Ellenzék, 1890. július-december (11. évfolyam, 147-298. szám)

1890-09-11 / 206. szám

I Tizenegyedik évfolyam. 206. szám. Kolozsvár, csütörtök, szeptember 11. 1990. SZERKESZTŐI IRODA: Belmagyar ozd­a 47-dik film, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ­­ELLENZÉK ELŐFIZETÉSI DIJA: Igéna évre . . 16 frt. II Negyedévre . . 4 frt. félévre ... 8 frt. || Egy hóra helyben 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és Ünnepnapokat Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. KIADÓ­HIVATAL: Kolozsvárit, Belközép-utosa 88. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy czentiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesü­lnek. Bélyegilleték minden hir­detés után 30 kr. Nyílttéri czikkek: garmond sora után 20 kr. fizetendő. Egységes társadalom. fr. Magyarországon magyar a házi­gazda. Ezt a tételt el kell már egyszer fogadnunk minden konzekvenc­iájával együtt. Miután pedig az egységes ál­lamnak elsőrendű feltétele az egységes társadalom, a házigazda gondoskodjék arról, hogy háztartási rendje és czélja a háznép huzavonája által ne legyen kockáztatva. Ám vessék föl nemzetiségeink a kérdést: lehetséges-e itt egy Tótország,­­ egy Oláhország, egy Szászország. Ha lemondunk a hegemóniáról, meg tudják-e alkotni saját államukat? Nos? Mit akar­­­­nak tehát? Élni és szabadon fej­lődni mint kompakt nemzet? Mert úgy emlegetik magukat és úgy konstruál­ják követeléseiket, mint nemzet. Tehát nemzet, tehát politikai egység, tehát földrajzilag határolt terület; tehát kü­lön intézmény, külön nyelv, külön egy­házi szervezet, külön iskolázás, külön tudomány, külön művészet? Minő meg­gondolatlanság a szavaknak, fogalmak­nak, törekvéseknek és reményeknek e­gy zavara. Miért ámítják önmagukat és miért bolondítják népüket ? A Ki­­rályföldet, Székelyföldet, Kunságot nem a magyar faj szüntette meg, hanem a kor szelleme. Ugyanezen szellem osz­totta Erdélyt Magyarországba. Ez a szellem mindenütt az államegységnek adott léteit mint közszükségnek. A kor szelleme ellen hadonáz tehát az oláh, midőn oláh nemzetről, s annak jogai­ról beszél. Oláh jog, szász jog, tót jog itt nincs és nem lesz. Van polgári és közjog egyformán kiterjesztve a ma­gyarul beszélő emberre épen úgy, mint az oláhul beszélőre. De ha nincs és nem lehet külön oláh, szász és tót nemzet, akkor nem volna szabad, hogy külön oláh, szász, tót társadalom legyen. Mert nem sza­bad megengedni, hogy az államegysé­get a társadalmi szétvonás veszélyez­­tesse. Mert nem szabad megengedni, hogy a tót­ társadalom egyháza a pansz­­lávizmus állambontó czéljainak legyen meleg ágya. Mert nem szabad megen­gedni, hogy az oláh társadalom sajtója dákoromán képzelgések mérges kelevé­nyévé fajuljon. Mert nem szabad meg­engedni, hogy a szász társadalom is­kolája a magyar haza intézményeit és spirátióit lenéző grossdeutsch hencze­­geseknek legyen kútforrása. Az állam feladata, vezetni a tár­sadalmat; a társadalom feladata, támo­gatni az államot. Mindkét feladatról megfeledkezett Magyarország. A társa­dalom nagy és általános mozgalmainál nem vezérszerepet viszen az állam, ha­nem kimerítettnek hiszi kötelességét, ha helyen-helyen ellenőriz, itt-ott aka­dályoz. Viszont a társadalomnak igen sok nyilvánulása nem az állam istápo­­lásában nyer kifejezést, hanem az ál­lam megrontásában. Ezt a szót „ men­jünk a szervezett társadalommal az ál­lam segítségére“, tudtommal csak az Emke mondta ki. Pedig a kulturegy­­letek egyedüli józan czélja csakis ez le­het. A magyarizálás: fantom, az erő­szakos magyarosítás: gyermekbeszéd. Még csak nem is dajkamese, mert sn­jával van minden poézisnek De nem fantom és nem dajkamese az egységes társadalom. A­ki önálló hadserget ad nekünk, az megcsinálja Magyarországot államilag; a­ki egysé­ges társadalmat hoz létre, az befejezi a nagy művet a társadalmi szankc­ió által. Erre a szankc­ióra szükség van a bagatell törvényen elkezdve föl az arany­bulláig minden állami intézkedésnél. Az állam szülötte a társadalom hozzájáru­lása nélkül: korcsszülött. Avagy befe­jezett tény-e a zsidók emanczipácziója ? Avagy befejezett tény-e Erdély uniója? Bátran állíthatunk minden zsidó mellé egy járásbírót és a Tribuna minden számához egy kir. ügyészt, ezért az egyenjogúságot meg sem hiszi a gentry s az unióra még sem eszküszik — Ro­mán Miron. Elveszett idők drága napjait és eltékozolt erők föl nem használt tőkéit siratom, ha arra gondolok, hogy hu­szonhárom év óta mi mindent mulasz­tott a magyar állam az egységes tár­sadalom fölépítésénél. Ugyan miben adott irányt az autonóm egyházi szer­vezeteknek ? Mennyiben változtatta meg a felekezeti iskolák képét, irányát, jel­lemét? Minő próbákat tett a magyar­­országi kereskedelem magyarosítására ? Mit tett, hogy a pénz­vállalatok a ma­gyar társadalom érdekszférájába vonas­sanak ? Mi, kik az erdélyi részen lakunk, látjuk, hogy az Albina magyar földes­urakat sajátít ki birtokaiból; látjuk, hogy szásznak, oláhnak ,külön kultur­­egylete, külön kárpátegylete, külön ta­karékpénztára, külön gazdasági egylete, külön tűzoltósága, külön múzeuma, kü­■raMp—sc—Ma'ím­anfMn—BHg———taa^-.yü­lön tudománya, külön iparkiállítása, külön művészete van. Jól megértendő. Nem egyes városnak vagy falunak van külön társadalmi szervezkedése, hanem magának a szásznak és oláhnak, mint külön fajnak. És azt is értsük meg jól, hogy minden egyes szervezetnél a s­im csak forma, lényeg és tartalom: egy nemzet­politikai egyéniségnek megal­kotása és tovább­fejlesztése. E társu­lásoknak legparányibb szerve is telve van a magyar állam bomlasztó sejtjei­vel. Gondolom, a tótoknál is ilyenfor­mán van ez. A szász fogja magát és tanítja a volt Királyföld történetét Erdély tör­ténelmének ezége alatt, és tanítja Ausztria történelmét Magyarország tör­ténelmének ezége alatt. Az oláh fogja magát és miután nincsen neki törté­nete, tehát csinál történelmet vi­tézi tettekről és szabadság vértanúiról és tanítja a soha sem létezett oláh nemzet soha sem létezett történetét. Hogy ez így van, azt a tanfelügyelők nem tudják dokumentálni; de szász és oláh ifjakkal, az újabb szász és oláh nemzedék intelligentiájával beszélve s törekvéseiket és jogczimeiket meghall­gatva, pecsétes levél nélkül is rájöhet bárki e tényekre. Állami közigazgatásban keresni a magyar állam újjászületését annyi, mint ökörszarva között keresni a tehén tőgyét. A­míg a társadalom különböző alak­zataiban menhelyre találnak az állam­ellenes tendencziák, addig hiába tesz­­szük a­­hatóságokat magyarrá. Mert nem a bureau nevel nemzetet, hanem az iskola, és nem a tárgyalási terem nevel hazafiakat, hanem a tűzhely. Úgy tudom, hogy Bécsben 70,000 magyar ember lakik és nincsen ma­gyar iskolájuk, s egyik sem tagja a városi kommunitásnak. Úgy tudom, hogy Brassóban 30,000 lélekből 10,000 ma­gyar van s még sincs a városi ügyekre semmi befolyásuk. Sőt Brassóban, vagy Szebenben épen olyan idegen számba jönnek, miként Bécsben. Hogy Bécsben úgy van, a miként van, azt természe­tesnek és helyesnek tartom, mert „si fueris Romáé, romano vivito more“. De Brassóban Magyarország keleti szögle­tén, a Székelyföld torkolatában — — -------ki az elnyomó, ki az elnyomott? Persze nehéz feladat beleavatkozni a mások dolgaiba. Még nehezebb a be­avatkozás úgy, hogy a szabadság kér­dései érintetlenül maradjanak. De leg­nehezebb dolog az önnálló gondolkodás és a c­éltudatos politika. Mi történt az oláhok megfékezésére? Avagy mi tör­tént az oláhok megnyerésére? Egyik, mint másik képezhetett volna politi­kai irányt. Úgy de semmi sem történt, a­mi nemcsak kényelmesnek, de vesze­delmesnek is bizonyult. Ki kereste föl a hivatottak közül a társadalom érdek­találkozási pontjait? Ki igyekezett a különböző alakzatoknak irányt adni? Kicsoda fáradozott annak fölkutatásán, hogy mi forog a társadalom azon mély­ségeiben, hová az ellenséges indulatú aspiratiók vonják meg magukat? Kiol­tani a tüzet, helyes, megakadályozni azt, még helyesebb. BARTHA MIKLÓS: A „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1890. Szeptember 11. Torda-aranyosmegyei havasi képek. (A Ba­n­k­­­ée Lankai csepegő barlang, a piriodipus forrás, a búvó patak.) Irta : NAGY ALBERT. Torda-Aranyosmegye közig. bizottsága t­éri vig. havi gyűlésében, alispán Sándor János indítványára határozatiig kimondotta, , hogy jövőben az uj utmunka törvény értel­mében n­erkíme­tendő költségvetésében — a cuk arra szükség leend — minden év- Jen 940 frt összeg fog felvétetni, azzal a Títdeltetéssel, hogy ezzel is a megyében lá­­taó szánadi ég nevezetes természeti ritkasá­gához vezető — s nagyobb részt járhatat­­lan — utak kiépittenének,— ez által könnyen elérhetővé tétetvén ezen ritkaságok a buristák számára. Ezen közig. bizottsági há­ruktal kapcsolatos az alispán által czélba vitt mozgalomnak a megindítást», ennek gi­bt« érdekében segítségül hivatván fel alispán és Ul­tz Emke igazgató választmánya is. Volt alkalmam az alispán által contem­pt tervezetbe betekintenem, s bátran kijel­zím, hogy ha a tervezetben ajánlatba hó­­indítványok foganatosítva lesznek (a ““t kétségbe venni nem szabad) rövid idő tájta(2 — 3 év!) meg lesz téve minden ahoz, Így Tírmegyénk — a mely a mnyi nevezetes “r®éizeti ritkaságokkal bővölködik — meg- Wtme'k ■* élénk touristai forgalomnak is. . Bizony ez ideig inkább elrejtve, mint “'arra voltak ezek a »ritkaságok« a látni ! ’•Wók szemei előtt; meg lehetett valakiben 1 **ándék szokat fölkeresni, de nagyok lévén trmészeti akadályok, a melyeket legyőzni r nigy fáradsággal ha lehetett, bizony rö fztént (mint velem is, megakarván látni ’^végitt a hires Skerisoriai jégbarlangot!) hogy a szándék nem tudott tetté érlelődni. Pedig mennyi elragadóan szép természeti képeket tud fölmutatni ez a mi kicsiny vár­megyénk ; képeket, melyeket nemcsak a ter­mészet szépségei iránt fogékony lak­ni, hanem a mindent élesen megfigyelő szemmel vizs­gáló tudós is gyönyörűséggel szemlélhet; é­s a hatás is bizonyára mindig sokkal nagyobb leszen annál a hatásnál, a­melyet bármely nagy művész által teremtett festmény képes volna kelteni; mert mentői többször nézzük meg a természet mesteri keze által teremtett ezeket a »természeti képeket«, annál inkább és inkább elragedóbbnak fogjuk azokat ta­lálni. Ezek a képek azon előnnyel bírnak a festmények felett, hogy a­mi ezeknél csak érzéki csalódás, amazoknál az a tiszta való­ság , a­mi itt csak élni látszik, az a termé­szeti képeknél igazán él, mozog­ás ragyog. Szabadjon fölkérnem e lapok 1. olvasóit, szíveskedjenek — gondolatban bár — kísé­rőim lenni: elvezetem olvasóimat a Torda- Aranyos megyében látható egy néhány ilyen szép természeti képhez; igaz, hogy még mos­tan (jövőben másképen leszen) nagyon fárad­ságos és küzdelemmel teljes az oda vezető utazóé, de olvasóim s a magam nagy lelki gyönyörűségéért szívesen vállalkozom — s vállalkoznám akárhányszor is — erre. * 1. Menjünk legelőbb is a »Runki cse­pegő barlanghoz, a­melyet ezelőtt pár évek­kel az odavezető út és a feljáró járhatóvá tétele érdekéből vármegyénkhez intézett egy átiratában az erdélyi múzeum-egylet igazga­tósága is a honisme­t általában a tudomány érdekében felette fontos és nevezetes termé­szeti ritkaságnak jelzett. Egy meglehetős sebesen haladó rozzant kocsi ragad keresztül bennünket a híres Ara­­nyosszéki sima rónán, a­hol az egymástól nem távol fekvő községek barátságos képe olyan hivólag int felénk, s a hol a rónán keresztül vonuló Aranyos vize, mint egy fé­nyes kigyó nyúlik el hosszan előttünk.­ íme már a várfalvi u. n. kaptatón ha­ladunk fel s nemsokára egészen jobbra térve eljutunk a várfalvi aranyosi hídhoz, a­mely­től kezdve már a vidék jellege egészen meg­változik: hátunk mögött marad az aranyos­­széki síkság, a maga munkás és szorgalmas népével, előttünk pedig föltűnik a magas hegységek birodalma. Alig távozunk fól a hídtól, nemsokára hegyek között halad el utunk, mindenütt a vig­yajgással czélja felé siető Aranyos vize mellett. S valami elragadóan szép, a szebbnél szebb formáczióju hegységek aljában — a­hol tavaszszal majdnem mindenütt báb­juk felénk szállongani a fíilemile édes-bús szerelmi dalát, — halad az utazás.) A hegységek különböző alakzatai: itt magas, ég felé törő kopasz szikla­tornyok, a melyek oldalain csak egyes bokrok vannak szerényen meghúzódva, amott egy más ka­nyarulatnál már egy nagy hegygerincz és magas sziklaoldal, dús erdőségekkel borítva stb. stb.: e vidéket, a mely u. d. várkapuja a havasi világnak, igazán a svájczi vad­regé­nyes vidékekhez teszik hasonlóvá. Sokszor oly közel visz el utunk az Arenyes vizéhez, hogy szinte félelem fog el, de egy újabb kanyarulat e szép havasi után, s a félelmet újra a csodálat, bámulat érzése váltja keblünkben látására a szebbnél-szebb tájképeknek. Önkénytelenü­l néma hallgatásba merü­lünk; lelkünkön szárnyakat érezünk­­nőni, a melylyel repülünk a hegységeken túl — oda a tiszta ég kék azúrja felé, a mely amott a magas kiálló sziklahegy orma mellől előtű­nik ragyogóan. Ábrándozásainkban csak a távolból, az erdő sűrűjéből, hangzó kakuk jósló szava zavar meg, vagy az erdők sűrűjé­ből titkos beszédek suttogását véljük hallani: talán az erdei tündérek beszéde az, a­kiknek tekintete a legkopárabb szikla kebelén is vi­­virágot képes fakasztani! Alig vesszük észre, s mikor Borév és Vidalyon keresztül haladva, egyszerre csak megérkezünk a Vidalytól nem messze eső ok­­losi hidhoz, a melyen nyugat felől jőve, se­bes robajjal rohan keresztül az u. n. nagy oklosi patak, hogy a hídtól nehány ölnyire az aranyos vizével egyesüljön. Innen, a nagyoklosi hídtól térünk be jobbra, mindenütt a patak mentén, a run­ki csepegő barlanghoz. A hídtól nem távol fekvő ny­oklos községen keresztül menve, alig 10 percznyi idő múlva elérjük Runk községét, a­mely egy nagy kiterjedésű völgykatlanba fek­szik szinte közvetlen közelségében a runki — festőileg szép — hasadéknak. Runktól nyugatra már teljes méreteiben szemlélhető a hasadék, a­melynek mérete, nagyságát tekintve, hasonló a tordai hasadék­­hoz. A hasadék jobb oldali része a bemenet­nél egy magas szikla hegy, a­melynek sima tetején vetéseket láthatunk; a belfelöli részt 5, teljesen kopasz és néhány száz méternyi magas sziklacsúcs (a­melynek déli irányban egymás mellé nagyobb és nagyobb alakban vannak elhelyezve) nyílja meg. E sziklatornyok egyikének felső esúcsa váromladékhoz hasonló; az őrtornyokat jóval túlhaladja magasságban az erdőséggel fedett folytatólagos szikla hegység. A sima oldalfa­lak menedékesen ereszkednek le az aljba, mi­által a hasadék bemenő nyílása megszűkül. Valami sajátságos kinéz­ést kölcsönöz e ránki hasadék bemenőjének az a nagy ellentét, a­mely van az említett szikla őrtornyok, a jobb oldali sziklafal és a távolabbi hegységek kö­zött ; ezek a meredek oldalakkal bíró csúcsok pedig úgy néznek ki színeket tekintve mintha ránczes és fehéres bőrrel lennének bevonva. A sziklahasadék jobb és bal odalán emelkedő két magas csúcs mintegy oszlopa, a bejáratnak e sziklahasadékba. E hasadék között foly keresztül az a patak, a mely □­­­oklosnál a község nevét veszi fel, mig a ha­sadék között még Csak a valea Jyiszi ne­vére felel. E hasadék ,is — a melyen keresztül szekér által is járható jó út vezet — min­den újabb fordulatnál szebbnél-szebb alakza­tokban mutatja be magát. Különösen a ha­sadék túlsó részében van egy pompás szikla, a­mely mindenben egy hatalmas homlokból biró két ágú templomhoz hasonlít; ennek kö­zelében pedig alig 10—15 méternyi távol­ságra egy váromladékhoz hasonló szikla cso­port — több kiesebb és nagyobb toronyszerű kiemelkedésekkel E helyhez a köznép a következő bus regét köti. Hajdan e helyen egy szép szikla vár volt, a melynek és a közel vidéknak az ura: a hatalmas és gazdag Gligorásnak volt egy tündérhez hasonló szép leánya, a ki szebb volt a hajnalnál; fehérebb a frissen nyíló gyöngyvirágnál. Hiénának hívták. Híre mess­ze földje elment; jöttek is a gazdagabbnál gaz­dagabb kérők, de hasztalan, mert a leány már a szív első lángoló szerelmével szerette apja pásztorát a szép Márczisért. Tudván azt a szerelmesek, hogy a gőgös Gligorás a közöttük kötődő frigyhez soha sem fogja beleegyezését adni, elhatározzák, hogy — szembe szállva a legkegyetlenebb spal átokkal is — titkon fognak egymásnak örök hnséget esküdni. Úgy is lett: egy sötét éjjel a kastély közelében levő­ templomban egy általuk megvesztegett oláh papa össze eskete a szerelmeseket, a­mit megtudva a méltósá­gára és apai tekintélyekre féltékeny app, ezt ez átkot mondotta az uj házasokra: »Válja­tok kővé s igy is folytonosan sírjatok, bán­tod­va gonosz tettetek felett. Kőnyeitekből is könnyek váljanak« Az apa azután bezárta őket egy barlangba a jeleni­­gi (runki csepegő barlangba) a hói rövid idő múlva utol is érte őket az apai átok, mert kővé változtak , azóta folytonosan könnyeznek s a lehullott könycseppek aztán kővé változnak. A cseppegő barlang a hal­adók közepe táján van, fennt a baloldali (déli) hegy­ol­dalban 250 lépésnyire a szikla ágától. Az odavaló fölmenetel csak úgy történhetik meg, ha az ember a kecske szerepét legalább any­­nyiban magára vállalja, hogy nagy két láb igyekszik felhatolni; még így is ki lehet téve a tourists annak a veszélynek, hogy egy kis forrelépe«89l akaratlanul akkorát lépjen le az r’h g'«U r’j «, a mekkora mindég elégséges. Politikai hírek. Képviselői beszámoló. A gyomai kerület orsz. képviselője H­o­i­­­s­y Pál, jövő vasár­nap, e hó 14 én tartja beszámoló beszédét Gyomán. Hoytsyval jön Ugrón Gábor is, s beszélni fog ő is. A vidéken már is nagy az érdeklődés, s a szomszéd községekből és városokból is sokan átrándulnak. Ugrón hír szerint fontos nyilatkozatokat fog tenni. A vaskapu szabályozási munkálatainak ünnepélyes megkezdésére, mint már jeleztük, gróf Szapáry Gyula miniszterelnök is Orso­­vára utazik, melynek, ekkor Baross Gábor kereskedelmi miniszter is vendége lesz. Poli­tikai jelentőséget kölcsönöz ennek az ünne­pélynek az a körülmény, hogy arra a szerb, román és bolgár kormányok is meghivattak s már­is mindegyik kormány bejelentette képviselőjének részvételét a megnyitási ünne­pen. Nem valószínűtlen az a több oldalról fölmerült kombináczió, hogy az osztrák-ma­gyar és szerb ügyekben, továbbá amaz ügyek­ben, melyek a monarchia és Románia között függőben vannak, a Vaskapu szabályozási munkálatainál történő személyes találkozása a kormányok képviselőinek javulást, talán a végleges megoldást segíti elő. Eötvös beszámolója. A fővárosi lapok vezércikkei Eötvös Károlynak N.­Kőrösön tartott beszámoló be­szédjével foglalkoznak. A »Budapesti Hírlap« a többek közt így ír róla: Legtöbbet Eötvös azonban mégis a füg­getlenségi pár akut bajairól beszél. De itt azután Eötvös Károly a legkevésbbé őszinte. Beszédében ez az egész fejezet polémia. Ugron Gábor ellen s a szónoklat tenorja, befejezése úgy állítja oda a pártkérdést, mintha az egy­szerűen Ugron-kérdés volna. Ismételve emle­geti, hogy a párt minden tagja szorosan ösz­szetart, elveit egységesen vallja, hozzájuk rendíthetetlenül ragasz­ozik s a szövetségező köztük soha sem volt ily szívós 1867 óta. Mintha Ugrón nélkül ez a válság nem lé­teznék, mintha nem parázolott volna a párt lábai alatt évek óta s nem lobbant volna ki lángra ismételve, hogy alig bírták két ízben is lelocsolni. Eötvös tagadja, mintha ezúttal egy új párt keletkezéséről, a szélsőbalnok kettéválásáról lehetne szó. Csak annyit ismer be Ugronnal szemben, hogy »fájdalommal látom a szakadást közte és pártunk között«. E szavakban benne van az orthodox állás­pont anathémája a pártreformáczió fölött, s Eötvös még egy kis canossai utat se igen hagy fenn­ugronnak, mert a »sorainkba« visszatérés eshetőségéről kimondja : »egyelőre mindenképpen nehéz lesz az«. A pártszaka­dás veszedelmét pedig Eötvös ide redukálja: »megmaradunk egy-két barátunk kivételével mind a kilenczvenen, mi elveinkről senki ked­véért és senkiért le nem mondunk.« A­mi a pártkötelékben megmaradást il­leti, Eötvös Károly nem vette észre, hogy a nagy­körösi mee­ingről ama kilenczven elv­társ közül éppen nyolczvanan hiányoztak s nem hallotta Holló Lajos ku­lésegyházai be­számoló beszédét, ki ugyanabban az órában, mig ő »egy-két« volt barátját kiátkozta a függetlenségi körből, nyíltan Ugrón zászlajá­hoz csatlakozott s a 48-as politika fájáról »egy két« oldalhajtás lenyúsását hirdette a párt legsürgősebb feladatának. Eötvös azt mondja, hogy az ő pártjá­nak ragaszkodni kell a függetlenségi eszmé­hez s mig az valósítva nincs, húzódnia kell a változó napi feledatok érintése elől s ez nem mozdulatlanság, hanem a honfikötelesség ébrentartása. De bocsásson meg a kitűnő szó­nok, mi ez enuncziáczióban a politikai gon­dolatnak csíráját se látjuk. A függetlenségi eszme magától nem valósulhat meg s arra várni, mig más tényezők megvalósítják, poli­tikai párthoz méltatlan vállalkozás, mert egyértelmű a semmittevéssel. Egy függetlenségi párt, mely csak az érzés ébrentartásával akar foglalkozni s irtó­zik tőle, hogy annak, a­mit eszméjének ne­vez, tartalmaz és ez adott viszonyokkal egyező formát adjon,­­ nem áll politikai feladatá­nak magaslatán. A Pesti Hírlap így ír: Ugrón zsenije és politikai talentuma csakhamar belátta azt, hogy a függetlenségi párt betegségét radikális szerekkel lehet csak meggyógyítani. Külső, szervezeti reformok itt czélra nem vehetnek, hanem benső, gyökeres átalakulásra van szükség. A pártprogramos reorganizácziójára, melynek merev és szelfö­- is ■■uTan --­

Next