándékuktól elállottak és sokan másnap is hitték, hogy a Schwarzenberg és Liechtenstein herczegek s társaik tartózkodni fognak a szavazástól. Ez nem történt s ma irányadó s befolyásos politikai körökben is megbeszélés tárgya volt: vajjon mi történnék akkor, ha például egy Ausztriával fenforgó vitás közgazdasági kérdésben a Schwarzenbergek, Liechtensteinek, Stahrembergek, Auerspergek stb., mint az osztrák birodalmi tanács urakházának vagy képviselőházának tagjai először leszavaztak Bécsben, Ausztria javára s aztán átjönnek Budapestre, hogy itt is leszavazzanak — Ausztria javára. Ekként az osztrák főurak tényleg a két állam ügyeibe folynának be s több jogot gyakorolnának, mint például a horvát képviselők, kik bár Magyarország törvényhozói, a közösekké nem tett belügyekben alkotmány szerint nem érvényesíthetik befolyásukat. A kérdés fontos és érdekes s még bizonyára a parlamentben is szellőztetni fog. — Gróf Andrássy Gyula és a helyzet. Gróf Andrássy Gyula föllépését és szereplését —a mint velünk tekintélyes oldalról közükt — épen legbensőbb barátai értik legkevésbé. Hogy deczemberben exponálta magát a Tisza-kabinet javaslata mellett, ezt helyeslik, de hogy tegnapelőtt is ezt cselekedte , ezt nem foghatják föl. Barátai nézete szerint a gróf politikai helyzetének épen nem válik előnyére már az sem, ha egy népszerűtlen kérdésben segíti diadalra Tisza Kálmánt, hogy egy népszerűtlen kérdésben Tisza Kálmánnal együtt bukjék a nélkül, hogy ennek hibáiban és felelősségében részt vett volna. Más oldalról szintén barátai úgy kombinálnak, hogy Tisza esetleges bukásával Andrássy gróf venné át a kormányelnökséget s hogy épen azért exponálta magát, nehogy a kormány részéről annak a gyanúnak tegye ki magát, mintha ő is a kormány kudarczának elősegítésén dolgozott volna. Mindkét felfogást, mint a helyzet szignatúráját láttuk szükségesnek közölni. Jötti véleményezésre összehívott szakértő kézret szombaton ismét megkezdette tanácskozásait Pauler T. igazságügyminiszter elnöklete mellett. Az értekezlet ezúttal a törvények örökösödéséről szóló II. czim tárgyalását kezdette meg. — A polgári törvénykönyv tervezete fő A miniszterelnök csatavesztése. (A főrendiház ülése január 12-én.) (A keresztény-zsidó házasság) A miniszterelnök csatavesztése, még pedig a harmadik. Ezt a czimet adtuk a főrendiház szombati üléséről szóló tudósításunknak. Ez a csavesztése azonban Tisza Kálmánnak csak a főrendiházban a harmadik. Igert a képviselőházban ha nem is a szavazatok szerint, de a dolog jelentőségénél fogva, már sokszor veszített csatát. Szombati lapunk távirati tudósításából értesültek már olvasóink arról a sorsról, mely a kormány ismeretes törvényjavaslatát (a keresztények és zsidók közötti házasságokról) a főrendiházban érte. Szűk terünk miatt nem adhatunk ma sem az annyira jelentőségteljesülés lefolyásáról kimerítő tudósítást, hanem csak vázlatos leírására kell szorítkoznunk. Szinte fölösleges előre bocsátnunk, hogy a főrendiház szombati ülése roppant érdekeltséget keltett a fővárosban. Az ülés lefolyásáról a Pesti Napló a következő vázlatot adja : Tömeg nép a múzeum előtt, tömeg úr és hölgy a karzatokon, mintegy 400 főrendi tag a házban! Ennyit számítottak a háznagyi hivatalban: tegnapelőtt még csak 255-en voltak. Három bíbornok ül legelöl, mögötte az egész püspöki kar. A prímás nyugodt, Haynald ideges. Átellenben Tisza Kálmán halálsápadtan, összefont karokkal csendesen ül karszékében, néha kimegy a bureauba, utána nézni emberei közül, hogy kik hiányoznak. A késlekedő főurakat hozzák be egyenkint a fullajtárok. A ház padjai nem elégségesek, karszékek helyeztettek el, ahováfértek, de százan is állnak a fal mellett és a közön, némelyek az előteremben korteskednek. Mindkét párt reméli a győzelmet, az ellenzék türelmetlenebb s nem beszél, a kormánypárt szól hosszasan, egyik a másik után, miből azt következtetik, hogy az ülés elején kisebbségben van s időt kiván nyerni, hogy behozza az elmaradozókat. Andrássy mellett ül Koburg Fülöp herczeg katonai egyenruhában, nyilván, hogy szavazatával a kormány mellett tüntessen s követőket csábítson, legalább igy magyarázzák megjelenését; a nagy mozgalom és leirhatatlan izgatottság őt érdekelni látszik. Mások is megbűvölve nézik a csodálatos látványt. Kevés szónokot hallgatnak figyelemmel, hogy mit mondanak, alig érdekel, mérsékleti helyeslés kíséri, ha jót állítanak, heves „oho“ és „eláll“ kiáltások hangzanak fel, ha a kormánypártiak szavai provokálnak. Tapintatlan szónokokban a kormánypárt részén nincsen hiány, hiszen „őszszes csip a légy.“ Az ülés kezdődik, tömérdek petíció terjesztetik ismét elő a törvényjavaslat ellen. Ezek felett vita is van, a szabadelvű szónokok a nép kérvényezési jogát nem tagadhatják ugyan, de e kérvények értékét devalválni iparkodnak. Ám beszéljenek a