Ellenzék, 1890. január-június (11. évfolyam, 1-146. szám)

1890-01-14 / 10. szám

izenegyed­ik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Belmagyar utcza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ Egész évre Félévre . . .ELLENZÉK ELŐFIZETÉSI DIJA: 16 frt 8 frt Negyedévre . . 4 frt. Egy hóra helyben 1 frt 50 kr Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza POLITIKAI ÉS TÁRSADAMLI NAPILAP. 16. szám. Kolozsvár, kedd január 14. 1890. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárit, Belközép-utcza 33. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy 1 czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és­­ iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hir­detés után 30 kr. Nyílttéri czikkek: garmond sora után 20 kr. fizetendő. Statisztika-gyártás. Minden elfogadható új intézkedése a rekonstruált kabinetnek élénken mu­tatja, hogy milyen hallatlanul slendrián kormányzás volt az, melyet másfél év­tizeden keresztül véghezvittek Tisza Kálmán és azok a miniszterei, kiknek meg volt tiltva talán az önálló gondol­kozás is, az önálló cselekvés bizonyosan. Szégyenletes eredményekre vezetett a gyakorlatban ez a megjubilált kormány­zás és most valósággal az alfánál kell kezdeni egy-egy reszortban az intézke­dést, amint például Teleky gróf kez­dette azon, hogy érthető, becsületes ma­gyar stylus elsajátítására utasította a közigazgatósági hatóságokat, amire, mel­lesleg megjegyezve, a minisztériumok­ban is nagy szükség volna. Csáky kultusz­miniszter is sok olyan intézkedést tett már, melyet első­sor­ban szégyelni kell azon szempontból, hogy még csak most kerül rá a sor. Hyen az a rendelet is, melyet a köz­oktatási miniszter valamennyi városi és megyei közigazgatási bizottsághoz, az összes tanfelügyelőségek­hez és egy­házmegyei hatóságokhoz intézett a tan­felügyelők irodai teendőinek csökken­tése tárgyában. Évtized óta hangzott ez irányban a panasz hiába. Mindenki érezte a hely­zet képtelenségét, csak éppen a kor­mány és a szakminiszter nem akarták megérteni, hogy a tanfelügyelők nálunk nem az iskolákra ügyelnek föl, hanem egyszerű másoló és statisztika-gyártó gépekké alacsonyíttatnak. Kivételes nagy buzgalomra és erő­feszítésre volt szüksége a tanfelügyelő­nek, ha a rárótt koloszszális irodai munka mellett még ,tulajdonképeni hi­vatásának is szentelhetett egy kis időt.­­ Is­mert ez a magas fokú buzgalom és kötelességtudás a legkevesebb tanfel­ügyelőben s általában a legkevesebb emberben van meg, a gyakorlat egy­szerűen hatálytalanná tette a tanfel­­ügyelők működését legalább minden második kerületben, a­mi mégis látszik a népoktatás elmaradottságán. És leginkább megbotránkoztató e rendszerben az, hogy az a sok máso­lás és statisztika, melylyel a tanfel­ügyelőket megnyomorították, túlnyo­­mólag fölösleges, haszontal­­­a­n munka volt, amit legerősebben bizonyít az, hogy most, íme, a mi­niszter tizennégy pontba foglalt rendelettel csökkenti ezt a haszontalan munkát, levéve egy csomó ballasztot a tanfelügyelői irodákról, melyek a szó szoros értelmében vett expeditúrák voltak. Több mint egy évtized kellett te­hát ahhoz, hogy a közoktatási minisz­ter bizonyos körleveleket (elvesztett ok­levelekről, számoló­gépek ajánlásáról s több efele nagy fontosságú dolgokról) nyomtatásban tegyen közzé és ne má­soltassa le külön-külön minden tan­felügyelővel. Ugyanannyi idő kellett ahoz is, hogy elengedje az időleges statiszti­káknak egy részét, mely a tanfelügye­lőknek roppant munkát adott és amely­ből nem okult a világon senki. Leg­kevésbé a közoktatási kormány, mely­nél a statisztika-halmazba egyszerűen bele sem tekintet­tek. Ha a közoktatásügyi minisztérium­ban ilyen gonddal tanulmányozzák a statisztikát, ugyan minek azzal elfog­lalni egy egész sereg­tisztviselőt, akik idejüket, munkájukat sokkal, de sokkal hasznosabban értékesíthetnék a köz­­oktatásügy gyakorlati szolgálatában ? És a Csáky gróf rendelete még mindig nem törli el a statisztika-gyár­tásnak minden fölösleges részletét, csak kevesbíti a haszontalan munkát, mikor pl. a tanfelügyelőktől ezentúl nem ne­gyed, hanem fél évenként kíván jelen­tést a közigazgatási bizottságokhoz, a népnevelés állapotáról, indokolván ezt a könnyítést azzal, hogy a tanfelügye­lő minden érdemleges ügyről amúgy is külön jelentést tesz. Hát ez indok tö­kéletesen elég arra, hogy az egész nép­nevelési ügyet felölelő és csoportosító jelentés egyszer adassék egy-egy tan­évről, mert tanulságot meríteni úgy is csak a befejezett cziklusról lehet. Általában a közoktatási miniszter­nek, ha már elindult ezen az utón, messzebb kell mennie és ki kell ter­jesztenie a fölösleges munka-csökken­tésnek egészséges rendszerét a közép­iskolákra is. Az „ELLENEK“ TÁRCZÁJA. 1890. Január 14. A máglya. Irta: Boór Miklós. A mikor a madarat uj fészkéből vihar zavarja ki, — mikor a van fa tövén fejlődő ifjú hajtásokat letérdelik — mikor a mo­solygó hajnal arczát egyszerre sötét felleg borítja el, mindig eszembe jut ez a bús tör­ténet, melyet itt elmoz­dok. 1847-ben, egy kis szalmis házikó épült a mi falunk egyik félreeső utczájában. Ezt az utczát, a felséges nép, hamisítatlan humorá­val, Péntek-utczának nevezte el s mind e mai napig úgy is hívja, mivel két ház­sora olyan szegény kinézésű, lakói olyan haloványok, mintha a böjtös Péntek abba a tévés utczába húzódnék el, mig más helyeken, a többi na­pok, örömmel, dallal váltakozva folynak. Eb­ben az utczában soha sincs Vasárnap, a sá­toros ünnepek bebarangolják az egész vilá­got, de ide sohasem tekintenek be. . . . Oh! az ünnep a koldusoknak csak imádságot hoz. A­mikor Sulyok Mihály ebben az ut­czában felépítette kicsiny házikóját, bekerí­tette vékony fűzzel csinosan a kis telket, s apró jegenye szálakat rakott az árok menté­ben, a falusiak széltére bosszantották: — No, Mihály, neked még kalendárium se kell; rád mindig csak a Péntek virítd — még Vasárnap is . . . — Hagyják el csak kendtek ; jó lesz nekem ez is . . . Mariskával örökös vasárna­pot hozok én ide ... És ez e jövedő­se be is teljesedett. Mikor Ősz Mariska betette a lábát a kis há­zikóba, úgy tetszett Sulyok Mihálynak, hogy az palotává emelkedik. A két kis­­ szoba ki­tár­ult, az apró ablakokon csak úgy ömlött be a fényen már, mintha nem is egy nap járna ez égen, hanem külön az ő s­apcára, ott ra­gyogna még egy a kis telek déli oldalán. Napról-napra fénye­sebb lett a ház tá­jéka , benépesült az udvar szárnyas állatok­kal. A kakas olyan gangosat sétált a kapu előtt, mintha tudta volna, hogy ebben az ut­czában sok bámulója akad; a tyúkok olyan kotkodácsolást vittek véghez, mintha boszan­­tani akarták volna a szomszédjukat hang­­jokkal . . . — Halljátok — mondogatták a nagy­­utczai legények csúfolkodva, — a péntek ut­­czaiak már kukoricálnak, ha kodácsolnak, hogy azt higyjük: nekik majorságuk is van. . . . Egyszer csak azt veszik észre, hogy bőgnek is! Bizony még az is bekövetkezett volna, ha ki nem zavarja a kis házikóból a gazdát a csatára hivó trombita . . . Nem is trombi­ta, hanem láncz­ czörgés! Egy nyalka katona erős rablánczot vett a kezébe, s utczáról-utó­­czára járt azzal, minden ablakaiért hatalma­san megrázva a fénylő lánczszemeket, mintha a rab csontos kezén csöhömpölnének. Az a hang, a­mit így előidézett, hasonlított a pe­nészes börtönből kihulló síráshoz. Kit ne éb­resztett volna fel álmából az a borzasztó ria­dó, melyet rablánczon verne­k ? ! . . . Mindenki sereglett a dicső zászló alá, a­mely kitárva volt a templom előtt. Itt esket­ték fel az önkénteseket a szent szabadság vé­delmére. Az öreg harangozó, a toronyban húzta a vészharangot, a templom eresze alatt a galambok bugása képezte a fenséges kbo­­rust ahoz az isteni cselekedethez. A péntek-utczán is végig ment a c­inos verbunkos a csörömpölő rablánczczal. Sulyok Mihály szép felesége ölén pi­hentette fejét, s álmodozott arról a ragyogó vasárnapról, melyet ünnepies mezben az ő Mari­kája vitt be a koldusok utczájába. Az ablak alatt őrszesirtak a fényes lánczszemek s kétségbeejtő hangon bekiáltott a verbunkus: Ha alusztok keljetek fel! A hazának katona kell! Mariska felrázta alvó férjét: — Keljen fel kend, kendet hívják! Sulyok Mihály felemelte fejét a szép menyecske puha öléről, k törölte álmos sze­meit, s merően nézett ki az ablakon. A katona megvillogtatta előtte a láncz fénylő karikáit, melyek panaszosan sírtak ösz­­sze, mintha a magyar nemzet fájdalmait ők is éreznék. A ki magyar fel, csatára! Itthon nem ül — csak a gyáva ! — Jaj kedves Mariskám, igazán enge­­met hívnak, rám is szükség van ott, a­hol azt a lánczot kovácsolják ! . . . De hát nem kovács kend, hogy szükség legyen reá; soha sem volt a kezében pöröly; mit tudna ott csinálni abban a nagy mű­helyben ? .. . A kovácslegényüket szedjük lánczba egy kissé , a mester uramat csapjuk el, hogy más gazdája legyen a műhelynek, mert hát mostanában mind csak lánczot kovácsolnak ott — a mi lábainkra. így mondta azt a rektor úr a vasárnapi versenye után a czin­­teremben, pedig az nagyon nagy tudós,­­úgy beszél deákul is mint a folyó viz .. . — Hát, ha csakugyan szükség van kezdre is, hát menjen fi kend! Tudom én már milyen műhely az a­hova készülnek: a halál kaszáját kovácsolják abban ... De meg­ölne a szégyen, ha csak kend lenne az a gyáva ember, a ki itthon marad; nem is ál­daná meg az Isten házunk tájékát .. . — De Mariskám, nehéz elválni a te jó telkedtől . . . — Ne féljen kend; mindig ott lesz az a mórra jár, még az álmát is kisérni fogja. — Azt hiszem, de ... — No mondja már, a mit kigondolt... Mondja no! . . . Tudja milyen haragos kend, ha a nyári eső csak a Meszes tetőig jő, s ott megáll. Egész nap nem lehet kedvét lelni. Én mindig sírni fogok, ha meg nem mondja a mit elkezdett . . . — De ha én soha soha többé vissza nem térnék tehozzéd ?! . . . Erre a nagy kérdésre a menyecske nem talált hamar feleletet. Piros babos kötényét könytől csillogó szemeihez emelte s elkezdett zokogni, hogy a szive is reszketett bele. Az­után határozott hangon monda: — Úgy is ... — Isten áldjon meg Mariskám! Ha meg­halok a csatában, ne foledj el! . . . A kis ka­kast ne öld le, vigyázz jól rá, nehogy­­az ügyv elkapja; mert azt nagyon szeretem. Minden hajnalban ő kukorékol legelőbb a faluban... Ha vissza jövök, legyen életben ő is! . . . Megölelte ezászszor a jó feleséget, meg­­csókolta ajkait, könnyes ezemeit, szép derült homlokát s elindult a csörgő láncz után . . . Felesége elkísérte a czinteremig, végig hallgatta esküjüket s kiment a távozó csa­pattal a falu végéig. Mikor a zászló távol lengett a Meszes-hegy aljában, a falusi leá­nyok, asszonyok, öreg férfiak, még mindig ott ástak a dombtetőn, szemeikkel kisérték, amig végkép eltűntek . . . Lelkeik azután is mind a nyomukban volt, a merre halált osztogatva jártak. A csata dicsőségét ezek a vándor lelkek aranyozzák meg... Politikai hírek. Ismét póthitel. Tisza Kálmán legutóbbi bécsi útja még sem ment minden pozitív ered­mény nélkül. Ha egyebet nem is kapott, de hozott a közös hadügyminisztertől egy olyan parancsolatot, a­mely felér néhány millió forint póthitellel. Ugyanis Tisza bécsi időre­ 89 alatt tartott közös értekezletek során a hadügyminiszter kijelentette, hogy több mil­lióra menő póthitelre van szüksége. Tisza tu­domásul vette a kellemetle újévi meglepe­tést s minden valószínűség szerint meg is ígérte, — elvben legalább,­­ hogy a mil­liók meglesznek. És a­mit a ha e­ így miniszt­er kér, azt a kormánypárt meg fogja szávazni, azt biztos­ra vehetjük. A Lire költség­vatási egyensúly tehát nagyon hamar cd lesz tehát! Hogy hány hr­obid­a fog rúgni a póthitel, ma még nincs meg.állapítva, legalább úg­y hírlik,hogy nincs­ u; azt pedig, hogy mire fogják fordí­tani,­­valószínűleg nem is mondják meg; elég annyit tudni az adósó nemzetnek, hogy a hadügyi kormány kell. Az meg a hazát vé­di, úgy látszik, képzdje ellenség ellen, de bi­zonyos és valóságos milliókkal. Az országgyűlési mérsékelt ellenzéki párt vasárnap este értekezleten­ tartott. A keres­kedelemügyi miniszt­r költségvet­ését tárgyal­ták, melyet Horánszky Nándor részletesen ismertetett. Apponyi Albert gr. Híde­sy I­m­­re és Gál Jenő felszólalásai után a költség­vetést letárgyalták. Pártértekezlet. Bpest. Jan. 12. A függetlenségi és 48-as párt ma dél­előtt Irányi Dániel elnöklete alatt értekezle­tet tartott a kereskedelmi tárc­a költségve­tése tárgyában. Mielőtt azonban a párt ennek vitatá­sába bocsátkozokt­ volna, Irányi Dániel el­nök bejelenti az értek­ezletnek, hogy a kor­mányelnöktől a dec­­ember 11-iki ülésen nyert feltétlen és kétséget kizáró ígéret folytán kérdést tett Tisza Kálmán miniszterelnök­nél az iránt, hogy a honossági törvény mó­dosítását c célzó javaslat mikor fog benyúj­tani a képviselő­ház elé. Irányi Dániel egyúttal kijelentet­te, hogy a párt elfért, ajar­ólm­uk a költségvetés le­­tárgyalása után va­d haladéktalan benyúj­tását. Tisza Kálmán miniszterelnök erre oda nyilatkozott, hogy ő már csütörtökön felkér­te Szilágyi Dezső igazsí­gügyminisztert am, hogy a javaslatot a b­­­ügy­miniszterrel egyet­­értőleg készít­i el. Miután azonban 3 %cme -bírót­ságnak ellenzéki tagjai a költségvetés után a hon­védségről szóló törvényt kívánták napirendre tűzetni, azt hiszi, hogy ezen kívánságnak meg kell felelnie. Irányi ekkor kijelentette, hogy a­mennyiben a függetlenségi párt bi­zottsági tagjai e kívánságot még akkor fe­jezték ki, midőn Tisza a honossági törvény módosítását meg nem ígérte volt, bátran me­ri hinni, hogy ezek, de maga a párt is a ho­nos­sági törvény módosításának elsőbbségét szívesen elismerik, sőt azt a párt kívánni is fogja. Tisza Kálmán erre kijelentette, hogy úgy, a­mint azt a képviselőházban már meg­ígérte — rajta nem fog múlni a javaslatnak beterjesztése s azt szándékosan késleltetni nem fogja. Az értekezlet elnökének eljárását és jel­­­ntését hely­ezőleg tudomásul vette és egy­úttal abban állapodott meg, hogy rövid idő­re várakozó állást foglal el s ha szükségét látná a párt — a képviselőház nyílt ülésé­ben is nyilatkozatot fog alkalmilag követelni a javaslat benyújtásának időpontja iránt. A párt egyelőre nem­ akar kételkedni abban, hogy a miniszterelnök ígéretét becsü­letesen beváltja — noha aggodalomra szol­gáltat okot a kérdésnek mentül gyorsabb megoldása tekintetében az az alig indokol­ható mulasztás, mely szerint a miniszterelnök ez irányban az első lépést az igazságügy mi­niszter felszólításában ígéretének megtétele után csak egy teljes hónapnak lefor­gása után tette meg. A kereskedelmi tárcza költségvetésénél a párt az önáló vámterület sarkalatos politikai elvéből kiindulva a közös vámterület elvén nyugvó költségvetést el nem fogadhatja. S .arra fog hozatni a párt által a ma­gyar államvasutak tatarozásának elhanyago­lása, a forgalmi személyzetnek kelleténél na­gyobb mérvű igénybe vétele a a Duna-gőz­­hajózási társulatnak ügye. Ezen kérdésekben Molnár József bízatott meg a felszólalással. A munkás kérdésbe­n, a­mely szintén napirendre lépül, Irányi Dániel kéretett fel a párt álláspontjának kifejtésére. Ezen fontos kérdésben előreláthatólag igen érdekes nyilatkozatokra, sőt vitára van a párt elkészülve, mert a kormánytól program fog követeltetek A tengeri hajózásnak s igy különösen a vitorlás Injuknak gőzhajókkal való kicserálése czéljából alakult magyar tár­sulatnak — a trieszti Lloyddal szemben való védelme czéljából Lukács Gyulát bízták meg, hogy a párt nevében nyilatkozzék. A T. Ház-ból: Budapest, jan. 13. A képviselőház mai ülésén a kereske­delmi tárc­a kö­tségvetése volt a napirenden. Darányi Ignácz, a pénzügyi bizott­ság előadója ismertesvén a költségvetést, kon­statálja először is a múlt költségvetéssel szem­ben mutatkozó eltéréseket s a bizottság ne­vében hosszasabban indokolja azokat. A téte­lek összevetése is a lehető legnagyobb reali­­tással van fölépítve. Kifejti ezután kereskedelmi és ipari po­litikánk irányát s jelenlegi helyzetét, kimu­tatva, hogy kereskedelmünk és­­iparunk az újabb időben örvendetes lendületnek indult. Ez okokból a költségvetést általánosságban elfogadásra ajánlja. P­o­­­o­ny­i Géza: Míg közös vámte­rületen leszünk, addig Magyarország keres­kedelmi és ipari politikája nem fog arra a jelentőségre emelkedni, melyen önálló vám­terület mellett már régen állam. Beszélhe­tünk mi szabadkereskedésről, prohibitív rend­szerről, vagy egyéb nagy kereskedelmi kér­­d­sekről? Beszélhetünk mi gyarmatpolitikáról ha csak nem arról, hogy mi képezzük Ausz­tria gyarmatát? Magyarországon jó kereske­delmi politika csak szubordinált kérdés. Pedig a naponta jelentkező szimptomák aktuálissá tehették a kérdést, hogy vejton nem volna-e már ideje magyar kereskedelmi politikát te­remteni. Nem foglalkozik azonban ezúttal bővebben e kérdéssel, hanem szorítkozik an­nak kijelentésére, hogy a függetlenségi párt nem szavazhat meg oly kereskedelmi költség­­vetést, mely a közös vámterület alapján van felépítve. Baross Gáborral szemben a párt nem viseltetik bizalmatlansággal, ée ez nem teheti vakká a pártot ellenőrzésében. Szakkörben az az aggodalom merül fel, hogy a vasutak te­­kintetében elért pénzügyi eredmények nem reális alapokon ny­ússzanak, mert egyrészt a szaságen javítások elhanyagolásával történtek a megtakarítások, melyek hovatovább szomo­rúan meg fogják magukat boszélni, másrészt pedig mert a vasutak személyzete oly termé­szetellenes mérvben van igénybe véve, hogy ez a vasúti járatok bizton­ságát veszélyezteti. Alig van állam hol a járatok oly pon­tatlanok volnának, mint nálunk. Áttér a Dunagőzhajózási társaság kér­désére. Erre nézve a minisztertől felvilágosítást és megnyugtatást kíván. A minisztertől nyílt politikát vár; mondja meg a miniszter vilá­gosan, akar-e magyar gőzhajózási társaságot, vagy nem­­ legyen meggyőződve, hogy a ma­gyar parlament minden nemes törekvésében egész Klekkel támogatni fogja. Kédéseire a a minisztertől megnyugtató­­választ remél. A költségvetést nem fogadja el. (Helyeslés a szélsőbalon.) Utána báró Kaas Ivor szólalt fel hosz­szabb beszédben fejtegetvén a kormány ke­reskedelmi politikáját annak eredményeit, e kifogásokat tevén egyes intézkedések ellen. Több szónok nem lévén a vita általá­nosságban berekesztetett s azután Baross Gábor miniszter mondott nagyobb beszédet, melyet a Ház méltó figyelemmel hallgatott. Beszéde elején a közös vámterületről következő érdekes nyilatkozatokat tette. A t. képviselő úr megtámadja a közös vámterületet. Ezt teljesen értem. Ez nemcsak a pártok közt kontrovers kérdés tárgya rég­től fogva, hanem vitás talán a pártokon belül is egyesek között. A közös vámterület tehát megtámadható, de a képviselő úr oda kenkia­­dál, hogy közös lévén a vámterület, nincs komoly, nincs nagyobb kérdés mellyel a ma­gyar parlament Magyarország kereskedelmi világát illetőleg foglalkozhatnék és ez az oka, hogy a képviselőház padjai üresek. P­o­l­ó­n­y­i Géza: Pedig ez így van ! Baross Gábor kereskedelmi miniszter: Bocsánat, a közös vámterület kérdése lehet vita kérdése, — mint mondom — de az csak egy része azon óriási keretnek, a­melyet Ma­gyarország kereskedelmi és ipari világa be­tölt. Számtalan fontos kereskedelmi politikai kérdéssel foglalkozhatik a parlament úgy a maga inic­iatívájából, mint a kormány elő­terjesztései folytán. (Helyeslég jobbfelöl.) Én ezen nagy és jelentékeny kérdésekkel szemben mindig nyíltan állást foglalok. — A közös vámterületnek hive voltam és vagyok s elő­adója is voltam egy ízben az erre vonatkozó megállapodásoknak. Benső meggyőződésem szerint a közös (Folyt. köv.) Molly. „Dóra“ szerzőjétől. Angol regény. Az­­Ellenzék* számára fordította: Amica IV. (Folytatás.) (In) A csolnok a kis kikötőnél volt megerő­sítve, lord Heron belépett, s a tó közepén levő kis sziget felé evezett. Mo­ly ezalatt a csolnok-házban átkuta­tott mindent s a hatytyakkal igyekezett ba­rátságot kötni, egész addig, míg Clarice éle­sen rendre nem utasította. — Molly ülj csendesen ! — Jusson eszedbe, hogy kinőttél már abból, hogy így mászkálj mindenfelé! — monda. — És vi­gyázz, hogy nehogy elszakítsd a ruhámat !

Next