Ellenzék, 1890. július-december (11. évfolyam, 147-298. szám)
1890-09-11 / 206. szám
I Tizenegyedik évfolyam. 206. szám. Kolozsvár, csütörtök, szeptember 11. 1990. SZERKESZTŐI IRODA: Belmagyar ozda 47-dik film, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZELLENZÉK ELŐFIZETÉSI DIJA: Igéna évre . . 16 frt. II Negyedévre . . 4 frt. félévre ... 8 frt. || Egy hóra helyben 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és Ünnepnapokat Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. KIADÓHIVATAL: Kolozsvárit, Belközép-utosa 88. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy czentiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri czikkek: garmond sora után 20 kr. fizetendő. Egységes társadalom. fr. Magyarországon magyar a házigazda. Ezt a tételt el kell már egyszer fogadnunk minden konzekvenciájával együtt. Miután pedig az egységes államnak elsőrendű feltétele az egységes társadalom, a házigazda gondoskodjék arról, hogy háztartási rendje és czélja a háznép huzavonája által ne legyen kockáztatva. Ám vessék föl nemzetiségeink a kérdést: lehetséges-e itt egy Tótország, egy Oláhország, egy Szászország. Ha lemondunk a hegemóniáról, meg tudják-e alkotni saját államukat? Nos? Mit akarnak tehát? Élni és szabadon fejlődni mint kompakt nemzet? Mert úgy emlegetik magukat és úgy konstruálják követeléseiket, mint nemzet. Tehát nemzet, tehát politikai egység, tehát földrajzilag határolt terület; tehát külön intézmény, külön nyelv, külön egyházi szervezet, külön iskolázás, külön tudomány, külön művészet? Minő meggondolatlanság a szavaknak, fogalmaknak, törekvéseknek és reményeknek egy zavara. Miért ámítják önmagukat és miért bolondítják népüket ? A Királyföldet, Székelyföldet, Kunságot nem a magyar faj szüntette meg, hanem a kor szelleme. Ugyanezen szellem osztotta Erdélyt Magyarországba. Ez a szellem mindenütt az államegységnek adott léteit mint közszükségnek. A kor szelleme ellen hadonáz tehát az oláh, midőn oláh nemzetről, s annak jogairól beszél. Oláh jog, szász jog, tót jog itt nincs és nem lesz. Van polgári és közjog egyformán kiterjesztve a magyarul beszélő emberre épen úgy, mint az oláhul beszélőre. De ha nincs és nem lehet külön oláh, szász és tót nemzet, akkor nem volna szabad, hogy külön oláh, szász, tót társadalom legyen. Mert nem szabad megengedni, hogy az államegységet a társadalmi szétvonás veszélyeztesse. Mert nem szabad megengedni, hogy a tót társadalom egyháza a panszlávizmus állambontó czéljainak legyen meleg ágya. Mert nem szabad megengedni, hogy az oláh társadalom sajtója dákoromán képzelgések mérges kelevényévé fajuljon. Mert nem szabad megengedni, hogy a szász társadalom iskolája a magyar haza intézményeit és spirátióit lenéző grossdeutsch henczegeseknek legyen kútforrása. Az állam feladata, vezetni a társadalmat; a társadalom feladata, támogatni az államot. Mindkét feladatról megfeledkezett Magyarország. A társadalom nagy és általános mozgalmainál nem vezérszerepet viszen az állam, hanem kimerítettnek hiszi kötelességét, ha helyen-helyen ellenőriz, itt-ott akadályoz. Viszont a társadalomnak igen sok nyilvánulása nem az állam istápolásában nyer kifejezést, hanem az állam megrontásában. Ezt a szót „ menjünk a szervezett társadalommal az állam segítségére“, tudtommal csak az Emke mondta ki. Pedig a kulturegyletek egyedüli józan czélja csakis ez lehet. A magyarizálás: fantom, az erőszakos magyarosítás: gyermekbeszéd. Még csak nem is dajkamese, mert snjával van minden poézisnek De nem fantom és nem dajkamese az egységes társadalom. Aki önálló hadserget ad nekünk, az megcsinálja Magyarországot államilag; aki egységes társadalmat hoz létre, az befejezi a nagy művet a társadalmi szankció által. Erre a szankcióra szükség van a bagatell törvényen elkezdve föl az aranybulláig minden állami intézkedésnél. Az állam szülötte a társadalom hozzájárulása nélkül: korcsszülött. Avagy befejezett tény-e a zsidók emanczipácziója ? Avagy befejezett tény-e Erdély uniója? Bátran állíthatunk minden zsidó mellé egy járásbírót és a Tribuna minden számához egy kir. ügyészt, ezért az egyenjogúságot meg sem hiszi a gentry s az unióra még sem eszküszik — Román Miron. Elveszett idők drága napjait és eltékozolt erők föl nem használt tőkéit siratom, ha arra gondolok, hogy huszonhárom év óta mi mindent mulasztott a magyar állam az egységes társadalom fölépítésénél. Ugyan miben adott irányt az autonóm egyházi szervezeteknek ? Mennyiben változtatta meg a felekezeti iskolák képét, irányát, jellemét? Minő próbákat tett a magyarországi kereskedelem magyarosítására ? Mit tett, hogy a pénzvállalatok a magyar társadalom érdekszférájába vonassanak ? Mi, kik az erdélyi részen lakunk, látjuk, hogy az Albina magyar földesurakat sajátít ki birtokaiból; látjuk, hogy szásznak, oláhnak ,külön kulturegylete, külön kárpátegylete, külön takarékpénztára, külön gazdasági egylete, külön tűzoltósága, külön múzeuma, kü■raMp—sc—Ma'ímanfMn—BHg———taa^-.yülön tudománya, külön iparkiállítása, külön művészete van. Jól megértendő. Nem egyes városnak vagy falunak van külön társadalmi szervezkedése, hanem magának a szásznak és oláhnak, mint külön fajnak. És azt is értsük meg jól, hogy minden egyes szervezetnél a sim csak forma, lényeg és tartalom: egy nemzetpolitikai egyéniségnek megalkotása és továbbfejlesztése. E társulásoknak legparányibb szerve is telve van a magyar állam bomlasztó sejtjeivel. Gondolom, a tótoknál is ilyenformán van ez. A szász fogja magát és tanítja a volt Királyföld történetét Erdély történelmének ezége alatt, és tanítja Ausztria történelmét Magyarország történelmének ezége alatt. Az oláh fogja magát és miután nincsen neki története, tehát csinál történelmet vitézi tettekről és szabadság vértanúiról és tanítja a soha sem létezett oláh nemzet soha sem létezett történetét. Hogy ez így van, azt a tanfelügyelők nem tudják dokumentálni; de szász és oláh ifjakkal, az újabb szász és oláh nemzedék intelligentiájával beszélve s törekvéseiket és jogczimeiket meghallgatva, pecsétes levél nélkül is rájöhet bárki e tényekre. Állami közigazgatásban keresni a magyar állam újjászületését annyi, mint ökörszarva között keresni a tehén tőgyét. Amíg a társadalom különböző alakzataiban menhelyre találnak az államellenes tendencziák, addig hiába teszszük ahatóságokat magyarrá. Mert nem a bureau nevel nemzetet, hanem az iskola, és nem a tárgyalási terem nevel hazafiakat, hanem a tűzhely. Úgy tudom, hogy Bécsben 70,000 magyar ember lakik és nincsen magyar iskolájuk, s egyik sem tagja a városi kommunitásnak. Úgy tudom, hogy Brassóban 30,000 lélekből 10,000 magyar van s még sincs a városi ügyekre semmi befolyásuk. Sőt Brassóban, vagy Szebenben épen olyan idegen számba jönnek, miként Bécsben. Hogy Bécsben úgy van, a miként van, azt természetesnek és helyesnek tartom, mert „si fueris Romáé, romano vivito more“. De Brassóban Magyarország keleti szögletén, a Székelyföld torkolatában — — -------ki az elnyomó, ki az elnyomott? Persze nehéz feladat beleavatkozni a mások dolgaiba. Még nehezebb a beavatkozás úgy, hogy a szabadság kérdései érintetlenül maradjanak. De legnehezebb dolog az önnálló gondolkodás és a céltudatos politika. Mi történt az oláhok megfékezésére? Avagy mi történt az oláhok megnyerésére? Egyik, mint másik képezhetett volna politikai irányt. Úgy de semmi sem történt, ami nemcsak kényelmesnek, de veszedelmesnek is bizonyult. Ki kereste föl a hivatottak közül a társadalom érdektalálkozási pontjait? Ki igyekezett a különböző alakzatoknak irányt adni? Kicsoda fáradozott annak fölkutatásán, hogy mi forog a társadalom azon mélységeiben, hová az ellenséges indulatú aspiratiók vonják meg magukat? Kioltani a tüzet, helyes, megakadályozni azt, még helyesebb. BARTHA MIKLÓS: A „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1890. Szeptember 11. Torda-aranyosmegyei havasi képek. (A Bankée Lankai csepegő barlang, a piriodipus forrás, a búvó patak.) Irta : NAGY ALBERT. Torda-Aranyosmegye közig. bizottsága téri vig. havi gyűlésében, alispán Sándor János indítványára határozatiig kimondotta, , hogy jövőben az uj utmunka törvény értelmében nerkímetendő költségvetésében — a cuk arra szükség leend — minden év- Jen 940 frt összeg fog felvétetni, azzal a Títdeltetéssel, hogy ezzel is a megyében látaó szánadi ég nevezetes természeti ritkaságához vezető — s nagyobb részt járhatatlan — utak kiépittenének,— ez által könnyen elérhetővé tétetvén ezen ritkaságok a buristák számára. Ezen közig. bizottsági háruktal kapcsolatos az alispán által czélba vitt mozgalomnak a megindítást», ennek gibt« érdekében segítségül hivatván fel alispán és Ultz Emke igazgató választmánya is. Volt alkalmam az alispán által contempt tervezetbe betekintenem, s bátran kijelzím, hogy ha a tervezetben ajánlatba hóindítványok foganatosítva lesznek (a ““t kétségbe venni nem szabad) rövid idő tájta(2 — 3 év!) meg lesz téve minden ahoz, Így Tírmegyénk — a mely a mnyi nevezetes “r®éizeti ritkaságokkal bővölködik — meg- Wtme'k ■* élénk touristai forgalomnak is. . Bizony ez ideig inkább elrejtve, mint “'arra voltak ezek a »ritkaságok« a látni ! ’•Wók szemei előtt; meg lehetett valakiben 1 **ándék szokat fölkeresni, de nagyok lévén trmészeti akadályok, a melyeket legyőzni r nigy fáradsággal ha lehetett, bizony rö fztént (mint velem is, megakarván látni ’^végitt a hires Skerisoriai jégbarlangot!) hogy a szándék nem tudott tetté érlelődni. Pedig mennyi elragadóan szép természeti képeket tud fölmutatni ez a mi kicsiny vármegyénk ; képeket, melyeket nemcsak a természet szépségei iránt fogékony lakni, hanem a mindent élesen megfigyelő szemmel vizsgáló tudós is gyönyörűséggel szemlélhet; és a hatás is bizonyára mindig sokkal nagyobb leszen annál a hatásnál, amelyet bármely nagy művész által teremtett festmény képes volna kelteni; mert mentői többször nézzük meg a természet mesteri keze által teremtett ezeket a »természeti képeket«, annál inkább és inkább elragedóbbnak fogjuk azokat találni. Ezek a képek azon előnnyel bírnak a festmények felett, hogy ami ezeknél csak érzéki csalódás, amazoknál az a tiszta valóság , ami itt csak élni látszik, az a természeti képeknél igazán él, mozogás ragyog. Szabadjon fölkérnem e lapok 1. olvasóit, szíveskedjenek — gondolatban bár — kísérőim lenni: elvezetem olvasóimat a Torda- Aranyos megyében látható egy néhány ilyen szép természeti képhez; igaz, hogy még mostan (jövőben másképen leszen) nagyon fáradságos és küzdelemmel teljes az oda vezető utazóé, de olvasóim s a magam nagy lelki gyönyörűségéért szívesen vállalkozom — s vállalkoznám akárhányszor is — erre. * 1. Menjünk legelőbb is a »Runki csepegő barlanghoz, amelyet ezelőtt pár évekkel az odavezető út és a feljáró járhatóvá tétele érdekéből vármegyénkhez intézett egy átiratában az erdélyi múzeum-egylet igazgatósága is a honismet általában a tudomány érdekében felette fontos és nevezetes természeti ritkaságnak jelzett. Egy meglehetős sebesen haladó rozzant kocsi ragad keresztül bennünket a híres Aranyosszéki sima rónán, ahol az egymástól nem távol fekvő községek barátságos képe olyan hivólag int felénk, s a hol a rónán keresztül vonuló Aranyos vize, mint egy fényes kigyó nyúlik el hosszan előttünk. íme már a várfalvi u. n. kaptatón haladunk fel s nemsokára egészen jobbra térve eljutunk a várfalvi aranyosi hídhoz, amelytől kezdve már a vidék jellege egészen megváltozik: hátunk mögött marad az aranyosszéki síkság, a maga munkás és szorgalmas népével, előttünk pedig föltűnik a magas hegységek birodalma. Alig távozunk fól a hídtól, nemsokára hegyek között halad el utunk, mindenütt a vigyajgással czélja felé siető Aranyos vize mellett. S valami elragadóan szép, a szebbnél szebb formáczióju hegységek aljában — ahol tavaszszal majdnem mindenütt bábjuk felénk szállongani a fíilemile édes-bús szerelmi dalát, — halad az utazás.) A hegységek különböző alakzatai: itt magas, ég felé törő kopasz sziklatornyok, a melyek oldalain csak egyes bokrok vannak szerényen meghúzódva, amott egy más kanyarulatnál már egy nagy hegygerincz és magas sziklaoldal, dús erdőségekkel borítva stb. stb.: e vidéket, a mely u. d. várkapuja a havasi világnak, igazán a svájczi vadregényes vidékekhez teszik hasonlóvá. Sokszor oly közel visz el utunk az Arenyes vizéhez, hogy szinte félelem fog el, de egy újabb kanyarulat e szép havasi után, s a félelmet újra a csodálat, bámulat érzése váltja keblünkben látására a szebbnél-szebb tájképeknek. Önkénytelenül néma hallgatásba merülünk; lelkünkön szárnyakat érezünknőni, a melylyel repülünk a hegységeken túl — oda a tiszta ég kék azúrja felé, a mely amott a magas kiálló sziklahegy orma mellől előtűnik ragyogóan. Ábrándozásainkban csak a távolból, az erdő sűrűjéből, hangzó kakuk jósló szava zavar meg, vagy az erdők sűrűjéből titkos beszédek suttogását véljük hallani: talán az erdei tündérek beszéde az, akiknek tekintete a legkopárabb szikla kebelén is vivirágot képes fakasztani! Alig vesszük észre, s mikor Borév és Vidalyon keresztül haladva, egyszerre csak megérkezünk a Vidalytól nem messze eső oklosi hidhoz, a melyen nyugat felől jőve, sebes robajjal rohan keresztül az u. n. nagy oklosi patak, hogy a hídtól nehány ölnyire az aranyos vizével egyesüljön. Innen, a nagyoklosi hídtól térünk be jobbra, mindenütt a patak mentén, a runki csepegő barlanghoz. A hídtól nem távol fekvő nyoklos községen keresztül menve, alig 10 percznyi idő múlva elérjük Runk községét, amely egy nagy kiterjedésű völgykatlanba fekszik szinte közvetlen közelségében a runki — festőileg szép — hasadéknak. Runktól nyugatra már teljes méreteiben szemlélhető a hasadék, amelynek mérete, nagyságát tekintve, hasonló a tordai hasadékhoz. A hasadék jobb oldali része a bemenetnél egy magas szikla hegy, amelynek sima tetején vetéseket láthatunk; a belfelöli részt 5, teljesen kopasz és néhány száz méternyi magas sziklacsúcs (amelynek déli irányban egymás mellé nagyobb és nagyobb alakban vannak elhelyezve) nyílja meg. E sziklatornyok egyikének felső esúcsa váromladékhoz hasonló; az őrtornyokat jóval túlhaladja magasságban az erdőséggel fedett folytatólagos szikla hegység. A sima oldalfalak menedékesen ereszkednek le az aljba, miáltal a hasadék bemenő nyílása megszűkül. Valami sajátságos kinézést kölcsönöz e ránki hasadék bemenőjének az a nagy ellentét, amely van az említett szikla őrtornyok, a jobb oldali sziklafal és a távolabbi hegységek között ; ezek a meredek oldalakkal bíró csúcsok pedig úgy néznek ki színeket tekintve mintha ránczes és fehéres bőrrel lennének bevonva. A sziklahasadék jobb és bal odalán emelkedő két magas csúcs mintegy oszlopa, a bejáratnak e sziklahasadékba. E hasadék között foly keresztül az a patak, a mely □oklosnál a község nevét veszi fel, mig a hasadék között még Csak a valea Jyiszi nevére felel. E hasadék ,is — a melyen keresztül szekér által is járható jó út vezet — minden újabb fordulatnál szebbnél-szebb alakzatokban mutatja be magát. Különösen a hasadék túlsó részében van egy pompás szikla, amely mindenben egy hatalmas homlokból biró két ágú templomhoz hasonlít; ennek közelében pedig alig 10—15 méternyi távolságra egy váromladékhoz hasonló szikla csoport — több kiesebb és nagyobb toronyszerű kiemelkedésekkel E helyhez a köznép a következő bus regét köti. Hajdan e helyen egy szép szikla vár volt, a melynek és a közel vidéknak az ura: a hatalmas és gazdag Gligorásnak volt egy tündérhez hasonló szép leánya, a ki szebb volt a hajnalnál; fehérebb a frissen nyíló gyöngyvirágnál. Hiénának hívták. Híre messze földje elment; jöttek is a gazdagabbnál gazdagabb kérők, de hasztalan, mert a leány már a szív első lángoló szerelmével szerette apja pásztorát a szép Márczisért. Tudván azt a szerelmesek, hogy a gőgös Gligorás a közöttük kötődő frigyhez soha sem fogja beleegyezését adni, elhatározzák, hogy — szembe szállva a legkegyetlenebb spal átokkal is — titkon fognak egymásnak örök hnséget esküdni. Úgy is lett: egy sötét éjjel a kastély közelében levő templomban egy általuk megvesztegett oláh papa össze eskete a szerelmeseket, amit megtudva a méltóságára és apai tekintélyekre féltékeny app, ezt ez átkot mondotta az uj házasokra: »Váljatok kővé s igy is folytonosan sírjatok, bántodva gonosz tettetek felett. Kőnyeitekből is könnyek váljanak« Az apa azután bezárta őket egy barlangba a jelenigi (runki csepegő barlangba) a hói rövid idő múlva utol is érte őket az apai átok, mert kővé változtak , azóta folytonosan könnyeznek s a lehullott könycseppek aztán kővé változnak. A cseppegő barlang a haladók közepe táján van, fennt a baloldali (déli) hegyoldalban 250 lépésnyire a szikla ágától. Az odavaló fölmenetel csak úgy történhetik meg, ha az ember a kecske szerepét legalább anynyiban magára vállalja, hogy nagy két láb igyekszik felhatolni; még így is ki lehet téve a tourists annak a veszélynek, hogy egy kis forrelépe«89l akaratlanul akkorát lépjen le az r’h g'«U r’j «, a mekkora mindég elégséges. Politikai hírek. Képviselői beszámoló. A gyomai kerület orsz. képviselője Hoisy Pál, jövő vasárnap, e hó 14 én tartja beszámoló beszédét Gyomán. Hoytsyval jön Ugrón Gábor is, s beszélni fog ő is. A vidéken már is nagy az érdeklődés, s a szomszéd községekből és városokból is sokan átrándulnak. Ugrón hír szerint fontos nyilatkozatokat fog tenni. A vaskapu szabályozási munkálatainak ünnepélyes megkezdésére, mint már jeleztük, gróf Szapáry Gyula miniszterelnök is Orsovára utazik, melynek, ekkor Baross Gábor kereskedelmi miniszter is vendége lesz. Politikai jelentőséget kölcsönöz ennek az ünnepélynek az a körülmény, hogy arra a szerb, román és bolgár kormányok is meghivattak s máris mindegyik kormány bejelentette képviselőjének részvételét a megnyitási ünnepen. Nem valószínűtlen az a több oldalról fölmerült kombináczió, hogy az osztrák-magyar és szerb ügyekben, továbbá amaz ügyekben, melyek a monarchia és Románia között függőben vannak, a Vaskapu szabályozási munkálatainál történő személyes találkozása a kormányok képviselőinek javulást, talán a végleges megoldást segíti elő. Eötvös beszámolója. A fővárosi lapok vezércikkei Eötvös Károlynak N.Kőrösön tartott beszámoló beszédjével foglalkoznak. A »Budapesti Hírlap« a többek közt így ír róla: Legtöbbet Eötvös azonban mégis a függetlenségi pár akut bajairól beszél. De itt azután Eötvös Károly a legkevésbbé őszinte. Beszédében ez az egész fejezet polémia. Ugron Gábor ellen s a szónoklat tenorja, befejezése úgy állítja oda a pártkérdést, mintha az egyszerűen Ugron-kérdés volna. Ismételve emlegeti, hogy a párt minden tagja szorosan öszszetart, elveit egységesen vallja, hozzájuk rendíthetetlenül ragaszozik s a szövetségező köztük soha sem volt ily szívós 1867 óta. Mintha Ugrón nélkül ez a válság nem léteznék, mintha nem parázolott volna a párt lábai alatt évek óta s nem lobbant volna ki lángra ismételve, hogy alig bírták két ízben is lelocsolni. Eötvös tagadja, mintha ezúttal egy új párt keletkezéséről, a szélsőbalnok kettéválásáról lehetne szó. Csak annyit ismer be Ugronnal szemben, hogy »fájdalommal látom a szakadást közte és pártunk között«. E szavakban benne van az orthodox álláspont anathémája a pártreformáczió fölött, s Eötvös még egy kis canossai utat se igen hagy fennugronnak, mert a »sorainkba« visszatérés eshetőségéről kimondja : »egyelőre mindenképpen nehéz lesz az«. A pártszakadás veszedelmét pedig Eötvös ide redukálja: »megmaradunk egy-két barátunk kivételével mind a kilenczvenen, mi elveinkről senki kedvéért és senkiért le nem mondunk.« Ami a pártkötelékben megmaradást illeti, Eötvös Károly nem vette észre, hogy a nagykörösi meeingről ama kilenczven elvtárs közül éppen nyolczvanan hiányoztak s nem hallotta Holló Lajos kulésegyházai beszámoló beszédét, ki ugyanabban az órában, mig ő »egy-két« volt barátját kiátkozta a függetlenségi körből, nyíltan Ugrón zászlajához csatlakozott s a 48-as politika fájáról »egy két« oldalhajtás lenyúsását hirdette a párt legsürgősebb feladatának. Eötvös azt mondja, hogy az ő pártjának ragaszkodni kell a függetlenségi eszméhez s mig az valósítva nincs, húzódnia kell a változó napi feledatok érintése elől s ez nem mozdulatlanság, hanem a honfikötelesség ébrentartása. De bocsásson meg a kitűnő szónok, mi ez enuncziáczióban a politikai gondolatnak csíráját se látjuk. A függetlenségi eszme magától nem valósulhat meg s arra várni, mig más tényezők megvalósítják, politikai párthoz méltatlan vállalkozás, mert egyértelmű a semmittevéssel. Egy függetlenségi párt, mely csak az érzés ébrentartásával akar foglalkozni s irtózik tőle, hogy annak, amit eszméjének nevez, tartalmaz és ez adott viszonyokkal egyező formát adjon, nem áll politikai feladatának magaslatán. A Pesti Hírlap így ír: Ugrón zsenije és politikai talentuma csakhamar belátta azt, hogy a függetlenségi párt betegségét radikális szerekkel lehet csak meggyógyítani. Külső, szervezeti reformok itt czélra nem vehetnek, hanem benső, gyökeres átalakulásra van szükség. A pártprogramos reorganizácziójára, melynek merev és szelfö- is ■■uTan --