Ellenzék, 1930. november (51. évfolyam, 247-271. szám)

1930-11-01 / 247. szám

2. eltal. Ahol három hónapi kúra után vá­ni lehet Reno, az amerikaiak válási fürdőhelye — A kúra sikere minden esetben biztosítva van, csak a kellő pénz szükséges hozzá. — Ön is kúrára jött ide? — kérdik az érkezőtől Re­nóban, ami annyit jelent: ön is azért jött ide, hogy váljon ? Ha az em­ber igenlőleg int, akkor már belépett a hasonló betegséggel ide érkezők közössé­gébe és az emberek megértéssel szoron­gatják a kezét. Torda a kofapecsenyéjéről híres, Reno arról, hogy itt választják Amerikában leg­könnyebben el a házastársakat. A házas­sági köteléket fájdalom nélkül vágják el Renóban. A kúra sikere — mert Reno fürdőhely — előre is garantálva van, még a legsúlyosabb esetekben is. Minden, amit a páciensektől kivonnak, csak annyi, hogy fizessen, jól fizessen. Kellemetlen magán­ügyek iránt érdeklődni annyira illetlen dolog Amerikában, mint például a köröm­fá­ás. Renóban nem is érdeklődnek a felek magánügyei iránt. Ezért látni annyi meg­­elégedett arcot, melyeken a mosolygó kis­ürdőhely barátságos napsugarai tükröződ­nek vissza. Kedves, tiszta városka Reno, olyan friss, mint egy keményített gallér, melyet éppen a mosodából hoztak haza. Pénz itt nem játszik szerepet, van bőven belőle a városházán, ahol arannyal fizetik meg az érdekeltek a váláshoz szükséges okmányokat. A városatyák is kedves humorral be­szélnek erről a jövedelmi forrásról és egy­általán nem tiltakoznak az ellen, ha va­laki majomszínháznak nevezi a renói bí­róság előtt lefolyó válóperes tárgyalásokat. Mikor elérkezik a válóper napja, bíró, ügy­véd és páciens mindig ugyanazokat a be­tanult formulákat veralizik le: — Hol la­kik ? — Renóban. Hogy bánt önnel a férje? — Borzalmasan. — Részletezze kijelen­tését. — Volt olyan nap, mikor egyetlen szót sem szólt hozzám. — Káros volt az egész­ségére? — Hogyne, egész ideges lettem. Azt hiszi, hogy egészsége veszedelemben forog, ha ez tovább is így tart? — Igen.­­ Ebben az esetben kénytelenek vagyunk kimondani a válást... — és a már készen álló válási okmányt a bírós­g elnökének aláírásával át is adják a páciensnek. A bírók számára közkedvelt sportok tartozik, hogy melyik tudja gyorsabban ki­mondani a válást. Az érdeklődők másod­­percmutató órával a kezükben kontrolálják a dolgot. Egy rendi ügyvéd, mint csodát mesélte el, hogy kétezer válópere közül egyet mégis elveszítek. De ebben az eset­ben tényleg hallatlanul buta volt az asz­­szony, akkor a biró azt kérdezte tőle, hogy hol lakik, azt válaszolta: Newyork­­ban. „He-he-eb-mm, hol ?“ ismételte a*biró. „Newyorkban*, válaszolt a buta liba. „Hát akkor nincs mit csinálni. Ha ön nem Re­nób­an, hanem Newyorkban lakik, akkor nem választhatom el.“ Mert ez a fő: itt van a kutya eltemetve: a válópereseknek renói illetőségűeknek kell lenni. Három hónapi tartózkodás Renóban, ami alatt a pácienseket valósággal megkopasztják a renei üzletemberek, ügyvédek és adósze­dők és ezután egy nap a bírósági tárgya­lásra i­­s a beteg gyógyultan hagyhatja el a fürdőhelyet. A hotelszobákban kedves kis kalendá­riumok lógnak a falon, melyeken a három hónap egymást követő napjai fekete be­tűkkel vannak följegyezve és az ezt kö­vető nap — hurrá ! — égő vörös diszbetű­­vel. Hogy mivel ütik agyon a gazdag em­berek — mert csak gazdag emberek tud­nak Renóban kúrát venni — ezt a három hónapot ? Hát, szükség esetén csalni is lehet egy kicsit. Az ember maga helyett mást küld Renóba három hónapra, a fő csak az, hogy a szükséges pénzt kiadja. Ebben az esetben a szálloda szobalánya, vagy pincérnője, aki tanúva­lomást tesz arról, hogy az illető három hónap óta mindennap látta, a szokásos d­iakon kívül még külön tekintélyes borravalóra is tart igényt. De sokan Renóban töltik mind a három hónapot, mert­ itt igen jókedvűen telnek el a napok. A rend­ szalmaözvegy-bálok hí­resek. Különösen a válóperek tárgya­lási napja előtt szoktek nagy mulatáso­­t ren­dezni. Már előfordult az is, hogy a kitű­zött tárgyalást el kellett halasztani, mert a kliensek, bírák, ü­gvédek és tanuk olyan mutatást rendeztek, hogy másnapra nem tudtak megjelenni a tárgyaláson. Feltűnően sok a fogorvos Renóban. A három hónapi pihenés ugyanis igen jó al­kalom arra, hogy az ember a fogait ala­posan rendbehozassa. Mások unalmukat azzal űzik el, hogy nyelveket tanulnak. Mindenféle nyelvmesterek hirdetik magu­kat, akik a válási kúrára érkezőket meg­tanítják a francia, német, spanyol, sőt a kinai nyelv elemeire is. Az unalom elűzé­­s­re legkülönösebb dolgokat eszelik itten ki. Kedves kis városka. Renonak 18.000 lakója van és a válópe­res , körülbelül tízmillió dollárt (mintegy másfélmilliárd lejt) hagynak itt évente. De vannak pro éi árok is a vendégek között. Pincérek, pincé­rők, szobalányok néha szintén csak azért vállalnak munkát Reno­­ban, hogy a válási kúrán ők is átmenje­nek. Az ügyvédek, akik néha 200.000 dol­lárt vesznek el a milliomostól, a szoba­lánynál megelégednek 25—50 dollárral is. Különösen érdekesek a Renóba hozott gyerekek. Vannak köztük olyanok, akik­nek mamájuk van, de n­icsen papájuk. Vannak olyanok, akiknek egy mamájuk és két papájuk van, sőt olyanok is, ak­inek egy papájuk és több mamájuk van. „Van már uj papád? kérdezik a gyerekek egy­mástól a játszótereken. „Látod”, mondja egy másik, „ez itt az uj mamám a régi papámhoz!“ Mert ez a különös: b­árm eny­­nyire is sietn­e az emberek Renóban egy­mástól elválni, gyakran előfordul, hogy a válás után, ott rögtön mindjárt újra házas­ság láncait veszik magukra. ELLENZÉK Szom­bat, 1930 nvember 1. Az egykori koldus, mint háziúr, magánlaksértés! keresetet indít Ер a fantasztikus kolossvári karrier története. Rátosi Dénes az állami adóra panaszkodik Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) A féllábú panaszos, aki mankójára tá­maszkodva várakozott arra, hogy a ko­lozsvári törvényszék elítélte lakóját, akit magánlaksértéssel vádolt, nagyon isme­rős volt nekem. Valahogyan visszanyúlt az emlékezésem egészen a gyermek­korba, amikor Rátosi Dénes még nem volt ilyen jól szituált úriember s ha csak nem csal az emlékezetemben hirtelenül felbukkant kép... naphosszat ott állott a Bartha Miklós­ utca sarkán az akkori Osztrák-Magyar Bank épülete előtt és tisztességes kalapemeléssel hívta fel a jótékonyszívü sétálók figyelmét nyomo­­rékságára. Világlapok hasábjain, nagy regényírók könyveiben nem ritkaság az olyan történet, hogy koldus után száz­ezres vagyonok maradnak hátra, itt Ko­lozsváron azonban elég valószínűtlennek látszik a történet és inkább kíváncsiság­ból, mint komoly meggyőződésből kér­deztem meg a panaszost: — Hogyan tudott vagyont szerezni, Rátosi úr? A rokkant ember rám nézett. Bosszú­sággal vegyes megdöbbenés volt a tekin­tetében: — Nehezen, nagyon nehezen ... sok ön­megtartóztatással és nélkülözéssel. De, mondja kérem, hogyan ismert rám? Azt feleltem, hogy régi kolozsvári vagyok, jól emlékszem, hogy ő örökölte a bosznia­­hercegovinai rokkant helyét a Bartha Mik­­lós­ utcai fronton, de sehogyan sem tudom megérteni, miképen tudott koldulásból házat szerezni magának. A koldus regíz­je Rátosi Dénes most már beszélni kezdett. Elvégre nem szégyen a mai világban sem, amikor törvény tiltja a koldulást, hogy egy békebeli koldus annyit koldult össze, ameny­­nyivel házat és telket vásárolhatott magá­nak. Az egykori koldus elbeszélte, hogy fil­lérekből szerezte a vagyonát. Sziklaszilárd elhatározással fogott a kolduláshoz, mikor egy gyári szerencsétlenség következtében százszázalékos rokkanttá vált, hogy nem nyugszik, amig nem biztosít békés, nyugodt öregséget magának. Különösen a kezdet ment nehezen, amig vagyonának alapjait megvetette. Esténként sokszor üres gyomor­ral kószált a sétatéren, pedig a kabátja bé­lésébe varrva már száz koronánál is többje volt elrejtve és az éhség parancsa egyre sür­gette, hogy nyúljon a megspórolt pénzéhez. Rátosi inkább nagyúri házak konyháinak hulladékával csillapítota éhségét, de nem nyúlt az összekoldult pénzhez.­­Azóta az egykori jótékony Mecénások közül számo­san koldusbotra jutotak. Egy fiatal ügyvéd, Rátosi megértő pártfogója pz önkezével vetett véget életének.­ Azután következtek a hábo­rító évek. Az ingatlan értéke rohamosan csökkent. Rátosi felhasználta a konjunktú­ra éveit, telket és házat vásárolt magának a Pata­ utcában, de még mindig nem hagyott fel a koldulással. Hiába, jövedelmező mes­terség volt ez az összeomlás éveiben, ami­kor az emberek már nem nézték a pénz ér­tékét és szívesen odavetettek az illedelmes koldusnak egy-egy nagyobb bankót is. Ráto­si pedig egyre építkezett, terjeszkedett, na­­gyobbította a házát, amelynek már négy la­kója volt, mikor a kormány rendelete meg­tiltotta Romániában a koldulást. Az ül­dözim­ Rátosi Dénes ekkor már nem volt rászo­rulva a könyöradományokra. A házbérek tisztességes megélhetést biztosítottak neki. A Bartha Miklós­ utcai koldus levetette ösz­­sze-vissza foldozott ruháját, hogy a jómódú polgár pléhgombos mentésével cserélje fel. Aki nem ismerte a Pata­ utcai féllábú há­ziúr múltját, az bizony sohasem gondolná, hogy a mosolygós arcú öreg úr valaha reg­geltől késő éjszakáig, esőben, hóban ott áll­dogált az utcasarkon és megköszönte, ha va­laki egy-egy kétfillérest hullatott a kalapjá­ba. Most pedig...Ыцш ez most ... most pert indított özv. Kun Istvánná munkásasszony ezen, aki hónapokon át nem fizetett házbért neki s akinek ezért jogerő­sen elrendelték kilakoltatását. Kun Istvánná holmiját (volt néhány széke és egy alaposan megviselt ágya), hatósági segédlettel kitet­ték az udvarra. Kunna nem akart belenyu­godni a kilakoltatásba, feltörte régi lakásá­nak ajtaját és visszavitte szegényes bútorait. A törvényekkel tisztában lévő Rátosi erre megindította ellene a keresetet magánlak­sértés miatt. Ahogy így, a világ folyásáról beszélge­tünk, Rátosi még hozzá is teszi: — Hja kérem, nehéz az élet, nem akarnak fizetni az emberek. Rossz dolog háziúrnak lenni, az embernek nem fizetnek és tecsik tudni az adó... Elbúcsúztam Rátosi úrtól. Hatalmas ka­­laplengetéssel üdvözölt a távozáskor, ami­kor a törvényszolga a nevét kiáltotta. Én pedig az adóra gondoltam. Nem az állami adóra, amelyre Rátosi úr panaszkodott, ha­nem a jótékonyság adójára, amely Kolozs­váron is tudott egy szívós akaratú ember­ből könyörtelen háziurat csinálni (v. j.) Mielőtt egy szép és hasznos karácsonyi, vagy újévi ajándékot választana, fordul­jon személyesen, vagy írásban a H­AMBURG-AMERIKA LINIE S.A.R. -hez Bucuresti, Calea Victoriei 8 f., Timisoara , Str. Mercy 2. vagy fiókjaihoz. SZABADI­ ARRA HELYEZTÉK A KÉMKE­DÉSSEL VÁDOLT ARADI ÚJSÁGÍRÓT. Aradi tudósítónk jelenti: A bukaresti szigu­­ranca rendeletére Aradon letartóztatott és Bukarestbe szállított Schauer Aladár hírlap­írót tegnap szabadlábra helyezték, mert a kémkedésben semmi része nem volt. Schauer azért maradt olyan sokáig fogságban, mert kihallgatására csak tegnap került sor. Slágerek naponta érkeznek az ELLENZÉK­­ ceneműosztályába. Nyolc él egy emberesdül Marosvásárhely. (Az Ellenzék tudósítójá­tól.) Alig pelyhedző bajuszú, hetyke székely­ legény állott tegnap gyilkosság bűntettével vádolva a maros­vásárhelyi Ítélőtábla felebb­­viteli tanácsa előtt. A fiatal legénynek sú­lyos bűn nyomta a lelkét, beszámíthatatlan pillanatban meggyilkolta Costandi Gábor nevű sógorát Az eset Csikszentgyörgy községben, a falu korcsmájában történt, ahol táncvigalomra gyűltek össze a legények. Vigan járta a nóta és a tánc és közben egymásután ürültek ki az üvegek. A mulatozók között volt Cikó János és sógora, Costandi Gábor is. Régi ha­rag volt közöttük s az elfogyasztott szesz ezt az ellenségeskedést még jobban kiélezte. Cikó összeütközött sógorával, a csizmaszár­ból kiröpült a kacér és Costandi Gábor mel­lében állott meg, aki jajszó nélkül, mintha villámcsapás érte volna, lezuhant a korcsma padozatára. Azután úgy történt, mint ren­desen: a halálosan sérült embert beszállítot­ták a kórházba, ahol néhány nap alatt meg­halt. A gyilkos legény felett első fokon a ma­rosvásárhelyi törvényszék ítélkezett. A vád­lott itt azt adta le mentségére, hogy esze ágá­­ban sem volt sógorát bántalmazni, mindent az alkoholra akart hárítani. Jöttek azonban a tanuk, akik azt vallották, hogy Cikó Já­nos régóta bosszút forralt sógora ellen s csak arra várt, hogy bosszúját végrehajthas­sa rajta. Ilyen körülmények között a bíróság előre megfontolt szándékkal elkövetett ha­lált okozó súlyos testi sértés bűntette miatt nyolcévi börtönre ítélte a vérszomjas pa­rasztlegényt. Az ítélőtábla sem volt hozzá kegyesebb, mert az elsőfokú ítéletet hely­benhagyta. Nyolc év kijár egy emberéletért... Az Ekcéma Azok, akik szenvedtek ebben a kínos betegségben és éveken át tűrhetetlen viszketegséget álltak ki, a Cadum kenőcs használata után rövidesen visszanyerték álmukat és nyugalmu­kat. Ez a kenőcs heiyezetta hatásosságát azáltal, hogy ezer és ezer egyént gyó­­gyított ki, akik régóta szenvedtek ekcé­mától, sömörtől, pörsenéstől, patta­nástól, furunkulustól, kelevénytól, kiütéstől, csalánkiütéstől, vérkeléstől, aranyértől, viszketegségtől, rüh­től, tályogtól, égési sebtől, csípéstől, kér­­gesedéstől, úgyszintén sebesüléstől. Elkészültek a kü­lföldi állampolgárok személy­azonossági igazolványai Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósító­jától.) A Romániában tartózkodó idegen állam­polgárok ellenőrzésének hónapok óta tartó munkája a kolozsvári munkaügyi főfelügyelőségnél tegnap véget ért. El­készültek az új arcképes személyazonos­sági bizonyítványok és azoknak szétosz­tása már a holnapi nap folyamán meg­kezdődik. Az inspektorátus e hét elején szét­­küldte a munkaügyi felügyelőség fen­­hatósága alá tartozó vármegyei rend­őrprefektusokhoz a személyazonossági bizonyítványokat, a tegnapi nap folya­mán pedig a kolozsvári rendőrprefek­­túra is megkapta az igazolványokat, úgy, hogy december 1-én azokat már min­den jogos tulajdonos kézhez fogja kapni. Az új igazolványok kiosztása meg­nyugvást kelt a Romániában tartózkodó külföldi szakmunkások között, mert bár minisztertanácsi határozattal hosszabbí­tották meg tartózkodási engedélyüket, az utóbbi időben olyan hírek kerültek forgalomba, hogy a nagy munkanélkü­liség miatt a kormány tervbe vette a kül­földiek tartózkodásának újabb revízióját Ennek a híresztelésnek vetett véget a munkaügyi miniszter azzal, hogy utasí­totta az inspektorátusokat az igazolvá­nyok haladéktalan kikézbesítésére.

Next