Ellenzék, 1885. január-június (6. évfolyam, 2-148. szám)

1885-05-28 / 121. szám

Hatodik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Bel Uz­ly­ utcza 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimeendők. AZ „ELLENZÉK :!ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva kén int..................16 írt. II Negyedévre . . félévre...................... 8 írt. || Egy hóra helyben Egyes szám­ára 5 kr. Bejjel­zik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 4 írt. 1 írt 60 kr. [92« Sku­laft« Kolozsvár, csütörtök, május 28. 1885. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DÍJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. A vidék és a főváros. Budapest egy hónap óta szakadat­lan ünnepélyek és hízelgő ünnepeltetés tárgya. Mióta az országos kiállítás meg­nyílt, nem múlik hét, hogy a főváros népe valamely nagyobb szabású ünnep, látványosság és mozgalom szemtanúja ne legyen. Majd Bécsnek a „birodalmi 15- ös székvárosnak“ polgármesterei, ta­nácsa és városatyái rándultak le töme­gesen, hogy bemutassák az osztrák vi­lágváros üdvözlő hódolatát a magyar birodalom metropolisának; majd az osz­trák-német irodalom és sajtó képviselői kerekednek föl csoportosan és Buda­pestre sietnek hasonló őreiből; majd meg ismét a cseh nép kiváló vezérfér­­fiai keresik föl százával a magyar fő­várost, hogy a kiállítást tanulmányoz­zák, megdicsérjék és baráti jobbot szó­lítsanak a lovagias, vendégszerető és előretörekvő ifjú magyar fővárossal. Szóval ünnep ünnepet ér. És Bu­dapest úszik az örömárban. És vendé­geit egyenlő szívélyességgel fogadja a távol külföldről és a magyar vidékek­ről egyaránt. A fővárosiak büszke ön­érzettel vezetik körül a látogató vidé­kieket és az idegeneket díszes palotaso­raik között, a ragyogó kiállítási csar­nokokban, a főváros számos nagysza­bású közintézeteiben, miközben túlára­dó örömmel fogadják a bel- és külföldi idegenek olykor túlontúl hízelgő nyi­latkozatait a főváros szépsége, ragyogó pompája, bámulatos haladása és roha­mosan fejlődő világvárosias színezete felől. Hát Budapestnek jó oka van öröm­­árban úszni. Soha politikai fordulat egy várost oly rohamosan nem emelt virág­zásra, mint Budapestet újabb alkotmá­nyos életünk. Rómán p. o. bár 15 éve, hogy fő- és székvárosa jön az egye­sült Itáliának, alig-alig látszik meg, hogy a nagy olasz birodalom központja már másfél évtized óta; a politikai for­dulatot alig-alig tanúsítja egyéb, mint hogy az uralkodócsalád, a törvényhozás , a kormány ott vett székhelyet; más­különben építkezéseiben egy cseppet sem lépett ki a normális fejlődés méretei­ből, közintézetei pedig alig szaporodtak ézrevehetőleg. A német császárság székvárosa, Berlin már feltűnőbb haladás nyomait uralja el, amióta az egységes német bi­zalom politikai központja jön. De Berlin haladása sem összehasonlítható­­dapest meseszerű emelkedésével. Ezzel u tán még leginkább kiállják a versenyt éjzak-Amerika újonnan keletkező vá­­rasaai, melyek úgyszólva néhány év alatt hete a semmiből emelkednek ki és épü­lnek fel a modern kultúra, ipar, ke­reskedelem, tudomány, forgalom óriási góczpontjaira. Mi, a vidék, a szegényes, elma­radt, homályos provinczia, csak örvend­hetünk a magyar főváros páratlan fej­lődésén. Örvendünk és mi is részt ké­rü­nk az ő dicsőségéből, mert éply Budapest alig két évtized alatt fejlett, ami jelenleg­­ abban nagy ré­szünk van nekünk is, a vidék százeze­reinek és millióinak. Helyesebben szólva önkényes és önkénytelen filléreinknek, melyek adó és kereskedelem útján évente mint tengernyi pénz a magyar fővárosba folynak össze. Soha politikai fordulat oly roha­mosan nem emelt virágzásra egy vá­rost, mint Budapestet. Ezt mondtuk fennebb. Hozzátehetjük, hogy ritkán áldozott kormány, törvényhozás és egy egész ország annyit fővárosa felvirág­zásáért, mint a magyar kormány, tör­vényhozás és Magyarország Budapest­ért. Földrajzilag kedvező helyzete meg­volt Budapestnek azelőtt is, megvolt hatalmas Dunája is, mely közlekedési és ipari viszonyaira olyannyira emelő­­leg hat közre. Ám azért fejlődése épen olyan lassú és normális volt, mint bár­mily vidéki nagyobb városunké. Hanem igenis felemelte Budapes­tet 1867. óta az, hogy a kormányzás és törvényhozás központjává jön. Nem­csak, de maga az állam milliókkal és milliókkal segítette, hol egyenesen, t. i. számtalan állami intézménynek és in­tézetnek oda való központosítása, diszes állami épületek emelése által, hol köz­vetve, t. i. a két város egyesítése, ön­­kormányzatának különleges szervezése, kölcsöneinek állami biztosítása útján. A vidék, a nemzet nagy zöme mindehez a maga részéről örömmel já­rult hozzá. Mindnyájan tudjuk és el­ismerjük, hogy az ország fővárosának emelkedése, virágzása, szépülése­ az egész országnak érdeke. Ám ha ezt elismerjük, azt is vall­juk, hogy egy főváros, mely veteke­dik a nyugati világvárosokkal, önma­gában még nem azonos az országgal, a főváros felvirágzása nem egy jelentő­­ségű az ország felvirágzásával. S vall­juk meg őszintén és ismerje el Buda­pest is azt, hogy az ellentét közte és a vidék között sokkalta nagyobb, hogy sem ne kívánnék mindnyájan, hogy ez az ellentét fővárosi fény és a vidék hátramaradottsága között minél előbb és minél kissebbé legyen. Ha igazságosok akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy a főváros roha­mos, bár mindenesetre örvendetes fej­lődése mögött összes vidéki városaink haladása messze elmaradt. Szegények és fejletlenek, a legtöbb alig kezd ki­bontakozni falusias hátramaradottságá­­ból. Ha a külföldi csak pár lépést tesz lapestről a vidék valamely nem is kissebb, hanem nagyobb városába; s ha ott, a fővárosban,­a fényben, a ha­ladásban, a kultúrában gyönyörködött, itt, a vidéken, ámulva áll meg azzal a szegényességgel, elmaradottsággal és sö­tétséggel szemben, mely rögtön eszébe juttatja, hogy Magyarország fővárosa európai színvonalon áll ugyan, de maga az ország bizony már Kelet. I Hát bizony mi al­­ a­dók vagyunk, hogy a főváros után már most a vidé­ken a sor. Államnak és társadalomnak, kormánynak és törvényhozásnak már most egész áldozatkészségükkel, gondos­kodásukkal, buzgalmukkal a vidék felé kell fordulni, hogy annak bár központi helyzettel bíró városai, mint egy Arad, Kolozsvár, Brassó, M.­Vásárhely, Deb­­reczen, Kassa, Kecskemét, Székes Fe­hérvár stb. stb. kiemeltessenek egye­sült erővel száz­ados elmaradottságuk­ból. S ha az állam és nemzet ezekért csak felét teszi meg annak, a­mit egy Szegedért és század részét annak, amit a fővárosért áldozott, akkor ezeknek felvirágzását is biztosította lesz. Gondoljuk meg mindnyájan jól, hogy a c­entralizác­ió minden nemzet­nél káros visszahatással volt a nemzet egészséges fejlődésére. Magyarországon a merev, kizáró­lagos központosítás a fővárosba politikai és közgazdasági tekintetben, a magyar nemzet végpusztulásához vezetne í Gy azzá «„ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1886. Május 28. Útközben. X. A rombolás müve közel ezerötszáz évig “d ott. A mit le nem döntöttek, azt bete­­leik a többi rom törmelékével, így ke­­tteztek a római rétegek. Vagy azért, hogy munkát kíméljenek , vagy azért, hogy a Tiberis áradásaitól legyenek, vagy talán azért, hogy — otthagyva a rendes niveau homályát és­­Wetes levegőjét — a magasban szép kl­­ubhoz és tisztább levegőhöz jussanak , az l­rt van úgy mint a középkorban az a sa­­-‘t«Agoa építkezési szokás uralkodott itt, így a régi házfalaknak csak a tetejét és ’’ ^»elites részét szedték le ; a romokat­­ törmelékeket azonban nem hordták el, engedték, hogy azok lehullás közben halmozzák a földszintet s ekként egy mes­­z­öges domb keletkezzék a régi épület trajaiból. E dombokon uj házak, uj tem- J®°k és uj utczák keletkeztek. Ez volt a m­ódszeres eljárás. Olykor azonban, ha az anyagot hasz­­^feketűnek találták, nem temették be, ba­­® elkordt­k városfalnak, templomnak és ‘Wnházaknak. Egyedül a Colosseum szá- I uA'fS volt Rómának és környékének — ill ^i&' A­ ki közelebb kapta a Cara­­,(‘a hermáit, az természetesen onnan hord­­* épitési anyagot. Mindenesetre köny­­.­*. Violt Rómának jól kövezett utczáin­­.ji ,* kész m­ánány, trachit és siennit ... *kat. mint elmenni a sabinusi hegyek­­ba s onnan fejteni ki nagy ne­hézségek között a követ. E kegyetlen mű­tétet oly kétségbe nem vont szabadsággal hajtották végre, miszerint tudva van, hogy még Pisa polgárai is eljöttek ide épület­anyagért s e távol fekvő város számos köz­épülete a mons Aventinus és mons Sacer műemlékeinek részleteiből emeltetett. Ily körülmények között, a csodával határos, hogy annak a kegyeletes elővigyá­zatnak és szakszerű buzgóságnak, melyet az ujj­ab­bkori ásatásoknál a két Rossi és­­Pietro Rosa kifejtettek, sikerült megle­hetős tisztult képet adni a forum Roma­­numról és Romának egyéb történelmi neve­zetességéről. Újabbkori ásatásokról teszek említést, mert tudva van, hogy a tizenegyedik és ti­zenötödik évszázadban is folytak ásatások. A renaissanc idejében volt ez, midőn min­den jó és rosz ízlésű ember arra törekedett, hogy megszerezze az óvilág egy egy klasz­­szikus művét. Egész Európa megrohanta Rómát szobrokért, oszlopfőkért, urnákért, torzókért és mozaikért. A műemlékkereske­­dők hajói bejárták a kontinens valamennyi kikötőjét, hogy egyetlen város kincseivel fölékesítsék az emberiséget. A köz és magángyűjtemények ekként meggazdagodtak, a történelmi tudomány pe­dig elszegényedve gondol az adatok ama biztosságára, melyet eredeti helyükön, e szétszórt és zsákmányul esett kincsek nyúj­tanának. A renaissance e kapzsisága, a tu­domány szempontjából, talán még a vandá­lok és pápáknál is többet ártott. E nélkül az egésznek feltüntetéséhez nem kellene egyéb, mint a halomban heverő romok gon­dos összeillesztése, így az archeológusok hősies gárdája a kitartásnak ama kétségbe­ejtő munkájára van utalva, hogy világré­szünk összes gyűjteményeiből, apró részle-­­­tekben bordogassa össze a matériát, hogy megszerezze tanainak a hitelt, s állításához az igazolást. E műemlék-keresők kíméletlenül fel­dúlták a sírokat, lefestették a freskókat, széthordták a fegyverzetet és kihozván a felszínre mindazon apróságokat, házi esz­közöket, iparszerszámokat, edényeket, viasz­táblákat és papyrus tekercseket, melyek nekik értékteleneknek látszottak, a kultúra történelmének legbecsesebb adatait semmi­sítették meg. Ezek szerint: barbarizmusi építkezés, vakbuzgóság és a tudatlansággal párosult mű­emlékbajsza egyesült arra a végre, hogy szemeink elől elfödje a régi Rómát Már említem, hogy az újabb ásatások rendkívül gondosságából ma már az utazó mégis elég világos képet lát a régi Róma legkiválóbb helyeiről. Egyetlen séta föltárja előttünk a via sacra kövezetét, a Vesta­­templom előcsarnokát és oltármaradványait; ezen előkelő szüzek kolostorát, hálótermeit, konyháját, étkezőhelyiségeit, és fürdő­szo­báit, kik úgy éltek, mint a mai Stiftdámák s befolyásosabbak voltak a mai udvarhöl­­gyeknél. Templomuk és zárdájuk romjai között igen sok veszta szobrot találtak, melyeken világosan meglátszik, hogy a fa­ragó művész több figyelmet fordított a szoborszerű szépségre, mint a természeti hűségre. Hiába a­­ nők voltak , s bár az ál­­lataéletben igen lényeges funkcziójuk volt, de a maradványok mégis azt tanúsítják, hogy feltűnő gond volt az öltöző szobákra fordítva. A szobrokon ott van a vesztalina neve, a­ki megfeledkezett szűzi fogadalmá­ról, annak a barbár büntetésen kívül még azzal is lakolnia kellett, hogy nevét leso­­rolták a szobor talapzatáról. Úgy tetszett nekem, hogy a névtelen szobrok száma nem csekély. Arról a fenséges gödörről, mit Forum Romanumnak neveznek, legjobb áttekintést nyerünk, ha megállunk a gödör nyugati partján, a Titus diadalíve alatt. Megállva e helyen, mindjárt szemlélet alá vehetjük ez óriás kaput, melyet ha megismertünk, vala­mennyi diadalívről biztos fogalmat alkot­hatunk. Ismeretes dolog a római közélet fér­­fiainak az az ambícziója, hogy valamely nagy szónok felügyelete és vezetése mellett harmincz-harminczöt éves korában néhány sikerült, vád- vagy védbeszédet tarthasson a fórumon, hogy harminc­hét éves korában megválasztassék questornak vagy aedilisnek, negyvenkét éves korában consulnak s aztán a tanács által kiküldessék tartományi kor­mányzónak, hol alkalom nyíljék néhány csatát nyerni s végre az ellenség ötezer halottját felmutatva, jogczimet szerezzen a diadalmenethez. A római nagyságok nem tartották életüket bevégzettnek, mig róluk a dicsőségnek mind e tényeit valamelyik barátjuk dicsbeszéde elé nem sorolhatta a fórumon. A diadalmenetekhez a köztársaság ko­rábban, midőn még nagyobbak voltak a té­nyek mint az emlékek s maradandóbb volt a dicsőség mint dicséret, egyszerű és ide­iglenes kapukat használtak fából, virágok­kal, lombokkal és győzelmi trófeumokkal felékesítve. Az ünnepély végén a kapukat lebontották. A­milyen arányban fogytak a köztársasági erények, abban a mértékben szaporodott a császársági pompa. A felfújt és felfuvalkodott imperátorok nem eléged­tek meg a diadalmenet egyetlen napjának emlékezetével, úgy akarták, hogy dicsérte­­tésük állandó legyen s ünnepeltetésük túl­él­je az eseményeket. így jöttek létre a már­vány diadalivek, a korinthusi rendszer óriás oszlopaival s homlokzatukon a képzelt és végzett nagy tettek domborműveivel és le­írásával. Ha nem tévedek, három diadalív ma­radt fenn meglehetős épségben korunkig, melyek között legegyszerűbb, de legérdeke­sebb a Titus Vespasianusé. E kapu Zsidó­ország végleges meghódításának és Jeru­zsálem lerombolásának emlékezetére építte­tett. Titus e kaput az ide hurczolt zsidó foglyokkal építtette fel. A domborműveken látszik a personifikált Jordán; az ép, majd égő, majd romban heverő város; az elzül­­lésnek indult nép, mely inkább választa az örök vándorlás szomorú hontalanságát, mint a római szolgaságot; a megkötözött Simon Bar­riora, utolsó hőse és vezére e csodálatos nemzetnek, mely az emberi czi­­vilizácziót megtermékenyítette a Próféták­kal, a Példabeszédekkel és a Zsoltárok­kal, Jeremias hazafiságával és Jakob eré­nyeivel; a másik képen látszik ugyanezen hősnek agyonkorbácsoltatása a Marmontin börtönben , továbbá a frigyláda és a hét­­ágú gyertyatartó. Ide vannak metszve a Titus diadal­menetének részletei, úgy hogy ha írásbeli maradványok nem volnának, e bas reliefek biztos támpontot szolgáltatnának az istenítés­­ről, mit a császárság sülyedő népe diadal­ainak nevezett. A gyülekezés a Marsmezőn történt. Itt öltötte magára a diadalmas vezér a pal­­mafa­tuuk­at, hogy beleállva a fehér lovak által vont kétkerekűbe,­­ kisértetve a fogás Politikai hírek. A képviselőválasztás Veszprémben jú­nius 8-án lesz. Eötvös Károlynál­ még nincsen ellenjelöltje. Ugrón Gábor makói bíszédséről az ME-s tudósí­tója ezeket írja : Ugrón Gábor hatalmas hangja csen­dült meg az erkélyről. A nép áhítattal hallgatta a ki­tűnő szónokot. Ugrón a kormány külügyi politikáját és oly élesen támadta, mint a belügyit s megragadó ékes­szólással fejtegette, hogy Magyarország népe csak úgy lehet boldog, ha a nemzet önálló és szabad lesz. Be­szédét imaszerűen végezte azzal, hogy adja az ég, hogy Magyarország mielőbb a magáé legyen, mint szabad és független állam. A dunamelléki ref. egyházkerület június hó 6-án és a következő napokon tartja köz­gyűlését Budapesten. Az első napi ülé­sen Szász Károly püspök fog rövid emlék­beszédet mondani néhai gróf Lónyay Menyhért volt e­g­y­h­á­z­k­e­r­ü­l­e­t­i főgondno­k felett. Ezt az uj főgondnok, gróf Tisza Lajos eskütétele és főgondnoki hivatalába való ünnepélyes beigtatása fogja követni. A főrendiház újjászervezéséről szóló törvényben meghatározott harminc­ tag kinevezése már június hó folyamában meg fog történni. Az új kinevezett tagok azután, még az országgyűlés második sza­kának megnyitása előtt, ép úgy mint a főrendiháznak többi jogosított tagjai, egy­­szer s mindenkorra szóló legfelsőbb meghívót kapnak. Az általános képviselőválasztások Ausz­triában tegnap vették kezdetüket. A horvát tartományi gyűlés október havában fogja ismét folytatni munkálkodá­sát. Az új ülésszak elé jelentékeny belügyi javaslatokat fognak terjeszteni. Ilyen lesz a törvénykezési kerületek új beosztása, az új választási törvény, és számos jelenté­keny közgazdasági érdekli javaslat. Budapesti franczia főkonzulté Belle követségi titkárt nevezte ki a franczia kormány. Magyar kulturegylet. A választm­ány ülése. Máj. 27. Az id. választmányt tegnap d. u. 5 órakor igen fontos kérdések fölött döntött. Elnök dr. Haller Károly minde­nekelőtt bejelentette, hogy az alapsza­bályok a belügyminiszter ré­széről a bemutatási záradék­kal elláttattak, tehát meg vannak erősítve, s felhívja a gyűlést, hogy a végleges alakuló közgyűlés napja iránt nyilatkozzék. Hosszabb eszmecsere után abban tör­tént megállapodás, hogy a közgyűlés június hó 14-é­n (egy vasárnapi napon) tartassák meg, d. e. 10 órakor a városi redontban. Tárgyai lesznek : 1. Megalakulás. 2. A tisztikar megvál­asztása. E gyűlés teendőinek előkészítésére Sigmond Dezső alelnöklete alatt egy 7 tagú bizottság küldetett ki, melynek tagjai: dr. Felméri Lajos, dr. Concha Győző, dr. He­gedűs István, Deáky Albert és Dobál Antal. Elnök dr. Haller Károly jelentést té­vén a budapesti küldöttség eljárásáról, a választmány meghatva vette tudomásul Hynald Lajos bibornok-érsek helyeslő és pártolást ígérő válaszát s egyszermind el­határozta, hogy ő excellencziájához meleg­hangú köszönő és hála felirat intéztessék. Köszönő irat küldését határozta el a vá­lasztmány ifj. gróf Teleki Domokosnak és Zeyk Józsefnek is, kik egyesületünk vá­lasztmányát a munka legnehezebb napjaiban megbecsülhetetlen buzgalommal és segítség­gel támogatták. Titkár a 12 tagú bizottság nevében bejelentette, hogy a gyűjtés követendő rend­szerét illetőleg abban történt megállapodás, mikép a Királyhágón túl megyei járáson­ként s városi területenként, az erdélyi ré­szekben pedig megyei és városi választmá­nyokként történjék a szervezkedés. Az el­nökség külön-külön levélben fel is kérte már a Királyhágón túli összes alispánokat és polgármestereket, hogy járásaikban, ille­tőleg kerületeikben egy-egy ügybuzgó te­kintélyes férfiút nevezzenek meg, kiknek kezeibe azon a helyen letehessük a nem egy napra, nem is egy esztendőre terjedő hazafias munka vezetését. A válaszok ör­vendetesen érkeznek. Végül a budapesti magyar iskola egye­sület átirata jelentetett be, melyben a lelkes és kitűnő testvéregylet egyöntetű solidari­­tásra kér. Elnökség felhatalmaztatok, hogy a nagyobb testvér által nyújtott kezet a legnagyobb örömmel siessen megköszönni és elfogadni. A részletes terveket természete­sen csak az uj választmány fogja megálla­pítani. Ezzel az előkészítő választmány utol­só előtti ülését befejezte. Még egyszer jön össze a közgyűlés napja előtt s akkor át­adja tisztét azok kezébe, kiket a közgyű­lés akarata kijelöl.* A pünkösdi ünnepek eredménye mutatkozik. A szent napok nem vonulhat­tak úgy el, hogy egyesületünk jelentékeny figyelemben ne részesült volna. Íme egy levél, mely az elnökhöz érkezett: Nagyságos ur ! „Az önkéntes tűzoltó-egyletek nagy­váradi szövetkezete“ folyó hó 24. és 25-én tartván Sz.Somlyón évi közgyűlésüket, a jól végzett munka után a sz.-somlyói egylet által díszebéd volt az egylet megjelent tag­jainak tiszteletére. A hivatalos felköszöntők után siettem megragadni az alkalmat és felhívni a figyel­met az Erdélyi Magyar Közművelődési Egy­letre, jeleztem, hogy Magyarországnak nem­csak névben, de szellemben is magyarnak kell lenni, de ezt csak munka és munkás­ság árán megszerzett művelődés által ér­hetjük el : indítványoztam, hogy a sz­­­somlyói gyűlés emlékére a „szövetkezet“ legyen alapítótag ! Szavam nem volt hiában kiáltó szó, mert rövid félóra alatt összegyűlt 102 frt 10 kr., mely összeget — a szövetkezet meg­bízásából — azon értesítéssel van szeren­csém Nagyságod kezeihez juttatni, hogy a szövetkezet elnöke, a kit az alapítók joga megillet, ez idő szerint Mezey Mihály n­a­g­y­v­áradi kir. közjegyző, a nagy­váradi tűzoltó-egylet főparancsnoka. A szövetkezethez tartozó egyletek kö­zül a szí-somlyóin, mint helybelin kívül képviselve voltak: a nagy­váradi, margit­­tai, ér-mihályfalvi, diószegi és székelyhídi tűzoltó egyletek. Végül megjegyezni kívánom, hogy ezen alapító tagsági díjat azért nem jegyeztem azon aláírási ívre, mellyel a központi választ­mány megtisztelni szíves volt, mivel ez irá­nyú tevékenységemet még csak kezdetnek tekintem, mivel helyi viszonyaink teljes is­merete alapján hiszem és remény­em, hogy az Erdélyi Közművelődési Egylet gondos­ságának egyik kiváló tárgyát a Szilágy fogja képezni. Hazafius üdvözlettel. Nagy László sz.-somlyói ev­­ref pap és szilágyi esperes. Sz.-Somlyó, 1885. május 25-én. * Az orsz. kaszinó Budapesten teg­napelőtt tartott ülésben elhatározta, hogy az érd. magyar kulturegyletnek 500 írttal alapító tagja lesz.­­ A kulturegylet sajtóbizottsága, mint már említik, pünkösd hétfőn alakult meg. A bizottság tagj­ai : A­b­o­n­y­i Ár­pád, B­a­r­t­h­a Miklós, B­ó­n­i­s István, dr. Concha Győző, dr. Csernátoni Gyula, Deáky Albert, De Gerando

Next