Ellenzék, 1892. január-június (13. évfolyam, 6-146. szám)

1892-01-13 / 9. szám

Tizenharmadik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA Belmagyar-utcza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ­­ELLENZÉK­ ELŐFIZETÉSI DIJA: Egyes szám ara 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. Egész érre Félérre 16 frt. 8 frt. Negyedévre . . 4 frt. Egy hóra helyben 1 frt 60 kr. 9. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár, szerda, január 13. 1892. KIAD­Ó­ H­I­V­A­TAL: Kolozsvártt, Belközép-utcza 38. szám HIRDETÉSI DIJAK: Egy 1~| czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedői és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reclam­ sora: Z frt Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri­ czikkek: garmond sora után 20 kr. fizetendő. Szapáry főispánjai. n. Szapáry Gyula államférfim talen­tuma nemcsak abban nyilvánul, hogy kicsinyes és hatalma érzetében erősza­kos, de abban is, hogy sem az eszkö­­zökben, sem az emberekben nem vá­logatós. E szerint ha a tisztán látó magyarok nincsenek megelégedve a mi­niszter úr érdek­politikájával, nem riad vissza attól sem, hogy idegen nemzetiségekkel paktáljon. Es paktál,­óig pedig a legszégyenletesebb módon. Kisküküllőben paktált Bethlen Gá­bor ellen az oláhokkal, Nagyküküllő­­ben szintén Bethlen Gábor ellen a szá­nokkal. Tény ez, a­mit többé sem hi­vatalosan, sem máskép eltagadni nem lehet. Ez a miniszterelnök természetesen azt szereti, ha az ő főispánja sem kü­lönb ember hazafiság dolgában. Az ilyen miniszterelnök fél az erélyesebb nemzeti politikától, mert ő maga erély­telen és félénk s inkább alkuszik, mint­­sem kötelessége értelmében cselekedjék. Még talán törvény sem lesz ab­ból a híres közigazgatási javaslatból, és már Szápáry Magyarország minden vármegyéjét megrakatja kreatúráival én ekkor megérjük, hogy e falusbirói talentumok intézik el az ezer éves or­­szág dolgait. * Apor Gábor br. Nagy-Küküllőmegye főispánja. Ez is a Szápáry kegyelméből ült bele abba a vármegyébe, a melyet­ Bethlen Gábor gróf hosszú éveken át magyar szel­lemben kormányozott. Apor báró főispán úrnak az volt egyik feljegyzésre méltó ténye, hogy a múlt év október 26-án túlzó szászok kíséreté­ben felkereste bizonyos Roth nevű szász sirját Medgyesen. A sír felé közeledve már meszsziről levette kalapját a kegye­­letes lépésekkel közeledett feléje. Mikor a hirhoz érkezett mély szomorúsággal, bus arcz­­ezal fordult az őt követő szász túlzókhoz, a Sehulverein híveihez és Szász németül it mondá: „Ez is egyike azoknak a kik martyr halállal haltak meg.* (Auch einer, der martyren todt gestor­ben ist.) Apor Gábor e cynismusa nem csak ha­mis ezinben tünteti fel a helyzetet, de meg­hazudtolja a történeti tényt is. Róth ugyanis a haditörvényszék által 1848-ban hazaáru­lásért halálra ítélt bűnös, kit Kolozsvárt ért utol végzete, a­hol ez ítélet következtében agyonlövetett. Szapáry főispánjának e politikai cynis­musa annál feltűnőbb lehet, mert hiszen tudvalevő dolog, hogy a Tisza kor­mánya alatt 10 hosszú esztendő kellett ahoz, míg a hatóság és miniszter erélye sok fá­radozás után megs­züntette azon visz­­szás helyzetet, hogy a szászok ne zarándo­­koljanak a Róth sírjához és ne tüntessenek ott minden évben a magyar állam­eszme ellen. De jellemzi Apor tapintatlan politikáját azon körülmény is, hogy a segesvári magyar kaszinót nem szokta soha felkeresni, a­hol pedig a megye legtekintélyesebb elemei for­dulnak meg, hanem annál gyakrabban ül a szász kaszinóban, hol szorgalmasan olvassa a szebeni magyar faló újságokat. Ilyen példától nemcsak a túlzó szászok, de a jobb érzelmű­­ek is aligha el nem tántorodnak arról a bé­kés útról, melyre a Bethlen hazafias politikája édesgette őket. Különben már is meg van Apor maga­tartásának eredménye. Az egész vármegyében a magyar állameszmével teljesen ellentétes irányzat kapott lábra. Megtörtént ugyanis, hogy egyes szász bíróságoktól német szövegű jegyző­könyvek mentek az illető szakmi­nisztériumhoz. Hallomásunk szerint a minisz­tériumban is megbotránkozást szül Apor báró túlságos elnézése és kérdést intéznek hozzá, miszerint van-e tudomása arról, hogy Nagy­küküllő megyében helyenként a közigazgatás nyelve: német. Megemlíthetnék még azt is, hogy a túlzó szászok sugalmazása folytán a jobb ér­zelmű szász és magyar tisztviselők ellen fe­nyegető állást foglalt el, de elég ennyi is annak megértésére, hogy Szapáry Gyula gróf milyen egyénekből alkotja meg az ő főispánjait, melyeknek segélyével hosszú idő­kig óhajtja fentartani idegen érdekeket szol­gáló hatalmát. A ma­ igeni választókerület Kis Bálint oda­való birtokost kérte föl ellenzéki jelöltnek. Kis Bálint elfogadta a megtisztelő bizalmat é­s ellenjelöltjének, b. Huszár Károlynak­­ bő alkalma lesz a fölött elmélkedni, hogy voltaképen nem is a megyei tisztviselők ki­nevezését kellene a kormánynak keresztül vinni, hanem az országgyűlési képviselők ki­nevezését. Ezt a barátunkat a gubernátor immár elvitte M.-Ludasról Thoroczkóra, Tho­­roczkóról Sz-Régenbe, Szászrégenből M.-Igen­­be. Váljon M.-Igenből hová viszi? A magyarigeni mozdelom magával ra­gadta az alvinczi kerületet is. Az alkot­mányos képviselői kinevezések ideje itt is lejárt. Az ellenzék kijelölte Halmágyi Sándor vingárdi birtokost. Megválasztatá­sához alapos remények fűződnek. Ellenjelöltje Z­s­y­k Dániel — ez idő szerint párton kivüli programmal. A tordai ellenzék jelöltje Bar-­­­tók Lajos író és szerkesztő. Jobb és dere­kabb kezekre nem bízhatná hazafias érde­keit a tordai kerület. Programmbeszédjét ja­nuár 17-én fogja megtartani. A­­vezérbizott­­ság este a színházban díszelőadást fog ren­dezni, s azután egy százterítékű lakomát. A felvinczi választókerületben mint értesülünk B­o­n­c­z­a Miklós próbálkozik fel­lépni osztrákpárti képviselőnek. A független választópolgárok jelöltje e kerületben H­o­i­t­­sy Pál, ki a Pelvinczen tartandó nagy­gyű­lésen január 17-én személyesen fog megjeleni. AZ „ELLENZÉK TÁRCZÁJA“, 1892. január 18. Képek Szegény, munkás, szép leány volt. Áb­rándos kék szemével, szőke fürtjeivel és pi­ros arczával úgy nézett ki, mint a művészi kés által vászonra festett angyalok, csak­hogy az ő arczában vér és élet is volt. Vér, mely az érzelmek hullámzása szerint festi az arczot, élet, mely vágyik, eped szom­jazik. Eleinte elég volt egy kitömött bábu, mikor még az életet gyermekagygyal bí­rálta, azonban később örült annak, hogy apró kezeivel pénzt szerzett, de a tó fe­nje uj világot ragyogtatott be előtte s né­ha-néha a varrás kihullott kezeiből s a szép kék szemek elmerengtek vágyon, epedőn. Várjon mit keresett a légürben, mely változatlan, mely nincs tele ábrándokkal, nincs tele ígéretekkel ? Maga sem tudta meg­mondani. Az ember némelykor vágyik vala­mire, de maga sem tudná megkeresztelni e vágyát. Az ifjú másra, az öreg is másra. A múlt napok egyikén egy ifjú azt mondta neki, hogy szép. Ismerősei azt sut­togták, hogy ez az ifjú reá vágyik, a sze­gény leányra. Élettársául óhajtaná. A szegény leány a tó fénye mellett épen arra gondol, hogy mi is lenne akkor, ha a suttogás megvalósulna és az az ifjú el­venné őt. Nem is gondolt erre eddig, hogy ez ifjút szeresse. Másnak képe volt megrög­­zítve pic­i fejében. Egy előkelő úré, egy csi­nos katonáé. De azok sohasem jártak, keltek azzal a gondolattal, hogy őt elvegyék, azok csak vi­rágokat, czukrokat hoztak neki: ez az éle­tet ígéri. Mi ez az élet ?! Eddig nélkülözés és küzdelem volt — hát ha az a derék, sze­gény ifjú elveszi azt a szegény leányt. Ak­kor mi lesz ?! Ismét küzködés és nélkülö­zés. Igen, de egymásért. — Nem szeretem még, de hozzá me­gyek. Az egymásért való küzdelem édes, mint maga a szerelem. És e gondolat eldöntő a szép leány sorsát. Ettől kezdve folyton az ifjúra gon­dolt; ha közelében volt, édes meleg ömlött el szivén, ha távol volt, epedett utána. Mi­kor újra jött, mosoly vonult át arczán, kék szemei lángoltak s mikor megkérte az ifjú, akkor már szenvedélyesen szeretett. Ha meg nem kéri, talán belehalt volna szerelmében, és mert újra eped, újra él azon tudattal, hogy egykor együtt, egymásért fognak megküzdeni az élettel. * A tánczestély zajossá lett. A pezsgő felforralta a vért az erekben, az arczok ki vannak pirulva s a szemekben pusztító láng ég. Férfiak és nők vágyó tekinteteket vet­nek egymásra, a beszédek merészebb jelleget öltenek, mintha nem is az agyhoz, hanem egyenesen a hús és vérhez lenn­ének intéz­ve. Nem a szellem mulatsága ez már, hanem a felizgatott érzékek orgiája. A teremben a gázlángok daczára, bizo­nyos homályoság honos, hívó, biztató, mint a holdfénytől világított lombsátor. A fiatal leányok reszketnek, mint a tavaszi szellőtől érintett nyárfalevél, a férjek őrködnek, mint a cerberusok, csak az asszonyok érzik magu­kat biztosan. Ők már ismerik az ilyen atmosférát, mely otthonukban is édes kést rejt magában. A táncz tovább folyik. Egy szép szőke asszonynak a keringő sebes ütemében egy barna ifjú ezt súgja : — Egy csókjáért mindenemet odaad­nám !. . . A szőke asszony megborzad s mérges szemeket öltve az ifjúra, e szóval felel visz­­sza: „Szemtelen!“ Azután elválnak. A nő férje után néz. Szemében a megsértett mél­tóság könnye rezeg A zene elnémul egy perezre s a szőke asszonynak úgy rémlik, mintha gúnyos ka­­czajt hallana ! Azután reggel lesz, hazatér a szőke asszony is. Odahajlott férje karjára, mintha félne, mintha a barna ifjú most is ott állna füle mellett. A férj az egész jelenetről mit sem­ tu­dott meg. A nő elrejti titkát. Miért ? Hogy elfelejtse. Nem. Gondolkozik felette, mert hisz Férje egy-egy csókjáért még új ruhát sem vesz neki, az pedig felajánlotta min­denét. — Eh! Bohóság. Az az ember részeg volt ! igy okoskodik az asszony. Az ajánlat azonban folyton ott motosz­kál fejében, bevonja homálylyal a gondolko­zó agyvelőt s csak egy pontot érint az egész női testben: a hiúságot! Ez a hiúság aztán feldolgozza az ajánlatot, mint a tudós vala­mely pályázati kérdést. Széppé cserzi, mint a tímár a bőrt. Azt allegálja az asszonynak, hogy egy csók nem is oly borzasztó. Mi az? Két száj érintkezése. Éppen annyi, mintha kezet fogunk valakivel. Ez a szemtelennek nevezett fiatal ember képe kezd kibontakozni a bálterem gőzéből a meg-megjelenik az asszony elött. Mégis bo­­csájtott neki már s mikor legközelebb talál­koztak, kezet szorítottak egymással. A férfi vezeklésül megcsókolta a szép asszony kezét. Az asszonyon kéjes érzés futott át e kéz­­csókra. Az érzés kellemes volt az asszonynak Mintha mézet csepegtettek volna ajkaira. Férje kézcsókjában sohasem érzett ilyet. És ez idegen férfi egy csókért oda­adná mindenét ?! Mi bűn lenne ebben, — gondolkozik az asszony magános perczeiben, — hisz a világ, meg senki sem tudhatja meg. A minden pedig nagyon sok egy hiú asszonynak, ha egy gazdag ember ejti ki előtte e szót. Körült fordult az idő. Miért kellene itt rajzolni azokat a mézes bókokat, melyeknek árán egy férfi hozzá­jut egy nő vonzalmá­hoz , miért kellene vázolni azon fokozatokat, miken átmegy egy krajczárcsenő, míg kipró- 1­bált tolvaj lesz belőle. Az első lépés ártatlan színezetű lehet, de mindjárt következik utána a második és azt vaskövetkezetességgel megteszi ki az előtt megtette. Az ajándékok, ékszerek, végül a pénz elkábiták a szép szőke asszonyt. Fallust Mar­­gitje a börtönbe került. Hány Margit van az életben, kit az első bók bukottá, szörnyé tesz. És me az a szőke asszony szintén el­bukott. Nem egyedül áll a világon. A képet sokszorosítani lehet, mint a fényképeket. * ♦ * Mikor a nyár elmúlik virágjaival me­leg lehelletével, árnyat adó lombjaival, oly nehéz elviselni a hideg, nedves őszi időt, oly fájdalmas nézni a hulló, sárguló leveleket. Mikor elértük az ötödik,­­ nem a ne­gyedik tizedet, keserves, vigasztalan az a tu­dat, hogy egyedül állunk a világon, mint a kutyém a pusztán. És sajátságos. Egyik agglegény a má­sik után átérzi ezt és tudja s még sem okul elődjei szomorú példáján. A férfi erős. Azt hiszi, hogy akkor is bír szakítani fejlődő rózsabimbót, mikor már a reuma szaggatja tagjait és téli szin­t vagy kopaszság lepte meg feje búbját. Az ily agglegények, a világ előtt min­dig mosolyognak s kinevetik a férjeket, mi­kor panaszkodnak, hogy mennyi prózai do­log fordul elő a házas életben a gyerek­­sírástól a takarításig s azon túl is. Mi­kor aztán jól kikaczagták magukat a papucs­­hősök és »kökény« asszonyok felett és éjfél után a pipafüstös, konyakillatos kávéházból hazatérnek, borzongást éreznek egész lényü­kön. Egyedül érzik magukat. Nem fogadja őket édes ölelés, tüzes csók — csak hideg, nyirkos párna, melyre midőn ráfekszenek, úgy érzik mint­ha koporsóba nyújtózkodnának. A fájdalmas sóhajtások után megkezdi fáradt agyuk a késő bölcseskedést az élet­­szél felett. E kérdés tolul agyukba : miért is éltek ? ! Milyen jó lenne ilyenkor egy türzsö­­lődő Xantippe s midőn reggel felnyitják sze­meiket s takarítónőjüket megpillantják, oly jól esik nekik, mint mikor Colombus először látta meg a földet. De ezen érzelem és öröm, hogy mégis van egy lény, ki gondot visel reá, csak pillanatnyi — míg e czipőket be­­fényesitve behozzák — azután ismét meglepi őket a késő bánat kínzó ördöge. És ezen a régi képen, melyet naponta láthatni, még sem okul az ifjúság. Pártélet. A nagyenyedi „czéczó* * — a­mint a Kolozsvár az ellenzék ottani sorakozását csodálatra méltó politikai ízléssel elnevezi, Nagyenyed környékén is viszhangzik. Az a hazafias tűz, mely Enyeden lángot vetett, ellenállhatatlan rohammal terjed a vidéken. Politikai hírek. Ugron Gábor Beregszászon. Az országos 48-as párt szervező bizottsága által Bereg­szászba összehívott gyűlés minden várakozá­son felül sikerült. Az Oroszlán-vendéglő dísz­termében több mint ezer főnyi közönség szorongott és lelkes éljenzéssel hallgatta Ugron Gábor szónoklatát, amelyben a 48-as párt álláspontját és az országos politikai vi­szonyokat ismertette. A perczekig tartó él­jenzés lecsillapultával Varga Sándor, megyei főügyész ajánlja Komjáthyt a tiszaháti kerület képvise­lőjelöltjéül. A választópolgárok e nagygyűlése Komjáthy Bélát képviselő­jelöltjéül egyhangúlag kiáltotta ki, mire Kom­játhy elmondta programmbeszédét. A házalási törvény. A két kormány de­legátusai már megegyezésre jutottak a háza­­lási törvény ügyében és a megállapodásokat már törvényjavaslat alakjában is formulázták. E javaslatot -- mint a Magy. Kereskedők Lapja értesül - már beterjesztették a ma­gyar kereskedelmi miniszterhez, a­honnan az még az osztrák kereskedelmi miniszterhez megy. A javaslat figyelembe vette amaz óha­jokat, melyek a kérdés körül fölmerültek; korlátozandónak tartja a közönséges fogyasz­tási czikkekkel való házalást továbbá a vásá­roknak házalók által való fölkeresését, ellen­ben tartalmaz oly intézkedéseket, melyek elő­mozdítják az egyes vidékek házi ipar­czikkei­­vel való házalást. Apponyi gróf Kassán, Apponyi Albert gróf, a nemzeti párt vezére vasárnap Kassán időzött, hol feltűnően lelkes fogadtatásban és ünneplésben része­sült. Ez alkalommal rendkívül érdekes be­szédet mondott, melyet bő kivonatban ezek­ben közlünk. Közállapotainknak az utolsó másfél év­tized alatt való jellemzésére csak egy szó volna alkalmas. Nem akarom kimondani, mert nem volna éppen udvarias, ha azt mondanám hogy közéletünk egy­­ nagy hazugság. (Vi­haros tetszés.) Nem is akarok tehát e kife­jezéssel élni és inkább egy parlamentáris ki­fejezést használok: „Közéletünk nem egyéb, mint egy óriási­­ fikció.“ (Élénk éljenzés.) A parlamentarizmus tulajdonképpeni lényege, hogy ugyanis a törvényhozás a nép akaratá­nak igazi képviselője legyen, nálunk teljesen hiányzik. (Lelkes éljenzés.) Valahányszor a nemzetnek akaratát nyilvánítania kellene, érzi az egész hivatalos gépezetnek hatalmas nyomását. A ki tudja, hogy mennyi hősiességre van szükség, hogy a magánélet számtalan érdekszálait széttép­­jük s magunkat a felülről jövő üldöztetések­nek kitegyük — a ki tudja, hogy a hősies­ség csak keveseknek privilégiuma — kivéve a válságok idejét, mikor minden egyes em­ber hőssé válik, a mint azt a jelen pillanat­ban is óhajtanám (Hosszantartó viharos tetszés) aki mindezt tudja, nem zárkózhatik el azon ténytől, hogy az igazi nemzeti aka­rat nyilvánításának előföltételéül az emberi erő rendes mértékét meghaladó erőfeszítésre volna szüksége. S innen van az, hogy a sza­bad választások merő­dikeriók. Ez a körülmény azonban nem oka ama levertségnek, melyet a többség soraiban ész­­revehetünk, mert hisz az ő hatalmuk ez­által csak öregbedett. Az okot másban kell keresnünk. A haladás idejét éljük, ha nem a jó, úgy rossz értelmében a szónak. Mert a fikczió is halad. (Viharos taps.) Az előző kormányzat alatt volt legalább egy valóság, a többség tömörsége s bizalma és ragasz­kodása vezéréhez. Most azonban a realitás­nak ez az utolsó atomja is eltűnt. (Élénk helyeslés.) A többségnek egész pártélete nem egyéb, mint fikczió, mert a korábbi bizal­mas viszony vezér és párt közt megszűnt. S ebben van a levertségnek oka. A több­ség jelenlegi vezére nem termett e helyre sem parlamenti működése, sem azon ered­mények által, melyeket mint miniszter kiví­vott.­­ (Élénk helyeslés.) Személyesen tisz­telem gr. Szapáryt s méltánylom munkaere­jét, egész nyilvános szereplését, de attól az­­ időtől kezdve, midőn először volt belügymi­niszter, majd midőn pénzügyminiszteri mű­ködése 22 milliónyi póthitellel végződött s végre jelenlegi minisztersége, midőn közigaz­gatási reform-akcziója oly fényesen mutat­kozott (Taps és nevetés), ez az egész pálya nem volt olyan, hogy a kormányzati ügyek vezetésére való kvalifikáczióját bizonyítsa. (Élénk helyeslés.) Gr. Szapáry vezére a többségnek, mert miniszterelnökké lett, de nem azért lett min­i­iszterelnök, mert a párt vezére lett volna. • (Hosszantartó taps és tetszés.) Ez azon­ban nem egyéb, mint az egész parlamen­tarizmusnak fejtetőre állítása. (üdénk él­jenzés.) Midőn a többség csendes rezignáczióval elfogadta azt a vezért, kit neki a sors ren­delt, még nem volt az kizárva, hogy esetleg s mégis megnyerhetné a szabade­lvü párt bizal­­­­mát s a többség ezt el is várta tőle. De gróf Szapárynak másfél éves kormányzása a több -­­­ségre a csalódások egész lánczolatát hozta, melyeknek betetőzése rejlik abban a lesújtó önbeismerésben, hogy a rendelkezésre álló je­lentékeny többséget most, e szomorú téli időben hazaküldi, csakhogy e parlamenttel többé dolga se legyen. (Viharos éljenzés és taps.) S most következik mindennek logikai következménye, az új pártvezér e minőségé­ben komolyan veszi magát. Azt hiszem, egye­dül áll e felfogásával. (Zajos derültség.) Új többséget akar magának alakítani. Nem bízik saját erejében, konc­epcióinak nagyságában, abban a fényben, melyet parlamenti sikerei kisugároznak s igy azzal akar magán segíte­ni, hogy személyes pártot iparkodik magának szervezni. (Viharos tetszés.) Most már nem elégséges a szabadelvű párt híveinek lenni, a választóknak most már oly jelölteket kell elfogadniok, a­kiket rájuk oktrojálnak. (Zajos eljenzés.) E rendszernek ez a mai logikai vég­eredménye. A párt­abszolutizmus nem volt már elégséges, föl kellett állítani a III. Napó­­leon-féle személyes kandidatúrákat a maguk teljes meztelenségében. Felmerül a kérdés, vájjon az eddigi többség, vájjon a nemzet hajlandó-e a par­lamenti abszolutiztikus formába takart rab­szolgaságot türelmesen viselni. Ha a nemzet ebbe beleegyezik, valóban szomorú jövő elé nézünk. Eddig a többség legalább maga vá­laszthatta vezéreit, a­mi által legalább a nemzet életével való kapcsolat néhány szála maradt épen. Ha azonban a puszta hatalom bárkit állíthat ama poletra, szétszakadt az utolsó szál is, mely eddig a hatalmat a nem­zeti élettel egybekapcsolta. Ebben nagy ve­szély rejlik, mely egész létünket, egész ál­lami függetlenségünket fenyegeti.

Next