Ellenzék, 1936. november (57. évfolyam, 254-278. szám)

1936-11-01 / 254. szám

1936 trovemb­er­e. A mozdonyvezető ébersége mentette meg az utasokat Meghiúsult vasúti merénylet BUCURESTI, október 31. Az Universul jelentése szerint Resita-­ Calnic között ismeretlen tettesek a motoros­­vonat elé hatalmas köveket raktak a pályá­ra. A közelben lévő fahíd­at szétszedték s a pályát ezen a helyen is el­torlaszolták a fa­anyaggal. Az volt a cél, hogy kisiklatják a vonatot és ki­rabolják az utasokat. Szeren­csére a vasúti személyzet észrevette a tok­lászt, megállították a motort és a pályát megtisztították. A vonat késéssel érkezhetett meg Resita-ra. A csendőrség az eljárást meg­indította. Ném­etor­szágban­ egyelőre szó sem lesz a pénz leértékeléséről­ ­ BERLIN, október 31. A Havas-ü­gynökség jelentése szerint Schlotterer, gazdaságügyi minisz­teri tanácsos nyilatkozatot adott az Angriff c. lapnak, melyben a márka ár­folyamának leértékelésével foglalkozik. Véleménye szerint erre csak akkor kerülhet sor, ha Németország piacot talált ipari cikkeinek elhelyezésére s megtalálta azt a forrást is, melyből élelmiszer- és nyerstermékszükségletét fedezheti. Gurie Basarabia-i görög keleti metro­­polita ügye máig sincs tisztázva. A met­­ropolita továbbra is ártatlanságát han­goztatja s a büntető eljárás megindítá­sának és kolostorba való utalásának­ fel­­függesztését kérte, hogy Jamandi ku­l­tuszminiszter előtt ügyének részleteiről beszámoljon. A Porunca Vremii jelen­tése szerint Gurie ma érkezik Bucuresti­­be. Látogatást tesz Miron Christea pat­­riarchánál, majd jelentkezni fog a kul­tuszminisztériumban. S­9 De sok kincs is nyugszik. ír keresztek, süppedő sírok házsongárdi temetőben Az ég szürke fellegruháján reggel rése­ket hasított. A nap kelet felől a háziak fede­lére reálesett, de aztán a kémény­elv füstje lassan a fénycsikokra ömlött, szél is akadt, hogy összetűzze az elszakadt fellegcsuhát s a vége az lett, hogy ez égen a nap sugara ködbe fulladt, a földre pedig egy darabban hullt a bánatos, őszi árnyék. És igy­­maradt egész napig. A sáros utcák és a város elő­­vert házai s a köztük járó siető, vagy riad­tan, céltalanul előrelépő emberek és a szür­ke árnyék egyetlen nagy, lehangolóan szo­morú képbe­­nőnek össze: mintha most min­den egy hatalmas, nagy temetésre készülőd­ne: a nyár­ás, az ősz is. A­­bránalszinü hangulat s a há­natot hirdető zsongás a házsongárdi temetőnek vaskapu­jához vezetett. A gyászszinüi drapériát a szel­lő megrángatta néha s a gyászjelentés, mint­ha egyre intett volna: — Vigyázzatok! Vi­gyázzatok, mert minden élet elpusztul egy­szer s minden emlék elfakul, legyen bár fe­lette fejfa márviá­nytöd­b, vagy csak dűlt ke­resztbe. Elporlad minden és az élők lassan, lassan, de elhaladnak felette. Hát vigyázza­tok ... — Kopott,­­bolond gondolatok, de mégis ők vezettek bennebb a házsongárdi kert bozóttal, fákkal elrejtett sok zugába, holtakat idézni a­z emlék kerész tut­ján á­­­s ijedezni azon, hogy minden elmúlik. Gyönyörű emlékgyűjtemény ez. Közel négyévszázadnyi emlék van itten, egy csokor­ba fűzve sírokból, kövekből, szavakból, me­lyek már-már elmosódtak a nagy kőtömbök oldal­án is. Pompás, szine­s virágruhába öl­töztetett sírok s beroskadt, kicsike hantok, száraz ágak, száraz levelek s pusztulás. Süppedt sírok, fakó fejfák, korhadt keresztek A házsongárdi temetőnek az emlékkincse óriási. De szó sincs arról, hogy mi mostan felfedezzük a kincseket. Megtették ezt már számtalanszor nálunk sokkal hivatottabbak, de sajnos, munkájuk gyümölcsét a közön­ség nem élvezi. Mert nincsen a temetőkert­nek jegyzéke a neves sírokról s útmutató ■kataszter nélkül egy’ ilyen sírkert,­rengeteg­ben csak kilátástalan lehetne már eleve min­den egyéni, jószándéku próbálkozás. Pedig ma már nem kényszerhelyzet ez a hiányos állapot. A házsongárdi temetőnek nagyon alapos ismerői élnek ma is a városunkban is feljegyzéseik bizonyára hatalmas, kötetek­re szóló nagy munkát is bet­öl­ten­ének. Most ne említsünk m­ást, csak kettőt: Herepei Já­nos tanár és dr.­­Kelemen Lajos talán a leg­­hivatottabbak arra, hogy végre könyvbe önt­sék a temető sok régi kincsét, mindenki is­merhesse meg. Nagy társadalmi mozgalomra lenne szükség az érdekében. Ilyen már in­dult is néhányszor és mindig csak kudarcba­ fulladt. De talán egy újabb kísérlet sikere­sebben célhoz érne. Megérdemelné biztosan. Ma az ember, ha a sírok­­közt emlékeket kutatva bolyong, a keresésben csak szeren­csés véletlenekre van utalva. De ha a vélet­len nyomába akaszkodott a kutatónak, a sír­kövek között haladva több évszázados vése­Herepei János tanárnak a jegyzeteiből ki­­esett adatok most a vezetőink. Időrendi so­rokba szedve látogatjuk a temetőnek legré­gibb és leghíresebbnek nevezett síremlékeit Nem mind. Hiszen, ha mind­ahány van meg akarnánk most nézni sorban, hetekig járhatnánk utánuk s mégsem érnénk a vé­gére. Szemelgetve járunk a múltnak nagyon régi kincseskertjében, egy-egy kicsit tapo­gatózva, megilletődve, vagy haraggal, asze­rint, hogy miilyen az emlék s milyen a gond, amely vigyázza. S az évjelző számok pórá­zán mind inkább a jelenbe érünk ... Állít­suk össze hát a névsort: Boncidai Gergely ötvös, városi­ főbíró. Meg­halt 1600-ban Csanádi Pál unitárius püspök. Meghalt 1636- ban Tolnai János szücsmester, városi főbíró. Meghalt 1637-ben. Járai Sámuel unitárius püspök. Meghalt 1637- ben. Bácsi István nyomdász, városi főbí­ró. Meghalt 1643-ban. Szenczi Molnár Jámos­ a helyi­­református szászok papja, Szenczi Molnár Albert fia. Meghalt 1646-ban. A temető szakértőjének, Herepei János tanárnak a feltevései szerint, szintén ebben a sírban nyugszik Szenczi Molnár Albert, a költő. Gaszner Szabó Ambrus szabó, városi fő­­biró. Meghalt 1661 -ben. Kovásznái Péter református püspök. Meg­halt 1673-ban. Polyik János, a város volt vicekapitánya. Meghalt 1680 körül. Sárospataki Pataki István, ref. professzor, a kivégzett Bánffy Dénes udvari papja, II. Apaffi Mihály fejedelem nevelője. Meghalt telire bukkan a szem minduntalan. A temető rengetegében van a tizenhatodik század vé­géről maradt kőhasáb is. Ezeket azonban ma már csak alig lehetne megtalálni. Földbe süppedtek, gyom takarta be őket, irtásuk le­­mállott: napok, sőt hetek kellenének ahhoz, hogy végül megtaláljuk. Vagy átlépünk raj­tuk s ha lábunk megbotlik bennük, nem gyanítjuk, hogy talán a temetőkertnek az egyik legelső lakóját zavartuk túlvilági ál­ma­­békéjében a koppanással. Útmutató ka­taszter nélküli csak béna, vak tapogatózás le­het minden próbálkozásunk. S ezen túl a kegyelet gondja: a sirok ismerete nélkül na­gyon könnyen bezár­­ a helyzet, hogy nagy hatottak régi sirját felássák ismét s régi csontok kerülnek majd a hulladékba anél­kül, hogy valaki tudná, vagy akár csak gya­nítaná is, milyen becsült, becézett ősnek el­­porladt testéből valók. 1693-ban. Misztóthfalusi Kis Miklós nyomdász, teo­lógus, író, mai helyesírásunk megalapítója. Meghalt 1702-ben. Síremléke egyike a nagy temető legszebbjeinek. A sírt őriző régi kő a tó egy uj emlék került és a gyönyörű kő­hasáb most ennek a tetején fekszik. Dimién Pál, az unitárius kollégium rek­tora, keresett orvos. Meghalt 1720-ban. Wissowati András, a he­lyi lengyel unitá­riusok­­papja. Meghalt 1735-ben. Szathmári Pap Zsigmond, református püs­pök. Meghalt 1760-ban. Dr. hilibi Haller Károly főrendiházi tag, egyetemi tanár, a város díszpolgára. Meghalt 1811-ben. Szathmári Pap Mihály ref. teológiai pro­fesszor, a hágai­ tudós társaság tagja. Meg­halt 1812-ben. Dr. Gyarmathy Sámuel orvos, tanár, nyel­vész. Meghalt 1830-ban. Otordai Szé­kely Miklós unitárius püspök. Meghalt 1843-ban. Gidófalvi Jancsó Pál, az első magyar ko­mikus. Meghalt 1845-ben. Aranyrákosi Székely Sándor unitárius püspök és író. Meghalt 1854-ben. Oroszfáji Pergő Czelesztin drámai színész. Meghalt 1858-ban. Csikszenttamási Kedves István apátplébá­­nos. Meghalt 1864-ben. Gyulai Ferenc színművész, Gyulai Pál bátyja. Meghalt 1866-ban. Kriza János unitárius püspök, költő, nép­­költésgyűjtő. Meghalt 1875-ben. Hídvégi gróf Mikó Imre főpohárnokmes­ter, tudományos iró, a Muzeum Egylet ala­pítója. Meghalt 1876-ban. László József színművész. Meghalt 1878. Nagy Péter református püspök. Meghalt 1884-ben. Brassói Sámuel egyetemi tanár, polyhistor. Meghalt 1897-ben. Szemerjai Szász Domokos református püs­pök. Meghalt 1899-ben. E. Kovács Gyula drámai színész,­­költő. Meghal­t 1899-ben. Salamon János, Bem tábornok tábori ze­nésze, híres prímás, ő volt az utolsó muzsi­kus, aki tudta az eredeti Rákóczi-nótát. Meghalt 1899-ben. Málnási dr. Bartók György református püspök. Meghalt 1907-ben. Dr. Purjesz Zsigmond belgyógyász, egye­temi tanár. Meghalt 1918-ban. De ne folytassuk. Egy cikk kerete nem elegendő arra, hogy felsoroljuk mindazokat a rég kihunyt ember­ értékeket, akik a h­á­­zsongárdi temetőben alusszák a halottak ál­mát. Régiek, újak, még újabbak: halottak mind. Papok, tudósok, költők, művészek, grófok, bárók, közrendiek: már halottak, el­felejtettek,­­vagy emlékekben vissza­járók: a temető vigyázza őket s íratlan regényeiket. Jobb őrizőjük mint mi mindahány­an, akik néha meglátogatjuk őket s mig métózunk közöttük, visszatérnek a jelen és a jövő gondjai: valami ősi ösztönnel, riadtan mind­egyre el-elfordulunk a múlttól s életszint s keresünk még itten is. És találunk: a kert egyik zugában, rég elhagyott kriptában szal­­mapriccset rá tűnik s egy élet pár kopott nyo­mát. h. j. „De sok kincs fekszik benned a temető­n! ARTHUR WEIGALL AIERO 380 lap, remek kiállításban, fűzve 139 Lei, vászonkötésben 185 Lei. Az Athe­naeum életregénysorozatában. (Graves: Claudius, — Claudius, az Isten, — Tie­­burg : Robespierre, — Brion: Attila élete.) Claudius császár utódának szépségbe és gazdagságba, ángba és vérbe bőrűlt élete. LEPAGE-nál, Quj. —- Postán utánvéttel. BC BENZ BK A parfümjének megválasztása már sok­­szép hölgynek okozott nehézséget. Az utánozhatatlan ,,DIAVOLO“ kölnivíz hathatósan simul minden hölgy egyéniségéhez és azt a rejtélyes fluidumot köl­csönzi, amelyet oly szívesen szívnak be a mondén körökben. k­ölnivíz DIAVOLO A városi pótköltségvetés sem , sem a kisebbségi egyházaknak Tg.­Imres­ec A város időközi bizottsága most ké­szítette el pótköltségvetését, melynek végösszege 2 millión felül van. Tekintet­tel arra, hogy a rendes költségvetésbe semmit sem vettek fel a helyi kisebb­ségi egyházak segélyezésére azzal az in­dokolással, hogy nincs megfelelő alapja a városnak, most a pótköltségvetés elin­tézésénél remélték a kisebbségi felekeze­tek, hogy jóváteszik a költségvetés szép­séghibáját, már csak a törvény kötelező­­ erejénél fogva is. Ez azonban most sem történt meg s a kisebbségi egyházak szá­mára semmiféle segélyösszeget nem állí­tottak be. A város magyar polgársága felebbe­­zéssel élt a pótköltségvetés jóváhagyása ellen, a közigazgatási törvénynek meg­felelő formák között. Ezt a tiltakozást és felebbezést azonban az időközi bizottság nem vette figyelembe s a pótköltségvetés tervezetét úgy terjesztette fel jóváhagyás végett, hogy a kisebbségi egyházak se­gélyeit teljes merőben kihagyta belőle.

Next