Előörs, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-05 / 1. szám

•• Bethlen Gábor, a hadvezér Irta: JULIER FERENC, ny. vk. alezredes. III. Az 1623. évi hadjárat. A nikolsburgi békeszerződést a hadviselő felek 1622 január 6-án írták alá, de Bethlen Gábor már ekkor szá­mított arra, hogy az osztrák a békefeltételeket megszegi és hogy ezért kénytelen lesz újból fegyvert ragadni. Eb­ben nem is csalatkozott. 1622 nyarán Bethlen követei már a török udvarnál jártak, hogy a török támogatást az új hadjárathoz meg­nyerjék. Hosszas tárgyalások után a szultán beleegye­zett, hogy a budai és a boszniai pasa csapatai Bethlen tervezett hadműveleteiben részt vegyenek. 1622 október 19-én Bethlen a hazátlan cseh királyt, pfalzi Frigyest értesítette, hogy hamarosan új háborút kezd, melyben kénytelen a török segítségét igénybe venni. Egyben kérte, hogy a király a hadiköltségekhez hozzájáruljon. Bár Bethlen ezúttal sem kapott pénzt, a következő 1623. év júliusában közölte Frigyessel, hogy augusztus közepén hadával Erdélyből Morvaország felé megindul, míg a török segélyhad Stájerországba fog betörni. Frigyes erre azzal válaszolt, hogy a protestáns liga 15.000 főnyi hada Mannsfeld vezetése alatt az osz­trák hadak lekötése céljából Csehország felé ugyancsak támadást intéz. Bethlen hadjáratának célja az volt, hogy az osztrá­kot a békeszerződés betartására bírja, haditerve pedig abban állott, hogy seregével a legrövidebb úton Morva­országba tör s ott Mansfelddel együttesen az osztrák hadakat, ahol találja, megtámadja. Szándékainak leple­zése céljából a bécsi udvarral még 1623 tavaszán tár­gyalásokba bocsátkozott. Ezek csak október elején sza­kadtak meg, mikor az erdélyi hadak már Felsőmagyar­­országnak Ferdinánd uralma alatt levő területeire beha­toltak. Bethlen serege, mintegy 12.000 fő, Kornis parancs­noksága alatt augusztus közepén indult el Erdélyből . Kolozsvár, Nagyvárad, Debrecen (október 2.) át Mis­­kolcnak (október 21.) vett irányt, míg Bethlen maga 3000 lovassal előbb Kassára vonult, hogy az uralma alatt levő hét magyar vármegye számára ott összehívott országgyűlésen hadjáratát megindokolja és azt meg­szavaztassa. A boszniai török segélyhad már korábban gyüleke­zett Banjalukánál és nem Stájerországon át, hanem Ceg­léden és Vácon keresztül a Kis magyar Alföld felé csat­lakozott Bethlen seregéhez. Ellenben a budai pasa, kit az osztrákok megvesztegettek, csapatait nem helyezte készenlétbe és a támadó hadműveletben nem vett részt. Az erdélyi sereg túlnyomó részben lovasságból ala­kult. Kevés volt a tüzérsége, gyalogsága is csak annyi, amennyi a jägerndorfi őrgrófnak még 1621-ben Bethlen­hez csatlakozott és ott maradt hadából még megvolt. Minthogy ebben a korszakban a gyalogság (a „lands­knecht”) már csatadöntő fontosságra emelkedett, a zsol­dos gyalogságban való hiány — amit a pénzhiány ro­vására kell írni — a magyar sereg hadi alkalmazhatósá­gát is hátrányosan érintette. Meg kell még jegyeznünk, hogy a magyar seregnél tartózkodott a jägerndorfi őr­­grófon kívül Thurn csehországi generális is. Az erdélyi hadak előnyomulásának hírére a jól megszervezett, nagyobbrészt gyalogságból álló, 17.000 főnyi csehországi sereg Montenegro császári tábornok vezérsége alatt a Morvaországba vezető legkényelme­sebb betörési kapunál, Magyar-Hradischnál foglalt ál­lást és innen több magyarországi várba német őrségeket tolt előre. E sereg lovasságát a híres Wallenstein (Waldstein) — a 30 éves háború legjobb katholikus hadvezére­­— vezényelte. Az osztrák sereg csapatainak összetételénél fogva sokkal jobban megfelelt azoknak a követelményeknek, melyeket az akkori haditudomány a hadviselési képes­séggel szemben támasztott. A magyar sereg inkább por­tyázásokra volt alkalmas, nélkülözte azonban azt a kellő anyagi felkészültséget — a gyalogság és a tüzérség tűz­­erejét, — melyet a döntő csata sikeres megvívhatása megkövetelt. De az egyaránt hadász és harcász Bethlen Gábor értett ahhoz, hogy seregének ezt az anyagi infe­­rioritását a vezetéssel kiegyensúlyozza. A magyar sereg Miskolcon és Szendrőn át Fülekre tovább nyomult, majd minthogy Füleknek ostromával időt veszteni nem akart és mert Montenegro csapatai­nak előnyomulásáról is hírek érkeztek be, Nagyszom­batra folytatta menetét. Itt vívta a sereg az első na­gyobb győzelmes ütközetet. Az erdélyi hadak ez alka­lommal több ellenséges századot elfogtak. Nagyszombat vidékén Bethlen serege a bevonuló török hadakkal, valamint a meghódolt magyar várme­gyék csapataival erősen megszaporodott. A nagyszom­bati ütközettől megrémült Bécsben Bethlen hadainak létszámát már 40.000 főre becsülték. Felkészültek arra, hogy Bethlen Bécset ostromolni fogja. Sőt Bethlennek egy fogoly osztrák tiszt előtt tett ama kijelentése alap­ján, hogy a magyar sereg Prágáig meg sem áll, Prága erődítményeinek jobb karba való helyezését rendel­ték el. Bethlen Nagyszombatnál megosztotta seregét. Egyik részét Pozsony meghódítására és Bécs felé való tünte­tésre küldte, másik részét északnyugati irányban a morva határon vezette, hol Szakolca mellett az időköz­ben ide előrevonult Montenegro hadával összeütközött. Említést érdemel, hogy Wallenstein a csata elfoga­dása ellen nyilatkozott, mert a Morva völgyének sík vidékén a magyar sereg fölényes lovasságával szemben a csatavesztéstől tartott. Javaslatot is tett a visszavonu­lásra és arra is, hogy az osztrák sereg néhány ezernyi lengyel kozákkal erősíttessék meg. A hadi helyzet osz­trák megítélésére jellemző, hogy Wallenstein előkészü­leteket tett arra nézve, hogy felesége Szászországba me­nekülhessen. A szakolcai ütközetben Bethlen az osztrák hadakat a Morva túlsó partjára vetette vissza. Ezek aztán Gö­­dingnél megerősített táborba hátráltak és ezután minden offenzív gondolatról lemondtak. Bécs ijedten várta az ostromot. Ferdinánd a katholikus ligához fordult segít­ségért. Kérte, hogy a bajor sereg, mely időközben Mansfeldet megverte, Bécs alá vonuljon. Felszólította a spanyol királyt, hogy Milánóban levő hadát sürgősen Morvaországba irányítsa. Bethlen Gábor ezután a gödingi osztrák tábort kö­rülzárolta, lovassága pedig Brünn, Olmütz, Iglau és Znaim vidékéig portyázott és pusztított. A török és ta­tár hadak ez alkalommal különösen kíméletlenül visel­kedtek. Kirabolták és felgyújtották a falvakat, rabságra hurcolták a lakosságot. A gödingi tábort magát Bethlen — kellő gyalogság és tüzérség hiányában — rendszeres ostrom alá nem vehette, de az osztrák sereg bekerítésé­vel elérte, hogy az csakhamar nyomorúságos állapotba jutott és kénytelen volt eleséghiány folytán minden lo­vát levágni. Wallenstein jelentette Bécsbe, hogy ha a lengyel lovas segélyhad idejében nem érkezik be, a se­reg vagy éhen pusztul vagy kapitulál. Ebben a hadihelyzetben Ferdinánd nem találhatott más kivezető utat, mint azt, hogy a gödingi sereg ka­tasztrófájának elhárítása végett Bethlentől a béketár­gyalások megkezdése céljából fegyverszünetet kérjen. A fegyverszünet szigorú feltételeit Bethlen diktálta. Bécs kénytelen volt mindent elfogadni, mert Moré­é [5]

Next