Ellenzék, 1931. július (52. évfolyam, 146-172. szám)

1931-07-01 / 146. szám

2* »Wer. BU­BW2ÉK Szí г Ж a, 1931. Intius T. „Nálunk mindent fordítva csinálnak. A bolettával ütik agyon a föl­dmivesszegényeket“ Kétszeresen emelik a kenyér árát: egyszer a bolettával, egyszer a kenyér­­jeggyel. — A termelés fokozásával azonban senki sem gondol. — Ebben az évben kétszázezer hektárral kevesebb a búzaterület, mint tavaly. — Mit csinálnak ugyanekkor Oroszországban? Bukarest. (Az Ellenzék tudósítójától.) A Curentul igazán nem tartozik azok közé a lapok közé, amelyek szovjetszim­pátiával vádolhatók, mert hiszen éppen ez a lap vezette az ádáz kampányt a kommunista mandátumok megsemmisí­tése érdekében és minden számában kri­tikát mond a kommunista gazdálkodás­ról. Mai vezércikke mégis összehasonlí­tást von a kormány intézkedései és az orosz termelési rend között — az utóbbi javára. Anyagot ehhez az a terv nyújt, ame­lyet Ionescu Sisesti földmivelésügyi mi­niszter készített el a gabona árának emelése érdekében. Lapunk más helyén megírjuk, hogy e terv szerint a kor­mány tízezer lejes prémiumot ad az 1931 július 5-től 1932 július 1-ig expor­tálandó búza után. Erre az intézkedésre azért van szükség —­ mondja Ionescu Sisesti indokolása —, mert ebben az év­ben kétszázezer hektárral kevesebb te­rületet vetettek be búzával, mint tavaly. A boletta célja tehát elsősorban, hogy megakadályozza a gabonával bevetett földterületek csökkenését, másodsorban, hogy emelje a búza árát. Kétszeres kenyérdrágítás A bukaresti bulvárlapok súlyos bí­rálattal kísérik a kormánynak ezt a ren­delkezését, bár megállapítják, hogy a földmivelőkön segíteni általános állami­­ érdek. Csakhogy a segítséget megfordít­va csinálják. Nem a termelés fokozását tartják szem előtt, hanem annak a né­­hány száz gabona-exportőrnek az érde­keit, akiknek raktáraiban még a tavalyi búzából is sok hever. A kenyér ára kétszeresen fog drágul­ni, — állapítja meg a Dimineata — egyrészt a boletta által, amely a búza árát emeli, másrészt a kenyérjegy, illetve kenyérbélyeg által, amelyet a pékek kötelesek minden kenyérre rára­gasztani. Ebből a kenyérjegyből akarja vég­eredményben a kormány behozni a ba­­letta-jutalmat, a fogyasztó­közönség te­hát kétszeresen fizeti meg a gazdáknak juttatandó segélyt, egyszer a kenyérbé­lyeg által és másodszor magával a ke­nyér árával, amely már a baletta által megdrágított lisztből készül. Ehhez hoz­zájárul harmadik adóként az a várható követelése a pékeknek, hogy most már a kenyér árához arányos jövedelmet jutassanak nekik is. Végeredményében a kenyér ára leg­alább 30 százalékkal emelkedni fog, 20 százalékkal emeli a baletta és újabb 10 százalékkal a kenyérbélyeg s a pékek többletjövedelme. A regátban — ez spe­ciális szokás — még a falvak lakossága is pékkenyeret eszik. Ott a gabonát a termés behordásakor nagy tömegekben eladják és nem tartják vissza a ház szükségletére szükséges gabonamennyi­séget sem, mint ahogy ez Erdélyben szo­kás. Ott kenyeret nem sütnek az asszo­nyok, hanem a mezővárosok és nagyobb falvak pékes szekerekkel járják végig a községet és mindenki pék által sütött kenyeret fogyaszt. Ez az alapja annak a számításnak, amelyet a Dimineata is csinál s amely szerint tényleg a földmives lakosság háromszoros árdrágítással fizeti meg a balettát, amelyből tulajdonképen nem is neki, hanem csak az exportőröknek lesz haszna, mert a gabonát rendes piaci áron fogják elárusítani. Mi történik Oroszországban ? A Curentul vezércikkírója, Cesar Pet­­rescu, aki egyébként gazdag földbirto­kos Iasi mellett, azt írja, hogy az új rendszer fordítottja annak, amit tenni kellene s a kormány a mezőgazdaság segélyezésére tervbe vett intézkedések kö­zül a legtöbbet haszontalan módon al­kalmaz. Most megcsinálták a földhitel­­intézetet is, de úgy, hogy abból ismét csak a bojároknak,a nagybirtokosoknak lesz haszna, mert a kisgazdák földhitel­intézeti kölcsönhöz nem juthatnak s az a bizonyos kolhoz-törvény csak fikció és szemfényvesztés, mert ilyen alapon együttes racionális gazdálkodásra a né­pet semmiféleképen sem fogják tudni rávinni. — Mi történik ezzel szemben Oroszor­szágban? — veti fel a kérdést Cesar Petrescu. — A szovjet lapok, — írja — az Izvesztija, a Pravda és az Ekomi­­ceskaja Jizni hivatalos statisztikai adato­kat közölnek a június 15-ig bevetett te­rületekről. Összehasonlítják a számokat az ötéves tervgazdaság adataival és a múlt évi eredményekkel. Bármennyire is kételkedünk az adatok őszinteségében, azok mind olyan természetűek, hogy aggodalmat keltenek a világ gabona­piacával kapcsolatban. Egyelőre kilenc­­venhárommillió hatezer hektárt vezettek be, amelyből 57,295.000 hektár a kol­lektív farmokra, 8,369.000 hektár az ál­lami gazdaságokra és 27,342 000 hek­tár a magángazdaságokra esik. Ebből a területből közel 25 millió hektáron bú­zát termelnek és ez az ötéves tervnek 89 százalékát jelenti. A múlt évvel szemben 10 millió hektárral több búzát vetettek. A legnagyobb gabonatermelő vidék a Kazahsztan, ahol 5 és félmillió hektárt vetettek be búzával. A moszkvai kerületben 98,6 százalékban valósították meg az ötéves terv kívánalmait. Ukraj­na elvesztette elsőbbségét a gabonater­melés terén, itt inkább kukoricát, kölest és krumplit termelnek s a szovjet ható­ságok minden eszközt felhasználnak ar­ra, hogy a terv alapján kirótt gabona­­mennyiséget százszázalékosan kitermel­jék a kollektív farmok és a magánosok. Struccpolitika Petrescu Cesar azután így folytatja: Lehet beszélni kényszermunkáról, mar­hák, ekék és vetőmag rekvirálásról, de struccpolitika lenne, ha nem ismernék el ennek a termelési láznak a veszedel­mét. A szovjet harcban áll az egész ka­pitalista világgal, saját szempontjából semmilyen eszköz és semmilyen áldozat nem indokolatlan. Erre mi hiába fele­lünk teóriákkal s olyan intézkedésekkel, mint amilyen Brailában is volt, ahol a földművesek kétségbeesetten panaszolták, hogy a bankok mindenüket elkótyave­tyélik, nem kaptak semmilyen állami segítséget A harcot a szovjet­ termeléssel szem­ben csak ugyanazon fronton lehet folytatni, nem lehetünk vakok, hogy a realitást ne vegyük észre. Másodlagos kérdés aztán, hogy vál­jon az ottani rendszer humánus-e vagy sem. Ne várakozzunk, mint rendesen, ölhetett kezekkel lesve a tizenkettedik órát, amely elteltével már minden késő, máid kiköthetné a nyugdíjkérdés egyöntetű és nemzetközi rendezését, beleértve a rok-' kantügy kérdését. Végre ideje volna már a rokkantkérdést is rendezni nemzetközileg. Különben maholnap a rokkantak kénytele­nek mankóikkal harcba kelni, az elfoglalt utcasarkokért az azt elfoglalni akaró nyug­díjasokkal!! De nem elég csak óbégatni, kritizálni, aki tud, mutasson reá a kiveztő útra. Szerintünk a nyugdíjügyet, ha nemzetközi üggyé avanzsíroztatnák, Genf vehetné kezé­be a rendezést és egyedül Genf lenne képes ezt az ügyet rendezni. A nyugdíjprobléma alól fel kellene men­teni az említett középeurópai államokat, közte Romániát is természetesen. Amint al­kottak Bernben valami A. s B. kasszát, amely hivatva van a befolyó hadisarcokat a győző államok között elosztani, lehetne egy C. kasszát alapítani, mely az A és B. kasz­­szákból kapna bizonyos kigondolt címeken alapot az adósságok milliárdos súlya alatt görnyedő államok nyugdíjasainak a meg­mentésére!! Amerika és a többi nagyhatalom, ha rá­eszmélne arra, hogy a nyugdíjkérdés sem olyan alárendelt belügy, mint aminek ma tekintik, a különféle reparációs fizetésekből csinálhatna egy ugyancsak Bernben székelő nyugdíjközpontot az említett négy állam nyugdíjasai részére, olyformán, hogy a va­lószínűleg még engedni kénytelen milliár­­dok számlájára ez a négy állam onnan kap­na ellátást a nyugdíjfizetésekre, vagy pedig az általuk nyugdíj címen kifizetett milliók ezen államok tartozásainak törlesztésére könyveltetnének el. Ha ezen négy állam nem tudom hány millió nyugdíjasa jobb megélhetési viszo­nyok közé kerül, egyszerre megjavul a ke­reseti lehetőség minden vonalon. Emelkedik minden téren a fogyasztás, ezzel csökken a munkanélküliség. Hiszen amit a nyugdíjas ma kap, nem viszi magával a másvilágra, hanem még ma visszaadja a közforgalomba, legnagyobb részét már adósságvisszafizetés formájában. Ha tehát az államok egymásközt adósság­elengedés formájáról akarnak tanácskozni, vegyék kombinációba azt a sokmillió nyug­díjast is, tegyék nekik is lehetővé az adós­ságok visszatérítését. Hiszen végeredményé­ben mindez a pénz visszafolyna oda, ahon­nan kiindult, Angliába, Amerikába és a többi kontinensekre, ahol arról panaszkod­nak, hogy a lerongyolódott Európa nem tud vásárolni. A lerongyolódott Európa egy­­tizedrészben nyugdíjasokból áll. Minden le­szegényedett nyugdíjas más 2—3 családot — rokont — nyomorít meg azzal, hogy kénytelen ezeken élősködni, hiszen a nyug­díjtól rég felfordulhatott volna. Ha tehát Európa másik fele megszabadul ezektől a terhektől, melyek sokszor súlyosabbak az egyenes állami adónál, felkönnyebbül egész Európa. Romániában is a nyugdíjak fizetése sú­lyosan terheli az államjövedelmeket. Ha et­től ilyen nemzetközi uton megszabadulhat­na, nem is képzelt megkönnyebbülést szerez­ne minden adófizetőnek. Talán merjük át- Az Ellenzék nyugdíj-enkétja A nyugdíjak nemzetközi uton való rendezése E levél írója — nyugdíjas tisztviselő és volt bankigazgató — új oldalról nyúl a problémához. Fejtegetése kétségkívül ér­dekes, de gyakorlati eredményt csak akkor igér, ha ráterelődne a kormánykörök ko­moly figyelme. , A nyugdíjügyek már minden országban túlnőttek a belügyek határain. Ezek már akkora méreteket öltöttek, hogy bátran ne­vezhetnek európai, sőt talán világproblémá­nak Ma már a román, magyar, jugoszláv vagy osztrák nyugdíjak ügye nemcsak az il­lető ország gennyedő sebe: attól vakaródzik már az ausztráliai gyapjú-, az amerikai gyapot- vagy a brazíliai kávékereskedő egy­aránt. Még csak arra nem jött reá, hogy mi­től sajog a bőre. Érdekes emberi fogyatko­zás, hogy keresve keresik a bajok okát min­denben és nem akarnak figyelembe venni egy bajt, mely egész Középeurópát teszi már súlyos beteggé. Az angol munkanélküli­ség egyik fő okozója, hogy pang a szövő­ipara, középeurópai kivitele megszűnt. Vár­jon ki is vesz ma Európában angol posztot? Vagy ki csinált statisztikát arról, hogy hány millió ember lemondott a kávéról!! Csak ezt a két fogyasztási cikket hoztam fel pél­dának, mert ez a kettő fáj Amerikának és Anglián keresztül Ausztráliának. Ez a két cikk áll a legközelebb azokhoz a 100 mil­liókhoz, akik kénytelenek erről lemondani: mert, ne mondjuk ki végre, mert nyugdíja­sok!! A háború szülte a nyugdíjas mártírokat, ezek nyomorúsága kezd átragadni a dolgoz­ni akaró milliókra — munkanélküliség for­májában. Ettől kezd köhögni a tőke, nem tud szaporodni. Önmagát fogyasztja. Egy eddig ismeretlen bacilus támadta meg a tő­két, ez az, ami az emberek százmillióinak az életstandardját az állati nívóra sülyesz­­tette le, amit európai nyelven nyugdíjas ál­lapotnak nevezzünk. Ez a régi világban óhajtott boldog álla­potnak nevezett életlehetőség ma életet sor­vasztó, ragadós betegséggé fajult. Már nem Romániának és a többi körü­lötte fekvő államoknak a belügye ez, nem, ez már nem is probléma, mint feljebb neveztem, ez már felfedezett romboló epi­démia. Ez ellen már nemzetközileg kell vé­dekezni! Most, amikor a józan Amerika is ráeszmélt, hogy tenni kell valamit Euró­páért, mert különben ő is beteg lesz, ak­tuális lesz rámutatni mindenre, ami az álta­lános elszegényedés fogalma alatt ismert be­tegség gyógyszere lehet. Mi most csak a nyugdíjnak nevezett betegségnek az orvos­ságáról kívánunk tanácskozni. Amerika a győző államoknak rengeteg milliókat engedett el a háborús tartozások­ból, valljuk be gavallérosan, minden kikötés nélkül. Valamivel gavallérosabb gesztus volt, mint a franciák által az osztrákoknak felajánlott segély­kölcsön. Bár ne tette volna, vagy legalább nem minden kikötés nélkül. Most ott áll Ameri­ka, hogy megint engedni kénytelen. Bár most eszmélne fel Amerika,­ hogy mielőtt megint törülne a háborús adósságokból, ezért valami ellenszolgáltatást kötne ki. Pél- Fürdőruhában, valamint selyem fehérnemű és selyem harisnyában n­agy minőségben, mint olcsóságban, vezet az ■7W D Ptf Calea Regele Per­­dinand No. 19. és Harisnya-Ház Egy kísérlet mindenkit meggyőz

Next