Ellenzék, 1885. január-június (6. évfolyam, 2-148. szám)
1885-05-28 / 121. szám
Hatodik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Bel Uzly utcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimeendők. AZ „ELLENZÉK :!ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva kén int..................16 írt. II Negyedévre . . félévre...................... 8 írt. || Egy hóra helyben Egyes számára 5 kr. Bejjelzik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 4 írt. 1 írt 60 kr. [92« Skulaft« Kolozsvár, csütörtök, május 28. 1885. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DÍJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. A vidék és a főváros. Budapest egy hónap óta szakadatlan ünnepélyek és hízelgő ünnepeltetés tárgya. Mióta az országos kiállítás megnyílt, nem múlik hét, hogy a főváros népe valamely nagyobb szabású ünnep, látványosság és mozgalom szemtanúja ne legyen. Majd Bécsnek a „birodalmi 15- ös székvárosnak“ polgármesterei, tanácsa és városatyái rándultak le tömegesen, hogy bemutassák az osztrák világváros üdvözlő hódolatát a magyar birodalom metropolisának; majd az osztrák-német irodalom és sajtó képviselői kerekednek föl csoportosan és Budapestre sietnek hasonló őreiből; majd meg ismét a cseh nép kiváló vezérférfiai keresik föl százával a magyar fővárost, hogy a kiállítást tanulmányozzák, megdicsérjék és baráti jobbot szólítsanak a lovagias, vendégszerető és előretörekvő ifjú magyar fővárossal. Szóval ünnep ünnepet ér. És Budapest úszik az örömárban. És vendégeit egyenlő szívélyességgel fogadja a távol külföldről és a magyar vidékekről egyaránt. A fővárosiak büszke önérzettel vezetik körül a látogató vidékieket és az idegeneket díszes palotasoraik között, a ragyogó kiállítási csarnokokban, a főváros számos nagyszabású közintézeteiben, miközben túláradó örömmel fogadják a bel- és külföldi idegenek olykor túlontúl hízelgő nyilatkozatait a főváros szépsége, ragyogó pompája, bámulatos haladása és rohamosan fejlődő világvárosias színezete felől. Hát Budapestnek jó oka van örömárban úszni. Soha politikai fordulat egy várost oly rohamosan nem emelt virágzásra, mint Budapestet újabb alkotmányos életünk. Rómán p. o. bár 15 éve, hogy fő- és székvárosa jön az egyesült Itáliának, alig-alig látszik meg, hogy a nagy olasz birodalom központja már másfél évtized óta; a politikai fordulatot alig-alig tanúsítja egyéb, mint hogy az uralkodócsalád, a törvényhozás , a kormány ott vett székhelyet; máskülönben építkezéseiben egy cseppet sem lépett ki a normális fejlődés méreteiből, közintézetei pedig alig szaporodtak ézrevehetőleg. A német császárság székvárosa, Berlin már feltűnőbb haladás nyomait uralja el, amióta az egységes német bizalom politikai központja jön. De Berlin haladása sem összehasonlíthatódapest meseszerű emelkedésével. Ezzel u tán még leginkább kiállják a versenyt éjzak-Amerika újonnan keletkező várasaai, melyek úgyszólva néhány év alatt hete a semmiből emelkednek ki és épülnek fel a modern kultúra, ipar, kereskedelem, tudomány, forgalom óriási góczpontjaira. Mi, a vidék, a szegényes, elmaradt, homályos provinczia, csak örvendhetünk a magyar főváros páratlan fejlődésén. Örvendünk és mi is részt kérünk az ő dicsőségéből, mert éply Budapest alig két évtized alatt fejlett, ami jelenleg abban nagy részünk van nekünk is, a vidék százezereinek és millióinak. Helyesebben szólva önkényes és önkénytelen filléreinknek, melyek adó és kereskedelem útján évente mint tengernyi pénz a magyar fővárosba folynak össze. Soha politikai fordulat oly rohamosan nem emelt virágzásra egy várost, mint Budapestet. Ezt mondtuk fennebb. Hozzátehetjük, hogy ritkán áldozott kormány, törvényhozás és egy egész ország annyit fővárosa felvirágzásáért, mint a magyar kormány, törvényhozás és Magyarország Budapestért. Földrajzilag kedvező helyzete megvolt Budapestnek azelőtt is, megvolt hatalmas Dunája is, mely közlekedési és ipari viszonyaira olyannyira emelőleg hat közre. Ám azért fejlődése épen olyan lassú és normális volt, mint bármily vidéki nagyobb városunké. Hanem igenis felemelte Budapestet 1867. óta az, hogy a kormányzás és törvényhozás központjává jön. Nemcsak, de maga az állam milliókkal és milliókkal segítette, hol egyenesen, t. i. számtalan állami intézménynek és intézetnek oda való központosítása, diszes állami épületek emelése által, hol közvetve, t. i. a két város egyesítése, önkormányzatának különleges szervezése, kölcsöneinek állami biztosítása útján. A vidék, a nemzet nagy zöme mindehez a maga részéről örömmel járult hozzá. Mindnyájan tudjuk és elismerjük, hogy az ország fővárosának emelkedése, virágzása, szépülése az egész országnak érdeke. Ám ha ezt elismerjük, azt is valljuk, hogy egy főváros, mely vetekedik a nyugati világvárosokkal, önmagában még nem azonos az országgal, a főváros felvirágzása nem egy jelentőségű az ország felvirágzásával. S valljuk meg őszintén és ismerje el Budapest is azt, hogy az ellentét közte és a vidék között sokkalta nagyobb, hogy sem ne kívánnék mindnyájan, hogy ez az ellentét fővárosi fény és a vidék hátramaradottsága között minél előbb és minél kissebbé legyen. Ha igazságosok akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy a főváros rohamos, bár mindenesetre örvendetes fejlődése mögött összes vidéki városaink haladása messze elmaradt. Szegények és fejletlenek, a legtöbb alig kezd kibontakozni falusias hátramaradottságából. Ha a külföldi csak pár lépést tesz lapestről a vidék valamely nem is kissebb, hanem nagyobb városába; s ha ott, a fővárosban,a fényben, a haladásban, a kultúrában gyönyörködött, itt, a vidéken, ámulva áll meg azzal a szegényességgel, elmaradottsággal és sötétséggel szemben, mely rögtön eszébe juttatja, hogy Magyarország fővárosa európai színvonalon áll ugyan, de maga az ország bizony már Kelet. I Hát bizony mi al adók vagyunk, hogy a főváros után már most a vidéken a sor. Államnak és társadalomnak, kormánynak és törvényhozásnak már most egész áldozatkészségükkel, gondoskodásukkal, buzgalmukkal a vidék felé kell fordulni, hogy annak bár központi helyzettel bíró városai, mint egy Arad, Kolozsvár, Brassó, M.Vásárhely, Debreczen, Kassa, Kecskemét, Székes Fehérvár stb. stb. kiemeltessenek egyesült erővel százados elmaradottságukból. S ha az állam és nemzet ezekért csak felét teszi meg annak, amit egy Szegedért és század részét annak, amit a fővárosért áldozott, akkor ezeknek felvirágzását is biztosította lesz. Gondoljuk meg mindnyájan jól, hogy a centralizáció minden nemzetnél káros visszahatással volt a nemzet egészséges fejlődésére. Magyarországon a merev, kizárólagos központosítás a fővárosba politikai és közgazdasági tekintetben, a magyar nemzet végpusztulásához vezetne í Gy azzá «„ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1886. Május 28. Útközben. X. A rombolás müve közel ezerötszáz évig “d ott. A mit le nem döntöttek, azt beteleik a többi rom törmelékével, így ketteztek a római rétegek. Vagy azért, hogy munkát kíméljenek , vagy azért, hogy a Tiberis áradásaitól legyenek, vagy talán azért, hogy — otthagyva a rendes niveau homályát ésWetes levegőjét — a magasban szép klubhoz és tisztább levegőhöz jussanak , az lrt van úgy mint a középkorban az a sa-‘t«Agoa építkezési szokás uralkodott itt, így a régi házfalaknak csak a tetejét és ’’ ^»elites részét szedték le ; a romokat törmelékeket azonban nem hordták el, engedték, hogy azok lehullás közben halmozzák a földszintet s ekként egy meszöges domb keletkezzék a régi épület trajaiból. E dombokon uj házak, uj tem- J®°k és uj utczák keletkeztek. Ez volt a módszeres eljárás. Olykor azonban, ha az anyagot hasz^feketűnek találták, nem temették be, ba® elkordtk városfalnak, templomnak és ‘Wnházaknak. Egyedül a Colosseum szá- I uA'fS volt Rómának és környékének — ill ^i&' A ki közelebb kapta a Cara,(‘a hermáit, az természetesen onnan hord* épitési anyagot. Mindenesetre köny.*. Violt Rómának jól kövezett utczáin.ji ,* kész mánány, trachit és siennit ... *kat. mint elmenni a sabinusi hegyekba s onnan fejteni ki nagy nehézségek között a követ. E kegyetlen műtétet oly kétségbe nem vont szabadsággal hajtották végre, miszerint tudva van, hogy még Pisa polgárai is eljöttek ide épületanyagért s e távol fekvő város számos középülete a mons Aventinus és mons Sacer műemlékeinek részleteiből emeltetett. Ily körülmények között, a csodával határos, hogy annak a kegyeletes elővigyázatnak és szakszerű buzgóságnak, melyet az ujjabbkori ásatásoknál a két Rossi ésPietro Rosa kifejtettek, sikerült meglehetős tisztult képet adni a forum Romanumról és Romának egyéb történelmi nevezetességéről. Újabbkori ásatásokról teszek említést, mert tudva van, hogy a tizenegyedik és tizenötödik évszázadban is folytak ásatások. A renaissanc idejében volt ez, midőn minden jó és rosz ízlésű ember arra törekedett, hogy megszerezze az óvilág egy egy klaszszikus művét. Egész Európa megrohanta Rómát szobrokért, oszlopfőkért, urnákért, torzókért és mozaikért. A műemlékkereskedők hajói bejárták a kontinens valamennyi kikötőjét, hogy egyetlen város kincseivel fölékesítsék az emberiséget. A köz és magángyűjtemények ekként meggazdagodtak, a történelmi tudomány pedig elszegényedve gondol az adatok ama biztosságára, melyet eredeti helyükön, e szétszórt és zsákmányul esett kincsek nyújtanának. A renaissance e kapzsisága, a tudomány szempontjából, talán még a vandálok és pápáknál is többet ártott. E nélkül az egésznek feltüntetéséhez nem kellene egyéb, mint a halomban heverő romok gondos összeillesztése, így az archeológusok hősies gárdája a kitartásnak ama kétségbeejtő munkájára van utalva, hogy világrészünk összes gyűjteményeiből, apró részle-tekben bordogassa össze a matériát, hogy megszerezze tanainak a hitelt, s állításához az igazolást. E műemlék-keresők kíméletlenül feldúlták a sírokat, lefestették a freskókat, széthordták a fegyverzetet és kihozván a felszínre mindazon apróságokat, házi eszközöket, iparszerszámokat, edényeket, viasztáblákat és papyrus tekercseket, melyek nekik értékteleneknek látszottak, a kultúra történelmének legbecsesebb adatait semmisítették meg. Ezek szerint: barbarizmusi építkezés, vakbuzgóság és a tudatlansággal párosult műemlékbajsza egyesült arra a végre, hogy szemeink elől elfödje a régi Rómát Már említem, hogy az újabb ásatások rendkívül gondosságából ma már az utazó mégis elég világos képet lát a régi Róma legkiválóbb helyeiről. Egyetlen séta föltárja előttünk a via sacra kövezetét, a Vestatemplom előcsarnokát és oltármaradványait; ezen előkelő szüzek kolostorát, hálótermeit, konyháját, étkezőhelyiségeit, és fürdőszobáit, kik úgy éltek, mint a mai Stiftdámák s befolyásosabbak voltak a mai udvarhölgyeknél. Templomuk és zárdájuk romjai között igen sok veszta szobrot találtak, melyeken világosan meglátszik, hogy a faragó művész több figyelmet fordított a szoborszerű szépségre, mint a természeti hűségre. Hiába a nők voltak , s bár az állataéletben igen lényeges funkcziójuk volt, de a maradványok mégis azt tanúsítják, hogy feltűnő gond volt az öltöző szobákra fordítva. A szobrokon ott van a vesztalina neve, aki megfeledkezett szűzi fogadalmáról, annak a barbár büntetésen kívül még azzal is lakolnia kellett, hogy nevét lesorolták a szobor talapzatáról. Úgy tetszett nekem, hogy a névtelen szobrok száma nem csekély. Arról a fenséges gödörről, mit Forum Romanumnak neveznek, legjobb áttekintést nyerünk, ha megállunk a gödör nyugati partján, a Titus diadalíve alatt. Megállva e helyen, mindjárt szemlélet alá vehetjük ez óriás kaput, melyet ha megismertünk, valamennyi diadalívről biztos fogalmat alkothatunk. Ismeretes dolog a római közélet férfiainak az az ambícziója, hogy valamely nagy szónok felügyelete és vezetése mellett harmincz-harminczöt éves korában néhány sikerült, vád- vagy védbeszédet tarthasson a fórumon, hogy harminchét éves korában megválasztassék questornak vagy aedilisnek, negyvenkét éves korában consulnak s aztán a tanács által kiküldessék tartományi kormányzónak, hol alkalom nyíljék néhány csatát nyerni s végre az ellenség ötezer halottját felmutatva, jogczimet szerezzen a diadalmenethez. A római nagyságok nem tartották életüket bevégzettnek, mig róluk a dicsőségnek mind e tényeit valamelyik barátjuk dicsbeszéde elé nem sorolhatta a fórumon. A diadalmenetekhez a köztársaság korábban, midőn még nagyobbak voltak a tények mint az emlékek s maradandóbb volt a dicsőség mint dicséret, egyszerű és ideiglenes kapukat használtak fából, virágokkal, lombokkal és győzelmi trófeumokkal felékesítve. Az ünnepély végén a kapukat lebontották. Amilyen arányban fogytak a köztársasági erények, abban a mértékben szaporodott a császársági pompa. A felfújt és felfuvalkodott imperátorok nem elégedtek meg a diadalmenet egyetlen napjának emlékezetével, úgy akarták, hogy dicsértetésük állandó legyen s ünnepeltetésük túlélje az eseményeket. így jöttek létre a márvány diadalivek, a korinthusi rendszer óriás oszlopaival s homlokzatukon a képzelt és végzett nagy tettek domborműveivel és leírásával. Ha nem tévedek, három diadalív maradt fenn meglehetős épségben korunkig, melyek között legegyszerűbb, de legérdekesebb a Titus Vespasianusé. E kapu Zsidóország végleges meghódításának és Jeruzsálem lerombolásának emlékezetére építtetett. Titus e kaput az ide hurczolt zsidó foglyokkal építtette fel. A domborműveken látszik a personifikált Jordán; az ép, majd égő, majd romban heverő város; az elzüllésnek indult nép, mely inkább választa az örök vándorlás szomorú hontalanságát, mint a római szolgaságot; a megkötözött Simon Barriora, utolsó hőse és vezére e csodálatos nemzetnek, mely az emberi czivilizácziót megtermékenyítette a Prófétákkal, a Példabeszédekkel és a Zsoltárokkal, Jeremias hazafiságával és Jakob erényeivel; a másik képen látszik ugyanezen hősnek agyonkorbácsoltatása a Marmontin börtönben , továbbá a frigyláda és a hétágú gyertyatartó. Ide vannak metszve a Titus diadalmenetének részletei, úgy hogy ha írásbeli maradványok nem volnának, e bas reliefek biztos támpontot szolgáltatnának az istenítésről, mit a császárság sülyedő népe diadalainak nevezett. A gyülekezés a Marsmezőn történt. Itt öltötte magára a diadalmas vezér a palmafatuukat, hogy beleállva a fehér lovak által vont kétkerekűbe, kisértetve a fogás Politikai hírek. A képviselőválasztás Veszprémben június 8-án lesz. Eötvös Károlynál még nincsen ellenjelöltje. Ugrón Gábor makói bíszédséről az ME-s tudósítója ezeket írja : Ugrón Gábor hatalmas hangja csendült meg az erkélyről. A nép áhítattal hallgatta a kitűnő szónokot. Ugrón a kormány külügyi politikáját és oly élesen támadta, mint a belügyit s megragadó ékesszólással fejtegette, hogy Magyarország népe csak úgy lehet boldog, ha a nemzet önálló és szabad lesz. Beszédét imaszerűen végezte azzal, hogy adja az ég, hogy Magyarország mielőbb a magáé legyen, mint szabad és független állam. A dunamelléki ref. egyházkerület június hó 6-án és a következő napokon tartja közgyűlését Budapesten. Az első napi ülésen Szász Károly püspök fog rövid emlékbeszédet mondani néhai gróf Lónyay Menyhért volt egyházkerületi főgondnok felett. Ezt az uj főgondnok, gróf Tisza Lajos eskütétele és főgondnoki hivatalába való ünnepélyes beigtatása fogja követni. A főrendiház újjászervezéséről szóló törvényben meghatározott harminc tag kinevezése már június hó folyamában meg fog történni. Az új kinevezett tagok azután, még az országgyűlés második szakának megnyitása előtt, ép úgy mint a főrendiháznak többi jogosított tagjai, egyszer s mindenkorra szóló legfelsőbb meghívót kapnak. Az általános képviselőválasztások Ausztriában tegnap vették kezdetüket. A horvát tartományi gyűlés október havában fogja ismét folytatni munkálkodását. Az új ülésszak elé jelentékeny belügyi javaslatokat fognak terjeszteni. Ilyen lesz a törvénykezési kerületek új beosztása, az új választási törvény, és számos jelentékeny közgazdasági érdekli javaslat. Budapesti franczia főkonzulté Belle követségi titkárt nevezte ki a franczia kormány. Magyar kulturegylet. A választmány ülése. Máj. 27. Az id. választmányt tegnap d. u. 5 órakor igen fontos kérdések fölött döntött. Elnök dr. Haller Károly mindenekelőtt bejelentette, hogy az alapszabályok a belügyminiszter részéről a bemutatási záradékkal elláttattak, tehát meg vannak erősítve, s felhívja a gyűlést, hogy a végleges alakuló közgyűlés napja iránt nyilatkozzék. Hosszabb eszmecsere után abban történt megállapodás, hogy a közgyűlés június hó 14-én (egy vasárnapi napon) tartassák meg, d. e. 10 órakor a városi redontban. Tárgyai lesznek : 1. Megalakulás. 2. A tisztikar megválasztása. E gyűlés teendőinek előkészítésére Sigmond Dezső alelnöklete alatt egy 7 tagú bizottság küldetett ki, melynek tagjai: dr. Felméri Lajos, dr. Concha Győző, dr. Hegedűs István, Deáky Albert és Dobál Antal. Elnök dr. Haller Károly jelentést tévén a budapesti küldöttség eljárásáról, a választmány meghatva vette tudomásul Hynald Lajos bibornok-érsek helyeslő és pártolást ígérő válaszát s egyszermind elhatározta, hogy ő excellencziájához meleghangú köszönő és hála felirat intéztessék. Köszönő irat küldését határozta el a választmány ifj. gróf Teleki Domokosnak és Zeyk Józsefnek is, kik egyesületünk választmányát a munka legnehezebb napjaiban megbecsülhetetlen buzgalommal és segítséggel támogatták. Titkár a 12 tagú bizottság nevében bejelentette, hogy a gyűjtés követendő rendszerét illetőleg abban történt megállapodás, mikép a Királyhágón túl megyei járásonként s városi területenként, az erdélyi részekben pedig megyei és városi választmányokként történjék a szervezkedés. Az elnökség külön-külön levélben fel is kérte már a Királyhágón túli összes alispánokat és polgármestereket, hogy járásaikban, illetőleg kerületeikben egy-egy ügybuzgó tekintélyes férfiút nevezzenek meg, kiknek kezeibe azon a helyen letehessük a nem egy napra, nem is egy esztendőre terjedő hazafias munka vezetését. A válaszok örvendetesen érkeznek. Végül a budapesti magyar iskola egyesület átirata jelentetett be, melyben a lelkes és kitűnő testvéregylet egyöntetű solidaritásra kér. Elnökség felhatalmaztatok, hogy a nagyobb testvér által nyújtott kezet a legnagyobb örömmel siessen megköszönni és elfogadni. A részletes terveket természetesen csak az uj választmány fogja megállapítani. Ezzel az előkészítő választmány utolsó előtti ülését befejezte. Még egyszer jön össze a közgyűlés napja előtt s akkor átadja tisztét azok kezébe, kiket a közgyűlés akarata kijelöl.* A pünkösdi ünnepek eredménye mutatkozik. A szent napok nem vonulhattak úgy el, hogy egyesületünk jelentékeny figyelemben ne részesült volna. Íme egy levél, mely az elnökhöz érkezett: Nagyságos ur ! „Az önkéntes tűzoltó-egyletek nagyváradi szövetkezete“ folyó hó 24. és 25-én tartván Sz.Somlyón évi közgyűlésüket, a jól végzett munka után a sz.-somlyói egylet által díszebéd volt az egylet megjelent tagjainak tiszteletére. A hivatalos felköszöntők után siettem megragadni az alkalmat és felhívni a figyelmet az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyletre, jeleztem, hogy Magyarországnak nemcsak névben, de szellemben is magyarnak kell lenni, de ezt csak munka és munkásság árán megszerzett művelődés által érhetjük el : indítványoztam, hogy a szsomlyói gyűlés emlékére a „szövetkezet“ legyen alapítótag ! Szavam nem volt hiában kiáltó szó, mert rövid félóra alatt összegyűlt 102 frt 10 kr., mely összeget — a szövetkezet megbízásából — azon értesítéssel van szerencsém Nagyságod kezeihez juttatni, hogy a szövetkezet elnöke, a kit az alapítók joga megillet, ez idő szerint Mezey Mihály nagyváradi kir. közjegyző, a nagyváradi tűzoltó-egylet főparancsnoka. A szövetkezethez tartozó egyletek közül a szí-somlyóin, mint helybelin kívül képviselve voltak: a nagyváradi, margittai, ér-mihályfalvi, diószegi és székelyhídi tűzoltó egyletek. Végül megjegyezni kívánom, hogy ezen alapító tagsági díjat azért nem jegyeztem azon aláírási ívre, mellyel a központi választmány megtisztelni szíves volt, mivel ez irányú tevékenységemet még csak kezdetnek tekintem, mivel helyi viszonyaink teljes ismerete alapján hiszem és reményem, hogy az Erdélyi Közművelődési Egylet gondosságának egyik kiváló tárgyát a Szilágy fogja képezni. Hazafius üdvözlettel. Nagy László sz.-somlyói evref pap és szilágyi esperes. Sz.-Somlyó, 1885. május 25-én. * Az orsz. kaszinó Budapesten tegnapelőtt tartott ülésben elhatározta, hogy az érd. magyar kulturegyletnek 500 írttal alapító tagja lesz. A kulturegylet sajtóbizottsága, mint már említik, pünkösd hétfőn alakult meg. A bizottság tagjai : Abonyi Árpád, Bartha Miklós, Bónis István, dr. Concha Győző, dr. Csernátoni Gyula, Deáky Albert, De Gerando