Ellenzék, 1888. július-december (9. évfolyam, 150-300. szám)

1888-09-11 / 208. szám

i­ m ...... .......... A kiegyezés és Trefort. (Két czikk.) II. A pénz és a hadügy a magyar törvények szellemében szétválasztandó _ Írja Trefort már ismertetett czik­­kében. Szétválasztandó pedig úgy a tör­­vények szelleme, valamint a Magyar­­országon, uralkodó nézeteknek megfe­lelően. És mi történt a kiegyezéskor? Az, hogy az egyezkedő felek által nem a törvények szelleme, annál ke­­vésbbé a Magyarországon uralkodó ne­metek nem respektáltatak, vagyis a két­­ fontos kérdésnek a magyar nemzet egye- Verne által sürgetett különválasztása­­ helyett csináltak közös pénzügyet, közös hadügyet, vagy­is e két jelentékeny s mindenesetre elsőrendű fontossággal bíró politikai kérdésben, a nemzet összesé­­gének óhajtásai, s a kifejezetten jogos követelések formaszerűen feladattak, létesíttetett tehát valójában egy olyan kiegyezés, egy olyan államjogi szerződés, a­mely sem a magyar törvényekkel nem számolt, s még kevésb­é vette figyelembe a Magyarországon uralkodó nézeteket. Midőn tehát Trefort, a dinasztia feltétlen híve, s ezenkívül is a békés irányzatok követője az Ausztria és Ma­gyarország között tervezett államjogi egyesség feltételéül azt tűzi ki, hogy a nemzet uralkodó felfogásával számot kell vetni és a magyar törvények szel­leme szerint járni el, akkor voltaképen nem tesz egyebet, mint a­mit a füg­getlenségi párt kezdettől fogva hirdet, hogy t. i. a kiegyezési szerződés meg­kötésekor nemcsak a nemzet legvitáli­­sabb érdekei szolgáltattak ki Ausztriá­nak minden tényleges vagy reménybe­li ellenérték biztosítása nélkül, hanem meghamisíttatott a magyar törvények szelleme akkor, amidőn a magyar meg­bízottak a magyar nemzet törvényes jogait játszták át osztrák kézre ama hazug c­ímen, hogy a kiegyezési szer­ződés kikötései között a törvényes jo­gokat a maguk épségükben érvényesí­tették. Hogy mind e könnyelmű jogle­mondás és jogeljátszás egyáltalán indo­kolatlan volt, hogy a kiegyezés létesí­tői sem erkölcsi kényszer, sem Magyar­­ország hatalmi súlyának koc­káztatásá­­tól való félelem hatása alatt nem áll­hatták, mikor e képtelen egyesség fel­tételeit meghatározták, bizonyítja Tre­fort irata, a­melyben egy kipróbált, és a mellett a koronához teljesen hű ál­lamférfin éles látásával, s a történelmi tanulságok megértése mellett világosan megállapítja, hogy a pénz és hadügy­nek különválasztása mellett a Monarchia nagyhatalmi állása nem csak sértetle­nül fenn­tartható, hanem a külön­vá­lasztás úgy a monarchiának, mint di­nasztiának elsőrendű érdekeit csak fej­leszteni és erősíteni fogná. Maga is hangsúlyozza, hogy pél­dául a hadügynek a két állam között való szétválasztása érzékeny természetű kérdés, de mikor arról van szó, hogy két egyenjogú állam nagy hatalommá szervezkedjék, akkor az előítéleteket, az érzékenykedést alá kell rendelni annak a nagy érdeknek, mely az egyesülésben látja a monarchia nagyhatalmi állásá­nak egyedüli biztosítékát. A magyar törvények és a magyar nemzet egyetemének közfelfogása sze­rint Magyarországnak nemcsak joga van önálló magyar hadsereghez, hanem az Ausztriával létesített államjogi közös­ségnek is természetes feltétele, hogy az egyesült államok önállóan fejleszszék a maguk hadseregét, önálló szakminiszté­rium intézze a hadügyet, s az így foly­ton tökéletessített hadszervezetben csak az tétessék közössé, hogy a monarchia és népeinek biztonságáért mindkét had­sereg közös igyekezettel, közös lelkese­déssel s közös parancsra végezze a vé­delem vagy támadás munkáját. Igen természetes, hogy a bár kü­­lönváltan igazgatott hadsereg fejleszté­se történhetett volna egyöntetű rend­szer szerint, de meglehetett és meg­­kellett volna őrizni a magyar hadsereg önállóságát, nem engedni meg azt, hogy két egyenjogú állam között a haderő osztrák rendszer és a hadvezetés kizá­rólag osztrák szellemben fejlesztessék, s magyar érdek egyáltalán még csak ne is hozathassak elő még másod vagy harmadrangú kérdésekben sem. Azok a­kik oly határtalan cziniz­­mussal, vagy jobban mondva teljes vak­sággal védik meg ma is a kiegyezési szerződés üdvözítő erejét s hangoztat­ják a kiegyezés megteremtőjének di­csőségét, vegyék csak kezükbe Trefort iratát, s azt komolyan át­olvasva győ­ződjenek meg arról, hogy az az állam­jogi szerződés voltaképen nem egyéb a magyar nemzet törvényes jogának fel­adása és a nemzeti érdekek kijátszásáról szóló okmánynál , hogy a kiegyezést létesítő magyar megbízottaknak bizony nem nagy fáradságokba került volna vagy kitartani a nemzet jogos követe­lései mellett, vagy pedig megszakítani Ausztriával minden további alkut. Ha így járnak el, megnyugtathat­ták volna a lelkiismeretüket, melyet most Trefort irata ugyancsak felboly­gatott. Kilenczedik évfolyam.__________ SZERKESZTŐI IRODA : r.­­« Tivoli «te*» «»rk»n live 6. »1 hová » U|­ »t^Hmiuí restit ^ Illető koxb­uj*”d­iui­teinluk. AZ­­ELLENZEM- ELŐFIZETÉSI DIJA: Vik­ikre poétán, vagy helyben hithot hordva: e-i,. .......................16 frt. jj N^y­ divre . . . . 4 f t JJrrM.........................6 írt 11 Egy hire helyben . . 1 Irt 50 kr. Egyes szám ara 5 kr. Megjelenik mindennap, kivivőn vasár- és Ünnep napokon. Kéziratok nem adatnak vissza. 208­ szám­. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP, Kolozsvár, kedd, szeptember 11. 1888. KIADÓHIVATAL: Koloaxvárl, U­dközi Joond'ra 83. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy |__1 czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 80 kr. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. kl ELLENZEK TÁRCZAJA. 1888. Szeptember 10. Abschlag­ — Les demieres cartouches. — Nehezen virrad. A messze hegyek fölött szürke ködsávoly leng. A fő harmatos s a közeli csepp falucska kéményei közül alig itt-ott pipázik egy. Fenn vagyunk egy kopár, füvetlen dom­bon. Fél puskalövésnyire az erdő, balra va­lami szúrós, barna bozót, a­mit nem tapos állat és nem jár ember. Igen sivár hely. A bakák békén aludtak az Urban s nem moz­dult körül semmi Fölnyitottam a szememet s hallgatódz­­tam. Csak az erdő fái között susogott el­ el­­vesző hullámzással a szeptemberi szél. Körül­tapogattam, aztán a csomó szalmát, a­mit nagy vesződséggel szereztünk a falucskából. Az nedves volt. Megsimogattam köpenyege­met. Az is. Erős harmat képződött az éjjel. Puskám rozsdát fogott tőle s ellágyult tana­nyámban az estéről reggelizésre hagyott ma­radék fekete kenyér. Ki kellett volna persze dobni. Magam is úgy tettem volna valamikor. Magam is fingás voltam és válogatós voltam. Azonban változik furcsa karikázásban az idő. Lekopik az »úr« és kidomborodik tele szeg­lettel, jó gyomorral, fene étvágygyal, citoyen temperamentummal a »baka.« Fölültem tehát és elővettem fekete ke­nyeremet. Elővettem maradék hagymámat és reggeliztem. Hja! Egy csésze japán bhen, hozzá vajas pereczkék, azután egy finom »bock«­­szivar .... Tempi passati! — Ettem a hagy­mát és rágtam végtelen elégedettséggel a ke­nyeremet. Milyen jó is a kenyér, ha nincsen kalács s bele jeles eledel a hagyma, ha nincsen ananász. Rájöttem mindezekre és fölszedeget­tem okos hangya gyanánt a morzsákat is, mi­velhogy nem jó prédának lenni. Közben harmadszor kukorikált lenn a faluban a kakas. Utána a többiek is leadták a signált, s azután megint csend lett. Öt percz múlva fölkeltem. Levertem ruhámról a szal­mát, tíz percz alatt elvégeztem toilettemet, kilubiczkoltam csizmáimat, körüljártam és egyenként megszámláltam embereimet (szegény birkák), azután odajárultam a legjobban hor­kolók mellé, s hangos, erős szóval elkiáltottam a vezényszót: - Auf! . .. Erre megindult a mozgás. Bakáim (ja­varészben markos, szálas legények) fölugrál­tak az édes, nedves, kemény anyaföldről, s elkezdődött az általános puezoválás. Bakkancs, fegyver, borjú, rendbe húzódtak, arczok meg­mosódtak , dolog közben profánt, szalonna, némi sült kukuricza maradék s a mi estéről maradt, fölemésztődött. S mindez elégedett, vig hangulatban. Népem arcza szinte ragyo­gott. Borostás arczu rezervistáim (kiket a nagy hadgyakorlatokra hívtak be tűzhelyeik és porontyaik mellől) dudorászva czibelődtek, nevettek, s nagy igyekezettel fé­nyesítgették sapkáikon a gombokat. Fényes legyen minden, mint a parancsolat. Napsugár hanyatt essék róluk, a légy kitörje a nyakát. Minden tün­dököljön, hiszen nincs a putruntáskában csak tíz töltény — az utolsó töltények — és nin­csen hátra a katonáskodásból csak egy nap. Egyetlen egy, az utolsó. Az, a­melyre­­m mindjárt széthinti vöröses hajnali fényét a szeptemberi nap. Micsoda öröm ez ... . Az utolsó nap. Utolsó fáradság, az utolsó fegyverzaj. Azután hazamegy kiki a falujába és szabadon gyö­nyörködik abban, a­mi kedves a szivének és kívánatos. Akkor kel, a­mikor tetszik, azt teszi, a­mit jónak lát, oda ül, oda megy, ott áll meg, ott ül le, ott pipázik, ott köhög és ott fújja ki az orrát, a­hol jól esik és ahol kedve tartja. Nagy öröm, nagy szerencse. Tö­méntelen és határtalan. Negyedóra alatt mind készen voltak. Vállon a fegyver, háton a borjú. Lehet in­dulni. Lenéztem róluk, hogy valamennyinek csiklandós talpa alatt a föld. Menni szeretett volna mind, hogy mentől hamarább kilőjje az utolsó patronokat, s meghallja valahára a szálas »divizions bornist« njakáról a messze csengő, kedves, rég várt »dreimal haptacht !«­­ot, a minek a kellemesen zengő neve : Ab­schlag. Magyarul : lefuvás. Minden katona nyelvén : az össes trombita siguálok fejedel­me. Népszerű és tekintélyes, mint egy sza­badon választott király. Valami félóráig azonban várni kellett. A szomszédos várdák végre lefelé húzódtak a kijelölt postjaikról, s alulról, a völgyből éles síp hangzott. Ez nekem szólt: »Kehrt euch ! Marsch !« És hátraszólltam a legények nyelvén : »dupa minye« (utánnam.) Mentünk. Öt óra felé együtt volt a zászlóalj, fél hatra a regiment. Átmentünk a szomszédos, meglehetősen szűk völgybe, mely a szembe eső gazdag földekkel tele való völ­gyével correspondeált. Ott már nagy tömeg katonaság állt. Gyalogság, tüzérség huszárok. Mozgalmas tarka kép. Egy könyedén, az er­dőnek hajló dombon a vezénylő tábornok és suitre-re nézték tábori látcsövén a nagy mesz­­szeségben mutatkozó »ellenség«-et, az elle­nünk menetiork­ozó másik diviziót. Valamivel nyolcz óra után lehetett, mi­dőn egyik tüzér ütegünk »autprotroll« s a szembe levő meredek oldal alsó lapályára he­lyezkedve, várt. Mi vagy kétezer lépésre le­hettünk tőlük. Nem láttunk, csak ide-oda sür­gölődő emberi hangyákat az ágyuk körül. Csakhamar elrobogott azután a másik üteg is, később (egy kukuriczáson keresztül, nesze neked !) a harmadik, a negyedik. S tíz percz múlva karikázó, nehéz füstöt lökve ki a hű­vös levegőbe, messze morajló dördüléssel or­dított »hupt acht«-ot az első ágyú. Közvetle­nül reá az ellenfél hadvonala irányában, m­esz­­sze valahol a szőlőhegyek alatt, egy csomó fehér füstöt pillantottunk meg, azután még egyet, s azután fülünkbe csapódott az ágyu­­dörej is. Egymás után kettő. Csakhamar újra kettő , azután megint és megint. Azok oda­át már »be vannak lőve.« Mozdultunk mi is. A zászlóaljak sora­koztak. A szolgálattevő tisztek széthordták a parancsokat; az ordonamje szolgálatra beosz­tott huszárok jobbra-balra nyargaltak kuko­­riczán, réten, cziheren keresztül. S azután há­rom negyed óra múlva a jobbra levő erdőből kifejlődött az ellenség jobb szárnya és elkez­dődött az »ütközet.« Ropogott a fegyver, füst és lárma támadt; az ágyú ütegek hatalmasan dolgoztak túl a meredek oldal alján, míg vé­gül lassanként egész vonalunkon visszavonul­tunk. A legénység fáradt volt. A nap ezudar hévvel tüzelt alá, felforralva a rebegő levegőt. Fújtunk, mintha külön gőzmasinák lettünk volna mind és törültük arczainkat. Czékla nem véresebb, mint ilyenkor az emberi arcz, s a paprika nem csip úgy, mint a homlokról a szembe lopódzó meleg izzadság. Azonban: — Forverts! Úgy, úgy . . . Egészen a túlsó hegyig, túl a közbeeső erdőségen, egy tágas, itt-ott halmos, kukoriczával terített fensíkra, a­hol újra fölvettük diadalmas ellenfelünkkel a har­­czot. Ekkor már délfelé haladt az idő. Egyre nagyobb forróság lett. Itt-ott kidőlt némelyik. Itt-ott elbukott egy, azután még egy. Szegé­nyek ... Ni, ott is! Megint egy. A bakák kezdtek nem olyan ingak len­ni. Lelógatták fejeiket, egyik-másik belemor­mogott valamit a gallérjába. Fohászkodást tán . . . Bizonyos, hogy a pokolba jutott vol­na érte, ha számon kéri Péter, vagy jegyzés­be veszi Fái. stb. Szt. Pál. A fensikon erős küzdelem fejlődött ki. Szakadatlanul ropogott a fegyver, s hevesen dörgött negyvennégy ágyú. Belevettem maga­mat egy kukoriczásba s ott leültem a földre. Mi nem lehettünk az előttünk tüzelő »erstes treffen« miatt. Mire pedig újra felütöttem a fejemet, az ágyuk még dühösebben bőgtek, a lovasság atackírozott, s a balszárnyon roham­ra harsogtak a fáradt kürtök. Ebben a perezben éles, magas hangon, mely kihullatott minden zajból, megszólalt­ak Politikai hírek. Vilmos császár beszámolója. A peter­­hofi császártalálkozásról a krakkói Czas közli, hogy II. Vilmos császár a bucsuzáskor a kö­vetkezőket mondta : »Meg vagyok róla győ­ződve, hogy Ferencz József nem kételkedik szövetségi hűségemben, mindamellett levelet írtam neki, a melyben »számot adtam neki mindarról, a­mi Peterhofban történt« ; bizo­nyos vagyok abban, hogy teljesen megnyug­tattam őt s hiszem, hogy elhallgattattam azokat a hangokat, a­melyek kételyt ipar­kodtak támasztani őszinteségem iránt. Kálnoky Bismarknál. Kálnoky külügy­miniszter még e hóban megy Bismarckhoz Friedrichsruheba, a­hol két napig fog időzni. II. Vilmos német császárnak október 3-ára s 4-ére várt bécsi látogatása előtt Kálnoky gr. mindenesetre visszatér Bécsbe. A béke apostolai Brassóban. Moór Gyula, brassói ág. evang magyar főesperes — úgy látszik nem nagyon szereti a békességet ; erre mutat legalább legújabb tette. A főesperes úr kiadott egy röpiratot, s abban kemény támadást intézett Koós Fe­rencz kir. tanácsos tanfelügyelő, Brassó megye magyarságánál ezen általános tiszteletnek, s szeretetnek örvendő vezéregyénisége ellen. Ez ellen a megtámadott ősz kulturhar­­czos, ki a »Brassó« czimü laptársunknak is főmunkatársa, a »Brassó«-ban védekezett. Vé­delme, mint egyáltalában minden, a mit ir az irodalmi tisztesség niveauján áll. Moór Gyula úr azonban jónak látta er­re egy durva, minden sorában sértő választ küldeni be a »Brassó« szerkesztőjéhez hat héttel a védelem megjelenése után, mely­nek legszelidebb kifejezése az volt, »a ki Koós Ferenczczel akar beszélni, az állítson a mel­lékszobába tanukat, mert az ősz haj s a kir. tanácsosi czim nem mindig elég biztosíték.« Nagyon természetes, hogy a szerkesztő ezt ki nem adta igy, hanem törölte abból a sértő részeket,­­ úgy azután közre adta. De Moór úrnak ez nem tetszett ám! Fogta magát, s ügyvéde dr. Vajna Gábor ál­tal beperelte a járásbíróság előtt Szterényi szerkesztőt. Perelt azért, hogy marasztaltassék el a szerkesztő a czikk változatlan kiadására, s perelt azért is, hogy büntettessék meg a szerkesztő, (a­ki mellesleg megjegyezve, a czikk megérkezésekor typhus-rohamban fe­küdt,) azért, hogy a czikk nem július hó 10- én, hanem csak 14-én jelent meg. Az eljáró biró, Draxler Gusztáv azonban másképen s tisztességesebben gon­dolkozott, mint a Krisztus igéjét hirdetni kö­teles főesperes úr, s Harmath Lajos, Bras­só város egyik legkitűnőbb ügyvédjének (mint a szerkesztő képviselője) védelmére Moór urat elutasította keresetével. Valóban sokkal okosabban cselekednék Moór úr, ha a fiatal esperességet megkedvel­tetni igyekeznék rokonszenves működés által, a­helyett, hogy barátaiból is ellenségeket csinál. Sőt mi úgy vagyunk értesülve, hogy Moór úr s társai egyenesen tönkre tették a brassói magyarság Leibékéjét, felvetve ott a felekezetiség kérdését, melynek ezelőtt soha hírét sem hallották Brassóban. Bizony csúf dolog az! Külföld, Berlin. A hadsereg rendeleti lapja által közzé­tett kabinetrendelet a gyalogság új fegyver­­szabályzatának kiadását illetőleg következőleg nyilatkozik: Hálás emlékezettel ő felsége, is­tenben boldogult atyám iránt, ime átadom a hadseregnek az ő kezdeményezésére kidolgo­zott új fegyverszabályzatot a gyalogság szá­mára. Az új szabályzat arra van hivatva, hogy a hagyományos fegyelem és rend teljes fen­­tartása mellett a harc­ászat szükségletei ál­tal követelt kiképzésnek tágabb tér nyújtas­­sék. Némely formák egyszerűsítése által elért előnyöknek nem szabad elveszniük az által, hogy valaki a szabályzatot a külső egyönte­tűség fokozása c­éljából avagy más szándék­ból akár szóval, akár írásbelileg kiegészítse, ellenkezőleg, a kiképzésre és gyakorlati al­kalmazásra szándékosan engedett tágabb tér elvi megszorítást sehol sem szenvedhet. Ez akaratom elleni minden vétséget kíméletlenül fogok elbocsátással sújtani. * London. Az angol képviselőházban egy új párt alakult, — a »walesi nemzeti párt.« A párt még kicsiny, de mögötte erős mozgalom áll. Wales önkormányzatot, Írország példájára home rulet követel. Walesben is van már landliga-féle szövetkezet, a­mely legközelebbi czéljaiul a tized eltörlését s az egyház és ál­lam kettéválasztását követeli; e két kérdés akkor függ össze, hogy az államegyház a tizedből él. Gladstone felismerve a walesi moz­galom jelentőségét készséggel fogadta el a meghívót a wrexhami dalünnepre. * Belgrád: Natália napja Belgrádban s egész Szer­biában az eddigi hírek szerint zavargások s tüntetések nélkül folyt le. A kormányzat rend­kívüli óvatossági intézkedései, a­melyeket a Natália királyné melletti esetleges tüntetések meggátlására tett, ékesen szóló c­áfolatát ké­pezik mind ama belgrádi félhivatalos s hiva­talos híreszteléseknek, a­melyek szerint a köz­vélemény osztatlanul a királyné ellen a király pártján áll.* Washington, Cleveland elnök levelében, melyben kije­lenti, hogy elfogadja az elnökjelöltséget, csak­nem kizárólag a vámkérdéssel foglalkozik, el­lenben a halászati kérdést nem érinti. Kifejt­vén az érveket a vámok leszállítása mellett, így folytatja : »Mi nem indítottunk keresztes háborút a szabad kereskedelem ellen. A re­form, melynek behozatalára törekedünk, az ipar iránti gondoskodásból, az amerikai mun­ka érdekei megvédésének óhajából és ama le­­gális kívánságból ered, hogy véget vessünk a mostani helyzetnek, mely az egész országot fenyegeti.« Kelemen ünnepély. Az első magyar színigazgató emlékeze­tére rendezett ünnepség második napja vasár­nap emelkedett hangulatban folyt le Csanád- Palotán. Csanád-Palotán Feleki Miklós üdvözölte rövid beszéddel a vendégek nevében a kegye­­letes ünnepély védasszonyát, Lonovicsné Hol­­lósy Kornélia úrasszonyt. A község elöljárósága élén Brenngarten jegyző fogadta szónoklattal a vendégeket. Az ünnep második napjának első aktu­sát a csanád-palotai temetőben a család által emelt sírkőnek megkoszorúzása képezte. Az egyszerű, kegyeletesen fölékesített sírra, Lonovicsné Hollósy Kornélia helyezte az első koszorút, az alacsony emlékkeresztet csakhamar belepte a virág és babér, melylyel a lelkes úttörő emlékének a család, az írók és művészek társasága, a színigazgatók stb. adóztak. Feleki Miklós rövid, meleg emlékező szavai után Halmai Imre szavalta el a Váradi Antal ünnepi ódáját. Azután a vendégek, a mezőhegyesi ál­lami ménes­gazdaság intézősége által a ke­­gyeletes czél iránt való tekintetből, szívesség­ből átengedett fogatokon a templomba vo­nult az ünneplő község lakosságával fölsza­porodott vendégközönség. Itt Rácz apátplébá­nos fényes segédlettel ünnepi misét szolgálta­tott, mely után a templom előtti főtéren megtörtént az ünnepély főaktusa, a színész­­egyesület által emelt emlékoszlop leleplezett A színészekből alakult kar a hymnusszal nyitotta meg ezt az ünnepi eseményt. Aztán E. Kovács Gyula elszavalta óriási éljenzés közepette a Horváth Lipót emlékversét. Bé­­nyei István felolvasta az ünnep jelentőségét , az úttörő nagy emlékezetű férfiúnak érdemeit méltató rövid emlékbeszédét. A kar a szóza­tot énekelte el s a vendégek külön vonaton Makóra utaztak. Makón a Lonovics József Csanádvárme­­gye főispánja által a kiküldöttek s a közre­működő művészek részére rendezett pompás nagyúri diszebéden 42 meghívott vendég vett részt. Este 8 órakor a makói színkörben dísz­előadás volt, mely nagyban egészben az előző napi aradi díszelőadásnak ismétlését képezte. E. Kovács Gyula prológ­kép újból el­szavalta az ünnepi ódát. Pálmai Ilka nép­dalokat, Szilágyi Bella és Németh Já­nos a Traviátából nagy áriát énekeltek, Pál­mai a Lányi Géza czimbalom-, az utóbbiak pedig az aradi színházi karmester, Barna Izsó zongorakísérete mellett. A két év múltán »Egy kis vihar,« és a »Kolostorból« czímű három kis vígjátékban Náday és Márkus Emilia remekeltek szokás szerint.

Next