Ellenzék, 1930. június (51. évfolyam, 122-148. szám)

1930-06-01 / 122. szám

­4. тПаГ. HOZZÁSZÓLÁS Antialkoholista a szesztörvényről Tekintetes Szerkesztőség! Az Ellenzék f. hó 16-iki számában ismer­tette a pénzügyminiszter által beterjesztett új szesztörvény tervezetét. — Bevallom, a tervezetet csak az Ellenzék hasábjairól is­merem, azonban ehhez az ismertetéshez sze­retnék egy pár szót hozzáfűzni, mivel ez nem világítja meg a tervezetet minden ol­dalról. Jóllehet, álláspontom nem fedi minden tekintetben a t. Szerkesztőség cikkének ál­láspontját, remélem, hogy soraimat szíves lesz leközölni már csak azért is, mivel egy ilyen, az egész ország lakosságának életére kihatással levő törvényjavaslatot szükség­szerűen meg kell világítani minél több né­zőpontból és a t. Szerkesztőség mindig he­lyet szokott adni az ellenvéleményeknek is. Szerény véleményem szerint ennek a tör­vénytervezetnek a tendenciája nem is olyan lekicsinylendő. Hangsúlyozom, nem ismerem a terveze­tet. De abból a tényből, hogy a szeszgyáro­sok, vendéglősök, kocsmárosok, valamint a szeszes italok árusításával foglalkozó keres­kedők az érdekeiket látják veszélyeztetve és a törvénytervezet elfogadásának megakadá­lyozására törekednek, arra kell következ­tetnünk, hogy olyan intézkedéseket tartal­maz, amelyek a szesz gyártását és forgalom­­bahozatalát korlátozni volnának hivatva. A­mint az Ellenzék ismertetése kifejti: száraz rezsimet akar teremteni. Ezek az intézkedések: a kocsmai hitel megszüntetése, az árusítás időtartamának korlátozása, a kártyaszobákban a szeszes­italok kiszolgálásának eltiltása stb. tényleg alkalmasak arra, hogy némikép csökkent­sék a szeszfogyasztást és ez feltétlenül sérti az annak gyártásával és forgalombahozata­­lával foglalkozók érdekeit, így érthető a törvénytervezet ellen való felzúdulásuk és az az akció, amit annak megváltoztatása ér­dekében megindítottak. Hiba volna azonban figyelmen kívül hagyni azt, hogy ezek az intézkedések az ő érdekeiket tényleg veszélyeztetik ugyan, azonban az ország több millió lakosának ér­dekét célozzák, már­pedig ez valamivel fon­tosabb, mint a néhányezer szeszgyáros, f­ocs­­máros stb. érdeke. Nem akarok itt az alkoholizmus romboló hatásairól értekezést írni, az alkoholizmus csökkentésének előnyeit felsorolni is szük­ségtelennek tartom, de reá kell mutatnom arra, hogy ha az emberek a szeszre köl­tött milliárdok egy részét megspórolják, úgy azt a pénzt egy életszükségleti igényeik ki­elégítésére fordíthatják és amennyit csök­ken a szeszfogyasztás, ugyanannyit fog emelkedni egyéb életszükségleti cikkek (ru­házat, élelmiszer stb.) fogyasztása és az ezek forgalombahozatalával foglalkozó ke­reskedők és iparosok bevétele. De lénye­gesen csökkennének az alkoholizmus szülte betegségek, nyomor, tragédiák, öngyilkossá­gok stb. száma, sőt mondhatni csökkenne a börtönök és tébolydák lakóinak száma is. Kérdem már most, szabad-e ezt a törvény­­javaslatot az alkoholizmus megakadályozása szempontjából helyteleníteni? Nem mondom, hogy a törvényjavaslatnak nincsenek hibái. .Vannak, de ezek egészen más hibák. . Nem volna szabad a törvényjavaslatnak arra törekednie akkor, amikor a szeszfo­gyasztás csökkentését tűzi ki célul, ugyan­akkor a szeszgyárosoktól és a szesz forga­­lombahozóitól nagyobb állami bevéte­leket vesz számításba.­­ Számolni kell ugyanis azzal, hogy ezen a címen az adó­bevételek lényegesen csökkenni fognak, ez azonban többszörösen megtérül az egyéb szükségleti cikkek forgalmának emelkedése folytán kiróható adótöbbletből és a polgárok adózóképességének emelkedéséből, sőt mondhatni, hogy a bűnözés és fertőző be­tegségek csökkenése következtében az igaz­ságügyi és közegészségügyi intézményeknél elérhető megtakarításokból is. Természetszerűleg mindez csak akkor, ha a szeszfogyasztás tényleg csökkenne. Sajnos! Ettől a törvénytervezettől vajmi csekély eredményt lehet várni! Ha az ame­rikai szesztilalmi rendelkezések nem tudták elérni a kellő célt, lehet-e ettől a — mond­hatni — enyhe intézkedéseket tartalmazó törvénytervezettől különösebb eredmé­nyeket várni? Ma már az ivási szokás, az ivási kényszer annyira beleette magát a társadalom minden rétegébe, hogy ma már el sem lehet kép­zelni társas összejövetelt szeszfogyasztás nél­kül. Mondhatni, az emberek minden alkalom­mal isznak anélkül, hogy egy igen jelenté­keny része tudatában volna és számolna an­nak káros hatásával. Az ma már mit sem fog segíteni az alkoho­lizmus szülte bajokon, hogy némikép csök­kenteni fogjuk az ivási alkalmat és megtilt­juk a hitelbe való árulást. Ezt a legköny­­nyebb lesz kijátszani s az ivásra más alkal­mat találni, aminthogy kijátsza az amerikai polgárság a szesztilalmi rendelkezéseket. Szerény véleményem szerint sokkal fonto­sabb volna — különösen az alsóbb néposz­tályokat — népies előadások, ismeretter­jesztő füzetek és iskolai oktatás útján fel­világosítani az alkoholizmus romboló hatá­sairól. Ily módon talán elérnénk azt, hogy nem volna szükség hasonló törvényekre. Kolozsvár 1930 május 19. Egy antialkoholista. WCCBNZÉK Comsa Iones szenátor beszámolója eddigi működéséről. A giurgiui kereskedelmi és iparkamara legutóbb körlevelet intézett az ország összes kereskedelmi és iparkamarái­hoz, amelyben elpanaszolta, hogy a kamarák által választott szenátorok nem állanak fel­adatuk magaslatán és nem képviselik elég intenzíven a kamarák érdekeit. Comsa Ionel, a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara ál­tal megválasztott szenátor a vádra válaszul részletes beszámolót küldött a kolozsvári ke­reskedelmi és ipar­kamarához. Comsa szená­tor beszámolt parlamenti működéséről, is­mertette a kényszeregyezségi törvény megal­kotása körüli közbenjárásának eredményeit, az ital-kiskereskedők megadóztatása ügyében, a tőzsdetörvény megalkotása ügyében vég­zett intervencióit. Körlevele végén hangoztat­ja, hogy csak tisztán kereskedelmi ügyekben tevékenykedett és a napi politikától tartóz­kodott. BÁRHOL megjelent MAGYAR KÖNT?« legelőnyösebben az ELLENZÉK könyv­osztályában szerezhető be. Vaaitnáp, 1939 jаа/ая Г. ■ Mesebeli rőzseszedő anyóka a szigorú hadbíróság előtt Határátlépők galériája: az olasz dezertőr, a pesti pincér, akinek sok kávéval tartoznak, egy orosz, egy bolgár és négy magyar legény. —No meg a gyámoltalan Lidi néni... Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) A hadbíróság előtt a vádlottak számára fentartott kis rekeszben, nagycsoport ember álldogál. Alig férnek el a kis két­méteres helyen. Nyolc férfiből és egy apró öreg nénikéből áll ez a csoport, akiknek az a vádirat szerinti vétsége, hogy jogtalanul lépték át a határt. Aki nem akart Mussolini katonája lenni Előbb alacsony, olajbarna arcú, fürge emberre kerül a sor. Az ember mezítláb van, szakadt a kabátja, nadrágja, szür­kés szinű inge, amolyan vándorlegény­­féle. Csehszlovákia felől lépte át a ha­tárt. Épp a granicsárok markába szaladt. Név? Az olajbarna ember, furcsa és idegen akcentussal beszél, jobban mondva nyögdécsel egy pár útjában felszedett, futtában hallott román szót, amelyek sze­rint őt —­ Cincio Emilnek hívják, olasz, Hómában született. Nem akart katona lenni. Dezertőr vált belőle. Körözték. Erre külföldre mene­kült. Bejárta az utódállamokat, Jugoszlá­viát, Csehszlovákiát, sehol sem kapott el­helyezkedési lehetőséget, sehol sem ka­pott állást, így Romániában akart sze­rencsét próbálni. Kék szemében távoli vidékek úsznak, olasz szavakat mormol. Róma és Kolozsvár... A hadbíróság ér­deklődve nézi a mezítlábas embert, haj­dan jószabású kék ruháját, mely azon­ban most csupa rongy és cafat. Tizenkét év óta nem láttam a családomat Sohn Adolf, jobb öltözékű, őszes ember. Foglalkozása? Pincér. Magyarország felől lépte át a határt. Védekezik: — 1918-ban, a világháború idején Magyar­­országra szakadtam Szatmár megyében élő családomtól. Tizenkét éve nem láttam anyá­mat,­­ feleségemet, gyermekemet. Többször akartam hazajönni, de soha sem sikerült, mert nem volt pénzem. Rengeteg feketével tartoznak az urak és nem fizetnek. Folyton tolódott a dolog, pénz nem gyűlt, vártam, hogy egy kis pórázt haza is hozhassak, így tizenkét évig nem tudtam jönni. Ezelőtt két hónappal sürgöny jött, anyám haldoklik. Minden pénz és igazoló irat nélkül azonnal nekiindultam, hogy mégegyszer lássam eb­ben az életben azt, aki életre hozott. Nem akartam rosszat én kérem ... Becsületes em­ber vagyok. A többi vádlottak: egy bolgár, egy orosz, állást keresni jöttek Romániába. Négy fiatal magyar legény, rokonaik látogatására mentek át Magyarországra. Mindössze négy-öt napig voltak ott, aztán visszajöttek. Visszajövet tar­tóztatták le őket a granicsárok és állították tiltott határátlépésért a hadbíróság elé. Lidi néni kálváriái A férfi vádlottak után­­ előkerül a nő­vádlott. Az apró öreg nénike. Alig több egy méternél. Jóformán ki sem látszik a korlát mögül. Ráncos, kis arca csupa félelem, amint nézi az érdemrendes komoly hadbíró­kat. Mészáros Lidia a neve. Lidi néni... így mondja el tragikus esetét: — Egy napon, ötven-hatvan nappal ez­előtt, az erdő szélén szedtem gallyakat. Mér­­yen a földre hajoltam, orrom szinte érte a földet — s itt a töpörödött nénike illusz­trálni kezd, — szedtem, szedtem a gallyat kérem, baktatok mélyen lehajolva, hát egy­szer csak, uram Isten — két idegen ka­tona áll előttem — s ordítja, hogy átlép­tem a határt, idegen országban vagyok. Most törvény elé állítanak és megbüntetnek. Rimánkodtam, hogy dehogy is akartam én átlépni a határt, csak rőzsét és gallyat szed­tem, hogy vacsorához tüzet csináljak, de a katonák elhurcoltak, szegény 77 éves öreg­asszonyt. Tragikomédia. A magyar szavak idegenül csengenek a teremben, a tolmács fordít. A bíróság csóválja a fejét, bizony kár volt ezt az öreg nénit, 77 éves Lidi nénit ide­hurcolni, nem bűnös ez ... A királyi biz­tos beszél, aztán a bíróság ítéletrehozatalra vonul vissza. A tolmáccsal, egy fiatal főhadnaggyal átmegyünk a vádlottak szobájába. Vigasz­taljuk Lidi nénit. Hogy hazamegy, a bíró­ság elejti a vádat. A szegény apró, töpörödött néni sírva panaszkodik. —г Nem csináltam én semmit kérem. Mégis milyen kálváriát jártam. Négy hete már, hogy pusztaföldön halok, nincsenek fogaim, a kemény komiszkenyeret nem tu­dom megrágni. Nagy kálváriát jártam. Csak gyűjtöttem a rőzsét, szép tavaszi nap volt, gondoltam, este milyen jó vacsorát főzök». Két nagy fiam van. S egyszerre csak meg­fognak a granicsárok. Ebben a kis kendő­ben hoztak el. Megfáztam bizony nagyon. De ilyet ... de ilyet . . . Ekkor csönget a hadbiróelnök, ítéletet hirdetnek. Bemegyünk. Mussolini szökevény katonája, Cincio Emil két hónapi fogságot kap. A pincér negyvenöt napot. A többiek egy-két-három hónapot, az oroszt felmentik. Lidi néni ellen elejtik a vádat. Visszük az örömhírt. — Ó, ó — mondja Lidi néni. — Ideje is, hogy már haza jussak, itt tönkremen­tem már, szegény öreg asszony. És elkezd könnyezni. Lidi néni, a me­sebeli rőzseszedő öreg anyóka, aki várat­lanul eltűnt egy tavaszi délután, rőzse­­szedés közben, fiainak­­ bizonyára nagy rémületére. (sz.) A „KÜLFÖLDI NÉMETEK SZÖVETSÉGE”, A BERLINI VEREIN DER AUSLANDS­DEUTSCHEN most ünnepli ötven éves fennállásának évfordulóját. Ebből az alkalomból a különböző országokban elszórt németség népviseleteivel felvonulást rendezett Berlinben. A felvonu­lás élén, amint képünkön látható, az erdélyi szászok népviseletébe öltözött küldöttség állott. Komoly cégek­­ komoly eredmény­­nyel az Ellenzékben hirdetnek! Új férfi és fium ruha üzlet ! Kész ruhák, valamint saját szabóságom által, saját szöveteimből készült fftfl­tHn-ruh­ákat freendMrt«hai)álefeai ■иииниимииииииииммжтяжпГ|11Ш mi lllll■■■■я■ишяшмж',•^]niar^llгlгlт■^д■■и■cцa legújabb divat szerint készítve, legelőnyösebben szerezheti be SZABOTT ARAK­­I HENDEL LAJOSNÁL Cluj,Calea Reg. Ferdinand (volt Wesselényi utca) 2/a. sz. — SZOLID KISZOLGÁLÁS! шзэяа

Next