Ellenzék, 1931. július (52. évfolyam, 146-172. szám)
1931-07-01 / 146. szám
2* »Wer. BUBW2ÉK Szí г Ж a, 1931. Intius T. „Nálunk mindent fordítva csinálnak. A bolettával ütik agyon a földmivesszegényeket“ Kétszeresen emelik a kenyér árát: egyszer a bolettával, egyszer a kenyérjeggyel. — A termelés fokozásával azonban senki sem gondol. — Ebben az évben kétszázezer hektárral kevesebb a búzaterület, mint tavaly. — Mit csinálnak ugyanekkor Oroszországban? Bukarest. (Az Ellenzék tudósítójától.) A Curentul igazán nem tartozik azok közé a lapok közé, amelyek szovjetszimpátiával vádolhatók, mert hiszen éppen ez a lap vezette az ádáz kampányt a kommunista mandátumok megsemmisítése érdekében és minden számában kritikát mond a kommunista gazdálkodásról. Mai vezércikke mégis összehasonlítást von a kormány intézkedései és az orosz termelési rend között — az utóbbi javára. Anyagot ehhez az a terv nyújt, amelyet Ionescu Sisesti földmivelésügyi miniszter készített el a gabona árának emelése érdekében. Lapunk más helyén megírjuk, hogy e terv szerint a kormány tízezer lejes prémiumot ad az 1931 július 5-től 1932 július 1-ig exportálandó búza után. Erre az intézkedésre azért van szükség — mondja Ionescu Sisesti indokolása —, mert ebben az évben kétszázezer hektárral kevesebb területet vetettek be búzával, mint tavaly. A boletta célja tehát elsősorban, hogy megakadályozza a gabonával bevetett földterületek csökkenését, másodsorban, hogy emelje a búza árát. Kétszeres kenyérdrágítás A bukaresti bulvárlapok súlyos bírálattal kísérik a kormánynak ezt a rendelkezését, bár megállapítják, hogy a földmivelőkön segíteni általános állami érdek. Csakhogy a segítséget megfordítva csinálják. Nem a termelés fokozását tartják szem előtt, hanem annak a néhány száz gabona-exportőrnek az érdekeit, akiknek raktáraiban még a tavalyi búzából is sok hever. A kenyér ára kétszeresen fog drágulni, — állapítja meg a Dimineata — egyrészt a boletta által, amely a búza árát emeli, másrészt a kenyérjegy, illetve kenyérbélyeg által, amelyet a pékek kötelesek minden kenyérre ráragasztani. Ebből a kenyérjegyből akarja végeredményben a kormány behozni a baletta-jutalmat, a fogyasztóközönség tehát kétszeresen fizeti meg a gazdáknak juttatandó segélyt, egyszer a kenyérbélyeg által és másodszor magával a kenyér árával, amely már a baletta által megdrágított lisztből készül. Ehhez hozzájárul harmadik adóként az a várható követelése a pékeknek, hogy most már a kenyér árához arányos jövedelmet jutassanak nekik is. Végeredményében a kenyér ára legalább 30 százalékkal emelkedni fog, 20 százalékkal emeli a baletta és újabb 10 százalékkal a kenyérbélyeg s a pékek többletjövedelme. A regátban — ez speciális szokás — még a falvak lakossága is pékkenyeret eszik. Ott a gabonát a termés behordásakor nagy tömegekben eladják és nem tartják vissza a ház szükségletére szükséges gabonamennyiséget sem, mint ahogy ez Erdélyben szokás. Ott kenyeret nem sütnek az asszonyok, hanem a mezővárosok és nagyobb falvak pékes szekerekkel járják végig a községet és mindenki pék által sütött kenyeret fogyaszt. Ez az alapja annak a számításnak, amelyet a Dimineata is csinál s amely szerint tényleg a földmives lakosság háromszoros árdrágítással fizeti meg a balettát, amelyből tulajdonképen nem is neki, hanem csak az exportőröknek lesz haszna, mert a gabonát rendes piaci áron fogják elárusítani. Mi történik Oroszországban ? A Curentul vezércikkírója, Cesar Petrescu, aki egyébként gazdag földbirtokos Iasi mellett, azt írja, hogy az új rendszer fordítottja annak, amit tenni kellene s a kormány a mezőgazdaság segélyezésére tervbe vett intézkedések közül a legtöbbet haszontalan módon alkalmaz. Most megcsinálták a földhitelintézetet is, de úgy, hogy abból ismét csak a bojároknak,a nagybirtokosoknak lesz haszna, mert a kisgazdák földhitelintézeti kölcsönhöz nem juthatnak s az a bizonyos kolhoz-törvény csak fikció és szemfényvesztés, mert ilyen alapon együttes racionális gazdálkodásra a népet semmiféleképen sem fogják tudni rávinni. — Mi történik ezzel szemben Oroszországban? — veti fel a kérdést Cesar Petrescu. — A szovjet lapok, — írja — az Izvesztija, a Pravda és az Ekomiceskaja Jizni hivatalos statisztikai adatokat közölnek a június 15-ig bevetett területekről. Összehasonlítják a számokat az ötéves tervgazdaság adataival és a múlt évi eredményekkel. Bármennyire is kételkedünk az adatok őszinteségében, azok mind olyan természetűek, hogy aggodalmat keltenek a világ gabonapiacával kapcsolatban. Egyelőre kilencvenhárommillió hatezer hektárt vezettek be, amelyből 57,295.000 hektár a kollektív farmokra, 8,369.000 hektár az állami gazdaságokra és 27,342 000 hektár a magángazdaságokra esik. Ebből a területből közel 25 millió hektáron búzát termelnek és ez az ötéves tervnek 89 százalékát jelenti. A múlt évvel szemben 10 millió hektárral több búzát vetettek. A legnagyobb gabonatermelő vidék a Kazahsztan, ahol 5 és félmillió hektárt vetettek be búzával. A moszkvai kerületben 98,6 százalékban valósították meg az ötéves terv kívánalmait. Ukrajna elvesztette elsőbbségét a gabonatermelés terén, itt inkább kukoricát, kölest és krumplit termelnek s a szovjet hatóságok minden eszközt felhasználnak arra, hogy a terv alapján kirótt gabonamennyiséget százszázalékosan kitermeljék a kollektív farmok és a magánosok. Struccpolitika Petrescu Cesar azután így folytatja: Lehet beszélni kényszermunkáról, marhák, ekék és vetőmag rekvirálásról, de struccpolitika lenne, ha nem ismernék el ennek a termelési láznak a veszedelmét. A szovjet harcban áll az egész kapitalista világgal, saját szempontjából semmilyen eszköz és semmilyen áldozat nem indokolatlan. Erre mi hiába felelünk teóriákkal s olyan intézkedésekkel, mint amilyen Brailában is volt, ahol a földművesek kétségbeesetten panaszolták, hogy a bankok mindenüket elkótyavetyélik, nem kaptak semmilyen állami segítséget A harcot a szovjet termeléssel szemben csak ugyanazon fronton lehet folytatni, nem lehetünk vakok, hogy a realitást ne vegyük észre. Másodlagos kérdés aztán, hogy váljon az ottani rendszer humánus-e vagy sem. Ne várakozzunk, mint rendesen, ölhetett kezekkel lesve a tizenkettedik órát, amely elteltével már minden késő, máid kiköthetné a nyugdíjkérdés egyöntetű és nemzetközi rendezését, beleértve a rok-' kantügy kérdését. Végre ideje volna már a rokkantkérdést is rendezni nemzetközileg. Különben maholnap a rokkantak kénytelenek mankóikkal harcba kelni, az elfoglalt utcasarkokért az azt elfoglalni akaró nyugdíjasokkal!! De nem elég csak óbégatni, kritizálni, aki tud, mutasson reá a kiveztő útra. Szerintünk a nyugdíjügyet, ha nemzetközi üggyé avanzsíroztatnák, Genf vehetné kezébe a rendezést és egyedül Genf lenne képes ezt az ügyet rendezni. A nyugdíjprobléma alól fel kellene menteni az említett középeurópai államokat, közte Romániát is természetesen. Amint alkottak Bernben valami A. s B. kasszát, amely hivatva van a befolyó hadisarcokat a győző államok között elosztani, lehetne egy C. kasszát alapítani, mely az A és B. kaszszákból kapna bizonyos kigondolt címeken alapot az adósságok milliárdos súlya alatt görnyedő államok nyugdíjasainak a megmentésére!! Amerika és a többi nagyhatalom, ha ráeszmélne arra, hogy a nyugdíjkérdés sem olyan alárendelt belügy, mint aminek ma tekintik, a különféle reparációs fizetésekből csinálhatna egy ugyancsak Bernben székelő nyugdíjközpontot az említett négy állam nyugdíjasai részére, olyformán, hogy a valószínűleg még engedni kénytelen milliárdok számlájára ez a négy állam onnan kapna ellátást a nyugdíjfizetésekre, vagy pedig az általuk nyugdíj címen kifizetett milliók ezen államok tartozásainak törlesztésére könyveltetnének el. Ha ezen négy állam nem tudom hány millió nyugdíjasa jobb megélhetési viszonyok közé kerül, egyszerre megjavul a kereseti lehetőség minden vonalon. Emelkedik minden téren a fogyasztás, ezzel csökken a munkanélküliség. Hiszen amit a nyugdíjas ma kap, nem viszi magával a másvilágra, hanem még ma visszaadja a közforgalomba, legnagyobb részét már adósságvisszafizetés formájában. Ha tehát az államok egymásközt adósságelengedés formájáról akarnak tanácskozni, vegyék kombinációba azt a sokmillió nyugdíjast is, tegyék nekik is lehetővé az adósságok visszatérítését. Hiszen végeredményében mindez a pénz visszafolyna oda, ahonnan kiindult, Angliába, Amerikába és a többi kontinensekre, ahol arról panaszkodnak, hogy a lerongyolódott Európa nem tud vásárolni. A lerongyolódott Európa egytizedrészben nyugdíjasokból áll. Minden leszegényedett nyugdíjas más 2—3 családot — rokont — nyomorít meg azzal, hogy kénytelen ezeken élősködni, hiszen a nyugdíjtól rég felfordulhatott volna. Ha tehát Európa másik fele megszabadul ezektől a terhektől, melyek sokszor súlyosabbak az egyenes állami adónál, felkönnyebbül egész Európa. Romániában is a nyugdíjak fizetése súlyosan terheli az államjövedelmeket. Ha ettől ilyen nemzetközi uton megszabadulhatna, nem is képzelt megkönnyebbülést szerezne minden adófizetőnek. Talán merjük át- Az Ellenzék nyugdíj-enkétja A nyugdíjak nemzetközi uton való rendezése E levél írója — nyugdíjas tisztviselő és volt bankigazgató — új oldalról nyúl a problémához. Fejtegetése kétségkívül érdekes, de gyakorlati eredményt csak akkor igér, ha ráterelődne a kormánykörök komoly figyelme. , A nyugdíjügyek már minden országban túlnőttek a belügyek határain. Ezek már akkora méreteket öltöttek, hogy bátran nevezhetnek európai, sőt talán világproblémának Ma már a román, magyar, jugoszláv vagy osztrák nyugdíjak ügye nemcsak az illető ország gennyedő sebe: attól vakaródzik már az ausztráliai gyapjú-, az amerikai gyapot- vagy a brazíliai kávékereskedő egyaránt. Még csak arra nem jött reá, hogy mitől sajog a bőre. Érdekes emberi fogyatkozás, hogy keresve keresik a bajok okát mindenben és nem akarnak figyelembe venni egy bajt, mely egész Középeurópát teszi már súlyos beteggé. Az angol munkanélküliség egyik fő okozója, hogy pang a szövőipara, középeurópai kivitele megszűnt. Várjon ki is vesz ma Európában angol posztot? Vagy ki csinált statisztikát arról, hogy hány millió ember lemondott a kávéról!! Csak ezt a két fogyasztási cikket hoztam fel példának, mert ez a kettő fáj Amerikának és Anglián keresztül Ausztráliának. Ez a két cikk áll a legközelebb azokhoz a 100 milliókhoz, akik kénytelenek erről lemondani: mert, ne mondjuk ki végre, mert nyugdíjasok!! A háború szülte a nyugdíjas mártírokat, ezek nyomorúsága kezd átragadni a dolgozni akaró milliókra — munkanélküliség formájában. Ettől kezd köhögni a tőke, nem tud szaporodni. Önmagát fogyasztja. Egy eddig ismeretlen bacilus támadta meg a tőkét, ez az, ami az emberek százmillióinak az életstandardját az állati nívóra sülyesztette le, amit európai nyelven nyugdíjas állapotnak nevezzünk. Ez a régi világban óhajtott boldog állapotnak nevezett életlehetőség ma életet sorvasztó, ragadós betegséggé fajult. Már nem Romániának és a többi körülötte fekvő államoknak a belügye ez, nem, ez már nem is probléma, mint feljebb neveztem, ez már felfedezett romboló epidémia. Ez ellen már nemzetközileg kell védekezni! Most, amikor a józan Amerika is ráeszmélt, hogy tenni kell valamit Európáért, mert különben ő is beteg lesz, aktuális lesz rámutatni mindenre, ami az általános elszegényedés fogalma alatt ismert betegség gyógyszere lehet. Mi most csak a nyugdíjnak nevezett betegségnek az orvosságáról kívánunk tanácskozni. Amerika a győző államoknak rengeteg milliókat engedett el a háborús tartozásokból, valljuk be gavallérosan, minden kikötés nélkül. Valamivel gavallérosabb gesztus volt, mint a franciák által az osztrákoknak felajánlott segélykölcsön. Bár ne tette volna, vagy legalább nem minden kikötés nélkül. Most ott áll Amerika, hogy megint engedni kénytelen. Bár most eszmélne fel Amerika, hogy mielőtt megint törülne a háborús adósságokból, ezért valami ellenszolgáltatást kötne ki. Pél- Fürdőruhában, valamint selyem fehérnemű és selyem harisnyában nagy minőségben, mint olcsóságban, vezet az ■7W D Ptf Calea Regele Perdinand No. 19. és Harisnya-Ház Egy kísérlet mindenkit meggyőz