Ellenzék, 1890. július-december (11. évfolyam, 147-298. szám)

1890-10-09 / 230. szám

Kolozsvár, 199­ E ország Pimieránál három négyszögkilométer­­nyi területről fog lemondani Ausztria javára. Államférfiak találkozása. A berlini »Na­tional Ztg« római híre szerint az ottani jól értesült körök Crispi és Caprivi közeli talál­kozását várják; még nem bizonyos, hogy Kel­­neky is jelen lesz-e. Nyílt levél Ugrón Gáborhoz. Szentkirályi Albert országgyű­­lési képviselő a következő nyílt levelet intézte Ugrón Gáborhoz: Kedves barátom! A te és társaid kilépését a függetlenségi és 48 as körből szükségkép kellett követnie az én kilépésemnek is, minek ismét termé­szetszerű következése az én csatlakozásom is Te hozzád, megmaradván mind­ketten a füg­getlenségi és 48-as párt tagjai. Te az abstractiók teréről a tett meze­jére akarsz kilépni, a­mi az én régi ideálom. Rámutatva, hogy egy eredetében elhibázott lépés, egy megrögzött eseme, mily sokább­ra fogva tartani az emberi elméket, még akkor is, midőn az elvekben különbség nincs, csak a közös vég­zél elérésére követendő eljárás­ról van szó. A programmra nézve semmi ellentétbe nem jövök a függetlenségi és 48-as kör elvi álláspontjával és mindenben megegyezem ve­led, hiszen az 1884-ks programm mindnyá­junk által elfogadtatott pártprogrammal és a personal unió latinul vagy magyarul valós ki­­mondása különbséget nem képezhet. A fokozatosság határozati javaslatodban nem az elvek összeségére és teljességére vo­­natkozhatok, a­mi magában is elképzelhetlen absurdum volna, a fokozatosság a megvaló­sításra szólhat, amit másképen képzelni nem is lehet. Ha csak a hadsereget vesszük, mi­ként képzeli reális politikus annak máról holnapra való alakítását ? Hogy ez, a­mit a delegácziókról­­mon­dasz, teljesen megegyez az én nézeteimmel, az bőven van fejtegetve oly igazságtalan tá­madásokban részesült röpiratomban. Másrészt a 48-as és függetlenségi pártkör tagjai közül senki sem tagadja, hogy azon eszmém, misze­rint a fennálló alkotmány alapján kell a­­kö­­zös ügyeket megszüntetni, nincs ellentétben az 1884-ks programmal,­­melyet mindenki ma­gáénak vall. Senki sem vonja kétségbe, hogy ez igazi alkotmányos eljárás és a jogfolyto­nosság elvének teljesen megfelel. Senki sincs, a­ki meg is akarná kísér­teni azon példa megc­áfolását, melyet felállí­tottam, hogy hiszen Kossuth Lajos is így cselekedett 48-ban, midőn ősi alkotmá­nyunkon a rendi alkotmány alapján eszkö­zölte azt az óriási, roppant anyagi áldozatok­kal járó reformot, mely a népképviseleten alapuló parlamentáris rendszert eredményezte, a nélkül alkotmányosságunk jogfolytonossá­gát, legfőbb erejét megszakította volna.­­ Senki sem tagadja, hogy mindazok, akik 48- ban ezen reformot keresztül vitték tehetetle­nek lettek volna, ha azon tért el nem fog­lalják, melyet nekik a rendi alkotmány nyúj­tott. És ha ők azt mondták volna, a­mit mi eddig mondtunk, hogy miután a rendiséget a nemzeti kiváltságokat, a robotot, a megyei utasításokat kárhoztatják, követekké nem vá­laszthatják magukat addig, míg ők a nép­képviseleti elv alapján parlamenti tagok nem lehetnek, ha mondom a 43-iki liberálisok úgy okoskodtak volna, szégyenszemre talán még most is a rendi institutiók pel­engéren álla­nánk a polgárosult Európa előtt. A­mit a párt szervezéséről mondasz ha­tározati javaslatod negyedik pontjában oly okszerű és természetes, hogy azt bárkinek is lehetetlen nem helyeselni, a­mi meg sem kí­­séreltetett. De van még egy rendelkezés határozati javaslatodban mit talán legelőbb kellett volna említenem, és ez az , hogy mondassak ki, miszerint a pártnak senki tagja nem lehet, a­ki az általad fent jelzett 1884-iki programmot a maga teljességében el nem fogadja. Ez a párt helületére nézve rendkívüli fontos intéz­kedés, a­mely nélkül a párt egyetértése, egy­öntetű működése nézetem szerint is lehetet­len. Nincs itt arról szó, hogy a népképvise­leti parlamentben bárki, bármily irányt és meggyőződést ne követhessen, hogy ez, fő­ként ha tiszta önzetlen hazafias forrásból ered bárki által is helyteleníttethessék, vagy rosszaltathassék ; itt pártalankodásról van szó, a­mi mindig conventió, kölcsönös meg­egyezés eredménye, a­mely megegyezés szü­k­­ségkép kell, hogy kösse a párt minden tag­ját, mindaddig míg a párt tagja akar ma­radni. Azon intézkedés, hogy mondassák ki, miszerint senki a párt tagja nem lehet, a­ki a közmegegyezéssel elfogadott programmot annak szószerinti és szellemi teljes értelmé­ben nem teszi magáévá, arra való, hogy ám­bár a párt elfogadta a programmot, ne akad­hassanak a párt kebelében egyetek vagy klikké alakult tagok, a hallgatagai, általánosságba­n a párt programmjának nem mondanak ugyan ellent, de mégis a párt neve és tekintélye felhasználásával, sőt a pártban divatozó hi­vatalos formák segélyével — megengedem nemes és hazafias, de mégis más, a párt programmal nem azon­o­s politikai czélok elérésére törekednek és ezen külön álló tö­rekvéseiket a párt nevében érvényesítik. Mi­után én őszintén és min­den utógondolat nél­kül elfogadom és magamévá teszem a prog­rammot, mely szerint a párt az 1884-iki programm alapján áll és e szerint Magyar­­ország függetlenségét és önállóságát a per­sonal unió által kívánja megvalósítani, telje­sen helyeslem a fent említett intézkedést és azt mint a párt egységes működésére nél­külözhetetlen feltételt magamévá teszem. Bizonyos az, hogy tövises átunkon sok kellemetlenségnek, félremagy­arázásnak és gya­núsításnak leszünk kitéve, »de hiszem azt« is, hogyha a magyar állami önállóságért és függetlenségért folytatott harczunkban ki­tartók leszünk, nem fog elmaradni a magyar nép józan ítéletének támogatása, a­mi a győ­zelmet előre is biztosítja számunkra. A legjobb kívánságaimmal maradok Bu­dapesten október 7-én 1890 őszinte híved Szentkirályi Albert s.­g­­lalkozik a fokozatosság eszméjével, melynek kifejezés adtunk abban a határozati javas­­latban, melyet az október 1 én tartott párt­­értekezlet elé tert áttettünk. Ha a tisztelt czikkező minket támad, ezt termés­zetesnek találom, mihelyt meggyő­ződése így hozza magával. De nem tudom érteni, si nemn hagyhatom szó nélkül, ha meg­támadja ez által magát ez Egyetértést és annak esztendőkön át, hirdetett, fejtegetett elveit. A fokozatosság a mi új nyilatkozatunk­ban a katonai programmra vonatkozik. Ennek én adtam először kifejezést — évek előtt — egyik gyomai beszámoló be­szédemben. Kifejtettem, hogyan lehet megva­lósítani az önálló magyar hadsereget minden megrázkódtatás nélkül. Csak az utat akartam ezzel megjelölni. Követeltem, hogy­ mind­e­z­­előtt az ezredeken belől hozassék szolgálati és hivatalos nyelvül a magyar. Külön kon­­kretuális státust követeltem a magyar ezre­­dek számára. A magyar polgári jogot nyil­vánítottam elengedhetetlen feltételül arra, hogy valaki tiszt lehessen a magyar ezredek­­ben. Szükségesnek tartottam, hogy a magyar ezredek szüksé­gleteiről és felszereléséről Ma­gyarország gondoskodjék. E tekintetben a magyar honvédelmi minisztérium feladatát oly mértékben kíván­tam kiterjeszteni a közös hads­reg magyar ezredeire is, mint a­mily mértékben az a honvédséggel szemben fennáll. Ez­által a közös­­hadsereg magyar ez­redei, úgy­szólván bele­olvadnának a honvéd­ségbe, a megrázkódtatás nélkül menne végbe az egész átmenet. Ez az a sokat kifogásolt »fokozatos­ság«. Semmi egyebet alatta nem értettünk. Igaz, ez a terv a párt egy részének — kivált eleinte — nem tetszett. Mint becses lapodnak éveken át vezér­­czikkíróla igen számos czikkben fejtegettem a tervet s annak részleteit. Olykor nevem aláírásával, többnyire a nélkül. Ez utóbbi czikkek, úgy jelentek meg tehát, mint az Egyetértés álláspontjának ki­fejezői. Azért nem bírok eléggé csudálkozni, ha tisztelt czikkező most megtámadván Ug­­ront, megtámadja azt az álláspontot is, a­melyet a public­isztikában éveken át kizáró­lag az Egyetértés képviselt. S nem is tulajdoníthatom másnak, mint egy sajnos félreértésnek. Mást ért a fokoza­tosság alatt ő, !P­ást értünk mi. De ez nem a mi hibánk. HOYTSI PÁL. I Pggggg11"­­ —.......... »g Bathsheba. Angol regény. * IDOIRA. SZERZŐJÉTŐL. Az „Ellenzik“ szénára fordította, amica. II. (Folytatás.) (7) .J'í íl Az Adának dolgozó szívó készítette, — és a Ján birtokában ez volt az első öltözet, mely igényt tarthatott arra, hogy di­vatosnak és izlatennek mondhassák, mert az ő viselőruhái csak a szükségesség eredményei voltak és egyéb semmi. Jól esett érezni mi­dőn felvette hogy a derekához simul, a nél­kül, hogy a mellén keretitől a faládáiig szo­rítaná, hogy fehér karjai melyek oly szembe­­ötlőleg törtek a nyilvánosság elé, a reájok boruló cspke árnyékába egészen másképen néztek ki, hogy bokái melyek az utolsó időben oly boszantóan tüntetőleg voltak láthatók a kel­lő hosszúságú szoknya alatt kényelmesen el voltak rejtve. — Jól esett látni hogy a szövet finom színe mily jól talált ez ő halvány barna ar­cához, hogy a diffodillal­­ szitett kalap mily jól állott az ő gazdag barna haján. — Ez is volt valami. A háznép ámulta midőn átvág­ozását lát­ták, az atyja csendes pislogása midőn köny­vb­ől feltekintett mint­ha váratlan szépsége elkápráztatta volna, a kis Tubica örömrival­­gésa, a­kik büszkélkedése mely tréfás köte­kedésein átérzett, sőt a Sheba vigyorgó bá­mulása is­­ voltak valamik.­­ És a Derrison Grantley árosát eldo­­b­­ó pir sokkal több volt a többiek bámula­ténál. Ján, lázas izgatottságtól reszketve sér­tetlenül ment keresztül e győzedelmeken, ,de sokat gondolt az Ada jegyesével eltöltött szúl­ esteli rövid időre. Az a modor mellyel Grosman reá nézett vele beszélt és megcsókolta, mind egyre fel­merült emlékében és újra keresztül élte. Mióta csak emlékezni tud mindig volt gyermeki szerelmeskedés az atyja tanítványai és ő közte, nagyon jól tudta, hogy a Marri­­ottok kifejezése szerint jelenleg Derrison Grant­­ley »bomlik« utánna. Ez mind természetes volt,­­ és ő úgy fo­gadta el mint hitvány öltözeteit és életének egyéb hátránynyait. Ellenben, egy olyan em­bernek a bámulata mint Grossman Jenő, kinek gondolatai a menyasszonyával voltak vagy le­galább kellett volna hogy legyenek elfoglal­va — egészen másféle tapasztalat volt. Egy jól nevelt leány előtt nagyon ij­­jesztő tapasztalat kellett volna hogy az le­gyen, de Ján nem volt jól nevelt leány, és ő nem ijjedt meg Csak azt gondolta — feltéve hogy Grossman őtet látta volna elő­ször, feltéve hogy még most is az utolsó órá­ban — lemondana a menyasszonyáról, felté­­ve hogy Greennénak bevallana mindent, nagy lelküségére bízná magát és arra kérné, le­gyen megengedve neki hogy a Rektor leá­nya helyett a segédlelkész leányát vezesse az oltárhoz­­. Midőn nyoszolyó leányi ruhájá­ba volt öltözve, képzelete ismét elragadta. Ha Grossman Jenő bámulta akkor estve, mi­dőn egyszerű szegényes ruhájában látta, mit fog gondolni ha most ily fényes díszben lát­ja? Így készítette el magát Ján előre a Jenő úr szép fekete szemei kellemes meglepetésére, minek óriási csalódás volt a következménye. A szép fekete szemek végig futottak rajta a többi nyoszolyó leányok sorában, kik mind gyermekek voltak, nyájasan mosolygott a csinos csoportra, ennyi volt az egész. A Grossman gondolatai és tekintete, legalább e napon, egészen és kizárólagosan csak a meny­asszonyát illették. Midőn a boldog pár in­dulni akart, s a többi gyermekek, kik mind a Jenő úr kis rokonai voltak, és Petres Lolly is oda mentek hogy megcsókoljak, valaki tré­fából Marriott Jánt is előre taszította. — Jenő, Jánt is megcsókolhatod, — mondd Ada kedves asszonyos tekintettel. Ján barátnőm, tehát jó barátságban kell lenned vele. Ján a kezét nyújtotta volt búcsúra de e szavakat hallva haragos mozdulattal s égő arczczal húzódott vissza; és ekkor történt először, hogy Grossman ur emlékezni kez­dett reá. — A tegnap esteli mosolynak némi árnyalata volt az árosán midőn a leány kék szemeibe tekintett, s könynyedén szorította meg a kezeit, aztán elmeit, és ez a nap a Marriott Ján lelkében az érzékenyen meg­bántott büszkeség fájdalmait, és a keserű csa­lódás emlékeit hagyta. És most Derrison Grantley beszélt vele komolyan az elmenetelről, s a Grossman Jenő Inkádal­mát hirdető harangok még mind zúg­tak, és nem sokára le kell vetni szép ruhá­ját, s viszontagságos életének a terhét fel kell venni ismét. Ridegebb — százszorta ridegebb lesz az most, miután Derrison Grantleynek nem lesz többé abban helye; — ridegebb, ezer­­szerte ridegebb —tegnap estek­ feszélyes csók és azon tohó, üres, ostoba — de azért ve­szedelmes álmodozások által, — melyek azt követték. — Ján, — mondá Derrison, a szemü­vegén kérésztől nézve végig azon az oly jól ösmert tekervényes ösvényen, melyen jártak — Ján, én nem felejtem el magát. Hát maga mennyi ideig fog emlékezni reám ? — Egész életemben, — válaszolá Jód. Én soha sem felejtek el semmit és senkit; emlékezem papának mindenik tanitvá­ynyára a ki valaha itt volt. Sőt még most is kapok tőlük levelet. — Tudom, tudom; de én nem azt aka­rtad. okt. 7. A Ve­rtaiuszobor körül vett állványokat már szétszedték s a város mindennapi színét öltötte fel. A szoborról leszedték a koszorú­kat s a régibb báron százat szekérre rakva a városházára vitték. Itt ideiglenesen az első emeleti kisteremben helyezték el s később a városház padlásának egy szobává alakított részén rudakra fogják felfűzni. Minden év ok­tóber hatodikén e koszorúkkal fogják a vér­tanú szobrot feldíszíteni. Az ezüst koszorúkét a tanácsterembe őrzik. Legszebb és legna­gyobb ezek közt a csikmegyei nők ezüst ba­rom, hogy a többiekkel egy csomóban és épen úgy legyek az emlékében mink azok. Nem tud rólam másképen gondolkozni mint a többiről? Nem lehetek maga előtt Derrison Grant­ley — a­helyett, hogy a »többi tanítványok« közzé tartozzam? — Oh, h­ogy ne, ha kívánja. — Tera,esz­­tes, hogy kivánom. — Ján, jobban szeret engimet mint azokat, akik ma­gának írnak ? — Oh igen; én azt már oly sokszor de oly s­okszor mondtam magának — és Dik is mondta. — Mikor fogja elhinni?­ — Lássuk, mennyivel szeret jobban ? — Ján, ez az utolsó estém­, és bizonyos aka­rok lenni. Ján, mi az oka, hogy ma olyan mint­ha kicserélték volna? Mint­ha Greenné egy­más személyébe öltöztette volna át? — Teljes szívemből kivánom, hogy azt tette volna — bár­kibe; nem sokat törőd­ném vele, hogy az ki volna. — Ján, miért beszél így? — Oh, meguntam az egészet, — meg­untam mindent és szerencsétlen vagyok — meguntam a szegénységet, az örökös egyfor­maságot — nyomort, küzdelmet és — meg­untam azt a nyomorult harang­oúgást. — Várjon. Beszéljünk másról, jobban szeret engem mint a többieket ? A leány helyben hagyólag intett. — bizonyos benne ? — Egészen bizonyos. — Ján, nézzen ide — akar-e öt évig várakozni teára? — Mert ha igen úgy öt év múlva vissza­jövök magáért — bár mi tör­ténjék. Meg esküszik reá, — hogy várako­zik reám ? (Folyt. köv.) A hadsereg kérdése. H­o­­­­­s­y Pál orsz. képviselő követ­kező nyilatkoztát küldte be az »Egyet­értés« -nek: Kedves barátom ! Becses lapod czikkezője ismételten fog­ ELLENZÉK (924) A valuta szabályozása. A valuta­szabályozás kérdésének ügyé­ben, — mint már jelentettük, — hétfőn a magyar és osztrák pénzügyminiszterek érte­kezletet tartottak Bécsben. Az osztrák-ma­gyar bank alkormányzói , Kautz és Zimmer­mann és a bank vezértitkára Leonhardt szin­tén értekeztek a két pénzügyminiszterrel, a­mely utóbbi értekezleten a fölött tárgyaltak, hogy a jegybank miféle álláspontot foglal el a valuta-szabályozás kérdésével szemben. E nagy fontosságú tanácskozások ered­ményéről a Neue Frei Presse a következő informác­iókat közli : A tegnapi értekezlet a két pénzügymi­niszter és az osztrák-magyar bank képviselői között főképpen informatív jellegű volt, mert végleges határozathozatal jelenleg még nincs­­ kilátásba véve. Azonban három nagy horderejű kérdés­ben elvi megállapodás jött létre a három érdekelt tényező között. Először a reláczió megállapítása tekint­etében. Minden részről elismerték, hogy a re­láczió több évi átlag alapján állapítandó meg a tényleges viszonyok mérve szerint és a hi­telező meg adós között lévő viszony lehet figyelembevétele mellett. A reláczió alapját képező átlag meghatározására szükséges idő kezdő és végpontját nem állapították meg, de már tisztában vannak azzal, hogy kezdő­pontul az az időpont veendő, a­mikor a sza­bad ezüst­vevést beszüntették, tehát 1869-ben, mert az állam a szabad ezüstvevés megszünte­tésével egy bizonyos mértékben maga is be­lenyúlt az ezüst forint és az arany közötti reláczió kérdésébe. A reláczió csakis törvényhozási úton állapítható meg. De a reláczió megállapítá­sával nem szán­dékoznak addig várni, míg a voltaképeni valuta­művelet végrehajtását meg­kezdik ; lehetséges, hogy a két kormány a parlamentektől valamely formában spec­iális meghatalmazást kap. A végleges törvényes megegyezés előtt azonban nem fogják a re­­lácziót közzétenni. Másodszor az osztrák-magyar bankkal megállapodtak az iránt, hogy a bank k­­rek 166 millió frtnyi ezüstészletének egy részét aladja és aranyra cseréli be. Az ezüstkészlet­­nek azt a részét, mely aranyra cserélendő be, körülbelül 60 millióra teszik, a többi ezüst nem vonatik el a forgalomtól és mint folyó pénz betölti az arany és a váltópénz közötti hézagot. Harmadszor a valutaszabályozás legfőbb feltétele az államjegyek bevonása, melyeknek törvényes maximuma, tekintet nélkül a só­­bányajegyekre, most 312 millió frt. Ebből 212 millió frtnyi államjegy bevonatik, a töb­bi forgalomban marad. Ez a száz milliónyi maradék a német birodalmi pénztári jegyek mintájára az állami és bankpénzáraknál arany­nyal von­tatik ba és az állam vagyonával fe­deztetnék. Az államjegyek bevonása csak egy megfelelő aranykölcsöny fölvételével történ­hetne, melyre nézve a két állam külön külön járna el, úgy hogy közös kölcsönt nem ter­veznek. Most mér kétségtelen, hogy a két pénzügy­­miniszternek a legkomolyabb szándéka a va­lutaszabályozást megkezdeni és oly gyorsan végrehajtatni, a­mint csak a viszonyok en­gedik. Az enquele egybehívásának időpontja még sincs véglegesen megállapítva, azt hiszik azon­ban, hogy november végére vagy dec­ember elejére egybe lehet hívni az enqnetet. A szak­­tanácskomány elé azokat a kérdéseket is beterjesztik, melyekre vonatkozólag a kor­mányok között már elvi megállapodás létre­jött, hogy így a közvélemény nyilvánulásait is figyelembe vehessék. Az enqnenten azon­kívül az összes végrehajtási és részletkérdések, valamint az átmeneti intézkedések is tár­gyaltatni fognak. Vértanuk emléke: Október 9. bérkoszoruja, melyet a székely honi*. nevében Benedek István helyezett a . . tel­apzatára. Szép és sajátságos Adony cörkoszoruja, melyet meglövcsités ut­án­­ lőttek elő a »zulmn­i csataWr viríg,fy Szombatflnt a Szemtre család pompás vrj / to­ zotuja, mely­t Szemera Attila és Miklós helyettek volt a szobor tslip«^ Damjanichné keddin Véjh 45., kíséreten meglátogató a vértanuk őr­zési helyét. Negyed óráig mindt ott 1 ^­gen imádkozott a gyászos helyen. Dilip meg megtekintette az árvaházat , több l­­ogatót tett, többek közt a félspín^ ^ Ebék­e Vásárhelyi Bélánál volt. Délután^, beket fogadott, köztük Z­ia Györgyöt, stt bor megalkotóját is. A vértanú 5^., holnap reggel Temesvárra utázik Denn­, püspök látogatására. A hétfői ünnep harmóniáját egy ~ megzavarta a főispán magatartása, a kiket nagyon zokon vették a város polgári,­­ nem öltött díszruhát a nagy alkalomra. Megható epizódja volt a napnak Lei­­ling Jenő 1848—49-es honvédszázadoité­te. A szegény öreg nagyon szerette reit látni a vértanuk szobrát és Székesfehérvánt gyalog ment Aradig. Oda is ért Visé­­ben, de a vissza­gyaloglásra már nem magában elég erőt. Elment tehát a szekt­fehérvári polgármesterhez, a­ki a város hé­döttjeként volt Aradon s kérte, hogy ráad egy kis titköltséggel. A polgármester ligát választ adott. Ekkor Arad városéhoz fordult a faj de a várost­ól a honvédegylethez küldték, h aszal végeztek vele, hogy ilyesmire pénzb­­utatványozni nincs jogukban. Ekkor­­ lá­radságtól és lelkiizgalmaktól kimerült igga­­tlák végső kétségbeesésében a rendőrségbe fordult és arra kérte a főkapitányt, köp­toloncz uton küldje őt hazáig. Libradai tervéről s a főkapitány írott bizonylatot adat neki a melyben Bizonyítja, hogy a n­oki leplezésre jött és tisztességes járatban­­. Egy másik öreg hon­ él a csikmegyei 1 esztendős Salamon Ferenc*, majdnem haldo­kolva jött Aradra. Mikor megérkezem­*gy.: beteg lett de azért elment a leleplezés b­pére. A vendégek nagy része már elotor Aradról. Különösen sokan utaztak el kedd­ délben, köztük Irányi Dániel és Helfy Ignác országgyűlési képviselők, a főispánok, h­át­­védegyletek, a miskolczi dalárda stb. Da­lin még sok idegen van Aradon. Ezek­­ * napot a város neveze ességének megtánuit­sére szentelték. Varga Ottó, az »Emlékalbum«egy dik­­példányát elküldte Kossuthnak Tak­obasi a szobor koszorúiból szedett virágokat ka tott küldeményéhez. Kedden este Zala György tisztelt bankett volt. A vértanú ünnep alkalmából most levelet intézett Arad város polgármestere!« E levelet a város közelebb egybehívandó ír­­gyűlésén fogják felolvasni. Bécsi lap a vértanukról. A »Neue Freie Presse« rokoné«1'11 czikkben méltatja az aradi vértanok ta.r pelket sét. Nevezett lap a többek kW* igy ir. 1848 október 6-án gyilkolták I* tour hadügy minisztert Bécsben ; ezzel • •* na*« tettel előszeretettel terhelték sí nlk* létesült összeesküvést és a konspiráció * nalai állítólag a magyar forrsdilm'^ nyaltak. 1849. okt. 6-ika megtorés »«' volt Latour haláláért. Hős vitézek wj kik 1849. okt. 6-án az aradi vesztőbe is* kilehelték életüket. Bátorságukmk ée t*:!’ ségüknek köszönhettek, hogy az ifra­a­dalmi hadseregben azonnal a legkimag« vezérhelyeket nyerték el. Bátorságuk még az ellenséges hitn tiszteletre ké­sztette, s hogy nehány tábornok vezetése alatt mit tehet » k»M kész, forró hazaszeretettől eltelt hadser«.-1 ha iskolázatlan csapatokból és csap*’1 1 gyermekek alkotják is, azt épen » 15,1,1 forradalmi hadsereg tanmitotta, mely i­gén szolgált császári csapatokon, miknek egy része Olaszországban volt lekötve,­*1* diadal után aratott, mig el nem nyosh­á­lyos tömege az előnyomuló oroszoknak a legkitűnőbb vezéreknek volt Dimjui*. bánságban leverte a szerbeket, az i Tt', sipkásaival, kik mindenkor készek volt**11 meghalni, eldöntötte a szolnoki és váci­ gyár győzelmeket ; ritka bátorság, WIT és kitartás tüntettek ki, erő és férfin meghódították számára a sziveket.« H«1. rokonszenves hangon emlékezik meg a 11 Aulichről, Lein­ingen grófról, a bécsi Pöltenbergről és Törökről. A történelmi d­a­tok elmondása után igy végződik a d­al »Az okt.6-iki vértörvénysiékhirít!' és rémül­et keltett Magyarországon, *** tat az egész polgáriasult világon. A 9' mely mo­s t besöretkezett, a temető néid' volt, de a csontok hamva alatt, mely*1/ rengeteg halotti mezőt borították, ■« * szikra, s azzal fenyegetett, hogy első W sarinál lángokra lobban.­­ Elmúltak ama szomorú.

Next