Előörs, 1928 (1. évfolyam, 1-41. szám)
1928-03-17 / 1. szám
zt Körs nek a nagy apostolnak, aki majdnem annyi hívőt hódított vissza a kereszténységnek, mint a katolicizmusnak. Ahogy ezek az ihletett, vallásos gerjedelmek valamely egyházhoz való tartozássá öntudatosodnak, csakhamar feledésbe megy vagy elhomályosodik a nagy összekötő gondolat és lábra kap a kölcsönös féltékenység, a türelmetlenség, az egyházpolitikai érdek, a hatalmi pozíciók megoszlásának gondolata, különösen olyan társadalomban, mint a magyar, amely a keresztény ellenforradalom után a nyolcadik esztendőben elfásult vagy elhalkult a nemzet nagy történelmi gondolatának igényeivel szemben. Egy nemzet nagy célokkal nő, a kicsinyekkel összetöpörödik. Nagy heroizmusokra és teljesítményekre kész társadalomban nivellálódnak a vallási, az egyházi és a szociális ellentétek. Olyan társadalmakban azonban, amelyek ha átmeneti időre is, elvesztették ennek a nagy összekötő gondolatnak energiáját, a differenciák megsokasodnak és kiélesednek, amelyet persze bizonyos politikai tervkovácsok iparkodnak a maguk hasznára kiaknázni. Egy bölcs és óvatos kormánypolitika természetesen iparkodik a szcillák és karibdiszek között átevezni a maga törékeny jószágjával és legalább arra törekszik, hogy alkalom és ürügy ne származhassák a felekezeti féltékenykedésekre és meddő hercehurcákra. Bármint is vesszük, a magyar katolikus társadalom éppen a politikai és hatalmi pozíciók tekintetében inferiális helyzetben tudja magát. Ezt lehet pártpolitikai szempontból elhallgatni vagy letagadni, de a lappangó feszítő erő itt van és érezteti lassan kint a maga hatásait. A katolikusság azt érzi, hogy táborában van az ország lakosságának több mint kétharmada, de a politikai hatalom tekintetében számaránya alatt van képviselve. Ha a tehetség és az arravalóság jogcíme döntené el a hatalomrajutás szelekcióját, akkor tárgyilagosan gondolkozó embert ezek a szempontok nem foglalkoztatnak. Senki se állíthatja azonban nyugodt lélekkel, hogy Magyarországot ma a legképesebb és a legalkalmasabb férfiak kormányoznák a miniszterségtől az államtitkárságokon keresztül a közigazgatás legalsó fokáig. Mondják: titkos statisztikák vannak arról,menynyire kisemmizettnek érzi magát a katolikus társadalom a politikai és kormányzati hatalomban. Lehet, hogy ezekben a statisztikákban túlzások is vannak, de hogy ilyen statisztika létrejöhetett, már egymagában kétségbevonhatatlan jele a bajnak. Talán nem is lesz ennek a ténynek kritikus hatása, adja Isten, hogy ne is legyen. A társadalom békéjét fenyegető felekezeti krízis csak akkor nem fog kirobbanni, ha csendben, még időben és tapintatos formában megtörténik a pozícióarányoknak némi kiegyensúlyozása, ez persze nem vonatkozik azokra, akiket képességeik minden felekezeti érzékenykedésen túl kvalifikál hivatalra és hatalomra. Vagy pedig a nagy történelmi magyar gondolat veszi birtokába a magyar lelkeket akkora erővel, hogy azoknak sodrában — mint fentebb mondottuk — nivellálódnak a vallási, egyházi, szociális ellentétek. Mindenesetre csak akkor leszünk hívek a nagy püspök eszméihez, ha a magunk hibájából nem engedjük levegőbe röpíteni a Pannonhalma és Debrecen között általa ivert szivárványhidat, amely ma már elég gyenge pilléreken nyugszik. Szerbia készülődik az új háborúra írta ■ JULIER FERENC, ny. vezérkari alezredes. Csonka-Magyarország trianoni börtönének őrei közül különös figyelmet érdemel Jugoszlávia, mert ennek emberanyaga háború esetén katonai erényeinél fogva a kisántánt elitjét és ezért szomszédainak legkomolyabb ellenfelét képviseli. A kisántánt másik két tagjáról, a csehekről és az oláhokról megvan a jól megalapozott véleményünk. A csehekkel bizonyos közösségben is éltünk. Akár mellettünk harcoltak, mint a világháborúban, akár ellenünk, mint 1919-ben, bebizonyították katonai értéktelenségüket. Az oláhokat sem tanultuk tisztelni. Jugoszlávia népei azonban úgy mellettünk, mint ellenünk a legkétségtelenebb módon tettek tanúságot harcratermettségükről. Az is bizonyos, hogy a kisántánt népei közül a magyar szemében mindig a jugoszláv volt a legrokonszenszenvesebb, akár a horvát, kivel olyan dicsőséges évszázadokat éltünk át szoros fegyverbarátságban, akár a szerb, amely csodálatos heroizmussal építi egy évszázada, a maga militarista országát. Az érdekellentétek sem volnának áthidalhatatlanok, ha a szerb lélek bele nem betegedett volna váratlan sikereibe. Nemcsak, hogy a legkisebb hajlandóságot sem mutatja az S. H. S. bármi határrevízióra Magyarország javára, hanem még új hódítások vágyát szuggerálja tömegeinek, főleg katonáinak amúgy is fantaszta lelkébe, mint ahogy az újoncok kiképzésére kiadott tankönyvünk is bizonyítja, melyet csak nem rég tett szóvá az olasz sajtó, de ellenünk való ádáz indulatukat tükrözi a szentgotthárdi incidens körül tanúsított maguk tartása is. Kötelességünk tehát kibontakoznunk az ábrándok világából s tudomásul vennünk, hogy Szerbia támadó háborúra készül ellenünk. Nem árt tehát alaposan megvizsgálnunk, milyen katonai klasszist képvisel e legerősebb börtönőrünk, mire lehetünk vele szemben elkészülve és ezért mit lehetne tennünk az onnan mutatkozó katonai veszedelem elhárítására. Megalakult az Angol-Magyar Kulturtársaság. Elnök : báró Szterényi József, báró Kornfeld Móric. Titkár : Hollós Pál. Választmányi tagok : Baumgarten Nándor, Benesch, Fenyő Miksa, báró Hatvany Endre, Légrády Ottó, Sándor Pál, Stein Emil, Vészi József, Wolfner Gyula. Van aztán köztük néhány magyar is. 33 „angol“ mellett tizenkettő 15 Jugoszlávia egymillió embert mozgósíthat. Jugoszlávia katona-földrajzilag az ellenünk viselendő támadó háborúra sok előnyt talál. Magyarország legtermészetesebb földrajzi, néprajzi, gazdasági és kulturális déli határát, a Duna -Dráva vonalát, a trianoni béke ellenünk irányuló katonai megfontolás alapján akként változtatta meg, hogy az Magarország ellen a jugoszlávok számára három támadó hídfőt alkosson. Ezek: a muraközi hídfő, honnan az észak felé irányuló jugoszláv előtörés elzár bennünket a minket esetleg támogató germánságtól és egyben Csonka-Magyarország legértékesebb részét, a Dunántúlt fenyegeti. Az eszéki hídfő, honnan a jugoszláv offenzíva Pécsen át az ország fővárosa felé vezet; a vajdasági hídfő honnan a természetes akadályra nem találó támadás Budapest felé irányul és egyben a Tiszántúl teljes leszakítását eredményezheti. A jugoszláv hadsereg háborúban 17 első fvvonalbeli hadosztályból és minden valószínűség szerint legalább ugyanannyi második vonalbeli és még néhány harmadik vonalbeli hadosztályból állhat. Az 1914-ben a 4 és fél millió lakosú Szerbia a