Ellenzék, 1927. január (48. évfolyam, 1-20. szám)
1927-01-02 / 1. szám
48. év, /. szám ELLENZÉK Calusiu prefektus átnyújtja Goga miniszternek az állás nélkül maradt magyar tisztviselők memorandumát Újévi üdvözlés Csacsin. Közel háromezren várják sorsuk jórafordulását a belügyminisztertől Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) A könny és a nyomor szétteregeti fátylát a hatalmasak előtt. Hét esztendőnek küzdelmes, szomorúsággal és reménnyel teli múltja megy boldog új esztendőt kivánni annak, aki a fájó sebek begyógyítására hivatott és saját magának. Még egyszer ismételten, újból panaszra mennek a néhai magyar tisztviselők, akik emberi számítás szerint becsületes és tisztességes magatartást véltek tanúsítani s akik az emberi tisztességnek oly keservesen itták meg a levét. A volt magyar tisztviselők ügyeit intéző bizottság, amikor megtudta, hogy Calutiu megyei prefektus Csúcsára utazik, hogy a megye polgárságának nevében boldog új esztendőt kívánjon a belügyminiszternek, megkérte Calutiut, aki eddig is sok jóindulatot mutatott a magyarsággal szemben, hogy a volt tisztviselők memorandumát nyújtsa át a belügyminiszternek. A kérvény közismert, nagyon sokszor hallott adatokat sorol fel arról a nyomorról, amelybe az állás nélkül maradt, nyugdíjtalan magyar tisztviselők kerültek. Körülbelül kétezerötszáz emberről van szó, nagyrészük kisebbrendű tisztviselő, az állami gépezet minden reszortjából, akik egész életük ifjúi energiájukat odaadták annak az állami gépezetnek, amely egyformán szolgálta a volt haza határain belül annak minden egyes polgárát nemzetiségre való különbség nélkül. Erdélyi emberekről van szó, román állampolgárokról, akik azon a vidéken teljesítettek szolgálatot, amely mostan a néptöbbségi elv alapján Romániához tartozik. Néptanítók, agráralkalmazottak, a közrendnek hajdani őrei, vasutasok, pénzügyőrök és a közigazgatásnak különféle tisztviselőiből van összeállítva azoknak a névsora, akik a román államban azt a területet szolgálták, annak a területnek felvirágoztatására működtek közre, amelynek megszerzése oly nagy örömet keltett a többségi nemzet sorában. A volt magyar tisztviselők ügye nem is annyira nemzeti, mint inkább szociális sérelem. Nagy, emberi igazságtalanság, hogy kipréselt, munkaképességüktől megfosztott egyéneket nyomorogni enged az új társadalom. Annál nagyobb ez az igazságtalanság, mert hiszen nem arról van szó, hogy az állami terheket elviselhetetlenül megnagyobbítaná a nyugdíjtalan tisztviselők sorsának enyhítése, hanem egyszerűen megmagyarázhatatlan boszszúállásról egy olyan cselekedetért, amely minden jogi fórum előtt igazolást nyerne. A magyar tisztviselők megtagadták az eskületételt, mert az ország területének sorsa még függőben volt. A milliárdos költségvetés meg sem érezné azt az összeget, amely kétezer és egynéhány család nyomozásának megszűnését jelentené, az ország pedig busás kamatját szerezhetné meg annak a ténynek, hogy kiszolgált munkásait nem engedi nyomorogni és annak a ténynek, hogy az állam szolgái egyforma bizalommal tekintenek sorsuk elé. A volt magyar tisztviselők memorandumát olyan alkalommal nyújtják át az illetékes tényezőnek, amikor mindenki reménnyel tetten tekint a jövőbe és latolgatja annak eshetőségeit. A magyar társadalom már nem is hivatkozik paktumra, politikai körlevelekre, hanem csak az emberségesség követelményeire. A nyomorgó magyar tisztviselők boldog újévet kívánnak sorsuk intézőinek abban a reményben, hogy a boldogságból rájuk is visszaháramlik valami Goga Oktavián, ki viszontagságos életet élt, sokat küzdött és sokat reménykedett, tudja, mi az a nyomor és tudja mi a reménység. Tőle várja mostan az a kétezer és néhány ember, hogy megszabaduljon attól a keserves tudattól: íme feláldoztam életemet embertársaimért hiábavalóan, meddőn Nagy felindulás a saicjavaslat ellen Bucuresti—Bukarest. (Az Ellenzék tudósítójától.) Ismét van egy új politikai titokzatosság, amely fölött verekszik a sajtó is, a politikai körök is: léteznek-e avagy voltak-e fúziós tárgyalások a Nemzeti Parasztpárt és a kormány között ? Egyesek mondják hogy nem is voltak, mások pedig, hogy igenis voltak és vannak. A leghatározottabban kijelenthetem és pedig a leghitelesebb forrásból vett információim alapján, hogy igenis voltak és vannak még most is tárgyalások a kormány és az újonnan fúziónak két párt között. Sőt arra nézve is vannak információim, hogy ezek a tárgyalások a legkomolyabb mederben folynak s meglehetősen kilátással kecsegtetnek. Annyit már is leszögezhetek, hogy a parlamentben a Nemzeti Parasztpárt határozott jóindulatot tanúsít majd a kormánnyal szemben. Ezek a pártközi tárgyalások tulajdonképen folytatását képezik Averescu tábornok kormányra jövetelének, amidőn a tábornok felkérte Maniu Gyulát a közreműködés megteremtésére. Maniu akkor nem zárkózott el a kérdés tárgyalásától, azonban nem tartotta időszerűnek. Úgy látszik, a jelenlegi politikai viszonyok időszerűvé tették a kérdést. A kormány kiszervezése Rascanu tábornoknak miniszteri ranggal besszarábiai főkormányzóvá való kinevezését követni fogja Iornescunak vagy Braescu kamarai alelnököknek belügyi államtitkárrá való kinevezése. Lapedatu pénzügyminiszter távozásáról már nincs szó, minthogy a Goldis-csoport beiratkozik a Néppártba. Hadjárat a sajtójavaslat ellen A bukaresti sajtó egyre erősebb hangon kel ki Cudalbu igazságügyminiszter sajtótörvény tervezete ellen. Az Indreplatea kivételével az összes bukaresti napilapok keményen elítélik ezt a törvénytervezetet, melynek célja gúzsba kötni a sajtó működési körét. Ez a sajtókampány tetőfokot ért el Pompiliu Ioanitzescu közismert jogásznak az Adeverulban megjelent cikkében, amelyben kimutatja, hogy a sajtójavaslat alkotmányellenes, Ioanitzescu szerint az alkotmány nem is engedi meg egy új sajtótörvény elkészítését. WMMAMAMMMMMMMMWWMMMMWMWMÍMáMMáWWMMI Radicsék ki akarják kiáltani Horvátország függetlenségét Belgrád. (Az Ellenzék tudósítójától.) Uzunovics kormányalakító kísérleteivel összefüggő bonyodalmak ma két meglepetéssel is szolgálnak, melyeknek érdekességét különösen az adja meg, hogy meglehetősen ellentmondanak egymásnak. Az egyik hír szerint Uzunovics a radikális párt tegnapi nagygyűlésén éles bírálat és támadások után mégis megkapta pártjának felmentését azért, hogy kabinetalakításánál nem kérte ki a klub előzetes hozzájárulását. Az összes felszólalók hangsúlyozták, hogy bármennyire is elítélik ezt az eljárást, a párt kettészakadását még sem kívánják és a többséghez csatlakoznak. A kormánykoalíció nyélbeütésének hitele mellett szól a szlovén Korosec-párt tegnapi kommünikéje is, melynek hangja arra enged következtetést, hogy a szlovének bizonyos nem teljesíthetetlen feltételek mellett hajlandók résztvenni a koalícióban. A másik meglepetéssel természetesen a Radics-párt szolgál, amint azt már megszokhatta mindenki, aki Jugoszlávia legújabb politikai történelmének alakulását figyelemmel kíséri. A jelentés, mely ezt a meglepetést hírül hozza, egyenesen forradalmian hangzik. Nem mond egyebet, mim azt, hogy a Radics-párt vezetősége tegnap Zágrábban ülésezett s ebből az ülésből mozgalom indult Horvátország függetlenségének kikiáltására. Természetes, hogy ezt a hírt a legnagyobb fentartással kell fogadni, vagyis úgy, ahogy minden Radicspárti politikai akciót. Annál is inkább indokoltabb ez az adott esetben, mert a híradásban egy egészen új momentum is szerepel, az, hogy ennek a függetlenségi mozgalomnak vezetője a montenegrói herceg, akinek személyét közelebbről nem jelölik meg távirataink s igy nem tudjuk megítélni szerepének valószinüségét sem. Az ügyre az újév első napjai fognak világosságot deríteni, valószínű azonban, hogy nincsen komolyabb törekvésekről szó. legmagasabb Str. Saemorandníal Hirdetni legelőnyösebb az Ellenzékben. 3. oldal Gyászjelentés 1926. évről Kolozsváron hat éven keresztül a születések és házasságok száma apad, csak a halálnak nem maradt restanciája Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Fűit 1926. Béke poraira. Nem sok örömünk volt benne, de annál több bánatunk, Janus-arccal itt állunk az ó- és újév peremén. Egyik szemünkkel sírva nézünk a meddő 1926-os évszámra, de a másik szemünkben felcsillámlik a remény sugara, hátha az új esztendő több boldogságot, születést, házasságot és atyafiságos örömet hoz. Hátha ? Egy évvel ezelőtt is azt hittük, de a Gondviselés mostohán bánt velünk. A külföldi események megfigyelőjére tartozik, hogy a kontinentális elemi csapásokról, töprengésekről, árvizekről, pusztító kórságokról és más világkatasztrófákról beszámoljon, e sorok írója csak Kolozsvár 1926. évéről dob fel az Ellenzék hasábjaira egy pár markáns szinfoltot. Szomorú kép. Szegénység, gazdasági lerongyolódás, csődök, kisebbségi megnyomorítása kisebbségi életünknek soksok adóval, végrehajtókkal és más közigazgatási csapásokkal. De szólaltassuk meg az anyakönyvet, amelynek a statisztikája, mint finom szaizmográf mutatja, hogy az 1926-ik esztendőben is a születések és házasságok száma apadt és csak a nyomorúság, betegségek nyomában járó halálnak volt bő aratása, íme, a számok beszélnek. A kolozsvári anyakönyvi hivatalban 1926. év folyamán 1760 születést jegyeztek be az 1925. évi 1789-cel szemben, tehát egy év alatt a születések száma 29-cel apadt. 1926-ban 704 azoknak a száma, akik házasságot kötöttek, míg az hűne való esztendőben 743-an esküdtek egymásnak örök hűséget, tehát 39-cel kevesebb házasságkötés történt. A halál azonban nem vesztegelt, sőt serényebben dolgozott, mint az előző években. Míg az 1925-ik esztendőben 1506 kolozsvári polgár halálozott el, addig az elmúlt évben 1645, tehát egy év alatt 139-cel emelkedett a halálozási statisztika. Megdöbbentő szám ez, csak az a vigasztaló, hogy a születések száma valamivel még mindig magasabb, mint a halálozásé. Viszont, ha a statisztika tovább is romlik, rövidesen a Halál diadalt arat az Életen. De a legszomorúbb az, hogy Kolozsváron hat év óta a születések száma állandóan csökken, csak a halálozás statisztikája állandó. Azonban az utóbbi év halálozási száma olyan ugrást mutat, amit, hogy rossz szójátékkal éljünk, valóban „salomóriakénak, halálugrásnak nevezhetünk, de az Élet számára ... Különösen aggasztó, hogy a férfiak nem akarnak nősülni és évről-évre több kolozsvári leány marad páriában. Itt is a statisztikát szólaltatjuk meg: 1920-ban 985, 1921-ben 939, 1922-ben 890, 1923 ban 809, 1924-ben 754, 1925-ben 743 és 1926-ban 704 pár kötött házasságot, tehát hat esztendő alatt is állandóan romlik a statisztika, csaknem 25 percentes a csökkenés és nem kell nagy számtani tudás ahoz, hogy egy negyedszázad alatt a statisztikának ez a fefelé hajló görbéje a házasság csődjéhez vezet. Senki sem fog nősülni Kolozsváron. De nem kell megijedni. A statisztika is szeszélyes, mint az asszonyvagy a férjjelöltek. Hátha a jövő évtől kezdődőleg a statisztika hullámvonala lefelé hajtik ? (jós) IModoSt. I FnG&steM