Ellenzék, 1892. január-június (13. évfolyam, 6-146. szám)
1892-05-23 / 117. szám
Tizenharmadik évfolyam. 3Z£RK£S£TUI iflUVA Bsii Magyar-utcza ~?-dik lezám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők AZ .ELLENZÉKI ELŐFIZETÉSI DIM: Egyes szám ára ő kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. Egész évre Félévre 16 frt. 3 frt. Negyedévre . . 4 frt. Egy hóra helyben 1 frt 50 kr. 117. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kolozsvár hétfőn május 23. 1892. KIADÓ HIVATAL: Kolozsvárit, Belközép-utcza 36. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy 1 czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reclám sora: I frt. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri czikkek: garmandi sora után 20 kr. fizetendő. Hol állunk meg ? Ismét lezajlott egy jelenet a magyar nemzet képviselőházában, mely felkorbácsolta a szenvedélyeke, megbotránkoztatta a józanul gondolkozó embereket. Hát mi ez ? Hol vagyunk, hová jutottunk? Az ember esze megáll, a magyar hazafinak arczába szökik a vér, amidőn Magyarország alkotmányos miniszterelnöke, 93 magyar képviselővel együtt szógyanpadra vonszolja egy egész nemzet köteles bálakegyeletét, hogy gunykaczajjal vigyorogjon reánk Bécs, Ausztria, hogy lássa az egész világ, miként gyávább és nyomorultabb nemzet nincs a föld kerekén, mint a magyar. Szépen vagyunk. Az absolut idők rendszere és zsandárai nem tudták visszafojtani nemzeti érzésünket, nem tudták kiirtani belőlünk a szabad eszmék lelkesültségét, a nagy emberek és vértanuk iránt tartozó kegyeletet. Nem, mert újabb forradalom réme riasztotta volna fel és seperte volna el a nyers hatalom dölyfösségét. Ami nem sikerült az erőszaknak, az sikerült saját kormányunk fejének, aki az alkotmányos Magyarországot rabjává teszi annak a hitvány képzelődésnek, hogy nekünk a Bécsnek nem tetsző kívánságunkat, akaratunkat érvényesíteni nem szabad. Hová vezeti e nemzetet Szapáry? Tegnapelőtt fekete-sárga zászló alá vitte a magyar országgyűlést ; ma érczal üti a magyar nemzet szinét, mert ez a magyar katonáknak nem ad kellő tekintélyt; holnap Magyarország egyik legnagyobb ellenségének, Radetzkynek szobrához vonszolja csatlósait, hogy bemutassa Bécsnek a magyar közvéleményt ; holnapután megtagadja Klapkát, megtagadja a szabadságharcz jogát és igazságát, melyet egykoron maga a fejedelem elismert és méltányolt, — és aztán meg fogja tagadni, hogy magyar ember, — meg fogja tagadni e két huzó ősének dicsőségét, — mely a mai utódban egy szánandó szolgalélekké zsugorodott össze. És csakugyan bűn-e, és csakugyan nem tetszik-e Bécsnek, hogy a magyar nemzet hálakegyelettel akarja a titáni harczok egyik óriását, Klapkát elkísérni az örök enyészet küszöbéig? Hát ilyen áttetsző Bécsnek és Szapárynak az a bizonyos fátyol, mely a kölcsönös feledéssel borítja be a múltak keserűségeit? Vagy ki meri állítani azt, hogy a koronás fejedelem iránt élő törhetetlen hűség és ragaszkodás nem lenne összeegyeztethető, azzal azéltető lelkes érzéssel, mely szabadságharczunk dicsőségéhez, a lánglelkű apostolok nevéhez, emlékéhez van tapadva. Nézzük csak meg azt a kevés idővel előbb hozott országgyűlési határozatot, midőn a koronázási negyedszázados ünnepen lelkéből akar ünnepelni még a legszélsőbb ellenzék is, pedig talán ez visszavonulhatna, azon lelepzett érzéssel, miként nem fogja ünnepelni azt a fejedelmet, kinek uralkodása első évéhez a vértanuk kivégeztetésének gyásza fűződik. A magyar nemzet igazán, lelke őszinte érzetével,— megbocsájtott és felejtett. Hát ezzel szemben, mi nem gyászolhatjuk Klapkában a nemzet halottját, nem örökíthetjük meg emlékét egy szoborral, — mert Szapáry szerint Bécsben még nem felejtettek. — Bécsnek a bocsánata még nem teljes ? Szégyenpir futja be arczunkat, mert az ilyféle gondolkozás erősebb nálunk Budapesten, mint magában Bécsben. Ne közelítse az isten az időt, de mit fog tenni a magyar kormány elnöke akkor, ha annak a dödő múltnak leghatalmasabb apostola fogja behunyni örökre szemét ? Megtörténhetik ma, még évek múltán, de isten őrizze meg Magyarországot attól, hogy kormányelnöke s szolgalelkű többsége hasonlóképen járjon el, mint eljárt Klapka kihűlt tetemével szemben. Egy vigaszunk van még, hogy a nemzet nem Szapáry agyával gondolkozik, s nem az ő szívével érez. Dr. DARABAS BÉLA: A t. Ház, Budapest, május 22. A képviselőház mai ülésén a napcsendet megelőzőleg ismét szóba került Klapka tábornok, Csanády Sándor szólalt azért mert daczára, hogy a temetés napján a ház nem ülésezett, mégsem tűzték ki a gyászlobogót. Bánffy Dezső elnök úr avval védekezett, hogy erre nem kapott külön utasítást, ami épen nem oldja fel Bánffy Dezső elnök urat a kegyelemség vádja alól. Ezután megkezdődött az elkeresztelési vita. Első szónok volt Sághy Gyula, aki minden bajért a febr. 26-iki rendeletet okolta és a 68-iki törvény revízióját pártolta, de konkrét indítványt erre nézve nem tett. Álláspontját a liberalizmus érdekében nagy tudományos apparátussal és sok szónoki hévvel indokolta , végül pedig hozzájárult Iványi Dániel határozati javaslatához. Most következett a magyarigeni híres képviselő, ki a arról nevezetes, hogy dupla „igen*-es. Sanyaró Károlyka állott fel és egy igen kicsi kaliberű és rendkívül sovány tartalmú beszédecskében nagy bizalmat szavaz a kormánynak. A sovány tartalmú beszéd egészen gazdájára ütött. Vékony volt, rövid volt, színtelen volt, servilis volt és savanyú volt. Volt benne azonban arrogantia is, mert midjárt odaszólott a tisztelt házhoz, hogy az urak azt se tudják, miről van szó. Beszélnek elkeresztelésről és szó van anyakönyvvezetésről. E lecrkéztetésre Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter pirulva lapul meg a miniszteri székben. Bánffy Dezső, a képviselőház harangja elégülten dörmögi .Mégis csak nagy férfiú a kicsi Károlyka.“ Károlyka ezalatt igazgatja a czvikkerét, izgatottan babrál kezeivel, keresi a szavakat és idézgeti innen-onnan a törvényeket. Meglátszik rajta, hogy a szűzbeszéd nehézségeivel küzd és meglátszik rajta az is, hogy solsé válik belőle parlamenti talentum. Rövid beszédének fonalát minduntalan elvesztette és a hol nem találta elégségesnek a maga eszét, elkérte a nagy Széchenyitől, a kiről kisütötte még azt a nevezetes és eddig sohasem hallott csodát is, hogy Széchenyi nagy szellem volt. Beszél a pápa szupremacziája ellen és igy kiált fel: .Hol a törvény a nemzetet még fejedelmének önkénye ellen is biztosítja, mikép lehessen az idegen önkénynek alávetve. Hanem itt már nyomban eszébe jut Bécs és az ő osztrákpártisága és látta, hogy a miniszterelnök úr sem nagyon helyeselget — megrökönyödött M.igen képviselője és sietett kijelenteni, hogy állítása olyan merészség, amit, a tisztelt kormánypárt csak azért bocsát meg, mert nem ő (már Károlyka) hanem a nagy Széchenyi mondotta. — Nem is úgy mondotta, kiáltá közbe Vajay István! Hírre kitört a derültség. Károlyka pedig méltán aggodalomba esett, hogy talán elszólta magát. Ezután még tovább döczögött s elhalmozta a kormányt mindenféle dicséretekkel miáltal azon tőke kamatait igyekezett visszafizetni, a melyet az alkotmányos költségekre kapott, ha igaz a lapok hire arról a nevezetes választásról. A Károly nyögései nem annyira az elkeresztelési vitára vetettek világot, mint a kormány határtalan bölcsességére. Károly nyögéseiből nem a szőnyegen levő tárgy világosodott meg, hanem az lett nyilvánvalóvá, hogy ő (már Károlyka) mennyire szereti a kormányt és mennyire megvan vele elégedve. Ezt pedig a tíz perczig tartó beszéd nélkül is tudta mindenki. Ezután Győrffy Gyula a 48-as párt kiváló tagja mondotta el nagy hatású beszédét. Győrfy Gyula széles keretekre építette beszédét és a közjogi alap káros következménye gyanánt tüntette fel és bizonyította be az elkeresztelési konfliktust. Beszédét a ház nagy figyelemmel hallgatta ma is, mert Györfy Gyula azon jeles parlamenti szónokok közzé tartozik, akiket mindig élvezettel szokott a tisztelt ház hallgatni. Győrfy beszéde végén a következő határozati javaslatot nyújtotta be: Tekintettel arra, hogy az elkeresztelési rendelet törvénytelen ; tekintettel arra, hogy az a lelkiismereti szabadságot sérti, s az államot az illetékes egyházi hatalommal, egyházi téren összeütközésbe hozta s mint ilyen tényleg végrehajthatatlannak bizonyult be ; tekintettel végül arra, hogy a rendelet által előidézett helyzet megjavítása mindaddig nem képzelhető, míg az eredeti állapot vissza nem állíttatik, ami már csak azért is kívánatos, hogy az egyház-politikai kérdések megoldása érdekében teendő lépések kellő nyugalommal tárgyaltathassanak, eltávolítván azt a mi a felekezeti békét megzavarta — mindezeknél fogva a ház utasitja a kormányt, hogy az elkeresztelési rendeletet hatályon kívül helyezze. Ezután kérvényeket intézett még el a ház s ezzel elnök a vitát 2 órakor bezárta. (—) Oláh fészkelődés. Egy bukaresti lap utján értesülünk arról a nagy tüntetésről, melyet a magyarországi románok vezetői május 23-ára, tehát egy héttel a koronázás jubileuma előtt terveznek. Alantabb egész terjedelmében közöljük a felhívást, mely egy bukaresti lapban jelent meg s melyben május 15-ei kerettel dr. Ratiu és Albini urak mint a román központi bizottság vezetői tüntetésre hívják fel a hazai románságot. A románok január havi értekezlete tudvalevőleg elhatározta, hogy központi bizottságot választ, mely a románok panaszait írásba foglalja s az ide vonatkozó emlékiratot ő Felségének nyújtsa át. Most a központi bizottság egész nagy tömeget akar összecsődíteni, hogy az emlékiratot a király színe elé vigye. Mint az alábbi felhívás mutatja, a bizottság a tömegeket akarná mozgósítani, mert az összes vármegyék, az összes társadalmi rétegek román lakosságát hívja föl, hogy minél számosabban jelenjenek meg május 20-án Bécsben ,dicső uralkodóházunk székhelyén s a Habsburg-monarchia fővárosában.* A magyar királyról a felhívásban szó sincs; szerkesztői csak ,ő Felségét* és azuralkodót“ ismerik; épp oly kevéssé van szó Magyarországról, a magyar hazáról, melynek védelmét a románok élvezik. Ez természetes is, hisz a románok éppen ez ellen akarnak tüntetést, mégpedig a legnagyobb arányú tüntetést rendezni. A bukaresti „Vointa Nationala” május hó 19 iki számában egy igen érdekes körlevelet közöl, melyet a magyarországi román nemzetiségi párt végrehajtó bizottsága párthíveihez intézett. A körlevél a következő:Tisztelt uram! F. évi január hó 20 21-iki nemzeti értekezletünknek legfontosabb határozata az, hogy haladéktalanul felterjesztendő az emlékirat ő Felségéhez. Az ezen értekezleten megválasztott nemzetiségi párt központi bizottság, amint a párt vezetésére került, a legsürgősebben működött azon célra, hogy hűségesen és gyorsan végrehajtassák ezen határozat. Fáradozásainak eredményeként f. évi márczius 25—26-ai ülésében végleges szövegezésében megállapította ő Felségéhez felterjesztendő emlékiratot és elvben kimondotta, hogy annak felterjesztése legkésőbben f. évi május hó végéig megtörténjék. Az említett ülés megtartása után pedig megtette a szükséges előkészületeket, úgy, hogy most párthíveinek tájékoztatására, kimondja a következőket : A központi bizottság fentebben említett ülésének határozata szerint a memorandum fel fog terjesztetni Felséges fejedelmünknek egy meg nem határozott számú küldöttség által, melyben részt vesznek a központi bizottság testületileg, azután az összes románok lakta megyék és összes társadalmi osztályok képviselői. A felterjesztés Bécsban, dicső uralkodóházunk székhelyén és a Habsburg-monarchiának fővárosában fog megtörténni. Ugyanazért, hogy ezen nemzeti manifesztáczióhoz szükséges rendezés megkönnyíttessék felkéretnek mindazon románok, akik ezen küldöttségben részt venni óhajtanak, hogy legfeljebb f. hó 9—21-ig a központi bizottság irodájánál (Nagy-Szeben, Mészáros utcza 21.) jelentkezzenek, amennyiben már eddig nem jelentkeztek volna. A küldöttségek összes tagjai felkéretnek, hogy szombaton, május hó 16-28-án Bécsben legyenek. Minden résztvevőnek tetszésére bizatik a Bécsbe való indulás napjának megválasztása. Azon urak, akik május 28-ika előtt érkeznek Bécsbe, szíveskedjenek Brote Jenő bizottsági alelnök úrnál, vagy Albini Septimimiu Ilod titkárnál jelentkezni, akik már május 23-tól kezdve Bécsben lesznek (London szállodában, Fleischmarkt.) Bécsben egy fogadó bizottság alakul, amely várni fogja az érkezőket és gondoskodni fog azoknak elszállásolásáról ott. A szükséges könnyítések eszközlésére a küldöttségben részesülni óhajtó urak felkérésnek, hogy Bécsbe való felutazásuknál az államvasutnak vonatait vegyék igénybe és az elindulásnál Staatsbahnhofra szóló jegyeket kérjenek, ahol az összes urak, akik a máj. 28-ai vonatokkal megérkeznek, fogadva lesznek a fogadó bizottság tagjai által, akiktől megszerzendik az összes informácziókat a megállapítandó programmról és a manifesztáczió lefolyásáról Felismertetés czéljából a fogadó bizottság tagjai fehér szalagot viselnek a gomblyukon. Miután ezeket a párthíveknek tudomására juttatjuk, azon reménnyel kecsegtetjük magunkat, hogy minden egyes igaz román, akinek körülményei megengedik, sietni fog a küldöttség tagjai sorába, magát felvétetni és azon lesz, hogy a manifesztáczió minél fényesebben sikerüljön, mert ennél fontosabbat nemzetünk 1848. évi május 15-ke óta nem tett. — Nagy-Szeben, 1892. május 15- én. A román nemzetiségi párt központi bizottsága. Dr. Ratiu elnök Albini S. titkár * Mindebből világos, hogy a románok politikai éretlenségüknek a tetőpontja felé közelednek. Világos az is, hogy az esztelen ábránd immár veszélyes hóborttá fajult, amely élénken bizonyítja, hogy a vezetők nem tudják mit cselekesznek és nncsenek tisztában ennek a mozgalomnak czéljával és jelentőségével. Ők csak valami nagyot és rendkívülit akarnak, mint a nagyzás hóbortjában szenvedő elmebetegek, de annak lehetetlenségére nem gondolnak. Azt hisszük, hogy a magyar kormánynak mégis lesz annyi tisztessége, hogy a monstre deputatiót ez alkalommal otthon marasztja, mert a koronázási jubileumot nagy kár volna ilyan komédiával zavartatni. Angol lapok Klapkáról. A londoni Morning Post, Salisbury lapja a következő rokonszenves sorokban emlékezik meg Klapka Györgyről: Klapka tábornokkal a krími háborút megelőző napok történetéből Közép-Európa legnevezetesebb alakjainak egyike tűnt le. Kossuth, a magyar forradalmár, majdnem egy nemzedékkel előbbre van, mint 15, de hát Klapka hite nem is volt összefüggésben valamely megtámadott politikai theóriával; ő magyar katona volt, aki 1841-ben a nemzeti szabadságért küzdött katonai harcrokban rendkívüli ügyességet és rendíthetetlen hősiességet tanúsított. Görgey fegyverletétele után Komárom védelmével megmentette Magyarország katonai becsületét, amely húsz évvel később hozzájárult ahhoz, hogy a habsburgi monarchia új szervezésének méltóságot kölcsönözzön. Oly nemzet, amely olyan férfiakat szült, mint Batthyány és Klapka, méltó volt nagy feladatokra. Mint Oroszország engesztelhetlen ellensége, Klapka tábornok utóbb arra szentelte katonai tehetségét, hogy hozzájáruljon a török hadsereg újjászervezéséhez. A Times nem hagyja szó nélkül a kormány tapintatlanságát és különösen a Szapáry kormány kegyetlenségését, melyet Klapkával szemben tanúsított. .Klapka holttestét — írja a Times — éjnek idején vitték ki a budapesti temetőhalottas házába. Minthogy az minden előzetes tudósítás nélkül és tényleg majdnem Blattomban történt, az a vélemény vált uralkodóvá, hogy ezért a miniszterelnök felelős és nagy len e miatt a felháborodás. Azt várták, hogy a holttestet az akadémiában helyezik ravatalra és onnan megy végbe a temetés. Úgy látszik, hogy a közoktatási miniszter ehhez hozzájárult, de más diszpozíciók kerekedtek fölül. A magyar országgyűlésen ez az inczidens némileg izgatott felszólalásokra nyújtott alkalmat. Heves diskusszió támadt a miniszterelnök távollétében és mikor a miniszter kollegák nem bírták a házat lecsöndesiteni, Szapárygrófért küldtek. Megérkezvén a miniszterelnök, kijelentette, hogy a történtekért nem felelős és hogy ő külön instrukcziókat nem adott. Kijelentéseit az ellenzék összes árnyalatai némán hallgatták és szerencse a kormányra nézve, hogy a miniszterelnök képes volt tagadni a dologban való részességét.* .Klapka tábornok temetése — így folytatja a Times — nem is lehet más, mint nemzeti temetés. Az uralkodó házzal oly régen kibékült, hogy az intéző körök illő módon nem állhatnak semminemű népies tüntetés útjába ebből az alkalomból. Magyarországon jelenleg forradalmi párt nincs és annak a manifesztácziónak, mely Klapka temetőjével szemben nyilvánul, épenséggel nincs forradalmi jellege. Lehetnek hivatalok, kik téves buzgóságból azt képzelik, hogy a királyi jubileum előestéjén dicsérendő dolog az agg szabadsághős hamvait a lehető legnagyobb csöndben eltakaríttatni, ám ez ellenkezik a nemzet érzésével, mely impozáns temetést követel az 1818-iki veterán számára.* Teleki Sándor temetése, Nagy Bánya, május 21. Teleki Sándort ma helyezték örök nyugalomra rendkívül nagy részvét mellett. Óriási közönség jelenlétében, napfényes időben szentelte be ma délelőtt 11 órakor Rácz Pál prépost-kanonok, három papja segédletével a halott ezredest. A ravatal koszorúkkal volt beborítva, az utolsó koszorú, melyet a ravatalra tettek, a Jókai Móré volt. A szertartás után az ezredes hűlt tetemét gyászkocsira tették és kivitték Koltóra. A gyászkocsit csak Teleki János gróf és Turman polgármester követték. A gyászoló közönséget délután 4 órakor a kocsik beláthatatlan sora vitte ki Koltóra. Az emeletes kastély bejárata előtt, a sűrű, összehajló fenyők között elvonuló után a falu lakossága, szomorú arczu, derék magyar emberek álltak sorfalat. A kastély elé melyről gyászlobogók csüggtek alá, még Teleki Ede, Domokos, László, Géza és Sándor grófok, Eszterházy Miguel, Degenfeld János és Bethlen grófok, de Gerando Attila és Blomberg bárók, Kolozsvári Kiss István orsz. képviselő, Nagybánya képviseletében Turman polgármester, a nagybányai honvédek nevében Apostol János, Fekete dr. főorvos a szathmármegyei honvéd-egylet elnöke, Szathmár képviseletében Kiss Gida főkapitány, Jandrisics apátplébános, Domahidy körjegyző és mások érkeztek. Ekkor jöttek a gyászoló család tagjai, az ezredes fiai: Sándor, László és János, és leánya Blanka férj, Domahidy főszolgabiróné. A temetési szertartás fél 5-kor kezdődött. Az ezredest a kastély kertjében, a híres somfa alatt temették el. Kállai káplán rövid beszéde után a függetlenségi párt megbízásából Kolozsváry Kiss István tartott gyászbeszédet. A koszorúkat a sírba tették, kettő kivételével, melyet a koltói templomban őriznek meg Az egész szertartás alatt zubogott az eső, a temetésről a közönség bőrig ázva érkezett vissza. Az ezredes lelki üdvéért 23-án ünnepélyes istentiszteletet tartanak Nagybányán. Apróságok Telekiről. A halál torkában. A szabadságharcz alatt egy alkalommal egészen a halál torkában volt Teleki Besztercze vidékén, üldözték az oláhok és minden oldalról lövöldöztek rájuk. Életének és a szabadságharcz erdélyi hadjáratának egyaránt nevezetes mozzanatát midőn leírja, a XI. zászlóalj parancsnokának Inczédi Sámuel ezredesnek ajánlva. A dolgot igy beszéli el: Egy kis könnyű homokfutó kocsim volt) Gaspi kocsisom előjárt vele, az első ülés hátuljára négy kétcsövű puska volt felcsattolva. Ez mentett meg a haláltól. Bánffy János jobbról, én balról ültem a hátulsó ülésen. Az ülés ruganyos párnázata magasra volt kitöltve. Sebesen ügetve haladtunk, mindketten szundikáltunk. Csakis a szekér döczögéseire ébredtünk fel, nagyokat bólintva fejeinkkel, s ismét elalvánk. Az út félig volt fagyva s nem bírta meg a kocsit s a lovakat. Nehéz volt húzni a jószágnak. Mikor Kis-Sajóra értünk, megvirradt, én fölébredtem. Mikor a falu derekán valánk, a harangokat kezdték félreverni. Ez rám kellemetlen hatással volt s én fölébresztem Bánffyt. Jóval előttünk, az utcza legtágasabb részén egy csapat fekete szondrás felfegyverkezett ember állt. Tanácskoztak, a h rangot váltig kongatták.