Ellenzék, 1888. július-december (9. évfolyam, 150-300. szám)
1888-09-11 / 208. szám
i m ...... .......... A kiegyezés és Trefort. (Két czikk.) II. A pénz és a hadügy a magyar törvények szellemében szétválasztandó _ Írja Trefort már ismertetett czikkében. Szétválasztandó pedig úgy a törvények szelleme, valamint a Magyarországon, uralkodó nézeteknek megfelelően. És mi történt a kiegyezéskor? Az, hogy az egyezkedő felek által nem a törvények szelleme, annál kevésbbé a Magyarországon uralkodó nemetek nem respektáltatak, vagyis a két fontos kérdésnek a magyar nemzet egye- Verne által sürgetett különválasztása helyett csináltak közös pénzügyet, közös hadügyet, vagyis e két jelentékeny s mindenesetre elsőrendű fontossággal bíró politikai kérdésben, a nemzet összeségének óhajtásai, s a kifejezetten jogos követelések formaszerűen feladattak, létesíttetett tehát valójában egy olyan kiegyezés, egy olyan államjogi szerződés, amely sem a magyar törvényekkel nem számolt, s még kevésbé vette figyelembe a Magyarországon uralkodó nézeteket. Midőn tehát Trefort, a dinasztia feltétlen híve, s ezenkívül is a békés irányzatok követője az Ausztria és Magyarország között tervezett államjogi egyesség feltételéül azt tűzi ki, hogy a nemzet uralkodó felfogásával számot kell vetni és a magyar törvények szelleme szerint járni el, akkor voltaképen nem tesz egyebet, mint amit a függetlenségi párt kezdettől fogva hirdet, hogy t. i. a kiegyezési szerződés megkötésekor nemcsak a nemzet legvitálisabb érdekei szolgáltattak ki Ausztriának minden tényleges vagy reménybeli ellenérték biztosítása nélkül, hanem meghamisíttatott a magyar törvények szelleme akkor, amidőn a magyar megbízottak a magyar nemzet törvényes jogait játszták át osztrák kézre ama hazug címen, hogy a kiegyezési szerződés kikötései között a törvényes jogokat a maguk épségükben érvényesítették. Hogy mind e könnyelmű joglemondás és jogeljátszás egyáltalán indokolatlan volt, hogy a kiegyezés létesítői sem erkölcsi kényszer, sem Magyarország hatalmi súlyának kockáztatásától való félelem hatása alatt nem állhatták, mikor e képtelen egyesség feltételeit meghatározták, bizonyítja Trefort irata, amelyben egy kipróbált, és a mellett a koronához teljesen hű államférfin éles látásával, s a történelmi tanulságok megértése mellett világosan megállapítja, hogy a pénz és hadügynek különválasztása mellett a Monarchia nagyhatalmi állása nem csak sértetlenül fenntartható, hanem a különválasztás úgy a monarchiának, mint dinasztiának elsőrendű érdekeit csak fejleszteni és erősíteni fogná. Maga is hangsúlyozza, hogy például a hadügynek a két állam között való szétválasztása érzékeny természetű kérdés, de mikor arról van szó, hogy két egyenjogú állam nagy hatalommá szervezkedjék, akkor az előítéleteket, az érzékenykedést alá kell rendelni annak a nagy érdeknek, mely az egyesülésben látja a monarchia nagyhatalmi állásának egyedüli biztosítékát. A magyar törvények és a magyar nemzet egyetemének közfelfogása szerint Magyarországnak nemcsak joga van önálló magyar hadsereghez, hanem az Ausztriával létesített államjogi közösségnek is természetes feltétele, hogy az egyesült államok önállóan fejleszszék a maguk hadseregét, önálló szakminisztérium intézze a hadügyet, s az így folyton tökéletessített hadszervezetben csak az tétessék közössé, hogy a monarchia és népeinek biztonságáért mindkét hadsereg közös igyekezettel, közös lelkesedéssel s közös parancsra végezze a védelem vagy támadás munkáját. Igen természetes, hogy a bár különváltan igazgatott hadsereg fejlesztése történhetett volna egyöntetű rendszer szerint, de meglehetett és megkellett volna őrizni a magyar hadsereg önállóságát, nem engedni meg azt, hogy két egyenjogú állam között a haderő osztrák rendszer és a hadvezetés kizárólag osztrák szellemben fejlesztessék, s magyar érdek egyáltalán még csak ne is hozathassak elő még másod vagy harmadrangú kérdésekben sem. Azok akik oly határtalan czinizmussal, vagy jobban mondva teljes vaksággal védik meg ma is a kiegyezési szerződés üdvözítő erejét s hangoztatják a kiegyezés megteremtőjének dicsőségét, vegyék csak kezükbe Trefort iratát, s azt komolyan átolvasva győződjenek meg arról, hogy az az államjogi szerződés voltaképen nem egyéb a magyar nemzet törvényes jogának feladása és a nemzeti érdekek kijátszásáról szóló okmánynál , hogy a kiegyezést létesítő magyar megbízottaknak bizony nem nagy fáradságokba került volna vagy kitartani a nemzet jogos követelései mellett, vagy pedig megszakítani Ausztriával minden további alkut. Ha így járnak el, megnyugtathatták volna a lelkiismeretüket, melyet most Trefort irata ugyancsak felbolygatott. Kilenczedik évfolyam.__________ SZERKESZTŐI IRODA : r.« Tivoli «te*» «»rk»n live 6. »1 hová » U| »t^Hmiuí restit ^ Illető koxbuj*”diuiteinluk. AZELLENZEM- ELŐFIZETÉSI DIJA: Vikikre poétán, vagy helyben hithot hordva: e-i,. .......................16 frt. jj N^y divre . . . . 4 f t JJrrM.........................6 írt 11 Egy hire helyben . . 1 Irt 50 kr. Egyes szám ara 5 kr. Megjelenik mindennap, kivivőn vasár- és Ünnep napokon. Kéziratok nem adatnak vissza. 208 szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP, Kolozsvár, kedd, szeptember 11. 1888. KIADÓHIVATAL: Koloaxvárl, Udközi Joond'ra 83. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy |__1 czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 80 kr. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. kl ELLENZEK TÁRCZAJA. 1888. Szeptember 10. Abschlag — Les demieres cartouches. — Nehezen virrad. A messze hegyek fölött szürke ködsávoly leng. A fő harmatos s a közeli csepp falucska kéményei közül alig itt-ott pipázik egy. Fenn vagyunk egy kopár, füvetlen dombon. Fél puskalövésnyire az erdő, balra valami szúrós, barna bozót, amit nem tapos állat és nem jár ember. Igen sivár hely. A bakák békén aludtak az Urban s nem mozdult körül semmi Fölnyitottam a szememet s hallgatództam. Csak az erdő fái között susogott el elvesző hullámzással a szeptemberi szél. Körültapogattam, aztán a csomó szalmát, amit nagy vesződséggel szereztünk a falucskából. Az nedves volt. Megsimogattam köpenyegemet. Az is. Erős harmat képződött az éjjel. Puskám rozsdát fogott tőle s ellágyult tananyámban az estéről reggelizésre hagyott maradék fekete kenyér. Ki kellett volna persze dobni. Magam is úgy tettem volna valamikor. Magam is fingás voltam és válogatós voltam. Azonban változik furcsa karikázásban az idő. Lekopik az »úr« és kidomborodik tele szeglettel, jó gyomorral, fene étvágygyal, citoyen temperamentummal a »baka.« Fölültem tehát és elővettem fekete kenyeremet. Elővettem maradék hagymámat és reggeliztem. Hja! Egy csésze japán bhen, hozzá vajas pereczkék, azután egy finom »bock«szivar .... Tempi passati! — Ettem a hagymát és rágtam végtelen elégedettséggel a kenyeremet. Milyen jó is a kenyér, ha nincsen kalács s bele jeles eledel a hagyma, ha nincsen ananász. Rájöttem mindezekre és fölszedegettem okos hangya gyanánt a morzsákat is, mivelhogy nem jó prédának lenni. Közben harmadszor kukorikált lenn a faluban a kakas. Utána a többiek is leadták a signált, s azután megint csend lett. Öt percz múlva fölkeltem. Levertem ruhámról a szalmát, tíz percz alatt elvégeztem toilettemet, kilubiczkoltam csizmáimat, körüljártam és egyenként megszámláltam embereimet (szegény birkák), azután odajárultam a legjobban horkolók mellé, s hangos, erős szóval elkiáltottam a vezényszót: - Auf! . .. Erre megindult a mozgás. Bakáim (javarészben markos, szálas legények) fölugráltak az édes, nedves, kemény anyaföldről, s elkezdődött az általános puezoválás. Bakkancs, fegyver, borjú, rendbe húzódtak, arczok megmosódtak , dolog közben profánt, szalonna, némi sült kukuricza maradék s a mi estéről maradt, fölemésztődött. S mindez elégedett, vig hangulatban. Népem arcza szinte ragyogott. Borostás arczu rezervistáim (kiket a nagy hadgyakorlatokra hívtak be tűzhelyeik és porontyaik mellől) dudorászva czibelődtek, nevettek, s nagy igyekezettel fényesítgették sapkáikon a gombokat. Fényes legyen minden, mint a parancsolat. Napsugár hanyatt essék róluk, a légy kitörje a nyakát. Minden tündököljön, hiszen nincs a putruntáskában csak tíz töltény — az utolsó töltények — és nincsen hátra a katonáskodásból csak egy nap. Egyetlen egy, az utolsó. Az, amelyrem mindjárt széthinti vöröses hajnali fényét a szeptemberi nap. Micsoda öröm ez ... . Az utolsó nap. Utolsó fáradság, az utolsó fegyverzaj. Azután hazamegy kiki a falujába és szabadon gyönyörködik abban, ami kedves a szivének és kívánatos. Akkor kel, amikor tetszik, azt teszi, amit jónak lát, oda ül, oda megy, ott áll meg, ott ül le, ott pipázik, ott köhög és ott fújja ki az orrát, ahol jól esik és ahol kedve tartja. Nagy öröm, nagy szerencse. Töméntelen és határtalan. Negyedóra alatt mind készen voltak. Vállon a fegyver, háton a borjú. Lehet indulni. Lenéztem róluk, hogy valamennyinek csiklandós talpa alatt a föld. Menni szeretett volna mind, hogy mentől hamarább kilőjje az utolsó patronokat, s meghallja valahára a szálas »divizions bornist« njakáról a messze csengő, kedves, rég várt »dreimal haptacht !«ot, a minek a kellemesen zengő neve : Abschlag. Magyarul : lefuvás. Minden katona nyelvén : az össes trombita siguálok fejedelme. Népszerű és tekintélyes, mint egy szabadon választott király. Valami félóráig azonban várni kellett. A szomszédos várdák végre lefelé húzódtak a kijelölt postjaikról, s alulról, a völgyből éles síp hangzott. Ez nekem szólt: »Kehrt euch ! Marsch !« És hátraszólltam a legények nyelvén : »dupa minye« (utánnam.) Mentünk. Öt óra felé együtt volt a zászlóalj, fél hatra a regiment. Átmentünk a szomszédos, meglehetősen szűk völgybe, mely a szembe eső gazdag földekkel tele való völgyével correspondeált. Ott már nagy tömeg katonaság állt. Gyalogság, tüzérség huszárok. Mozgalmas tarka kép. Egy könyedén, az erdőnek hajló dombon a vezénylő tábornok és suitre-re nézték tábori látcsövén a nagy meszszeségben mutatkozó »ellenség«-et, az ellenünk menetiorkozó másik diviziót. Valamivel nyolcz óra után lehetett, midőn egyik tüzér ütegünk »autprotroll« s a szembe levő meredek oldal alsó lapályára helyezkedve, várt. Mi vagy kétezer lépésre lehettünk tőlük. Nem láttunk, csak ide-oda sürgölődő emberi hangyákat az ágyuk körül. Csakhamar elrobogott azután a másik üteg is, később (egy kukuriczáson keresztül, nesze neked !) a harmadik, a negyedik. S tíz percz múlva karikázó, nehéz füstöt lökve ki a hűvös levegőbe, messze morajló dördüléssel ordított »hupt acht«-ot az első ágyú. Közvetlenül reá az ellenfél hadvonala irányában, meszsze valahol a szőlőhegyek alatt, egy csomó fehér füstöt pillantottunk meg, azután még egyet, s azután fülünkbe csapódott az ágyudörej is. Egymás után kettő. Csakhamar újra kettő , azután megint és megint. Azok odaát már »be vannak lőve.« Mozdultunk mi is. A zászlóaljak sorakoztak. A szolgálattevő tisztek széthordták a parancsokat; az ordonamje szolgálatra beosztott huszárok jobbra-balra nyargaltak kukoriczán, réten, cziheren keresztül. S azután három negyed óra múlva a jobbra levő erdőből kifejlődött az ellenség jobb szárnya és elkezdődött az »ütközet.« Ropogott a fegyver, füst és lárma támadt; az ágyú ütegek hatalmasan dolgoztak túl a meredek oldal alján, míg végül lassanként egész vonalunkon visszavonultunk. A legénység fáradt volt. A nap ezudar hévvel tüzelt alá, felforralva a rebegő levegőt. Fújtunk, mintha külön gőzmasinák lettünk volna mind és törültük arczainkat. Czékla nem véresebb, mint ilyenkor az emberi arcz, s a paprika nem csip úgy, mint a homlokról a szembe lopódzó meleg izzadság. Azonban: — Forverts! Úgy, úgy . . . Egészen a túlsó hegyig, túl a közbeeső erdőségen, egy tágas, itt-ott halmos, kukoriczával terített fensíkra, ahol újra fölvettük diadalmas ellenfelünkkel a harczot. Ekkor már délfelé haladt az idő. Egyre nagyobb forróság lett. Itt-ott kidőlt némelyik. Itt-ott elbukott egy, azután még egy. Szegények ... Ni, ott is! Megint egy. A bakák kezdtek nem olyan ingak lenni. Lelógatták fejeiket, egyik-másik belemormogott valamit a gallérjába. Fohászkodást tán . . . Bizonyos, hogy a pokolba jutott volna érte, ha számon kéri Péter, vagy jegyzésbe veszi Fái. stb. Szt. Pál. A fensikon erős küzdelem fejlődött ki. Szakadatlanul ropogott a fegyver, s hevesen dörgött negyvennégy ágyú. Belevettem magamat egy kukoriczásba s ott leültem a földre. Mi nem lehettünk az előttünk tüzelő »erstes treffen« miatt. Mire pedig újra felütöttem a fejemet, az ágyuk még dühösebben bőgtek, a lovasság atackírozott, s a balszárnyon rohamra harsogtak a fáradt kürtök. Ebben a perezben éles, magas hangon, mely kihullatott minden zajból, megszólaltak Politikai hírek. Vilmos császár beszámolója. A peterhofi császártalálkozásról a krakkói Czas közli, hogy II. Vilmos császár a bucsuzáskor a következőket mondta : »Meg vagyok róla győződve, hogy Ferencz József nem kételkedik szövetségi hűségemben, mindamellett levelet írtam neki, a melyben »számot adtam neki mindarról, ami Peterhofban történt« ; bizonyos vagyok abban, hogy teljesen megnyugtattam őt s hiszem, hogy elhallgattattam azokat a hangokat, amelyek kételyt iparkodtak támasztani őszinteségem iránt. Kálnoky Bismarknál. Kálnoky külügyminiszter még e hóban megy Bismarckhoz Friedrichsruheba, ahol két napig fog időzni. II. Vilmos német császárnak október 3-ára s 4-ére várt bécsi látogatása előtt Kálnoky gr. mindenesetre visszatér Bécsbe. A béke apostolai Brassóban. Moór Gyula, brassói ág. evang magyar főesperes — úgy látszik nem nagyon szereti a békességet ; erre mutat legalább legújabb tette. A főesperes úr kiadott egy röpiratot, s abban kemény támadást intézett Koós Ferencz kir. tanácsos tanfelügyelő, Brassó megye magyarságánál ezen általános tiszteletnek, s szeretetnek örvendő vezéregyénisége ellen. Ez ellen a megtámadott ősz kulturharczos, ki a »Brassó« czimü laptársunknak is főmunkatársa, a »Brassó«-ban védekezett. Védelme, mint egyáltalában minden, a mit ir az irodalmi tisztesség niveauján áll. Moór Gyula úr azonban jónak látta erre egy durva, minden sorában sértő választ küldeni be a »Brassó« szerkesztőjéhez hat héttel a védelem megjelenése után, melynek legszelidebb kifejezése az volt, »a ki Koós Ferenczczel akar beszélni, az állítson a mellékszobába tanukat, mert az ősz haj s a kir. tanácsosi czim nem mindig elég biztosíték.« Nagyon természetes, hogy a szerkesztő ezt ki nem adta igy, hanem törölte abból a sértő részeket, úgy azután közre adta. De Moór úrnak ez nem tetszett ám! Fogta magát, s ügyvéde dr. Vajna Gábor által beperelte a járásbíróság előtt Szterényi szerkesztőt. Perelt azért, hogy marasztaltassék el a szerkesztő a czikk változatlan kiadására, s perelt azért is, hogy büntettessék meg a szerkesztő, (aki mellesleg megjegyezve, a czikk megérkezésekor typhus-rohamban feküdt,) azért, hogy a czikk nem július hó 10- én, hanem csak 14-én jelent meg. Az eljáró biró, Draxler Gusztáv azonban másképen s tisztességesebben gondolkozott, mint a Krisztus igéjét hirdetni köteles főesperes úr, s Harmath Lajos, Brassó város egyik legkitűnőbb ügyvédjének (mint a szerkesztő képviselője) védelmére Moór urat elutasította keresetével. Valóban sokkal okosabban cselekednék Moór úr, ha a fiatal esperességet megkedveltetni igyekeznék rokonszenves működés által, ahelyett, hogy barátaiból is ellenségeket csinál. Sőt mi úgy vagyunk értesülve, hogy Moór úr s társai egyenesen tönkre tették a brassói magyarság Leibékéjét, felvetve ott a felekezetiség kérdését, melynek ezelőtt soha hírét sem hallották Brassóban. Bizony csúf dolog az! Külföld, Berlin. A hadsereg rendeleti lapja által közzétett kabinetrendelet a gyalogság új fegyverszabályzatának kiadását illetőleg következőleg nyilatkozik: Hálás emlékezettel ő felsége, istenben boldogult atyám iránt, ime átadom a hadseregnek az ő kezdeményezésére kidolgozott új fegyverszabályzatot a gyalogság számára. Az új szabályzat arra van hivatva, hogy a hagyományos fegyelem és rend teljes fentartása mellett a harcászat szükségletei által követelt kiképzésnek tágabb tér nyújtassék. Némely formák egyszerűsítése által elért előnyöknek nem szabad elveszniük az által, hogy valaki a szabályzatot a külső egyöntetűség fokozása céljából avagy más szándékból akár szóval, akár írásbelileg kiegészítse, ellenkezőleg, a kiképzésre és gyakorlati alkalmazásra szándékosan engedett tágabb tér elvi megszorítást sehol sem szenvedhet. Ez akaratom elleni minden vétséget kíméletlenül fogok elbocsátással sújtani. * London. Az angol képviselőházban egy új párt alakult, — a »walesi nemzeti párt.« A párt még kicsiny, de mögötte erős mozgalom áll. Wales önkormányzatot, Írország példájára home rulet követel. Walesben is van már landliga-féle szövetkezet, amely legközelebbi czéljaiul a tized eltörlését s az egyház és állam kettéválasztását követeli; e két kérdés akkor függ össze, hogy az államegyház a tizedből él. Gladstone felismerve a walesi mozgalom jelentőségét készséggel fogadta el a meghívót a wrexhami dalünnepre. * Belgrád: Natália napja Belgrádban s egész Szerbiában az eddigi hírek szerint zavargások s tüntetések nélkül folyt le. A kormányzat rendkívüli óvatossági intézkedései, amelyeket a Natália királyné melletti esetleges tüntetések meggátlására tett, ékesen szóló cáfolatát képezik mind ama belgrádi félhivatalos s hivatalos híreszteléseknek, amelyek szerint a közvélemény osztatlanul a királyné ellen a király pártján áll.* Washington, Cleveland elnök levelében, melyben kijelenti, hogy elfogadja az elnökjelöltséget, csaknem kizárólag a vámkérdéssel foglalkozik, ellenben a halászati kérdést nem érinti. Kifejtvén az érveket a vámok leszállítása mellett, így folytatja : »Mi nem indítottunk keresztes háborút a szabad kereskedelem ellen. A reform, melynek behozatalára törekedünk, az ipar iránti gondoskodásból, az amerikai munka érdekei megvédésének óhajából és ama legális kívánságból ered, hogy véget vessünk a mostani helyzetnek, mely az egész országot fenyegeti.« Kelemen ünnepély. Az első magyar színigazgató emlékezetére rendezett ünnepség második napja vasárnap emelkedett hangulatban folyt le Csanád- Palotán. Csanád-Palotán Feleki Miklós üdvözölte rövid beszéddel a vendégek nevében a kegyeletes ünnepély védasszonyát, Lonovicsné Hollósy Kornélia úrasszonyt. A község elöljárósága élén Brenngarten jegyző fogadta szónoklattal a vendégeket. Az ünnep második napjának első aktusát a csanád-palotai temetőben a család által emelt sírkőnek megkoszorúzása képezte. Az egyszerű, kegyeletesen fölékesített sírra, Lonovicsné Hollósy Kornélia helyezte az első koszorút, az alacsony emlékkeresztet csakhamar belepte a virág és babér, melylyel a lelkes úttörő emlékének a család, az írók és művészek társasága, a színigazgatók stb. adóztak. Feleki Miklós rövid, meleg emlékező szavai után Halmai Imre szavalta el a Váradi Antal ünnepi ódáját. Azután a vendégek, a mezőhegyesi állami ménesgazdaság intézősége által a kegyeletes czél iránt való tekintetből, szívességből átengedett fogatokon a templomba vonult az ünneplő község lakosságával fölszaporodott vendégközönség. Itt Rácz apátplébános fényes segédlettel ünnepi misét szolgáltatott, mely után a templom előtti főtéren megtörtént az ünnepély főaktusa, a színészegyesület által emelt emlékoszlop leleplezett A színészekből alakult kar a hymnusszal nyitotta meg ezt az ünnepi eseményt. Aztán E. Kovács Gyula elszavalta óriási éljenzés közepette a Horváth Lipót emlékversét. Bényei István felolvasta az ünnep jelentőségét , az úttörő nagy emlékezetű férfiúnak érdemeit méltató rövid emlékbeszédét. A kar a szózatot énekelte el s a vendégek külön vonaton Makóra utaztak. Makón a Lonovics József Csanádvármegye főispánja által a kiküldöttek s a közreműködő művészek részére rendezett pompás nagyúri diszebéden 42 meghívott vendég vett részt. Este 8 órakor a makói színkörben díszelőadás volt, mely nagyban egészben az előző napi aradi díszelőadásnak ismétlését képezte. E. Kovács Gyula prológkép újból elszavalta az ünnepi ódát. Pálmai Ilka népdalokat, Szilágyi Bella és Németh János a Traviátából nagy áriát énekeltek, Pálmai a Lányi Géza czimbalom-, az utóbbiak pedig az aradi színházi karmester, Barna Izsó zongorakísérete mellett. A két év múltán »Egy kis vihar,« és a »Kolostorból« czímű három kis vígjátékban Náday és Márkus Emilia remekeltek szokás szerint.