Ellenzék, 1937. június (58. évfolyam, 123-146. szám)
1937-06-01 / 123. szám
2 LUJ KOLOZSVÁR, május 31. Az Országos Magyar Párt elnöki tanácsa és intézőbizottsága - amim már jelentettük két napon át ülést tartott, hogy a magyarságot ért sérelmeket megvitassa és a védekezés eszközeit megbeszélje. Az intézőbizottság szombati ülésén dr. Az intézőbizottság helyesléssé vette tudomásul, hogy az elnökség és a parlamenti csoport kiutást foglalt a nemzeti munkavédelmi törvény tervezete ellen és annak a reményének adott kifejezést, hogy a kormány a rendelettörvény kiadását meg fogja akadályozni. Foglalkozott az intézőbizottság a szellemi munkások május 17-iki Bucuresti-i demonstratív gyűlésével, amely tudvalevőleg Pop Valér törvénytervezete mellett foglalt állást. Tárgyalta az ügyvédi kamarák kongresszusának határozatát is, ahol erőszakkal akadályozták meg a kisebbségi ügyvédeket és a román ügyvédi kar vezető egyéniségeit, hogy a kongreszszuson résztvehessenek és véleményeiket elmondhassák. Elhatározta az intézőbizottság, hogy a május 9-iki ügyvédi kongresszus határozatai ellen a magyar ügyvédek a nemzetközi szerződésben biztosított jogukkal élve Az intézőbizottság megbízta az elnökséget, hogy a panaszhoz a magyarság egyetemei nevében csatlakozzék. Az intézőbizottság ezután a magyar párt nagygyűlésének előkészítésével foglalkozott és elhatározta, hogy a háromszéki tagozat meghívására az országos nagygyűlést Sepsiszentgyörgyön szeptember harmadikén és negyedikén tartja meg. A marotsterdaitagozat intézőbizottsága átal egy gazdasági kanács szervezése tárgyában tett javaslatot az intézőbizottság napirendről levette, megállapítva, hogy ez a terv már az 1933. évi nagygyűlésein megállapított formában sem volt megvalósítható a pártvezetőségen kívül álló okokból és így annak most javasolt módosított formája még kevésbé számíthat a számba jövő gazdasági szervezetek részéről az indítványtevők által óhajtott támogatásnak Tudomásul vette ez intézőbizottság, hogy a Nemzetek Szövetségénél kilenc panasz van elintézés alatt. Az elnökség megadta az útmutatásokat e panaszok megfelelő képviselete és az újabb helyzet következtében szükségesnek mutatkozó kiegészítésekre. Az intézőbizottság ülésén több felszólalás hangzott el a súlyos adófizetések ellen és megdöbbenéssel vettük tudomásul azt, hogy ,,és Marossziék“ vagyonközösség vagyonának felhasználásánál az érdekelt magyar községek lakosságának egyetlen bánit sem juttattak. A kisebbségi szakosztály ülése A kisebbségi szakosztály ülése tegnap reggel kilenc órakor kezdődött meg a központi iroda helyiségében. A kisebbségit szakosztály ülését dr. Jiaikaboffy Elemér szakosztályi odok nyitotta meg. Beszédében röviden vázolta a népszövetségi alapokmány módosításának akisebbségeket érintő vonatkozásait. Ultráimat dr. Szathmáry Lajos o olvassta fel „Gyakorlati hozzászólás a magyar szórványügyhöz“ c. nagy érdekességű tanulmányát, ismertetve benne a szórványok történetét, mai helyzetét, majd azokra a módozatokra tért át, melyeket a szórványok érdekében szükségeseknek lát. Szórványa népszámlálást, vagyonleltárt, a bajok és kívánságok összeírásáit és mindezek alapján központi kataszter felállítását sürgette. Adatokat sorolt fel, melyek egybevetéséből megállapította, hogy a szórvány a magyarság létszáma 290.000 körül van. Végül határozati javaslatot terjesztett be a szórványmunka rendszeresebbé és hatályosabbá tétele érdekében. A hozzászólások során dr. Gabányi Imre a vegyesházasságokról beszélt.staáll Árpád dr. a szórványok egységes illésének szükségességét hangoztatta. Mbrecsch Dezső a falusi ipar támogatására hivítta fel a figyelmét. Gyallay Domokos a is zárványok könyveikkel és újságokkal való ellátásáról beszélt. Bt. AiczélEde a gyakorlati munkát sürgette. Hangoztatta tg. szórványok mezőgazdasági megszervezésének fontosságát, majd a ványom szolgáló falusiak helyzetéről szólva kitemette a romak szülkségességét, hogy a munkaadók tanúsítsanak több figyelmet faluról beszármazott alkal Markovits Manó, Bihar vármegye tagozati elnökének javaslatára az intézőbizottság üdvözölte gróf Heuden György elnököt és felkérte az ügyvezető alelnököt, hogy ezt az üléstől távollevő beteg elnökkel közölje. Ezután került sor az érdemi kérdésekre, mantjaik iránt, mert, mint mondotta: „Faji egységet szociális egység nélkül nem lehet elképzelni“. Pálfi György dr. az egyetemi iffjuságnak a munkába való bevonását sürgetbe. Hegedűs Nándor dr. „A kétoldalú szerződések rendszere a kisebbségvédelemben“ címen latelit lendületes és tökéletes felépítésű előadási Bevezetésül a Népszövetségről] beszélt, megállapítva, hogy a genfi intézmény olyan célokat tűzött maga elé, melyek meghaladták erejét Többet akart, mint amenynyit az államok és nemzedeik egoizmusa közölni megvalósíthatott. Ami a kisebbségvédelmet illeti, a nagy adminisztráció, különböző bizottságok között jelemlékménné sikkadt. Ezen a helyzeten kívánnak, segíteni az utóbbi években körüül kétoldalai szerződések, melyeknek gyakorlati eredményeit még nem lehet látni, az élet furfangjaiváll isotk esetben csak mell ezentudmaik szembeszálllni, kétségtelen azon balra, hogy vannak jóoldalaik. Előadásához dr. Mikó Imre, Paál Árpád dr. és Albrecht Dezső szólottak hozzá. Ifr. Kovács Árpád a szakosztály munkájáról mondott beszámolót, majd az „Államnyelv a feleelezeti iskolákban" cílen értekezett nagy alapossággal. Páll György dr. ia. temesvári néphisebbségi szakkönyvtár helyzetéről tett jelentést. Dr. Asztalos Sándor a „Nemadtti munkavédelem a kisebbségek szempontjából“ címen tartott érdekes felolvasást, történelmi vissza pillanntást vetve mindazokra az okaikra és körülményekre, melyek az ipari, majd szellemi munkalmélkülliséghez vezettek s a munkaivédelmi törvényeket vonták maguk után. Előadásához dr. Fehér Imité és Demeter Béla szólottak hozzá. Felszólalásaik után Becski mérnöktolmácsolta a szakolsz- Relly köszöntetét dr. Jakabffy elnöknek, aki záróbzaivában bejelentette, hogy a szeptemberben megtartandó nagygyűléssel kapcsolatban a kisebbség,szakosztály újabb ülést tart, melyen — ellentétben a tegnapi üléssel, mikor az előadók között csak Asztalos dr. képviselte a fia látokait — kizárólag fiatalk fognak előadásokat, fotelkiasásokat tartani. Végetért az Országos Magyar Párt 3 napos gyűlése Szeptember 3-án és 4-én Sepsiszentgyörgyön lesz a párt országos nagygyűlése nr.LEN ZOK Öt nagyváradi vállalat üzleti könyveit szedette össze Stan pénzügyi vezérigazgató ORADEA-NAGYVÁRAD, május 31. Dr. Stan pénzügyi vezérigazgató, aki csütörtökön és pénteken több kolozsvári nagyobb vállalatnál a helyszínen tartott vizsgálatot, pénzügyi szempontból felülvizsgálva a gyárak könyvvezetését és azok üzleti könyveit, ügyészségi engedéllyel elszállította , szombaton megjelent Nagyváradon is. Ott is, mint Kolozsváron, ügyészségi engedély alapján a pénzügyigazgató egy rendőrtisztnek társaságában jelent meg több vállalatinál, akiknek üzleti levelezésüket és köny-veiket lefoglalta. Stan pénzügyi vezérigazgató Leitner Márton, Motzen Sámbé tojásnagykereskedőnél és a Sobo dob erdőipari részvénytársaságnál, Königsberg déligyümölcsnagykereskedőnél és a Vcisz testvérek cégnél jelent meg, üz idai könyveiket lefoglalta és felülvisgálás céljából a pénzügyigazgatósághoz szállította. Nagyváradon a pénzügyi közegek adórazziája nagy meglepetést keltett. Egész Erdély zsidóságának érdeklődése mellett a kolozsvári Zsidókórház Egyesület tisztújító közgyűlései CLUJ-KOLOZSVÁR, május 31. Erdély zsidóságának nagy érdeklődése mellett tartották meg vasárnap délután a kolozsvári Zsidókórház Egyesület tisztújító közgyűlését. A közgyűlésen a legtöbb város zsidósága képviseltette magát és a kolozsvári zsidóság is olyan számban vonult fel a közgyűlésre, hogy az érdeklődők nem fértek el a hatalmas hitközségi teremben. Nagy izgalom előzte meg a közgyűlést, miután két párt állott egymással szemben. A két párt egyben megegyezett, éspedig abban, hogy dr. Sebestyén Józsefet, a kórházalapító Sebestyén Dávid fiát kell megtartani tovább is az elnöki székben, mert páratlan munkakészségével és a közérdekű intézményért hozott áldozataival nélkülözhetetlenné tette magát a kórház érdekében. Különben pedig az egyik párt amellett volt, hogy a kórházat, amely nemzeti és felekezeti különbség nélkül évente sokezer beteget ápol, tovább kell fejleszteni, a másik párt pedig amellett tört lándzsát, hogy a kórház maradjon meg a jelenlegi keretek között. Közvetlenül a közgyűlés előtt sikerült békét teremteni, úgyhogy a közgyűlés elé egységes lista került. Dr. Sebestyén József elnöki megnyitójában rámutatott arra, hogy az egyenetlenségek már-már a kórház létét veszélyeztették, azonban végül mégis győzött a jobb belátás és sikerült helyreállítani a békét, ami azt jelenti, hogy semmi sem állja útját a kórház további fejlődésének. Ezután megválasztásra ajánlja az egységes listát, amit a közgyűlés egyhangúlag el is fogadott. Klein Miksa dr., a régi vezetőség nevében tett ígéretet arra nézve, hogy támogatni fogják az új vezetőséget. Dr. Fischer dévai főrabbi ezután nagyhatású beszédet tartott és rámutatott arra, hogy a kórház ügye további áldozatokat követel. Most egységes Erdély zsidósága abban, hogy fejleszteni és támogatni kell a kórház intézményét, azonban ha azt fogják észrevenni, hogy a jelenlegi béke nem igazi és újabb válságok lesznek, akkor elveszíti a bizalmat és ez a kórház halálát jelenti. Majd Sebestyén elnökről szólva kijelentette, hogy nem célja őt dicsérni, mert hiszen őt tettei dicsérik. Kötelessége azonban megmondani dr. Sebestyénnek, hogy most már egyedül az ő erélyétől függ, hogy megteremtse a további békés és harmonikus munka lehetőségét. A közgyűlés dr. Sebestyén József zárszavaival ért véget. A Kórházegyesület tisztikara a következőképen alakult meg: Elnök: dr. Sebestyén József, alelnökök: Diamant Izsó, Farkas János, Czitrom Oszkár,Klein Miksa dr., Adler Jenő, Kertész Jenő dr., Stern Vilmos dr., László Jenő, Róth Marcell dr., Lilienthal Sándor, Marton Ernő dr., Salamon Jakab és Weisz Gyula; főtitkár: Vass Zoltán dr.; ellenőrök: Czudik Jenő és Bergner Dezső; pénztáros: Krémer Bernát; felügyelőbizottság: Peller Lajos, Boros Samu Glancz Miksa, Boskovits Imre, Gáspár Jenő, Mikes Alfréd, ezenkívül megválasztották még a 60 tagú igazgatósági választmányt. A harmadik Chamberlain Hónapok óta szinte dátumszerű pontos.sággal tudta mindenki Angliában, hogy mikor hagyja el helyét Baldwin hogy Anglia somn következi miniszterelnöke Nevük Chamberlain lesz. Claimberl.terniak bőségesen volt ideje arra, hogy előkészüljön a kormány átvételére. Ennek ellenére valahogy a világ keveset tud az i . miniszterelnök személyiségéről, Neville Chamberlainről tárosa mint a „jövő emberéről“ szólni, hiszen csak pár évvel fiatalabb Bahlwinnál. A viktoriánus Anglia nagy államférfiának, „Joe“ Chamberlainnak fia, a brit politika ,great old man“-jének, a közelmúltban elhunyt Austin Ghamber- Iainnak féltestvére, hatvanhat esztendős korában került a brit kormány élére. Egészen 1918-ig úgy látszott, mintha közéleti tevékenysége nem terjedne túl szülővárosai, Birmingham határain. Már közel járt az ötvenedik évéhez, de még mindig helyi politikusnak számított. Kétszer egymásután a város „lordmayorjává“ választották és főpolgármestersége alatt mélyreható reformokkal fáradozott a munkáslakosság szociális helyzetének javításán. A birminghami városi bank alapításával iskolát teremtett, az ő tervei nyomán fejlődött ki a városi bankok ma már egész Angliát behálózó rendszere. * Politikailag már ebben az időben is a konzervatív párthoz tartozott, amelyhez mindmáig hű maradt. Konzervatív meggyőződése — mint ahogy ezt épp utolsó költségvetési javaslata is bizonyította — mélységes szociális felelősségérzéssel párosul. Ennek ellenére túlzás volna azt állítani, hogy Chamberlain különösebb népszerűségnek örvend. A politikusok elismerik, tisztelik, becsülik, de nem szeretik, a nagy tömeg viszont keveset tud róla. „Sovány esztendőkben jó polgármester lehet egy vidéki városban, de többre nem igen való“, mondotta róla egyszer Lloyd George. Neville Chamberlain igazi értékei teljesen csak a történelmi 1931-es esztendőben mutatkoztak meg. Amikor Anglia a pénzügyi összeomlás szélére került és a válság a brit világbirodalmat alapjaiban ingatta meg, főleg Chamberlain józan ága, előrelátása és bátorsága állította meg a katasztrófát. Az angol prosperitást elindító gazdasági rendszabályok, az arany valuta feladása, a világbirodalom országainak gazdasági együttműködését kiépítő ottavai megegyezések — nagyrészt Chamberlain tervein, elgondolásain alkaphzálnak. Pénzügyi politikája Angliát végleg felszabadította a világháborúit követő gazdasági világválság következményei alól. Ghaimberalin pénzügyminiszterségének hat esztendeje Nagybrita,ami a csodálatos gazdasági fejlődésének időszakát jelenti. Ha ennek ellenére rem „népszerű“, ez mindenekelőtt rajta múlik, mert irtózik minden reklámtól. Szűk baháti körében azon bate tudják, hogy a rideg pénzügymimiszter Shakespeare műveinek egyik legalaposabb ismerője. Kis diák korától mind a mái napig Shakespeare alkotásai teli dalok számára 13 pihenést, a felfrissülést, az erőgyűjtést. Néhai bátyjához, Sir Austinhoz hasonlóan vonzódik a virágokhoz, a kertészkedéshez. Ez a szelíd öröm olyannyira beltölti, hogy bár beszédeiben idegenkedik az úgynevezett költői fordulatoktól, erről egyszer mégis vallomást tett a parlament emöltt . . . „Szabad óráimban — mondotta műkedvelő kertész vagyok“. Házassága jelentősen kihatott pályafutására, mint ahogy Baldwin karrierjében tisztegy szerepet játszott életbánya megválasztása. Chamberlain 1911-ben vette feleségül Annie Verte Cole-it, W. H. Cole őrnagy leányát. Felesége bírta rá, hogy részt kérjen magának először Birmingham, majd később a birodalom ügyeinek irányításából, Mrs. Neville Chamberlain, egy elegánisan öltözködő, szőke hölgy, sokkal modernebb felfogásában és megjelenésében, mint a háziass Lucie Badwin. Nem elégszik meg azzal, hogy harmonikus, békés családi otthont teremítsen férjének, hanem hűséges és értékes munkatársa a közügyekben is. Azt mondják, hogy Chamberlain minden beszédét feleségével Ikiéísszíti elő és nem egy kiemelkedő, hatásos mondat az asszonytól származik. Nagybritannnia új miniszterelnökétől nem várnak Angliában szenzációkat, drámai gesztusokat és világrengető meglepetéseket. Anglia hat év tapasztalatai után bízik az új miniiszteterelnökben, aki a legnehezebb időikben bizonyította be hivatottiságát, rátermettségét, állaimférfiúi nagysága. A kormányváltozást kísérő végtelen nyugalom minden haragos népszerűségnél többet jelent. 1037 IuniuM /. MINDEN ZENEMŰ, bárhol sejme legolcsóbban, leggyorsabban az Ellenzék ,suadioosztálya útján, Cluj, Pam Unirii