Élő Sziget, 2021 (1-12. szám)

2021-08-01 / 8. szám

ÉLŐ SZIQE Időszakos plébániai értesítő Új korszak kezdődött közösségünk életében, immár egy plébániaként a belvárosiakkal - új név alatt. Jelen számunk utolsó az Eucharisztikus Kongresszus előtt. Sokféle teendő vár ránk, bizalommal és a megújulás reményével tekintünk előre... Ny. L. NEK 1938 - 2021 1938-at írtunk, tízéves voltam. Ekkor került megrende­zésre Budapesten az Eucharisztikus Világkongresszus. Ab­ban a nagy szerencsében volt részünk, hogy tisztelendő bácsink, Bayler István plébános úr iskolánkból, a Szent Anna Zárdából és egyházközségünk területéről gyerekeket, fiatalokat vitt erre az óriási eseményre. Emlékszem szüleim örömére, de aggódására is: elengedni két kisgyereket - a nővéremet és engem - a fővárosba, ahol nagy a tömeg, a forgatag. Jaj, nehogy bajuk essen! Nagybátyánk erős rábeszélése is kellett ahhoz, hogy végül elmehettünk. Lázasan készülődtünk, életünkben először mozdultunk ki Esztergom­ból, indultunk a nagyvárosba, és a tetejében vonattal. Ennyi újdonság egyszerre! Az úton a Kedves Nővérek kísértek minket. Végig imád­koztunk, énekeltünk. A mai napig elevenen él bennem a Városliget lecsapolt halastavába berakott sok-sok pad, ahol ültünk, látom a hatalmas oltárt, az embertömeget. Nem felejtem azt a meglepetést, ami­kor életemben először és itt láttam nem fehér embert. Hosszú szentmisén vettünk részt, rengeteg áldozó volt. Hazajövet sokáig csak ezekről az élményekről beszéltünk, otthon is, az iskolában is, mindenhol. A kongresszust követő napon azonban szomorú hír érkezett: Bayler tisztelendő úr, - aki nem jött velünk haza, hanem Budapesten maradt - meghalt. „Megrepedt a szíve örömében” - mondták nekünk, gyere­keknek. Máig hálás vagyok minden élményért, melyekben ezen nagy egyházi esemény kapcsán részesülhettem. Meszes B. Jánosné Tóth And­ Hengán Kamilla a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Böl­csészet és Társadalomtudományi Karának ötödéves hallgatója, a belvárosi közösség aktív tagja, tanulmányi feladatként írta dolgozatát, melynek címe: „Az 1938. évi Nemzetközi Eucha­risztikus Kongresszus pedagógiai szerepe”. A tanulmány első részét az előző számunkban olvashatták, a folytatását itt közöljük. 4. A kongresszus célja és témája Az eucharisztikus kongresszus legalapvetőbb célja, hogy az egyház tanúságot tegyen a világnak az Oltáriszentségbe vetett hitéről. Ezen kívül az Eucharisztia hittani megismerése és megszerettetése, valamint tisztelete is feladata. Egy hitvé­delmi dimenziója is van, mely a korszakban igen erős volt. A terjedő ateizmus és kommunizmus eszméi ellen kívánt egy erős és határozott választ adni a kongresszus az egész világnak. Funkciója volt, hogy az egyén és az egyházközségek Eucha­­risztiához fűződő viszonyát megerősítse. Ezeken felül egy tu­dományos fórum is, a világ teológusainak számára. Pacelli pápai legátus hangsúlyozta, hogy a kongresszus célja a társa­dalom vallási öntudatra nevelése. A gyerekekre és ifjúságra nézve ez a gyakori szentáldozás és annak gyümölcseire való rámutatást jelentette. A XXXIV. kongresszus témája az Eucharisztia, mint kötelék Isten és ember, ember és ember, nemzet és nemzet között. Serédi Jusztinián hercegprímás így a kongresszus jel­szavának „vinculum caritatis” (szeretet köteléke)-t választotta. 5. A kongresszus pedagógiai eszközei A fentebb említettek szerint, a kongresszus kiemelt sze­repe volt a hittani megerősítés és nevelés. Igyekeztek minden korosztályt és társadalmi réteget bevonni és megszólítani. Az AC-nek különféle tematikus ajánlásai voltak az egyházközsé­gek számára. Az állam is támogatta a rendezvénysorozatot, sőt Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter rendkívüli iskolai szünetet engedélyezett a kongresszuson résztvevő isko­láknak. Öt nap leforgása alatt számos program került megvaló­sításra, ezek közül az általam vélt legnagyobb pedagógiai befolyással rendelkezőket emelem ki a következőkben. Elsőként a kongresszus himnuszát említeném. Pályázatot írtak ki, és végül a nyertes pályamű a Győzelemről énekeljen című dal lett. Kondela Géza és Bangha Béla közös szerzemé­nye. Napjaink egyik legismertebb népéneke lett, a Szent vagy, Uram! katolikus énekeskönyv része. A dallama könnyen meg­jegyezhető és énekelhető. Szövegét tekintve végig hangsúlyoz­za a keresztények egységét és békés együttélését: „millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat”, „forrassz eggyé békesség­ben minden népet, s nemzetet”. Hitvallás is található benne az Oltáriszentségről: „Krisztus kenyér s bor színében”, „Áldozat az Isten-Bárány, Krisztus teste a kenyér”. Megjelenik benne a magyar szentévre való utalás is: „István király árva népe”. Utolsó soraival pedig buzdít és igazából összefoglalja a hit lényegét: „Krisztus jele legyen jobb jövődnek záloga”. Közel száz évvel később ugyanúgy éneklik az emberek a körmene­teken az éneket, és nem veszített jelentőségéből. A közös ének és a szövegében megfogalmazott hitvallás tanítása tudatosan és tudattalanul is, az emberek lelkébe hatol. Ennek a közösség­építő ereje talán a legnagyobb, hiszen a mai napig hatása van. Következő kiemelkedő eseménye az ifjúsági szentmise, ahol több mint százötvenezer gyermek volt elsőáldozó. A szentségi felkészítés alapvetően fontos a gyerekek életében, de erre az elsőáldozásra különleges készület volt a jellemző. Tuda­tosították a hitoktatók az esemény jelentőségét, és a lelkesedés nem maradt el. Előzetesen bejelentett adatok szerint csak 114 000 iskolás lett volna elsőáldozó, de a helyszínen a szerve­zők szembesültek a létszámgyarapodással. Az ünnepség maga is nagy hatást váltott ki, nem csak a résztvevőkben. A járókelők is megcsodálták az eseményeket, fejet hajtottak, többen letér­deltek. A szentmisék és a körmenetek szintén pedagógiai jelen­tőséggel bírtak. A gyerekek ministránsként közreműködhettek a liturgiában. A körmenetek alkalmával pedig sorfalat állhattak, vagy éppen a körmenet résztvevői lehettek. Az éjszakai hajós körment csak látványában is magával ragadó volt. A záró kör­menet emelkedett hangulata, és végül a vihar ellenére is kitartó tömeg jelenléte, megindító lehetett. Ezeknek a tömegrendez­vényeknek nagy megtartó erejük volt. Az egység, az össze­tartozás érzése motiváló volt nem csak a gyerekek számára. A közösségben megélt hit élménye megerősítette az egyén meggyőződését. 2021. augusztus XIV/8. szám Esztergom - Városi Plébánia

Next