Ellenzék, 1938. június (59. évfolyam, 123-144. szám)

1938-06-01 / 123. szám

1938 június 1. Őfelsége a hagyományok Lisztercében­­tartásának nagy jele hangoz­tatta az Akadémia ünnepi ülésén BUCUREŞTI, május 31. Őfelsége, K­rály hétfőn részt­vett .A Ro­mán A­kadiényn­ ünnep­él­yes ü­­léssény­gs ural­kodó a­­következ­ő lemzedest mondott­­­a: — Az a gesztus, amelyet az Akadé­mia tagjai tegnap tettek, amikor ko­szorút helyeztek az ország elhunyt uralkodóinak sim­ára, — mondotta őfel­sége — mélyen megindított engem. Ebben a gesztusban olyan jelképet lá­tok, amelynek különösen a mostani na­pokban különleges jelentősége van. Önök mélységes módon fejezték ki a múlt és a jövő közötti kapcsolatot. A Román Akadémia évi gyűlése alkalmá­ból ezzel a gesztusukkal mintegy ma­guk közé akarták önök idézni orszá­gunk nagy összekovácsolóinak lelkeit, hiszen egyetlen más intézmény sem jelképezi elevenebben a kapcsolatot aközött, ami tegnap volt és ami hol­nap lesz. Románia kulturális fejlődé­sében, sohasem szabad elfelejtenünk azt, ami múltunkban volt, mert orszá­gunk kulturális megerősödésére ki kell ásnunk a régi alapokat és arra kell fel­építenünk a jövő Románia kultúrájá­nak legszebb és legragyogóbb építmé­nyét. Mindig mély meghatottsággal és megindulással jövök Önök közé Ebben az évben örömöm még nagyobb, mert amint elnökük mondotta, a Román Akadémia részére annyi év után sike­rült olyan gesztust tenni, amely eddig nem történt meg. Azokból a szavakból,, amelyeket az elnök mondott, meggyő­ződtem róla, hogy az Akadémia átérez­­te ennek a gesztusnak fontosságát és annál inkább fog törekedni arra, hogy a mai Románia szükségleteinek meg­feleljen. Önök mind nagy múlttal ren­delkező emberek, azt óhajtom, mutas­sák meg valamennyien, hogy össze tud­ják kapcsolni a múltat a jövővel. Őfelsége beszédét esz Akadémiai tagja.A szűn­ni menni akaró lapsaslati ünnepeiü­e­k. Spanyol nemzeti repülőpest bombái Valencia előtt eltaláltak egn francia fial© és megsebesítettek három angol tengerész Francia hivatalos cáfolat a köztársaságiaknak adott segítség híre ellen PARIS, május 31. Külföldön, elterjedt­ hírek cáfolatakép­pem a francia hadügyminiszter határo­zottan kijelentette, hogy a francia had­sereg egyetlen tankját és semminemű hadianyagát, úgyszintén egyetlen fran­cia tisztet sem küldtek Spanyolországba. Valenciai jelentés szerinti a nemzetiek hétfő reggeli bombatámadása alkalmá­val, mely főképen a város kikötője ellen irányult, bomba talált egy francia hajót is, amely kigyulladt. Egy másik bomba súlyosan megsebesített három angol ten­gerészt, aki­k közül egyiknek sebesülése halálosnak látszik. Ugyancsak tegnap délelőtt a nemzetiek bombázták Sagunka és Cullera kikötőket is. Gonzales Pena,­­a köztársasági spanyol kormány igazságügyminisztere vasár­nap könnyebben megsebesült. A minisz­ter a keleti arcvonalon végzett szemle­­utat, mikor a nemzetiek váratlan légitá­madást indítottak s egyik bombájuknak szilánkjai megsebesítették Gonzales Pe­nat is. SALAMANCA, május 31. A nemzeti csapatok főhadiszállásának jelentése sze­rint a köztársasá­g­n­ak Tremp és Sort kö­zelében indított támadása sikertelenül végződött. A nemzetiek előrenyomultak Castellonál és a jemeni frontszakasz­om elfoglaltak tizenegy községet. E jelentés szerint a kp£társaságiak ellenállása ezen a fronton teljesen megtört és csapataik visszavonulóban vannak, sok hadifog­lyot hagyva hátra. A nemzetiek általános támadásra készülnek. Aranda tábornok gépesített, osztagai a tengerpart mentén megkezdték előnyomulásukat.. Vasárnap a nemzeti repülőgépek bom­bázták Valenciát, Madrid körül pedig a köztársaságiak indítottak erős ágyutüzet a n­etmzetisi hadállások ellen. A köztársasági kormány jegyzékben hívta fel a francia kormány figyelmét arra, hogy a nemzetiek bombázták Ali­cante városát, noha a­z nyilt város.­­ A san­ sebastianii francia főkonzul pedig til­takozott a nemzeti kormánynál Cercere francia kikötő bombázása ellen. Londonon keresztül­ érkező valenciai jelentés szerint a valenciai kikötőben horgonyzó ,,Greatend“ nevű angol­ hajót bomba érte s a hajó elsüllyed­t. Az Ítélet BUCUREŞTI, május 31. A C. Zelinski- Codreanu-per még mindig foglalkoztatja a közvéleményt. A per befejezése után illetékes vélemények a következő meg­jegyzéseket fűzik az ítélethez: A C. Zelinski-Codreanu-perben hozott ítélet a közvélemény teljes megelégedésé­vel találkozott. Az ítélet megfelelő volt és kemény figyelmeztetés valamennyi po­litikai törtető és zavarosban halászó felé. Bármilyen rendzavaró kísérletet törvé­nyes szigorúsággal fognak ezután el­nyomni. Az ország munkára, nyugalom­ra és haladásra vágyódik s ezeket a szent óhajtásokat nem lehet az egyéni erőszak és botrány légkörében biztosítani. Az országot nem lehet büntetlenül idegen befolyások­ önkényére hagyni olyan ál­lampolgárok kedvéért, akik ezeknek a befolyásoknak eszközévé alacsonyodnak. Codreanu elítélése a nemzet politikai megtisztításának üdvös eseménye. Az ál­lam és a nemzet illetékes képviselői így­ folytathatják hasznos munkájukat. A román vezérkari főnök Varsóban BUCUREŞTI, május 31. Szefim Ionescu tábornok, a hadsereg ve­­zér­karra főnöke, Sasnates­cu tábornok és több m­agtu­s rangú kisérőtiszt társaságában a mn­­gyal­­vezérkar megl­ádogatására Vars­óba ér­kezett. A teng­­ei főváros pályaudvarán a ro­mán vendégeket Stalk'eiv'tez lengyel vezér­kari főnök, G­ uchowsky tábornok, helyettes rendügyminiszter. Dim­it'resen román mgykö­ve­ts­égi tonta­­sos és számos lengyel közéleti előkelőség fogadta. EtiV'N'Z'­Ü fogainak , épségben i-farkasára A HABZÓ OVENALL ^ÖGPEP. Ennek hatásos habja a fogak között U tisztit ,és FELOLDÓ HATÁSA minden lerakódást­ eltávolít a fogakról. OveftöO^fctjgpepTa’ffor g a kai hóf­eb éi^é í tesá. Apa és anya szörnyű harca a gyermekiért A felbőszült férj agyonszurta gyer­mek­ét, hogy seraklé se legyen.— Ledarlőzdadják a hajd­uh­adhházi gyermekgyilkos apád DEBRECEN, május 31. Hajduhadhá­­zán Gyenge Imre 38 éves földműves agyonszurta héthónapos Imre nevű­ gyer­mekét. A csendőri jelentés alapján a deb­receni vizsgálóbíróság vezetője elrendelte a boncolást és a helyszíni szemlét. A vizs­gálatot Klajdaböszörményben tartották meg, mert oda szállították a bestiális apát és a héthónapos gyermek holttestét is. Megrázó dolgok kerültek nyilvános­ságra a szörnyű esetről. A kihallgatások során megállapították, hogy Gyenge Imre földműves és a felesége összevesztek. Az asszony kijelentette, hogy elhagyja férjét és visszatér az édesanyjához. Az asszony hozzákezdett a hurcolkodás­­hoz, ez állandó veszekedéssel járt, a férj és feleség egyre vitáztak. Az asszony a­ rokonság kíséretében el­hagyta férje lakását és karján a héthóna­pos kis Jenővel gyalogosan indultak Haj­dúböszörmény fel. Gyenge Imre utánuk ment, a szántóföldeken egy nagy buzatálok mellett előrántotta kését és leszúrással fenyegette meg feleségét és annak any­ját. A felbőszült ember magánkívül ordíto­zott dühében. Szidalmazta feleségét és követelte, hogy,­­ adja vissza a kis gyermeket, mert ha nem, akkor agyonszúrja őket. — Meghalsz, ha a gyermeket tovább viszed! — ordította és kését szúrásra emelve szaladt a felesége felé. Az asszony riadtan állt meg és félve attól, hogy férje beledöfi a kést, átadta a karján síró gyermeket. Gyenge Imre, aki valósággal remegett dü­hében, átvette a gyermeket és letette a búzaföldre. Az asszony távolabb lépett, félt tovább maradni férje közelében, csak akkor fordult vissza, mikor gyer­meke halálsikoltását hallotta. Visszarohant és rémülten látta, hogy a gyermek vérében fekszik a földön és mellett áll vértől csepegő kését tartva a férje. Az eszét vesztett ember percekig mozdu­latlanul állt. Arca megmerevedett, majd hirtelen feloldódott idegfeszültsége és összeroppanva­ sírva fakadt. A vizsgálóbíró előtt Gyenge Imre, akit a csendőrök őrizetbe vettek, beismerő vallomást tett. Az asszony szerint férje azért szúrta agyon kisfiát, hogy egyikőjöké se le­gyen. Nem akart beleegyezni abba, hogy az anyósánál nevelkedjen a gyer­mek, inkább megölte. ERŐTELJES, KÖVÉR EGYÉNEKNEK, KÖSZ­­VÉNYESEKNEK ÉS ARANYÉRBEN SZENVE­DŐKNEK reggelenként­ éhgyomorra egy-egy po­pír természetes ,,FERENC JÓZSEF“ keserüve gya­kran felbecsülhetetlen szagábtan tesz. Kérdez­­ze meg orvosát, csodálkozna, ha dühében a feleségét is le­szúrta volna. A nép haragja a gyermekgyilkos ellen annyira veszedelmessé vált, hogy a csend­őröknek szorosan kellett közrefogni a gyilkos apát, mert agyon akarták verni. Különösen az asszonyok készültek arra, hogy megverik­ a bestiális embert. A vizsgálóbíró utasítást adott a csend­őröknek, hogy kísérjék be a debreceni törvényszék fogházába a megvasalt föld­művest. A gyermekgyilkos földműves, aki a csendőrök előtt alig bírt beszélni, a vizs­gálóbíró előtt már beszélt. Azt mondja, hogy annyira dühös lett, hogy nem is em­lékszik arra, mit csinált­. A feleségével való veszekedés és az, hogy az asszony elhagyta házitó a gyermekév­­együtt, teljesen megvadu­l Stp. és aszon­át ............ II TŰZVÉSZ PQSIÍIÍOff Facsaisifean BUCUREŞTI, május M. Borzalmas tűzvész pusztí­tott éjszakai Fm sain­t.co­m. A tűz­e1 Firita Moldovei eg­y k hí zabon tört ki és h­árom üzletet elpuszt­ít A kár másfél millió lej Az eljárás megi.11.­

Next