Ellenzék, 1927. április (48. évfolyam, 72-93. szám)

1927-04-01 / 72. szám

év, 72. szám ELLENZÉK h kolozsvári váml­al Kapujára is Ki kellene Irni a ianie-i intelmet: Hagyatok fel minden remeimmel! Mnit tűrhetetlenebbe válnak az áruk elvámolásánál a viszonyok. — Rossz helyiségben! iüegOl® munkát végezitek fü­sfizelésü i­ivatalnokok.­­ Tizenegy (Árumon keresztül az Áru nyomában. - egyes hivatalnokok nyíltan kérnek ajándékokat Poisztigitminiszter úr! Erélyes in­tézk­edéseket kérü­nk Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójá­tól.) Már évek óta hangzik fel a ko­lozsvári kereskedők és szállítók pa­nasza, hogy a kolozsvári vámhivatal­nál az ügykezelés nehézkes, a tiszt­viselők az ügyes-bajos emberekkel nem bánnak udvariasan és az érke­zett szállítmányok elakadnak. Sokáig nem akartunk hinni a panaszoknak, de azt végre is annyi oldalról és olyan megbízható helyekről és szava­hihető emberektől hallottuk, hogy kénytelenek vagyunk foglalkozni a korrupt állapotokkal, amiket egyes, önmagukról megfeledkezett hivatalno­kok és vámhivatali alkalmazottak te­remtettek. Ma már köztudott dolog és az egész városban úgy a románság, mint a magyarság körében nyíltan beszélik, hogy a vámhivatalnál egyesek nem­csak elfogadják, hanem kérik is a baksist. Közszájon forog a vámhivatali szállóige: „Fara untura nu merge“. Ami magya­rul annyit jelent — olaj nél­kül nem megy. A sárga ház Pár nappal ezelőtt több kereskedő felkérésére kimentünk a vámhivatal­hoz, hogy személyesen győződjünk meg az ottani állapotokról. Az állo­más épületétől jobbra fekszik a vám­ház. Egy barnára füstölt sárga épü­let. Sohasem viseltettünk bizalommal a sárgára festett épületekkel szemben. Ugyanez volt az érzésünk a vámház­zal szentben is. Amint beléptünk az előszobába, amelyet eredetileg való­ban csak előszobának szántak, benne egy csomó ideges, lármázó, szalad­gáló embert láttunk. Egy pár rozoga asztal, ugyanannyi pad és az iroda­­helyiségben könyöklővel ellátott apró ablakszemek, ahol az emberek idege­sen várakoznak. Az ablakszemek mö­gött vannak a hivatali helyiségek, ahonnan szintén ideges, szakgatott szavak röpködnek a várakozók felé. Az első szobában egy apró, fekete emberke ül, azt hinné az ember, hogy irodaszolga. Rozoga asztala körül lármás emberek várakoznak és ő a vámhivatal pecsétjét nyomkodja az iratokra. Először a szánalom érzése fog el, hogy ebben a rettenetes lár­mában és rossz levegőben végzi hiva­tali kötelességét. Jobban megnézem az arcát és akkor ismerek rá. Ez az a kicsi emberke, akit éjjeli kártyaklu­bokban láttam, ahol olyan óriási té­tekben játszott, hogy amint elnézem hivatali funkciója közben, egész bizo­nyossággal megállapíthatom róla, hogy az egész havi fizetése nem tesz ki annyit, mint amekkora összeget egyetlen tétre, a kártya­asztalnál játszi köny­­nyedséggel megkockáztat. Midőn lát­tam a klubokban, hogy milyen ha­­zárdul játszik, azt hittem, hogy a hi­vatalában legalább is vezető tisztvi­selő és íme az éjjeli kártya-gavallér egy valóban nyomorúságos kishiva­­talnok, akinek a havi fizetése 1500— 2000 lej lehet. Azonnal ráismertünk egymásra, ami egyben annyit jelen­tett, hogy a vámhivatali látogatásom balul ütött ki, mert néhány perc múlva a vámhivatal összes alkalma­zottai tudták, hogy újságíró van a vámhivatalban. Természetesen a hivatalnokok ettől a perctől fogva a felekkel udvariasan bántak és a hivatali akták gyorsan és pontosan elintézést nyertek. Csak annyit állapíthattam meg, hogy a vám­hivatali ügykezelés borzasztó nehéz­kes és a kereskedők előadásából rö­vid időn belül megállapíthattam, hogy amíg a vámhivatalba beérkezett áru a kereskedő kezéhez jut, a legjobb esetben tizenegy ügyosztályon szalad keresztül az aktája. Rossz ez a kife­jezés, mert megállapítást nyert az, hogy az akták a vámhivatalnál nem szaladnak, sőt csigalassúsággal ha­ladnak és hiába kér, könyörög a fél, mindaddig az akták az asztalon he­vernek, amíg az ügykezelés szekeré­nek a tengelyét a fél olajjal nem keni meg. Az áru útja... De kövessük egy beérkezett árunak a tekervényes útját Az első stáció a declaráns. Itt állítják ki a beérkezett áruról a deklarációt Itt állapítják meg az árunak a vámhivatali taksáját Innen az akta az iktatóhoz kerül. Az iktatótól az elosztóhoz vándorol. A negyedik állomás a taxator, aki a beérkezett árut átvizsgálja, ellenőrzi. Ez a kereskedők és szállítók előadása szerint veszedelmes hely. Itt rend­szerint megakad az áru és ahhoz, hogy tovább haladhasson, a szokásos baksist le kell hullatni. Előfordul olyan eset is, amikor nincs szükség baksisra, de akkor a szállítmányból, amely rendszerint férfi, vagy női di­vatárukat tartalmaz, a taxátor, kivá­lasztja magának azt a nyakken­dőt, vagy csipkét, amelyik éppen neki megtetszik. Innen az áruját hajszoló kereskedő a pénztárhoz megy, ahol a szükséges és hivatalból járó taksát lefizeti. A hatodik állomás a liquidatura, a számfejtő hivatal. Midőn itt elvégezte dolgát a kereskedő vagy megbízottja, a vámhivatali főnökhöz vezet az út, aki a „liber“-t, vagyis az engedélyt adja ki, ha jó hangulatban van, de jogában áll neki is, hogy az érkezett árut újból átvizsgálja és azt ellen­őrizze. Itt meg kell jegyeznünk a történeti hűség kedvéért, hogy a ke­reskedők és szállítók előadása szerint mind a két vámhivatali főnök udvarias, derék ember és ha bárki hozzájuk fordul, a leg­nagyobb előzékenységgel jár­nak el ügyükben és ilyenkor a felek megszabadulnak a más­kor kötelező baksis alól. A nyolcadik állomás a raktárnak, ahonnan ismét vissza kell szaladni egy aláírásért a főnökhöz és csak azután írja rá a raktárnak az aktákra, hogy mennyi fekbért kell fizetni. A nagyobb szállítmányoknál azután a vasúti pénztárhoz kell menni, ahol a fékbér fizetendő. Mikor mindez meg­történt, csak azután kerülhet a sor arra, hogy a raktárban a beérkezett árut kiszolgáltassák. Már maga ez az út hosszadalmas és fáradságos. A kü­lönböző hivatali helyiségekben sokat kell várni, egyik hivatalszobából a másikba szaladgálni. Az aktajárásnak ez az útja legalább is huszonnégy órát vesz igénybe. De ez is csak akkor, hogyha a különböző asztalok­nál a rendszerint felmerülő­­akadá­lyodat elhárítják és a hivatalos tak­sákon kívül az úgynevezett félhivatalos taksákat is lefizetik. Minden nehézség felejébe - még ajándék is Tény az, hogy a vámhivatali ügy­kezelés nehézkes, a hivatalnokok rosz­­szul vannak fizetve. Abból a mai drágaság mellett megélni lehetetlen. Tehát a rossz rendszer és gyenge fizetés az oka annak, hogy a kisfizet­­ésű tisztviselők kénytelenek apró ajándékokat elfogadni. Habár az ál­­laméset szempontjából ez is üldö­zendő cselekmény, a kereskedők nagy része az apró ajándékokat szíve­sen fizetné, de azt nem­ lehet tovább tűrni, hogy a hivatalnokok egy része egész nyíltan kéri az ajándékokat és egyes helyeken az ajándékok olyan magas összegeket tesz­nek ki, hogy a beérkező áru­kat tetemesen megdrágítják, amit mind a fogyasztónak kell megfizetni. A legszor­orúbb a dologban pedig az, hogy a kereskedők és szállítók meg vannak félemlítve. Sok esetben fel sem merik jelenteni azokat, akik nyíltan kérik a baksit, mert a felje­lentés után a hivatalnokok az áru kiadásánál még nagyobb akadályokat gördítenek. Jellemző a kereskedők megfélemlítettségére az a körülmény, hogy épen azok, akik cikkíró előtt a legtöbbet panaszkodtak, midőn arról volt szó, hogy sajtóbíróság előtt haj­landók-e állításaikat tanúként igazolni, megrémült arccal tiltakoztak: — Tudja az± mindenki, — mondot­ták — felesleges azt nekünk igazolni. Szerencsére olyan kereskedő is na­gyon sok akadt, aki valóban ráunt a tűrhetetlen állapotokra és bármikor sajtóbíróság előtt hajlandók igazolni, hogy a kolozsvári vámhivatalnál nem­csak rossz és nehézkes a rend­szer, hanem egyes, önmagukról megfeledkezett hivatalnokok nemcsak elfogadják, hanem nyíl­tan kérik is az ajándékokat. Ezekre a szomorú és az államélet szempontjából veszedelmes állapotokra e helyen, a nagy nyilvánosság fóruma előtt felhívjuk Manoilescu pénz­ügyminiszter úr figyelmét, hogy sürgősen rendeljen el szigorú vizsgálatot és szüntesse meg azt a rendszert, amely nemcsak a vámhivatali adminisztráció­nak a szégyene, hanem Ko­lozsvár kereskedő- és iparos­társadalmának a fájdalmas sé­relme is. Mi nem­ akartunk neveket említeni, nem akarunk kis hivatali exisztenciá­­kat tönkretenni, a pénzügyminiszter úr bölcs belátására és igazságérzetére bízzuk, hogy a könnyelmű és káros rendszernek erélyes kézzel véget ves­sen és a kolozsvári vámhivatalnál ren­det teremtsen. (­jós) L­offi! Rablótámadás a csehszlovák-román határon Agyonütöttek egy kereskedőt és kocsiját Máramarossziget. (Az Ellenzék tudó­sítójától.) A csehszlovák-román határ közelében, Máramarosszigettől északra vakmerő és kegyetlen rablótámadás történt. Simsovics Izrael szlatinai ke­­reskedő inkassó-körútján faluról-falura járt. Tegnap éjszaka, amikor hazafelé tartott a kereskedő, négy rabló tá­madta meg a kocsit. Az egyik a lo­vak kantárát fogta meg, a másik há­rom felugrott a kocsira és hatalmas dorongokkal először fejbeütötték a kocsist, úgy, hogy vértől elborulva holtan bukott le a bakról az úttestre. A kereskedőt szintén agyonütötték, abban a pillanatban azonban a lovak megbokrosodtak, futásnak eredtek és a kereskedő holttestét egész hazáig vitték. A rablók leugráltak a kocsiról még mielőtt Simsovics holttestét kira­bolhatták volna. -­­ Szlatina községben, ahová a gaz­dátlan lovak a kocsit bevonszolták, nyomban alarmírozták a csendőrsé­get, amely megállapította, hogy a rablók a kocsiból valószínűleg sem­­­mit sem emelhettek el, még a kereskedő zsebében könnyű helyt lévő pénztárcát­­ sem húzhatták ki. Ebben százezer cseh koronát találtak.­ Nyomban hozzáfogtak a rablók kézre­­kerítéséhez és táviratban értesítették a máramarosi rendőrséget és csend­­őrszázad parancsnokságot, mert az a gyanú, hogy a rablók román terü­letre menekültek. Nem adtak be felebbezést a Kolozsvár városi közgyűlés választása ellen Osvada polgármesterré való kinevezése megtörtént.­­ Még nincs döntés, hogy kik kerülnek az ügyosztályok élére Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától) A városi közgyűlés megtartása óta, ahol a polgármesterjelölés és az ál­landó bizottsági tagok megválasztása megtörtént, eltelt tíz nap és amint a vár­osházáról értesülünk a választások ellen felebbezést nem adtak be, ami egyet jelent azzal, hogy a városi tanácso­sok véglegesen megválasztott­nak tekinthetők. Osvada primár tegnap este Buka­restbe utazott és egészen valószínű, hogy a belügyminiszter már a pol­gármesteri kinevezést is meg­ejtette. Ismeretes, hogy a közgyűlés nagy szótöbbséggel Osvadát ajánlotta a polgármesteri kinevezésre és tekintetbe véve azt, hogy a kormánynak addig is ő volt a bizalmi embere, az is biz­tosra vehető, hogy Osvada primárnak a véglegesítse is már megtörtént, amit holnap vagy holnapután, Osvada visz­­szaérkezése után hivatalos formában is közölhetünk. Amint értesülünk, a polgármesteri kinevezés után ismét összehívják a városi közgyűlést, mely­nek első teendője lesz a városi költ­ségvetés letárgyalása és más olyan főbenjáró városi ügyek, amiket az in­­terim­ar­ bizottság már hónapok óta nem tudott elintézni. Néhány nappal ezelőtt volt alkal­­munk beszélni Osvadával, akitől meg­kérdeztük, hogy miképen lógja az ügyosztályokat a megválasztott állandó bizottsági tagok között szétosztani. Osvada már akkor kijelentette, hogy a kérdéssel nem foglalkozott de amint a kinevezése hivatalos formában is megtörténik, azonnal egy szűkebb értekezletet hív össze, ahol közös megbeszélés alapján fogja megbízni az ügyosztályok vezetésével az újonnan megválasztott tanácsosokat. Minden hír, amely az ügyosztályok szétosztásáról szól, nem egyéb, mint önkényes kombináció. A Magyar Párt kolozsvári tagozatának alkalma lesz a szűkebb körű értekezleten olyan irány­ban szót emelni, hogy az állandó bi­zottság magyar tagjai megfelelő ügy­osztályok élére kerüljenek. Hirdetni legelőnyösebb az Ellen­zékben.

Next