Ellenzék, 1892. július-december (13. évfolyam, 147-298. szám)
1892-12-03 / 276. szám
fvenharmadik évfolyam. SZt«K£SZTÓ: IRODA • ujgffTaroteifl 47-dik «ám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZELLENZÉK* ELŐFIZETÉSI DIJA: Egyet szám ára 5 kr. Higjslwik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. Igért «*ra 0m • 16 frt. 8 frt. Negyedévre . . 4 frt. Egy hóra helyben 1 frt 60 kr. 276 szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP, Kolozsvár, szombat, deczember 3 1892. KIADÓ HIVATAL: Kolozsvártt, Belközép-utcza 33. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Nígy fél czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reclám sora: I frt. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri czikkek: garmandi sora után 20 kr. fizetendő. Ostrom. Mikor Deák Ferencz megteremtette a kiegyezési művet — aligha gondolhatta, hogy e mű fennállásának 25 évében azok, akik az alkotást legjobban fogják megostromolni — épen osztrákok legyenek. Pedig a dolog úgy áll, hogy oda it a szomszédban — az osztrák parlamentban — napok óta ugyancsak kenténsen neki estek a dualismusnak és Deák Ferencz várát ugyancsak kegyetlenül ostromolják. úgy nézzük, hogy amió a közös háztartásban élünk az osztrákokkal — a kiegyezési mű, tehát az államszövetség ellen rendszeres, bár olykor leplezett aknamunka foly. Ma már úgy áll a dolog, hogy egész generáczió nőtt fel, amelynek a Deák műve egyáltalán nem tetszik. Nem tetszik, mert úgy nézik bizonyos osztrák körök, hogy a kiegyezés csak Magyarországnak használ, míg Ausztria semmi előnyt nem tud biztosítani a maga részére. És mert ez a nézet maholnap mennél szélesebb körökben terjed el egy állapot áll elő, amely egyike a legcsodálatosabb politikai különlegességeknek. Eddig mi legalább mindig úgy láttuk, hogy a kiegyezési mű csakis Ausztriának biztosít többnemű előnyöket. Láttuk azt, hogy Ausztria javára épen e kiegyezési mű kikötményei szerint Magyarország formaszerűen kihasználtatok úgy anyagi mint erkölcsi javakban. Látjuk azt, hogy míg nálunk minden fejlődési folyamatot épen ez a lehetetlen államszövetség tartóztat fel, s minden jóravaló törekvéseinket ez a szövetség bénítja meg — addig odaát az osztrákoknál épen a dualisms életbe léptetése óta mindenrendű anyagi és kulturális érdek szokatlan fejlődésnek indul. Látjuk azt, hogy az osztrák ipar Magyarország zsírján hizlaltatik. Látjuk azt, hogy ma alig vagyunk képesek nehány szabad lépést tenni előre anélkül, hogy az osztrákok fel ne zúduljanak, addig nekünk néznünk kell, hogy őket semmi se feszélyezze, s iparban, művészetben, kereskedelemben, anyagi és erkölcsi, sőt még politikai fejlődésünkben is minden mozgási és cselekvési szabadságot igénybe vehessenek. Látjuk azt, hogy amíg itt nálunk a legkisebb, a legártatlanabb kritikai hang a döntő és kormánykörök előtt a legmerészebb visszautasításban részesül, addig Ausztriában még a kiegyezési műnek legszemérmetlenebb megtámadása is, minden tiltakozás nélkül történhetik. Már most, aki mindezeket látja és elfogulatlanul szemléli azt az ősz, romot, amit az ősz rák parlmaenthet a dualizmus ellen fogtatnak — akkor csakugyan kétségbe kell esnünk ama túlhajtott bekesülés miatt,amely minket magyarokat arra ösztönöz, hog még a kritikától is tarózkodjunk akkor, amikor a Daák Ferencz alkotásáról van szó. Mi magyarok, akiknek oly soknemű érdekeinket veszélyezteti ez az államszövetség, bizonyos keleti fatalizmussal nézzük, mint sorvad a nemzet teste épen a kiegyezési mű káros behatásai alatt és azok, akiknek e szövetség csak előnyöket nyújt — azok kíméletlenül törjenek a szövetség és Magyarország ellen. Mit bizonyít ez? Hát semmi egyebet, mint azt, hogy a kiegyezési mű, most már az osztrákoknak sem jó, nekünk magyaroknak pedig már akkor is rossz volt, amikor még csak a papiroson létezett. És mert az ostrom épen osztrák részről folytattatik, keményebben és nagyobb elszántsággal, akkor már csakugyan elérkezett annak az ideje, hogy ez a kiegyezési mű alapos revízió alá vétessék, hadd lássuk meg mi káros van abban az osztrákokra és mi káros van a magyarokra nézve, mert, hogy ez most egyik félnek sem válik javára , azt itt senki sem tagadhatja, odaát pedig ez az általános nézet. Ergo: a szövetségi szerződés nagyon is megérett — a — revizora. AZ „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA. 1892. deczember 3- Az élet küzdelméből. (Rejzek Románia társadalmi és politikai életéből.) Irta: VLAHUTA A. Fordította: SZABÓ NÁNDOR. I. Külső máz és hivatal. (Vége.) A tanító, a könyv és a növendék között egyetlen szellemi kapocs sem jön létre; valóságos fülsértő malom-zakata, nagy lármát csap, keveset őröl; szédítő zummogása a kerekeknek, melyek egymás között surlódnak, egymást tompítják minden egyéb eredmény nélkül. Tizenegy éves korában a gyermek már megtanulta az ó- és új szövetséget, az egész számtant, elvégezte az egész nyelvtant szószármaztatásával, mondattanával, s minden egyéb elvont, unalmas, s a ki nem miveit észre nézve tompitó holmijával együtt; nyomozta a román nép életét és viszontagságos vándorlásait, letelepedése előtti időtől kezdve napjainkig, ízlelt egy kevés természettant, kevés egészségtant, közigazgatási jogot és mértant, épen úgy tanult a földrajzból földrészeket és tengereket, ha még annyi lett volna se . . . ! Hogy ne telnék önhittséggel ez a kis csoda-gyerM, aki ily éretlen korában enynyi tudományt gyűjtött tök fejébe , íme a felületességre és üres felfuvalkodottságra való rendszeres előkészítés és végzetteljes ösztökélés ! Az első osztályban kezdi kívülről tanult imádságokkal, melyekkel a múzsához fohászkodik, s Istenhez imádkozik. S minő átkozott pogány kínzás ez a szegény gyerekekre nézve ! Ha tudnák az illetők, hogy mennyire irtóznak szegénykék p. o. a román grammatikától. Pedig rájuk nézve valamennyi tudomány között ennek az egynek kellene legkellemesebbnek, legkönyebbnek lennie. Iskolába való járásuk előtt jóval előbb ragoztak, hajlítottak és elég jó mondatokat is csináltak már. Mikor aztán eljön a nyelvtan, s rájuk zúdítja a szabályok és a furcsa kifejezéseknek nehezen észben tartható tömkelegét, természetesen megijednek a szegény gyermekek, s azt hiszik, hogy valami új, eszük és lelkükre nézve idegen holmival van dolguk. Az általuk könyv nélkül tanult költemények, az átvitt olvasmányok messze túlszárnyalják értelmöket. Csak igen ritkán szoríttatnak rá, hogy eszméljenek, utána gondoljanak, s a szavak tömegében egy mákszemnyi értelmet is keressenek. Rájok nézve a szavak közönyösek, — semmi más feladatuk nincs, mint csupán az, hogy hangozzanak. — Kimondhatatlan nagy haszonnal járna, ha a tanító otthagyná tanitói emelvényét s leszállana növendékeihez, ha barátságosan szóban állana velök, ha figyelmét lekötné, ha minden egyes kifejezését az olvasmánynak a gyerek felfogásához képest szépen megmagyarázná, megvilágítana s ha minden egyes szónak fogalomkörét, kifejezésbeli erejét és árnyalatát megmutatná. A gyerek ily formán lassan érezni tanulja anyanyelvének életét, esze megcsattan s el kezd magától és önállóan gondolkozni. Eképen belemelegedvén és saját képessége működésbe hozatván, a gyermek szellemi becsületességre kezd szert tenni, a mi ezerszer nagyobb hasznára van, mint az öszszes tudományos máz, melyet négy évi tanfolyam alatt összezavart. Vájjon mikor fogunk megszűnni a gyermekeket, mint a ludakat tömni oly eledellel, melyet nem képesek megemészteni s melyet később oly visszataszító s szerencsétlen alakban adnak vissza. Az iskola minden évben egy egész tábor nyomorultat lök ki magából, kiket a társadalom mire sem használhat. A tudományos máz, melyet a tanodákban nyertek, épen elégséges arra, hogy megtöltse őket követelésekkel és hóbortos ábrándokkal. Az eke szarvához nem térhetnek többé vissza; igen sok grammatikát, geográfiát tudnak már( semhogy lelkük lenne megfogni a kapa nyelét. S a szellemi sehonnaiaknak és nyomorékoknak ezen egész hada aztán szétmegy az országba; ezekből lesznek az utczák csavargói, a keresztutak szájtátói, a kávéházak heréi, a miniszteri előszobák koptatói, a haszontalan, rest, naplopó, gondtalan életet folytató népség, mely a bűnnek és romlottságnak naponta tekintélyes kontingenst szolgáltat. Mennyi elhanyagolt erő ! Az elemi iskolák látogatóinak majdnem ötven százaléka ki van véve a nemzet aktivitásának köréből. Nyáron át a verőfényen nyújtózkodnak, mint Czárigrád utczáin az ebek, télen pedig zsebmetszéssel foglalkoznak. Bukarestben egy hivatalba helyező titkos iroda jött létre; amolyan jól berendezett barlang ez, mint a Gheza-Androniké, mely a könnyen hivek — és együgyüeknek oly nagy számát kerítette már kelepczéjébe, s fosztotta meg utolsó fillérjétől is. A dögség és a bestülenségnek nehéz gőzei emelkednek fel mindenünnen, terjednek mint szellemi járvány az ország aktvitásának minden ágában. A sajtó, az irodalom, melyeknek pedig méltó és tisztességes magaslaton kellene államok, melyeknek a nyilvános élet és közerkölcsiség őreinek kellene lenniök, — ezek sem maradhattak érintetlenül és tisztán a pocsolya hullámaitól, melyek hova-tovább jobban és jobban hánykolódnak s pusztítva emelkednek. A napi sajtóban az erkölcsi ellenőrzés és felügyelet helyét olyan egyének foglalták el, kik a titkokat áruba bocsájtják; durva igazságtalanság, gynyirat hangja, modora és kifejezései foglalták el a becsületes kritikának helyét; a hazugság, a szenvedélyes és bárgyú rárivalgás szappanbuborékja foglalta el a pennáknak lelkiismeretes küzdelmét. A irodalomban a lyceumokból elcsapott csalók klikjeit találjuk, kik rövid életű szemléket szerkesztenek. Gyerekes ügyetlenségeket és irka-firkákat találunk, melyek halom számra kerülnek ki a nyomdák sajtói alól; heréket, kik a kiábrándultakat és életuntakat szolgáltatják ; beteges, munkára képtelen, siró bárdokat; vérszegény, eltompult idegűeket kik huszonöt éves korukban elpusztult tehetetlenek ; nevetséges, meggondolatlan, kritikasztereket, kik teremtő erő nélkül szűkölködvén, a biró szerepét öltik, s ráförmednek volt iskolatársaik munkáira, hogy régi baszszusokat emezeken kitörjék; megszentségtelenitenek otromba dicséretükkel néha egyegy olyan irodalmi terméket is, mely véletlenségből ezen ingyenes dicséreteket zengők jóváhagyása nélkül is jó. Erély-, lelkesedés- és individualitás-hiány, értelem nélküli ostoba szóhalmaz, érzés-sorvadás, gondolataszály, s iszonyú nyelv-rongálás jellemzi működésüket. S ezen társadalmi férgek fölött, az élősdiek és tehetetlenek ezen hangyabolya fölött épül fel a pompás, de üres szavaknak nagy árucsarnoka és komoly solemnitása a parádés czivilizációnak, mely fel van fuva, terméketlen és unalmas, mint valami halotti beszéd. Néhány nigylelkű ábrándozó bizalommal tekint aőbe, s annak világánál társadalmi reformokat, jobb és boldogabb napok viradását látja. Addig pedig hova-tovább több és több éhes, a nyomorúság és hidegtől reszkető kliens gyűl dulakodva — s egymást kidobva — össze a szent költségvetés körül. Rágni való koncz — ez a mi törekedésünknek és létért való küzdelmünknek kegyetlen paraszt jeligéje! . . . Politikai hírek. Tisztviselők fizetése. Az állami tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslatot a Ház — a „P. Llydu szerint — a budget tárgyalása közben fogja napirendre tűzni. A kormány ahoz egy pótló javaslatot fog csatolni, mely a vármegyei * S IMM ■ i m mm murai ■■«■n n l»mni » r .nni. Sí tisztviselők javadalmazását rendezi. Ezt a javalatot most tanulmányozzák a minisztériumban s 8 - 10 nap alatt el is készülnek vele. Azt hisszük, ideje volna, hogy a Ház pénzügyi bizottsága is újból kezébe vegye ennek a törvényjavaslatnak a dolgát. A képviselőház munkarendje. A képviselőház szombati ülésén a főrendiház az indemniti-törvényjavaslatot és több kisebb fontosságú ügyet fog tárgyalni. E napon a képviselőház nem tart ülést. Hétfőn ülést tart a képviselőház, melyen az országgyűlés első időszakát berekesztik; a következő heti déD megnyílik az új Ülésszak és a napirenden , a Ház megalakulása lesz. A pápa és Magyarország. A pápa csütörtökön hosszabb kihallgatáson fogadta Revertera gróf nagykövetet, aki most szabadságideje leteltével újra elfoglalta hivatalát. A kihallgatáson leginkább Magyarország egyházi ügyeiről volt szó. XIII. Leó mély sajnálkozását (?) fejezte ki a fölött, hogy Szapáry gróf lemondott, mert a szabadelvű párt behatásának engednie kellett. A pápa azonkívül tudtára adta Reverterának, hogy a Vatikán a magyar episzkopátusnak már adott instrukciókat arra nézve, hogy ezután miként viselkedjék. (?) (Hát ez mire lesz jó ?) Wekerle-banket. Bpest. decz. 2. A Hungária-fogadóban ma este az országos kaszinó banketet rendezett Wekerle Sándor miniszterelnök tiszteletére, aki ennek a körnek egyik alapítója és igazgatója. A banketen igen sokan vettek részt s a lakoma nagy politikai tüntetéssé vált, amelyben az a nevezetes, hogy nemcsak a kormánypárt tagjai, hanem az ellenzéki képviselők is részt vettek benne. A Hungária-szálló tágas oszlopcsarnoka és a mellette levő nagy terem díszt öltött erre az alkalomra. Az asztalfő fölött függött Wekerle miniszterelnöknek olajfestésű arczképe, bahérkoszorúva,1 siörözés. A miniszterelnököt belépésekor hosszasan éljenezték, Balogh Károly zenekara pedig az új ,Wekerle-induló-val üdvözölte, amelynek elhangzásával ismét fölzúgott az éljenzés. Az asztalfőn Wekerle Sándor miniszterelnök foglalt helyet. Tőle jobbra ültek: Péchy Tamás, Zichy Jenő gr., Apponyi Albert gróf, Forrayák, Ghiczy Béla, Máriássy báró, Görgey Kornél altábornagyok, Zoltán Elek honvédlovassági felügyelő, Gromon Dezső államtitkár, Miklós Ödön, Dessewffy Arisztid; a miniszterelnök balján pedig Fiáth Miklós báró, Andrássyi Tivadar gr., Károlyi István gr., Ugrón Gábor, Harkányi Frigyes, Bokros Elek ; ott voltak továbbá: Csávássy Béla, a képviselőház háznagya, Miklós Gyű r t ..Iiwrn’ceir.-ffly 9 ———<—1—————— la Helley János, Molnár Béla, Latkóczy Imre, Matuska Péter, Rohonczy Gedeon, Ábrányi Kornél, Perlaky Elek, Bartók Lajos, Csávolszky Lajos o sz. képviselők Hadik-Barkóczy Sándor gr., Ráth Károly főpolgármester, Földváry Mihály Pest megye alispánja, Kiss Aladár, Farkas László, Baich Miklós báró stb. A lakomán a lehető leglelkesebb hangulat uralkodott. A harmadik fogásnál fölállott Péchy Tamás és ősi szokás szerint felköszöntötte a királyt, a tesztot a jelenvoltak állva hallgatták végig. A zenekar háromszor tust adott és sok időbe került mig az éljenzések lecsillapultával Reviczky Ambró az országos kaszinó nevében szót emelhetett, poharát Wekerlére emelve. Ezután Miklós Ödön emelt szót, éltetvén Wekerlét, mint hű barátot. Mély csendben és figyelem közepette szólalt föl Wekerle miniszterelnök. Beszédét, amelyet meg-megszakított a fölzúduló éljenzés, így kezdte: Tisztelt uraim, barátaim! Midőn ebben a — merném mondani — tágabb baráti körben, mely ma az én megtisztelésemre volt szives egy hegy ül, szót kérek és poharat emelek, mi lehetne első szavam más, mint a köszönet, a mélyen érzett hála, azért a valóban páratlan s eddig részemről meg nem érdemlett kitüntetésért, amelynek ma őszinte részese vagyok, (Hosszantartó élénk éljenzés) azért az irántam megnyilatkozó szimpátiákért, melyeknek egyik jelenségéül a mai estét tekintenem kell. Az én előttem szóló tisztelt barátom a barátságról emlékezett meg. Felemlítettem én már egyszer ebben a körben, hogy alig van valaki, aki annyit, talán mindent barátainak köszönhet, mint én. (Hosszantartó élénk éljenzés és tetszés.) A baráti tisztelet s a kölcsönös megbecsülés voltak legdrágább kincseim magán- és társadalmi életemben. (Élénk éljenzés.) A barátaim részéről irántam nyilvánuló brgalom és szimpátiák képezték úgyszólván egyetlen útlevelemet, midőn a közpályára léptem. (Hosszantartó meg-megújuló élénk éljenzés, tetszés és taps). A kölcsönös tisztelet és megbecsülés, a lovagias és önzetlen érzelmeknek ápolása, a hazafias és nemzeti érdekek szolgálása, (Zajos éljenzés) voltak azok az eszmék, amelyeket barátaim útlevelemre írtak. (Élénk éljenzés és tetszés). Én ezzel az útlevéllel jelentem meg ebben a körben, midőn ennek a kaszinónak megalakítására csoportosultunk. Az akkor még szűk baráti kör, kis társulat volt, vállvetett tevékenységgel a magyar társadalom egy jelentékeny tényezőjévé sikerült azt fejlesztenünk, mely az előkelő finom társadalmi érintkezést s a műveltebb osztályoknak folytonos összetartozását, a valódi lovagias és nemes érzelmik ápolását, de mindenekfölött a hazafias és közérzület szolgálását tűzte ki czéljául. (Élénk helyeslés, tetszés és éljenzés.) Az a kapocs, amely engem ehhez a kaszinóhoz fűz, azért oly szoros és elválaszthatatlan és az a megtisztelőn, mely engem önök részéről ma ért, azért irányul felém, mert azok a jelszavak, amelyeket e kaszinó írt zászlajára és amelyeket annak minden tagja a gyakorlati életben is iparkodott megvalósítani, azonosak azokkal, amelyeket, mikor a közpályán én megindultam, barátaim az én útlevelemre írtak. (Hosszantartó, megmegújuló éljenzés és taps.) A közéretnek nemcsak politikai biztosítékokra, alku- , ínyos életre, hanem társadalmi központra is szüksége van, melyek az élet küzdelmeiben, fáradalmaiban, viszontagságaiban nagy és szép harmóniát teremtenek. A politikai élet a nemzet erejének, hatalmának, érdekeinek küzdelme és nyilvánulása, a társadalmi körök pedig a nemes érzelmeknek, hogy úgy fejezzem ki magam, a társadalom szívének megnyilatkozása. (Hoszszantartó élénk éljenzés.) A mi közéletünk a nemzet e szervét kívánja pótolni a a czélból a müveit középosztályból toborzottá tagjait, akik mindig irányadó tényezői, sokszor egyedüli védői voltak országunk közérdekeinek (Éljenzés) a müveit középosztályból, amely viszont egy nagy osztálynak, a leghatalmasabb osztálynak és a legnemesebb hazafias érzelmeknek, az összes társadalmi összeségnek szolgálatába szegődött. (Éljenzés.) Azok a nemes nemzeti szellemű hazafias érzelmek, amelyeket ápolni kívánok, amelyeket a kaszinó maga elé tűzött erősítik, fejlesztik a nemzetet. Ezekből az érzetekből merítem én is más irányú működésemben az erőt s ezeknek ápolását, fejlesztését és megvalósítását tűztem ki czélul én is. (Hosszantartó éljenzés ) Ehhez a nagy forráshoz kívánok vissztérni, hogy ha tevékenységem lankadni kezd és ez érzelem melegében kívánok megpihenni, hogyha a küzdelemben elfáradok. (Hosszantartó éljenzés és taps.) Biztosíthatom önöket, uraim, hogy bárhol és bármily minőségben leszek is kénytelen működni, ennek a kaszinónak, az általa képviselt hazafias érzelmeknek, lelkesedésnek, nemzeti érzületnek fejlesztésére és ápolására és szép czéljaink megvalósítására mindig közre fogok működni.Élénk éljenzés és taps. Erre hívom fel önöket is, mint ezek letéteményeseit, midőn a kaszinó tagjaira bensőm legmelegebb és legőszintébb érzelmeivel poharamat merem. Az úristen éltesse önöket. (Hosszantartó meg-megujuló zajos éljenzés és taps.) A tetszés nyilvánulásának lecsillapulta után Péchy Tamás éltette a miniszterelnököt. Majd a nemzeti kaszinó nevében Károlyi István gr. köszöntötte fel a miniszterelnököt. Beszédje így hangzott: Uraim ! Bármit is írjanak holnap felőlem a lapok, bár mint is iparkodjanak ez egy szó: „pohárköszöntő“ ellenmondó szavaimnak értékét kisebbíteni, kénytelen vagyok kockáztatni ezt, előre kijelentve, hogy én nemcsak poharam tartalmát akarom barátomra Wekerle Sándorra, Magyarorszg miniszterelnökére kiüríteni — de hangosan, nyíltan ki akarom jelenteni : Urbi et orbi, hogy feltétlenül bízom benne, és mert feltétlenül bízom benne, ez alkalommal nem fogom a ,han szócskát használni, de mert fiatal kora daczára bebizonyi