Ellenzék, 1885. január-június (6. évfolyam, 2-148. szám)

1885-03-26 / 70. szám

Hatodik évfolyam. SZERKESZTŐ­ IRODA: Belkirily-atd­* 16. sz. hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. I AZ „ELLENZÉK” ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva B­ész im..................16 frt. II Negyeém­­e ... 4 frt. Félévre......................8 frt. || Egy hóra helyben . 1 frt 60 kr. Egyes szám ára 5 kr. Mijjel nik­sz „Ellenzék“ mindennap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. 90* szám* Kolozsvár, csütörtök, márczius 26, 1885 KI­ADÓ­ HIVATAL: Kolozsvárt, Belközép-utcza 38. szám. A HIRDETÉSI DIJAK alku útján állapíttatnak meg. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadó­hivatal. Nyílttéri czikkek gázmond sora után 20 kr. fizetendő. Circumdederunt me. . . . A magyar főrendiház tegnapelőtt meghalt, hogy ismét életre keljen mo­­ros kriptájából. Amilyen volt élete, olyan a halála: erőtlen,szánalmas. Nem a halál angyala oltotta ki életét: vég­­elszyengülésében önmaga szögezte mel­lének a gyilkos fegyvert. És megérdemelte a halált, de azt nem, hogy megint életre keljen. Mert élhetetlen volt s igy hiányzott jogczime a élethez. 1848. óta a főrendiház nem volt tényező a magyar nemzet életé­­­­ben. Egy politikai testület csak akkor­­ factor, ha irányadó kézzel kap bele az események hullámaiba. A főrendiház csak passzív szemlélője volt a magyar nemzeti élet hullámzásának, néha még életjelt sem adva magáról. Sem a nem­zeti és demokratikus törekvések útját állani nem volt elég ereje, sem azok élére állani vagy legalább azokat előse­­gítni nem volt elég hazafisága. Hát bizony megérdemelte a ha­lált. Megérett rá. S ha egy kisszerű lélek rá nem teszi a kezét , bizony­­árára akkor is annyira elcsenevészedett volna, hogy végre is kimúlt volna ez árnyékvilágból. De épen azért, mert már rég megérett a halálra : a magyar főrendi­háznak nincs joga arra, hogy újra életre keljen. Politikában csak annak­­ van joga az élethez, ami eszmét, tö­rekvést, czélt reprezentál. A főrendiház már évtizedek óta nem képviselt esz­mét, nem tűzött maga elé czélokat, nem törekedett semmire. És ez így lesz jövőre is. Sőt még rosszabbul. Eddig a magyar főrendiház sfogadta az egész magyar arisztokrá­­ciát. Ennek volt értelme és jogosult- s joga, mert a nemzetnek egy vagyoná- j­­át és eredeténél fogva döntő sulylyal I toró osztályának adta meg a kaszt ér- 1 .-sek képviseletének jogát a törvény­hozásban. Ezután a főrendiház nem lesz az összes arisztokráczia, törvényhozó tes­tületté alakulva, hanem lesz néhány­­gazdag család monopóliuma. Eddig ■ távol állott a nemzet nagytömegétől. Jövőre még egyenrangú osztályosaitól­­ elzárkózik. Nem lesz egyéb, mint egy otaó pap, vagy 200 dúsgazdag ber­­gróf és báró és egy sereg rend­es­­ és ranghajhász hiú ember gyül­ekezete. A ,szegény“ mágnások, akik­­­ földadója nem rúg 3000 frtra, visz­­sutaszittattak a „misera plebs kontri- ”-ek milliói közé. Ezek is csak I '‘gy tehetnek számot a magyar társa- s­alomban, mint a legutolsó napszámos 17 ha tanulnak s eszek lesz, ha dol­goznak és érdemeket szereznek, akkor bejuthatnak választás utján a képviselő­házba s eként hatalomhoz, dicsőséghez, befolyáshoz juthatnak, sőt talán még miniszterek is lehetnek belőlük. Ám a herczegek, grófok és bárók kiknek őseikről dusvagyon maradt örök­ségbe, ha el nem fecsérlik azt: ezután is született törvényhozók maradnak, csak azért, mert születtek, s ha el­­tékozolják örökségüket , akkor is meg­maradhatnak született törvényho­zóknak, föltéve, hogy nőül veszik egy kavicsszállító literáns milliomos hozo­mányát, azaz hogy lányát. Aztán lesz az új főrendiháznak a kinevezéstől függött czimzetes püspö­kök és főispánok helyett, csaknem ugyanannyi kinevezéstől függő tagja.­­ Valóságos kegyhajhászok, erdók után­­ szaladgáló Mukányiak, a hatalom kegy­mosolyáért csengő udvari poéták és udvari tudósok. Na hát ez a Tisza Kálmán reform­ja. Valóban méltó koronája 10 éves re­form-kormányzatának ! Béna, czéltalan és elvtelen. Azaz, hogy egy czélja még is van: a geszti földesur hatalmának biztosítása. Hát ez nem elég jogczim egy re­formra ? «.ELLENZÉKI TÁRCZÁ­JA 1885. Márczius 26. Jakcs Samu költeménye. E. Kovács Gyulának.­­ 25 ives színi jubileum* alkalmára. — M-Vásárhely 1886 márcz. 24. Huszonöt éve, hogy oltárt emeltél A színművészet szent eszményinek; kévé* halandó, ki­s pályatéren, A nyert babért, mint te, úgy éri meg, lelkűit szivednek minden dobbanás* a szent eszménynek egy nemes vonása. Huszonöt éve, hogy már Tháliának Oltárain a tömjént áldozod .. In ünnepeltté tetted azt a pályát, Melyet már annyi szív megátkozott, ez önbecsérzet ösztönözte lelked, a Thaliádat híven átölelted. Huszonöt éve, hogy útrakelt a vándor, keresni egy szerencse-csillagot, A rnzsa csókját titkon rálehelte .. . Genius felette csillogott,­­ beteljesült a vándor édes álma, Iné övé ma b­a­b­é­r, és a pálma.. Rnssonöt éve, hogy rP­á­­ f­o­r­d­u­l­á­s »,“ Elforditá apától a fiút. . ."­Sebré lábad az élet göröngye,­­ huszonöt évig futni .. . messzi it . . ""’“érdem rád lévelt sugára sztélé­t a könynyező apára. . Hus­zonot éve, ott hagyod a házat elyben szaly­ csók várta gyermekét .. Politikai hírek. — Országgyűlés. A képviselőház ked­den rövid ülést tartott, mely egyúttal a húsvéti szünetek előtt az utolsó ülés is volt. Elnök bejelentette, hogy a gyámsági és gondnoksági törvény módosítását a király szentesítette, azután mentelmi ügyeket je­lentettek be. Elintézte t. i. a mentelmi bi­zottság a párbaj vétséggel vádolt Bartha Miklós és Rácz Géza, sajtóvétség miatt Fe­kete Adolf, Verhovay Gyula mentelmi ügyeit. Vadnay Andor mentelmi ügye husvét után fog tárgyaltatok Meghallgatta ezután a ház Tisza Kálmán előterjesztését a ház mun­karendje tárgyában. A miniszterelnök azt indítványozta, hogy a képviselőház legköze­lebbi ülése ápril l1-én legyen s azon meg­­állapittatik a további ülések napirendje. Ezt a ház elfogadta és boldog ünnepeket ki­vonva egymásnak az ülés véget ért. — A képviselőház munkarendje. A kormánypárt kiuobjában Tisza Kálmán elő­terjesztést tett, hogy a szünet utáni első ülés apri. 11-én lesz, a rákövetkező hétfőn, tehát ápril. 13 án tartandó ülésre kitüzet­­nék a vágvölgyi vasút galgócz-szered-lipót­­vári vonalának kiépítéséről s azután a pos­tatakarékpénztárakról szóló törvényjavasla­tok tárgyalása. Egyszersmind javaslatba hozza a miniszterelnök: utasíttassanak a ház bizottságai, hogy szerdán vagy esetleg szombaton tárgyalás alá vegyék az időköz­ben beérkezendő s az elnökség által hoz­zájuk utasított törvényjavaslatokat, hogy azok minél előbb nyilvános tárgyalás alá kerülhessenek. Huszonöt éve, hogy széles hazánkban Már Thaliával járkálsz szerteszét. Huszonöt éve, hogy felgyűlt a lámpa, Melynek dicsfénye szétárad hazánkra. Huszonöt éve, hogy szent áhítattal Csüng lelked a művészet templomán .. Haladj tovább az alkotó elődök Te általad jól ismert nyomdokán ! „Huszonöt évnek kétszerese lássa, Mivé teremthet a „Pál fordulásai“.. Jakab Ödön költeménye. E. Kovácz Gyulának. Mikor reád borult az a fényes álom : Megkezdéd a pályát egy pár deszkaszálon ; S hej azóta hányszor hozta úgy a szerep, Hogy meghaltál és a sírba temettenek ! S lám, a halálpróbát addig-addig tetted : Belé edzéd magad a mitől más retteg, Mint az alpesi nép, mely ha mérget vesz be: A gonosz méregtől lesz még erősebbé. Elveszi ám a halál másokat egészen, De fölötted már csak fél győzelme lészen. Takarhat rád majdan akármennyi földet : Mégis marad itt fenn valami belöled .... E. Kovács Gyula. (Az „Ellenzék“ koszorúja.) A pályák közt, melyek ifjú erő előtt nyitva állanak, a művészé a legszebb, leg­nemesebb. A papé önmagában szentebb ta­lán, de a szeretetben is merev, hideg, mert a tatárok kiváltságai az ember fölé emelik az embert, és az úr fölkentje idegen világ­ban kell hogy keresse szive vágyait. „Mű­vész hazája széles e világ“, a csillagok e porszem­ csillaga, édes otthonunk, mely anyag s erő. Itt a rózsák neki nyilanak először, neki szól a madár kikeletkor és neki regéli csodás dolgait a nap és éjjel égboltozata. Mindent, mi szép és jó a teremtésben, jog­gal sajátjának nevezhet é­s mindennek csak annyi az adója, hogy mindent látván s min­dennel betelvén, az igaznak, jónak és szép­nek sugárait juttassa el azokhoz is, kik az örök Szépben, mely az Eszme, nem olvas­hatnak oly világosan és földi betűkre van szükségük, hogy fölfoghassák a harmoniát. Boldog azért, kit a múzsák homlokon csókoljanak fájdalmai is szép fájdalmak ennek, és örömei fenséges örömök. A mű­vészet lángszikrája él keblében, ez gyújtja lángra szivét, ez világítja meg útait. Nem kontár ő, ki a semmittevés pályáját meg­futni lép a művészetek szentelt csarnokába, hanem szerető szív, ki igazán szerelmes az ideálba és úgy a mint lelke legbensőjében diktálja, teszi alkotásaiban az örök Szép­nek szerelmi vallomásait. Mindig emelő e lelkek pályafutására tekinteni, a fehér lelkek története ez, vagy helyesebben, mert ők is törékenyek a virág lelkek­é, így ma az E. K­o­­vács Gyula jubileumán örvendve örven­dezünk mi is, s midőn e város, ez ország­rész közönsége mind azt kiáltja nekünk : jubilate mi is örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy hazánk nagyobb élő tragikai művészét szívből üdvözöljük. Az elismerés adóját rójjuk le, nem virág, vagy frázis-koszorúval, hanem szívünk legbenső­­jében élő hitnek azon egyszerű kijelentésé­vel, hogy mi E. Kovács Gyulát a szó leg­valódibb értelmében igaz és nagy művész­nek tartottuk, és igaz és nagy művésznek tartjuk. Ez a mi koszorúnk, ez a mi ma­gasztalásunk, ez a mi hálánk ! Az ő egyéniségében gyerekkorában már élt egy szikrája a művészetnek, melyet nem olthatott ki semmi sem. Nem apjának, a protestáns papnak komor, sötétes világnéz­­­ete, nem a na­gy világ előítélete, és nem a kilátások, melyek a kitűnő tanulót, más jövedelmezőbb pályákra igyekeztek téríteni, ő a művészet szent birodalmába vágyott és mint ifjú, ott ütötte föl sátorát. Hű ma­radt huszonöt év küzdelmei között a magas ideálhoz, mely az ifjú előtt megjelent; hű az életben és hűt a színpadon. Nála a mű­vészet nem volt sallang, nem álarcz, nem kot­urnus, melyet lámpafénynél öltött csak magára, hanem a magasztosnak igaz sze­retete, melyet az életben is mindenüvé ma­gával visz. A színpadon mély tanulmánnyal, kitűnő fölfogással, nemes hévvel, kifogás­talan plasztikával, a hang- és érzelemárnya­­latoknak bámulatos változatosságával hir­deti Sh­akespeare és a klasszikusok igéit : az életben azzal a keresetlen nemes egysze­rüsséggel, mely a fenkölt szellemek sajátja, magyarázza és alkalmazza a már hirdetett nagy igazságokat. Innen a nagyrabecsülés s az a közszeretet, a mely csaknem párat­lanul környezi, s a mely szivének is bizo­nyára egyik fő öröme kell, hogy legyen. Mindnyájan becsüljük, mindnyájan szeret­jük, mert mindnyájan igaz művésznek tart­juk, kit ha életben csapások értek is és anyagi gondok itt-ott megzavarták pálya­futását, mindez ép azon áldozatokért tör­tént, melyeket a művészet szent oltárára tön. Fensőbb hivatás állott előtte s a művészek közös sorsa érte! Üdvözöljük azért ezerszeresen szivünk — Bosznia és Herczegovina annexiójá­­nak tervéről mindenfelől érkeznek a hírek- Belgrádban lakó boszniaiak az annexió el­len tiltakozó gyűlést akartak tartani, de ezt a szerb kormány nem engedte meg. A ma­­c­edóniai szerbek hasonló czélú gyűlése Vranjában volt megtartandó. Bécsből a külügyminisztériumhoz kö­zel álló Fremdenblatt alaptalanoknak nyil­vánítja és ismételve a leghatározottaban visszautasítja és ráfogásnak mondja mind­ama irányzatos közleményeket, a­melyek Ausztria-Magyarországnak a Balkán-félszi­geten való katonai tényeiről és terjeszke­dési vágyairól szólnak. Ellenkezőle­g a kor­mány a lakossággal egyetértve, a béke szük­ségének érzete és ezen őszinte óhaj által van áthatva, hogy a rend és nyugalom fön­nálló szerződések alapján zavartalanul f­en­­tartassák. E törekvésében Ausztria Magyar­­ország biztos támaszt bír a három csá­szári hatalmasság békapolitikájában és ha­­sonérzelmű, megbízható társakat a többi ál­lamokban. — A franczia khinai háború. A párisi jelentések szerint az ellenségeskedések a menyei birodalomban egy idő óta szünetel­nek s mind határozottabb alakban merül fel a hir, hogy Peekingben a franczia nagy­követtel komoly békealkudozások folynak. — Az egyiptomi harcrtérről. Szuakin­­ból néhány angol ezred négyszögét alakítva előnyomult, hogy sánczokat építsen. Hasz­­heen mellett, hol az angolok néhány nap előtt kemény harczokat vívtak, az arabok hirtelen előrohantak, azonban a hasheeni erősségből ágyukkal fogadták őket, s az előre menő ezredek is kemény tüzeléssel fogadták, mire az arabok óriási veszteség­gel visszavonulni voltak kénytelenek. Az angolok vesztesége 24 halott és 32 sebesült, míg az ellenségé 900-ra is megy. A halot­tak halomban feküdtek, a­mint futásukban a halálos golyók egy tömegben érték őket. — Angol-orosz háború. Oroszország Afganisztánban mesterségesen felkelést akar előidézni, hogy oka és ürügye legyen előnyo­­mulni csapataival. Az angol kormánynak biztos adatai vannak erre nézve s azért rendeletet küldött rád..-ba, hogy Alba’tra­­bad-ba 20—30 ezer embert konczentráljanak s két, hadtestet mozgósítsanak. A főparancs­nok is ki van már nevezve Roberts tábor­nok személyében. Londonból legközelebbről 15 ezer katonát küldenek Indiába az ottani helyőrségek erősítésére.­­ Az orosz tiszte­ket is haza rendelte az orosz kormány, saját ezredeikhez. A főrend­ház ülése. Márczius 24-én. A főrendiház tegnapelőtt befejezte a főrendiházi reformról szóló tvjavaslat álta­lános vitáját, s a szavazásra kerülvén a sor, a többség elfogadta a kompromissumot. Megtörtént tehát, a­mit előre látni lehe­tett ugyan, de biztosra venni a kormányon kívül senki sem mert volna. A vitában első szónok Pongrácz Ká­roly báró volt, kiváló szónoki hévvel és ügyességgel támadva, nemcsak a kormány javaslatát, hanem magát a kompromissumot is, melyet ügyes aknamunkának nevezett. Nagy igazságtalanságnak tartja azt, a­mit a főrendiház 50 tagjával szemben elkövet az új javaslat, mert ezáltal a históriai ér­demek áldozatul dobatnak az arany borjú­nak és meggyalázza azokat, a­kik a czen­­zus következtében kimaradnak. Bezzeg mi­kor ama mágnások ősei Sajónál, Mohács­nál harczoltak, nem kérdezték tőlük, hogy mennyi adót fizetnek. Beszédét azzal végezte, hogy a ki­rályért és hazáért életet és vért, a kompomissumért semmit. Az ellenzék többször zajosan megéljenezte. Szécsen Antal gróf volt a második szónok, ki hosszasan érlelt a kompromis­­sum elfogadhatósága mellett. Beszédét az alábbi kivonatban ismertetjük : Részemről, úgymond, határozottan he­lyeslem azon irányzatot, hogy a főrendiház reformja kérdésénél a történelmi szempont kellőleg tekintetbe vétessék. De helytelen felfogása a történelmi szempontnak az, ha annak eredményei csak a jelen szempillanatban vétetnek tekintetbe, de ép oly téves, nézetem szerint az, ha a kiindulási pontra egyszerűen történik a visz­­szatérés, a­nélkül, hogy összefoglalva kiin­dulási pontot és az eredményt, a valódi tör­téneti jellem megállapíttassék. Kiválólag helytelen, nézetem szerint az, ha oly intéz­ményekre, melyek a múltnak szüleményei, létezésük minden pillanatában a jelen idő­nek uralkodó szelleme vitetik át, mely azok­nak egészen más szint kölcsönöz, mint a­milyennel annak idején bírtak. Hogy én rokonszenvvel viseltetem tár­saim iránt és pedig kétszeres tisztelettel azok irányában, kiknek a történelmi emlé­kek és őseiknek a történelemben följegyzett érdemei kétszeres nyomatékot adnak, azt hangsúlyoznom nem kell. Mindamellett nem kerülheti el figyelmemet, hogy a főrendiház, mint minden törvényhozási intézkedéseink, a mostani szellem értelmében szabatosan rendezve és szabályozva soha sem volt. Azon kérdés áll tehát előttünk, hogy a törvényjavaslat, úgy a­mint azt a hármas bizottság módosította, megfelel-e azon tör­ténelmi kiindulási pontnak, melyet a helyes eljárás módjáról jelezni bátorkodtam. Őszin­tén megvallom, én elvontan nem vagyok a főrendiházi czenzusnak barátja. Én a czen­­zust egyáltalán még a képviselő választá­sokkal szemben is mindig csak az emberi tökéletlenség egy pótló eszközének tekintet­tem, mely annyival kevésbbé helyesel, mint­hogy nemcsak az aktiv választási jogra, hanem ezen jog passzív oldalára is kiter­jesztetik. Mindamellett aztán kijelentette a gróf, hogy elfogadja a czenzus eszméjét, mert jobb módot helyette nem tud. És igy általános­ságban elfogadta a tvjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Sztáray Antal gróf is azok közzé tar­tozik, kik a mértgos háznak reorganizaczió­­ját szükségesnek tartják, mert sajnos, hogy a mólt főrendiház, mint egyedüli maradéka a rendi alkotmánynak, a mostani népkép­viseletre alapított alkotmányi­a sok részben nem illik többé bele, és hogy tagjainak folyton növekvő száma és az indigénák so­kasága természetéből kiforgatta, és bennün­ket, a főrendeket arra késztet, hogy áldo­zatot kell hoznunk — azon áldozatot, hogy évszázados jogainkról le kell mondanunk, azokat a haza oltárára tennünk. Magyarországon eddig soha sem volt „caste“ soha elzárkózott nemesség, soha el­zárkózott aristokráczia. Az első herczegnek sem volt több joga soha, mint az utolsó kis nemesnek. Ezen szellem ellen vét az előttünk fekvő törvényjavaslat két irányban, az el­sőben, mert jogokat elvesz a nélkül, hogy azoknak kárpótlást adjon — mert hiszen a szünetelő jog méltán csak fogalomnak ne­vezhető. És a 25. § ban körülirt jog bizony nem más, mint egy odavetett alamizsna, mely napról-napra fogy és sem jogot nem jelez, sem azt nem ad, — kivált tekintve azon vá­lasztási módozatot, mely a törvényjavas­latban kontumplálva van, és mely azon ano­máliát tartalmazza, hogy egy és ugyanaz közvetlen és közvetve gyakorolja jogát. Vét továbbá ezen javaslat az által, hogy az országban riasztott teremt — a ezen- ZUS08 mágnásét, — melynek ugyan hazafi­­ságát nem szabad, de nem is lehet kétségbe vonni, de mely az ar­stokrácziában mély sza­kadást szül bizonyosan a közügy kárára. Végül Desewffy Aurel indítványához járul, és nem fogadja el a törvényjavasla­tot a részletes tárgyalás alapjául. Vay Miklós báró úgy vélekedik, hogy az eddigi helyzet nem lett volna soká fen­­tartható. Az 1848-iki események épségében tartották ugyan a főrendiházat, de tulajdon­képi állása mégis megváltozott, s a parla­­mentáris rendszer óta alárendelt szerepet kezdett játszani. Ezen kíván a javaslat segíteni s azért üdvözli a javaslatot, s megnyugtatására szolgál, hogy a főrendekre nem erőszakolta senki, hanem azt maguk alkották meg. Vécsey József báró a választás elve mellett szólal fel s megjegyzi, hogy a po­litika leszoríttatik a vármegyék teréről, az a piaczra fog vonulni, ahol sokkal veszedel­mesebb lesz, mintha a megyék gyűléster­­meiben űzetnék. Nem fogadja el a törvényja­­vaslatot. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Csáky Albin gróf azt tartja, hogy a javaslatban kontemplált reformot nem kor­mányzati szempontok teszik szükségessé, sőt a főrendiház épen a jelen szervezetben ké­nyelmesebb a kormányra nézve. Az időpont a reform keresztülvitelére kedvezőbb nem lehet, mert mozgalmaktól nem tarthatunk. Úgy hiszi, hogy a jövő főrendiház a történelmi jogok respektálása mellett a kor követelményeinek is meg fog felelni s a történelmi jog nem fog megszűnni ott, ahol a megkívánt czenzus nincs, hanem csak szünetel. Elnök az ülést rövid időre felfüggesz­tette, mely után Zichy Henrik gróf szólt röviden és Desewffy Aurél határozati ja­vaslatát pártolta, s nem fogadta el a ja­vaslatot. Röviden szóltak még Pongrácz Emil báró, elfogadva a javaslatot, ifj. Festetich Pál gróf a javaslat ellen, Bethlen Gábor főispán a javaslat mellett, és Eszterházy István gróf, hasonlóképen elfogadva a ja­vaslatot. Erre az elnök a vitát bezárta, s kö­vetkeztek volna a zárbeszédek. Desewffy Aurél gróf röviden kijelen­tette, hogy javaslatát szavazás alá kívánja bocsátani. Tisza Kálmán meggyőződése szerint a reform a magyar állam érdekével függ esz­mélyéből ma és szívünk legmélyéből kíván­juk, hogy hazánk és a művészet büszkesé­gére soká, soká éljen ! Eleonóra. A Dolores szerzőjétől, Angolból fordította : A mica. XXIX. (Folytatás.) (52) De olyan különös kifejezés volt az arczában , mint beszélt, s tekintete a szá­zados szemeit keresték fel, mintha tanácsot kérne tőlük. — Ha akarod menjünk és keressük fel, folytatá, Robert Klára is itt van velem. És hallottad, tudod hogy Adorján meghalt ? — Adorján maghalt ! kiálta Sir Ro­bert megrettenve. Szent ég, haza­jövetelem­nek az örömét félig az a remény képezte, hogy Adorjánt ismét láthatom! Meghalt! Oh Phyllis, igaz-e ez vagy csak egy kegyetlen tréfa ? Meghalt az, ki drá­gább volt előttem, mintha testvérem lett volna! Arczáb­m és hangjában a fájdalom oly mély, oly igazi és oly benső volt, hogy Phyllis és a százados meghatva néztek rá. — Robert, sajnálom hogy enyire meg­ráztalak ; azt gondoltam, hogy tudod, mondá a felesége gyöngéden. — H­ogy tudtam volna? Hosszú utáni­ban mindig magam előtt képzeltem Ador­jánnak az arczát, midőn majd engem meglát. Ő több volt nekem mint barátom, több mint testvérem Menj, hagyj magamra. Egyedül kell lennem. Félre fordultak, mert Sir Robert nem

Next