Ellenzék, 1885. január-június (6. évfolyam, 2-148. szám)

1885-01-14 / 10. szám

Hatodik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Király­ utcaa 16- sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények ’ czimrendok. AZ „ELLENZÉK“ ELŐFIZETÉSI DÍJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva Negyedévre ... 4 frt. K­ész évre.................... *?­.** ....................8 frt. félévre • • Egy hóra helyben . 1 frt 50 kr. Egyes szám­ára 5 kr. Aligjele­nik az „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. So. sxuistia« POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, szerda, január 14. 1885. K­I­ADÓ-HIV­AT­AL. Kolozsvárt, Belközép-utcza 33. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyilttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Európai vámszövetség. Károlyi Sándor gróf a képviselő­­k­­áz tegnapelőtti ülésén hatalmas eszmét vetett föl: az európai v­á­m­s­z­ö­­v­e­t­s­ég eszméjét. Károlyi Sándor gróf a mérsékelt ellenzék soraiban foglal helyet s hatá­rozott oppozicziót tanúsít a jelen kor­mányrendszerrel szemben; a nemes gróf egyike hazánk legvagyonosabb főurai­nak, születésénél fogva az ország egyik legrégibb és legtekintélyesebb aristo­­krata családjához tartozik. Oppozicziója tehát és felszólalása annál nyomatékosabb, mert Károlyi Sándor gróf egyike a legjobb gazdák­nak nagybirtokosaink sorában, azonfe­lül kiváló képzettségű, széles látkörű, praktikus nemzetgazda, ki évtizedek óta előszeretettel foglalkozik a közgaz­dászat nagy és kis kérdéseivel. Károlyi Sándor gróf tehát, midőn a közgazdasági miniszter költségvetésé­nél felszólal, nemcsak a legnagyobb figyelmet provokálja, de társadalmi ál­lásánál, összeköttetéseinél, személyes tekintélyénél, magas szakképzettségénél s annál a ténynél fogva, hogy a kor­mánynyal szemben foglal állást , már egyszerű felszólalása súlyos ítélet a je­len kormányrendszerre. Beszédjében, melyet sajnálatunkra lapunk csekély terjedelme miatt csak rövid kivonatban ismertethetünk, Ká­rolyi Sándor gróf nem annyira kritikát mondott a kormány közgazdasági poli­­kája fölött, mint inkább egy részletes nemzetgazdasági programmot adott. E programm felöleli Magyaror­szágnak egész mezőgazdászati politiká­ját; nem bíbelődik elméleti, tehát többé­­kevésbbé meddő fejtegetésekkel, hanem egyenesen a dolgok mélyére hatol és fején találja a szeget. Károlyi Sándor gróf látja, mint mindnyájan az ország földmivelésének irtózatos és rohamos hanyatlását. Látja és érzi, de nemcsak azért, mert ő maga óriási birtokok gazdája, hanem mert tapasztalja, hogy ha ő szenved, ő a dúsgazdag földbirtokos az óriási gaz­dasági válság alatt: a kisebb és legki­sebb birtokosok, az ország millió meg billió földmivelő népe már a réginség­­­ed) a nyomorral, a végpusztulással És épen azért, mert látja és ta­pasztalja ezt, nem követi a kormány­­ a többség példáját : nem zárkózik el Palotáiban a nép kiáltó szenvedése elöl, nem erőlködik az általános elszeg­nye­­dt nyomor és ínség okait egyesegye­­d a népre, a rossz gazdálkodásr­a, egyéni hibákra visszavezetni, hanem a dolgok mélyére hatolva, igyekszik az általános bajok valódi kütforrásait föl­keresni. És fölkeresvén azokat, gondol­kodik a gyógyszerekről is. Még­pedig mint gyakorlati ember, mint praktikus gazda azonnal gyakorlati eszmékkel, részletezett tervekkel, alkalmazható esz­közökkel áll elő. Javaslatainak minden egyes tétele arra mutat, hogy Károlyi L­ gróf nem az elmélet, hanem az életet ismerő gyakorlati tettek férfia. Lehet egyik vagy másik javaslata ellen vitatkozni, czélszerű­ségét kétség­bevonni, kivihetősége fölött kételkedni; de összeségekben lehetetlen, hogy az egész ország igazat ne adjon a nemes grófnak. így például ki vonhatná kétségbe, hogy a magyar földmivelés bajainak kutforrása, részben, abban keresendő, hogy a magyar földmivelő kis-, közép- és nagybirtokosnak nem áll rendelke­zésére elég olcsó és könnyen igénybe vehető hitel; hogy az uzsorások a váltóhitelt szemben a birtokosokkal visz­­szaélésre használják fel; hogy a közös­sé tett osztrák bank hitelműveleteinél nincs tekintettel arra, hogy Magyaror­szág első­sorban földmivelő állam, stb. E fölismert és senki által kétségbe nem vonható bajok ellen ajánl aztán Károlyi Sándor gróf olyan intézkedé­seket, melyeknek czélszerűségét és üd­vös hatását, csak a rossz akarat von­hatja kétségbe. Legkiválóbb eszméje azonban az, mely egy európai vámszövetke­zés lehetőségét, szükségét és czélsze­rűségét vetette felszínre. Tudjuk mind­nyájan, hogy a gabonára vonatkozólag egész Európa szenved az amerikai, in­diai, oroszországi és ausztráliai ver­seny miatt. Azok a még ki nem merült földrészek olyan olcsón termelik a ga­bonát, hogy a vén Európában még gon­dolni sem lehet arra, hogy a versenyt kiállják velük. Tehát vagy arra kell elszánni ma­gukat az összes európai népeknek, hogy a gabonatermeléssel felhagyjanak, ami pedig képtelenség, vagy védelemről kell gondoskodni. Ezt a védelmet Európa népei, csak egy vám­szövetkezéssel érhetik el, úgy ha a gabonaterményekre nézve, melyek Amerika, Ausztrália, India és Dél- Oroszország irtózatos olcsón termelő vi­dékeiről hozatnak Európába, egy kö­zös vámsorompót állítnak fel. A gondolat mindenesetre merész, új és eredeti. De semmi esetre nem olyan kivi­hetetlen és képtelen, mint börzsáner­­lapok szeretnék azt feltüntetni. Mindenesetre óriási ellenséggel áll szemben úgy Magyarország, mint egész Európa s az óriási ellenséggel csak rendkívüli óriási fegyverekkel lehet küzdeni és győzni. T. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1885. Január 14. Eleonora. A Dolores szerzőjétől. Angolból fordította : Arnica. I. \I ^rd meg nekik, hogy me­ghaltam. 1 j r mielött e levelet felbontják, rég meg ! i j, ek halva. És úgy érzem, hogy könn' *5tt ^ meghalni’ ha tudom, hog- *ö­ . Ir(j_ közöttem, mindennek vége /a . »Alkonyatkor halt meg * Akkor má “gigodni fogok.­­ Va ~~ p0 Robert, te még élsz, s mig élet ’ a0­ hg reménység is van. ‘ i ~~ Ronald, írd a ho­ry mondom : regethyatkor h­alt meg.“ És én kérem az iva \ h°Sy naplementekor lejyek meghal­­*MhafZ egyedüli jótétemény amit, az élet vok a­z — P«Jig ma fiatal va­­a világ legszebb adományaival ke­ltő!­ll" R°nald, hallottál-e olyan emberek­ig u a szere^em tett tönkre ? Oh Do- töl m’ , ye.s kh barátom, engem a szerelem lbeen­t ',m­iért van az, hogy &Z égnek ez a ajándéka átokká válik, midőn előtt eke^ne ^ Ok, ez az égető hőség! Mi­­atik­og^alnék, szeretnek még egyszer egy kosu • 1 . kutnak n, a kos, hűvös, mo­­sét hal?b­-e feküdni¡ 3 8 VP*láncz esörrené­­felhozza l’ a mint a kartálytiazta vizet Wor­ K?Zel a forrás, h»t akarod, onnan , vizet — mondá Donuld. teg.~~ Ah’ nem alya az ~ vál«zolá a Én a szülőföldem forrásából kívánom a kis vizet, olyan kutból, hol az asszonyok esténként összegyűlnek beszélgetni , s a ro­­sás arczu gyermekek egész nap játszanak ; a föld gyomrából — a mély kutból feljövő k­is viz után szomjazom; nehány csepp be­ide enyhítené égető lázamat. Oh Donald, ha forró kezeimet s fejemet meg tudnád Jeane mosni! — Ez lázas képzelődés barátom ; de ha Angliába mehetnék, hogy onnan hozzak számodra vizet, azt is megtenném. — Hallom a viz zúgását, látómba zöld mohával lepte nyirkos köveket; egy tövis­bokor áll a közelében, melynek egyik ágán egy madár dalol; ha ez csak lázas képze­lődés, annyit mondhatok, hogy igen kellemes érzés. Donald, bizonyos vagy benne, hogy a forrás, a tövisbokor, s az éneklő madárka nincsenek itten ? — Bizonyosan tudom, csak képzelődé­sed játéka az egész Robert, a fáradt agy gyakran idéz elő ilyen képeket. — Nem az agyam, a szívem van kifá­radva. Donald, úgy írtad meg, a­hogy kíván­tam, hogy meghaltam és naplementekor hal­tam meg? — Nem, még nem írtam, de ha csak­ugyan kívánod, megteszem. — Igen barátom, tedd meg­­ oly éle­tet, a­milyent eddig éltem, nem tudnék újból kezdeni; megőrülnék. — Hadd gondolják azt, hogy meg­haltam. — De kötelességeid és felelősségeid vannak — ellenvető barátja. — Adorján tízszerte jobban fogja azo­kat elvégezni, mint a­hogy én tudnám. Hogy tudna egy férfi élni, dolgozni, köte­i­e­lességét végezni, illő helyét az életben el­foglalni, ha nincsen kedve semmihez, ha élete terhére van ? — Hát oda jutottál? kérdé Donald gyöngéden? — Igen —­ sohajtá a beteg. Oh, ez az emésztő forróság! Oh, mint vágyom a zöld sások között folyó hűvös patak vizére, vagy a tenger fenekén szeretnék pihenni! Rosszabb helyet váltólázas betegnek képzelni sem lehetett volna. Egy amerikai erdőnek a közepén voltak s a föld körüljük kisebb nagyobb mértékben mocsaros volt. Az erdőirtás egy kis tisztásnak adott he­lyet s két fakunyhó ide volt felállítva. A déli nap sugarai hőséget és világosságot árasztottak, a madarak a fák legsűrűbb árnyékába vonultak, a virágok szomjan haltak, a fű­ megbámult a szárazság miatt s a nyirkos föld kigőzölgése és szaga ká­bítóvá tette a levegőt. — Vigyél ki a szabadba meghalni! — kiáltá a beteg néhány órával ezelőtt. S a kis kunyhó rekedt levegőjéből erős karok vitték ki gondos szeretettel a fák árnyékába. Itt egy kis gyenge szellő üdité homlokát s a földön feküdve, sóvár tekintettel fordult a nehány lépésnyire csör­­gedező kis patak felé. Ha barátja mellette ült, igyekezve a lázas képzelődés által elő­idézett képeket eloszlatni s barátja utolsó kívánságait írásba tenni, mert mind a ket­ten azt hitték, hogy az élet szikrája kialvó félben van. A beteg már évek óta megunta az életet és lelkileg szenvedett, és most a bor­zasztó mocsár­láz megrohanta. Ámbár az emésztőláz égette, egész testében reszketett és fázott. Oly régóta és oly reménytelenül szenvedett, hogy a menekülésre egyedül után, hallom a víz zúgását! Látod e jönni? A sás remeg, amint a vízfolyás ringatja. Közel van ? — Szegény fiú, csak képzelődés az egész! Bár igazad volna! Bár igaz volna, hogy égő homlokomat megmoshatnám benne, s kezeimet bele márt­hatnám ! Már most térjünk a levélre. Nézd el kezdtem. Ezt írtam. „Édes feleségem, midőn e sorokat ka­pod, megleszek halva. Hosszas ideig voltam beteg mocsárlázban. Három hónap óta va­gyunk a Carmage erdőnek egy nyomorult tisztásában. Alig van erőm e sorokat írni. Donald folytatni fogja. Olyan zavart a fejem, a vizzugás hangja tölti be füleimet.“ — Donald, látod, hogy mit írtam ? — Látom, mondá a barátja. — Felesleges két levelet írni, tedd hozzá . — „Meghalt, alkonyatkor halt meg Kanem Donald.“ Donald engedelmeskedett, de inkább csak azért, hogy a beteget ellenzésével ne ingerelje. — Add ide, hadd olvassam el, míg a szemeim világa nem hagy el, mondá a beteg. Barátja el­be tartotta, és ő elol­vasta. — Meg vagyok vele elégedve, mon­dá a beteg. Már most czimezd a levelet la­dy Clydehoz, a Leestone lady leveleivel. La­­hor-India. — Meg van, mondá Donald. — Még van valami, amit értem meg kell tenned. Egy ezüst medaillon van a nyakamra akasztva. Vedd le és nyisd ki. Politikai hírek. — A kolozsi és tasnádi választásokról a Pesti Napló ezeket írja : A közelebbi két választás ritkítja párját. Két volt ellenzéki kerület választott egyhangúlag kormány­­pártit. Mint történhetett ez ! A föld nyelte-e el a tasnádi és kolozsi ellenzéki választó­kat ? Dehogy ! A pénzkérdés buktatta meg az ellenzéket. A kolozsi kerületben a vá­lasztás költségeit 5—6 ezer frtra, a tasná­­diban 10—12 ezerre becsülték. Ellenzéki férfiú, kinek a maga pénzét kellett volna koc­káztatni, e kerületekre nézve egyálta­lában nem találkozott. Ez megmagyarázza a kormánypárti jelölteknek a kerületekben aratott egyhangú győzelmeit. — Pestmegye és a főrendiházi reform. Pestmegye évnegyedes közgyűlésén tegnap­előtt Gullner Gyula indítványát tárgyalta, hogy emelje fel szavát a törvényhatóság és mondja ki, hogy­ képviseltetni akarja ma­gát a felsőházban. Az indítvány meglehetős hosszú vitára adott alkalmat. Gullner si­kerrel indokolta indítványát, s különösen az alispán szólt két ízben az indítvány el­len, míg végre a főispán szavazásra bocsát­va az ügyet, 34 szóval 30 ellenében tehát négy szótöbbséggel az indítvány elfogad­tatott.­­ A magyar vasutak igazgatói tegnap értekezletet tartottak Budapesten, melyen első helyen tárgyalták a német birodalmi ta­nács javaslatát az üzletszabályzat 50. § 3- dik pontjának megváltoztatására. Ezen czikk ugyanis azt tartalmazza, hogy azon esetben, ha a fél a fuvarlevélen útirányt nem ír elő, a továbbítás a feladó koc­kázatára a vasút által a belátása szerint legkedvezőbb uton eszközlendő, míg a tervbe vett módosítás ily esetben a teljes felelősséget a vasútra hárítja. A tanácskozók végleges eredmény­re nem jutottak.­­ Strossmayer rovása egyre szaporo­dik. Ismét konfliktusra keveredett a kor­mánynyal, mely vonakodik a püspöknek en­gedélyt adni a püspöki erdők kivágatására és e tiltakozásával a fennálló törvényekre hi­vatkozik. Strossmayer az erdőségekben va­lóságos rabló gazdálkodást vitt véghez, a­mi négy millió írtnál többet eredményezett, s a­mely összeget a dijakovari templom épí­tésére és nagyszerű adományozásokra for­dította. Építkezései és alapítványai azonban mind nagyobb összegeket nyelnek el, s a püspöki pénztár immár üres, és most az er­dők újabb kipusztítása által akrja a püs­pök ismét megtölteni, de a kormány erre nem adhatta meg az engedélyt. Kossuth L. levele Szegedhez. „A régi Szege­d“, Reizner János által irt és épen most megjelent műből kö­zöljük ezen gyönyörű levelet: Szeged városa közönségének ! Polgármesterüknek a szöveghi vesz­teséget tudató s rendes katonai erő segít­séget sürgető levelükre röviden válaszolom , hogy Damjanics tábornok parancsot kapott egy erős brigádával, saját személyes vezér­lete alatt Szeged tájára sietni, minden erőt összpontosítani s a rabló ráczokat vissza­verni. A nemzet ezáltal roppant áldozatot hoz Szegednek. De Szeged városa közönsége gondolja meg, hogy ha ezen vitéz tábornok s erős brigádája, a nép részéröli erélyes támogatás hiánya miatt, ott soká vesztegelni volna kénytelen, meglehet, hogy Szeged vé­delmének a nemzet élére eshetnék áldozatai. Azért tehát szedje össze Szeged, Vá­sárhely és vidéke minden erejét s maga magát segítsen védeni, mert ha egy rabló népcsorda előtt a magyar fegyveres nép megfut, mint Szöreghnél megfutott, akkor e vidéket nem a kormány, de isten maga sem képes megmenteni. Csatában száz közül egy kettő meg­halhat — talán — ez lehetséges, de nem bizonyos ; a bátor ember, a­helyett hogy maga halna meg, ellenségét teríti földre; a gyáva ellenben meghal mind bizonyosan, mert a vad ráczok leölik őt, feleségét, gyer­mekét, kegyetlenül és felperzselik házát, va­gyonát. Azt gondolom, nem nehéz a választás. És mégis önök polgármestere azt írja, hogy a vásárhelyi lovas nemzetőrök futnak, a szegedi nép pedig megrémült és fél. Féle­lem még senkit sem mentett meg a bajtól soha. Szeged és Vásárhely együtt közel 100.000 magyar! és ez fél, hogy Szöreghről 7000 rácz rabló erőt veszen rajta. Én láttam Szeged népét,megesküdni, hogy a hazát menti meg, hallottam asz­­szonyait mondani, hogy piszkafával is le­verik a ráczokat, s most azt írja polgár­­mesterük Szeged városa nevében, hogy Vá­sárhely szalad és Szeged fél ! 7000 rácztól! Önök segítséget kértek a rabló rácz­­csorda ellen. íme a kormány a nemzet ro­vására leküldi Damjanich tábornokot, a rá­czok rettentő ostorát, egy erős gyalog és lovas brigádával. Isten adja, hogy Szeged félelmének miatta a nemzet maga ne vesz­­szen el. Azonban leküldök, de megkívánjuk, hogy Szeged — ezen erős hadcsapatra tá­maszkodva — védje magát férfiasan, mert hiszen most ott nem is a hazáról, hanem csak önmagukról, saját életükről, saját va­gyonukról van szó. Emlékezzenek meg, hogy Szeged megvédése még a hazát nem menti meg, sőt ha tíz mértföldnyire egy rácz sem közelítene Szegedhez, de ide fent egy el­csak a halálban látott utat, és ő nem vona­kodott a haláltól, mert szabadítójának te­kintette. Ma reggel, midőn a fák alá kivitette magát, egy üzleti dologban járó utazó ke­reste fel őket a kunyhóban, s felajánlotta szolgálatát, hogy ha levelet írnak, azt elviszi Camargóba. A beteg élénk örömmel fogadta aján­latát, de midőn barátja segíteni akart, semmi sem elégítette ki, csak az, hogy írja oda, hogy ő már meghalt. — Naplemente előtt megleszek halva — mondá. Miért vá­rakoznál, miért fárasztanád magad egy másik tudósítás megírásával ? Egy köny­­nyelmű asszonykának a csinos, bosszús arcra fog leveled telibe hajolni, egy idegen hang fogja kiáltani: „Meghalt! Róbert meghalt!“ Ah, mily világosan látom az egészet! „Róbert meghalt !“ fogja kiáltani. Nővére lady Lees­­tone beszalad hozzá. „Férjed meghalt?“ kérdi. Édesem, a legmélyebb, de a legfinomabb gyászról kell gondoskodni. Ne feledd állá­sodat. Egy pillanatig sem szabad felej­tened, hogy te lady Clyde vagy.* — Phyllis sírni fog. Ő mindig sír, a könnyek árja neki mindig rendelkezésére áll. És ekkor vigasz­talni fogják, nem annyira szavakkal mint finom csemegékkel és italokkal. Nagy vi­tatkozás lesz a crépe, bombasin, cashmir és terno szövetek, s az özvegyi főkötő fe­lett. Phyllis sokat felpróbál, és azt tartja meg, a­melyik legjobban áll. S midőn izle­tesen lesz rendezve minden, akkor ismét sírni fog­„Uh szegény Robert!“ fogja majd mondani. „Igazán meghalt?“ Néhány nap alatt a seb begyógyul. — Ah, Donald, folytató kevés szünet döntő csatát elvesztenénk, ezen vesztett csatával Szeged is elveszne menthetetlenül, de elveszne a haza is! Az igazság istene őrizzen ettől! Szeged nem Szegednél mentetik meg, a ráczok nem a Bánságban győzetnek le. Arad, temesvár nem Aradnál, Temesvárnál vezetik be, mindez idesem­ történhetik csak. Ha Windischgrätz legyőzetik, a rácz láza­dás magában megszűnik. A kígyónak, mely­nek feje széttiportatva, tagjai rángatózhat­nak egy kissé, de nem harapnak. Azért tehát bátorodjanak fel önök és siessenek. Damjanich megmenti önöket, ha nem félnek, hanem bátor férfiakul csat­lakoznak hozzá s védelmezik magukat. Isten önökkel. Miskolcz, Kassa, Eper­jes, Lőcse, Eger, Gyöngyös ki van ragadva az ellenség kezeiből, Szeged csak úgy vesz­het el, ha maga magát elveszti. Isten önökkel. Debreczen, febr. 13. 1849. a honvéd-bizottm. elnöke KOSSUTH LAJOS, ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 13-ikán. A képviselőház folytatta tegnap a ke­reskedelmi tárcza költségvetését s két figye­lemre méltó beszédet hallgatott meg : Keg­­levich István és Szentkirályi Albert be­szédét. Az elnök a bejelentések során bemu­tatta Péchy Andornak Tasnádon nyert meg­bizó levelét, s azután néhány kérést, melyek a kérvényi bizottsághoz utasittattak. A napirend megkezdettén, első szónok volt Keglevich István gróf. Csaknem két órán át beszélt, s beszé­dének lényegét egy talajjavítási banknak, illetőleg a hitelszövetkezetnek konkrét elő­terjesztése képezte. Nem egy ízben élesen bírálta a kormányzatot, így főkép a"szerefő­­könyvi helyzetnek festésénél és a tisztvise­lők indolencziájánál minden iránt a mi nem felülről jött parancs. A telekkönyvi zavarok megszüntetésére radikális módot ajánlott. Ajánlotta, hogy a kormány tekintet nélkül a be nem fizetett átiratási illetékek­re,­­ fogadja el a jelenlegi telekkönyvi helyzetet, s a valódi tulajdonosok megjelö­lésével véglegesítse. Ez persze a gyakorlat­ban sok komplikáczióba ütköznék, mert szá­mos birtokváltozás azért van ma is a régi tulajdonos nevén, hogy az átiratási illeték kifizetése elkerültessék, de az eszme azért figyelemre méltó. Ugyanígy javasolta Keglevics úr. azt is, hogy az illetékeket a kormány bizonyos esetekben jelentékenyen mérsékelje. Külö­nösen a talajjavítási bank által adandó hosszabb kölcsönöket kérte ez előnyökben részesíteni. A talajjavítási bank, melyet Keg­levics fejtegetett, négy osztályból állana. Talajjavítási, öntözési, te­her­vas­úti és borászati ágakból. Ezekre nézve részletes terveket adott, me­lyeket a ház tagjai érdekkel hallgattak. Beszéde végén aztán — aligha­nem

Next