Ellenzék, 1936. december (57. évfolyam, 279-302. szám)
1936-12-01 / 279. szám
2 tiSZIÍNZÜK ARABELLA ASSZONY HÁTA MEGETT A VÁDLOTTAK PADJÁN m»gerhet... Köszörvetőt rebeg Arabella asszony azért a kis udvariasságért, hogy ajtót nyitok, előtte, amikor kivezetik a tárgyalási teremből. (Különös véletlen soron, amelyről, arébb majd beszámolóik, csaknem egy óráig álltam a háta megött a vádlottak elkerített helyén.) Franciásan, rh-val selypítve mondja a mercit és egy kicsit mosolyog hozzá. Olyant ez a mosoly, mint amikor nagybeteg köszön meg egy pohár vizet: fáradt mosoly, amely csakpillanatra próbál felderülni, de visszahull erőtlenül a fájdalmas arc redői mögé. Oh, redőik, bizony már jócskán vannak, nem is gondoltam volna, amíg órahosszat közvetlenül a háta mögöttálltam és ébenfafekete hajjal övezett finom hajatt nyakát néztem ennek a nőnek, akinek a szerelmi ügyeiről és szerelmi értékeiről oldalaikat cikkez, a Bucuresti-i sajtó. „Két kiló méz van legalább is a testében“ — ezt a keletiesen csapongó virághasonlatot olvastam például az egyik róla szóló tanulmányban. . . ,,Procesul Arabelei Alimasescu“ — a lapok versenyeznek a részletes tudósításaikkal és egy-egy tárgyalási nap anyagából nagy lepedő oldalnyi tudósítások kerülnek ki. A bűnügy jogi meghatározása gyilkossági kísérlet. A történet röviden a következő: Argibella Atanasescu asszony egy Bucuresti-i ügyvéd elvált felesége, egy autóban revolverrel megsebesítette dr. Petre Yoda Timoceanu katonaorvos főhadnagyot, aki állítólag házassági ígérettel becsapta őt. Ezt a szerelmi történetet bővíti an a körülmény, hogy Arabella asszony néhány évvel ezelőtt hasonló bűncselekményért már volt esküdtszék előtt. Annak idején azzal vádolták, hogy ugyancsak egy autókipordsulás alkalmával megölte az akkori férje ügyvédi irodájának a vezetőjét. Az esküdtszék akkor felmentő ítéletet hozott, a férj ellenben elvált. Az ügy további komplikációja az, hogy az elvált férj, egy Stravolca nevű ügyvéd, megjelent a mostani tárgyaláson és a volt felesége érdekében megható védőbeszédet mondott. Egyéb érdekesség még: az orvosfőhadnagy, aki a tárgyalás első napjaiban mint a bűnügy „szerencsésen megmenekült áldozata“ szerepelt, aligha fog ebből a tárgyalásból a régsén is szerencsésen megmenekülni. Nemcsak azok a pénzügyi üzelmek kavarodnak a feje fölött, amelyeket a vádlott aszszony hangoztat ellene, hanem valahonnan politikai vádak csaptak feléje: kémkedéssel vádolják a volt bulgár menekült politikust, aki valamikor Stambolnnski titkára volt és regényes utón jutott el a román főorvosi uniformisig, így mindenféle mellékmomentumokkal felbővítve ez a tárgyalás a mai, hatodik napján is olyan közönséget vonz, hogy nem könnyű dolog bejutni a tárgyalóterembe. * Egy alattféle ember int, hogy menjek utána. Jóideig vezet mindenféle folyosókon, lezárt ajtókat nyit ki, csigalépcsőkön vezet az utunk, a végén is megáll egy kis ajtó előtt és azt mondja: „Várjon itt és ha nyílik az ajtó, lépjen be bátran.“ Ezzel a különös utasítással otthagy és én sokáig hiába várok. Végre is megpróbálom kinyitni az ajtót, amely szépen, hibátlanul nyílik és feltárul előttem a zsúfolt tárgyalási terem. Ahova benyitottam, egy elkerített hely, amelynek a korlátjánál egy hölgy ül egyedül. Azaz, nem is egyedül, mert mögötte börtönőr áll. Ez tehát a vádlottak helye, ahová benyitottam. Látom már, de későn, hogy a másik elkerített részbe kellett volna kerülnöm, az a „sajtópáholy“ é te-e újságíróval. Most már nehéz a helyzet, nem lehet sokat próbálkozni, az ember ilyenkor nem szeret mozgolódni, mert az még feltűnőbb. Odahúzódom az újságírók korlátjához és így a vádlottak ketrecéből hallgatom a tárgyalást. Nem is rossz. Az érdekes vádlottnőt így közelről figyelhetem. Hacsak ki nem tör a botrány. Az őr rámnéz, hogy miit keresek itt, végre is a vállát vonja és belenyugszik a dologba. Nem tudom, miféle magyarázatot talált ki magának megnyugtatásul . ..* Az orvosi főhadnagyot kérdezik éppen. Valami nyugtákról van szó, amelyek Arabella asszonytól kölcsönvett pénzekről, szólnak. Az orvosfőhadnagy tagad. Azt mondja, hamis az aláírás. Az elnök úgy beszél vele, in Lidhta máris vádlott volna. Látszik, hogy ez a bíró szívesebben tárgyaln, a házasságszédelgés bűnügyét, mint ezt az autótragédiát. A főhadnagy ,én garden viselkedik és a biró éleskérdésére még élesebben válaszol. Magas, barna fiú. Arabella asszony állítólag egymilliót költött rá, összenőtt vastag szemöldök és feltűnően alacsony homlok adják meg arcának a jellegzetességét. Kemény, sötét tekintete van, amit gyakran szegez a vádlottnő felé. Nem látom az Arabella asszony arcát, nem látom, hogyan fogadja ezeket a nem éppen barátságos tekinteteket, amelyekben nyoma sincs az egykori meghitt órák emlékének. Már jó negyedórája állok az asszony háta mögött, de egy pillanatra sem láthattam még a profilját sem. Csak azt látom, hogy a dús fekete hajjal övezett szépen ivett nyaka egyre jobban vörösödik és egyre jobban dagad egy érszál és nyúlik le a váll felé . .. — Sohasem kaptam pénzt, sohasem ígértem házasságot, a nyakamra akasztotta magát ez az asszony!.. . A férfi odavillantja a kemény, ellenséges tekintetét a vádlottak padja felé. Az asszony nyakán megdobban az érszál és fut lefelé, már eléri a habfehér bluzgallért, amely jól illik a ruha sötétkék színéhez. A kis kalap is ízléses, sötétkék, a szélén diszkrét fehér vonallal. Az arcát szeretném látni — most egy pillanatra féloldaliba fordul, de ismét delejesen a férfire mered. Az összenőtt szemöldökök felé . .. A férfi befejezte a vallomását Azt hiszem, általánosan ellenszenves volt a magatartása. Amikor elmegy a nő előtt, fejét felveti keményein. A nő a korlátra borul és csendesen zokog... Valami Ion Florescu nevű úr a következő tanú. A bíróság az orvosfőhadnagy magánélete felől érdeklődik tőle. Valami pezsgőscechről van szó, amit a katonadoktor fizetett. A bíróság véleménye szerint az Arabella asszony pénzéből. — Domnule președinte . . . — Elnök úr, esküdt urak, tekintetes törvényszék — igy kezdi a tanú a pezsgősvacsora történetét. Hol a bíróság, hol az esküdtek, néha a közönség felé fordul és úgy beszél, olyan lendületesen, szabatosan, fordulatosan, hogy az valóságos szónoklat és nem tanúvallomás. Ezt egyébként már egy előbbi tanúnál is tapasztaltam, aki egy kirándulás történetéről tett vallomást. Az is meghajolt, de csak olyan felhajlással, mint amikor a szónok üdvözli a hallgatóságát és úgy kezdte a vallomását, hogy az elnök nem bírta megállítani. Egy kisnövésű, ügyes emberke — szintén valami költséges mulatozás tanúja — talán a parlamenti karzatról leste el a szónoki tempót: a kezeit fázósan két félkörrel összekulcsolja és ügyes kis beszédet vág ki egy jó kis mulatság történetéről. Ahány tanú, annyi szónok, A regaliban nem kell a szomszédba menni egy-egy szónokért, azt itt is tapasztalhatta az ember. Érdekes jelenet volt például azis, amikor az egyik tanú egy kicsit halkabban kezdte a „beszédét“ (mert az is szónokolt), az újságírók odaszóltak, hogy beszéljen hangosabban. Az elnök az újságírók felé mutatott: „Nos, beszéljen a sajtónak“. A tanú ezután fokozott ambícióval a sajtópáholy felé szónokolt. Ekkor azonban az esküdtek kezdtek türelmetlenkedni, miire az elnök az esküdtek felé dirigálta a vallomást. (A noteszembe feljegyeztem: „demokrácia és politikai áramlatok“. Igen, egy kis tanulmányt lehetne írni arról, hogy az itteni ősi, ösztönös demokráciával milyen ellentétesek a divatos politikai áramlatok. Hogy azt a sajtót például, amely ma még beleszól egy törvényszéki tárgyalás menetébe, hogyan fogják tudni máról-holnapra feszes törvények közé állítani.) Az esküdtek is — ennek az ősi demokráciának a jegyében bizonyára, nem elkerített padokban ülnek, hanem szabadon felsorakoztatott fűtőjükben. Így jobban reprezentálják a közönséget A közvéleményt kevésbé „hivatalos“ így az esküdtek szerepe. * Arabella asszony hosszú idő múlva végre is megmozdul a székén. Már csaknem egy órája állok mögötte és hiába lestem egyetlen mozdulatát. Hogy tud ez az asszony olyan mereven ülni? Ez vagy nagyon jó, vagy a végképen kimerült idegrendszerre vall. Mindenesetre többet olvashatnék a tekintetéből, mint így a mozdulatlan hátából. Már ismerem pontosan még a kis varráshibát is a blúza vállánál. Megmozdul most, de még mindig nem annyira, hogy az arcát láthatnám — ellenben új felfedezés, amint egyik lábát a másikra keresztbe teszi, meg kell állapítanom, hogy a bokánál hibák vannak. „Fásli“ van a harisnya alatt. Nem éppen érdektelen téma, hogy „az igazi aszszony“ még a vérpadra is felhúzza a bokacsinosító kötést. . . . óh, pardon, nem az. Ebben a pillanatban szünetet rendel az elnök, Arabella aszszony a korlátba fogódzik, úgy próbál felállni, nem megy. Az őr hozzásiet, felsegíti és a karjánál fogva vezeti — lovagiasan. Arabella asszony alig bír a lábára állni. Egyet-kettőt lép — sántít. Persze, nem bokavédő szallag, hanem kötés van a harisnyája alatt, most hogy jobban megnézem. Kifelé tartó, nehéz, sántító útján most végre megfordul, láthatom az arcát... és elmúlt az ébenfekete hajjal övezett finom nyak illúziója. Nagyon megtört arc, ernyedt vonások ... „IMerfboi.. Bágyadtan mosolyogni próbál a köszönéshez, amikor udvariasan ajtót nyitok neki, de a mosoly visszahull hamar az elnyűtt arcredők közé . .. Óh, nagyon szomorú látvány volt ez az arc, amely ilyen végzetesen elégett a szerelmek kohójában . . . „Két kiló méz a testében“ — nem tudom, de azt látom, hogy az arcában sok-sok fájdalmas keserűség van — a ráncok között. .. TANUK, ESKÜDTEK. Stalin a dobogón A diktátor beszámolt a Kominternej „zsidotmányírói“ MOSZKVA, november 30. A moszkvai rendőrség legerősebb riadókészültségének életbeléptetése mutatta a szovjet főváros utcaképén, hogy megkezdődött a kommunista párt idei kongresszusa. A hatósági óvóintézkedések minden eddigi méretet felülmúltak. Azt az épületet, amely a kongresszus színhelye, már a kora reggeli órákban széles körben erős rendőrlánccal vették körül. Jellemző a hangulatra, hogy minden kommunista vezért, még ha a legmagasabb állami méltóságot viseli is, megmotoznak, mielőtt a kongresszusi terembe lép, hogy biztos meggyőződést szerezhessenek arról: nincs-e fegyver nála. Az új alkotmány tervezetét Sztálin ismertette hosszú beszédben. Ez nemcsak azért volt szükséges, hogy hangsúlyozzák az alkotmánymódosítás jelentőségét, hanem azért is, hogy cáfolják a szovjetdiktátor súlyos betegségéről szóló híreket. Csoda történt Gabi Curci visszanyerte hangját NEW YORK, november 30. A budapesti operalátogatók még bizonyára emlékeznek arra a kínos botrányra, amely Gabi Curci európai szerepléséhez fűződött. Az egykor kivételes szépségű és bársonyos puhaságú hangnak csak roncsait kapták és felháborodásukban valósággal kifütyülték a koloraturénekesnők bukott királynőjét. Ennek több, mint hat éve. És most újra színpadra lép. Operaszínpadra. Egy évvel ezelőtt bevonult egy csikágói kórházba és operációnak vetette alá magát. Kijelentette, hogy addig nem hagyja el a kórházat, amik a torkát nem szabadítják meg a fojtogató golyvától. Az operáció valószínűleg sikeres volt, mert a Chicago Opera Company nemrég kitűnő fizetéssel szerződtette. Akik a próbákon énekelni hallották, azt mondják, teljesen visszanyerte a hangját az opera igazgatója még tovább megy és azt állítja, hogy a hosszú pihenés alatt csoda történt és Gabi Curci hangja ma szebb, tisztább, bársonyosabb, mint valaha. FÉNYKÉPALBUMOK nagyon szép kiállításban 240 lejért kaphatók az ELLENZÉK könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii. 1936december 1. Örömhír lájóslábuaknak• Beluboit a 10 fejes Szt Rókut csomag A bécsi volt udvari gyógyszertár a közönség széles rétegeiben hozzáférhetővé akarja tenni az eddig is népszerű Szt. Rókus lábját, hogy csodálatos hatását fájós lábakra mi mienki kipróbálhassa. Tegyen próbát a népszerű 10 fejes csomaggal. Még ma este egy jó lábfürdő Egy maroknyi Rókus sóból a vízben milliónyi oxigénnilxmk fejlődik és körülveszi a fájós részeket . A lábfájásokat mintha elvágták volna. A duzzadások lelőriadnak, fagyások elmúlnak, nem szorít a cipő, nem nyilallnak a tyúkszemek, sőt annyira megpuhulnak, hogy kézzel eltávolíthatok ! Azonnali megkönnyebbülés. ROYAL slágermozgóban holnap, kedden premier!! 8 ÖLTEM...! Dolores del Ro Douglas Fairbinks jr. Érdekes! Rendkívüli !! Meglepő ! ! Nagy szenzáció! Mi, hétfőn utoljára: HALÁLBRIGÁD