Ellenzék, 1930. június (51. évfolyam, 122-148. szám)
1930-06-01 / 122. szám
4. тПаГ. HOZZÁSZÓLÁS Antialkoholista a szesztörvényről Tekintetes Szerkesztőség! Az Ellenzék f. hó 16-iki számában ismertette a pénzügyminiszter által beterjesztett új szesztörvény tervezetét. — Bevallom, a tervezetet csak az Ellenzék hasábjairól ismerem, azonban ehhez az ismertetéshez szeretnék egy pár szót hozzáfűzni, mivel ez nem világítja meg a tervezetet minden oldalról. Jóllehet, álláspontom nem fedi minden tekintetben a t. Szerkesztőség cikkének álláspontját, remélem, hogy soraimat szíves lesz leközölni már csak azért is, mivel egy ilyen, az egész ország lakosságának életére kihatással levő törvényjavaslatot szükségszerűen meg kell világítani minél több nézőpontból és a t. Szerkesztőség mindig helyet szokott adni az ellenvéleményeknek is. Szerény véleményem szerint ennek a törvénytervezetnek a tendenciája nem is olyan lekicsinylendő. Hangsúlyozom, nem ismerem a tervezetet. De abból a tényből, hogy a szeszgyárosok, vendéglősök, kocsmárosok, valamint a szeszes italok árusításával foglalkozó kereskedők az érdekeiket látják veszélyeztetve és a törvénytervezet elfogadásának megakadályozására törekednek, arra kell következtetnünk, hogy olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek a szesz gyártását és forgalombahozatalát korlátozni volnának hivatva. Amint az Ellenzék ismertetése kifejti: száraz rezsimet akar teremteni. Ezek az intézkedések: a kocsmai hitel megszüntetése, az árusítás időtartamának korlátozása, a kártyaszobákban a szeszesitalok kiszolgálásának eltiltása stb. tényleg alkalmasak arra, hogy némikép csökkentsék a szeszfogyasztást és ez feltétlenül sérti az annak gyártásával és forgalombahozatalával foglalkozók érdekeit, így érthető a törvénytervezet ellen való felzúdulásuk és az az akció, amit annak megváltoztatása érdekében megindítottak. Hiba volna azonban figyelmen kívül hagyni azt, hogy ezek az intézkedések az ő érdekeiket tényleg veszélyeztetik ugyan, azonban az ország több millió lakosának érdekét célozzák, márpedig ez valamivel fontosabb, mint a néhányezer szeszgyáros, focsmáros stb. érdeke. Nem akarok itt az alkoholizmus romboló hatásairól értekezést írni, az alkoholizmus csökkentésének előnyeit felsorolni is szükségtelennek tartom, de reá kell mutatnom arra, hogy ha az emberek a szeszre költött milliárdok egy részét megspórolják, úgy azt a pénzt egy életszükségleti igényeik kielégítésére fordíthatják és amennyit csökken a szeszfogyasztás, ugyanannyit fog emelkedni egyéb életszükségleti cikkek (ruházat, élelmiszer stb.) fogyasztása és az ezek forgalombahozatalával foglalkozó kereskedők és iparosok bevétele. De lényegesen csökkennének az alkoholizmus szülte betegségek, nyomor, tragédiák, öngyilkosságok stb. száma, sőt mondhatni csökkenne a börtönök és tébolydák lakóinak száma is. Kérdem már most, szabad-e ezt a törvényjavaslatot az alkoholizmus megakadályozása szempontjából helyteleníteni? Nem mondom, hogy a törvényjavaslatnak nincsenek hibái. .Vannak, de ezek egészen más hibák. . Nem volna szabad a törvényjavaslatnak arra törekednie akkor, amikor a szeszfogyasztás csökkentését tűzi ki célul, ugyanakkor a szeszgyárosoktól és a szesz forgalombahozóitól nagyobb állami bevételeket vesz számításba. Számolni kell ugyanis azzal, hogy ezen a címen az adóbevételek lényegesen csökkenni fognak, ez azonban többszörösen megtérül az egyéb szükségleti cikkek forgalmának emelkedése folytán kiróható adótöbbletből és a polgárok adózóképességének emelkedéséből, sőt mondhatni, hogy a bűnözés és fertőző betegségek csökkenése következtében az igazságügyi és közegészségügyi intézményeknél elérhető megtakarításokból is. Természetszerűleg mindez csak akkor, ha a szeszfogyasztás tényleg csökkenne. Sajnos! Ettől a törvénytervezettől vajmi csekély eredményt lehet várni! Ha az amerikai szesztilalmi rendelkezések nem tudták elérni a kellő célt, lehet-e ettől a — mondhatni — enyhe intézkedéseket tartalmazó törvénytervezettől különösebb eredményeket várni? Ma már az ivási szokás, az ivási kényszer annyira beleette magát a társadalom minden rétegébe, hogy ma már el sem lehet képzelni társas összejövetelt szeszfogyasztás nélkül. Mondhatni, az emberek minden alkalommal isznak anélkül, hogy egy igen jelentékeny része tudatában volna és számolna annak káros hatásával. Az ma már mit sem fog segíteni az alkoholizmus szülte bajokon, hogy némikép csökkenteni fogjuk az ivási alkalmat és megtiltjuk a hitelbe való árulást. Ezt a legkönynyebb lesz kijátszani s az ivásra más alkalmat találni, aminthogy kijátsza az amerikai polgárság a szesztilalmi rendelkezéseket. Szerény véleményem szerint sokkal fontosabb volna — különösen az alsóbb néposztályokat — népies előadások, ismeretterjesztő füzetek és iskolai oktatás útján felvilágosítani az alkoholizmus romboló hatásairól. Ily módon talán elérnénk azt, hogy nem volna szükség hasonló törvényekre. Kolozsvár 1930 május 19. Egy antialkoholista. WCCBNZÉK Comsa Iones szenátor beszámolója eddigi működéséről. A giurgiui kereskedelmi és iparkamara legutóbb körlevelet intézett az ország összes kereskedelmi és iparkamaráihoz, amelyben elpanaszolta, hogy a kamarák által választott szenátorok nem állanak feladatuk magaslatán és nem képviselik elég intenzíven a kamarák érdekeit. Comsa Ionel, a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara által megválasztott szenátor a vádra válaszul részletes beszámolót küldött a kolozsvári kereskedelmi és iparkamarához. Comsa szenátor beszámolt parlamenti működéséről, ismertette a kényszeregyezségi törvény megalkotása körüli közbenjárásának eredményeit, az ital-kiskereskedők megadóztatása ügyében, a tőzsdetörvény megalkotása ügyében végzett intervencióit. Körlevele végén hangoztatja, hogy csak tisztán kereskedelmi ügyekben tevékenykedett és a napi politikától tartózkodott. BÁRHOL megjelent MAGYAR KÖNT?« legelőnyösebben az ELLENZÉK könyvosztályában szerezhető be. Vaaitnáp, 1939 jаа/ая Г. ■ Mesebeli rőzseszedő anyóka a szigorú hadbíróság előtt Határátlépők galériája: az olasz dezertőr, a pesti pincér, akinek sok kávéval tartoznak, egy orosz, egy bolgár és négy magyar legény. —No meg a gyámoltalan Lidi néni... Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) A hadbíróság előtt a vádlottak számára fentartott kis rekeszben, nagycsoport ember álldogál. Alig férnek el a kis kétméteres helyen. Nyolc férfiből és egy apró öreg nénikéből áll ez a csoport, akiknek az a vádirat szerinti vétsége, hogy jogtalanul lépték át a határt. Aki nem akart Mussolini katonája lenni Előbb alacsony, olajbarna arcú, fürge emberre kerül a sor. Az ember mezítláb van, szakadt a kabátja, nadrágja, szürkés szinű inge, amolyan vándorlegényféle. Csehszlovákia felől lépte át a határt. Épp a granicsárok markába szaladt. Név? Az olajbarna ember, furcsa és idegen akcentussal beszél, jobban mondva nyögdécsel egy pár útjában felszedett, futtában hallott román szót, amelyek szerint őt — Cincio Emilnek hívják, olasz, Hómában született. Nem akart katona lenni. Dezertőr vált belőle. Körözték. Erre külföldre menekült. Bejárta az utódállamokat, Jugoszláviát, Csehszlovákiát, sehol sem kapott elhelyezkedési lehetőséget, sehol sem kapott állást, így Romániában akart szerencsét próbálni. Kék szemében távoli vidékek úsznak, olasz szavakat mormol. Róma és Kolozsvár... A hadbíróság érdeklődve nézi a mezítlábas embert, hajdan jószabású kék ruháját, mely azonban most csupa rongy és cafat. Tizenkét év óta nem láttam a családomat Sohn Adolf, jobb öltözékű, őszes ember. Foglalkozása? Pincér. Magyarország felől lépte át a határt. Védekezik: — 1918-ban, a világháború idején Magyarországra szakadtam Szatmár megyében élő családomtól. Tizenkét éve nem láttam anyámat, feleségemet, gyermekemet. Többször akartam hazajönni, de soha sem sikerült, mert nem volt pénzem. Rengeteg feketével tartoznak az urak és nem fizetnek. Folyton tolódott a dolog, pénz nem gyűlt, vártam, hogy egy kis pórázt haza is hozhassak, így tizenkét évig nem tudtam jönni. Ezelőtt két hónappal sürgöny jött, anyám haldoklik. Minden pénz és igazoló irat nélkül azonnal nekiindultam, hogy mégegyszer lássam ebben az életben azt, aki életre hozott. Nem akartam rosszat én kérem ... Becsületes ember vagyok. A többi vádlottak: egy bolgár, egy orosz, állást keresni jöttek Romániába. Négy fiatal magyar legény, rokonaik látogatására mentek át Magyarországra. Mindössze négy-öt napig voltak ott, aztán visszajöttek. Visszajövet tartóztatták le őket a granicsárok és állították tiltott határátlépésért a hadbíróság elé. Lidi néni kálváriái A férfi vádlottak után előkerül a nővádlott. Az apró öreg nénike. Alig több egy méternél. Jóformán ki sem látszik a korlát mögül. Ráncos, kis arca csupa félelem, amint nézi az érdemrendes komoly hadbírókat. Mészáros Lidia a neve. Lidi néni... így mondja el tragikus esetét: — Egy napon, ötven-hatvan nappal ezelőtt, az erdő szélén szedtem gallyakat. Méryen a földre hajoltam, orrom szinte érte a földet — s itt a töpörödött nénike illusztrálni kezd, — szedtem, szedtem a gallyat kérem, baktatok mélyen lehajolva, hát egyszer csak, uram Isten — két idegen katona áll előttem — s ordítja, hogy átléptem a határt, idegen országban vagyok. Most törvény elé állítanak és megbüntetnek. Rimánkodtam, hogy dehogy is akartam én átlépni a határt, csak rőzsét és gallyat szedtem, hogy vacsorához tüzet csináljak, de a katonák elhurcoltak, szegény 77 éves öregasszonyt. Tragikomédia. A magyar szavak idegenül csengenek a teremben, a tolmács fordít. A bíróság csóválja a fejét, bizony kár volt ezt az öreg nénit, 77 éves Lidi nénit idehurcolni, nem bűnös ez ... A királyi biztos beszél, aztán a bíróság ítéletrehozatalra vonul vissza. A tolmáccsal, egy fiatal főhadnaggyal átmegyünk a vádlottak szobájába. Vigasztaljuk Lidi nénit. Hogy hazamegy, a bíróság elejti a vádat. A szegény apró, töpörödött néni sírva panaszkodik. —г Nem csináltam én semmit kérem. Mégis milyen kálváriát jártam. Négy hete már, hogy pusztaföldön halok, nincsenek fogaim, a kemény komiszkenyeret nem tudom megrágni. Nagy kálváriát jártam. Csak gyűjtöttem a rőzsét, szép tavaszi nap volt, gondoltam, este milyen jó vacsorát főzök». Két nagy fiam van. S egyszerre csak megfognak a granicsárok. Ebben a kis kendőben hoztak el. Megfáztam bizony nagyon. De ilyet ... de ilyet . . . Ekkor csönget a hadbiróelnök, ítéletet hirdetnek. Bemegyünk. Mussolini szökevény katonája, Cincio Emil két hónapi fogságot kap. A pincér negyvenöt napot. A többiek egy-két-három hónapot, az oroszt felmentik. Lidi néni ellen elejtik a vádat. Visszük az örömhírt. — Ó, ó — mondja Lidi néni. — Ideje is, hogy már haza jussak, itt tönkrementem már, szegény öreg asszony. És elkezd könnyezni. Lidi néni, a mesebeli rőzseszedő öreg anyóka, aki váratlanul eltűnt egy tavaszi délután, rőzseszedés közben, fiainak bizonyára nagy rémületére. (sz.) A „KÜLFÖLDI NÉMETEK SZÖVETSÉGE”, A BERLINI VEREIN DER AUSLANDSDEUTSCHEN most ünnepli ötven éves fennállásának évfordulóját. Ebből az alkalomból a különböző országokban elszórt németség népviseleteivel felvonulást rendezett Berlinben. A felvonulás élén, amint képünkön látható, az erdélyi szászok népviseletébe öltözött küldöttség állott. Komoly cégek komoly eredménynyel az Ellenzékben hirdetnek! Új férfi és fium ruha üzlet ! Kész ruhák, valamint saját szabóságom által, saját szöveteimből készült fftfltHn-ruhákat freendMrt«hai)álefeai ■иииниимииииииииммжтяжпГ|11Ш mi lllll■■■■я■ишяшмж',•^]niar^llгlгlт■^д■■и■cцa legújabb divat szerint készítve, legelőnyösebben szerezheti be SZABOTT ARAKI HENDEL LAJOSNÁL Cluj,Calea Reg. Ferdinand (volt Wesselényi utca) 2/a. sz. — SZOLID KISZOLGÁLÁS! шзэяа