Ellenzék, 1885. január-június (6. évfolyam, 2-148. szám)

1885-01-13 / 9. szám

Kolozsvárt 1885. meg gróf Széchenyi, és melyet később is e nemzet egyesei és bizonyos kérdésekben a nemzet egésze is követett. Beszéde további folyamán utalt Brassó és Szeben kereskedelmére, hol a keleti kereskedelem szálai voltak öszpontosulva. Az államnak ép úgy érdekében volna ezen városok emelkedése, mint magadnak a szászoknak. De ott, hol a hierarkhia, a bürokráczia túlhatalomra vergődik, természetesen a közgazdasági és kereskedelmi kérdések el szoktak hanyagoltatni. Ott, hol a kereskedelmi kamarákban, az ipartestületekben, a gazdasági egyesületekben nemzetiségi és közgazdasági kérdések helyett a Schulverein jelszavai szoktak megbeszélés tárgyává tétetni, ahol nem az érdekkérdések megoldására, hanem arra szolgálnak, hogy talajt szerezzenek faji agitácziókra, ott a hanyatlás felett nem lehet csodálkozni. Áttérve felszólalása főtárgyára azt mondja, hogy gazdasági válság előtt áll nem csak hazánk, hanem egész Európa, s a legnagyobb bajnak tekinti nálunk azt, hogy hiányzik az elegendő tőke. E baj ellen hitelszövetkezetek felállítását látná legczélszerűbbnek. E mellett egy vállalkozó osztály teremtését tartaná szükségesnek, nálunk alig van iparos, gyáros vagy vállalkozó aki állami befektetés útján lett volna hazát. A magyar társadalom tevékenységének kérdésével is foglalkozott. Az állíttatik, — úgymond — hogy a magyar társadalom tevékenysége csekély. Nem osztja egészen e nézetet s az a meggyőződése, hogy Magyarország egyetlenegy társadalmi rétegét, amely valódi alapon nyugszik, nem nélkülözheti és nagy hiba volna egyik másik társadalmi réteg közti ellentéteket keresni. Azt természetesnek tartja, hogy azon paraszita fajok, amelyek különböző társadalmi rétegek között fel szoktak mindenütt nőni, irtassanak ki, de azt, hogy egyik társadalmi réteg ellen vegyünk fel küzdelmet, azt egészen természetellenesnek tartja. Elfogadja a költségvetést. Nagyobb figyelemmel és feszült érdekkel hallgatta a ház a következő szónokot gr. Károlyi Sándort. Meleg elismeréssel kezdte beszédét a miniszteri tevékenység iránt az újabb időben, ámde a jelen pillanatban ezek csak mellékkérdések , valamint nem foglalják magukban az összes gazdasági szükségleteket, úgy ki sem elégíthetik az igényeket. Rámutatott a tengerentúli versenyre, mely nemcsak Magyarországot fenyegeti, Európának minden földmiv ~ 4járakba^— mát. ttamutatou 8L bu^^~1B^igazlásának okaira s konstatálta, hogy ezek az okok nem múló, nem átmeneti természetűek. Mert nem csupán Amerika, hanem már India, Ausztrália és Afrika is sorakoznak az orosz versenyhez s elárasztják Európa piaczait. Konstatálta, hogy a verseny nemcsak az Íny.'zára terjedt ki, hanem máris kiterjed a repczére is. A múlt ééyty£u egész Európában részregfrzfttfilafjfl volt s mégis mi történt ? Az, hogy a repcze ára, az indiai repce beözönlése következtében semmivel sem ment magasabbra, mint lenni szokott a legjobb esztendőkben, így a gazdák a szűk terméssel szemben az áremelkedés rekompenzácziójától is elestek. És szóló a versenyt nem csupán a búzában és repczében látja határolva, hanem valószínűnek tartja, hogy évek múlva ki fog terjedni az árpára, rozsra, sőt talán a nyers húsra is, így a válság, mely a földművelő országokat fenyegeti imminens, és folyton növekvő. S e válság a maga természetes útján át fog hárulni az iparra is. Mert az ipar sem virágozhatik vevő nélkül. S amily mértékben fogy a vevő a pusztuló félbirtokosság közt, oly mértékben kell az iparnak is hanyatlani. Ezen eshetőséggel szemben nagy akciókat követel a kormánytól. Elsősorban kezdeményezést arra, hogy európai szolidaritásra törekedjék a transzatlantkumról beözönlő nyers termények ellen. Szoló a módokat erre konkrét alakban nem tudja formulázni, de érzi a thézis igazságát, és felállítja azt. Áll pedig a thézis abból, hogy a krízist, melyet Európa ki nem kerülhet, lassítani kell, s ez a lassítás csakis az európai gabnavámok által valósítható meg. Erre nézve a kormánytól, mely a külországokkal szerződéseket kötni van hivatva, elvárja az iniciatívát. Áttért azután a törvényhozási intézkedésekre, melyek a közgazdasági bajok javításával kapcsolatban álltak. Kiemelte, hogy Magyarország földje két kategóriára osztható. Egyik a fekete föld, mely a válságnak még egy ideig ellen tud állami, másik a fehér föld, mely már idáig is pusztulásnak indult. Mert ott, hol a föld sivár, ott a hol a népesség szegény, ott üti fel fejét az uzsora és ott szedi áldozatait. Az uzsora irtására igenis történtek eddig is törvényhozási intézkedések, csakhogy azok nem elegendők. Tapasztalás szerint az uzsorának dancsait emeli a hanyag, rendetlen közigazgatás és a megyei indolenczia. Szükségesnek tartja gróf Károlyi Sándor a fályigazgatás reformját és pedig oly alakban, hogy a hivatalnokok az államtól nyerjék megbízatásukat, ellenben a municzipális ellenőrzés és önrendelkezés fölélénkíttessék s a közigazgatási bíróságok minden megyében, egy a fővárosban székelő felebbviteli fórummal feállíttassanak. Épen igy szükségesnek tartja a büntető kodeksz jobbítását is, mert meggyőződése szerint legnagyobb visszaélések követtetnek el váltókkal. Olyanok is írnak alá váltókat kik annak jelentőségéről még fogalommal sem bírnak. Sürgeti a bevándorlások megszorítását, s a honosítási törvényt; — csak annak engedné meg a letelepülést a ki tudja mutatni, hogy tisztességes keresetből meg tud élni. A takarékpénztárakkal is hosszasabban foglalkozott melyek közül nem, egy ugyszólva uzsorát folytat; a betétekkel nincsen arányban nálunk a tartalék alap. Törvényt kívánna olyan módon, hogy minden takarékpénztár köteles legyen alapját a betétekhez aránylag növeszteni. Végül kijelenti, hogy ezen eszmék megvalósítását már régebben sürgette a kormánypárt soraiban, de mivel nem győzte teljesítésüket várni azért lépett az ellenzék soraiba. V anna Ullman Sándor hosszasabban szól az agrár mozgalom ellen tart időszerűnek, és a gazdaságot a tőkével való jó egyetértésre utalja. Mivel a kormány a gazdasági termelés összes ágainak fejlesztését szikén viseli, elfogadja a költségvetést. __— EfigBus Lukács úgy látja, s a budget is azt bizonyítja, hogy a miniszter nem folytat valóságos közgazdasági politikát. Nem talál abban oly tételeket, melyek Magyarország közgazdaságának előmozdítását jeleznék. (Helyeslés a szélsőbalon.) Pedig a 48-iki törvények azért állítottak minisztert a földmívelés, ipar és kereskedelem élére, mert azt akarták, hogy az államférfiul teendőket végezzen. (Helyeslés a szélsőbalon ) Az, ami most a minisztérium körében végeztetik, az elintézhető minden államférfiul tehetség nélkül, egyszerű közigazgatási úton. Szóló azt akarná, hogy Magyarország közgazdasági minisztere köthessen és bonthasson szerződéseket, ahol ezt a termelő osztály érdeke megkívánja, hogy elhárítsa azon akadályokat, melyek a magyar gazdasági fejlődés útjában állanak. (Helyeslés a szélsőbalon.) A közgazdasági politikát nemzeti alapra kívánja fektettetni, s hangsúlyozza a külön vámterület szükségét. Magyarországon ma nincs kereskedelem, nincs kereskedő osztály. Az erők minden téren való egyenlő fejlesztését és támogatását kívánja, mert szegény társadalom nem lehet sem hatalmas, sem hódító. Az összes de először a kicsik silabizáltak : ba, be, bi, bo, bü. Lenn a terem végén a vén Hauser is feltette pápaszemét, s két kézzel fogja az ábc-t, velük együtt silabizált. Látszott mint igyekszik ő is, hangja reszketett a felindulástól. Oly különös volt ezt hallani, hogy mindnyájunknak kedvünk lett volna nevetni és sírni egyszerre. Ez utolsó előadásra mindig vissza fogok gondolni. Egyszer csak a torony órája tizenkettőt főtt, utánna megkondult a déli harang. Azon perezben hallatszott ablakunk előtt a poroszok trombitája, akik a gyakorlatról tértek vissza. Hamel úr halványan emelkedett fel székéről. Sohasem tetszett nekem ily nagynak. „Barátaim, — mondá, barátaim, én . . . én . . .* Valami elfojta lélegzetét. Nem tudta befejezni mondatát. A táblához fordulva, felvette a krétát, és egy erejével oda támaszkodva, nagy betűkkel leírta : „Éljen I veocziaország !“ fejét a falhoz támasztva, mozdulatlanul állott, és anélkül, hogy többé szólott volna hazánk, intett kezével: „Vége van . . . menjetek.“ Fordította: Takács Mária. Egy mulattató könyvről és szerzőjéről. Dr. Vizoly Z. Az irodalmi czigítusok kávéháza. (Folytatás.) — Nőket illeti a kívánt büsiték és egyéb hozandók módjának és sorrendjének megállapítása. — Részemről, mondá Musette, a világért sem ijednék meg még a champagneitől sem; ezzel csattogtatni kezdett szájacskájával. — Megtébolyodtál-e ? kiálta közbe Marcel. Champagnest , hiszen ez nem is bor. — Annál rosszabb, de azért mégis szeretem, már csak azért is, mert feltűnést okoz. — Én pedig benuinit óhajtanék egy kis kosártokban, mondá Mimi, Rudolfot édesded tekintettel nézve. — Jolán, elvesztetted eszedet? kiáltá Rudolf. — Nem, de el akarom veszíteni, viszonta Mimi, kire a beaumi rendkívül nagy beverővel látszott bírni. Kedvesét lesújtotta e szó. És én, végré be Teinturnére Phémie a ruganyos pamlagon ide oda ringatózva — én mindenekelőtt „Tiszta szerelmet“ szeretnék. Ez a jó „gyomorerősítő.* Erre Schaunard az ő megszokott orgonái” hangjával néhány szót mondott, melyek Phémiet állásában megingatni látszottak. — Ej no! szólt végre M.Jezei határozottan, most az egyszer nem a világ. Rendeljünk ma százezer frank erejéig! — Hiszen a gazda úgy is mindig azt panaszolja, hogy igen kevés kélel —tévé tudolt hozzá. Hadd bámuljon ő maga is a meglepetésen. — Helyes! ruondá Collíné. Nagy ünnepélyt kell ma rendeznünk. És vájjon nem tartozunk e a nőknek a legalázatosabb engedelmességgel? A szerelem éltetője az önmegtagadás; a bor tudvalevőleg a gyönyörnek nedve; a gyönyör pedig az ifjúság kötelessége; a nők virágok, a virágokat pedig öntözni kell. Öntözzük tehát. Pinczér! Pinczér. Colline a lelkesültség lázas erejével kapaszkodott a csengetyű zsinegébe. A pinczér szélgyorsasággal termett elő. De amint a champagneiről, beaumeiről, tiszta szerelemről és más egyéb likőrökről hallott beszélni azonnal kiült arczán a meglepetés teljes skálája. Gyomrom oly üres, mint a hordó, panaszkodok Mimi, szeretnék sonkát elni. — És én pedig hónapos retket, mondá Phémie, egy kis pecsenyével körülötte. — Ugyan mondjátok csak egyszerre, hogy vacsorálni akartok, kiálta Marcel türelmetlenül — Biz ez nagyon is kedvünk s érint volna, viszonozták a nők. — Pinczér! mondá Colfin fintoskodó képpel : hozzon ide mindent, mi egy jó és tisztességes vacsorához a megkivántatik. A pinczér bámulatában háromszinűvé vált. Lassú léptekkel a pénztár felé ballagott, hogy az üzlet fejének a hallatlan dolgokat, melyeket tőle kívánnak, elbeszélje, s hogy rendeletét kikérje. A kávéház tulajdonosa az egész dolgot tréfának vette. De amint a csengetyű ismét megszólalt, maga sietett a terembe, hol Collínéhoz fordult, kinek irányában bizonyos tisztelettel viselkedett. Colline megmagyarázta neki, hogy karácsony estéjét nála óhajtják megülni , szíveskedjék tehát a kívánt dolgokat felteríttetni. A gazda mit sem felelt, hanem hátrálva elhagyta a termet, bogokat kötözve asztalkendőjére. Egész negyedórát tanácskozott nejével, mig ez, — ki, ... hála a szabad nevelésnek, melyet St. Deniben nyert, a szépművészeteknek és irodalomnak is tisztelője lévén — férjét a vacsora feltálalására rábírta. — Végre is — mondá a gazda, nem lehetetlen, hogy ez egyszer véletlenül pénzük van, és parancsot adott a pinezérnek, hogy mindent, mit kívánnak, számukra fet hordjon. Ő pedig belemerült a piquet játékba, melyet régi vendégeink egyikével elkezdett. Végletes vigyázatlanság. Tíz órától kezdve éjfélig a pinczérnek fel s alá kellett nyargalnia. Minden perezben mást és mást rendeltek. Musette angolosan téríttetett magának és minden egyes fogásra uj terítéket hozatott. Mimi minden egyes bornemből ivott, mely az asztalra került. Míg Sobarnard, torkában Sahara homokja érezte égni, addig Colline szemeivel idestova élénk kereszttüzet lövelt és asztalkendőjét marczangolta fogaival, vagy jókat csipdelt az asztallábába, melyet nyilván Phémie térdének tartott. Marcel és Rudolf azonban nem veszítették el eszüket egészen és várták ,nem minden aggodalom nélkül, a dolog bonyolódását. Az idegen feszült kíváncsisággal kísérte a szemei előtt lefolyt jelenetet. Időről időre vonogatta ajkait, mintha mosolyogni akarna. Valahányszor ez történt, mindannyiszor zaj hallatszott, hasonló az ablaknyitás zajához. Ez az idegen nevetése volt, ki magában nevetett. Háromnegyed tizenkettőre leküldték a számlát, mi sem többet, sem kevesebbet nem tett 25 frank 75 centimesnél. Rájuk nézve hallatlan egy összeg. Ez nem kis tréfa, mondá Marcel. Sorsot kell húznunk, hogy ki lépjen a gazdával alkudozásba, ami bizony nem csekély munka. Erre elővettek egy domino játékot és sorsot húztak a legnagyobb szám fölött. A sors szerencsétlenül úgy akarta, hogy Schaunard találja a legmagasabban Schaunand kitűnő művész volt a zenében, de annál rosszabb diplomata. Épen akkor toppant a pénztárba, midőn a gazda piquet-párthiéját játszótársával szemben elveszítette ! (Vége követ.) , ELLENZÉK (22) termelő osztályok érdeke csak a nemzetgazdasági politikában nyerhet kifejezte . Szólották még, Simonyi Iván és Lipthay Pál mind ketten a budget ellen. Végül szólott a miniszter Széchényi Pál gróf is egy negyed óráig tartó beszéden agráriusnak vallva magát. Ezzel az ülés véget ért és a tárgyalás mára halasztatott. Az akadémiából. (Eredeti tudósítás.) Budapest, jan. 12. A magy. tud. akadémia II. osztálya ma délután 5 órakor ülést tartott, melyen Horvát Árpád levelező tag olvasta föl székfoglalóját, miután előbb köszönetet mondott az akadémiának megválasztásáért. Székfoglalójának tárgya : „Mabillon János, a diplomatika megalapítója.“ Az oklevelek használata már az ókorban is el volt terjedve; a középkorból pedig épenséggel tömérdek oklevél maradt fönn ; ámde az oklevélben, a diplomatika mint tudomány sem az ó- sem a középkorban nem létezett. Az új korban a kritika szelleme mindinkább terjedni, izmosodni kezd. Minthogy azonban a diplomatikai kritika szabályai még nem voltak megállapítva, az e korbeli diplomatikai vitatkozások tapogatózásnál egyébnek alig tekinthetők. A XVII. század közepe táján Lannoy franczia tudós már fennen hirdette a világnak, hogy az egyházak és kolostorok régi privilégiumai legnagyobb részt koholtak. Kevéssel ezután Papebroch Dániel jezsuita egy kritikai értekezésében Launoy részére állott és a koholmány vádját a benediktinusok saintdenisi levéltárára is kiterjesztette Minthogy ez újabb támadás paptól eredt, a Congregatio S. Mauri most már nem halaszthatta továbbra megtámadott levéltárának védelmét, miért is az apologia elkészítésével a Congregatio legtudósabb tagját, Mabillon Jánost bízta meg. Ily körülmények között jelent meg 1681-ben Mabillon klasszikus munkája e czímmel: „De re diplomatici Libri VI.“ Mabillon munkáját a tudós világ bámulattal fogadta. A hat könyvből álló műben Mabillon szól a diplomatika hasznáról, az oklevelek neveiről és nemeiről; ezután az oklevél-hamisításra kerül a sor; itt megjegyzi Mabillon, hogy a középkorban némisz mi is a romladozó oklevelek megújítása végett valamely hatósághoz folyamodni, hanem azokat bona fide maguk restaurálták. Szó van még első könyvben az oklevelek anyagáról, alakjáról nagyságáról és írásáról. A második könyv tárgyai ezek: az oklevelek nyelve, a rossz latinság okai, az orthographia, az oklevelek bevezetése, titulaturák, formulák, a személy és helynevek, aláírások, pecsétek, tanuk, végre az egész chronologia diplomatika. A harmadik könyvben Mabillon megcáfolja Papebrock elméletét. A három első könyv tehát teljesen kimeríti a diplomatika theóriáját. A negyedikben szó van a frank királyok palatiumairól és villáiról, amelyekből t. i. az ő okleveleik keletkeztek. Az ötödik könyv Mabillon diplomatikájának legfényesebb oldalát tünteti föl és ezt az 58 táblából álló facsimilék képezik. Végre a hatodik könyv 200 nál több oklevelet tartalmaz. E munkával Mabillon mindenkorra megalapította a diplomatikát és helyesen jegyzi meg Schönemann. Alig van példa rá, hogy valamely tudomány mindjárt megalapításakor a tökély oly magas fokán lépett a többi tudományok sorába, mint a diplomatika. Az eredmény, melyet Mabillon e remek munkája által elért, kétféle: először is megalapította a „diplomatika universalis“-t; másodkor pedig a franczia királyok diplomatikájának mintaszerű kidolgozását adta. A paleographia is sokat köszön Mabillonnak, habár e tekintetben az utódai messze túlszárnyalták. A köztetszéssel fogadott székfoglaló után Fraknói Vilmos olvasott föl egy értekezést II. Ulászló trónra léptéről, életteljes vonásokban rajzolva a Mátyás végső perczei és trónralépés közti időszakot. Beatrix hatalmi törekvéseit és az országnagyok önzését. A külföldi trónkövetelők lépéseit. Ulászló személyes jelleme leginkább megfelelt a magyar urak óhajtásainak, bár arról sejtelmük sem volt, hogy a királyjelölt erélye rövid időn tehetetlenségbe fog sülyedni. Remélték, hogy az új király nem fogja őket költséges háborúkba vinni, hogy ők fognak uralkodni Ulászló nevében és le fogják rombolni mindama korlátokat, melyeket Mátyás szigora emelt ellenük. Ulászló elfogadta az urak feltételeit. Beatrix, ki a vigasztalhatatlan özvegy szerepét játszotta, titokban azon mesterkedett, hogy a megválasztandó király hitvesévé lehessen. Baljóslatú előjelek közt nyílt meg a királyválasztó országgyűlés. A főurak, kik a kezdeményezés jogát egészen magukhoz ragadták, igénybe vették ezt a királyválasztásnál is. Négy jelölt versenyzett a koronáért. Az Ulászló pártján állók kifárasztani igyekeztek a köznemességet és ezért a tárgyalásokat hosszúra nyújtották. A főrendek az előlegesen megállapított hitlevélben nem átallották Mátyást törvénysértéssel vádolni és a Mátyás előtti időszakot akarták új életre ébreszteni. Hűtlenséget hűtlenségre halmoztak, sőt Korvin János pártjának gyarapodásával nem restelték fegyverhez nyulai és polgárháború veszélyét hozni az országra. A pártszenvedélyek egyre jobban elhatalmasodtak. Hihetetlen amaz általánosan elfogadott nézet, hogy Zápolya Jánost szólították föl a békebírói tiszt elvállalására, az ő szavazatától tévén függővé a trón betöltését. Megcáfolja ezt már az a körülmény is, hogy a milánói követ, ki a magyarországi eseményeket éber figyelemmel kísérte, udvarához intézett jelentésében, e fontos mozzanatról említést sem tett. A Buda várából kiszorított Korvin menekülni kényszerült. Csapatait Beatrix nehéz lovassága a Csont-hegy aljában szétszórta. — Beatrix most minden követ megmozdított arra nézve, hogy Ulászló kezét magának biztosítsa és ezért ellenségeit lekötelezni igyekezett. Végre is Ulászló írásbeli okozatot állított és ily előzmények után kikiáltatott Magyarország királyává. Az érdekes felolvasást jgnvoltak zajosan megtapsolták. Vidéki levelek. Segesvár, 1885. január 12-én. Tisztelt Szerkesztő úr! A segesvári állami elemi iskola tanítótestülete, a magyarországi tanítók árvaháza javára, a folyó január hó 10-én jótékonyczélű hangversenyt rendezett a városház nagy termében, de sajnos, hogy közbejött véletlen miatt, annak több pontja elmaradt, s másokkal pótoltatott. A hangversenynek szellemi sikeréről — nem lévén szakértő — nem szólok ; csak annyit jegyzek meg, hogy talán nem ártott volna a műsor összeállításánál tekintettel lenni arra, hogy egy magyar állami iskola tanítótestülete rendezi első hangversenyét s annak magyar jellegét jobban meg kellett volna őrizni. Ami az anyagi eredményt illeti, az egyenlő a semmivel. Csak is a felülfizetéseknek lehet köszönni, hogy a költségek fedezve, s a deficit kikerülhető lett. Aki a mondott estén a hangversenyteremben szétnézett, két tanúságot szerezhetett magának, amelyekkel számolni kell annak, a ki nálunk a közönséget jótékony czélra akarja megadóztatni. Az egyik az, hogy bármineHátszeg, 1885. jan. 12. Tekintetes Szerkesztő ur ! A „Gazeta Transilvaniei“ múlt évi decz. 23 iki számában egy czikk jelent meg, mely élesen kel ki az adóvégrehajtók lelkiismeretlen eljárása ellen. Több esetet hoz fel, melyek a valósággal csakugyan mégis egyeznek. Hunyadmegyében a köznép, a földmives osztály, tisztán a román elem. A terb.?» átlók s w aatasztefi munka____ ej ezése után, olyannyira felszaporodtak, hogy már elviselhetlenné válik, kivált ha még egy-két oly gyenge termésű év következik, mint a múlt 1884-ik volt, mikor a köznépnek ugyszólva főtápláléka a kukoricza, háromötöde éretlen maradt. Éhez jön a szalmás gabona árának hihetetlen olcsósága, valamint az is, hogy a marha ára 15 százalékot csökkent, amit a nagyobb birtokosok is súlyosan éreznek ; általános elszegényedés, általános levertség s biztos út a koldusbothoz még akkor is, ha az adóvégrehajtók az adófelügyelőség rendeleti által szorgalmazva, az utasítás és törvényeknek igen számos esetben áthágása által nem siettetnék is azt. Nem akarok Baruch állami végrehajtó eljárásairól szólani s reá vonatkozólag csak annyit mondok, hogy ebben az egyben igaza van a G. T. is, ha a magyar kormánynak eme másnak verejtékén élősködő hivatalnokát pellengérre állítja. így tesznek a többiek úgy tesznek nemcsak Hunyad, de a többi megyében is. Az adófelügyelő uraknak dicsőség kell, érdemeket akarnak szerezni az adónak mennyire csak lehetséges, leglelkiismeretlenebb módon való erőszakos felhajtása által is, miközben a nép undora, az lárvák sírása s nagyon sok esetben talán az léhalállal küzdők átka is kiséri őket. S nekik jól esik az, mivel nem ismerik, nem akarják ismerni a nép ínségét, nyomorát. A törvényt számtalanszor szegik meg a legégrekiáltóbb módon. Számtalanszor elárvereztetik a szegény földmivesnek egyetlen tehenét, mely 60—80 forintot megér 15 — 20 s mű mulatság rendezé csupán csak is a magyarság támogatá«/'' számíthatunk, mert p tagadhatja, hogy sem 7,1 Sb»sí a helybeli Szás is, po. miszerint velünk olyan éles ellentétben állanak a különvállás olyan erős lett, nemcsak fizikai, de a társadalmi téren együttműködésről, egyuton mi__ közel jövőben t. i. mig a politikai ^arányok meg nem változnak, szó sem lehet " A másik pedig — a mi ez elsőből önként következik az, hogy itt jótékony wt.i magyar jellegű nyilvános előadások utji’’ támogatni — a résztvevő közönség csekély száma s a rendesen felmerülő költségnagy volta miatt — nem lehetséges. Legalább ez idő szerint nem. Azért, ha szándékuk van —minthogy reméljük is — bárminemű nyilvános mulatságot rendezni, azt tegyék a magyar társas élet élénkítése s mulattatása czéljából ; mert ha arra számítanak, hogy a közönség a jótékony czél érdekében áldozatokat fog hozni, a mostani hasonló keserű csalódásra fognak ébredni minden bizonynyal. Feltűnő ugyan, hogy épen Segesváron hol ezelőtt 10 évvel még a szász és magyar elem közötti viszony sokkal barátságosabb volt, mint bármelyik szász városban s a hol egy igen tekintélyes, hazafias, s fenálló rendszert támogató párt létezett, s hol a szászok túlnyomó része úgyszólván tüntető szívélyességgel viseltetett mindaz iránt a mi magyar: ennyire megváltozhattak s elmérgesedhettek a viszonyok, de a tényt sem tagadni, sem előtte szemet hunyni nem lehet. Talán nem ártana, ha azok, kiknek hatalmukban van a bajon segíteni,gondolkoznának egy kissé a dolog felett, mert bizony nem jól van ez így !