Ellenzék, 1890. július-december (11. évfolyam, 147-298. szám)

1890-12-03 / 277. szám

Kolozsvárt, 1990, így állván a dolgok, Szapáry gróf mi­niszterelnök a képviselőházban fölkereste Irá­nyi Dánielt s őt arra igyekezett rábírni, hogy hasson oda, hogy a függetlenségi és 48-as párt a fegyvergyár ügyét ne keverje bele a költségvetési vitába. Irányi közölte néhány képviselőtársával a miniszterelnök óhajtását, melyet ő teljesít­hetőnek vél s előterjesztette a párt értekez­letén is. A kérdésből — mint írják igen erős vita támadt, a­melyet szavazással eldönteni nem is tartottak tanácsosnak. Sokan ugyanis abban a véleményben voltak, hogy ezt az alkalmat, midőn a kor­mányt igen nagy zavarba lehet hozni azzal, hogy költségvetés, sőt esetleg indemnity-tör­­vény nélkül marad, nem szabad elsiklani en­gedni, legalább nem megfelelő kompenzáczió nélkül. Irányi Dániel, Károlyi Gábor gróf, Thaly Kálmán Pázmándy Dénes, Kun Miklós, Tóth Ernő s még számosan vettek részt ebben a vitában, melyben a vége utoljára is az lett, hogy a párt csak ezután dönti el: a fegy­­vergy­ár ügyét belevonja-e a honvédelmi költ­ségvetés fölötti vitába. Abban azonban egyhangú egyetértéssel megállapodtak, hogy akár a költségvetéssel együtt, akár azután — a miniszternek a kép­viselőházhoz tett jelentése alapján — a­mi­kor az ügy a képviselőház elé kerül, a párt parlamenti vizsgáló bizottság kiküldését fogja indítványozni. Magára a honvédelmi költség­­vetésre vonatkozólag az értekezlet úgy ha­tározott, hogy azt a párt, mint mindig, most is elfogadja, bár a minisztérium vezetése ellen sok kifogása van. A párt nevében való felszólalással Thaly Kálmánt és Tóth Ernőt bízták meg. A tüdővész gyógyítása. Bpest, de:7. 2. A kórbonc­tani intézetben ma délelőtt dr. Aczél Károly tanársegéd Scheuthauer ta­nár vezetése mellett egy 27 éves nő hulláját bonczolta, kit halála előtt több napig Korá­nyi tanár klinikáján Koch féle anyaggal ol­tottak be. A bonczolás, melyet számos tanár és ismert orvos nézett végig, annyiban érdekes eredményre vezetett, hogy az egyik oldali a sorvadás előhaladott stádiumában levő tüdőn minden kétségen kívül mutatkoztak az oltás hatásai. A tüdőt sokkal vér- és nedvdúsabb­­nak találták s különösen a benne volt nagy barlang fala erősen fellazult, a baczillusok hatása alatt elhalt (sajtos) anyag sávosnak, petyhüdtnek, az ezen kívül levő barlang­fal­­részletek pedig vérzékenyeknek és sütétvörö­­söknek találtattak. Ennek megfelelőleg a barlang tartalma málnaszinű volt, nyákos és e jellege által a közönséges lelettől a tüdősorvadásban elhalt egyénekétől elütő. * Dr. Major Ferencz, Székesfehérvár vá­rosának tiszti főorvossa, ki a Koch-féle be­oltások tanulmányozására Berlinben idézik a következő sorokat írja : Mint közvetlen szemlélője a berlini or­vosi eseményeknek, szükségesnek látom a helyzet tisztázása kedvéért közölni a követ­kezőket : Nincs a világon beteg, ki tökéletes gyó­gyulása iránt olyan vérmes reményeket táp­lálna, mint épen a ftizikus, de viszont azután az egészen intelligens elem kivételével, mind­nyájan rendszertelen módon kapkodnak is a gyógyítás és kuruzslás minden módjához. — Egy pillanatnyi könnyebbülés után valóság­gal faszczinálva vannak s a legfurcsább ösz­­szetételű­ herbatheákat lelkesülve dicsérik. Ebben találom okát és egyúttal ment­ségét ama igazán szomorú következmények­kel járható ténynek, hogy Koch eljárása idő előtt kiszivárgott néhány javult ftizikus útján — és természetesen bejárja az egész világ sajtóját dob- és trombitaszóval. Nem csodálom tehát, hogy a betegek tódulnak ide — számtalanok olyan állapot­ban, hogy itt mindjárt végrendelkeznek, — daczára Koch nagyon óvatos, szű­k szavú czik­­kének, azon sem csodálkozom, hogy maguk az orvosok sereglenek ide. Ezek ugyanis három főcsoportra oszt­hatók: 1. tüdőbeteg orvosok, 2. kiküldött or­vosok és 3. gazdagodni vágyó reklámorvosok. Az első két osztály idezarándoklása igazolt, a harmadiké és ez a legnagyobb kontingens, kiszámíthatlan veszedelmeket okozhat — otthon. Mind a három csoportra ugyanis tár­gyilagos ítélet után keserű kijózanodás vár itt a forrásnál, de míg az első­­kettő azt be­vallja, óvatos, tartózkodó lesz, addig a harma­dik csoport mindenféle ajánló levelekkel oltó anyagot szerez, hogy abból otthon pénzt és reklámtőkét csináljon magának. Koch tiszteletet érdemlő nevével — de egyúttal az orvosi méltósággal is — a leg­­vétkesebb visszaélés ez, melynek kárát a szen­­emberiség fogja viselni. Maguk az itteni nagy nevű kísérletezők napról napra tartózkodóbban nyilatkoznak e szer gyógyhatásáról, mert eddig egyetlen egy esetben sem bizonyult be véglegesen a gyógyu­lás és csak e szer kórismérő értékét ismerik el általában. Bergmann tanár legutóbbi előadásában nyíltan kimondotta, hogy „eddig sem külső, sem belső tuberkulózis esetet gyógyulva nem látott*; éppen igy nyilatkozott Gerhardt ta­nár, ki 24 tüdőbeteget kezel ez eljárással, de gyógyulást nem látott, ha csak ama 11 egyén nyilatkozatát nem vesszük alapul, mondja, kik legelsőknek oltattak be és azóta könnyebben érzik magukat. „Csak tünetekről lehet szó, h így foly­tatja előadását — melyet e szer előidéz, ezek okait azonban biztosan nem tudjuk.“ Veszedelmes tehát egyelőre a gyakorlat­ba átvinni e szert, — így inti az orvosokat — mert nem tudjuk, miből áll, tehát azt sem tudjuk mikor nem szabad a beteg nagy kárá­ra — adnunk. Dr. Lewy egy lupuszos beteget mutatott be, kinek 40 befecskendezést adott , és a beteget több nap óta teljesen gyógyultnak tekintette, kinél tehát egy újabb befecsken­dezés már nem reagál. És ime most ismét beoltotta mire a leghevesebb reakczió lé­pett fel. Eme még számos előadás kapcsán, valmint saját tapasztalataink alapján annyit mondhatunk tehát, hogy bár minden valószí­nűség szerint — mely feltevését a theoria és az eddigi kísérletek is igazolják — egy ki­­vállóan értékes kórismérő és talán gyógyító szer és mód birtokába juttatott minket a reális megbízható német búvár, ez idő szerint azon­ban minden még csak a sokat ígérő kísérle­tezés stádiumában van és igy feltétlenül ve­szedelmes azt ma már az általános gyakor­latba átvinni, végérvényesen, de az értekezlet lefolyása két­ségtelenné teszi, minő szellemű lesz a maj­dani eldöntés. Noha az értekezlet többsége valóságosan és nagyon éles szavakban köve­telte I’arvelltől a lemondást, ez épp oly ha­tározottan visszautasította az eszmét s kije­lentette, hogy az ír nép az ő háta mögött áll s hogy bármit határoz az értekezlet, ő megtartja mostani állását. E merész föllépéssel szemben a gyűlés nem mert határozni; előbb megszakította, azután elhalasztotta a tanácskozást s vele a határozathozatalt. De végre előbb-utóbb mégis csak határozni kell; a többség Parnell ellen van s a döntő pillanatban ellene is fog nyi­latkozni. Ez pedig egyszerűen a szakítást je­lenti az ír pártban, mely eddig szilárd fa­­lán­ként küzdött az ír nemzet jogai érdeké­ben. Egy töredék Parnell alatt fog maradni, kinek híveit huszonkettőre teszik. A nagy többség ellenben külön vezér alatt fogja a parlamenti akc­iót folytatni, h­ogy e szakítás csak a legsúlyosabb hátrányára lehet az ügynek, melyet az írpárt eddig védett, az kétségtelen. Érdekes az is, hogy Parnell szombaton bizonyos kiegyezési ajánlatokat tétetett Gladstonenek, ki azonban azt felelte, hogy szóba sem áll többé vele. Az ír katholikus papság mozgalma Parnell ellen, ki különben protestáns, egyre nagyobb ará­nyokat ölt. Ez ügyben legújabban a következőket jelentik: Croker és Walse érsekek, valamint a legelőkelőbb ír főpapok. Parnellnek eddig leg­bensőbb hívei, nyílt levélben kijelentik, hogy Parnellnek vissza kell lépnie. Ellenben Devy, egy i­honi egylet titkára, Parnellnek, mint vezérnek további megmaradása mellett szólal fel. Csak most válik köztudomásúvá, hogy a ligának összes pénzei Parnell kezében voltak, ki azokat minden ellenőrzés nélkül kezelte és szétosztotta. Parnell minden követ megmozdít, hogy a helyzet ura maradhasson. Tegnapelőtt este beszédet tartott választói előtt Korkban, a­kiktől bizalmi nyilatkozatot vár. Valószínű, hogy Parnell úgy Korknak képviselője, mint vezére marad, de csak egy kis pártnak, mert eddigi pártjának legtöbb tagja új vezérhez csatlakozik, hogy Gladstoneval a közönséget fentarthassák. Gladstone ebbe úgy látszik be­leegyezik. V­alószinű, hogy Parnellt a vezérség alól felmentik. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1890. Deczember 3 Kegyetlen rokonok. Adóiból fordította: Amica XI. Kivonat a lady Nugent Adéla naplójából 1889 junius 10 (Folytatás.) (26) S a­mint az Adéla befolyása erősbödött felette, a kis nevelőné szeretete mindinkább alkalmatlanabb és unalmasabb lett előtte. Szerencsés csillagzatát nem egyszer ál­dotta hálás szívvel azon esélyért, mely Guyt hazulról elszólította. Hogy a leány részéről mind ez ideig nem történt valami kellemet­len kitörés, azt csak a Guy távollétének és azon félelemnek köszönhette, mit Amy lady Oldcastle iránt érzett. És most vájjon mi lehetett ebben a le­vélben ? Bizonyosan a régi panasz — az örö­kös szemrehányás. Türelmetlenül bontotta fel a borítékot. Szánalmas kis levél volt. Esdeklő ha­ragos, gyöngéden szerető, gyermekes dühé­ben, sértett hiúságában és félelmében való­ban megható. Ismétlése volt annak a mit mint oly gyakran hallott és olvasott tőle, csak a két utolsó mondat volt itt benne, és Duk meghökkent rajta. „Tudom, — irta a kis nevelőné — hogy ludy Adélénak udvarol; tudom bizonyosan, — érzem. Hiába tagadná ezerszer is — mert nem hinném el! Oh, Duk, már, többször mondtam, hogy ne tegyen féltékenynyé! — Mondtam, hogy ha azzá tesz megörülök — s meglássa, hogy úgy lesz! Ma este okvetet­­lenü­­l találkoznom kell önnel a bükk­fa­sor­ban — beszélnem kell önnel. — Ha nem lesz ott — esküszöm, hogy lemegyek egye­nesen a szalonba, s mindent megmondok lady Oldcastlenak. Igen, én nem tréfálok — ez komoly szándékom — és meg fogom tenni!* Duk apró darabokba szaggatta a leve­let s bosszúsan és némi félelemmel szórta szét a darabokat. — Tagadhatatlan, hogy a kis leány „erőssen adja.“ — Vájjon komolyan beszélt ? Olyan hangon irt, mint ha komoly szándéka volna. Az a tudat, hogy az a „Min­den“ melyet Amy fenyegetőzött, hogy az anyjának megmondja elvégre is nagyon ár­tatlan kis „Minden“ volt, nem kevesbítette a Duk ijjedelmét. Bár­mily csekélység volt valójában, azért az még­is bőven elég volt. Milyen nagy dol­got csinálnának belőle! Haragja és bosszú­sága közepette szinte nevetett midőn erre gondolt. Elhatározta, hogy találkoznia kell a leányával, de hogy miképen, azt még nem tudta, s hogy mit mondjon neki — az még homályosabb volt előtte. De azt gondolta, hogy lady Adélát illetőleg meg kell az igaz­ságot mondani. Úgy is előbb utóbb tudtára kellene adni, tehát jobb ha minél előbb túl esik rajta, ámbár önkénytelenül megrázkódott azon gon­dolatra, hogy milyen elkerülhetetlen kínos jeleneten kell neki keresztül menni. A második csengetés épen ezen a pon­ton szakította félbe tűnődését, s Duk sietve öltözött fel ebédhez, azon kilátással és fel­tett szándékkal maga előtt, hogy mielőtt le­feküdne , az egyik leánynak házassági ajánlatot tesz, a másikkal szultáni és ve­szekedni fog. XIII. Épen mint Duk,­lady Adéla is sietett az ebédhez való öltözködéssel, azzal a kü­lönbséggel, hogy ő nem fedezett fel nyugal-­­­mát megrontó levelet az asztalán, s hamar készen volt a lemenetelre. A szalon üres volt midőn az ajtót ki­nyitotta, s az abból nyíló virágházba ment, mi lady Oldcastlenek a legutolsó ujjitása és javítása volt, — hogy a kebléhez egy rózsát kapjon. — Hamar megtalálta és a ruhájához tűzte , a piros szín által csak fokozódott szépsége, s vissza­ment a­­ terrassra nyíló üveg ajtóhoz, s az ujjai között levő második piros rózsával babrálva elgondolkozva né­zett ki. Rob Roy egész hosszában volt a ter­­rasson elnyúlva, nagy fekete orra a lábain nyugodott, s Adélát meglátva barátságosan pislogott s vastag farkával lomhán verdeste a kövezetét. A kutya oly emberiesen elége­dettnek látszott, hogy Adéla nevetve hajolt előre olyan kényeztető hangot adva piros ajkaival a m­inek egy jónevelésü kutya sem tudott ellentállani. — Jer ide, Rob, öregem — jer ide! Rég ideje mióta nem beszélgettünk együtt ! Gyere hát ! Rob Roy engedelmeskedett és felállott ámbár látszott, hogy a háborgatás nem igen volt kedvére, de azért oda ment s orrát a kinyújtott kis kézbe dugta. Miután a beszél­getést illetőleg nem volt képes engedelmes­kedni, tőle telhetőleg igyekezett kárpótlást nyújtani fark csóválása, fülei hegyezése és bölcselkedő pislogása által. Adéla nevetett s megsimogatta az okos állat nagy fekete fejét. — Édes öregem, ugy­e örülsz, hogy vissza­jöttél ? Szeretném tudni, hogy esme­­ped-e, hogy a honvágy mit jelent ? De azt hiszem, hogy mig a jó gazdad veled van fo­galmad sem lehet arról — ugy­e ? —­ Mind csak, nagyon örültél midőn az előbb itthon találtad magadat? Várjon mind a ketten örültetek ? Mit gondolsz ? Albach Géza polgármester, Szvassi Géza tanácsos, Salamon Antal tanácsos, Konczy János árvaszéki elnök, dr. Szabó Gy. főjegyző, Esterházy Sándor aljegyző, Lo­házy László levéltárnok, dr. J Ferenci AB árvaszéki ülnök, dr. F­ischer Lajos helyes tiszti ügyész, Gotthárd főszámvevő, Laki alszámvevő, Gundhardt Lipót polgárm­ő­titkár, Vikol Kálmán árvaszéki ülnökied József unit. püspök, Dávid Antal, dr Győző és dr. Csiky Viktor egyet. tanári Kiss Sándor keresk. akad. igazgató és­­ Bakay József. Guy mogorván mosolygott: — Kellemesen-e ? Arról nem semmit. Annyi igaz, hogy nagyon sok gom volt. — Hiszen az csak egy másik kifejtő a „kellemesnek“ — nem de? Ön sokkal *­szasabb ideig volt távol mint a­hogy­ gondolta, nem de? Oh igen. A múlt héten haza jöhettem volna akartam volna, de — Elhalgatott. — De ? — ism­étlé Adéla, még ŕ!l' a rózsával foglalkozva. De miért nem jött­ ? — De azt gondoltam, hogy jól''­ nem jövök, mondá Guy, mondatát bevégez Lady Adéla elrontja a rózsáját. — A rózsámat ? Oh neken van már egy­ monda­t léhez füzöttet érintve. Akarja, hogy ezt önnek adjam? — Ha nem fogadja el akkor el szegénykét, pedig kár volna érte. Kár őket leszagatni és nem vise tudja — oly művésziesen egészítik embert. Igen, kegyedet, monda Guy. Mi a külömbség közöttünk? leány. . . Én egészen fehérbe vagyok 5R37T' szükségem volt egy élénk kiegészítő­­r,.­ ön pedig egészen feketében van, s ugy * hiányt kell helyre pótolni. Adéla nevetett a a ruhája csipke teje között egy felesleges gombostűt , labul hegyre állott, s a rózsabimbó egnagyobb hideg vérrel a Guy kabátjá­t f y ,,‘ f­letei a ügyesen megerősíti ! (Folyt köv) A Parnell-ügy. Az angol alsóház ir tagjai, szám sze­rint hatvannégyen, tegnapelőtt tartották meg nagy érdeklődéssel várt értekezletüket a Par­­nell-ügyben. Ezúttal sem határoztak ugyan ELLENZÉK (1106) A tek. v. közgyűlés. Kolozsvár, decz. 2 — Negydik nap — A negyedik napon végre szavazásra ke­rült a sor. Ezt nevezem ritka érdeklődés­nek. Ő írva is hat városatya volt jelen az ülés megnyitásakor. Eggyel kevesebb mint a teg­nap. Úgy látszik, hogy a jelenlegi városatyák nem sokat törődnek sem a maguk sem a kö­zönség érdekeivel. Ferencz Józsif püspök nem is hagyta szó nélkül. Botránynak és szégyennek tartja, mikor látja, hogy a legfontosabb ügy tárgya­lásánál is a tanácsterem kong az ürességtől. Igaza van a püspöknek. Botrány és szégyen az, mikor a tisztelt városi képviselő urak így maradnak távol onnan, hol olyan fontos ügy tárgyalásáról van szó, mint a vá­ros költségvetése. Hol voltak azok az urak, kik annak idejében az ezernyi ezereket felfaló királyi táblát hoztak az amúgy is rosz pénzügyi vi­szonyokkal küzködő város nyakára, a hol voltak ők ? Mért nem jöttek el, hogy most a pótadó leszavazásával jóvá tegyék könnyel-m­iségüket. Biz azok nem voltak sehol. Sőt­­ a vége felé meggyűlt város­atyák száma alig tett ki összesen 15-öt, míg a városi tisztvi­selők 13-an voltak, a­kik mindnyájan sza­vaztak. A tárgyalás ma a közművelődési kiadá­soknál vette kezdetét. A zene-konservató­­riumra előirányzott tételnél a tűzoltóbanda kérdése jött szóba. A zene-konservatórium sajnálattal jelenti, hogy nincs abban a hely­zetben, hogy a tűzoltó bandát ingyen oktassa. Ezen oktatási czélokra 600 frt volna szüksé­ges, a­miből ő nagylelkűen elenged 200 frtot, csupán 400 frtot kér a várostól. Dávid Antal — a­ki nagy feneket szokott minden dolognak kerekíteni — en­nek a bandának is ugyancsak kikerekít egy Tordáig érő fundamentumot — mondván, hogy ő Tordán is sokkal jobb tűzoltó bandát él­vezett, (senki sem irigyelte a gusztussát) s épen ezért óhajtja, hogy Kolozsvárnak is le­gyen olyan tűzoltó bandája, a­mely az igé­nyeket a lehetőleg kielégítse. Adjuk meg úgy­mond a bandának a szükséges kiképeztetést, vagy szüntessük meg. Épen jelen volt a banda feje. De hi­szen ! Még csak az kellene, hogy a banda megszűnjék, mondá. Hiszen akkor maga a tűzoltó egylet is megszűnnék, mert — így szólnokolt — tessék elhinni méltóságos főis­pán úr, hogy azt a sok derék csizmadiát, ko­vács, lakatos és más iparost azon édes tudat tartja ott, hogy majd ha meghal a banda temeti el. A főispán mosolygott és elhitte. Naiv, de erős argumentum volt ez a banda mellett. Ki mondja még, hogy az ember hiúsága csak a koporsóig tart ?! Ferencz József püspök az iskolai ki­adásoknál általános visszapillantást vet a hely­beli iparos-tanoncz iskolákra és konstatálja, hogy azokban a vallás-erkölcs nevelés gyenge lábon áll és kijelenti, hogy a ráfordított ki­adások aligha meghozzák a hasznos eredmé­nyeket. Az iparos tanonczok szerfelett vásott gyerekek, a­miről mindenki meggyőződhetett, a­ki tanúja volt, mikor ez a csapat esténként szétoszlik az iskolából. Kiss Sándor a kereskedelmi akadémia igazgatója azt mondja, hogy a gyermekek vallási oktatása rendesen történik, de hát lesz azok rakonczátlan elemek, a­kiknek a szelíd erkölcsöket bajos az iskolába a fejükbe verni. Meglehet, hogy a valláserkölcsi oktatás hiányosságában,­ meglehet, a gyermekek ne­veletlenségében gyökerezik a baj. Hanem az bizonyos, hogy ezen a bajon az az iskola, a­melyben a gyermek hetenként egy órát tölt el — nem segít. Ezen csak maguk a meste­rek segíthetnének, a­kiknek a tanonczok úgy­­szólva családjuk kiegészítő részét képezik. A kiadások többi tételét úgyszólva vita nélkül szavazták meg. Végre Szvacsina taná­csos összegezvén a tételeket, jelenti, hogy a mutatkozó hiány fedezésére 38 százalékos pót­adó szükségeltetik. A pótadó felemelése ellen Dobál An­tal tiltakozik s bővebb indokolás mellett fej­ti ki, hogy ő 34 százalékos pótadót is elég­ségesnek tart. Dobál A. mellett emeli fel szavát Be-Adélának fogalma sem volt arról a gyöngéd melegségről mi a hangjába lopózott midőn Robhoz e tréfás kérdést intézte, és azt sem vette észre, hogy az ajtó mögötte pár pillanattal előbb megnyílt és Guy belépett. Az a szünet, mit a kedves fehér ruhás alak láttára csinált, csak pillanatnyi volt, oly különös mozdulat kiséretében, mint ha meg akart volna fordulni és a szobából is­mét ki akart volna menni. De ellent állott ösztönének s csendesen előre ment. — Lady Adéla, melyikünk helyett vá­laszoljak ? — Oh, — kiáltá a leány, s megret­tenve fordult feléje, — milyen csendesen jött be. Észre sem vettem! Melyikőtökért vála­szoljon ? Egyiköjükért sem, vagy ha úgy tet­szik mind a kettőjükért.­­ Tehát Rob Roy helyett válaszolok, Ő határozottan örült, hogy haza jöhetett, mert annyi bizonyos, hogy vinyogásával, nyug­­hatatlanságával borzasztóul terhemre volt Glen­­daleban. Úgy látszott, hogy ottan teljességgel nem tudott és nem akart letelepedni. Azt gon­dolom, hogy a jövő alkalommal itthon ha­gyom ötét. Akkor százérta többet fog búslakodni és vinyogni. Ugy­e öregem, hogy búsulsz a gazdádért ? E szavak után megveregette még egy­szer a kutya fejét és eleresztette, Rob Roy nem tett ellenvetést, s az előbbi helyére ban­dukolva nehézkesen levetette magát, s ké­nyelmesen elhelyezkedve rögtön elaludt — Sir Guy, az a „jövő alkalom“ nem sokára lesz ? — kérdé Adéla a kezében levő rózsával játszva. — Nem tudom. Attól függ hogy ügy­nökömnek Cameronnak az egészsége folyton javul-e vagy vissza­esés áll be. De jelenleg egészen jól van. — Értem. Kellemesen töltötte ott az idejét ? mgm Samu is, mig ellenben Dia, Ferencz József a tanács javaslatát . Sl Rövid vita után az elnök szót csátván a kérdést 9 ellenében 19 tál fogadják el a 33 százalékos A mint már említek a 19 g '*­zül 13 városi tisztviselő lévén a ^ 1 guknak szavaztak bizalmat, mig eiu/ ’l kik a tanácsnak szavazták meg a 33 ' I lékot csak 6-on valának. Követk. ■ i a városi képviselők haton e 1 kilencr­e 11­0 n é b­e­n a 38 százalék adót. A tárgysorozat többi pontján ^ kevesebb vitával igyekezett keresztül város­atyák megfogyott gazdája. Vég,­ hangzott az utolsó szó. A főispán, a­ki négy napi türelemmel hallgatta a lanyha érdeklődés lett folyt vitát, az ülést bezárta. És a levegőben a megkönnyebbült, s hajai röppentek szét. MINDENFELE. Kolozsvár, deczember­­ — 38 százalék. Kolozsvár város vényhatósági bizottsága az 1891. évi költi... vetésének tárgyalását tegnap befejezte. Ez. eredményében a bevételek 472.960for kr., ellenben a kiadások 160.768 frt 20^' lettek megállapítva s igy a pótadó alul fe­dezendő hiány 92.801 forint 80 b,­ csaknem 9000 frttal kevesebb, mint ki terjesztett javaslat szerint. — Ennek a re­ménynek megállapítása után Szvacsina tg. elős indítványozza, hogy a hiány a S411, frt 9­8 krban kirótt állami egyenes adó ai, 33 százalékban kirovandó községi pétid.. várható 92.351 frt 78 krból fedeztessék.A tárgyhoz hozzászólottak Dobál Antal, Berr Samu, Dávid Antal, Ferencz József pty — még pedig Dobál Antal inditványon, hogy a pótadó az eddigi kulcs szerint «■ százalékban állapíttassák meg, mert a je­len költségvetés az 1891. évre tik­­lag állapittatik meg, a mikorra pedig ál­­­lami egyenes adó köztudomásúlag az i díj­nél sokkal magasabbra lesz megállapítva.!­­­nigni Samu pártolja Dobál indítványát a:-* is, mert az állami adó felemelése az 1396.év­­ig történt s igy a községi pótadó czimb­ város pénztára már az 1890 évben is tü­zetesen gyarapszik, mely gyarapodás öí évre megállapított költségelőirányzattal siti­ben több ezer forintot teszen. Ezután következett a szavazás: a 38 százalékra szavaztak.

Next