Ellenzék, 1922. augusztus (43. évfolyam, 170-195. szám)

1922-08-05 / 174. szám

ELLENZŐK Akármennyire is szépnek és csillogónak látjuk azokat az egyesmozaikköveket, kell éreznünk azt is, hogy azok csak a keretbe beillesztve, az egész nagy építmény részeiként érvényesülnek. A másik szintén először nem itt tapasztalható tulajdonsága Alexander írásának az ismétlés. Ugyanazt a gondolatot sokszor egyfolytában több képen körülírja, ahelyett, hogy tovahaladna. Az alapjában magyarázó természetű íróknál ez a modorosság könynyen elhatalmasodik. Nagyon világosak és pontosak akarnak lenni a magyarázatban s ezért iskolaszerűekké, professzorokká válnak. Agyonmagyaráznak. De ismétel Alexander máskép is. Az egy műre vonatkozó gondolatait könyvének több egymástól távol eső részében mondja el, ugyanazon művet több helyen fejtegeti. Így aztán hiányzik a tömör egység, a meggyőző erőnek ez az alapfeltétele ... A dolog tehát úgy áll, hogy Alexander írt egy hasznos, okos és szükséges új könyvet, amelyben az ő régi írói tulajdonságai együtt vannak. Rendkívül sokoldalú ismeret, nagy esztétikai megértéssel, világos látással, a költészet és a művészet nagy szeretetével. De túlságosan apróz és ismétel, mert túlságosan magyaráz. De az is igaz — mindig lehet tanulni tőle sokat, hasznosat és becseset A magyar irodalmi és esztétikai műveltség terjedésében az Alexander serény és értékes munkássága igen jótékony hatású volt. Ez a műve is ilyen. Annál inkább csodálkoznunk kell azon, hogy Alexander a kommün alatt megtévedett, vétett a magyar irodalom hagyományai ellen, azirodalmi hűtlenség bűnébe esett úgy, hogy a Kisfaludy-társaság őt (és Móricz Zsigmondot) tagjai sorából törölte. Rendkívüli idők rendkívüli erényeket és tévedéseket váltanak ki. Sajnálatos, hogy Alexander nem tudott mentes maradni az efféle tévedéstől s igy munkában gazdag éltének befejező szakaszában nem élvezheti azt a zavartalan megbecsülést, ami az élet alkonyát a boldog lelkiismeret és a hűség fényével olyan széppé szokta tenni. Sajnáljuk, de igazságosnak tartjuk a Kisfaludy-társaság ítéletét: a magyar írónak szent kötelessége, hű maradni a magyar irodalom hagyományaihoz, szelleméhez. Erre tantt az Alexander esete is. Ebben gyökerezik Shakespeare világnagysága is. H—■ Harc a Sorbonne Biteseredett magyar tanszékek sörül A magyar katedráról a szláv intézet élére — Magyar professzorok, akik nem tudnak magyarul — Eisenmann úr mesterkedései — Az Ellenzék tudósítójától —, Páris, augusztus 4. A magyar kormány a francia kormánnyal együtt negyedszázaddal ezelőtt a párisi Sorbonne egyetem irodalmi fakultásán magyar tanszéket állított föl és elsőnek Kont Ignác, aki akkor már évek óta egy párisi gimnáziumban tanároskodott, került a tanszék élére. Kontnak irodalmi működését a francia-magyar irodalmi kapcsolatokról az egész tudományos világban ismerték. Sajnos, Kontnak nem sikerült tanítványt és utódot nevelni és amidőn 1913-ban meghalt, a magyar kormány nagy zavarban volt, ki legyen Kont utódja a párisi magyar tanszéken. A francia kormány akkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy megfelelő magyar kanditátus híjján a magyar kormány járuljon hozzá Louis Eisenmann kinevezéséhez. Eisenmann az osztrák-magyar monarchia legújabbkori történelmével foglalkozott és a kiegyezésről irt tudományos munkát. A párisi magyar tanszék mégis teljesen avatatlan kezekbe került. Eisenmann ugyanis elszászi családból származott és csak rokoni kötelékek fűzték az osztrák-magyar monarchiához. Magyarul alig tudott és egyáltalában nem beszélt. Eisenmann alig egy esztendeig működött a magyar tanszéken, amidőn kitört a háború és mint francia állampolgárt mozgósították. Nyomban a cenzúrához osztották be és a Maison de Presse magyar osztályának a vezetését bízták rá, ahol magyar újságok anyagát dolgozta fel, sőt ennél értékesebb szolgálatot is teljesített. Mint a magyar tanszék tanára, úgy látszik, egészen természetesnek találta, hogy önzetlenül Benes cseh propagandájának szolgálatába szegődjék. A háború folyamán hirdetett ugyan előadásokat az egyetemen, de e®*-ét az előadásokat nem tarthatta meg. Tudományszomját tehát irodalmi működéssel oltotta ki és hosszabb előszót írt Osuskynak, a cseh nemzeti tanács tót eredetű cseh diplomatának a művéhez. Osusky, akit később párisi cseh követté neveztek ki a háború alatt adta ki munkáját „LesMagyars devant l’histoire“ címmel. Eisenmann magáévá tette Osusky teljesen egyoldalu magyarellenes álláspontját és megállapításait. Mint a „L’Europe Nouvelle" állandó munkatársa és cikkírója Eisenmann tanulmányai tárgyát stílszerűen a magyar-osztrák monarchia köréből vette és így aratta Benes tapsait. Eisenmann az összeomlás után azután hosszú tanulmányt írt Benesről, de nem a tudós egyetemi magántanárnak az érdemeit méltatta, hanem a népszerű cseh politikus erényeit magasztalta. Ezt az 50 oldal terjedelmű füzetet a cseh sajtóirodák nagy buzgósággal terjesztették. Eisenmann 1918 őszén és. 1919 elején francia katonai egyenruhában megjelent Budapesten és mivel különös rokonszenvet érzett a kultúrpolitika akkori radikális vezetői iránt, fel akarta venni a háború során elmaradt tiszteletdíjait. Károlyi Mihálynak és Jászi Oszkárnak is feltűnt Eisenmann vakmerősége és mert tudták, hogy a cseh nemzeti tanács érdekében kifejtett propagandához pénzt kapott, visszautasították kérelmét. Az első visszautasítás azonban nem használt és Eisenmann 1920 elején újabb kísérletet tett. De ismét pórul járt. Mert Teleki Pál gróf akinél kihallgatáson jelentkezett, olvasta az ,,Annales de geographie“ 1920-iki számában azt a cikket, amelyben politikai földrajzi alapon intéztek támadást Magyarország ellen. Ezt a cikket is Louis J. Eisenmann írta. A cseh kormány a l' Sorbonne-on felállított és nagyszerűen dotált szláv művelődéstörténeti tanszék, az úgynevezett Institut slave élére ezek után Eisenmannt tartotta méltónak és kijelölési jogára hivatkozva, kérte a francia kormányt, hogy erre a tanszékre Eisenmannt nevezze ki A magyar tanszékegy esztendő óta de jure is megürült, de facto tulajdonképpen a háború óta megszűntnek tekinthető. A magyar kormány figyelmét nem kerülte el a párisi magyar tanszék ügye, annál kevésbé, uiszert a francia kormány tudomására hozta, hogy elvileg hajlandó a tanszéket betölteni és kérte a magyar kormány előterjesztéseit. Vass József ás Pekár Gyula, a kultusz-kormányzat vezetői a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karát kérdezték meg, kit tart erre az állásra alkalmasnak ? A fakultás az első helyen Baranyai Zoltán dr.-t, az Eötvös-kollégium kitűnően végzett növendékét jelölte, aki Réz Mihály halála óta Genfben a Nemzetek Szövetsége magyar titkárságának vezetője. Eisenmann maga a háttérben egy Tronchon nevű párisi gimnáziumi német tanár jelöltségét támogatja. Tronchon ezelőtt tizenöt évvel írt egy kis értekezést arról, hogyan fedezték fel a franciák a magyar irodalmat. Eisenmann minden követ megmozdít pártfogolja érdekében és Tronchon már elhatározta, hogy magyarul kezd tanulni. Szóval a párisi magyar tanszék körüli harcnak még nincsen vége. Cluj-Kolozsvár, 1922. a* ■■mHnaSaaaUBaBKSMIHnEC. Ritti, mit olasz miniszterelnök nyilatkozik az Ellenzéknek Európa helyzetéről Züllik az ó-világ. A térkép tanulságai. Sorozatos igazságtalanságok Nehéz segíteni. Dinasztiák bukása — Az Ellenzék tudósítójától — Róma, aug. 4. Ma abban a megtiszteltetésben részesült az Ellenzék római levelezője, hogy a jelenkor egyik legkiválóbb államférfia, Francesco Nitti magánkihallgatáson fogadta. Felesleges volna Nitti portréját és jelentőségét megrajzolni, hiszen mindenki, aki újságot olvas és akit a mindnyájunk sorsát eldöntő személyek érdekelnek, tisztában van Olaszország volt miniszterelnökének személyével és jelentőségével. Nitti megvált hazájának kormányelnöki székétől, mikor rájött arra, hogy a békeszerződések Európát még nagyobb katasztrófába döntötték, mint a borzalmas háború. A passzivitás azonban Nittitől csak félmunka lett volna, ezért tehát mint harcos pacifista, a békeszerződések revíziójáért indított harcot. Nitti neve a szenvedő Európa összes népei előtt fogalom ma, benne bíznak és tőle várják, hogy a feldúlt világrész igaz békéjét megteremtse. A nagy olasz államférfin lekötelező szivességgel fogadott és miután kifejeztem azon vágyamat, hogy nyilatkozatot szeretnék tőle kapni Európa helyzetéről, a kiváló államférfiu asztaláról néhány év sűrűn teleirt papirost vett fel. — Nem szeretek nyilatkozni, sohasem lehet tudni, hevenyészett fordítások miatt egyes mondatok hogyan vesztik el értelmüket — mondotta mosolyogva. — Éppen most fejeztem be azonban egy cikket, amely ugyanarról a témáról szól, amelyről ön nyilatkozatot kér tőlem. Ezt a cikket szívesen rendelkezésére bocsátom. Ebből megkonstruálhatja véleményemet az európai helyzetről. — 159 év óta kezdte fejtegetéseit a kiváló államférfi. — Németországban minden esztendőben megjelenik a gothai almanach, amely száraz nevekkel és számokkal minden változásról tudósít, amely az utolsó másfél évszázadban a világ egyes államaiban lezajlott Igen érdekes tehát összehasonlítani azokat a köteteket, amelyek közvetlenül valamely nagyobb esemény előtt jelentek meg, azokkal, amelyek később kerültek ki a sajtóból. Az 1914. évi almanachot az 1922 évivel összehasonlítva, igen szomorú tapasztalatokra jutunk. 1914-ben Európában azokkal az államokkal, amelyek a fróméi birodalmat alkották, összesen 57 ország volt. A háború után a békeszerződések következtében, amelyek Clemenceau kijelentése szerint a háború folytatását szolgálják 73 országot látunk Európa térképén. Ez a szám azértan még mindig nem felel meg a valóságnak, mert az almanachban több olyan ország neve szerepel, amelyek most alakultak és amelyek fennállása még nincsen biztosítva A h háború előtt Európában 41 uralkodó dinasztia volt, mostan csak 17, terint az uralkodó családok háromötöd részét a forradalom vihara elseperte. A háború, de még inkább a békeszerződések Európát balkanizálták. A régi tradicionális rend megszűnt, forradalmi hullámok lepték el, amelyek a legmélyebb alappilléreket is megingatták. Azok a felelős államférfiak, akik Európát a háborúba vitték, azt hitték, hogy annak feltétlen következménye az imperialisztikus szellem és a dinasztikus érzelmek megerjedése lesz. Ehelyett azonban a három legnagyobb monarchia összedőlt: a Habsburgok, a Hohenzollernek és a Rytmanovok évszázadok óta gránitszilárdnak hitt monarchiák felett uralkodtak. A megmaradt 17 monarchia közül néhány igen gyenge alapokon nyugszik. Anglia és Olaszország mindenesetre két nagy, szilárd és szolid monarchiát jelentenek, amelyeknek abban áll ereje, hogy teljesen demokratikus alapon vannak berendezve, átvették a köztársasági alkotmányok összes előnyeit azon erőszakosságok nélkül, amelyek a köztársaságokban a különböző pártok uralomrajutását megelőzi. A nyugati demokratikus államokban a háború alatt azt mondották, hogy szilárd és tartós békének kell jönni és ezentúl nem az egyes népeknek hanem kormányformáknak kell egymással harcolni. Ez a várakozás azonban nem teljesedett be. A legyőzötteket olyan feltételek elfogadására kényszerítették, amely minden előfeltétellel ellentétben vannak. Hogy a viszonyok így alakultak, azért a morális felelőség legnagyobb részét Amerika viseli, az az Amerika, amely mint döntő faktor a szövetségeseket győzelemre segítette, azután azonban képviselőinek tájékozatlansága és erélytelensége következtében nem tudta érvényesíteni az igaz békét jelentő alapelveket. Így került a sor a régi és az új nacionalizmusok összeütközésére. Európát sohasem fenyegette úgy az öszszeomlás, mint mostan. Sokkal több ember van fegyverben, mint a háború előtt. Franciaország pénzügyi nehézségei, gyér lakossága és nehéz demográfiai helyzete ellenére olyan nagy hadsereget tart fegyverben, amely még a régi, imperialista célokkal megvádolt német birodalom hadseregének létszámát is felülmúlja. Keleteurópa államai még mindig nem bírnak végleges határokkal. Németországot és a többi legyőzött államokat a bizottságok tömegeivel ellenőrzik, pedig ez az elnyomás a győztesekre nézve is több kárral fog járni, mint haszonnal. Minden kényszerítő körülmény nélkül Németországot arra kényszerítették, hogy az állandóan betöréssel fenyegető rajnai hadsereg megszállásának költségeit fizesse A rajnai megszálló hadsereg Németországnak sokkal többe kerül, mint hajdani legnagyobb hadereje. Európa egykor életképes gazdasági egységet alkotott. Ma mindenütt barrikádot emelkednek, a vámhatárokon kívül nemzeti határok tornyosulnak. A hatalmasabb győztes államok megszerezték maguknak az összes nyersanyagokat, ezáltal a többiek nyomorát fokozták, most pedig a szükséges kicserélést nem bonyolítják le. Tizenhat új állam alakult Európában , néháryan ugyan még nem tudtak megszilárdulni, azonban máris területi aspirációkat hangoztatnak. A legyőzött államok az állandó ellenőrzésbe nem tudnak belenyugodni, mivel úgyis mindenki tudja, hogy a rájuk kirótt öszszegeket nem tudják megfizetni. A gazdasági igazságtalanságokon kívül területi igazságtalanságok is történtek. A danzigi korridor például Németországot két részre osztja Egyetlen értelmes ember sem tudja megérteni, hogy tm szükség volt erre. Európa nem sokkal nagyobb, mint az északamerikai Egyesült Államok, mégis rengeteg államból állt amelynek javarésze nem is mutathat fel biztosított területet, biztosított békét és rendezett pénzügyi viszonyokat — Európa helyzete igen szomorú. A világrész vezérei közül egyedül Lloyd George mutat érzéket a köve-telmények iránt Az ő törekvéseit csak feltétlen rokonszenvel lehet kisérni. Egyébként Európa békéje csak akkor lesz biztosítva, ha a szociális és területi igazságtalanságok megszűnnek. Amerikának is érdeke, hogy ezen az alapon az európai béke megteremtésében részt vegyen. .