Ellenzék, 1890. január-június (11. évfolyam, 1-146. szám)

1890-03-26 / 70. szám

Kolozsivárt 1890.e Bismarck azt mondta Caprivinak: »Ha vala­­mit úgy az nyugtat meg a jövő iránt, hogy ön az utódom.« A »Hamb. Nachr.« szerint Bismarck Herbert gróf utódjának kinevezése nagy ne­hézségekkel jár. Radowitz visszautasította a felajánlott állást és öregebb diplomaták se mutatkoznak hajlandóknak. A »Hamb. Nachr.« úgy vélekedik, hogy a belpolitika gyökeres átalakuláson fog átmenni. A programm ez: Kabinetkormány Nagy Frigyes elvei szerint, a parlamentarizmussal kombinálva, a császár maga kormányoz, a miniszterek csak akaratának végrehajtói. Ugyane lap szerint azt hiszik, hogy Verdy du Vernois, Goszler és báró Berlepsch megmaradnak hivatalukban, ellenben Lucius, Garrfurth, Maybe­th és Scholz előbb-utóbb elhagyják állásukat. Gróf W­a­l­d­e­r­s­e­m is be fogja nyújtani lemondását. Állítólag azt tervezik, hogy lehetőleg valamennyi nagy pártot képviselve lássák a minisztériumban és mint új minisztereket Miguelt, Huene bárót és Rxkertet emlegetik. A »Vosßische Ztg.« szerint Bismarck lemondásának a következő előzményei voltak: A császárt nagyon fölizgatta az a hír, hogy Bismarck tárgyalásokat folytat Wind­­horsttal. A kanczellári palotába hajtatott, hogy megkérdezze a herc­égtől, mit jelente­nek a tárgyalások. Bismarck még ágyban volt, gyorsan fölkelt és mikor a c­ánár be­lépett, kérdésére azt felelte, hogy magán ügyekről van szó. A császár azt válaszolta, hogy neki ideje­korán értesülni kell azon tárgyalásokról, mi­ket oly pártvezérrel folytat a kancellár, mint Windhorst, mire Bismarck megjegyezte, hogy a képviselőkkel való érintkezést nem vetheti ellenőrzés alá és hozzá­tette, ő csak az öreg Vilmos császárnak adott azon ígérete folytán maradt hivatalában, hogy unokáját szolgálni fogja, de teljes szívvel kész visszavonulni, ha a császárnak kellemetlenné vált. A »Hamb. Nachrichten« szerint Bis­marck nem ment oly önkéntesen, mint a csá­szár kéziratából gondolni lehetne. A császár a tábornokok gyűlésén és az új kanc­ellár fogadásánál oly hangon adott kifejezést a t­úlságosan önálló herczeggel­ szemben ellen­­véleményének és úgy hangsúlyozta lehetet­lenségét, annak, hogy vele megegyezzék, a­mi kizárja, hogy Bismarck jövőben császár tanácsossá lehessen. Különben Bismarck az utolsó perczig azt hitte, hogy a császár lemondása vissza­vételére fogja felszólítani, és hir szerint, mély, könnyekig ható benyomást gyakorolt Bis­marckra az, midőn a két császári kéziratból értesült elbocsáttatásának valóságáról. Bismarck lemondási kérvénye hat nagy, négy oldalas ívre terjed, kell vezetve lenni az üzleti könyvekben, me­lyek most a városi árvaszéknél őriztetnek. Focht Árpád tisztviselő, tanú, unalmában elment a július 6-iki húzáshoz. Mikor a te­rembe lépett,Szobovics épen öltöztette a »fiút«, csak egy fekete ruhás asszony volt rajta kívül bent, később azonban lassan ként beszállingó­zott még 7 — 8 ember, de feltűnő viselk°dést a húzás alatt nem észlelt, különben nem is figyelt. Schneider Ferencz megyei dijnok kíván­csiságból be­nézett a húzási terembe. Mikor belépett, már a tokok bedobálása javában folyt. Nem figyelt rá, de nem is látott mes­­si rendetlenséget. Azt megfigyelte mint a húzás legfontosabb momentumát, hogy az üvegkorongban a számok a forgatás folytán össze-vissza keveredtek és egy gyermek ke­resés nélkül legfelülről húzta a számot ;any­­nyit tud, hogy rögtön a húzás után a rá­­gyakorolt inpressziónak kifejezést adva ba­rátainak azt mondta: »59 éves vagyok, nem láttam még eddig húzást, csak ma, de mond­hatom, hogy itt csalni nem lehet.« A tárgyalás folyamán ma is adtak át az elnöknek egy zárt levelet, mely felbontat­ván abból a rendőrkapitányság hivatalos be­jelentése került elő, mely szerint Svedl Fe­rencz az »Órához« czimzett sorház lőpinczé­­re előtte jelentkezett és előadta, hogy 1888 és 1889-ben vendéglőjükben Farksa és Pils­pöky korükben találkoztak, legtöbbször d. u. 2 és 4 óra közt, mikor más vendég nem szo­kott ott járni és ott néha 2 — 3 óra hosszat suttogva értekeztek. Különösen azért tűnt fel neki ez a körülmény, mert akadályozva volt a takarításban, melyet ők ez időtájt szoktak végezni. A tanú, kit nyomban beidéztek, — ugyanezt szóval ismételte. Friedmann Bernát védő annak bi­zonyítására, hogy a lutrizók mily rettentő babonások, felmutat egy Telkesi Erzsihez, Margit nővéréhez érkezett levelet, melyet fel­olvasni kér. Az elnök erre felolvasta Gábor­­helyi újoperaszínházi tag levelét, mely a közön­séget tartós derültségben tartotta, hellyel-s köz­­zel hangos kacsagásra indította. Ezután húsz perc­nyi szünetet tartot­tak. A szünet után meghitetésre kerültek vol­na a tanúk, ezt megelőzőleg azonban egy pár kérdést intéztek hozzájuk a védők. Az elnök valószínűleg sokalta a védők keresztkérdéseit, mert megjegyezte és illetve kérte őket, hogy ne fogassák oly sokat a ta­nukat, mert így ezen bim­per csakugyan el fog posványosodni, bár a törvényszék siet­tetni óhajtaná az ügy b­­fejezését, daczára, hogy némely befolyásolt újság az ellenkező­vel vádolja a bíróságot. Eötvös, mint a hírlapirodalom egyik tagja, tiltakozik ama feltevés ellen, mintha a magyar hírlapokat és hírlapírókat befolyásolni leg K«lne. 1Ellenzés a­ hirlapirók asztalánál.) nagyszebeni lottóellenőr távirata, melyben tu­datja, hogy nagyfokú idegbaja daczára meg­jelenik tanuságtételre. — Micsoda idegbajos ? kérdezte Eötvös. — Idegbajos, válaszolt az elnök. — Hisz akkor pompás tanú lesz, veti közbe Eötvös tartós derültség közt. Költ­or László mérnök még 1875-ből ismeri Pü­spökyt, tudja, hogy Budán is volt háza, melyet Temesvárra érkeztekor eladott. Tudja azt is, hogy Püspökyék nagyon szeré­nyen és visszavonultan éltek Püspökyné cse­léd nélkül vezette háztartását, maga mosoga­tott, súrolt. A tanú e szavainál Pilipöky sírva fakad. Ugyanígy vall F­e­h­n János dohány­gyári tisztviselő. Az „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1890. Márczius 26. Élet­képek. „Dóra" szerzőjétől. Angol regény. Az­­Ellenzék* számára, fordította: Amica. XI. (Folytatás.) (37.) S a nélkül, hogy az engedélyt bevárná, lehajol, s erős karjaiba ismét felemelve Glo­­very kisasszonyt, lassan s gondosan vigyázva halad vele a Chantry felé. Júliának nincs ereje, hogy ellentálljon, de helyzetének a kellemetlenségét mélyen érzi. Hogy ötét ez az általa megvetett és ki­fogásolt százados, — egy sáros és lucskos csomag alakjában a karjaiban vigye! — Még pedig oly gyöngéden viszi, hogy kénytelen rálát érezni iránta. — Le azt gondolja má­zában, hogy kemény megpróbáltatás, hogy a sora ilyen lekötelezettséget ró reá. — A Hil­dával való találkozást már most, hogy vet­­t­esse szem­re?­­ Pedig érzi, hogy azt kel­lene tennie. — Természetes, hogy nem épen most, — úgy is elég baja van azzal, hogy ■ötét czipsli, anélkül, hogy szemrehányásokra hallgasson, — de majd későbben, ha idegei a rázkódást kihsrerik, és a lába nem fáj annyira. És megdöbbenve látja, hogy a százados világos szürke kabátján az ő ruhája festéké­től baljóslatú foltok mutatkoznak. Szörnyen restelli a dolgot, mert hal­lotta, hogy a százados szegény ember, de miután gentleman, nem ajánlhatja fel, hogy fáradsága jutalmául új kabátot vesz neki. Ez igazán borzasztó állapot; a sors na­gyon könyörtelen volt iránta, é­s mély só­haj száll fel a Júlia kebliből. ■— Remélem, hogy a lába nem fáj na­gyon ? mondja Seymour százados részvéttel. — Köszönöm, most nem fáj, de félek, hogy nagyon nehéz vagyok, volt a válasz. — Oh, nem, azért ne legyen semmi nyugtalanságai — válaszolá a százados vi­dáman. — Egy kis gyakorlat nem árt ko­ronként az ember izmainak. És így, csak rövid szünetekkel közbe közbe, hogy lélegieket vegyen, vagy terhét kényelmesebb helyzetbe tegye, a százados végre a Chantryba érkezett. * * * Szegény Józsi, aki csak tíz perccel ez­előtt rohant rémhiréval a nagyanyjához, a reggeli szoba ablakából látja az érkezőket. Józsi egészen egyedül van, mert midőn Glo­­weryné az elbeszélését végig halgatta, sietve ment ki a szobából hogy segítséget küldjön leányához. Amint a gyermek rémült szemei az áldozatán nyugosznak, aki valóban szána­lomra méltó tárgy, amint fejét bágyadtan hajtja a százados vállára, s ruhájáról csepeg a viz, a Józsi­szive a félelem és borzalom miatt össze­szorul. De az önfentartás ösztöne­­ rossen ki van fejlődve benne, s elhúzódva az ablaktól, a hátulsó lépcsőhöz kerülve fellopózik a gyer­mek szobába. Itt egyedül találja a kis Dollyt, mert a szerencsétlenség hírére, mi oly gyor­san terjedt mint a pusztatűz az egész ház mozgásba jött. — Dolly, mondja Józsi tragikus szomo­rúsággal, amint a testvéréhez megy, s annak nyakát reszkető karjával átöleli Dolly, nagy baj van felakasztanak ! Dolly hosszú és fájdalmas ordítással fo­gadja e meglepő hírt. — Miért ? kérdi zokogva. — Uh, mert Judi nénit megöltem! ma­gyarázza Józsi fájdalmasat, sóhajtva. Igaz hogy még nem halt meg egészen, de mihelyt meghal mindjárt felakasztanak. Dolly a két kis karjával át­öleli a báty­ját, mint ha ezáltal a reá váró rettenetes sors­tól megakarná védeni s kisirves sírásba tört ki; könynyei oly sűrűn hullanak mint a zá­por ező. — Dolly, ne bőgj úgy, mert ha meg­hallják utánnam jönnek! kiáltja Józsi, s nagy elővigyázattal bezárva az ajtót. Itt csak egy dolog van a mit tehetünk : itt nem maradhatok hogy felakasszanak! tehát megszököm. — Hova ? — kérdi Dolly. — Még nem tudom, — válaszold Józsi elgondolkozva. Ha igen — már tudom — hát hova mennék máshova — Londonba megyek ! — se fényes gondolatra kiderült az arcza. — Londonba megyek utczaseprő­­nek ! — Ott tudom hogy soha sem tal­lnak meg. — Józsi, ne hagyj itt — én is me­gyek ! — könyörgött Dolly kis kövér kezei­vel átölelve a Józsi karját. Józsi habozik egy pillanatig , de végre azt határozza, hogy Dolly nélkül nagyon egyedül érezné magát, tehát hosszas fontol­gatás után beleegyezését adja. — Csak hogy siess, mert nincs vere­getni való időnk ! — mondja izgatottan. — Dolly, menj hamar s a szobaleány kamar­ájá­ból hozd el a hosszú sárga seprűt — az jó lesz az utcza takarításra — én pedig valami elemózsiát szedek össze — mig te távol lezel. Öt percz múlva a gyermekek senkitől sem láttatva, csendesen lelopóztak a lépcsőn, s egy mellék­ajtón kiosanva egy ritkán hasz­nált ösvényt választva elmentek a Chan­­tryból. Dolly a testvére zsebkendőjébe kötött elemózsiát viszi kezében . Józsi a seprűt tet­te a vállára, igaz hogy hosszú a nyele, de azért elég alkalmasnak tartja arra, hogy Londonba érkezése után utczaseprői hivatalá­nak megfeleljen. Az a tény, hogy London száz mérföld­nél is messzebb esik a Chantrytól, egy csep­pet sem hűti le a buzgalmát. XII. A Glovery kisasszony nedves ruháit eltávolították ; az orvos megnézte bokáját s a bajt nem találta olyan nagynak mint előre gondolták, csak egy rossz fic­amodás volt. De azért a Ciantry fel van fordulva, s áta­­lános zűrzavar és lövés menés látható , mert alig végezték be a Julia lábával való bajló­dást, midőn észre vették, hogy a gyermekek nincsenek sehol. Eleinte távollétük nem okozott komoly aggodalmat, mert azt gondolták, hogy az ál­talános zavart felhasználva játszani mentek a szabadba; de midőn ez udvart, kertet, virág­házat, istálót, s kutya ólat mind összekeres­ték, és hasztalanul, akkor az eltűnésük feletti nyugtalanság komoly ijjedelembe megy át. Midőn az ebéd ideje elérkezett, és a nagy harangot hiába húzzák, akkor az ipjed­­ség valóságos rémületté változik. — Nyomorult kis kölykök, nem mer­nének ilyen dolgot csinálni ha én fen volnék, és nem volna semmi bajom! mondá Glowery kisasszony, ki a vissza­térő erővel kifejezésé­nek szokott erélylyel is vissza­nyerte. Sum­mers kisasszony, folytatá a nevelőnő felé for­dulva, miért nem gondoskodik róla, hogy azok a gyerekek jöjjenek be? Látja, hogy mama milyen nyugtalan távollétük miatt! — De nem tudom őket megtalálni , minden kigondolható helyen kerestem őket, magyarázta Summers Ada könnyezve. Addig kiabáltam míg berekedtem, hogy figyelmüket felkeltsem minden irányban csengettem. — Ha a bokám nem volna ilyen ross­­szül, én öt perez alatt megtalálnám őket!erő­­síti Glowery kisasszony. Mindenki oly osto­bának és tehetetlennek látszik! Hilda, hát te nem nézhetnél utánnok, a­helyett, hogy itt állsz s úgy mereszted rám a szemed mint­­ egy idióta ? — Judy néni, én kerestem őket, de se­­hol sem találom, válaszolja Hilda szomorúim, de rögtön veszem a kalapomat, és átszaladok Hay Hallba, hát ha oda mentek át, hogy Rózsika néninek megmondják a Judy néni szerencsétlenségét. — Persze, hogy oda mentek! Hisz míg nem volt ott senki, hogy megnézze? Ez bi­zony előbb is eszünkbe juthatott volna! mondd Julia bosszúsan vetve fel fejét. Ugyan anyán hagyjon fel már azzal a sírással, nem kép­zeli, hogy mennyire terhemre van ! Ne féljen nincs azoknak semmi bajuk; meglehet re is győződve, hogy annak a haszontalan fiúnek soha sem történik semmi baja. De hiába, zsörtölődik Júlia, az anyja aggodalmát nem képes eloszlatni; a­miden az est beáll, s a gyermekek még mind nem kerültek elő, mindenki meg van ijjedve. A vidéket mértföldekre össze­keresik, a legkissebb eredmény nélkül. Senki sem látta őket, és semmi hírt sem hallottak róluk A keresők száma most már jól felsza­­porodott. Kirkaldy Otto és Lee Aston Sey­mour százados és Summers Ted ajánlkoztak, hogy a rövid nyári éjszakán keresztül foly­tatni fogják keresésüket. Hilda és Summt­­y Ada szintén elhatározták, hogy nem nyugod-­­ nak mig a gyerekek meg nem kerülnek, ám­bár a folytonos járástól mind a ketten ki vannak merülve. (Folyt. köv.)­ llenzék (278) A zene-conservatorium köz­gyűlése. A kolozsvári zene-conservatorium e hó 24-iként tartotta meg közgyűlését. A tagok szo­katlan és nem remélt nagy számmal jelentek meg, a­mely körülmény mindenesetre azt mu­tatja, hogy új szellem és fokozódó érdeklődés tám­ít ez intézet iránt Dr. Hintz György volt elnök közelebbről történt sajnos elhalá­lozása következtében a gyűlést Szenkovich Márton érdemes régi tag mint alelnök nyitot­ta meg és vezette helyes tapintattal, a távol levő Magyarosai Gyula titkárt helyettesítőleg a jegyzőkönyvet Welser Lajos vezette. Alel­nök részvéttel jelentette be dr. Hintz György volt buzgó elnök halála által az egyletet ért veszteséget, mit a gyűlés szomorúan vett tu­dásul s emlékét jegyzőkönyvileg megörökíteni határozta. A lefolyt évről való jelentések és szá­madások tudásul vétele után az elnöki szék betöltése s a többi hivatalnokok megválasztása és a választmány meg­alakítása f­izetvén ki, Brassai Sámuel kért szót. Brácsai lelkesen beszéli el, hogy ő a ze­nei conservatoriumnak első tanítványa közül egyedüli, ki ma vagy életben van, akkor lépett a tanítvány­ok sorába, mikor a conservator­ium még kolozsvári muzsikai társaság név alatt megalakult, azóta minden ügyében és műkö­désében részt vett s azt tapasztalta, 50 — 60 év alatt, hogy ezen társulat alakulása az idők követelő szellemének és a magyar zenei műve­lődés szükségességének szüleménye volt, ezen idő alatt a conservatorium ügyeiben és műkö­désében minden irányban tőle telhetőleg részt vett, azt is állítja, hogy a conservatorium ezen működésének az eredménye vola az, hogy Ko­lozsvár közönsége a magasabb zene iránt nem csak érdeklődni és az akkor virágzó operát fenntartani való képes, hanem egyúttal énekes és zene­művészeket is tudott szolgáltatni a főváros színházai számára. Ezekhez képest min­den körülményeknek megfontolásával legjobb belátása és meggyőződése szerint az elhunyt érdemes elnök helyese dr. Lindner G. egg. ta­nárt mint egyúttal muzsikálja embert ajánlja Brassai beszédét nagy éljenzés követte, melyre dr. Lindner a kikiáltás helyett a szabályok értelmében szavazást hoz javaslatba. A szava­zás eredménye az lett, hogy elnökké dr. Lind­ner G. választatott meg dr. Haller Károly­­lyal szemben nagy többséggel, titkár lett Wel­ser Lajos, gondnok Geldi János, választmányi tagok Magyarossy Gyula, Márk Ferencz, Boér Gergely, dr. Biró Béla, Páll Ferencz, dr. Issacu Aurél, Keresztélyi Lajos és Pákey Lajos. Va­lóban örvendünk az új tisztikar ilyetén meg­alakulásának s kifejezzük azon reményünket, hogy a nemes conservatorium a maga mű­ködésével még nagyobb térre fog lépni, nem fog megelégedni csupán az eddigi szép sikerrel folytatott szaktanu­ással és orchesztrális nyil­vános előadásokkal, hanem időnként a közön­­lét, ullettam ma­gy..iSTR aUVai val, olyan kamarai előadásokat is fog ren­dezzen, melyeken az intézet körén kívül álló közönség is részt vehessen, ez­által meg­szűnvén a szükségessége annak, hogy a pár évvel ezelőtt külön alakult »zenetársaság« to­vább is fennáljon, mert egyáltalában csak ká­rosnak tartanák az erők szétforgácsolását. Farkas Ödön zeneigazgató úrtól és az egész választmánytól el is várjuk, hogy óhaj­tásunk indokait és czálját megértvén erre nézve minden lehetőt megtegyenek. — Óhaj­tásunkat különösen indokolja azon szomo­rú körülmény, hogy színházunkba a ma­gasabb zeneművelése újabb időben háttérbe szorult és aláhanyatlott, a közönség nagy ré­szét a selejtes operettek nem elégítik ki ma­gasabb zene után vágyakozik a zeneileg mű­veltebb része és ennek táplálékra van szük- Bőge okvetlenül különben a vissza­esés még nagyobb mérvet ölt a közművelődésnek vég­­hetetlen hátrányára. Indokolja továbbá azon körülmény, hogy a felsőbb tanintézetek mindkét nemből nagy­számú ifjúságot vonnak ide s annak az ifjúság­nak is irányt adni nemes szórakozás és lel­ke művelése czéljából a zene-conservatorium egyik legszebb feladata. Márczius­ 26. 9 . Temesvár, mircz. 24. A mai tárgyaláson a tanuk kihallga­tását folytatták. Neumann Zsuzsánna verseczi varró­­leány folytatólagos kihallgatásra hivatván, újabb fontos vallomást nem tett, hacsak nem tekintjük a védelemre fontosnak azt, hogy tanu múlt évi júliusban Joa­novics főtanunal volt alkalmazásban, viszont a vádra azon val­lomását, hogy minden húzásra 16 — 25 frt betét gyűlt össze Hergatt gyűjtőd­ésében, mely­­n­k 10 százaléka illette a gyűjtőt. Ennek ellenében Hergatt beismeri, hogy havont 20 frt kiadása volt, de mégsem járt lottóüzlete veszteséggel. (Derültség.) Grünfeld Sámuel temesvári bankház­­tulajdonos, a fennállott Hegel és Hubert cég volt könyvelője tanúsítja, hogy Pülspöky Jó­zsef több ízben vásárolt sorsjegyeket, de hogy nyert volna, nem tudja. Ha megtörtént, be !­­ Nyilatkozat a„Tordai Wecker­­lék“ czimű vezérczikkre. Gy.-Szt.-Király, márcz. 21. Az »Ellenzék« folyó hó 21 diki számá­ban megjelent »Tordai Wsckerlék« vezérczikk támadásra, alul irt, mint aki azon szerencsét­len szerencsébe jutottam, hogy a megyei regaleügyi albizottság elnöki kötelességeit hordozom és igy az albizottság cselekmé­nyeiről is némileg, bár felelősséggel legyek, felhíva érzem magamat hasonló nyilvános utón rövid feleletet, illetve az olvasó­közön­ség részére felvilágosítást tdni. Igen­is, a vád­aként, miként ez egy­szerűen minden indok nékül odadobva lett a nyilvánosságnak, súlyos, sőt bűnös bírásko­dási eljárásra enged következtethetni és igen sok lenne tőlem kiterjedni az albizottság el­leni kissebbítések és lelkiismeretlenséggeli vádak c­áfolatába, sőt ismerve és a közélet­­beni szereplőknek, a mai fogalmak és erköl­csök által, kijáró, hason megtiszteltetéseket és jutalmakat, ezt nem is teszem, hanem egy­szerűen leirom az esetet, melyet az oroszlán­­bőrében bujtatott lólábról felismernem, nehéz feladat nem volt. S. B. birtokos bejelenti ügyvéde által H. községben kártérittetéses igényét. A bejelentés kivonasa röviden ez: 1882 — 1886. évek alatt adó alá beval­lott regale jövedelmem 400 frt volt évenként, ezután fizettem 40—40 frt adót, de a tény­leges jövedelmem ennek dacára 720 frt volt, szerződésem nincsen, nem is volt, azonban kérem bizonyítási eljárást elrendelni és ta­núimat,­­úgymint a jelenlegi gazdatisztet, a regalebárlőnek volt kiárusít­ónóját, s talán még egy conventionatus N. N. cselédét­ hit alatti kihalgatásra bocsátva, ennek alapján a magasabb adó és 720 frt jövedelem után is a kártérítési követelésemet megállapittatni. A bejelentésben egyéb nem volt, sőt még bár hivatkozás sem az ugyanazon köz­ségben levő M. b­itokos hasonló jogára, ki­nek bejelentése hitelt érdemlő bizonyítékok­kal felszerelve a jog értéke meggyőzőleg ki­mutatva lett, de sőt a kiegészítésre bocsát­hatásnak még csak azon kellékével sem bírt, mely legalább is a kincstári képviselő által beszerzett bizonyítékok ellenében a kifogásolt tanuknak alárendelt érdekeltségük miatt fel­tételesen is bár megengedhető lett volna, vagyis ha az ily móddali tanukihalgatásnak és bizonyításnak főbizonyíték hiányában is magára az ügy érdemére nézve helyet "adni az albizottság törvényszerűnek tartotta volna is. ______­—mit é&uy »gruiuisujei lol y tou, . ... nem azt akarom igazolni, hogy az albizottságot »lelkiismeretlensége« avagy »tudatlansága« miért és hogyan vezette az állítólagos 14 ezer frt károsodásnak határozatbani kimondására, hanem azt kérdem a tisztelt czikkíró úrtól, ha ő maga mint bizalmi férfiú a megyei mu­­nicipális testületnek, mely közbizalmival tisz­telte volna meg és másfelől, mint a miniszter illetve — egy felsőbb hatóság elbírálása alá jövő, hatóságilag kiküldött bíráskodó tag, kezében a regale törvényekkel, öntudatában az önérzetességgel és ítéleti fogalmának kö­vetkezetességével — megtette-e ? és kimondta volna-e papiroson megörökítő igazságtételnek azt, a nélkül hogyha a nyilvánosság előtt nem is, de legalább saját maga előtt ne pi­ruljon, — miszerint két köztudomású és alá­rendelt érdekeltségű tanúnak — ha szinte hit alatti bizonyítások mellett ír, hogy igazságos­nak, méltányosnak, kétségen kívül állónak és szabályszerűnek tartja az állítólagos 14 ezer forint kártérítést, akár egy feneketlen kincs­tár terhére jó — alig lenne hihető. Bátran a közvélemény bírálata alá be­­csatom tehát a súlyos erkölcs következmé­nyek felett határozni az albizottság felett Az eset mindenesetre sajnálatos — de ennek oka maga a bejelentést készítő sem lehet — mert bizonyíték nélkül okos senki sem tud lenni. Azonban egy vigasztalás még­is van, az t. i., hogy a magasabb jövedelem utáni követelése magának a tulajdonosnak sem volt 14 ezer forint, hanem alig állott 4-5 ezer között tehát 10 ezerrel a vezérczikkben szaporodott. BETEGH FERENCZ: Betegh Ferencz úr, mint a torda-ara­­nyos megyei regaleügyi albizottság elnöke, eb­beli minőségében védelmébe veszi az albizott­ságot a cikkemben foglalt vádak ellenében. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy vá­­daskodási czélpat ama czikkben nincs. Abban a bizottságnak egy incorrekt ténye van jellemezve; egy ténye, a­melyet megkorrigálni nem lehet. Azt mondottam : »helytelenül járt el a tisztelt albizottság, midőn az egyik regale­­tulajdonos igényét illetőleg a magasabb jö­vedelem bizonyítására nem nyújtott alkalmat.« Én ama czikkben a törvény rendelke­zéseire hivatkozva mutattam ki, hogy s bi­zonyításnak feltétlenül hely lett volni adandó az albizottság által. Erre az elnök úr azzal felel, hogy a illető jogosult csak tanukat ajánlott fel bizonyítékul, s a bizottság a tanokat »érde­kelte­knek« látta, s ezért nem rendelte el kihallgatásukat. Hogy a tanuk érdekeltek-e vagy sem, az — ugyancsak a regále megváltási törvény szerint is — nem az albizottság fel­adata. Az albizottság csak elrendeli a tarni­­kihalgatást, de azt a rendes bíróságok foga­natosítják és csak is kihalgatások folyamán a rendes bíróság által hozzájuk intézendő kérdésekre adandó feleleteikből tűnhetik ki, hogy érdekeltek-e vagy sem. A­z. albizottság tehát helytelenül járt kl, midőn a tanukról már eleve kimondotta, hogy mint érdekeltek, nem halgathatók ki. Ennek kimondására, illetve konstatálá­­sára kizárólag a rendes bíróságok hivatták. Sz. B birtokos, a­kit az elnök úr meg­nevez, a bejelentésben tanubizonyítékok pro­dukált. Ergó bizonyítani kívánta a magasabb jövedelmet. A t. albizonságnak pedig nem volt oka elzárni nevezett birtokost­­ »bizonyíték« alkalmazásától. Hogy Sz. B. birtokos a t. albizottság el­járása következtében tényleg károsodásuk van kitéve, azt maga az elnök úr is elismeri. Az elnök úr nyilatkozata szerint 4­ 5 ezer frtra tehető a tényleges károsodása. Én azt állítottam, hogy 14 ezer frt vesz­­tesége van. E tekintetben felhívom az elnök úr fi­gyelmét M. I. birtokos ur hason ügyére. Ezen birtokos ur és Sz. B. birtokos Had­rév községében egyenlő arányban gyakorolták az italmérési jogot. Az albizottság M. I. birtokosnak meg­állapított ugyanezen jogért 21 ezer frtot Sz. B. birtokosnak pedig ugyanezen jogért meg­♦

Next