Ellenzék, 1884. július-december (5. évfolyam, 153-305. szám)

1884-11-21 / 272. szám

ládik évfalyam SZERKESZTŐI IRODA: Btulirílj’­atd­a 16. ssz. hová a Vp szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ „ELLENZÉK “ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Egyes szám­ára 5 kr. j­.­jelenik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 1 irr*................16 írt. I­­'TH................... 8 írt. Negyedév: 0 . . Egy hóra helyben 4 írt. 1 frt 60 kr. *9«. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, péntek, november 21, 1884. —!—_ ■ ■ __L . L»!."JL 1! I K­IAD­Ó­HIVAT­AL. Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku utján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gám­ond sora után 20 kr. fizetendő. Kovel­la a választási törvényhez. Az általános választások alkalmá- t­ul a sajtó, az országgyűlés összegyal­­tor a parlament felzúdult azon hal­­alan visszaélések ellen, a­melyeket a kormány és közegei mindenütt, a­hol ellenzékkel mérkőzniök kellett, m­­­egk­oztak. A vesztegetés, a hivatalos rőszakoskodás oly nyílt equismussal letett mindenhol, mintha nem is len­­nek ezt eltiltó szigorít törvényeink. Ha e törvények alkalmaztatnak, akor a hivatalnok-kortesek ezrenként, a választási elnököknek legalább fele­re fizeti meg a törvény kiszabta 2000 rt bírságot, veszítik hivatalaikat, s ke­ll nagy részük börtönbe. Ámde nálunk a törvényeket nem itt alkották, hogy azok a nagy viss­­zaélőket és gonosztevőket utólérjék, hy a kormány érdekében vétkezőket m­ködtessék, sőt ellenkezőleg a hiva­­tlos és nem hivatalos kormány­körte­­tő számára előléptetés és mindennemű éneiknek, sőt sikkasztásaiknak elnézése , elsimítása — képzeletileg — kilátásba ill helyezve. Ez okon nálunk a hivatalnok urak törvénykijátszásból sportot csinálnak. Tudja azt minden községi elöljáró,­­gyző, s más közigazgatási hivatalnok, és számadásaiban soha hibát nem ta­rtnak, ha választáskor exponálta ma­st a kormányjelölt érdekében ; tudja minden kortes, hogy a törvény csak iott malaszt, ha azt velük szemben kell skalmazni; s az egész ország s tény­­az országban egyetlen eset van, egy Esztergomban a doroghi kerület­en egy pár erőszakoskodó hivatalnok él­én a vádhatározat ki lett mondva. A ormány­sajtó nem is mulasztá el ki­­­lletlenül megtámadni a törvény szent­­égének hódoló bírót, a­ki előre biztos­ít az iránt, hogy Tisza alatt előlép­jen nem fog részesülni. Ily viszonyok közt természetes, h hogy a kormány kortesei mindent me­szelnek, hogy megtörténhetett például ingonfalván (Udvarhely megyében) az, hogy az ottani jegyző a lélekvásárlásra kiadott pénzen, a nyereségre összevá­gok, de eladni nem tudott penészes őrét mért ki, két-három fontot minden avazatért, a­hogy megalkudha­­tott, a miért elnevezték volt a ke­­r Szturi kerület kormánypárti szavazóit .túrósok­­nak, mely név reájuk is­­áradt a múlt választás óta. A túrómérés neki bátorita egy urat, így Oláhfaluban egész sátort nyisson ír asszonyokat és leányokat olajos­­időkkel, pántlikákkal, ezüst pillangós trükkel; a férfiakat bicskák, pipák, mamii i lunar r r ini«-nn ■ ------­ selyem nyakkendők stb. nyilvános ki­osztásával kötelezze le sarjának ér­dekében. Na hát ez valóságos üzlet, nyílt adás-vevés kérdése volt, a­melynél a képviselőséget röf és font számra mérték. Ezek persze komikus oldalai a vá­lasztási fogásoknak, ha ilyenek nem lennének, szegény életlapjaink kifogy­nának tárgyukból, hanem van mind­ezeknek egy nagyon és mélyen elszo­morító háttere, az, hogy az ily eljárá­sok termékenyítik a korrupc­ió talaját, az ily áramlatok terjesztik el az er­kölcstelenség miasmáit, a­melyek alig hagytak járványmentes területet ha­zánkban ; az ily eljárások eredményezik azt, hogy Magyarországon — az alföldi magyar és némely városi kerületek ki­vételével — a kormánypárti képvise­lőket nem választják, hanem vásárlás és hivatalos kinevezés uttán csempészik be a parlamentbe s van is ott oly többség, mely nem a népet, hanem kizárólag a kormány rendeletének en­gedelmeskedő hivatalnokokat képviseli. Az általános választásoknál kidü­höngte magát a bűn, garázdálkodott a gyalázatos törvénytiprás, és pedig nem­csak szemérmetlenül, hanem büntele­­nül is. Gábor Péter azon előre be­vallott czéllal, hogy egy második vá­lasztásnál még több pénzt hozzon Be­­reczken forgalomba, nem bocsátotta sza­vazásra Lyka Dömét, mert nem mutat­ta ki, hogy választó, tehát választható képességét, holott Gábor Péter igen jól tudta, hogy az elnöknek semmi köze nincsen e kérdéshez, mert az a parla­menti igazoló bizottság dolga, azt is tudta, hogy Lyka nagy adója révén sokszorosan virilis; valamint azt is tud­ta egykori képviselőtársáról, hogy igen­is bír választó­joggal, mert különben nem lehetett volna tagja a képviselő­­háznak. Mindezt jól tudta, de azért a választási törvényt a legdurvább, a leg­vadabb módon kijátszotta, a választást meghiúsította, a­nélkül, hogy a tör­vény szigorát vele szembe alkalmazták volna s ha már be nem zárattak, leg­alább a választási költségek és a 2000 főt bírságban elmarasztalták s hivatal­­vesztésre ítélték volna, a­mint ezt a választási törvény ily esettel szemben kiszabja. Gábor Péter most is szabadon jár, Gábor Péter most is hivatalban van s erszénye egy fillérrel sem rövidült meg. Az ily példák elerkölcstelenítő ha­tása iszonyatos, a­mint ez az erdélyré­­szi pótválasztásoknál szomorúan jelent­kezett is. Mindenki azt hitte, hogy meglevőn úgy is a kormánynak a nagy többsége, nem fog nagy súlyt fektetni azon né­­­­hány pótválasztásra, melyeket az er­­délyrészi kettős választások szükséges­sé tettek s hogy legalább ezeknél a dekórum látszatát megfogják óvni. Ámde ezeknél még túl­hezitálták az általános választások undorságait is és pedig fokozott mérvben. Kis-Küküllő megyében a főispán a tisztikart hivatalvesztés terhe alatt ker­geti korteskedni és sza­vazni, össze te­reli fél Erdély hivatalnokát, le­czitál­­tatott Budapestről, s az ország legtá­volabbi zugából minden azon megyéből­­ származó vagy onnan nősült hivatalno­kot, kortesnek. Ilyefalván már egy lépéssel tovább mentek. Itt már Császár Bálint csend­őrökkel kergette szét a szabályszerűleg bejelentett ellenzéki gyűlést. Bartók Ká­­­­roly segédszolgabíró, Kelemen Lajos tiszti ügyész és Nagy Dénes árvaszéki­­ ülnök Köröspatakon és Kálnokon a vá­­l­­­lasztó­polgárokat a választást előző nap­­­­ reggelén a falusbirák, jegyzők és polgár­j­ő­rok által hivatalosan idéztették meg a­­ község házához, s ott csendőrökkel őriz­tetvén, többé még öltözködni sem bo­csátották lakjaiba, hanem a választás reggelén feleségeik vitték oda csizmáju­kat és felöltőjüket, s úgy tolonczolták, mint valami gonosztevőket csendőrfede­zet alatt Ily­efal­vára, hol egy katonai kordon által körülvett udvaron őriztet­ték mindaddig, m­ig megyőződésük el­len szavaztak Tanárki urra, a kinek még nevét se halották s következőleg nem is tudták.Nem is lett volna ott 10 bevehető szavazat, ha a szavazó helyi­ségbe sorjába felállított hivatalnokinál folyton nem hangoztatja fennhangon Ta­­nárki nevét. S a­mig ott fogva tartották a be­h­­urczoltakat , oktatták az­ államtitkár nevére, addig az Uzon felől jövő ellen­zékieket nem bocsátották be Ilyefalvá­­ra, mindaddig, mig részben meg nem vásároltatták magukat. Na de azért sen­­kinek bántódása nem lesz, sőt Császár Bálint úr biztos lehet abban, hogy jó szolgálatai fejében — miként máskor is történt — be fognak szüntetni az el­lene folyamatban levő bűnvádi kerese­tekből egy néhányat. A kiesetendő meg lett tartva a be­fejező abrudbányai választásnál, hol az egyik jelöltnek csendőrökkel állották útját s még be sem eresztették a vá­rosba. Na hiszen gyönyörű alkotmányos élet ez a miénk, kár az ily alakosko­dást, az ily alkotmányos komédiát foly­tatni, sokkal czélszerűbb és egyszerűbb lesz, ha Tisza Kálmán egy rövid tör­vényjavaslatot terjeszt be, melynek egyetlen §-a így szól: „Az országgyűlési képviselőket a miniszterelnök nevezi ki, minden ezzel ellenkező törvény hatályon kívül he­lyeztetik.“ Előre biztos lehet róla, hogy a fenntebbi módon összeterelt többsége azt kétségesen megfogja szavazni, Justus. "­„ELLENZÉK" TÁRCZÁJA. 1884. november 21. A bíró lánya. Rajt. R­á c­s k a­­ Gyulától. Hazafelé ballagott a cserepi bíró, nem­­i­s Sárog Mihály uram s ugyancsak tö­­gve izzadt homlokát.­­ Addig hát meleg sem volt. Nem is a f­é?ről izzadt ő, hanem hát kellett neki ' bogár szemű barna menyecske ! ? ember már ő figyelme, elvehetett él­es özvegyasszonyt, a ki hozzá ! 1 ’ott volna, bezzeg nem izzadna akkor. 1%" ^nak ne szeretném úgy azt a lányt, L D­­og azt az asszonyt is úgy szere­li most melyiknek járjak kedvébe ? I • !lrt az a szegény leány, úgy könyör­­í|J9 &dnám ahhoz a nótáriushoz, mert ,ogtalan lesz örökre, de hát mikor az ,Juy úgy akarja. I ^ a szavakat mormogva ért a 11( ^ 9 ott nyomban kiderült ránczos K, a’ de hát hogy is ne, mikor az a fecske megcsókolta ! . .. legény, módos is, a bizony Csapó Örzse is azt mondta, hogy bolond ez a Julis, a mi­ért hozzá nem megy, mert hát mire me­gyen azzal a juhászbojtárral ? ! Az igaz, hogy az is derék, szép le­gény, de hát biz az csak juhász, ez meg nótárius s az is a javából. Három nappal az esküvő előtt a biró uram megezirógatta a feleségét, s olyan szépen kérte, hogy hát ne erőltessék azt a szegény leányt, hiszen már rá se lehet is­merni, úgy ki van kelve a képéből a sok sírástól, meg hát ha egyszer nem szereti, hát bizon­y úgy véli, hogy annak nem lesz jó vége. — Mit bizony vágott vissza a biróné, talán én kendet szerettem, mikor elvett? Nem én. S lássa kelmed, mégis milyen jól élünk. Julisékkal is úgy lesz, majd össze­törődnek, meg azután, ha nem is adjuk a nótáriushoz, hát kihez? Talán ahoz a sze­gény juhászlegényhez, a kinek a czifra szűre a hajléka? Ahoz ugyan nem adom, ő meg egyre mondhatja, hogy ő a másé nem lesz, csak kend ne beszéljen, jobban tudom már én azt, hogy hogy lesz, mi lesz, hol­napután megtartjuk az esküvőt, punktum ! Szegény öreg csak a fejével bólintott, hogy jól van. IV,*® jó a kósza hírekre hallgatni , nat a mi igaz, hát igaz. I ^ ^"’ykás Kata azt beszélte Cs. falu- Itt(0j®T_ hát bizon csak azért erőltetnék Shj^Hst ahoz a czifra nótáriushoz, mert ■ ^ u," .t*8a‘lás, de a biróné asszonyom­ig *'■ inkább, nem pedig a lányá- 4 ■' ttf,g kell adni neki, hogy helyre * * * Csendes nyári este volt, az égen a csillagok miliárdjai ragyogtak, a holdvilág hekandikált a biró uram ablakán. Ugyan mit nézhet? Megakadt a szeme azon a halovány leányon, a­mint ott ült ágya szélén, mozdu­latlanul, merően bámulva maga elé, csak­­ olykor-olykor perdült ki egy köny a sze­­­­méből. Merengéséből halk, mélabús furulya­szó verte fel, oly busán, oly bánatosan hangzott: „Fáj a szívem, teher neki az élet!“ A­mint a furulya megszólalt, egyszerre elfutotta a vér a Julis halovány arczát, nagyon jól ismerte már­­ ezt a furulyaszót, tudta, hogy neki szólott. Gyorsan felugrott, zajtalan léptekkel­­ sietett az udvaron végig, reszkető kézzel nyitotta ki a kis kertajtót s a két szerető némán ölelte át egymást. Szótlanul néztek egymásra. A legény szemében tűz, elhatáro­zottság, a leányéban örömkönny és néma megadás. Hát ezt kellett nekem megérni Julis? Ezt érdemeltem én tőled ? Hányszor fogad­tad meg, hogy soha a másé nem leszel, csak az enyém. Az igaz, hogy szegény va­gyok, de van két erős karom, megéltünk volna két kezem munkája után, de hát per­sze ez a Jancsi, ez csak olyan szegény ju­hászlegény, még talán makkot kellett volna utána szedni, bezzeg a nótáriusnál lesz cse­léd, a­mennyi kell, meg aztán kocsin fogsz a hetivásárra járni, hej Julis, Julis, ezt én sohasem hittem volna ! — Ugyan már miért gyötör helmed, hát azt hiszi, hogy én a magam jószántá­ból megyek a nótáriushoz? Isten látja a­­ lelkemet, soha nem fogom szeretni s nem­­ is szerettem mást csak kendet, de hát te­hetek én róla, mikor az a . . . nem is tu­dom minek mondjam, úgy akarja. Kértem apámat, letérdepeltem előtte, kiesett a könny szegény öreg szeméből, áldja meg az isten, de hiába minden, neki az az asszony pa­rancsol a­mit az mond, annak meg kell lenni. — Hát szeretsz ? Úgy gyere ide ölelj meg, csókolj meg mint régen, aztán tu­dod mit, nagy a világ, gyere velem, így a­hogy vagy, még azt se mondhatják, hogy elvittünk valamit, nagy a világ, csak meg­élünk és . . . Én szökni?! Én, a biró lánya? ha azt nem hinném, hogy a kétség vitte kendet erre a gondolatra, megvetném, de tudja meg, hogy a Sárog Mihály lánya sohasem fog szökni az apja házától, inkább meghalok, de szökni soha! — Meghalnál inkább, meghalnál ve­lem, szólt Jancsi reszkető hangon s szemei vadul villogtak. —­ Igen, felelt a leány — inkább meg­halni kenddel, mint szökni. — Jól van Julis, emlékezz rá, hogy mit mondtál, ne félj, nem leszel te sokáig a nótárius felesége ! — azzal elrohant. Julis követte szemeivel, mig el nem tűnt a „fúzfásban“ s azután ismét visszatért a házba.* * * Vígan vannak a biró uram házánál, muzsikaszó, kiabálás hirdetik a vigságot. Úgy lett leiz az, a­hogy az asszony akarta, délután meg volt az esküvő, most állja a lakodalom. Igaz, hogy a menyasz­­szony halovány volt nagyon, mikor az ol­tárhoz lépett, még az „igent“ is alig tudta kimondani, de hát már ez menyasszonynál így szokás... Kissé szomorú volt a kézfogó, annál ingabb a lakodalom. Az első házban folyik a táncz javába, legiigabb a vőlegény, meg az anyósa, ugyan rakják az apróst. A hátulsó házban, a nagy tölgyfa asz­tal körül ülnek az öregek, a falu torka ret­tenetesen szónokol, élteti az új párt „az Is­ten is egymásnak teremtette őket“ mondja többek között. A sok vigadó között senki sem veszi észre azt a gúnymosolyt, a­mi fájóbb a sí­rásnál, mely a halovány menyasszony ajkán végig vonul, mosolyogni kell, mert már ez így szokás. Ott ült az utóházban, meghúzta magát egy sarokban, beteg volt nagyon, na­gyon beteg. .. — De lelkem kis feleségem, szán­ta meg a nótárius az új menyecskét, velem csak tánczol egyet. — Lássa kend, senkivel sem tánczol­­tam, mondom, hogy igen fáradt, beteg va­gyok. .. — No de mégis hiába, velem kell leg­alább egyet fordulni. Hát ha rákényszerít kend, gyerünk. Oda­kint már sötét volt, beborult az ég, senki sem volt az udvaron, senki a ház­tájékon, csak egy szűrös legény ált az első ház ablaka alatt, subája alól valami bot forma látszott ki s nyugtalanul jártatá oly­kor szemeit végig a sötétben, nem látja e valaki ? Vígan ugratott a nótárius­­ tánczolók közé, de pár pillanat múlva lövés dördült, utána egy másik, jól talált mind a kettő! * f * * A cserepi temetőben két frissen hán­tolt sirkant domborul. A biró lánya, meg a juhász legény ölelkeznek, csókoló­znak, egymáséi a . . . menyországban. * v * * Politikai hírek. — A képviselőház munkarendje. A kép­­viselőház holnap (nov. 22) tartja a delegá­ciók ülése végett történt elnapolás után első ülését. Az ülésen csakis a legközelebbi napirend, illetőleg a tárgyalandó törvényja­vaslatok sorrendje fog meghatároztatni. Mint­hogy ez ülésben a pénzügyi bizottság előa­dója a költségvetésről szóló egész jelentést be fogja már terjeszteni és e jelentés hét­főn, legkésőbb kedden nyomtatásban a kép­viselők kezei közt lesz, azért tekintettel ar­ra, hogy a jelentés tanulmányozására a kép­viselőknek egy pár nap engedendő, a költ­ségvetési vita kezdete valószínűleg a jövő hét végére tűzetik ki. Várjon a képviselőház előzőleg egyik­másik oly törvényjavaslatot, melyekre vo­natkozólag a bizottsági jelentés már beter­jesztetett, így nevezetesen a volt határőrvi­dék házközösségéről szóló törvényjavaslatot nem veszi e tárgyalásba, a képviselőház ha­tározatától függ. A képviselőház egyik közelebbi ülésé­ben Berzeviczy Albert helyett jegyző fog vá­lasztatni és — mint halljuk — a választás valószínűleg Szathmáry Györgyre jog­osul. — A lengyel delegátusok hallgatása, mellyel Kálnoky gróf külügyi expozéját s a skierniewiczei találkozásra vonatkozó fej­tegetéseit fogadták, s­mint egy külföldi lap írja, a bécsi kormányköröknek sehogy sem volt ínyére. El is követtek mindent, hogy a lengyel delegátusokat oly kijelen­tésre bírják, mely szerint ők a kormány külügyi politikáját egészben, tehát az Orosz­országgal való barátkozást is helyeslik. Ezek a fáradozások azonban nem vezettek sikerre, s a lengyelek nem voltak rábírha­­tók, hogy a delegáczióban ily nyilatkozatot tegyenek.­­ Egyik-másik ugyan hajlandó lett volna erre, de a dolgot még sem lehe­tett nyélbe ütni, még­pedig Hausner miatt. Attól tartottak ugyanis, hogy e delegátust, a­ki russzofóbiájáról ismeretes, egy helyeslő nyilatkozat oly éles kijelentésekre provo­kálná, melyek a dolgot alaposan elrontanák. Épen azért Smolka, az elnök, vonakodott ez irányban felszólalni, a nyilatkozat előzetes megállapítása pedig nem sikerült, s így az­tán nem maradt egyéb hátra, mint a kér­dés elhallgatásához folyamodni. Így esett meg a mi monarchiánkban az a pikáns eset, hogy a kormány zokon vette, a kért elő­terjesztését vita nélkül fogadták el.­­ A franczia kínai viszály a legújabb hirdelések szerint még távol áll befejezésé­től. Híre volt ugyanis, hogy a békealkudo­­zások a két állam közt szilárd alapon foly­nak, — de a félhivatalos „Páris“ szerint Francziaország mindenesetre még továbbra is megteendi katonai intézkedéseit és csak akkor fog leszerelni, ha zálognak lesz bir­tokában és a kínaiak Tonkingot kiürítik. Felvilágosítás. Császár Bálint sepsi­szentgyörgyi polgármester úr ezen czím alatt „Bar­­tha Miklós hazudik“ czikket közölt a kormánypárt egyik vk­ -k lapjában. Bőséges okom lévén nem látni meg sem az illető lapot, sem Császár Bálint urat: nem igazítottam helyre a czikk állításait. Most e derék czikk egy részét a „Nemzet“ magáévá teszi s indokol­va látja általa a sepsi-szentgyörgyi népgyűlés betiltását. Úgy érzem, hogy a „Nemzet“-nek tartozom azzal, hogy a helyzet felől fölvilágosítva legyen s ekként alkalma nyíljék, valódi tények alapján igazságos ítélet formálására. A kérdéses czikkben úgy van fel­tüntetve az ügy, mintha a polgármes­ter úr, személyem megvédelmezése czél­­jából tiltotta volna be a gyűlést, előre tudván, hogy úgy fogok beszélni összeszidva pártot, személyeket, minisz­terelnököt, főispánt és szolgabirákat hogy azt a nép nem tűrte volna el s engem „hosszas időre képtelenné tett volna a magam lábán járni.“ Miután pedig a polgármester ur tiz csendőrje nem lett volna elég egy ilyen rendet­lenség megfékezésére, tehát preventíve intézkedett és betiltotta a gyűlést. Azt pedig, hogy én úgy én nem másképen fogok beszélni, a polgármester úr on­nan tudta, mivel „Illyefalván és a többi községekben“ úgy beszéltem. Miután nem vitázni, hanem csak fölvilágosítani akarok, mellőzöm a kér­dés azon oldalát, hogy a rendőrség itt azt a különös hatáskört vindikálja ma­gának, mintha neki az alkotmányos szabadság intézményei között joga és feladata volna, előleges czenzúrát tar­tani egy nyilvánosan elmondandó be­széd fölött. Azt is mellőzöm, hogy mo­dorom — vérmérsékletem — és ízlésem­nél fogva soha egyetlen beszédemben sem voltam „fene­gyerek.“ De fölem­lítek két tényt s reméltem, hogy a „Nemzet“ igazságérzete mindkettőt mél­tányolni fogja. Egyik ez: Cs. B. úr azt feltételezi, hogy „Bartha Miklós úgy fog beszélni, mint Ilyefalván és a többi községek­ben.“ Ezt természetesen akkor kellett feltételeznie, mikor betiltotta a népgyű­­lést. Történt pedig ez november 9-én délután. Nos, én ezennel kijelentem, s állításom mellett latba vetem magán és nyilvános életem egész reputáczióját, hogy élt a nov. 10-én Szemerián meg­tartatott népgyűlést megelőző idő­

Next