Előörs, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-05 / 1. szám
•• Bethlen Gábor, a hadvezér Irta: JULIER FERENC, ny. vk. alezredes. III. Az 1623. évi hadjárat. A nikolsburgi békeszerződést a hadviselő felek 1622 január 6-án írták alá, de Bethlen Gábor már ekkor számított arra, hogy az osztrák a békefeltételeket megszegi és hogy ezért kénytelen lesz újból fegyvert ragadni. Ebben nem is csalatkozott. 1622 nyarán Bethlen követei már a török udvarnál jártak, hogy a török támogatást az új hadjárathoz megnyerjék. Hosszas tárgyalások után a szultán beleegyezett, hogy a budai és a boszniai pasa csapatai Bethlen tervezett hadműveleteiben részt vegyenek. 1622 október 19-én Bethlen a hazátlan cseh királyt, pfalzi Frigyest értesítette, hogy hamarosan új háborút kezd, melyben kénytelen a török segítségét igénybe venni. Egyben kérte, hogy a király a hadiköltségekhez hozzájáruljon. Bár Bethlen ezúttal sem kapott pénzt, a következő 1623. év júliusában közölte Frigyessel, hogy augusztus közepén hadával Erdélyből Morvaország felé megindul, míg a török segélyhad Stájerországba fog betörni. Frigyes erre azzal válaszolt, hogy a protestáns liga 15.000 főnyi hada Mannsfeld vezetése alatt az osztrák hadak lekötése céljából Csehország felé ugyancsak támadást intéz. Bethlen hadjáratának célja az volt, hogy az osztrákot a békeszerződés betartására bírja, haditerve pedig abban állott, hogy seregével a legrövidebb úton Morvaországba tör s ott Mansfelddel együttesen az osztrák hadakat, ahol találja, megtámadja. Szándékainak leplezése céljából a bécsi udvarral még 1623 tavaszán tárgyalásokba bocsátkozott. Ezek csak október elején szakadtak meg, mikor az erdélyi hadak már Felsőmagyarországnak Ferdinánd uralma alatt levő területeire behatoltak. Bethlen serege, mintegy 12.000 fő, Kornis parancsnoksága alatt augusztus közepén indult el Erdélyből . Kolozsvár, Nagyvárad, Debrecen (október 2.) át Miskolcnak (október 21.) vett irányt, míg Bethlen maga 3000 lovassal előbb Kassára vonult, hogy az uralma alatt levő hét magyar vármegye számára ott összehívott országgyűlésen hadjáratát megindokolja és azt megszavaztassa. A boszniai török segélyhad már korábban gyülekezett Banjalukánál és nem Stájerországon át, hanem Cegléden és Vácon keresztül a Kis magyar Alföld felé csatlakozott Bethlen seregéhez. Ellenben a budai pasa, kit az osztrákok megvesztegettek, csapatait nem helyezte készenlétbe és a támadó hadműveletben nem vett részt. Az erdélyi sereg túlnyomó részben lovasságból alakult. Kevés volt a tüzérsége, gyalogsága is csak annyi, amennyi a jägerndorfi őrgrófnak még 1621-ben Bethlenhez csatlakozott és ott maradt hadából még megvolt. Minthogy ebben a korszakban a gyalogság (a „landsknecht”) már csatadöntő fontosságra emelkedett, a zsoldos gyalogságban való hiány — amit a pénzhiány rovására kell írni — a magyar sereg hadi alkalmazhatóságát is hátrányosan érintette. Meg kell még jegyeznünk, hogy a magyar seregnél tartózkodott a jägerndorfi őrgrófon kívül Thurn csehországi generális is. Az erdélyi hadak előnyomulásának hírére a jól megszervezett, nagyobbrészt gyalogságból álló, 17.000 főnyi csehországi sereg Montenegro császári tábornok vezérsége alatt a Morvaországba vezető legkényelmesebb betörési kapunál, Magyar-Hradischnál foglalt állást és innen több magyarországi várba német őrségeket tolt előre. E sereg lovasságát a híres Wallenstein (Waldstein) — a 30 éves háború legjobb katholikus hadvezére— vezényelte. Az osztrák sereg csapatainak összetételénél fogva sokkal jobban megfelelt azoknak a követelményeknek, melyeket az akkori haditudomány a hadviselési képességgel szemben támasztott. A magyar sereg inkább portyázásokra volt alkalmas, nélkülözte azonban azt a kellő anyagi felkészültséget — a gyalogság és a tüzérség tűzerejét, — melyet a döntő csata sikeres megvívhatása megkövetelt. De az egyaránt hadász és harcász Bethlen Gábor értett ahhoz, hogy seregének ezt az anyagi inferioritását a vezetéssel kiegyensúlyozza. A magyar sereg Miskolcon és Szendrőn át Fülekre tovább nyomult, majd minthogy Füleknek ostromával időt veszteni nem akart és mert Montenegro csapatainak előnyomulásáról is hírek érkeztek be, Nagyszombatra folytatta menetét. Itt vívta a sereg az első nagyobb győzelmes ütközetet. Az erdélyi hadak ez alkalommal több ellenséges századot elfogtak. Nagyszombat vidékén Bethlen serege a bevonuló török hadakkal, valamint a meghódolt magyar vármegyék csapataival erősen megszaporodott. A nagyszombati ütközettől megrémült Bécsben Bethlen hadainak létszámát már 40.000 főre becsülték. Felkészültek arra, hogy Bethlen Bécset ostromolni fogja. Sőt Bethlennek egy fogoly osztrák tiszt előtt tett ama kijelentése alapján, hogy a magyar sereg Prágáig meg sem áll, Prága erődítményeinek jobb karba való helyezését rendelték el. Bethlen Nagyszombatnál megosztotta seregét. Egyik részét Pozsony meghódítására és Bécs felé való tüntetésre küldte, másik részét északnyugati irányban a morva határon vezette, hol Szakolca mellett az időközben ide előrevonult Montenegro hadával összeütközött. Említést érdemel, hogy Wallenstein a csata elfogadása ellen nyilatkozott, mert a Morva völgyének sík vidékén a magyar sereg fölényes lovasságával szemben a csatavesztéstől tartott. Javaslatot is tett a visszavonulásra és arra is, hogy az osztrák sereg néhány ezernyi lengyel kozákkal erősíttessék meg. A hadi helyzet osztrák megítélésére jellemző, hogy Wallenstein előkészületeket tett arra nézve, hogy felesége Szászországba menekülhessen. A szakolcai ütközetben Bethlen az osztrák hadakat a Morva túlsó partjára vetette vissza. Ezek aztán Gödingnél megerősített táborba hátráltak és ezután minden offenzív gondolatról lemondtak. Bécs ijedten várta az ostromot. Ferdinánd a katholikus ligához fordult segítségért. Kérte, hogy a bajor sereg, mely időközben Mansfeldet megverte, Bécs alá vonuljon. Felszólította a spanyol királyt, hogy Milánóban levő hadát sürgősen Morvaországba irányítsa. Bethlen Gábor ezután a gödingi osztrák tábort körülzárolta, lovassága pedig Brünn, Olmütz, Iglau és Znaim vidékéig portyázott és pusztított. A török és tatár hadak ez alkalommal különösen kíméletlenül viselkedtek. Kirabolták és felgyújtották a falvakat, rabságra hurcolták a lakosságot. A gödingi tábort magát Bethlen — kellő gyalogság és tüzérség hiányában — rendszeres ostrom alá nem vehette, de az osztrák sereg bekerítésével elérte, hogy az csakhamar nyomorúságos állapotba jutott és kénytelen volt eleséghiány folytán minden lovát levágni. Wallenstein jelentette Bécsbe, hogy ha a lengyel lovas segélyhad idejében nem érkezik be, a sereg vagy éhen pusztul vagy kapitulál. Ebben a hadihelyzetben Ferdinánd nem találhatott más kivezető utat, mint azt, hogy a gödingi sereg katasztrófájának elhárítása végett Bethlentől a béketárgyalások megkezdése céljából fegyverszünetet kérjen. A fegyverszünet szigorú feltételeit Bethlen diktálta. Bécs kénytelen volt mindent elfogadni, mert Moréé [5]