Ellenzék, 1892. január-június (13. évfolyam, 6-146. szám)
1892-01-13 / 9. szám
Tizenharmadik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA Belmagyar-utcza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZELLENZÉK ELŐFIZETÉSI DIJA: Egyes szám ara 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. Egész érre Félérre 16 frt. 8 frt. Negyedévre . . 4 frt. Egy hóra helyben 1 frt 60 kr. 9. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, szerda, január 13. 1892. KIADÓ HIVATAL: Kolozsvártt, Belközép-utcza 38. szám HIRDETÉSI DIJAK: Egy 1~| czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedői és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reclam sora: Z frt Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri czikkek: garmond sora után 20 kr. fizetendő. Szapáry főispánjai. n. Szapáry Gyula államférfim talentuma nemcsak abban nyilvánul, hogy kicsinyes és hatalma érzetében erőszakos, de abban is, hogy sem az eszközökben, sem az emberekben nem válogatós. E szerint ha a tisztán látó magyarok nincsenek megelégedve a miniszter úr érdekpolitikájával, nem riad vissza attól sem, hogy idegen nemzetiségekkel paktáljon. Es paktál,óig pedig a legszégyenletesebb módon. Kisküküllőben paktált Bethlen Gábor ellen az oláhokkal, Nagyküküllőben szintén Bethlen Gábor ellen a szánokkal. Tény ez, amit többé sem hivatalosan, sem máskép eltagadni nem lehet. Ez a miniszterelnök természetesen azt szereti, ha az ő főispánja sem különb ember hazafiság dolgában. Az ilyen miniszterelnök fél az erélyesebb nemzeti politikától, mert ő maga erélytelen és félénk s inkább alkuszik, mintsem kötelessége értelmében cselekedjék. Még talán törvény sem lesz abból a híres közigazgatási javaslatból, és már Szápáry Magyarország minden vármegyéjét megrakatja kreatúráival én ekkor megérjük, hogy e falusbirói talentumok intézik el az ezer éves ország dolgait. * Apor Gábor br. Nagy-Küküllőmegye főispánja. Ez is a Szápáry kegyelméből ült bele abba a vármegyébe, a melyet Bethlen Gábor gróf hosszú éveken át magyar szellemben kormányozott. Apor báró főispán úrnak az volt egyik feljegyzésre méltó ténye, hogy a múlt év október 26-án túlzó szászok kíséretében felkereste bizonyos Roth nevű szász sirját Medgyesen. A sír felé közeledve már meszsziről levette kalapját a kegyeletes lépésekkel közeledett feléje. Mikor a hirhoz érkezett mély szomorúsággal, bus arczezal fordult az őt követő szász túlzókhoz, a Sehulverein híveihez és Szász németül it mondá: „Ez is egyike azoknak a kik martyr halállal haltak meg.* (Auch einer, der martyren todt gestorben ist.) Apor Gábor e cynismusa nem csak hamis ezinben tünteti fel a helyzetet, de meghazudtolja a történeti tényt is. Róth ugyanis a haditörvényszék által 1848-ban hazaárulásért halálra ítélt bűnös, kit Kolozsvárt ért utol végzete, ahol ez ítélet következtében agyonlövetett. Szapáry főispánjának e politikai cynismusa annál feltűnőbb lehet, mert hiszen tudvalevő dolog, hogy a Tisza kormánya alatt 10 hosszú esztendő kellett ahoz, míg a hatóság és miniszter erélye sok fáradozás után megszüntette azon viszszás helyzetet, hogy a szászok ne zarándokoljanak a Róth sírjához és ne tüntessenek ott minden évben a magyar állameszme ellen. De jellemzi Apor tapintatlan politikáját azon körülmény is, hogy a segesvári magyar kaszinót nem szokta soha felkeresni, ahol pedig a megye legtekintélyesebb elemei fordulnak meg, hanem annál gyakrabban ül a szász kaszinóban, hol szorgalmasan olvassa a szebeni magyar faló újságokat. Ilyen példától nemcsak a túlzó szászok, de a jobb érzelműek is aligha el nem tántorodnak arról a békés útról, melyre a Bethlen hazafias politikája édesgette őket. Különben már is meg van Apor magatartásának eredménye. Az egész vármegyében a magyar állameszmével teljesen ellentétes irányzat kapott lábra. Megtörtént ugyanis, hogy egyes szász bíróságoktól német szövegű jegyzőkönyvek mentek az illető szakminisztériumhoz. Hallomásunk szerint a minisztériumban is megbotránkozást szül Apor báró túlságos elnézése és kérdést intéznek hozzá, miszerint van-e tudomása arról, hogy Nagyküküllő megyében helyenként a közigazgatás nyelve: német. Megemlíthetnék még azt is, hogy a túlzó szászok sugalmazása folytán a jobb érzelmű szász és magyar tisztviselők ellen fenyegető állást foglalt el, de elég ennyi is annak megértésére, hogy Szapáry Gyula gróf milyen egyénekből alkotja meg az ő főispánjait, melyeknek segélyével hosszú időkig óhajtja fentartani idegen érdekeket szolgáló hatalmát. A ma igeni választókerület Kis Bálint odavaló birtokost kérte föl ellenzéki jelöltnek. Kis Bálint elfogadta a megtisztelő bizalmat és ellenjelöltjének, b. Huszár Károlynak bő alkalma lesz a fölött elmélkedni, hogy voltaképen nem is a megyei tisztviselők kinevezését kellene a kormánynak keresztül vinni, hanem az országgyűlési képviselők kinevezését. Ezt a barátunkat a gubernátor immár elvitte M.-Ludasról Thoroczkóra, Thoroczkóról Sz-Régenbe, Szászrégenből M.-Igenbe. Váljon M.-Igenből hová viszi? A magyarigeni mozdelom magával ragadta az alvinczi kerületet is. Az alkotmányos képviselői kinevezések ideje itt is lejárt. Az ellenzék kijelölte Halmágyi Sándor vingárdi birtokost. Megválasztatásához alapos remények fűződnek. Ellenjelöltje Zsyk Dániel — ez idő szerint párton kivüli programmal. A tordai ellenzék jelöltje Bar-tók Lajos író és szerkesztő. Jobb és derekabb kezekre nem bízhatná hazafias érdekeit a tordai kerület. Programmbeszédjét január 17-én fogja megtartani. Avezérbizottság este a színházban díszelőadást fog rendezni, s azután egy százterítékű lakomát. A felvinczi választókerületben mint értesülünk Boncza Miklós próbálkozik fellépni osztrákpárti képviselőnek. A független választópolgárok jelöltje e kerületben Hoitsy Pál, ki a Pelvinczen tartandó nagygyűlésen január 17-én személyesen fog megjeleni. AZ „ELLENZÉK TÁRCZÁJA“, 1892. január 18. Képek Szegény, munkás, szép leány volt. Ábrándos kék szemével, szőke fürtjeivel és piros arczával úgy nézett ki, mint a művészi kés által vászonra festett angyalok, csakhogy az ő arczában vér és élet is volt. Vér, mely az érzelmek hullámzása szerint festi az arczot, élet, mely vágyik, eped szomjazik. Eleinte elég volt egy kitömött bábu, mikor még az életet gyermekagygyal bírálta, azonban később örült annak, hogy apró kezeivel pénzt szerzett, de a tó fenje uj világot ragyogtatott be előtte s néha-néha a varrás kihullott kezeiből s a szép kék szemek elmerengtek vágyon, epedőn. Várjon mit keresett a légürben, mely változatlan, mely nincs tele ábrándokkal, nincs tele ígéretekkel ? Maga sem tudta megmondani. Az ember némelykor vágyik valamire, de maga sem tudná megkeresztelni e vágyát. Az ifjú másra, az öreg is másra. A múlt napok egyikén egy ifjú azt mondta neki, hogy szép. Ismerősei azt suttogták, hogy ez az ifjú reá vágyik, a szegény leányra. Élettársául óhajtaná. A szegény leány a tó fénye mellett épen arra gondol, hogy mi is lenne akkor, ha a suttogás megvalósulna és az az ifjú elvenné őt. Nem is gondolt erre eddig, hogy ez ifjút szeresse. Másnak képe volt megrögzítve pici fejében. Egy előkelő úré, egy csinos katonáé. De azok sohasem jártak, keltek azzal a gondolattal, hogy őt elvegyék, azok csak virágokat, czukrokat hoztak neki: ez az életet ígéri. Mi ez az élet ?! Eddig nélkülözés és küzdelem volt — hát ha az a derék, szegény ifjú elveszi azt a szegény leányt. Akkor mi lesz ?! Ismét küzködés és nélkülözés. Igen, de egymásért. — Nem szeretem még, de hozzá megyek. Az egymásért való küzdelem édes, mint maga a szerelem. És e gondolat eldöntő a szép leány sorsát. Ettől kezdve folyton az ifjúra gondolt; ha közelében volt, édes meleg ömlött el szivén, ha távol volt, epedett utána. Mikor újra jött, mosoly vonult át arczán, kék szemei lángoltak s mikor megkérte az ifjú, akkor már szenvedélyesen szeretett. Ha meg nem kéri, talán belehalt volna szerelmében, és mert újra eped, újra él azon tudattal, hogy egykor együtt, egymásért fognak megküzdeni az élettel. * A tánczestély zajossá lett. A pezsgő felforralta a vért az erekben, az arczok ki vannak pirulva s a szemekben pusztító láng ég. Férfiak és nők vágyó tekinteteket vetnek egymásra, a beszédek merészebb jelleget öltenek, mintha nem is az agyhoz, hanem egyenesen a hús és vérhez lennének intézve. Nem a szellem mulatsága ez már, hanem a felizgatott érzékek orgiája. A teremben a gázlángok daczára, bizonyos homályoság honos, hívó, biztató, mint a holdfénytől világított lombsátor. A fiatal leányok reszketnek, mint a tavaszi szellőtől érintett nyárfalevél, a férjek őrködnek, mint a cerberusok, csak az asszonyok érzik magukat biztosan. Ők már ismerik az ilyen atmosférát, mely otthonukban is édes kést rejt magában. A táncz tovább folyik. Egy szép szőke asszonynak a keringő sebes ütemében egy barna ifjú ezt súgja : — Egy csókjáért mindenemet odaadnám !. . . A szőke asszony megborzad s mérges szemeket öltve az ifjúra, e szóval felel viszsza: „Szemtelen!“ Azután elválnak. A nő férje után néz. Szemében a megsértett méltóság könnye rezeg A zene elnémul egy perezre s a szőke asszonynak úgy rémlik, mintha gúnyos kaczajt hallana ! Azután reggel lesz, hazatér a szőke asszony is. Odahajlott férje karjára, mintha félne, mintha a barna ifjú most is ott állna füle mellett. A férj az egész jelenetről mit sem tudott meg. A nő elrejti titkát. Miért ? Hogy elfelejtse. Nem. Gondolkozik felette, mert hisz Férje egy-egy csókjáért még új ruhát sem vesz neki, az pedig felajánlotta mindenét. — Eh! Bohóság. Az az ember részeg volt ! igy okoskodik az asszony. Az ajánlat azonban folyton ott motoszkál fejében, bevonja homálylyal a gondolkozó agyvelőt s csak egy pontot érint az egész női testben: a hiúságot! Ez a hiúság aztán feldolgozza az ajánlatot, mint a tudós valamely pályázati kérdést. Széppé cserzi, mint a tímár a bőrt. Azt allegálja az asszonynak, hogy egy csók nem is oly borzasztó. Mi az? Két száj érintkezése. Éppen annyi, mintha kezet fogunk valakivel. Ez a szemtelennek nevezett fiatal ember képe kezd kibontakozni a bálterem gőzéből a meg-megjelenik az asszony elött. Mégis bocsájtott neki már s mikor legközelebb találkoztak, kezet szorítottak egymással. A férfi vezeklésül megcsókolta a szép asszony kezét. Az asszonyon kéjes érzés futott át e kézcsókra. Az érzés kellemes volt az asszonynak Mintha mézet csepegtettek volna ajkaira. Férje kézcsókjában sohasem érzett ilyet. És ez idegen férfi egy csókért odaadná mindenét ?! Mi bűn lenne ebben, — gondolkozik az asszony magános perczeiben, — hisz a világ, meg senki sem tudhatja meg. A minden pedig nagyon sok egy hiú asszonynak, ha egy gazdag ember ejti ki előtte e szót. Körült fordult az idő. Miért kellene itt rajzolni azokat a mézes bókokat, melyeknek árán egy férfi hozzájut egy nő vonzalmához , miért kellene vázolni azon fokozatokat, miken átmegy egy krajczárcsenő, míg kipró- 1bált tolvaj lesz belőle. Az első lépés ártatlan színezetű lehet, de mindjárt következik utána a második és azt vaskövetkezetességgel megteszi ki az előtt megtette. Az ajándékok, ékszerek, végül a pénz elkábiták a szép szőke asszonyt. Fallust Margitje a börtönbe került. Hány Margit van az életben, kit az első bók bukottá, szörnyé tesz. És me az a szőke asszony szintén elbukott. Nem egyedül áll a világon. A képet sokszorosítani lehet, mint a fényképeket. * ♦ * Mikor a nyár elmúlik virágjaival meleg lehelletével, árnyat adó lombjaival, oly nehéz elviselni a hideg, nedves őszi időt, oly fájdalmas nézni a hulló, sárguló leveleket. Mikor elértük az ötödik, nem a negyedik tizedet, keserves, vigasztalan az a tudat, hogy egyedül állunk a világon, mint a kutyém a pusztán. És sajátságos. Egyik agglegény a másik után átérzi ezt és tudja s még sem okul elődjei szomorú példáján. A férfi erős. Azt hiszi, hogy akkor is bír szakítani fejlődő rózsabimbót, mikor már a reuma szaggatja tagjait és téli szint vagy kopaszság lepte meg feje búbját. Az ily agglegények, a világ előtt mindig mosolyognak s kinevetik a férjeket, mikor panaszkodnak, hogy mennyi prózai dolog fordul elő a házas életben a gyereksírástól a takarításig s azon túl is. Mikor aztán jól kikaczagták magukat a papucshősök és »kökény« asszonyok felett és éjfél után a pipafüstös, konyakillatos kávéházból hazatérnek, borzongást éreznek egész lényükön. Egyedül érzik magukat. Nem fogadja őket édes ölelés, tüzes csók — csak hideg, nyirkos párna, melyre midőn ráfekszenek, úgy érzik mintha koporsóba nyújtózkodnának. A fájdalmas sóhajtások után megkezdi fáradt agyuk a késő bölcseskedést az életszél felett. E kérdés tolul agyukba : miért is éltek ? ! Milyen jó lenne ilyenkor egy türzsölődő Xantippe s midőn reggel felnyitják szemeiket s takarítónőjüket megpillantják, oly jól esik nekik, mint mikor Colombus először látta meg a földet. De ezen érzelem és öröm, hogy mégis van egy lény, ki gondot visel reá, csak pillanatnyi — míg e czipőket befényesitve behozzák — azután ismét meglepi őket a késő bánat kínzó ördöge. És ezen a régi képen, melyet naponta láthatni, még sem okul az ifjúság. Pártélet. A nagyenyedi „czéczó* * — amint a Kolozsvár az ellenzék ottani sorakozását csodálatra méltó politikai ízléssel elnevezi, Nagyenyed környékén is viszhangzik. Az a hazafias tűz, mely Enyeden lángot vetett, ellenállhatatlan rohammal terjed a vidéken. Politikai hírek. Ugron Gábor Beregszászon. Az országos 48-as párt szervező bizottsága által Beregszászba összehívott gyűlés minden várakozáson felül sikerült. Az Oroszlán-vendéglő dísztermében több mint ezer főnyi közönség szorongott és lelkes éljenzéssel hallgatta Ugron Gábor szónoklatát, amelyben a 48-as párt álláspontját és az országos politikai viszonyokat ismertette. A perczekig tartó éljenzés lecsillapultával Varga Sándor, megyei főügyész ajánlja Komjáthyt a tiszaháti kerület képviselőjelöltjéül. A választópolgárok e nagygyűlése Komjáthy Bélát képviselőjelöltjéül egyhangúlag kiáltotta ki, mire Komjáthy elmondta programmbeszédét. A házalási törvény. A két kormány delegátusai már megegyezésre jutottak a házalási törvény ügyében és a megállapodásokat már törvényjavaslat alakjában is formulázták. E javaslatot -- mint a Magy. Kereskedők Lapja értesül - már beterjesztették a magyar kereskedelmi miniszterhez, ahonnan az még az osztrák kereskedelmi miniszterhez megy. A javaslat figyelembe vette amaz óhajokat, melyek a kérdés körül fölmerültek; korlátozandónak tartja a közönséges fogyasztási czikkekkel való házalást továbbá a vásároknak házalók által való fölkeresését, ellenben tartalmaz oly intézkedéseket, melyek előmozdítják az egyes vidékek házi iparczikkeivel való házalást. Apponyi gróf Kassán, Apponyi Albert gróf, a nemzeti párt vezére vasárnap Kassán időzött, hol feltűnően lelkes fogadtatásban és ünneplésben részesült. Ez alkalommal rendkívül érdekes beszédet mondott, melyet bő kivonatban ezekben közlünk. Közállapotainknak az utolsó másfél évtized alatt való jellemzésére csak egy szó volna alkalmas. Nem akarom kimondani, mert nem volna éppen udvarias, ha azt mondanám hogy közéletünk egy nagy hazugság. (Viharos tetszés.) Nem is akarok tehát e kifejezéssel élni és inkább egy parlamentáris kifejezést használok: „Közéletünk nem egyéb, mint egy óriási fikció.“ (Élénk éljenzés.) A parlamentarizmus tulajdonképpeni lényege, hogy ugyanis a törvényhozás a nép akaratának igazi képviselője legyen, nálunk teljesen hiányzik. (Lelkes éljenzés.) Valahányszor a nemzetnek akaratát nyilvánítania kellene, érzi az egész hivatalos gépezetnek hatalmas nyomását. A ki tudja, hogy mennyi hősiességre van szükség, hogy a magánélet számtalan érdekszálait széttépjük s magunkat a felülről jövő üldöztetéseknek kitegyük — a ki tudja, hogy a hősiesség csak keveseknek privilégiuma — kivéve a válságok idejét, mikor minden egyes ember hőssé válik, a mint azt a jelen pillanatban is óhajtanám (Hosszantartó viharos tetszés) aki mindezt tudja, nem zárkózhatik el azon ténytől, hogy az igazi nemzeti akarat nyilvánításának előföltételéül az emberi erő rendes mértékét meghaladó erőfeszítésre volna szüksége. S innen van az, hogy a szabad választások merődikeriók. Ez a körülmény azonban nem oka ama levertségnek, melyet a többség soraiban észrevehetünk, mert hisz az ő hatalmuk ezáltal csak öregbedett. Az okot másban kell keresnünk. A haladás idejét éljük, ha nem a jó, úgy rossz értelmében a szónak. Mert a fikczió is halad. (Viharos taps.) Az előző kormányzat alatt volt legalább egy valóság, a többség tömörsége s bizalma és ragaszkodása vezéréhez. Most azonban a realitásnak ez az utolsó atomja is eltűnt. (Élénk helyeslés.) A többségnek egész pártélete nem egyéb, mint fikczió, mert a korábbi bizalmas viszony vezér és párt közt megszűnt. S ebben van a levertségnek oka. A többség jelenlegi vezére nem termett e helyre sem parlamenti működése, sem azon eredmények által, melyeket mint miniszter kivívott. (Élénk helyeslés.) Személyesen tisztelem gr. Szapáryt s méltánylom munkaerejét, egész nyilvános szereplését, de attól az időtől kezdve, midőn először volt belügyminiszter, majd midőn pénzügyminiszteri működése 22 milliónyi póthitellel végződött s végre jelenlegi minisztersége, midőn közigazgatási reform-akcziója oly fényesen mutatkozott (Taps és nevetés), ez az egész pálya nem volt olyan, hogy a kormányzati ügyek vezetésére való kvalifikáczióját bizonyítsa. (Élénk helyeslés.) Gr. Szapáry vezére a többségnek, mert miniszterelnökké lett, de nem azért lett miniiszterelnök, mert a párt vezére lett volna. • (Hosszantartó taps és tetszés.) Ez azonban nem egyéb, mint az egész parlamentarizmusnak fejtetőre állítása. (üdénk éljenzés.) Midőn a többség csendes rezignáczióval elfogadta azt a vezért, kit neki a sors rendelt, még nem volt az kizárva, hogy esetleg s mégis megnyerhetné a szabadelvü párt bizalmát s a többség ezt el is várta tőle. De gróf Szapárynak másfél éves kormányzása a több -ségre a csalódások egész lánczolatát hozta, melyeknek betetőzése rejlik abban a lesújtó önbeismerésben, hogy a rendelkezésre álló jelentékeny többséget most, e szomorú téli időben hazaküldi, csakhogy e parlamenttel többé dolga se legyen. (Viharos éljenzés és taps.) S most következik mindennek logikai következménye, az új pártvezér e minőségében komolyan veszi magát. Azt hiszem, egyedül áll e felfogásával. (Zajos derültség.) Új többséget akar magának alakítani. Nem bízik saját erejében, koncepcióinak nagyságában, abban a fényben, melyet parlamenti sikerei kisugároznak s igy azzal akar magán segíteni, hogy személyes pártot iparkodik magának szervezni. (Viharos tetszés.) Most már nem elégséges a szabadelvű párt híveinek lenni, a választóknak most már oly jelölteket kell elfogadniok, akiket rájuk oktrojálnak. (Zajos eljenzés.) E rendszernek ez a mai logikai végeredménye. A pártabszolutizmus nem volt már elégséges, föl kellett állítani a III. Napóleon-féle személyes kandidatúrákat a maguk teljes meztelenségében. Felmerül a kérdés, vájjon az eddigi többség, vájjon a nemzet hajlandó-e a parlamenti abszolutiztikus formába takart rabszolgaságot türelmesen viselni. Ha a nemzet ebbe beleegyezik, valóban szomorú jövő elé nézünk. Eddig a többség legalább maga választhatta vezéreit, ami által legalább a nemzet életével való kapcsolat néhány szála maradt épen. Ha azonban a puszta hatalom bárkit állíthat ama poletra, szétszakadt az utolsó szál is, mely eddig a hatalmat a nemzeti élettel egybekapcsolta. Ebben nagy veszély rejlik, mely egész létünket, egész állami függetlenségünket fenyegeti.