Ellenzék, 1937. december (58. évfolyam, 277-302. szám)
1937-12-01 / 277. szám
Lupu dr. üdvözlő beszédére i£y válaszolt Az Informaţia szerint BUCI’RESTI, november SO. Titulescu volt külügyminiszter tegnap érkezett Bucurestibe, hol a nemzeti parasztpárt vezetői és tisztelői ünnepélyesen fogadták. Titulescu rövid beszéddel válaszolt dr. lupu üdvözlő szavaira s kijelentette, az elszenvedett igazságtalanságok kárpótlásának tekinti a meleg fogadtatást. Tizenhat hónapja — hangsúlyozta — áldozata vagyok annak a névtelen, sötétben bujkáló hadjáratnak, mely teljes megsemmisítésemet akarja. Becsületesen és politikusan kívánok harcolni ellenfeleimmel és már most Stelian Popescu is belép megmondom: tudok harcolni úgy, mintlendben, de laz a szükség úgy kívánja: a külvárosi harcmodort alkalmazom. Lelkem mélyéből monarchista vagyok, épp igy román és demokrata is vagyok. Mint igaz román monarchista és demokrata kiáltom: Kijen a király! Kijen Románia! Kijen a demokráciái A háború úgyszólván ajtónkon kopogtat s nálunk a nemzetközi helyzetet összetévesztik a nemzetközi politikával. Soha nem volt nagyobb szükség testvéri érzésre románok között s én kijelentem: testvéretek vagyok. a nemzeti parasztpártba Titulescu a pályudvarról lakására hajtatott Politikai körökben kíváncsian várják: hol és mikor találkozik Mamival? Az Informaţia jelentése szerint Titulescu politikai barátaival együtt belép (a nemzeti parasztpártba, többek között Stelian Popescu, az Universul tulajdonosa, Lugojanu, Visoianu, Savei Iladulescu is a belépő politikusok közé tartoznak. A nemzeti parasztpárt állítólag dévai, kolozsvári és nagyváradi listáinak vezetését tartotta fenn Titulescu számára. „Tudok harcolni úgy, mint Genfben, de ha a szükség úgy kívánja, a külvárosi harcmodort . Fényes ünnepséget rendezett Marosvásárhely társadalma a nyugalomba vonult Tóthfalusi József lelkész tiszteletére tg.-mures lm.-vásárhely nov. 36. Tóthfalusi József, marosvásárhelyi református vezető lelkész november elsején negyvenkétévi lelkészi szolgálat után nyugalomba vonult. A negyvenhétéves papi szolgálat alatt Tóthfalusi József jelentős szerepet vitt Marosvásárhely életében, nemcsak református egyházi, hanem társadalmi téren is. Számos református egyesület megalakítása, illetőleg marosvásárhelyi megszervezése az ő nevéhez fűződik, így az ő lelkészsége alatt alakult meg városunkban 1904-ben a Keresztyén Szövetség, majd a Református Dalkör, 1910- ben a Belláién Kala Egylet, a Közhasznúi Takarékpénztár, melynek jövedelmét szegény iskolák és egyházak segélyezésére fordítják, stb. Tóthfalusi József egyházirodalmi téren is értékes munkásságot fejtett ki. ..Meg van írva“ című könyve ma már a református lelkészek kézikönyvévé lett, a Tóthfalusi Képes Biblia kiadása pedig a magyarnyelvű Biblia történetében jelentős. A Kemény Zsigmond Irodalmi Társaságnak is elnöke volt Tóthfalusi József. A nyugalomba vonult lelkipásztortól most búcsúzott a város társadalma, miután az egyházközségből való ünnepélyes elbúcsúztatása már október 30-án megtörtént. A Központi Szálló éttermében ünnepi vacsora keretében köszöntek el a marosvásárhelyi református egyházközség élén csaknem félszázadot eltöltött lelkipásztortól a különböző egyházak képviselőiés a helyi társadalom. Mintegy háromszáz ember vett részt a ünnepi banketten. Adorján Gábor református vezető lelkész mondotta az első pohárköszöntőt. Meleg szavakban méltatta elődje munkásságát, majd Jaross Béla prelátus, marosvásárhelyi római katolikus apátplébános üdvözölte az ünnepeltet. EzutánRadó Sándor volt polgármesterhelyettes, Bustya Béla a Magyar Iparos Egylet elnöke, dr. Lökvyd Ferenc főrabbi mondottak emelkedett szellemű beszédet. Nagy Endre igazgató a református kollégium nevében köszöntötte Tóthfalusy Józsefet, majd Beier Fülöp evangélikus lelkész, Halmágyi János unitárius esperes, Révai Kelemen minorita rendfőnök, dr. Schrenk Ferenc, Imecs Károly dr. a marosvásárhelyi szentferencrendi zárda főnöke, végül pedig Kovács Elek üdvözölték az ünnepieket. A társasvacsora az éjféli órákban ért véget. ._ O? taQB5CZT»r-'-'PV-i ---------------TMST.or« Biscurestiből jelentik: Növekvő légnyomás, változó felhőzet, gyenge, határozatlan irányu szél, az ország déli és keleti részein gyenge havazás és a hideg, illetve az éjjeli fagy kismérvű erősödése várható. Bucurestiben hét- úton délben a hőmérséklet -1-3 fok volt. \ Palotai B ris: Juíika Uj leányifjúsági könyv. Palotai ,,Péter“ című ifjúsági könyve, annak idején pályadíjat nyert (99 lej). „Péter“ egy sze-gény, de bátor kisfiúról szólt. ,,Julika“ is komoly támasza a családnak. Pompás képekkel, diszkötésben 119 lej LEPAGE- nál Cluj: Postán utánvéttel. Kérjen inígyen karácsonyi jegyzéket LEPAGE-tól . Cluj. 'd Szerdán délután Ravasz László püspök temeti Ady Endre édesanyját BUDAPEST, november 30. A vasárnap délelőtt szívszélhűdés következtében tragikus hirtelenséggel elhunyt özv. Ady Lőrincnét szerdán délután fél 4 órakor helyezik örök nyugalomra. A temetési szertartást Ravasz László fogja végezni. A család kifejezte kérését, hogy özv. Ady Lőrincnét kívánságához híven fia, Ady Endre mellé temessék. Özv. Ady Lőrincné holttestét tegnap délután ravatalozták fel a Kerepesi-temető halottas kápolnájában. Darányi miniszterelnök Ady Lajoshoz intézett meleghangú táviratban fejezte ki az elhunyt nagyasszony halála felett érzett részvétét. VT.LÜTITN* mmmmmmmam Litvinov válas előli Külpolitikai kérdéseket feszegetett és a fassza törekvésű államokat okolta, hogy még ma sincs béke (?) MOSZKVA, november 30. A Tass-ügynökség jelenti: Litvinov a szovjetorosz külügyi népbiztos leningrádi választói előtt beszédet mondott, melyben főként az orosz belpolitikai helyzettel foglalkozott. Beszéde külpolitikai vonatkozásaiban Litvinov hangoztatta Szovjetoroszország békepolitikáját, mely a teljes és részleges lefegyverkezésre vonatkozó javaslataiban összpontosul és emlékeztetett Szovjetoroszország részvételére a Népszövetség munkálataiban és a kölcsönös megnemtámadási szerződések kötésében. Egyedül Japán tagadta meg hasonló szerződés kötését, — mondotta Litvinov. A szovjetorosz külügyi népbiztos ezután magasztalta az együttes biztonságpolitikáját és erélyes szavakkal bírálta a támadó politikát. Gúnyos hangon beszélt a „kérdőpontok“ módszeréről, amely szerinte a fasiszta törekvésű államok imperialista céljainak elérését szolgálja. Példákat sorolt fel a spanyolországi és kínai események közül ennek az állításának bizonyítására. Lázadásra szövetkezés vétsége miatt Tíz havi álamfogházra MHMffiHBa—MMMmMaHa ESS jgg BgElSEaaSB iéhe a hadiapcsti törvényszék Szállási Ferencet BUDAPEST, november 30. A pestvidéki törvényszék tegnap foglalkozott Szállási Ferenc egyik ügyével. Szállási védője zárt tárgyalást kért és kérésének teljesítése után mondotta el másfél óráig tartó beszédét. Tamás ügyész vádbeszédében hangoztatta, hogy Szállási mozgalma teljes felfordulásra törekedett, végül súlyos büntetést kért. A törvényszék ítéletében lázadásra szövetkezés vétségében bűnösnek mondotta ki Szállásit és ezért, az enyhítő szakasz figyelembevétele mellett, 10 hónapi államfogházra ítélte. A büntetésbe beszámította azt a 12 napot, melyet Szállási vizsgálati fogságban töltött el. Ítéletében elrendelte még a törvényszék a lefoglalt 450 pengő, egy csekkönyv és röpcédulák elkobzását. ÍRÓI - TRIUMPH Modell 1938. Legjobb minőség. Bizonyítéka, hogy Csehszlovákiában két hónap alatt több mint 6000 Triumph készüléket adtak el. ER©3! -litlU.ÜPH 60 állomásvétel 3 hullámkör 18-2000 m. Természeti leadás. — Nagy hangerő. Ára ©Sz © lei Minden szaküzletben kapható. 1937 december 1 a fájdalmak Köszvélny - Citz - Lábfájás - Ischias - stacralgiák - Borbarok - Érelmeszesedés - Pangret Kritikus életkor Mi sem borzalmasabb, mint a köszvény ét csúz okozta kínzó fájdalmak, a neuralgiák az ischias kisugárzó fájdalmai, melyek mind húgysavnak a vérbe való hatolásától, tehát a vérnek húgysavval való mérgezésétől erednek Ha a vér rendellenességei irritálják a bőr mélyebben fekvő részeit, ekzemás kiütések, pörsenéses hólyagok, furunculusok, pattanások jelentkeznek, vagy egyéb, csúfító laesiókat és kínzó viszketést okozó bőrbajok lépnek fel, mint psoriasis, csalánkiütés, lycosis, bőrpirosság, pörsenések, prurigo stb. A keringési zavarok ugyancsak a mérgező anyagokkal teli vér izgalmi állapotának következményei : ezek megpuhítják és gyulladásba hozzák a visszereket, megkeményítik a véredényeket és ezáltal visszereket, aranyeret, érkeménységet, visszeres gennyedéseket és veszedelmes érelmeszesedést idéznek elő. E fájdalmas betegségek leküzdése céljából elsősorban a vér regenerálására kell gondolnunk. Ezidőszerint a Depuratif Bichelot a valódi “vér rectificator’’. Hatása alatt a vér megszabadul mérgező lerakódásaitól és ismét azzá a tápláló folyadékká válik, mely életet visz a legapróbb sejtekbe is. A sebek elszáradnak és leesnek, a gennyedések megszűnnek és elzárulnak, a dagadt visszeres lábak lelohadnak és az erek megmerevedésének veszélye elhárul. A Depuratif Richelet a húgymérgek könyörtelen pusztítója, felszabadítja az ízületeket és enyhíti az izületi, izombeli fájdalmakat, valamint a chronikus neuralgiákat is Ez a hatalmas gyógyszer a nedvkeringés szabályozásával véget vet a kritikus életkor betegségeinek ; megszünteti az érelmeszesedéssel járó bajokat, a szívdobogást, szemkáprázást, vértolulásokat stb.és elhárítja a bénulás veszélyét. Továbbmenőleg regenerálja a vért és bámulatosan megfiatalítja a szervezetet. Megint kigyulrtak DEPURATIF minden Kyó£ysr.rrit*rtian dropériátni l\;i|›hat‚’‡ érje Bernét holland ftCICSgSf AMSZTERDAM, november 30. Rernát holland herceg Amszterdam közelében gépkocsiszerencsétlenség következtében súlyosan megsebesült. Kórháziba szállították s bár állapota súlyos, biznak benne, hogy életét nem fenyegeti veszély. AMSZTERDAM, november 30. Remitt herceg állapota, hír szerint, komoly. .. holland királynő Amszterdamba érkezett és a kórházban meglátogatta a súlyos beteg herceget, majd a Sestdijki-kastéliyba megy, hogy a herceg gépkocsiszerencsétlenségéről értesítse az anyai örömök elé néző trónörökösnőt. ---------——n—I ■ I ii I ---------- BEKÜLDÖTT HÍREK Turista vt-'JHelképes előadás. A Gyopár Turistái Egylet közelebbről sorozatos itsmeret, érj esz lő vieti te! : képes előadásoka rendez a szagorc általános óhajára. Az első ilyen előadás december 5-én, vasárnap este tesz, amikor :« Orosz Endre ikiváló tu 11 sí a t-s régész fog B.i.bán egyik címmel előadást tartanni. Az előadáskezdete este 7 óraikras lesz a Gyopár Molitorul 8. szám abatti helyiségében a nagyteremben. Ezen előadás iránt máris fokozalt az érdeklődés a turisták körében. Az elnökség közli még azt is, hogya válltaezlmány december 1 -én, szerdán este gyűlést tart, melyre kéri a pontos megjelenést . A borbély és fodrászulunkások december hó 2-án, csütörtökön este 8 óraikor az Epilemamikáis Otthonban álltakámos szakmai gyűlési tartamaik. A Székelyek Kolozsvári Társsága 1937 december 4-én este 9 órai kezdettel a Katolikus Kör (Kogă’miLce&Tm-utca 17.) összes érmeiben itáncmulatságot rendez, melyre szívesen lát és meghív mindenkiit, aki az ifjúságnak barátja a rendezőség.