Ellenzék, 1892. január-június (13. évfolyam, 6-146. szám)

1892-06-30 / 146. szám

Tizenharmadik évfolyam. 146. szám. Kolozsvár, csütörtök, junius 30. 1892. SZERKESZTŐI IHOVA Balumgyar-utcza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők AZ­­ELLENZÉKI ELŐFIZETÉSI DIJA: JÜgész évre Félévre 18 frt. 8 frt. Negyedévre . . 4 frt. Egy hóra helyben 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. politikai és társadalmi napilap. KIADÓ­HIVATAL: Kolozsvártt, Belközép-utcza 83. szám. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy 1~| c­entiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reclám sora: I frt. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri­ czikkek: garmand sora után 20 kr. fizetendő. Ismét az az ember! Megint Sza­páryról kell szólnunk. Nagyvárad a most elmúlt négy napon keresztül fényes ünnepélyek szín­helye volt. A magyar nemzet egyik legdaliá­­sabb, legmagyarabb és legnagyobb ki­rályának Szent Lászlónak emlé­kezetét ülte meg a Nagyváradra egy­­besereglett órási közönség, közte a leg­­maagyarabb főherczeg két fia, a katho­­likus klérus előkelőségei és a nemzet egyéb tagjai. Csodálatos jelenségei a mai idők , viszonyok sajátos fejlődésének, a mai nemzedék rideg fásultságának, hogy ez ünnep úgyszólva a katholikus felekezet kegyeletének szűkebb keretébe szorult, holott annak minden tekintetben fé­nyes nemzeti ünnepnek kellene lennie, melyet vallás és nyelvkülönbség nél­kül a magyar állam minden hű pol­gárának szent kötelessége volna meg­ünnepelni. Hogy mit tett szent László a ke­reszténységnek hazánkban való kon­­szolidácziójáért, hogy ő teremtette, meg elsőnek a magyar államegységet, hogy ő szerezte meg Horvátországot is, hogy ő utasította vissza a neki föl­­ajánlt német császári koronát, csak hogy egész idejét s bölcsességét ma­gyar királyságának szentelhesse, hogy egész Európa kereszténysége őt tisz­telte meg az összes keresztes hadak fővezérségével, és sok egyébről, mi­nt nemcsak a magyar nemzet, de világ­részünk történetében a legfenségesebb alakká tette, — erről most nem szólunk. Beszél arról minden krónika, a kősök legendája s­­zámtalan történeti okirat, mely őt a legnagyobbak pan­teonjában az elsők közé helyezi. Hanem az a vérlázító, az a meg­­bocsáthatlan bűn a saját magunk leg­dicsőbb férfiaival szemben, hogy ily ün­nepen, mint a­milyen most Nagy-Vá­radon folyik le, nem az egész nemzet, nem minden törvényhatóság reszen részt. Az a szégyen, hogy a magyar kor­mány nem találta opportunusnak ő­fel­ségének tanácsolni, hogy legdicsőbb elődének emlékünnepének fényét, sze­mélyes megjelenésével is emelje s ez­zel tanúságát adja Európa előtt, hogy a felséges utód is méltányolja s osz­tozik azon kegyeletben, melylyel a ma­gyar nemzet s katholikus egyházunk szent László emlékének adózik. De ezt Szapáry gróf nem tette. Mit neki szent László, vagy bármely történeti nagy férfin, ha az csak ma­gyar. Nemcsak, hogy befolyását, mint a korona első tanácsosa, ez irányban nem érvényesítette, hanem még ő maga is, hazudott ürügy alatt, távol maradt e nagy ünnepről, miután ez csak szent László, a történelem egyik legdicsőbb s ünnepeltebb alakja, s nem Siadetz­­k­y, vagy más magyarellenes osztrák tábornok nevének ünneplésére rendez­­tetett. Ez az ember, kit csak oly nyo­­morúságos viszonyok emelhetnek mi­niszterelnöki székbe, mint a mieink, ez az ember most nem először tanú­sítja, hogy legcsekélyebb érzéke sincs semmihez, a­mi a magyar nemzet jó hírnevének fokozása, a magyar állam tekintélyének emelése, a magyar gé­niusz iránti hódolat serkentésére hat­hatna a világ előtt,­­ hanem egy nagyon közönséges, korlátolt elméjű udvari szolga, ki az udvari körök s osztrák generálisok talpnyalójává, de nem egy önérzetes, múltjára büszke s jövőjét biztosítani elszánt nemzet ve­­zérállamférfiává született. A ki átérteni tudja a mostani nagyváradi ünnepnapok egész nemzeti - politikai jelentőségét, a ki föl tudja fogni egész súlyos voltában azt a ká­ros mulasztást, azt a botrányos igno­­rálását egy oly magasztos, mondhatni fenséges nemzeti ünnepnek, mint azon legmagyarabb király emléke, kit ha­lála után három évig gyászolt az egész magyarság, annak meg kell botránkoznia amaz indolentia és ama parlament iránt, mely megtűr Magyarország kormányának élén egy férfiút, a­ki a nemzeti politika köve­telményei iránt érzékkel nem bír, a­mit ő bámul és ünnepel, az csak osz­trák lehet, s a­kinek csak egy sym­­boluma van : a kétfejű sas. Politikai hírek. Miniszteri kandidátusok. A „Magyar Hírlap” Baross tárczájának betöltéséről el­mélkedve többek közt ezt írja: Lukáts Béla miniszteri kandidácziója mellett nagy mértékben szól az, hogy a leg­főbb számszék elnöki állása is megüresedvén, Szapáry miniszterelnök kegyeltjének, Fejér Miklós államtitkárnak hely nyílik. Azonban ellene szól az, hogy mindama személyi és dologi természetű kifogások, melyek a keres­kedelmi miniszter ellen emeltettek annak idejében, legnagyobb részben az államtitkár intranzigens és szívtelen természetére vezet­hetők vissza, így tehát a Lá­ng Lajos pénz­ügyi államtitkár miniszterjelöltsége lép elő­térbe. Ez a kandi­dáczió éppen a jelölt sze­mély szívtelenségénél fogva látszik alkalmas­nak a Szapáry-kabinetre. Püspökök és főurak akc­ióban. Mint Budapestről értesítenek, a herczegprimás jú­lius 5-én, a kultusz-budget tárgyalása alkal­mából felszólal a főrendiházban s az elke­­resztelésekről nyilatkozik. Ezt megelőzőleg — mint a M. Á. értesül — püspöki és fő­úri konferenczia lesz, melyen a főpapok és az arisztokráczia katholikus tagjai nagyszám­ban szándékoznak részt venni. Hogy az ér­tekezlet mily irányban fog állást foglalni, az még bizonytalan. Az 1893. évi költségvetési előirányzat összeállításánál az összes minisztériumokban dolgoznak. A jövő évi költségvetés, a „Bud. Korr.“ értesülése szerint, még forintokra és krajczárokra fog szólni, mivel a valutajavas­latok értelmében a koronaérték mellett az osztrák érték is érvényben marad. Hivatalos lap Bismarck ellen. A „Nordd. Alig. Ztg.“ éles hangon írt czikkben kikel Bismarck herczeg bécsi nyilatkozatai ellen és kifejti, hogy a kereskedelmi szerződési tárgyalásoknál közreműködött németországi képviselők a birodalmi kanczellár utasításai szerint jártak el. A­ki a német-osztrák-ma­­gyar kereskedelmi szerződéssel nincs megelé­gedve, ám forduljon a kanczellár ellen, de maguk az illető tisztviselők csak a legtelje­sebb elismerést érdemlik. Ha továbbá a bi­rodalom tisztviselőinek megítélésében más szempontok mérvadók, mint annakelőtte, ez egyáltalában nem újítási viszketegből ered és nem is vált kárára a birodalomnak. Az angol parlament bezárása. A parla­mentet kedden trónbeszéddel bezárták. A trón­beszéd első­sorban hangsúlyozza, hogy ez az időpont alkalmasnak látszik arra, hogy az ország számára új parlament hivassák öse­­sze; kiemeli, hogy a barátságos vi­szony a hatalmakhoz változatlan és felemlíti továbbá, hogy a brüsszeli kon­ferenczia jegyzőkönyvének ratifikálása csak késedelemmel történt meg. Kulisszák mögül. Budapest, június 89. A Szapáry kormány inog. Semmi kétség többé, hogy Szapáry menekülni akar, a reá váró kellemetlenségektől és Szi­lágyira akarja hárítani. A belügyi kérdések fogják leginkább a parlamentet foglalkoztatni, ezek elől meg­futamodik Szapáry. Egyelőre ugyan nem mond még le, de a belügyi tárcza veze­tése helyett átveszi Baross hagyatékát. A kabinet rekonstrukc­ióját illetőleg arról értesülök, hogy a kereskedelmi tárc­át új emberre semmi esetben sem ruházzák, mert pozíc­ió nélküli embert nem akarnak kitenni annak, a­mely az államvasúti beru­házások szükségszerű pótlásánál előre látha­tó, hogy az ellenzéki akc­ió lejárassa. A tárczát biztos hírek szerint maga a­z a­p­á­r­t miniszterelnök veszi át, ki a bel­ügyi tárczát S­z­i­l­á­g­y­i Dezső igazságügyi miniszternek engedi, rábízván erre egyúttal a közigazgatási reform parlamenti keresztül­vitelét. Ennek háta megött rejlik az, hogy Szapáry inkább Szilágyi tökéletes lejáratását akarja előidézni. Az igazságügyi minisztériumban Szilá­gyi már­is rosszul érzi magát, mert a csa­ládjoggal összefüggő házassági kérdésekben tett ígéreteihez nincs meg a parlamenti tá­masza. A. V. Zászló kérdés. A „Reichswehr“ czímű bécsi ka­tonai lap, tekintettel a kiirthatatlan ellen­szenvre, mely Magyarországon a fekete-sárga zászló ellen irányul, vasárnapi czikkében azt az indítványt teszi, hogy a hadsereg számára állapítsanak meg új lobogót, olyat, hogy azt elfogadja és egyformán tisztelje a monarchiá­nak mind a két fele. A Reichswehr szerint óriási kár há­ramlik a hadseregre abból, hogy tagjai olyan zászlóra esküdjenek, mely Magyarországon büntetlenül gyalázható. A monarchia közös jelképe nincs jog­erősen rendezve s uj zászlónál csak erről van szó, nem pedig engedményekről. A közös zászlót, már Beust gr. 1868- ban igy tervezte. A cs. és kir. kétfejű sas közepébe, az osztrák színek mellé, a ham­burgi oroszlán és lotharingiai sasok közé a a magyar czimer tartozik, a magyar korona pedig a sasok feje fölé, az osztrák korona mellé illesztendő. Épp úgy feltüntetendő a magyar czi­mer a hadi zászlón is, az osztrák czimer bal­oldalán. Ezek nem új, hanem négyszázados, régi történelmi tények heraldikai következ­ményei. Ilyesmit kell az említett katonai lap szerint törvénybe iktatni, hogy az eddigi visszás állapot megszűnjék. Szerintünk pedig, hogy e visszás álla­pot megszűnjék arra legjobb expediens, ha megteremtik a külön magyar hadser­­g­e­t­s adnak neki magyar zászlót, ekkor az osztrákoknak nem kell magyar, vagy fordítva magyaroknak osztrák zászlóra esküdnök s el lesz kerülve a­­ visszás állapot. Vihar a Reichsratban. Bécs, junius *8 A képviselőház mai ülésén Kramer és Fanderick inte­rpellácziót terjesztettek elő a brünni rendőrigazgatóság amaz intézkedése miatt, hogy a BeBeda helyiségéről az Ő­fel­sége odaérkezése alkalmából kitett cseh czi­­mereket erőszakosan eltávolították. A napirendre áttérve, Ebenhoch kérdi, várjon Piapart kormányképviselő az ipar­ügyi bizottságban tett nyilatkozatát a mi­niszter beleegyezésével tette-e ? És ekkor nagy zavar keletkezett. Az elnök ugyanis Widmann képviselőt engedte beszélni, a­nélkül, hogy Ebenbach kérdésére válaszolt volna. A klerikálisok, az ifjú csehek és az an­tiszemiták rajongni kezdettek: „először vá­laszt kérünk , hol vannak a miniszterek?“ Végre felállott Piapart és kijelentette, hogy eljárása csak a minisztertanács bírálata alá esik. Újra kitört a zaj és ismételten a mi­nisztereket szólítgatták. Lueger azt kiabálta, hogy a miniszterek reggeliznek, az elnök hasztalan csenget és végre Pi­e­n­e­r a nagy lármára utalva, az ülés bezárását indítvá­nyozza. Pattal és Lueger hevesen ellenzik ezt az indítványt, mire szótöbbséggel elve­tették. Mielőtt a következő szónok szóhoz jut­hatott volna, Lueger kijelenti, hogy a ta­nácskozást nem lehet folytatni, ha a minisz­terek nincsenek jelen. El kell érettük kül­deni és meg kell nekik mutatni, úgymond, hogy „nem mi vagyunk az ő szolgáik, hanem ők a mi szolgáink.“ Nagynehezen lecsillapodott a zaj és az ülés tovább folyt, Bismarck ellen. Azoknak a nyilatkozatoknak alkalmá­ból, melyeket Bismarck herczeg a Neue Freie Presse szerkesztőjével való beszélgetésében tett, a Norddeutsche Allgemeine Zeitung egy nyilván sugalmazott czikket közöl, mely a következő erélyes mondatokkal végződik: .Példátlan az a látvány, hogy egy­­ál­­lamférfi és hős a legnagyobb mértékben já­rul hozzá, népe legdrágább, de elérhetetet­­lennek tartott vágyai teljesítéséhez, és az­után, mert nem maradhatott művének veze­tője, mindent elkövet, hogy a vezetést meg­hiúsít­sa és a művet a pusztulásnak te­gye ki. Egy embernek, a­ki ilyesmire vállal­kozik, bizonyára nem lehet tudata állása ha­talmas erejéről, öt hibáiban és kárhozatos vállalkozásában megtámadni, annyi, mint meg­támadni és talán a megsemmisülésnek kiten­ni azt a nagy nemzeti birtokot, melyet egy mindvégig megőrzött remekség képezne, mert a népek többsége és mindenekelőtt azok a nemzetek, melyek irántunk nincsenek jó in­dulattal, a mű alkotója ellen intézett táma­dásokban a jogosultság bizonyos látszatával magának az alkotásnak feláldozását láthatnák, így azok az emberek, kik abban a meg­tisztelő hivatásban részesültek, hogy Bismarck herczeg művét folytassák, ama feladat előtt állanak, hogy munkájukat mindenekelőtt ama férfi ellen védjék, a­kinek alkotását fenn kell tartaniok. Kínos választás a mozdonyvezetőre az, ha nem marad neki más hátra, mint vagy elrobogtatni a vonatot azon akadályok fö­lött, melyeket az előbbi vezető hányt a sí­nekre és ezzel a megsemmisülés veszélyé­nek kitenni a vonatot, vagy pedig eltávolí­tani az akadályt és ezzel sújtani azt a fér­fiút, a­ki a kormányozható erőt maga te­remtette. Ezt a választást elkerülni a vezető férfiak önuralmának eddig sikerült. De úgy látszik, hogy Bismarck herczeg mindegyre tovább hajtott kiméletlenégével, kényszeríteni akarja a vezető férfiakat hogy fel­vegyék ellene a harczot. Senki se tudja megmérni annak a kár­nak terjedelmét, melyet Bismarck herczeg saját hazájának okozni akar, senki se ismeri azokat a fegyvereket, melyeket a herczeg hie­delme szerint készen tart, de azt a köteles­séget, hogy a nemzet legnagyobb javait az ellen a férfi ellen is megvédjék, a­ki vala­mikor e javakat maga mozdította elő legjob­ban, az állam vezetőinek sem félreismerni sem elhanyagolni nem szabad. Schlauch a kegyúri jogról. Schlauch Lőrinc­, Nagyvárad tudós püspöke, mint már irtuk a Szent­ László tár­sulat közgyűlésén nagyszabású beszédet mondott. Eme beszédében kiterjeszkedett a ki­rály főkegyúr jogára és ama viszonyra, mely ennek alapján az egyház és állam között Magyarországon kifejlődött. A nagy tudo­mányu püspök érdekes fej­tegetéseiből a következő nyilatkozatokat adjuk: A püspök többek közt ezt mondta: A magyar királyok főkegyúri joga az egyházi törvényekben gyökerezik és amennyiben a kö­zönséges kegyúr jogoknál nagyobb terjedelem­mel bir, kiváltság. De mint ilyen is egyházi természetű és nem állami jog. Azért is annak gyakorlásá­ban az egyházi törvények szem előtt tartan­­dók. A magyar koronához van elválasztha­tatlanul kötve s ennélfogva közjogunknak egyik sarkalatos részét képezi. Kizárólagos királyi szemé­lyes jog, következőkép nem nemzeti, nem országos, tehát semmiféle nép-, felség- vagy demokratikus intézménynek a kifolyása. Ezek­re át sem ruházható a pápa beleegyezése né­lül. Ebből a következő konzekvencziát vonja le- Tagadhatatlan, hogy miután a társa­dalmi politikai viszonyok nagy átalakuláso­kon mentek keresztül, a kát. egyháznak külső vonatkozásai az államhoz sem maradhatnak teljesen érintetlenek. A kérdéseknek egész halmaza lépett te­hát előtérbe. Úgy az egyház, mint az állam érdekében meg kell oldani ezeket, de ha e kérdések aktualitásba lépnek, óvakodni kell, nehogy elvont állami elméletek vagy eszmé­nyi velleitások után induljunk, hanem oda kell törekedni, hogy alakilag ugyan más, de lényegileg ugyanazon jogkölcsönösség és vi­szonylagosság uralkodjék az egyház és ál­lam közt. Selmecz ünnepe. Mint Selmeczről írják, az ottani bányá­szati és erdészeti akadémia egyik új épüle­tének ünnepélyes felavatása keden történt meg, Wekerle és Bethlen gróf miniszterek jelenlétében­ A miniszterekkel együtt jöttek ezen ünnepélyre: Lukács László, Nyáry Béla dr., Probstner Arthur, Pulszky Ágost, Rónay János, Szájbély Gyula, Teleky Géza gr., Te­­leky Sándor gr. és Tisza István képviselők, Gajáry Ödön szerkesztő, Pejacsevics M. gr., Graenzenstein min. tan., Belkázy min. tat­., Scholtz min. tan., Popovics oszt. tan., Szath­­máry oszt. tan. és Zsedényi fogalmazó. A megérkezésnél 2000 bányászmunkás sorfalat képeztek az országúton bányászmé­cseikkel ; az akadémia tetejéről óriási sugár­­kévét szórt egy nagy reflektor. Az indóház­­ban az időközben beállott eső daczára óriási néptömeg fogadta a minisztert. Ocsovszky polgármester meleg üedvözlőbeszédet intézett a miniszterekhez, melyre a jelenlevők lelkes éljenzése között W­e­k­e­r­l­e pénzügyminiszter megköszönte a szíves fogadást. 9 órára volt kitűzve a felavatási ünne­pély kezdete. A zöld gályákkal feldíszített nagy épület előtt már azelőtt egybegyűltek az akadémia tanárai, a tisztviselők, a városi képviselők és az akadémiai ifjúság dalköré­nek énekével vette kezdetét. Scholtz Vilmos akadémiai igazgató nagyszabású beszédet tartott, melyben az in­tézet történetét mondta el. Utána Fekete Lajos aligazgató, Ocsov­sz­ky Vilmos pol­gármester, Neuherz Béla az ifjúság nevé­ben mondottak beszédeket. Majd W­e­k­e­r­­­e Sándor és Bethlen András gr. miniszte­rek tartottak lelkesítő beszédeket, melyekben a kormány és az ország meleg érdeklődésé­ről biztosították az intézetet. A miniszterek ezután megkezdték a szemlét, az új épület ritka nagy, érdekes gyűjtemények, továbbá a növénykert és ké­sőbben a többi épületekben elhelyezett gyűj­temények felett. Két órakor délután vette kezdetét a Vigadó nagy termében a tár­­sasebéd. Az ünneplő Nagyvárad, Nagyvárad, június 28. Egész nagyvárad ma is annak a lélek­emelő jelenetnek benyomása alatt áll, mely a tegnapi díszebéd végén, a „Szózat“ eléneklé­­sekor lefolyt. A szózatot a „Gott erhalte“ előzte meg, Schlauch püspök első felk­öszön­­tése után ugyanit, melyben a királyt és a főherczegeket éltette, a katonazenekar az osztrák néphymnuszt zendítette rá. Midőn később Schlauch püspök újra felemelkedett és Nemecsics altábornagy felköszöntőjére válaszolva, a hadsereget él­tette, W­ol­a­sk­a apátkanonok odament a ze­nekarhoz és kérte a karnagyot, játszaná el most viszonzásul a magyar hymnuszt is. A karmester erre azt felelte, hogy a himnuszt nem tudja, csak a ,Szózat“-ot. De utasítás nélkül nem meri ezt sem vezényelni, mert katona. Wolafka erre osztálytanácsosi rang­jára hivatkozott s felhívta a karnagyot, hogy játsza el bátran. Erre felhangzott a „Szó­zat* általános lelkesedés és tapsvihar köze­pette. József Ágost főherczeg is tapsolt, majd felállott és az összes jelenvoltakkal együtt elénekelte a „Szózat* két strófáját. Midőn e szavakhoz ért: „Itt élned halnod kell“ felemelt karral énekelt. A nagyváradi püspök jobbjával a taktust verte. Az egész társaságot könnyekig meghatotta a lelkesedés e leirhatlan jelenetre s a „Szózat* elhangzása után peretekig tartó tapsvihar s éljenzésbe tört ki. Ebéd után a főherczegek cerclet tartot­tak és többek előtt megjegyezték, hogy „szé­pen énekeltük a ,Szózat*-ot.“ A nagyszerű mozzanat hire hamar elterjedt a városban s mindenki a főherczegek hazafias lelkesedésé­ről beszélt. A polgárság öröme leírhatatlan. Minde­nütt a lakomán történtekről beszélnek és so­kan magasztalólag szólün­k Schlauch püspök­ről, a ki e lélekemelő, szép ünnepet ren­dezte. Este fényes tűzijáték és népünnepély alkalmával a városi polgárság nagy lelkese­déssel éljenezte a püspöki vendégeket. A mai napon végbement egyházi ünne­pélyek során a misszió beszédeket Fr­o­d­u­n­g József és az egyházi ünnepélyes misét báró Hornig tartotta fényes segédlettel. A kon­­ferencziát Rosty Kálmán végezte nagy­számú válogatott hallgatóság előtt, a délutáni vecsernyét Belopotoczky püspök tar­totta. Délben a püspöki rezidencziában szű­­kebb­ körű ebéd volt a főpapok tiszteletére. Este ünnepi díszelőadás volt a nyári színkör­ben, mely ez alkalomból zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel. A politikai hatóságot báró Dőry József főispán, Sál Ferenci pol­gármester és Szunyogh Péter képviselte. Előadásra került: Czakó és Vörösmarthy „Első (Szent­) László király és kora“ czimű szinmflve, melyet Molnár György alkalma­zott színpadra. A főbb szerepeket Sándor (László ki­rály), Pethes (Petheő), Arányi Bella (Jolán), Haraszti Hermin (Charitas), Bonis (Arnulf) játszották, a közönség osztatlan tetszése cael­

Next