Ellenzék, 1889. január-június (10. évfolyam, 1-149. szám)

1889-03-26 / 73. szám

Kolozsvárt 1889. zutott be a második szolgálati év, megtaláljuk a választ az osztrák parlament tárgyalásai­ban; a kot általános helyeslés között dr. Beer és dr. Süss azon véleményüknek adtak kife­jezést, hogy a második évi szolgálat, arra való, hogy a­ki gyengébb a német nyelvben, azt a második év alatt könnyebben elsajátít­hassa. 1886-ban a közös hadügyminiszter nyíl­tan kijelentette, hogy a lajthántúli nemzeti­ségi nevelési rendszer miatt, a közös hadse­reget a maga német nyelviségében fenntartani nem lehe ; de ha valami , úgy épen azt mu­tatja, hogy mily képtelenség felállítani egy elvet, a hadsereg németnyelviségét és aztán ezen elvnek — akár helyes, akár nem — mindent alárendelni, nem pedig a tényleges viszonyokból, körülményekből és polit­kai szervezetből építeni fel a hadseregnek rend­szerét. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalol­­dalon.) Hiszen a politikának kell uralkodnia hadsereg szervezése fölött is, hiszen, Cause­­witz mondja, hogy a háború nem egyéb mint egy politkai cselekedet, a­melyben fegyver­rel folyt­attatik, mit azelőtt tollal kezdtek meg. Albrecht főherczeg 1872-ben megjelent röpiratából csak egy passzust olvasok fel, hiszem, hogy nyilatkozata elég illetékes önök e ott is, a t. honvédelmi miniszter úr előtti». (Halljuk!) »Der Krieg ist ja eben nichts, als die f, rtgesetzte Staatspolitik mit andern Mitteln, darum ist er auch ein Instrument der Politik und trägt allemal ihren Karakter.« Az állami politikának kell, hogy a há­ború folytatása legyen, annak jellemző voná­sát kell, hogy viselje. Vájjon a háború czél­­jának, a háború sikeres kivívásának eszközéül szolgál a hadseregnek, nem-e az állami po­litikán­ak megfelelőnek kell-e lennie? (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbalt .) Az állampolitika pedig d­iali­ztikus rend­szer­n alapul; kérdem: vajon most, midőn az a nemzet, mely a dualizmus értelmében a had­sereg ketté választását követelné, csak azon csekély jogot kéri, hogy az önkéntes ifjak a vizsgán magyar nyelven adhassák képzettsé­güknek tanujelét, azon állami politikának azon prioczipiu­ma, melynek alapján önök itt egybe vannak hiva, melyen egész alkotmányunk nyugszik, a hadsereg álal respektáltatik-e s a hadsereg annak jellemvonását viseli-e? (Élénk helyeslés a bal szélsőbalon.) De hát nem veszik-e észre, hogy ma Magyarországot megalázzák oly kis dologban, melyet nem lehet egyébnek tekinteni, mint a katonai körök szeszélyének ? (Zajos helyeslés a bal s szélsőbalon.) Hiszen sehol sincs be­bizonyítva, sőt ellenkezőleg, merném bizonyí­tani, de nem akarom t. hát idejét ezzel vesz­tegetni, (Halljuk ! Halljuk!) hogy a második évi szolgálat katonailag hátrányos és káros nemcsak, hanem ha elégedetlen elemeket visz­nek oda be, a műveit inteligenc­ia, hogy meg­­s­zbaduljon a második évi szolgálat gyaláza­tától, a legkülönbözőbb mósokhoz fog hozzá­nyúlni, a legkárosabb, nemzedékekre kiható fertőző betegségeket fogják beoltani magukba, csakhogy meneküljenek. (Igaz! Úgy van­ a szélső baloldalon, Zaj jobbfelől.) Nem egy p­edáját látjuk, hogy az öncsonkításnak fel nem ismerhető és csak véletlennek feltünte­tett módját használták fel arra, hogy csak a hadseregből szabaduljanak. Ezt csak egyszerű tudatlan emberek cselekedtek, de hogyha két­ségbeesésig hajtott, a műveltségnek minden furfangjával bíró fiatal emberek kezdik ezt gyakorolni, gondolják meg, hogyha ez tovább ragad a hadsereg körében, mily káros követ­kezményei lesznek ennek. (Helyeslés és tetszés a sz'is'balon.) Tekintsük a dolgot magában. E törvényt nem egy napra alkotjuk, ezen törvény huza­mos időre kell, hogy szolgáljon, mert a nem­zet védelmi érdeke nem egy múlandó kérdés: fenntartható lesz-e — nem itt, hanem Ausz­triában — az, hogy a hadsereg sokáig német nyelvű legyen? Hiszen csak egy statisztikai példát idézek: az összes lajthántúli gimnáziu­mok kétötöd részében a német nyelv nem is képez kötelező tantárgyat, míg nálunk minden gimnáziumban kötelező tantárgy. (Élénk he­lyeslés és tetszés a szélsőbalon.) 1880 — 1885. is a lajthántuli népiskolai mozgalomból csak két adatot idézek. (Halljuk ! Haljuk ! a szélső­­baloldalon) Szláv nyelvű népiskola állíttatott ezen 5 év alatt 1300 uj, német nyelvű csak 400 volt, 1880-ban volt vegyes iskola, mely­ben a német oktatási nyelv volt túlnyomó részben, volt 1200. 1885-ben már csak 460. Mert a mint ismerjük, azon engesztelő­­dési politikát, mely a Lajthán túl igen helye­sen folytattatik, mert azon népek és nemze­tiségek egyéni fenmaradása képezi csak egye­düli zálogát annak, hogy úgy békében, mint háborúban a lajthántúli népek összes akarata a trón köröl csoportosuljon, úgy, hogy ha ezen engesztelődési politika csak rövid idő óta, 5 év óta folytatott munkájában tovább halad, önök beláthatják, hogy egy másik 5 vagy 10 év múlva már a hadseregben a né­met szolgálati nyelv nem lesz feltartható,­­ akkor kérdem én önöktől, milyen lelkiisme­­rettel kell, hogy önök a nemzet szemébe néz­zenek, a­mely nemzet azt fogja kérdezni önök­től, hogy miért magyarok, a­hol az állam n­yelve magyar, a­hol semmi állami kényszer arra nincsen, hogy itt a német nyelv fogad­tassák el, a­hol még maguk a németek sem kívánják, hogy a német nyelv legyen a szol­gálati nyelv, hogyan lehetett nektek a né­met vizsgálati nyelvet is megszavazni, mikor előre láthattátok volna, mert az előrelátás­ban van a bölcsesség, hogy Ausztriában 8 m lesz sokáig fentartható ? A minő mulasztást vethetünk majd szemünkre, hogy előre látva nem tettük meg azt a csekélységet, a magyar vizsgálati nyelvet, a­mely csekélység a be­következendő jövőnek — a­mely jövőben én teljesen bízom - előmunkálata lett volna egy kezdő lépése lett volna egy alap-kon­­szkvenc­iának, a­melynek, sikere eztán a további konszekvencziák levonására veze­tett volna. — A meggondolatlanság, a kényel­­műsé­g, az előre nem látás és elnemzetlene­­désnek összes vádjait kell, hogy e törvény­­hozás érezze majd, s akkor sújtani fogja a nemzetnek közvéleménye. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélsőbalon.) A hadsereg német nyelvével germani­­zálni akarni a Lajtán túli tartományokat, ger­­manizálni akarni Magyarországot, egy őrült kísérlet, melynek sikere nem lesz ott, nem lesz itt, tehát vele miért nem hagynak fel. (Zaj, mozgás jobbfelől. Helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Miért cselekszik önök ezt ? (Halljuk! Halljuk!) Miért akarják, hogy a mi közmű­velődési instituczióink tetejébe és fejébe mindig egy német süveget tegyünk. (Derültség a bal­os szélső balon) hogy az magasabb fokaiban katonatermelő intézetté ne változzék át ? (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső balon.) Hát vegyük a dolgot politikailag. (Hall­juk!) Érdekében állhat-e a Habsburgok ural­kodó házának, hogy itt a Lajthán túl vagy egészben vagy csak részben is egy német bi­rodalom alkottassék meg? Hiszen minden po­litikus beláthatja, hogy egy 7 millió lelket s­zámláló német birodalom, a­milyen Ausztria lehetne, a 40 millió lélekkel bíró Németor­szággal szemben, a maga összes kudarczaival állathatna csak fenn, mert Németország az ő összes sikereivel és ifjú erejével, az ő tel­jes dhauvinizmusával, melyet ébren tartanak, a legkisebb gyermektől kezdve a haldokló aggastyánig, őt mindenütt leszorítaná. (Élénk helyeslés balfelől.) Ezen Németország mellett egy német birodalom Ausztriában nem volna egyéb, mint előkészítő arra, hogy annak min­­dg csak uszályhordozója, (Úgy van­ a szél­­sőbaloldalon) vagy szolgája, vagy alárendelt­je legyen. (Igaz! Úgy van a bal- és szélső­­baloldalon.) Negyven millió ember mellett vajon lehetséges-e 7 millió embernek külön német kultúrát teremteni ? (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon. Mozgás jobbfelől.) Ha pedig nincs külön német kultúra, miként lehetséges az, hogy egy német birodalom a Lajthán túl fennállhasson ? És ha nincs szük­ség arra, hogy fennálljon, miért kell akkor egy birodalmi hadseregnek fennállania, mert így nevezi a közös hadügyminiszter. Miként van szükség arra, hogy legyen egy birodal­mi hadsereg, a­mely német? (Igaz! Úgy van, a bal és szélső balon. Mozgás jobbfelől A különbség, a népek egész egyénisé­gének kidomborodása, a kultúrának eltérő mivolta a nagy német birodalomtól: egyedül ez indokolhatja Ausztriának és mellette egy szabad Magyarországnak létezését. (Tetszés a bal- és a szélső balon! A mely pillanatban a német kultúra abroncsaival Ausztria Né­metországhoz köti nemcsak a jelenben, ha­nem jövőben is kulturailag a maga sorsát, akkor itt egy független és nagy, hatalmas állam csak ideig-óráig exisztálhat, mert saját működésével készíti elő az elméket, az ele­meket, a tényezőket, a­melyek e nagy Né­metországhoz való csatlakozásra fogják csá­bítani Ausztriának német ajkú polgárait. — (Igaz! Úgy van­ a szélsőbalon. Mozgás jobb felől.) Tudom, azt fogják mondani, (Halljuk!) hogy germanizáczióról beszélünk mi, de hát micsoda germanizáczió az, hogy ma az isko­lában németül is tanulnak ? Hiszen azért, hogy valaki németül tud, még nem lesz né­metté ! (Úgy van balfelől.) Igaz ! De az egész közoktatási rend­szerünkből, sőt nemcsak a miénkből, hanem a másokéból is meggyőződhetik mindenki, hogy iskolában nyelvet úgy megtanulni nem lehet, hogy valaki gondolatait könnyen kife­jezhesse vele, a­mire a vizsgánál szükség van. Igaz ! Úgy van­­ a bal- és szélsőbalon.) A nyelvet eltanulni kell. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Igen jól tudják ezt minálunk is ez előkelő emberek. Ezért tartanak a házuk­ban nem­­ nevelőnőket, Kindsfrank­ot, bonne­­okat, gouvernante-okat, hogy gyermekeik el­tanulják a nyelvet, melyet az iskolában meg­tanulni nem tudnak. Mi ennek a következése? Látjuk a mi főrangú házainknál. Igen derék hazafiak vannak tagjaik között, (Halljuk!) de akárhányan vannak köztük, a­kik a lehető legrosszabbul beszélik a magyar nyelvet, pe­dig igen jól értenek magyarul. (Ellenmondá­sok jobbfelől.) Bocsánatot kérek, nagyon rosz­­szul beszélik a magyar nyelvet ; beszédjük tele van germanizmussal, tele van idegen szó­lásformákkal, és bár szívük magyarul dobog, de gondolataikból alig ismerhetjük fel ben­­nök a magyart. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Mi lesz ennek a követke­zése ? minden jó módú házba be fognak tele­pedni ezek a német nevelők­ ők a maguk er­kölcseivel, a kiknek az a jellemvonása, hogy félig szabad emberek, félig cselédek. Azon erkölcsök átszivárognak a gyermekbe s a gyermek kedvéért az egész család elkezd né­metül beszélni. Az a családi tűzhely, mely eddig a magyar nemzetnek megőrizte és meg­védte az if­jságot, lassan és csendesen úgy félig-meddig német műhelylyé fog átalakulni. (Igaz ! Úgy van­­ a szélső baloldalon.) Sok­kal inkább ezután, mint eddig, mert az ifjú­nak az iskolában, hogy sikerrel tehesse le az érettségi vizsgát, a német nyelvnek bizonyos fokig való tudásával kell bírnia az újabb kul­tuszminiszteri rendelet értelmében, mely a hadseregben az, hogy az önkéntesi év végén a tiszti vizsgát valaki sikerrel letehesse, a né­met nyelvben való könnyű kifejezéseihez van hozzákötve. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) El­vesz először is a nemzet intelligencziájában a magyaros nyelvi érzék, megszokja az idegen kifejezéseket, szólásformát, szókötést és mon­datszerkezetet és idegen litteraturából kizáró­lagosan csak egy litteraturából, a németből táplálkozva, lassan kint germanizálódni fog go­ndolkozásában. (Helyeslés és tetszés a szél­­sőbaloldalon.) Ha t. hát, figyelembe vesszük ezt és figyelembe vesszük e mellett azt is, hogy e házban nagy számmal vannak nem­zetek, a­kiknek nyelvi jogát tiszteljük és res­pektáljuk, a­kik a német kultúra emlőin kell, hogy maradjanak és kell, hogy abból tovább táplálkozzanak ; ha tudjuk, hogy ma is meny­nyien élnek és hány rétege a társadalomnak él a német szóval és táplálkozik a német kultúrából; ha tudjuk, hogy mellettünk egy német nép van, mely évszázadok óta mindig a nemzet szabadsága és alkotmányos önálló­sága és függetlensége ellen tört! ha tudjuk, hogy ezentúl van nekünk egy szövetségesünk, mely megint német, a melynek minden erejét és hatalmát a legnagyobb chauvinismussal terjesztik, akkor nagyon meg kell gondolnunk, hogy szabad-e német kultúrának kizárólagos uralmat Magyarországon az iskolában is, a hadsereg nyelvében is és különösen a vizs­gálati nyelv megalkotása által biztosítani. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbaloldalon ) T. hát ! A­ki a történelmet ismeri, igen jól tudja azt, hogy Rómában nem egy na­pon szűntek meg latinul beszélni. (Halljuk!) Lassan-lassan felejtették el a latin nyelvet Rómában és Itáliában. Ennek az oka pediglen egyszerűen az idegen kultúrának kihatása volt. A római birodalomban a görög kultúra hódította meg előbb a felsőbb rétegeket s a görög kultúrának hódoló felsőbb rétegeknek eszmemenete és gondolkodása vonta maga után, hogy a római birodalom keletire és nyugatira szakadjon s mikor a nyugati ró­mai birodalmat Alarich elfoglalta, már aze­lőtt régen nem beszélték a latin nyelvet és bírták Rómát a barbárok. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mert a köztársaság és az első Caesarok nagy számmal vonszolták be Rómába és Itá­liába a barbár rabszolgákat, kiket azután ké­sőbb felszabadítottak és szabadokból lovagok­ká ütöttek és senatori rangra emelték; de azért a felszabadított rabszolgáknak nem volt meg a római nyelvérzékük, nem volt meg a római jellemük; nem volt szeretetük sem a római társadalom, sem a római intézmények iránt s azért következett be a római biroda­lomnak romba dőlése és pusztulása. (Igaz ! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ily lassú fel­osztó, ily lassú feltartó munkásságnak tesz­­szük ki magunkat és nemzetünket­, a­mely kis nemzet, annál könnyebben emészthet fel egy idegen kultúra, mint a­hogy felemész­tette a nagy és dicső és hódító Rómát. (Úgy van! balfelől.) Kitesszük magunkat t. hát egy idegen kultúra romboló hatásának a nélkül, hogy abból egyebet mint a nem­zetre nézve nagy kárt és veszélyt tapasztal­hatnánk. (Élénk helyeslés és tetszés a szél­ső baloldalon.) A nemzet felismerte a ve­szélyt, a­mely kultúrájára és ekként egész létére támadhat, de miként lehet egy kis nemzetet feltartani másként, mint ha an­nak legkisebb egyéni sajátságait nyelvének legparányibb emlékeit s azokat az apró por­szemeket, melyek egyéniségét, azokat a kin­cseket, a­melyek az ő idealizmusát képe­zik azokat az­­akkordokat, melyek zenéjét képezik, azokat a vonásokat, melyek az ő jellemét kidomborítják és másoktól megkü­lönböztetik, gondosan összegyűjtjük és an­nak egy irodalmat, művészetet, egy művelő­dési színvonalat, terjedelmet, alakot és je­lentősége adunk, mert csak ezek által van egy nemzetnek egyénisége megalkotva. És ha egy nemzet mind nagyobb és nagyobb fel­adatokra akar vállalkozni, mint a­hogyan a magyar nemzet akar, akkor szükséges, hogy saját egyéniségét a legélesebben és a legha­­tályosabban domborítsa ki (Úgy van! ügy van! a szélsőbalon.), hogy tiszteletet paran­csoljon azoknak, kik benn a hazában élnek és kétségbevonják (Élénk helyesés a szélső baloldalon.) szupremacziáját, másrészt indo­kolttá tegye a külföldön az ő egyéniségé­nek hatalmasságával azon szupremacziát, me­lyet a hazában bir. (Élénk helyeslés a szél­sőbalon.) A nemzet, ha a maga kultúráját növel­ni akarja, nyelvének kincsét, sajátságait, ösz­­szes gazdaságát fejleszteni köteles. Egy nem­zet nyelvébe idegen nemzet művelődését ön­kényesen és erőszakosan belevegyíteni mindig kártékony volt, mert az a nemzet vagy után­zóvá válik, vagy elkorcsosodik. (Tetszés bal­felől.) Midőn a németalföldi festők elkezdték az olaszokat utánozni, utálatos és megveten­dő példáit állították elő a romlott festészet­nek; ellenben midőn visszatértek saját egyé­niségükhöz, onnan merítették a realitásnak megfelelő képeiket és alkotásaikat, a művészet oly elérhetetlen magaslatára emelkedtek, me­lyért ma is bámuljuk őket. (Helyeslés a szél­sőbalon.) Bízom abban, hogy a magyar kul­túrát — mert a nemzet észrevette, hogy mi czéloztatik és mi a szándék, az idegen kultú­rát e hazában elnyomni nem fogja. (Úgy van­ balfelől.) Van még egyéb is, a­mi engem megnyugtat, a történelemnek egy nagy lecs­­kéje. A hunok és szkíták százezrei és százez­rei mentek a Balkán félszigetre évszázadokon keresztül azért, hogy meghódítsák és soha arra képesek nem voltak, és midőn ott lete­lepedtek, egy idegen fajú nemzetté alakultak át. A németek Olaszországot évszázadokon ke­resztül akarták leigázni és az út, mely Né­metországból Rómába vezet, a német cson­tokból fehérült, a­nélkül, hogy az olaszok nemzetiségét kiirtani, többre, mint csak rö­vid időre meghódítani képesek lettek volna. Ha pedig letelepednek azon éghajlat alatt, ők, mint a góthok és longobardok, szintén italikusokká váltak. Hasonlót tapasztalunk Magyarországon, ezen nagy áldott rónaságon, melyet évszázadokon keresztül Németország­nak nagy hadai annyiszor akartak elhódíta­ni, nemcsak tőlünk, hanem hun, szittya elő­deinktől is. Ideig-óráig bírhatták, a hatalmat gyakorolhatták, de örökös időkre a Duna és Tisza közt hatalmukat megalapítani nem bír­ták. A történelem szigorú logikája élni fog a jövőben és bizonyára önök ellen is képesek leszünk a magyar kultúrát megvédelmezni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon. Mozgás jobbfelől) A magyar kultúrának jellemző vonása az — és ebben különbözik idegen nemzetek kultúrájától — hogy mindenütt egy egész nem­zet kultúrája egyenlő színvonalban és párhu­zamban áll az állam erejével, de itt Magyar­­országon, a­hol annyi nemzetiség lakik, a ma­gyar nemzet kultúrája sokkal kisebb, mint a magyar állam feladata és ereje. Tehát ezért a magyar nemzet kultúráját sokkal féltékenyeb­ben kell őrizni és ápolni, mert a magyar ál­lamot fenntartani csakis a magyar kultúrára árttal vagyunk képesek. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon) A magyar kultúra ki van emelkedve a maga koronájával magasabban és mellette tenyésznek a nemzetiségek kultú­rái. A nemzetiségeknek is érdeke az, hogy a magyar kultúra emelkedjék, mert a mennyire fel tudott emelkedni a magyar kultúra, annyi­ra fog utánna felnövekedni a velünk lakó nemzetiségek kultúrája is. Ha példa kell reá, azt láthatjuk abban, hogy ha a latin nyelv maradt volna Magyarországon a hivatalos nyelv, Horvátországban soha sem lett volna horvát a hivatalos nyelv, és hogyha a magyar hon­védséget nem vezényelnék magyarul, a horvát honvédséget sem vezényelnék soha horvátul. (Úgy van­ a szélsőbalon.) Avagy tekintsük az erdélyi románok kultúráját, a­kik kevés ki­vételes jobbágyok voltak 48 előtt, 48 után majd a kultúrának oly magas színvonalon ál­lanak, hogy még Romániába is ők viszik ki a kultúrát és ott a kultúra haladásának élén mint vezérek állanak, a­mit nem köszönhet­nek egyébnek, mint hogy a magyar kultúra védszárnyai alatt növekedett az ő kultúrájuk, holott Romániában, az idegen és barbár szom­szédok közepette, a sokkal nagyobb számú ro­mánság daczára szabadságának, a kultúrának igen kis fokán állott. (Úgy van­ a szélsőbalon.) Azért a magyar nyelv, a magyar kultúra ér­dekeinek megtámadása nemcsak a magyar nemz­enek megtámadása. És midőn önök, hor­vát képviselő urak, itt e házban leszavazzák a magyar vizsgálati nyelvet, gondolják meg, fontolják meg, hogy ezzel leszavazzák a hor­­vát vizsgálati nyelvet is. (Élé­nk helyeslés a szélsőbalon.) (Vége köv.) ELLENZÉK (286) Mihasznainkról. 1889. márci. 26. Nagyságos polgármester ur ! A haza békéjének és csendjének meg­­védelmezése mindenkinek honpolgári köteles­sége lévén, a város békés polgárai ezennel mély meghatottsággal szavaznak forró köszö­netet Nagyságodnak azért az odaadó buzga­lomért melyért a város forradalmi elemeit visszaszorította azon törvényes korlátok közé, a­honnan vakmerően kiszabadultak, őszinte köszönettel adózik a polgárság a főkapitány úrnak is, ki a végpusztulás szélén álló várost a fenyegető forradalmi katasztrófától csodás halálmegvetéssel megmentette és lehetővé teve családanyáinknak azt, hogy fiaikat és leányai­kat még ma is sőt még holnap is, örömköny­­nyekben fürdözve ker­teiken melengethessék. Valóban a római világ újraébredését üdvözöljük, a midőn önt, Nagyságos úr és fényes halántóka vezérét a főkapitány urat, Európa viharos tapsai kö­­tt, harangok zú­gása és a galloktól elvett hun réztányérok lelkes összeverése közben a győzők és a va­lóban nagyok babérkoszorújával ezennel re­peső szívvel fölékesitjük. Exigi monumentum! kiáltotta tegnap a piacz közepén Horatius és mi utánna kiabál­tuk. Értesülvén azonban, hogy ez önhitt po­éta önöd magának szánta a monumentumot, át­adtuk egy Mihasznának, a­ki előbb felpo­fozta aztán bevitte a dolgozóházba. Nagyságos ur! A város polgárai egy szívvel és lélekkel az ön fényes nevét hangoztatták. Önnek emel­nek szilárd ezernél maradandóbb monumentu­mot, az ön nevét adják át unokáiknak, hogy — különbeni gyászos elpáholtatás terhe alatt — még a szent ostyánok felmutatása pilla­natában is, az ön áldott emlékét rebegjék, s ha majdan hidegülő ajakkal a regenyészet utolsó jeges csókjára várakoznak, végső szív­verésüknek mikroskopikus vértekecsei még min­dig az ön nevének ott bódorgó betűibe ko­­bzódjanak. A hála és szeretet fennen lobogó érze­tével üdvözöljük azonban a főkapitány urat is, ki méltó mindenekben arra, hogy tetteit az atyának, fiúnak és szentléleknek nevében a történelem lapjaira felvevőn, a Capitólium leg­magasabb oszlopára akasszuk C. Julius Caesar pajzsa és »boldog« Augustus csillogó kardja mellé, mivelhogy ő vala a félelmes suszter­­m­askák és apró iskolás gyerekecskék tajték­zó dühe ellenében pajzsunk és úgyszintén kardunk is. Megesküvünk Isten ege alatt arra, hogy még álmainkban is ráemlékezünk Nagyságod- és ráemlékezünk a főkapitány úrra. Kölcsön kérendjük a jerichói kürtöt, a lissaboni nagy harangot, a mexikói tam-tam dobot és a huen­­csing-posi tubát és olyan őrült lármával dőt­­jük tele a tavaszi levegőt, hogy meghallja az önök tisztelt nevét az egész világ! A sárguló faleveleket pergető őszi szél még mindig az önök nevét fogja végig sikoltozni a temető fái között, valamint hogy esti éles szibériai szél, a borzalmas taifon és a velőt tikkasztó samum is az önök emlékét fogja apró spórák és maradandó bacteriurnok gyanánt szerte hurczolni. Oh, hiszen a Párizs utczáit felforgató 1794-ik év valóságos pólyás baba volt azon gyilkos veszedelemhez képest, mely Kolozsvár utczáit a közelmúlt napokban rémes színhelyekké változtat.». Elpusztulunk vala, miként Sodom­a, ha ön Nagyságos úr és fényes halántéku ve­zére, a főkapitány ur nem ságit rajtunk. — Imádkozánk azon — és rebegő ajkaink ké­rése meghall­gattatott. Márczius 26. A rendőrség megmentette a vérrel szer­­zett hazát. És mondja bár a józan ítélő, hogy Nagyságod rosszul cselekedett, midőn az is­kolás fiuk megveretését eltűrte; hogy a főka­­pitány úr hosszas keresés után sem volt ké­pes a tulajdon mélyen tisztelt fejére ráakadni; hogy a rendőrség úgy viselte magát, mint egy éhes falka és nyakra-főre követte el az osto­bábbnál p­robáb bakklövéseket; hogy az, a­mi szombaton és vasárnap este történt az emberi bornintság tündöklő superlativusa : a hálás pol­gárság n­agyrabecsüli az önök érdemeit és megkoszorúzza monumentumaikat, mert monu­mentális .............az, a­mivel önök a történe­lem ércttáblájára magukat érdemessé tevék. Vegye kegyesen Nagyságod a polgárság e hódoló feliratát. Esedezve kérjük, ne lökjön ki ezutánra sem szakállának árnyékából és védelmezzen meg minket most és mindörökké . Tüntetések. Szombaton. A pénteken kezdetüket vett tüntetések ismétlődtek szombaton este. A rendőrség általános megütközést kel­tett brutalitásai fokozták az elkeseredést s már este 7 órakor ismét nagy tömegek, nagyobb részben intelligens fiatalság, gyűltek össze az Orbán kávéház kioszkja előtt s el­énekelve a Kossuth-nótát, teljes rendben, még a szokásos kiáltásoktól is tartózkodva, megindultak a külmonostor-utcza felé . Menet közbe szembe találták a K.­­ monostor gaz­dasági tanintézetnek a városba igyekvő növen­dékeit. De midőn a két tábor egyesülni akart, lovas rendőrök vágtattak a fiatalság közé. Az a szürke lova rendőr, ki a tünteté­sek alkalmával állandó gyönyörűséget szerez magának huszárkori bravúrjainak ismétlésével felugratott a járdára és ott vágtatott végig többször, egymás után. Majd megjelentek a gyalogosok ismert alakjai. A »kolozsvári Avlik« melléknévre áhítozó rendőrtizedes ismét megkezdte szokott finomságait. Helven-helyen valóságos csata képződött rendőrök és tüntetők között csak a gr. Teleki ház kapuköze tudná hiven elbeszélni, hogy melyik igaz azon sok verzió közül, a­mely a rendőrök ottani »Rückwaertz concentrivong«­­járól beszél. Még itt így folyt a csatározás, az ifjak egy része a főtéren keresztül levonult a b­ő- farkas-utczába s hatalmas macskamuzsikát bög­­tönzött Szász Bla dr. lakása előtt. Jó 10 percéig tartott a népbizalom e különös jelen­sége, mikor itt is megjelent a rendőrség, mi­re a hangversenyzők teljes csendben elvo­nultak. A főtéren még később is folytak apró tüntetések s nem egy bekisérés fordult elő. Az őrszoba, valamint a főkapitány iro­dája telve volt intelligens ifjú emberekkel s — mint egyik polgár megjegyezte — soha nem volt annyi cylinder a pricsesen, mint szombaton. Persze e bekisérések sem történtek a szokástól eltérő módon. A­kire rátette kezét a rendőr, az meg­érezhette, hogy jó erőben vannak a kolozsvá­ri rendőrség közegei. De még szerencsés volt, kit csak egy rendőr fogott meg. A legtöbb­re 4-5-en rohantak e hősök, sőt egy-egy alkapitány, rendőrfelügyelő és biztos is meg­tette azt a szívességet a közrendőr uraknak, hogy igyekezett nekik a büntető­ törvény 476. §-ának érvénytelenségéről beható ma­gyarázattal szolgálni. A vasútnál. Vasárnap este az egyetemi ifjúság és a kolozsmonostori gazdasági tanintézet hallga­tói teljes számban vonultak ki a vasúti indó­­házhoz. Ugyanekkor utazott fel B­a­r­t­h­a Mik­lós lapunk szerkesztője Budapestre, hogy el­lene szavazzon a 25 szakasznak. Az ifjúság ezt az alkalmat használta fel arra, hogy Barthát, mint a­ki lapjában sí ifjúság érdekeit a legmelegebben karolta fel és védelmezte, egy kis ovázióban része­sítse. Az indóház perronját zsúfolásig töltötte meg a fiatalság, hol nemsokára felhangzott» Kossuth nóta, a Klapka induló, mit az »Ab­­ezug Tisza abezug C­s á k­y« váltott fel, miközben sűrűn éljenezték Barthát. Bartha ezalatt a váróteremben várta a vonat indulását. Mikor az első csengetésre kilépett, harsány éljenzés reszkette meg a le­vegőt,­­ majd egyik joghallgató intézett hozzá néhány lelkes szót, mire Bartha run­den, de nagy hatással válaszolt, aztán vonat­ra ült. Az ifjúság a vonat elindulásáig maradt együtt a perronon, mialatt kalapjaikat le­­emelve viharosan éljeneztek. Bartha még egyszer megjelent az induló vonat ablakánál s kalapját leemelve köszönte meg az ifjúság lelkes ovatióját. A városban. Az ifjúság énekszóval vonult be a város falai közé, majd a Szász Béla kormánypárt vezérczikkíró és egyetemi tanár lakása elé vonult és macskazenét rögtönzöt, a­mit aa­­ga Szász Béla úr is bizonyosan nem vett olyan érzékenyen, mint a rendőrség. A rendőrség ez este megmutatta, hogy sem a törvényes rendet, sem a tisztességet nem respektálja. A törvényes rendet azzal sértette meg hogy felsőbb parancsra 1 e v­e 11 e számra, hogy incognitóban annál kényelmesebben ga­­rázdálkodhassék.

Next